2014. október 21., kedd

Keresztények és hinduk együtt: jeles hindu emléknap október 23-án




A Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa üzenetében üdvözli mindazokat, akik a hindu Diwalit, a fény ünnepét ünneplik. A jeles hindu emléknapot idén október 23-án ülik meg.
.


A transzcendens fény világosítsa meg szívüket, otthonaikat és közösségeiket. Az ünnep mélyítse el az egymáshoz tartozást a családokban és a városnegyedekben, továbbá hozzon harmóniát, boldogságot, békét és jólétet – írja Jean-Louis Tauran bíboros, a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának elnöke a hindu vallás követőinek szóló üzenetében.

A világszerte növekvő diszkrimináció, erőszak és kirekesztés láttán a befogadás kultúrájának építése lehet az emberek legőszintébb törekvéseinek egyike. A globalizáció pozitív aspektusai – a jobb oktatási és egészségügyi szolgáltatások, a demokrácia és a társadalmi igazságosság növekedése, a „globális falu” kialakulása – mellett az üzenet utal arra, hogy ugyanakkor számos nép elveszti társadalmi-kulturális, gazdasági és politikai identitását. A globalizáció negatív hatásai a vallási közösségekre is kiterjednek, mert hozzájárulnak a társadalom részekre szakadásához, a relativizmus és a szinkretizmus növekedéséhez vallási kérdésekben, továbbá elősegítik a vallás privatizációját. A vallási fundamentalizmus és az etnikai, a törzsi, illetve a szektás erőszak-megnyilvánulások világszerte a népek közötti elégedetlenség, bizonytalanság jelei, különösen is a szegények és peremre szorultak esetén, akiket kirekesztettek a globalizáció előnyeiből.



A globalizáció negatív következményei, mint a materializmus és a mértéktelen fogyasztás, önzővé, hataloméhessé és közönyössé tette az embereket mások jogai, szenvedései iránt. Ebből a közönyből született a kirekesztés kultúrája, amelyben a szegényektől, a peremre szorultaktól, valamint a gyengéktől megtagadják jogaikat, továbbá a lehetőségeket és az erőforrásokat, amelyek elérhetők a társadalom többi tagja számára. Jelentéktelennek, nélkülözhetőnek, tehernek és feleslegesnek tekintik őket, akiket tárgyként használnak, majd eldobnak. A kirekesztés kultúrájának jelei a gyermekekkel és a nőkkel szembeni visszaélés, az idősek, a betegek, a megváltozott képességű személyek, az elvándorlók és a menekültek elhanyagolása, valamint a kisebbségek üldözése.

Közös feladattá és felelősséggé vált tehát a befogadás kultúrájának elősegítése. Azok feladata ez, akik törődnek a családok egészségével és túlélésével. Mindezt azon erők között és ellenére kell megvalósítani, akik a kirekesztés kultúráját terjesztik. Keresztények és hinduk csatlakozzanak tehát más vallások követőihez, illetve minden jóakaratú emberhez, hogy elő tudják segíteni a befogadás kultúráját egy igazságosabb és békésebb társadalomért – zárul a Vallásközi Párbeszéd Tanácsának üzenete a hindu Diwali ünnepre.



Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Wikipedia
Magyar Kurír

2014. október 20., hétfő

Ferenc pápa: Köszönjük, kedves és szeretett VI. Pál pápa!



.


Ferenc pápa október 19-én, a Szent Péter téren a napi evangélium - az adópénz példázata - híres jézusi mondásával kezdte homíliáját a családszinódust lezáró szentmisén, melynek keretében boldoggá avatta elődjét, VI. Pált.


A farizeusok provokációjára, akik mintegy vizsgáztatni akarják őt, Jézus ezt a gunyoros és zseniális választ adja: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré és Istennek, ami Istené" (Mt 22, 21). Az Úr Jézus ilyen választ ad mindazoknak, akik lelkiismereti problémákat vetnek fel, főleg azoknak, akik érintve vannak megszokásuk, gazdagságuk, hatalmuk, tekintélyük, hírnevük miatt. Ez történik minden időben, mindig! - hangsúlyozta a Szentatya.
Tovább értelmezve Jézus szavait Ferenc pápa megmagyarázta: mindenféle hatalommal szemben Istent kell úrnak vallanunk, Isten az ember Ura, és senki más! Ez az örök újdonság, amelyet minden nap fel kell fedeznünk, legyőzve a félelmet, amelyet az Isten meglepetéseivel szemben érzünk. Isten nem fél a meglepetésektől. Folyton meglep bennünket újságaival. A keresztény, aki megéli az evangéliumot, Isten „újdonsága" az egyházban és a világban. Isten szereti ezt az „újdonságot".
„Megadni Istennek, ami Istené." Ez a mondat ezt jelenti: megnyílni az ő akaratának, felajánlani életünket az ő szolgálatára: együttműködni az irgalom, a szeretet és a béke országával. Itt van a mi erőnk, az emberi erőfeszítés kovásza a pesszimizmussal szemben, amely eluralkodik a világban - mutatott rá a pápa. - Itt van reménységünk, mert Istenbe vetett reményünk nem elmenekülés a világból, nem alibi. Munkálkodva megadjuk Istennek, ami Istené. A keresztény ezért a jövendő valóságra tekint, amely Istenben van, hogy teljesen megélje az életet, két lábbal a földön, és bátran válaszol a számtalan kihívásra.
Láttuk ezt ezekben a napokban - folytatta Ferenc pápa - a rendkívüli püspöki szinódus alatt (a „szinódus" ezt jelenti: „együtt menni előre"). Pásztorok és világiak a világ minden részéről elhozták ide Rómába helyi egyházaik hangját, hogy segítsék a mai családokat az evangélium útján járni, tekintetüket Jézusra szegezve. Nagy tapasztalatot éltünk meg: a szinodalitást és a kollegialitást, éreztük a Szentlélek erejét, aki vezeti és megújítja az egyházat, amely arra hivatott, hogy eltökélten gondozza a vérző sebeket és felszítsa a reményt a sok-sok reményvesztett emberben.
Hálát kell adnunk e szinódus ajándékáért a Szentléleknek, aki ezekben a napokban megadta, hogy nagylelkűen, igazi szabadságban és alázatos kreativitással dolgozhattunk, és aki a föld egyházaiban elkísér bennünket, hogy előkészítsük a 2015 októberében megtartandó rendes szinódust - hívta fel a figyelmet a Szentatya, majd áttért az ünnepi szentmise nagy eseményére, VI. Pál boldoggá avatására: „A mai napon, VI. Pál boldoggá avatásakor eszembe jutnak az ő szavai, amelyekkel létrehozta a püspöki szinódust: »Figyelmesen kutatva az idők jeleit, az utakat és a módszereket napjaink szükségleteihez és a társadalom megváltozott helyzeteihez akarjuk alkalmazni« (Motu proprio Apostolica sollicitudo)."
E nagy pápára, bátor keresztényre és fáradhatatlan apostolra tekintve csak egy egyszerű, őszinte, fontos szót mondhatunk Isten előtt: Köszönet! Köszönjük, kedves és szeretett VI. Pál pápa! Hála a Krisztus és az ő egyháza iránt érzett szeretetről való alázatos és prófétai tanúságtételedért! - mondta a Szentatya.
Ferenc pápa ezután Montini pápának, a zsinat nagy irányítójának személyes naplójegyzetét idézte. VI. Pál ezeket írta a II. Vatikáni Zsinat befejezése után: „Talán az Úr nem azért hívott engem és nem azért tart meg e szolgálatban, mivel alkalmas lennék rá, vagy azért, hogy kormányozzam és kivezessem az egyházat a jelen nehézségekből, hanem azért, hogy szenvedjek valamit az egyházért, és világos legyen, hogy ő, az Úr és nem más vezeti és menti meg az egyházat."
A pápa hangsúlyozta: ebben az alázatosságban ragyog fel Boldog VI. Pál nagysága, aki, miközben kibontakozott a szekularizált és ellenséges társadalom, türelmes nagylelkűséggel - és néha magára hagyatva - tudta kormányozni Péter bárkáját, sohasem veszítve el az örömet és az Úrba vetett bizalmat. VI. Pál valóban meg tudta adni Istennek, ami Istené, egész életét a szent, ünnepélyes és súlyos elkötelezettségnek adva. Egyik homíliájában így fogalmazott: „folytatni az időben és kiterjeszteni a földön Krisztus küldetését", szeretve az egyházat és kormányozva az egyházat, hogy „egyszerre legyen minden ember szerető édesanyja és az üdvösség kiosztója" (Ecclesiam suam, előszó).

Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: ANSA
Magyar Kurír

2014. október 19., vasárnap

Randevú – Bencsik István kiállítása



.


A nőiség, a női test szépsége a témája Bencsik István Kossuth-díjas szobrászművész kiállításának, amely pénteken nyílt a baranyai megyeszékhely Pécsi Galériájában.
„Izgat, foglalkoztat, kíváncsivá tesz az emberi test. A test, mint az alma vagy a cserebogár, a mindenség része. Viszonyban, viszonylatban van mindennel. Az emberi test nem lehet zárt rendszer, hiszen keletkezik és megszűnik. Ez filozófia. Testfilozófia."
Bencsik István

Gamus Árpád, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. képzőművészeti vezetője az MTI-nek elmondta: a galéria Széchenyi téri kiállítóhelyén berendezett Randevú című tárlat a 83 éves művész 35 legújabb erotikus szobrát mutatja be az érdeklődőknek.
A három modellről mintázott nem egész alakos, hanem 40-50 centiméter nagyságú, női testrészeket bemutató alkotások elegánsak, látványosak és friss formavilágot tükröznek, megtekintésükre november 23-ig van lehetőség Pécsett - tette hozzá.
Bencsik István 1931-ben született Marcaliban. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán 1951 és 1957 között tanult, mestere Mikus Sándor volt. Az alkotó 1954 óta kiállító művész, dolgozott a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület elnökeként, Makrisz Agamemnon asszisztenseként, többedmagával megalapította a villányi Nemzetközi Szobrászati és a nagyatádi Nemzetközi Faszobrászati Alkotótelepet.
A művész a rajztanszék tanáraként oktatott a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Karán, a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, alapítója volt a pécsi Képzőművészeti Mesteriskolának, tagja a Magyar Művészeti Akadémiának.
Bencsik István pályája kezdetén lírai, figurális szobrokat készített, 1968-tól az emberi mellkas térbeli koordinátái alapján orvosi célra, fakockákból ragasztott, összecsiszolt, plasztikus, felnagyított, objektívan ábrázolt torzókat mintázott.
Ugyanebben az időben fémlemezből hajtogatással, gyűréssel, szobrokat hozott létre, fémtárgyakat alakított át amorf alakzatokká, drótplasztikákkal jelentkezett. Az 1970-es évek elején a villányi és a nagyatádi alkotótelepen nonfiguratív szobrokat faragott.
Az 1970-es évek második felétől a torzó lesz művészetébenben a meghatározó motívum. A torzók folytatásai a testrészleteket ábrázoló nagyméretű kő-, fa- és márványszobrai, valamint az 1980-as évek második felétől születő, ujjrészletekből épülő sorozata.
Munkásságát 1992-ben Kossuth-díjjal ismerték el, 2009-ben megkapta a Pécsi Kisplasztikai Biennále nagydíját.

(Forrás: MTI)

2014. október 18., szombat

Átadták a Déry-díjakat




A magyar irodalom művelésében elért kimagasló eredményéért Ferencz Győző költő, műfordító, irodalomtörténész, Halasi Zoltán költő, író, műfordító, Havasréti József irodalomtörténész, író és Tompa Andrea író, kritikus vehette át idén a Déry Tibor Alapítvány díját 2014. október 17-én, az Artisjus-székházban.
A Déry Tibor-díj az első olyan irodalmi elismerés, amelyet magánvagyonból alapítottak, és 1984 óta évenként ítélik oda a magyar irodalom kiemelkedő alkotóinak. A Déry Tibor Alapítvány az író özvegyének végakaratából jött létre, aki vagyonát a magyar államra hagyta azzal a feltétellel, hogy annak értékesítése után a befolyt összeg kamataiból kimagasló irodalmi tevékenységű művészeket díjazzanak.
A jutalmakat és az okleveleket 29. alkalommal adták át 2014. október 17-én, az Artisjus székházában. A díjazottak fejenként bruttó 375 000 forintos pénzjutalomban részesültek. Az alapítvány titkára az Artisjus főigazgatója, Szinger András, a kitüntetést odaítélő kuratórium elnöke Závada Pál, tagjai Ilia Mihály, Keresztesi József és Lator László.  
Ferencz Győző József Attila-díjas költő, irodalomtörténész, műfordító, az ELTE Anglisztika tanszékének oktatója, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia ügyvezető elnöke. Dolgozott szerkesztőként (Európa Könyvkiadó, Nagyvilág, Újhold-Évkönyvek), és rendszeresen írt kritikákat is. Verseskötetei: Ha nem lenne semmi nyom (1981), Omlásveszély (1989), Két ív (1993), Magamtól egyre messzebb (1997), Alacsony ég alatt (2000), Szakadás (2010). 1994-ben jelent meg a Gyakorlati verstan - verstani gyakorlatok, 1997-ben A költészet mechanikája című tanulmánykötete, 1999-ben a Hol a költészet mostanában? című esszégyűjteménye. 2005-ben tette közzé kutatói munkásságának főművét, a Radnóti Miklós élete és költészete című kritikai életrajzot, és a közeljövőben fogja publikálni a költő özvegyének, Gyarmati Fanninak a naplóját.  
Halasi Zoltán költő, író, műfordító, Hieronymus- és Palládium-díjas, József Attila-díjas - verseit, fordításait és esszéit a nyolcvanas évek vége óta teszi közzé. Fordított Schillert, Thomas Bernhardot, Kafkát, Rilkét, átültette Canetti memoárjait, Jung esszéit és Goethe Kelet-nyugati díván-ját. Nevéhez fűződik Johann Peter Hebel Kincsesládikó című kalendáriumának és Robert Walser A séta című regényének magyarra való átültetése, Pollack Galícia című könyve, valamint Elfriede Jelinek színművei: Pihenő, Rohonc, Kézimunka. Eközben jelentek meg verseskötetei: 1997-ben a 33 vers, 2005-ben az Így ér el és 2008-ban a Költőpárok - versek két nyelven (Lisa Mayerral). 2014-ben jelent meg új, tárgyában és megformálásában egyaránt különleges könyve: Lefordította Jichak Katzenelson Ének a kiirtott zsidó népről című poémáját, mellé illesztette Út az üres éghez című saját prózafejezeteit, amelyek a hajdani lengyelországi zsidó kultúra életéről és haláláról szólnak, a harmadik részben pedig a középkori előzményekre versciklusokban tekint vissza.  
Havasréti József médiakutató, irodalomtörténész, író - a Pécsi Tudományegyetem BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének oktatója. Kutatásai egyebek mellett a városi kultúrára, a populáris zenére, a szocializmusbeli neoavantgárd művészeti csoportokra és a húszas-harmincas évekbeli magyar irodalmi kultúrára terjedtek ki - minderről számos előadást és tanulmányt publikált. Önálló kötetei: Alternatív regiszterek. A kulturális ellenállás formái a magyar neoavantgárdban (2006), Tudományos írásmű (2006), Széteső dichotómiák. Színterek és diskurzusok a magyar neoavantgárdban (2009). 2014-ben egyszerre jelent meg a Magvető kiadónál két különböző műfajú könyve: az egyik egy Szerb Antal-monográfia, a másik pedig az Űrérzékeny lelkek című regény - mindkettő eredeti látásmódjával váltott ki szakmai elismerést és olvasói érdeklődést. Szerb Antal című monográfiájáért 2014-ben Artisjus-díjat kapott.  
Tompa Andrea író (Békés Pál-díjas és Artisjus-díjas), kritikus (a Színházfolyóirat szerkesztője, és színikritikákat ír a Magyar Narancsba is), a Színházi Kritikusok Céhének vezetője. Az ELTE Bölcsészkarán angol-orosz szakon végzett, dolgozott az Országos Színháztörténeti Múzeumban, és tanít szülővárosa, Kolozsvár egyetemén. Első regénye, A hóhér háza 2010-ben jelent meg, a második, a Fejtől s lábtól című pedig 2013-ban - mindkettő rendkívüli kritikai és közönségsikert váltott ki, utóbbiért 2014-ben Artisjus-díjjal jutalmazták. 

 Forrás: EuroAstra

Az ország egyetlen tanyapostása



.
Károly Emőke - Tanyavilág





Egészen betakarja az égbolt a tájat, kilométereken keresztül akadálytalanul szalad a szél. Ezen a vidéken a szabadság rabul ejt - minden sejtjében azt érzi az ember, hogy szabad.

Téliesíthető munkaeszköz
„Lehet, hogy hülyének néznek, de ha istentelen hideg van vagy ömlik az eső, én akkor is szeretek itt, mert szabad lehetek” - fejtegeti kalauzunk, Kulik István. Az ország egyetlen tanyapostása lovaskocsijával járja a gátéri világot. Hogyne hinnénk neki, hisz ezt halljuk itt a legtöbbször: a tanyavilágban szabad az ember.
Mi még a kora reggeli indulástól kókadozunk, István már széthordta a falubelieknek a postát. Hajnali ötkor kel, megeteti a jószágot: malacot, tehenet, kecskét, lovat. Utóbbiak között Katit, az éjsötét nóniuszt. A ló sötétzöld postakocsiba fogva áll az udvaron, almát rágcsál.
István 27 esztendővel ezelőtt lett postás. Ma hatvanegy tanya, 76 kilométernyi körzet tartozik hozzá. Magas havon-vízen csak lóval lehet áthajtani - a tanyák sarába még a modern, mindentudó városi terepjáró is beleragad. István szerint ezért maradhattak szolgálatban: a küldemény nem várhat. „Nyáron 30 fok hőség, télen 30 fok hideg, rosszak az utak, problémás a biztonság. De van az embernek jobb keze, van az embernek bal keze; minden munkának két oldala van.” 
Sok esetben hepehupás utakon kell közlekedni, de hasig érő vízben is kézbesíteni kell a leveleket

Fejben rajzolt térkép szerint haladunk. Amott a tanyasi iskola, mutatja István, 1975-ben bezárt. Amott egy olasz gazdálkodik, tehenei vannak. Ott egy magányos néni élt, húsz évig hordta neki a tejet, a gyógyszert. Az asszony megzavarodott, a rokonokra is baltával támadt; ő be mert menni hozzá. Ujjával a fák felé bök - csak sejteni az „öreg legény” tanyáját, akit a rendőr talált meg holtan. István sorolja azokat, akik a szüleiktől örökölték a tanyát, és most tengődnek. „Legalább kimoshatnák a ruhát unalmukban. Semmi életcéljuk.” István az évek során az évek során többet megtudott az itteniekről, mint a saját anyjuk vagy gyóntatójuk. Nem leskelődik, nem kutakodik. Lát, és ahol tud, segít.
A leszázalékolt, fiával élő Kati csalódott: nem a nyugdíja jött. A kopott bőrtáska valaha levéltől, napilaptól dagadt; most csak reklámújság meg számla kerül ki belőle. Ha István nem volna, nem járna Kati felé senki - talán nyáron se.
Amikor még nem voltak ilyen enyhék a telek, István lóháton jött, a levelek mellett ételt is vitt a magányos tanyasiaknak. Várják, szükség van rá, családtagként kezelik. Ha kell, gázpalackot cserél, malacot herél, tehenet ellet. Ahogy mondja, kicsi korától fogva „belenőtt” ebbe - lágyan, ízesen ejti a szavakat. Az ország más külterületein ma már „támpontos” a kézbesítés, az ott lakók minden nap elgyalogolnak a ládáig, jött-e vajon valami. István viszont nem csupán levelet jelent, de emberi melegséget is: arcot, hangot, törődést.
Istvánnal jutunk el Ica nénihez, akinél trópusi kert virul az Alföld közepén. „Olyan vagyok, mint a vakondok: örökké túrok. Sokat dolgozok, hogy szépség legyen itt.” A verőfényben, hőségben is odakinn kapál. Mindig tanyán lakott, nem akar beköltözni a faluba, városban sem akar élni, mert ott „borzong”. A régi magtár most raktár: ott áll a kabriósított trabant, azzal szállítják a kukoricát. 

A Magyar Posta készítette a kecses és strapabíró kordét

Kati a ló, ismeri az utat, magától kanyarodik. Egyszer 3 ezer eurót kínáltak érte, de István nem adja semmi pénzért. Befordulunk: itt él a 34 éves Sós Karcsi. Mozgássérülten született, deréktól lefelé érzéketlen, béna. Családtagjai már nem élnek, egyedül lakik. „Mindent meg tud csinálni! El se tudja maga azt képzelni!” - néz rám feddőn István, mielőtt még rosszat kérdeznék. Tanyán élő embert nem illik arról faggatni, hogy mit tud, mit nem tud. Amit nem tud, azzal is megbirkózik.
Karcsiék épp az eperfák alatt szorgoskodnak, szüretelnek a „pálinkafáról”, ahogy itt mondják. A pálinka kivált akkor fogy jól, amikor Karcsi habpartit rendez fáklyafényben, csillagok alatt.
„Fölfújja a medencét, két liter habfürdő bele, azt hadd szóljon!” Karcsi utazik is a barátaival, diszkóba jár, székestül pörög a parketten. Azt meséli, pipec tanya volt ez régen, mintagazdaság. Itt nőtt föl, ide kötik az emlékei. „Nem elit ház, de alakul.” Nemrég cserélte az ablakokat. Neki minden sokkal nehezebb. Majd négy évig dolgozott a faluban egy csökkent munkaképességűeket alkalmazó cégnél, ám a vállalkozás csődbe ment.
Fölkászálódunk a bakra, rákanyarodunk a hazaútra. Delet harangoznak, a nap fele még hátravan. Megáll az idő, aztán újraindul, de komótosabban. Lassítja a kocsit a homokos út, és lassulunk belül mi is: csak így kerülhetünk közel a tanyavilághoz.


Szöveg: Iván Viktória, Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Megjelent a National Geographic Magazin 2014. szeptemberi számában

Kapcsolódó tartalom: Megújuló magyar tanyavilág


2014. október 17., péntek

Kötőjelek – Rippl-Rónai-reflexiók



.





Pauer Gyula szobra
A Magyar Telekom Székházában (Krisztina körút 55.) rendhagyó kiállítást rendezett a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) és a Szépművészeti Múzeum október 16-tól november 16-ig, amit a nagyközönség ingyenesen megtekinthet a Múzeumok Őszi Fesztiváljának keretében.


Az MNG gyűjteményéből hét értékes, eredeti szobrot állítottak ki Rippl-Rónai József (1861-1927) alkotásaiból, valamint festményeinek nagyméretű reprodukcióiból, amelyek párbeszédet folytathatnak egymással és a szemlélővel. A rendhagyó helyszín szokatlan kiállítási élményt kínál, megállásra késztet, felhívja a figyelmet az alkotásokban rejlő szépségre. Rippl-Rónai gyönyörű szobrain kívül megcsodálhatjuk Pauer Gyula egész alakos aktszobrát az 1985-ben megválasztott első szépségkirálynőről (aki később öngyilkos lett). Utóbbi szervesen kapcsolódik a sorozathoz kis, szemtelen fejével, bár a száz évvel korábbi alkotó, Rippl-Rónai az időskor mellett az ifjúság megható szépségét és jóságát is megörökítette szobron-vásznon egyaránt.


A
Öreganyám
Magyar Telekom (MT) Székházának fedett, belső udvara
különleges környezetet biztosít a művek és a néző számára. Természetes megvilágításban a háromezer négyzetméteres területen hatalmas acélfák tartják a boltozat rácsszerkezetét, a benne lévő kávézó kényelmes foteljeiben, élő fák árnyékában, csobogók szomszédságában feledhetjük a betonépítmény rideg, sivár egyhangúságát. A művészeti tárlat végképp feldobja a belső tér hangulatát.



Fiatal lány portréja
A Szépművészeti Múzeum (a már hozzá tartozó MNG-vel) és a Magyar Telekom 2014 óta tartó együttműködését erősíti a kiállítás, amelynek fővédnöke Christopher Mattheisen MT vezérigazgató. Jó példa arra, hogy létrejöhet újfajta együttműködés multinacionális cég és múzeum között. A vállalat kezdetben csapatépítő tréningnek szánta a múzeumi programokat, majd az ebből kifejlődött támogatással igyekszik gondoskodni a kiállítások vonzóbbá tételéről.

A kiállítás címe, a Kötőjelek meghökkentő párosokat is szembeállítanak, hiszen közük van egymáshoz, akár a múlt századforduló leghíresebb alkotójának, akár a modern művész kezei alól került ki egy mű. A Magyar Telekom most szellemi mecenatúrával kelti fel az érdeklődést a képzőművészet és a telekommunikáció együttgondolkodására.

A kultúra mindenki számára könnyen befogadhatóvá és elérhetővé tétele miatt a székházban november 16-ig minden hétköznap délben tízperces tárlatvezetéseken vehetünk részt Winkler Nóra művészettörténésszel. A kiállítás munkanapokon 10 és 18 óra között megtekinthető.



Dobi Ildikó - EuroAstra

2014. október 16., csütörtök

Október 16-a az élelmezési világnap





Évről évre hívja fel az élelmezési világnap a figyelmet az emberiséget érintő egyik legjelentősebb problémára, amelynek szerves része az élelmiszerpazarlás kérdése. Míg a FAO adatai szerint a világban minden kilencedik ember éhezik, addig az Európai Bizottság becslése szerint csak Magyarországon évente kétmillió tonna élelmiszer hulladék keletkezik. A Foodpanda olyan kezdeményezéseket és módszereket gyűjtött össze, melyekkel a közösség, de akár te magad is csökkentheted a kukába kerülő élelmiszer mennyiségét.

Versenyfutás a szavatossággal
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület 2005 óta foglalkozik azzal, hogy felkutassa a kereskedelmi forgalomba nem hozható, de minőségileg fogyasztható élelmiszereket és eljuttassa azokat a rászorulókhoz. Az Élelmiszerbank Magyarországon első sorban a nagy volumenű élelmiszermentéssel foglalkozik, évről évre nagyobb sikerrel. A szervezet immár díjnyertes Áruházi Expressz Árumentés programjában például olyan boltokból érkező élelmiszereket oszt szét, amelyek szavatossága közeli lejáratú. A partnerszervezetek segítségével az átvett adományokat az Élelmiszerbank még a lejárati határidő előtt eljuttatja a rászorulókhoz. 

Éttermi menü a nélkülözőknek
Jelenleg Magyarországon még nem egyértelmű az éttermi maradékok elszállítása, felhasználása jótékony célra. Jelenleg egy fejlesztési projekt keretében épp a korábban említett Élelmiszerbank Egyesület dolgozik azon, hogy a közeljövőben ez a terület is, túl a gyártók és kereskedők részéről elérhető élelmiszermennyiségen, bevonható legyen. Bár az európai szabályozás szigorú az előre elkészített, de fel nem használt fogások újrahasznosításával kapcsolatban, több külföldi példa is bizonyítja, hogy az éttermekkel való összefogásban is komoly potenciál van. Ilyen például a portugál DariAcordar projekt, melynek önkéntesei elérték, hogy a helyi jogszabályok finomodjanak és jól működő biztonsági standardokat kifejlesztve európai szinten is követendő programot valósítottak meg. 
Racionális fogyasztás otthon is
Ahhoz, hogy kevesebb étel menjen veszendőbe, egyénileg is hozzájárulhatsz. Ha egy kis időt szánsz rá, hogy összeszámold, mennyi élelmiszer megy veszendőbe csak a saját háztartásodban, biztos, hogy egy lépéssel közelebb kerülsz a tudatosabb élelmiszer felhasználáshoz. Tervezz és gondolkodj előre, csak azt vedd meg, ami biztosan elfogy. Ha ennek ellenére mégis túlzásba vitted a felhalmozást, ne feledd, a hűtőszekrény segít: fagyassz le minden romlandó élelmiszert, amit nem tudsz időben felhasználni és a főzést mindig a közeli lejáratú termékekkel kezdd. Ha pedig a kész ételekből keletkezik maradék, vedd elő a kreativitásod és varázsold bele egy új fogásba.  
Kukából az asztalra: freegan életmód
A freeganek a maradék felhasználás legszélsőségesebb módjával élnek, módszereik követéséhez igazi elhivatottság szükséges. A freegan az ingyenes és vegán szavakból áll össze, a gyakorlatban pedig olyan mozgalmat takar, melynek hívei a „kukából" szerzik be a betevő falatot. A túlfogyasztó nyugati társadalom kritikusainak hivatása, hogy a boltok, piacok környékén fogyasztható állapotban szemétbe kerülő élelmiszereket összegyűjtve csillapítsák éhségüket.  

Forrás: EuroAstra

2014. október 15., szerda

Az istenek mrgszületése




Akkor hát, mikor születtek? Amikor az emberiség. Puff neki, most jól megaszontam. Ott vagyunk, ahol a part szakad, a tyúk meg a tojás dilemmájánál.


 Előrebocsátom, senkit sem akarok hitében, meggyőződésében megbántani, csupán a valós és vélt tényeket egymással szembesíteni.
 Ismereteink szerint a theogóniák Skandináviától Mezopotámiáig hasonló történeteket említenek. Őskáosz, emberfeletti lények harca a hatalomért, de a küzdelemnek emberi vonásai vannak.
 Megjegyzem, hogy többen úgy véljük, az archanthropus sokkal inkább emberi tulajdonságokkal rendelkezett, mint ahogy azt másfél, vagy akár fél évszázaddal ezelőtt hitték. A neandervölgyi embernek már biztosan voltak a másvilágról szóló képzetei, és tudott beszélni. Joggal lehet számítani isteneik jelképei megtalálására.
 A modern ember barlangi művészetének emlékei varázslatokat idéznek, a szobrocskák istenanyák képét őrizték meg.
 Hasonló nőistenek képét mutatják a hazai korai újkőkor széles farú, két részből összecsapolt szobrocskái is. Ebből az időből csupán három „edényidolt” ismerünk. Ezek kicsiny, női jegyeket mutató poharak, nyilvánvalóan kultuszcélokra készültek. A töredékes, belül üreges istennő alakot, mely a későbbiek előképe lehet, Maroslele közelében találta meg kollégám, Paluch Tibor az elmúlt években.
 A korai állatábrázolások között dominál a juh, a későbbiek között már a szarvasmarha a kegyelt állat.
 A Tiszai kultúra idejéből aztán olyan emlékek maradtak ránk, melyek némi fényt hoznak a régmúlt sötét ködébe.
 A harmincas években Banner János, a Szegedi Egyetem professzora számos ásatással kutatta az újkőkor emlékeit Hódmezővásárhely határában. A második világháború első évében, 1941-ben aztán fantasztikus leletekre bukkant. A Kökénydomb nevű határrészen trónuson ülő nőt ábrázoló edényre lelt, melynek a „kökénydombi Vénusz” nevet adta. A restaurálás során még több ilyen kultusztárgy töredékét sikerült kiegészíteni. A nevezetes Vénusz pereméről aztán később nagy vita alakult ki, volt e feje, vagy nem, a vitára aztán bő tíz év múlva Csalog József szegvári ásatásai tettek pontot. A falu szélén levő, „tűzköves” nevet viselő területen hatalmas újkőkori falut pusztítottak el, a leletmentő ásatáson aztán meglelte azt a letört fejet, amilyen a kökénydombi Vénusz nyakán is lehetett. Ez még csak hagyján, de meglelte Európa első attributált istenszobrát is, amely a „Sarlós isten” nevet kapta. A szakmai zsargon „kanvénusznak” hívja. Az istenség arcát lapos maszk takarja, jobb vállán sarlót tart. Trónuson vagy oltáron ül, csuklóin karperecek látszanak, övéről valamilyen eszközök lógnak. A későbbiekben még több szobrocskamaradvány a múzeumba került, az utolsó 1989-ben, ő a jobb vállára tett balta nyelét fogta, a kis agyagbalta, egy valamikori kőbalta mása is mellette volt. Az applikált tárgy egykori fából készült nyele elkorhadt, lenyomata a szobrocska vállán látható.
Újkőkori istenségek, jobb szélen a Sarlós isten a kökénydombi Vénusszal
 Makkai János figyelt fel elsőnek a lelet ókori értelmezhetésére a görög istenek legendáiban.
 Ezek szerint a világot kezdetben Uránosz, az ég és Gaia, a Föld istenpárja uralta. Gyermekeiket, a titánokat apjuk a föld mélyébe, a Tartaroszba zárta. Gaia megsajnálta a szerencsétleneket és a legfiatalabbat, Kronoszt megbízta apja meddővé tételével. Méhében létrehozott egy csodálatos sarlót, mellyel aztán Kronosz levágta apja nemi szervét. A hatalmat megszerezve feleségül vette testvérét, Rheát, de hatalmát féltve lenyelte gyermekeit. Gaia és Rhea szövetkezett, és az újszülött Zeuszt egy barlangba rejtette a krétai Ida-hegyen, Kronosszal pedig egy pólyába burkolt sziklát nyelettek le. Amikor Zeusz felnőtt, csellel meghánytatta Kronoszt, aki kiöklendezte Zeusz öt testvérét. Ismét kitört az istenek-titánok háborúja. Zeusz és testvérei győztek, ők az Olümposzi istenek.
 Dióhéjban ennyi a hosszú rege. Ezek szerint tehát a Sarlós isten Kronosz képét őrizte a házi oltáron, a kalapácsos meg Héphaisztosz, az istenek kovácsának jelképe lehet. Pontosabban, az említett istenségek Tisza-parti megfelelői.
 Joggal kérdezhetik, kik lehetnek a többiek, én meg joggal válaszolom, tudja a fene.
 Annyi bizonyos, hogy a vadászó, gyűjtögető őskőkorban, amikor nem volt szükség sarlóra, még nem élhettek Kronosz és testvérei. Kronosz az Aranykor szülötte, ebből aztán miért lett a nyomorúságos világ, csak az istenek tudhatják.


Trogmayer Ottó - Élet és Tudomány
 

2014. október 14., kedd

Ne légy szívtelen!




Vannak rajtad plusz kilók? A számítógép előtt üldögélsz, vagy mozogsz inkább? Gyakran iszol energiaitalt? Gondolsz arra, hogy szívritmuszavarhoz vezethet?
Témánk a halálozási listán, első helyen álló szív- és-érrendszeri betegségek elleni védekezés, a prevenció, illetve, ha már megvan a baj: kezelése a legkorszerűbb terápiákkal. 
Tudtad, hogy feleannyi beteg hal meg infarktusban Magyarországon, mint tíz évvel ezelőtt?  Az is jó hír, hogy a várható élettartam meghosszabbodott 5 esztendővel! Ebből több mint két és fél évet a szív- és érrendszeri betegségek hazai kezelésében elért színvonalnak köszönhetünk. Persze azért ne dőlj hátra a fotelben kényelmesen! Inkább gondold végig, hogy mit teszel a szíved egészségéért!
A legmodernebb csúcstechnológiákról, és a felhasználásukkal elért eredményekről is beszámolnak nyílt napunkon a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet kiváló orvosai. Olyan ígéretes új módszerekről, mint például a katéteres úton elhelyezhető billentyű, amelynek segítségével szívműtét nélkül lehet elvégezni a meszes aortabillentyű cseréjét.
Ha kíváncsi vagy rá, hogy vannak a gyermek és a felnőtt újszívesek:, feltétlenül gyere el, hiszen ők is ott lesznek a nyílt napon! És persze ne feledkezz meg a saját felelősségedről sem!
Mindig találunk valamilyen kifogást arra, hogy miért nem mozgunk, miért nem eszünk egészséges ételeket, miért nem fogyókúrázunk, ha kövérek vagyunk. Pedig sohasem késő, mindig érdemes elkezdeni a rendszeres testmozgást, a fogyókúrát, vagy éppen egy új étrend összeállítását. Érdemes és kell is változtatnunk, ha szeretnénk elkerülni a szívzűröket, és kiváltó okaikat: a hipertóniát, a kettestípusú diabéteszt, a magas koleszterinszintet és a fölösleges kilókat.  Erről szól a „Ne légy szívtelen!  „sok- sok praktikus tanáccsal és szívünk védelmében boka-karindex méréssel.

A Kor Kontroll Társaság és a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet nyílt napja október 17- én pénteken 10 órától

A belépés ingyenes!

Helyszín: Aesculap Akadémia
1115 Budapest Halmi u 20-22.

