2011. október 19., szerda

Bemutatkozó: Szamosi Szabolcs



Pécsett született 1970-ben. A pécsi egyházzenei élet megújítója, aki a Pécsi Bazilika zenei vezetőjeként, karnagyaként és orgonistájaként is beírta magát a 90-es évek és az ezredforduló zenei életének a történetébe.


Tanulmányait a Pécsi Tudományegyetemen 1993-ban szerzett ének-zene-matematika szakos tanári diplomája után 1996-ig Budapesten folytatta. Itt kapott egyházkarnagyi diplomát. Tanárai Koloss István orgonaművész és Tardy László, a Mátyás-templom karnagya volt. A Grazi Zeneakadémián egyházzenéből egyetemi és orgona szakon művész-tanári diplomát szerzett. Vezénylést Josef M. Doellernél, orgonát Ernst Triebel és Hanfried Lucke professzornál tanult, több mesterkurzuson is részt vett. 1994-ben lett a Pécsi Bazilika orgonistája és zenei vezetője, s azóta több pécsi zenei sorozat elindítója és szervezője.


2000-ben alapítója és vezetője a Bazilika Mozart Kórusának és Zenekarának, amelyek elsősorban Pécs egyházzenei életét szolgálják. Koncertezett már Magyarország minden jelentős templomában. Dés László dzsessz-szaxofonossal Max Reger korálokra adott improvizációs sorozata országos elismerést váltott ki. Külföldön is számos helyen fellépett. Művészként és tanárként nagy hangsúlyt helyez a fiatalok képzésére.


Koncertszervezői tevékenysége ambiciózus sokoldalúságával emelkedik ki munkásságából. Magyarország és Európa legjobb orgonistáit hívja meg Pécsre, folyamatosan gazdagítva a hangversenykínálatot (Koloss István, Lantos István, Sebestyén János, Francesco Finotti, Harry Grodberg, Ernst Triebel, Hanfried Lucke), de más műfajok sztárvendégei is fellépnek orgonakoncertjein (Gregor József, Miklósa Erika, Dés László, Eperjes Károly). Több rádió-, tv- és CD-felvételt készített.


Tág teret biztosít a bemutatkozásra és az egyházi muzsika világába való bekapcsolódásra a fiatal és a már befutott pécsi hangszeres szólistáknak és legkülönbözőbb összetételű kamaraegyütteseknek, kórusoknak.


Mint előadóművészt is a sokoldalúság jellemzi. Karnagyként a zenekari szentmisesorozatban zenetörténeti ritkaságokat mutat be együtteseivel. Orgonaművészként Bachtól a francia későromantikáig terjedő alaprepertoárral rendelkezik. Rendszeres közreműködője a Pannon Filharmonikusok - Pécs oratorikus hangversenyeinek is.


Művészetét az adott művet alázattal szolgáló szemlélet és a szélsőséges előadói felfogásoktól mentes hangzásvilágra való törekvés jellemzi, s ebben a XX. századi műveket is a klasszikusokat megillető tisztelettel szólaltatja meg. Ez nemcsak orgonaművészi, de karnagyi tevékenységét is áthatja, koncertszervezői munkássága pedig az egyházzenei életet felfrissítő megújulást hozta Pécsre.


Forrás: Szeben.ro

Nincsenek megjegyzések: