Tatiosz bölcsességek VI.

A másik ember megértése

Nem érthetjük meg a másik ember problémáját, ha nincs bennünk szeretet.
Együttérzés nem létezik szeretet nélkül. Aki elfelejtkezik mások szívéről, a saját szívét veszíti el.
Senkinek sincs joga belenyugodni egy másik ember szenvedésébe. Ez olyan, mintha ő okozná a szenvedést.
Aki szeret, elenged, felejt és megbocsát. Aki mindezt elvárja másoktól, csupán önmagát szereti.
Önmagunk elvesztésének legbiztosabb módja: a szeretet elvárása. A szeretet elvárása: önzés - legalább annyira, mint a szeretet elutasítása.

Az vagy, amit gondolsz

Ne gondolj a hanyatlásodra, mert bekövetkezik.
Ne gondolj a veszteségre, mert veszteségek érnek.
Ne gondolj a szomorúságra, mert lelked sötétségbe borul.
Ne gondolj a rosszra, mert a mélységbe taszít.

A jó gondolat: magasba vágyódás, szárnyalás, felemelkedés, ajándék.
Jó gondolat helyébe jót várj; a rossz gondolatokért ne várj semmit.
Az vagy amit egész nap gondolsz.
A lélek, akár a világ kapuja, befogad mindent.
A lélek, akár a világ kapuja, bezárul bármi előtt.

A bölcsesség maga az út

A bölcsesség nem állomás, ahová egyszer megérkezel. A bölcsesség maga az út; a te bölcsességed az, ahogyan utazol rajta. Aki túl sebesen vágtat, nem látja a tájat.

Út a bölcsességhez

Szókratész kérdéseket tett fel a Plákán hallgatóihoz: mi a bátorság, mi az igazságosság, mi a derekas helytállás? Az athéni polgárok pedig válaszoltak neki. Theogorász egyetlen kérdésre sem felelt. Mikor az emberek szétszéledtek, Szókratész körül csupán néhány ifjú maradt, köztük volt Theogorász is.
- Mester arra kérlek, taníts meg engem a bölcsességre, szeretném tudni mindazt, amit te tudsz - szólalt meg végül Theogorász.
Mivel oly kitartóan és állhatatosan kérlelte Szókratészt, hogy az a házába vitte az ifjakkal együtt.
Amikor a házhoz értek, Szókratész megkérdezte tőle:
- Mire vágysz a legjobban?
- A bölcsességre - válaszolta Theogorász.
Akkor lépj közelebb, és hajtsd le a fejed - mondta a mester, és az ifjak nagy ámulatára belenyomta Theogorász fejét a kert végében álló dézsába, mely színültig volt esővízzel. Amikor érezte, hogy Theogorász nem kap levegőt, kihúzta a vízből, és megkérdezte tőle:
- Mire vágysz a legjobban?
- A bölcsességre - válaszolta Theogorász.
Ekkor ismét a víz alá nyomta. Mikor az már nehezen lélegzett, kihúzta a vízből, és a korábbi kérdést szegezte neki:
- Mire vágysz a legjobban?
- A bölcsességre - válaszolta Theogorász.
Szókratész kénytelen volt megismételni az előbbieket. Amikor Theogorász már nem bírta tovább a víz alatt, a ruhájánál fogva kiemelte a dézsából, és megkérdezte: - Mire vágysz a legjobban?
- Levegőre - válaszolta a fuldokló Theogorász.
Majd, ha úgy vágysz a bölcsességre, amint most vágytál a levegő után, akkor elnyerheted.

Ágisz boldogsága

Egy napon Ágisz beállított a mesterhez.
- Nagy a családom és túl kicsi az ágyam - mondta zaklatottan.
A mester szótlanul intett, hogy folytassa a történetét.
- Kis házam parányi szobájában hatan alszunk egy ágyban: a feleségem, két fiam, apósom, anyósom meg jómagam - mondta Ágisz szenvedő arccal.
- Mit tehetek érted? - kérdezte a Mester.
- Kérlek, adj nekem tanácsot, kit űzzek el a házamból, hogy nyugalmat és boldogságot nyerjek?
A feleségem a másik felem, a gyermekeim még túl kicsik, apósom, anyósom pedig már öregek.
- Értem - válaszolta a Mester. - Hány állatod van?
- Állatok? - csodálkozott Ágisz, majd ujjain leszámolta mind a nyolcat. - két kutya, egy ló, egy tehén, négy birka.
- Jól van. Akkor fogd meg őket, vidd be a házadba, és lakjanak veled egy szobában. Az ágyadat se tagadd meg tőlük.
Ágisz hazatért és úgy cselekedett, ahogy a Mester tanácsolta.
Néhány nap múlva, lóhalálában felkereste újra a Mestert.
- Végem van! Szenny és bűz, vonyítás, bégetés és nyihogás zavarja nyugalmamat. Megőrülök! Mondd meg, mi tévő legyek?
- Menj haza, és tereld be az állatokat az óljukba. Ágisz ismét úgy tett, miként a Mester tanácsolta, és már másnap visszatért hozzá ragyogó arccal.
- Milyen gyönyörű az élet! - kiáltotta örömében. - Az állatok kint, mi bent. Az életünk: akár a mennyországban. Rend van, és csönd honol kis házam parányi szobájában. Most már tudom, mi a boldogság.

Forrás: Polczer Porta