PROGRAM

PROGRAM

Fővédnök: Dr. Szentes Tamás főpolgármester- helyettes

10.00.- 10.15. Köszöntő

Dr. Szentes Tamás főpolgármester helyettes
Dr. Ofner Péter, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója
B. Király Györgyi, a Kor Kontroll Társaság elnöke

10.15 - 11.45. Figyelj a szívedre!

Talk-show jellegű beszélgetés elhízásról, magas vérnyomásról, koleszterinszintről, cukorbetegségről, mozgásról, egészséges ételekről, alkoholról, dohányzásról

Résztvevők: Dr. Szentes Tamás főpolgármester- helyettes
az Országos Kardiológiai Intézet orvosai:
Dr. Ofner Péter az intézet főigazgatója
Dr. Hódi Gabriella főorvos
Dr. Kancz Sándor főorvos
Valamit:
Dr. Barna István klinikai belgyógyász főorvos
Dr. Kiss Róbert Gábor, a Magyar Kardiológiai Társaság elnöke
Dr. Borbényi Erika főorvos, a Kor Kontroll Társaság alelnöke
Moderátor: B. Király Györgyi és Dr. Ofner Péter



11.45 -12.45  Mire jó a szívkatéter?

Résztvevők:
Dr. Kardos Attila főorvos
Dr. Székely László főorvos
Dr. Temesvári András főorvos

Moderátor: Bulla Bianka és Andréka Péter

12.45- 13.15  Az Óperenciás tengeren hegedűvel- a Medve társulat bemutatója
Ady Endre verseiből
Szereplők: Prohászka Fanni és Berényi Dávid színművészek
Hegedűn közreműködik: Sárközi Dávid
Zeneszerző: Balázs Barnabás
Szerkesztő, rendező: Halmy György


13.15- 13.25 Szünet


13.25 - 14. 35 Új szívvel.

Résztvevők: az Országos Kardiológiai Intézet orvosai és betegei:
Szőcs Júlia Luca
Dr. Ablonczy László és betege:Tudja Réka
Moderátor: Bulla Bianka

14.20- 14.45 Hogyan készíts müzlit?
Aki megtanítja: Győri Zsolt mesterszakács
Háziasszony: Bulla Bianka

14.45-15.00  Tombola

Szűrővizsgálatok, tanácsadások 10.00-től - 14.45 óráig
Stressz mérés, boka-karindex mérés, biofizikai és informatikai állapotfelmérés

TÁMOGATÓK:
Fővárosi Önkormányzat
Egis Gyógyszergyár
Braun Avitum Hungary Zrt.
Hungaropharma
Dalkia Energia Zrt
GE Hungary Kft.
Johnson & Johnson Kft.
Medtronic Hungária Kft
MED-ENTRADE Kft.
Pharma Nord
Planmed Kft
Roche Magyarország Kft.
Replant Cardo Kft.
Siemens Zrt
Springmed Kiadó
Hartmann-Rico Hungária Kft

AntikPlacc október 19-től a Bálnában



.

Indul Budapest legújabb régiség és dizájn piaca október 19-től, vasárnaponként a Bálnában.Az Antik PLACC egy új kezdeményezés, egy piactér, ahol az antik stílus és a design ötvöződik. Izgalmas kiállítók, egyedi termékek, vásári hangulat. A PLACC nem csupán egy átlagos piac, hanem egyben művészeti, családi és közéleti program alternatívája, egy színvonalas beltéri találkozóhely, és élménypont.


Mi is teszik különlegessé a Placcot? A piacon válogatott árusok, minőségi régiségeket, antik kincseket, dizájn klasszikusokat, retro tárgyakat kínálnak. Iparművészek, restaurátorok mutatkoznak be hétról hétre, emellett lakberendezési tippekre, praktikákra is szert tehetünk. A vásár hangulatát színvonalas élőzene teszi még kellemesebbé, a gyermekek szórakoztatásáról a Fabrika Műhely gondoskodik, míg a család többi tagja körbejárja a vásárt. A kézműves foglalkozások mellett a kicsik megtanulhatják értékesíteni a portékáikat, a számukra kialakított gyerek játszópiacon, folyamatos felügyelet mellett. A PLACC még egy újdonsággal is előrukkol: mostantól nem kell idegeneket a lakásába engednünk, ugyanis a helyszínen szakemberektől kaphatunk ingyenes értékbecslést tárgyainkra. Tematikus kiállítások és művészeti előadások is gazdagítják a vasárnapi vásár napokat, első alkalommal a Biksady galleria értékes darabjai tekinthetőek meg. A magával ragadó és gyönyörű helyszínre a belépés ingyenes, itt sosem esik az eső, nem fúj a szél, nem csúszik a jég, világos van, de nem tűz a nap. A gasztronómiai élvezetek sem maradhatnak ki egy kellemes vasárnap délutánból, különböző vendéglátóegységek gondoskodnak kulináris élvezetünkről.
A PLACC célja új megvilágításba helyezni az antik és a dizájn, a régi és az új keveredését, bemutatni a régi, felújított és újragondolt, átalakított tárgyakat, ezek megalkotóit, mindezt egy szép környezetben, hangulatos programok keretei közt. Az antikvitás világát szeretné megkedveltetni a mai generációval, és felhíni a figyelmüket ezekre az értékekre. A PLACC vár mindenkit, aki nyitott az újra, de fogékony a régire.
1093 Budapest, Fővám tér 11-12.
A belépés és a parkolás két órán át ingyenes.
www.facebook.com/antikplacc