.
Jövőre több beruházás is elkészül a Liget Budapest projekt keretében és elkezdődik egyebek mellett az Új Nemzeti Galéria építése is - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.
A Liget Budapest Projekt megvalósításáért felelős cég vezetője kiemelte: 2019-ben elkészül az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK), valamint befejeződik az Olof Palme Ház rekonstrukciója és a komáromi Csillagerőd renoválása. Hozzátette: jövőre kezdődhetnek a Magyar Innováció Háza és a Új Nemzeti Galéria munkálatai, emellett folytatódik a parkfejlesztés második üteme.
A részletekről szólva kifejtette: az OMRRK-ban végre minden körülmény adott lesz ahhoz, hogy a műtárgyak kezelését, tárolását, állagmegőrzését a lehető legjobb körülmények között, a lehető legkorszerűbb eszközökkel tegyék meg.
„Szintén megnyitja kapuit a komáromi Csillagerőd, ahol felújítás mellett izgalmas kiállítótereket is létrehoztunk, ezekben a Szépművészeti Múzeum impozáns gipsz-szoborgyűjteménye lesz látható. Az év első felében befejeződik az Olof Palme Ház rekonstrukciója is, amely 2019 nyarán a Millennium Házaként nyit majd, ahol először egy időszaki majd egy állandó kiállítás idézi meg Budapest és a Városliget első aranykorát" - fogalmazott Gyorgyevics Benedek.
2019-ben megindulhatnak az Új Nemzeti Galéria munkálatai is. „Óriási élmény a világ egyik legjobb építészirodája, a SANAA csapatával együtt dolgozni a galéria tervein" - jegyezte meg a vezérigazgató. Az épület jogerős építési engedéllyel rendelkezik, hamarosan kiírják a kivitelezési közbeszerzést, így a tervek szerint a jövő év elején elindulhatnak a munkálatok.
Gyorgyevics Benedek beszámolt arról, hogy jövőre indulhat a Liget Projekt egyik izgalmas eleme, a Magyar Innováció Háza. Az épület modern megfogalmazásban, de Pfaff Ferenc 1896-os eredeti tervei alapján épül újjá ikonikus kupolájával együtt, amely kilátóként működik majd.
A parkfejlesztés második üteme is a jövő év elején kezdődik a Hermina út-Ajtósi Dürer sor-Dózsa György út által határolt terület délkeleti harmadán. „Igazi családbarát újdonságokkal készülünk itt: felépítjük a főváros egyik legnagyobb, de egész biztosan legjobb játszóterét integrált és korosztályokra lebontott különleges játszóelemekkel, az aktív pihenést kedvelők számára pedig létrehozunk egy két kilométeres, teljes hosszán kivilágított futókört, mely mellett új sportpályák is helyet kapnak." A terület teljes növényzete is megújul és egy hatalmas rózsakertet is létesítenek a Millennium Háza bejáratához.
Az elmúlt év eredményeiről Gyorgyevics Benedek kiemelte: 2018 volt az első év, amikor a Városligetbe látogatók a már elkészült projektelemeket birtokba is vehették. „Az Állatkerti körúton átadott Pavilonkert, a Vakok Kertje, az Ifjúsági Sportpályák vagy a Kutyás Élménypark mind nagyon népszerűek, utóbbi látogatottsága már átlépte a 100 ezer főt. Megnyílt a történetének legnagyobb megújulásán átesett Szépművészeti Múzeum is" - sorolta a példákat.
Beszámolt arról, hogy pozitív visszajelzéseket kapnak mind a kutyás szervezetektől, a tanároktól vagy a látássérülteket képviselő szervezetektől. „Az eddig elvégzett parkrehabilitációnak köszönhetően több ezer négyzetméterrel növeltük a Liget zöldfelületét, létrehoztuk a főváros legkomplexebb kutyás élményparkját, futókörrel körbevett sportpályákat a környékbeli iskolák igényei szerint, de újjávarázsoltuk a Szépművészeti Múzeum környezetét és megújítottuk Magyarország első, speciálisan a vakok pihenését szolgáló parkrészletét is" - mondta.
Hozzátette: előrehaladott a kivitelezés az Ötvenhatosok terén, ahol a Néprajzi Múzeum épülete, valamint a parkolási gondok megoldására egy nyolcszáz autó befogadására alkalmas mélygarázs is épül és a világhírű japán tervező, Fudzsimoto Szu tervei alapján a Magyar Zene Háza beruházás is elkezdődött. A fővárosi Állat- és Növénykert nagyszabású bővítése szintén jó ütemben halad előre.
Gyorgyevics Benedek kiemelte, hogy a Szépművészeti Múzeumot október végi újranyitása óta több mint 70 ezren látogatták meg.
Arra a kérdésre, hogy mennyiben befolyásolja a Néprajzi Múzeum építését az építési engedély hatályon kívül helyezése, úgy fogalmazott: az elsőfokú építéshatósági eljárás megismétlése nem okoz érdemi időveszteséget, mert mindez épp akkor történt, amikor amúgy is leálltak a munkálatok, hiszen befejeződött a mélyépítési szakasz és előkészület alatt áll a magasépítés. Így az építkezés az előre meghatározott ütemben folytatódik 2019 januárjában.
Arról, hogy a Néprajzi Múzeum nemrég International Property Awards elismerést nyert, kifejtette: „óriási büszkeség számunkra a Néprajzi Múzeum rangos elismerése, hiszen nemcsak a világ legjobb középülete lett, hanem egyben World's Best Architecture különdíjat is elnyerte." Hozzátette: az, hogy nem először részesülünk nemzetközi díjban - 2017-ben a MIPIM kiállításon a Liget Budapest Projekt lett Európa legjobb kulturális beruházása - nagy elismerés a projektben közreműködő több száz szakembernek. Ez a hazai építész társadalomnak is nagy siker, hiszen a Néprajzi Múzeum új épületének megtervezésére kiírt nemzetközi tervpályázatot egy magyar tervezőiroda, a Ferencz Marcel vezette Napur Architect nyerte el.
„Az International Property Awards által megszavazott rangos nemzetközi elismerésből Budapest is profitál, hiszen a nemzetközi figyelmet ráirányítja a Városligetben megvalósuló épületekre, mindez pedig hatással lesz a turizmusra, befektetésekre is" - vélekedett Gyorgyevics Benedek.
(Forrás: MTI, látványterv: SANAA/Pelaga)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése