Nőnek lenni jó!

.

Isten valamikor nagyon-nagyon régen megteremtette az embert saját képére és hasonlatosságára. Férfinek és nőnek teremtette őket, és rájuk bízta a földet. És Isten látta, hogy ez jó. Ő nem szokott tévedni, tehát nőnek lenni jó. Nem sorscsapás, nem nyűg, nem szerencsétlenség, hanem jó dolog az élet minden szakaszában.

Olyan korban élünk, amikor azt próbálják elhitetni velünk, hogy az ember lánya csak akkor ér valamit, ha fiatal (vagy legalábbis annak tűnik), vonzó, sikeres, okos, merész és nincsenek tabui. Ezek a tulajdonságok a nők nagy részére így egyszerre nem illenek rá, ezért a nők többsége kisebbségi komplexusban szenved. Pedig a nőiségnek nem ezek a legfontosabb összetevői.

Ki is a nő? Ki az a lény, akit Isten teremtett és „jóváhagyott”? 

 

A nő emberi lény, aki értelemmel és szabad akarattal rendelkezik, és arra van hivatva, hogy boldog legyen másokat szolgálva, akárcsak a férfi. Minden nő – ahogy minden férfi is – egyedi és megismételhetetlen, pótolhatatlan személyiség. Ebből következik, hogy ugyanolyan méltósággal, értékkel bír, és ugyanúgy a földi és a túlvilági boldogságra lett teremtve. De különbözik a férfitól biológiailag, lelkileg, pszichológiailag. Máshogy lát, érez és érvel, mint a férfi. Sokkal érzékenyebb, érzelmesebb, sajátos képessége van mások befogadására. Csak a nő lehet anya, csak a nő képes megérzéseivel, kifinomult érzékeivel, gyengédségével, önfeláldozó önátadásával emberivé tenni bármilyen környezetet, legyen az a család, a munkahely vagy bármilyen emberi közösség.

Nőnek lenni jó, mert meg van a képességünk arra, hogy kifejezzük, amit érzünk, amin éppen keresztülmegyünk. Képesek vagyunk nagyon szeretni és mindent feláldozni a szeretett személyért. Egy nő akkor igazán boldog, ha adni tudja önmagát. Tudunk gyengédek és gyengék lenni, mikor mi szükséges. Oltalmazunk, és hagyjuk, hogy oltalmazzanak. Csodálkozunk, és hagyjuk, hogy csodáljanak. Széppé, élhetővé tudjuk tenni a környezetünket. Megérzünk olyan dolgokat, amik talán első látásra nem nyilvánvalóak, mégis kétségtelenül tudjuk, hogy igazunk van. Odafigyelünk olyan apró részletekre is, amik felett a férfiak tekintete elsiklik. Képesek vagyunk meghallgatni a másikat, és mélyen együtt érezni vele. Tudunk megbocsátani, mert a szeretett személy fontosabb, mint a saját sérelmeink.

Ez a női természet a maga valóságában. Minden nőben megvannak ezek a képességek, csak nem minden nő él velük. Pedig a mai önző, személytelen világban mekkora szükség van nőkre! Szükség van az őszinte, önfeláldozó szeretetre, mert anélkül megfagy az emberek szíve. Szükség van a nagylelkűségre, a megbocsátásra. Szükség van azokra, akik egy mosollyal vagy egy megértő szóval elviselhetővé tudják tenni a legfeszültebb, legkegyetlenebb pillanatokat. Szükség van azokra, akik képesek elviselni a hálátlanságot és viszonzást nem várva keresni a másik javát.

Szomorú, amikor egy nő elfelejti, hogy az ő igazi hivatása a szeretet. Amikor számítóvá, önzővé, mások iránt érzéketlenné válik, akkor teljesen mindegy, hogy szépen felépített családi házban, kétszobás panelben, nyomornegyed viskójában, esőerdei házikóban vagy börtönben él. Mindegy, hogy irodában, gyárban vagy otthon dolgozik-e, mert ha csak önmagával foglalkozik, akkor megfosztja a környezetét attól a szerető gondoskodástól, amire született.

Szerencsére nagyon sok olyan nő van, aki teljes mértékben vállalja és megéli női hivatását annak minden boldogító és fájdalmas valóságával együtt. Hány és hány nő találja meg a boldogságot az észrevétlenül szolgáló szeretetben, a családi életben. Hány nő végzi a feladatát a munkahelyén csendben, szívét-lelkét beleadva a munkájába. Hány Istennek szentelt lélek éli imádságos, áldozatos életét és ajánlja fel cselekedeteit, hűségét a lelkek üdvösségére.

A Szűzanya élete szolgáljon például mindannyiunknak. Ő az Úr szolgálóleányának tudta magát, és önmagáról, a saját terveiről teljesen megfeledkezve mindenét az Üdvözítő szolgálatába állította. Elfogadta és megélte Betlehem túlcsorduló örömeit, Názáret csendjét és a Golgota kínjait. Mindig ott volt Jézus mellett. Nem ő volt a főszereplő, de nem is akart az lenni. Isten mindnyájunk Anyjává tette, hogy közbenjárásával óvjon és példájával utat mutasson nekünk. Járjunk hát ezen az úton.

Szerző:Vadász Kinga - Új ember