2009. július 20., hétfő

Az a bizonyos 7. év! Tudd meg, mit jelent!




Születésünktől számítva minden hetedik évben életünk kardinálisan megváltozik. Az asztrológusok ezt a változást a Szaturnusz hatásának tudják be.

A pszichológusok pedig a szellemi fejlődés természetes velejárójának tartják. Tehát minden hetedik évben teljesedik be a ciklus, azaz 7, 14, 21, 28, 35, 42, 49 stb. 7 és 14 éves korban a nehézségeken a szülők segítik át a gyermekeiket. Viszont 21 éves kortól mindenki kezébe veszi a sorsát, és csak saját magán múlik, hogyan éli meg a következő ciklust.
Az átmenet egyik perió
dusból a másikba szinte sosem megy gyorsan vagy fájdalommentesen, ám ugyanakkor meg lehet könnyíteni a nehéz időszakot, és ami a legfontosabb, hogy megteremthetjük a stabil alapot a következő ciklusra.

21- 27: „Itt az idő, hogy kezünkbe vegyük saját életünket, és a saját dolgainkkal foglalkozzunk.”

21 évesen többé már nem vagy kamasz, hanem egy fiatal ember. Elmúlt a lázadás időszaka, és vége a próbák és a hibák elkövetésének. Sok lány/fiú 21 éves korban házasodik, vagy elszánja magát arra, hogy külön költözik a családjától, de olyan is előfordul, aki úgy dönt, hogy egyelőre nem akar a saját életével foglalkozni. Tipp: A 21.-ik szülinapodon (de sosem késő) gondold át alaposan, hogy mit is akarsz az élettől és tedd azt. Az elkövetkezendő hét éved, pedig azon múlik, hogy hallgatsz-e önmagadra, vagy valakinek a befolyása fog hatni rád megint. Ne félj attól, hogy valamilyen butaságot követsz el, mert ha tévedsz is, az életed nem fog véget érni, és legalább tanulsz belőle, ami pedig csak előnyödre válhat. Ha viszont semmit sem teszel, akkor bizony át fog csúszni a feladat a következő 7 éves ciklusra.
28 – 34: „Vedd el, amit akarsz, és fizess is érte.”

28 éves korodra meg kell értened, hogy minden tettedért felelősséget kell vállalnod. Akik ezt nem értik meg, azokra igen nehéz időszak vár. Például: ha van egy férjezett asszony, egy gyermekkel aki elhagyja a férjét, utána pedig fél éven belül elveszíti a munkáját, meghal az apukája, elhagyja az új szerelme és végül a gyermeke is megbetegszik. Bár tragikus véletleneknek tűnnek, mégsem azok. Tipp: Gyakran előfordul, hogy az ember 28 évesen úgy látja, hogy az élete nem úgy alakul, ahogy azt szeretné, és mindenáron változtatni akar rajta: teherbe esik párja megkérdezése nélkül, megmondja a barátnőjének, hogy halálosan untatja, vagy munkát vált. Ez az, amit nem szabad tenni. Ebben az időszakban konstruktívnak kell lenni és vigyázni arra, amink van, bármiről is legyen szó. Keress olyan valakit, akivel mindent meg tudsz beszélni, emellett olvass sokat, akár pszichológiai témájú könyveket is.

35 – 41: „Eljött a teljesség és a harmónia ideje”

A kezdet ebben a korban általában igen nehézkes. Előfordul, ilyenkor az is előfordul, hogy egy házasság válással végződik, ám utána garantáltan mindenkinek csak jobb lesz. A lényeg, hogy ilyenkor sem szabad az igényeinkből lejjebb adni. Hiába van karrierünk, ha közben felszedtünk 20kg-t és eltávolodtunk a férjünktől. Hogy megtartsuk, amit eddig elértünk, azért is dolgozni kell. Tipp: Ha 35 évesen még nincsen gyereked, akkor éppen itt az ideje belevágnod az anyaságba. Ha nincsen még szakmád, vagy diplomád, akkor itt az alkalom, hogy elkezdj tanulni. Aki pedig eddig elkerülte a konyhát, jól teszi, ha meg tanul végre főzni. A háziasszonyoknak pedig ideje keresniük valamilyen munkát, legalább heti pár órában. Egyszóval meg kell teremteni a harmóniát az életben, különben az életed lefelé fog elindulni a lejtőn.
42- 48: „A nagy változások ideje.”
Hát igen, megjelennek azok a ráncok, amiket már nem lehet nem észrevenni, és már senki sem nevez fiatal nőnek/férfinak. Ha az elmúlt hét évben nem alapoztad meg a harmóniát, bizony most rettentően rémisztő a közeledő öregedés. Ilyenkor vannak, akik kifordulnak önmagukból, és olyan ruhákat húznak magukra, ami még 20 évesen is merész, így nevetség tárgyává válhat. A másik véglet pedig, amikor átesik a ló túl oldalára, azaz a teljes igénytelenségbe. Tipp: Tulajdonképpen úgy érzed, hogy a második kamaszkori krízisedet éled, csak éppen most nem a gyerekkortól búcsúzol, hanem a fiatalságodtól. Ilyenkor alkalmas az idő, hogy megváltoztasd az életedet és önmagadat is. Például most végre megtanulhatsz zongorázni, vagy vedd meg végre álmaid fényképezőgépét és fotózz naplementéket. Ha esetleg a válás jön szóba, ne kapkodj, inkább gondolj arra, hogy a férjednek sem könnyű. Ha kiegyensúlyozottan éltél eddig, és beteljesítetted minden ciklus feladatát, most egy új életszemléletre tehetsz szert. Lényegében ki kell nyitnod a kaput egy új világ felé, ahol eltöltheted életed további éveit.

49: „Megváltoztam.”

Ha nem sikerült megváltoznod, akkor egy hosszú és sok szenvedéssel járó klimax és depressziós időszak vár rád. A gyerekek ilyenkor már felnőnek és a saját életüket élik, nincs szükségük a szülői tanácsokra, a munkahelyeken is egyre több a fiatal és az aktív kolléga, Te pedig egyre jobban elkeseredsz. Tipp: Az elkeseredésedet, nem is olyan nehéz legyőzni, mint ahogy azt gondolod. Egyszerűen csak kényeztesd magad mindenféle jóval, hiszen megérdemled, legyen szó egy üveg francia parfümről, vagy egy wellness hétvégéről. Azoktól az emberektől pedig szabadulj meg, akik azt mondogatják neked, hogy nem vagy normális, hogy a Te korodban nem így kell viselkedni. Keress olyan barátokat, akik támogatnak és megértenek és meglátod, hogy az élet továbbra szép és izgalmas.

Zelenij Linda
Ezoterikus.hu

Nincsenek megjegyzések: