2017. augusztus 8., kedd

Kezdődik a VI. Egri Nemzetközi Alkotó- és Művésztelep




Hétfőtől újabb művészek költöztek Egerbe: a Pinceszínház Eger által működtetett VI. Egri Nemzetközi Alkotó- és Művésztelep keretében 18 magyar és
külföldi professzionális festőművész és szobrász érkezik a megyeszékhelyre.
A művészek a Kis Zsinagógában augusztus 7. és 14. között minden nap reggel 9 és este 7 között várják az érdeklődőket, akik láthatják őket alkotás közben, s akár néhány mesterfogást is elleshetnek. „Azt tapasztaljuk, hogy évről évre egyre nagyobb az érdeklődés az Egri Művésztelep iránt, egyre bátrabban ránk nyitják az ajtót az egriek és az ide látogató turisták" - magyarázza Ludvig Dániel festő, a Művésztelep egyik szakmai irányítója.
Az alkotók augusztus 9-én és 11-én „A művészet mindenkié" címmel, különleges és látványos esti meglepetéssel is készülnek majd a Dobó téren este 9 órától. Emellett augusztus 13-án 18 órakor a Művésztelep zárásaként az itt született alkotásokból kiállítás is nyílik a Kis Zsinagógában.
A művésztelepen összesen 17 művész vesz részt: Ludvig Dániel, Korbely István, Sebestyén János, Ducsai Zoltán, Ludmilla Baitsaeva, Aljona Shapovalova, Bereczki Kossack Katalin, Elena Shumacher, Szergej Komjagin, Szőke Péter Jakab, P. Kovács Péter, Végh Lajos, Városi Gabriella, Zeljko Hudek, Oleksandr Antonyuk, Szepesi Zsófia és Kossack Katalin.
„Zeljko Hudek Ausztriában élő horvát művész igazi kolorista, nagyon színes világa van, képeit a gyerekek is nagyon szeretik. Szintén érdemes kiemelni Elena Shumachert, akiről a kritikusok úgy nyilatkoznak, hogy festészete a művészet győzelme a mindennapi élet szürkesége felett" - hozott példát Ludvig Dániel arra, miért is érdemes ellátogatni a Művésztelepre.
Az egyébként a monumentális, plasztikus kifejezésmódot kedvelő festő azt is elmondta, az egri Művésztelep igazi kuriózum, „egyfelől azért, mert egy történelmi belvárosban található, emellett pedig párhuzamosan zajlik a szintén a Pinceszínház Eger által létrehozott VII. Egri Érsekkerti Nyári Játékokkal, így azt mondhatjuk, hogy Egerben két művészeti ág is barátságba került. A színészekkel egy hullámhosszon működünk, egymást is inspiráljuk."
A Művésztelep valamennyi rendezvénye ingyenes.
http://egrimuvesztelep.hu

Forrás: EuroAstra
 

Nincsenek megjegyzések: