Bejegyzések
A Kékszakállú herceg vára
című Bartók opera finn és svédországi fogadtatása
Matti Vuorenjuuri kritikus, a modern zene külföldön is elismert finn prófétája így köszöntötte a végre ide is eljutott Bartók operát: ”Kultúrtörténeti esemény hazánkban. Bartók Béla egyfelvonásos operájával vette ki részét az 1910-es évek expresszionizmusából, abból a forrongó korszakból, melyhez méreteiben és jelentőségében hasonlót keresve a késő barokkig mehetünk vissza. Az opera zenéje erősen magyar népi dallamok által színezett. Kivált a ritmusokban fordulnak elő jellegzetes hangsúlyok. A Kékszakállú korunk legjobb operája a Pelleas és Elektra mellett. Nagy kár, hogy a műsorhoz nem mellékelték az opera szövegét. Maga a történet ismert, de Balázs szövegének finomsága és balladaszerű kifejezésmódja sokat veszített emiatt. Csak egyes szavak jutnak most is eszembe: könnyek, sírás, bánat. A történet mindegyik terme zeneileg egészen zseniálisan megfestett egység. A színpadi díszletek csak zavarnák képzeletünket. Például a drágakövek csillogása, a kincseskamra ragyogása csaknem vizuálisan is láthatóvá vált. Ilyen volt a Kékszakállú hatalmas birodalma, amit lehetetlen lenne díszletekkel visszaadni. A mű minden teremjelenettől függetlenül feltétlenül egységes marad. Ez az opera legnagyobb erénye. A mű előadására hazánk legjobbjait kérték fel. Kim Borg nagy ívű, szárnyaló hangja olykor a zenekari forte felé emelkedett. Hasonló adottságokkal egészítette ki Maiju Kuusoja a szólista pár teljesítményét. Jussi Jalas a véres történeti detaljon átlépve egyetlen erőteljesen emelkedő, majd ereszkedő ívként kezelte a teljes előadást. Mindannyian kiérdemelték a közönség tapsviharát.” 1)
Tauno Pylkkönen zeneszerző is érdekes írással jelentkezik:
”A negyedik feleség, Judit hét ajtót nyit ki, jelentős élményeket átélve. Ezek alapján feltételezhetnénk, hogy az opera vizuális ábrázolást is megkívánna, de ez nem így van, mivel Bartók zenéje hatalmas színpalettát és ábrázoló erőt rejt magában. A szöveg legkisebb utalásai is elegendőek ahhoz, hogy látomásokat elevenítsenek meg a hallgatók számára. Bartók zenéjében igazi zenedrámai ütőér lüktet. Az opera a szavak értése nélkül is erőteljesen megtapasztalt élménnyé lesz. Csak hálásak lehetünk azért, hogy e művet végre nálunk is előadták. Jalas a mű egészét kezében tartva és annak részleteit láthatóan személyesen is átélve vezényelte az általa finnre fordított operát. A zene magyarsága jól illeszkedett a finn nyelvhez. Még olyan rész is volt (például, amiben a Kékszakállú elbeszélve sorolja fel előző feleségeit: haj-nal-ban az el-sőt-lel-tem, mint a megzenésített Kalevala. Ezért is van fontos szerepe a nagyzenekarnak. E feladatának a Finn Rádiózenekar fényesen eleget tett. Az énekes szólisták nem mindennapi feladatot kaptak. Néhol kénytelenek voltak a zenekarral versenyezni, ami kissé a szöveg kárára ment, ám hangjuk fényes maradt. Szerepüket mélyen átélve drámai légkört teremtettek. Ehhez társult a nagyszámú közönség végig kitartóan feszült figyelme, mely végül viharos ünneplésben tört ki.” 2)
A Pécsi Liszt Ferenc oratórium kórus 1969 október elején Lahti és Helsinki városokban énekelt. Ekkor jártam pécsi diákként Suomiban. A Helsinki Egyetem dísztermében énekeltük 10-én este Kodály Psalmusát, a Missa Brevist és a szünet után Bartók Cantata Profanát. A Helsinki Filharmonikusok zenekarát Antal György Liszt-díjas rektorunk vezényelte. A szünetben odajött hozzánk Jussi Jalas karnagy úr, aki elmondta, miként sikerült ugyanebben a teremben 1956. február 7-én ősbemutatni Bartók Kékszakállúját. Szövegfordítói munkájáról szólva megjegyezte: ”a magyar nyelv szerkezete közel áll a finnhez. Ezért az eredeti kotta értéket sehol sem kényszerültem megváltoztatni ”- mondta. Hozzátette, hogy a Lisztet és Bartókot egy életen át szeretett Jean Sibelius apósa, (elhunyt 20.09.1957.) teljesen átszellemülten hallgatta rádióján a Kékszakállút. Pylkkönen kritikájában olvashattuk, hogy az orgona akkord szerű B-dúr harmónia felett ”Hajnalban az elsőt leltem” elbeszélő Kékszakállú mintha a megzenésített Kalevalából lépett volna elő. Nos, Jean Sibelius kalevalai VII. szimfóniájában Judit lamentációira is találunk választ.
Hosszú évekkel később abban a kitüntetésben részesülhettem, hogy Koppenhágában beszélgethettem Kim Borg operaénekessel. Meglepetésemre közölte velem, hogy élete nagy sikerei közepette sem felejtette el azt a lelki szellemi emelkedettséget, amit az 1956. február 7-én finn földön először előadott Kékszakállú éneklése közben érzett.
A nemrégen elhunyt Janne Raitio orgonaművész barátom 1956-ban a helsinki Esti Hírlap kritikusaként is működött. Ő így érte meg a Kékszakállú Suomiba érkezését: ”A mű cselekménye iszonyúan hiteles adaton alapul. Egy francia nemest máglyahalálra ítéltek, mert aranycsináló kísérleteihez ifjú leányokat áldozott fel. Ilyen háttérrel írta meg librettóját Balázs Béla, amit Bartók zenésített meg 1911-ben. Mivel az eseményekben szegény operában csak két szereplő van, és a hangsúly a zenén van, a koncerttermi előadás teljesen érthető. Bartók erős színekkel festő stílusa itt teljes pompájában virágzik. Látnoki tehetséggel kiszámított tetőpontok között csendes zenei szakaszok tartják elevenen a folyamatos feszültséget, mely a végén megrázó egésszé lesz. Az előadás a lehető legjobb kezekben volt, mert Jussi Jalas vezényelt. Jól ismeri az ilyen típusú előadói gépezet támasztotta nehézségeket és az utolsó porcikájáig kitűnően irányította azt. Énekeseink világszínvonalat nyújtottak. Az elegáns Tauno Palo színészünk szenvedélyes prológusa jól vezette be az estet. Őszinte köszönet mindenkinek az előadásért, mely számomra is élmény volt.” 3)
A szociáldemokrata újság kritikusa örömmel köszönti a Kékszakállút, ”melynek bemutatójával csak Svédország előzött meg minket” -írja: ”A műben alig van dallam, viszont annál több a festői színhatás és az egyszerű ősi erőforrásból fakadó érzelmek. Szárnyaló képzelettel teremtett expresszionitás. Jalas szó szerint idegérzékenyen és a tragédia szálait mélyen követve vezényelt. Nagyszerűen érvényesítette Bartók természetfestő zenéjének szépségét. Kénytelen vagyok azonban kimondani, hogy e művet az Operában kellett volna előadni. Az Egyetem egész termét megtöltött hallgatóság nagy tapsal jutalmazta az operát.”4)
A helsinki svéd nyelvű napilapban Erik Bergman cikke főleg Bartók hangszerelési tudását méltatja és Bartók magyar és nemzetközi művészetének lényegét tárja fel. ”Mesterien illeszti és ritmizálja a harmóniákat”-írja. ”A dráma hangja Bartóké”-írja. Mintha tudná, hogy az opera ihletője Geyer Stefi hegedűművésznő. 5) Érdekes ösztönös kapcsolat áll fenn a hetedik ajtójelenet után orgonán megszólaló b-a-c-h harmóniai szerkezet és Bergman ”Apropos b-a-c-h” zongoradarabja között.
Az akkor még ifjú Olavi Kauko a munkások lapjában írt: ”Az operát rendkívül jól sikerülten adták elő. A kibővített nagyzenekarban háromszoros létszámra emelt fafúvókon kívül két hárfa és az Egyetem dísztermében külön erre a célra felállított nagy orgona szolgálta a Bartók ősbemutató sikerét. Különösen a teljes ritmikai magabiztosság és a fényes tisztasággal játszott disszonáns harmóniák szépsége gyakorolt mindannyiunkra mély hatást. Kívánatos lenne még többször is előadni, hiszen ez zseniális darab, melynek neve is biztosítja a sikert. Bizonyíték erre a helsinki közönség, mely a kemény fagytól sem visszariadva nagy létszámban jött össze a díszterembe.” 69)
Közkívánatra 1957. május 9-én a Finn Operában színpadi változatban is előadták a Kékszakállút.
Rendezte Yrjö Kostermaa. Vezényelt Jussi Jalas. Maiju Kuusoja partnere ez alkalommal a kiváló ifjú Hannu Heikkilä volt. Kim Borg Koppenhágába szerződött. Díszlet és jelmeztervező Paul Suominen volt. A prológus szerepét Kirsi Kunnas színésznő alakította.
Magyar és középeurópai szemszögből a Bartók emlékévben 1981. május 7-én Mikó András rendezésében Helsinkiben előadott Kékszakállú figyelemreméltó, Tapani Valtasaari és Heljä Angervo énekesekkel. Utóbbi Strauss Elektra lemezén is énekel Karajannal. Ilpo Mansnerus Jalas tanítvány vezényelt. A prológus Yrjö Tähtelä volt. H. I. Lampila írta: ”Magas gótikus várudvar. Falai a mi moha lepte szikláinkra hasonlítanak, ahol közülünk bárki belenézhet a saját tudatalattijába, ha mer. Mikó rendező és Nurmimaa díszlettervező láthatóan jól együttműködtek. Mikó psichodrámájában a legenda distanciája és a középkori misztériumjáték váltakoznak. A finnugor lelkiség kemény férfivilága jól illik a magas, jóvágású Valtasaarihoz, aki azonban nem mindig bírta a pianissimót. Angervo maga a női szenvedély. Erősen fénylő mezzoszoprán hangjával kényszeríti a kínosan vonakodva engedelmeskedő Kékszakállút, aki nem képes szeretni. Mivel nem romantikus lovag, számára minden nő csak alany. Cél. Vesztére Judit hisztérikus zsarnok. Mansnerus a pentaton alapból ügyesen teremtett epikus hangulatot. Bár Bartók zenéje lélektani és impresszoniális, mégis pontosabb hozzáállást és határozottabb fogást igényelt volna.” 7)
Nagyszerű Juditot küldött át Stockholm a helsinki Finlandia Házba Marie Luise Hasselgren művésznő személyében 1982. március 19-én. A Kékszakállút Kováts Kolos énekelte Budapestről. A Karajan által felfedezett Okko Kamu finn karmester vezényelt. A sokoldalúan muzikális és karakter színésznek is születetten tehetséges Hasselgren Juditja és Kováts szuverén Kékszakállúja elsőosztályú zenedrámát teremtettek. Minden részletet hangsúlyozottan megformáltan és technikailag tökéletesen irányítva zajlott le a Bartók opera. Végre nagy orgonával és vonóskarral élvezhettük a művet.
Olavi Kauko kritikus érdekes gondolatokat vetett fel: ”A Kékszakállú férfilelke Bartók lelke? Opera cselekmény nélkül. Szimfónia, ami alatt misztikumról regélnek. Színpadi alkotás, amely nem kíván színpadot, mivel minden a zenekarban történik. Mindez nem lehet véletlen. Sorsom a lelki magány, írta Bartók a Kékszakállú első verziójának elkészülte előtt. Talán önarcképe ez a mű? Szenvedélyesen kutatta Wagner Lohengrinjét, melynek Elzája talán egyike Judit mintaképeinek? Az opera koncertelőadása csak egy óráig tartott, de többet adott, mint korábban sok hosszú zenei est.” 8)
Istentől kapott szép ajándék volt a vadregényes keletfinn-orosz határ menti tóvidék Savonlinna középkori várudvarán 1994. július 16-án, 21-én és 24-én tartott Kékszakállú előadások. A vár eredeti svéd neve Nyslott-Újvár volt. A tó közepén óriási gránitsziklán álló, egykor a keletről finn földre (akkor Svéd Királyság) rabló hadjáratokra betört fegyveres bandák megfékezésére épített vár udvarán Aino Ackté operaénekesnő segítségével 1907 óta létezik nyári Opera Fesztivál. Nemrég szerepelt ott a Magyar Állami Operaház, de jártak már itt Rózsa Vera Londonból és Budai Lívia Münchenből, és még sokan mások magyarok.
A Kékszakállút a vár Retretti nevű sziklabarlangjába vitte le Claude Naville anyja révén félig magyar származású svájci-francia rendező. Javaslatára Juha Muje színészünk Baudelaire verseiből összeállított prológot olvasott fel. Naville tehetséges fénytervező is. 1991-ben Tamperében olyan Parsifalt rendezett, amit még ma is nosztalgiával emlegetnek. Egy Wagner-Liszt-Bartók szellemét egészen Michelangelóig visszamenően láttatni tudó tehetség.
Ez a Finn Televízió 1996. július 16-án egyenes adásban sugárzott Kékszakállú előadás hozta el végül az élő Bartókot. Juditot a kivételesen tehetséges Margaretha Haverinen finnországi svéd születésű hegedű- és énekművésznőnk alakította. A Kékszakállút Antti Suhonen Európa hírű finn énekes alakította. A kivételes egyéniségű Haverinen nagy sikerű Juditot énekelt 1995 nyarán Norvégiában, Trondheim-ben a Nyári Opera Fesztivál szabadtéri színpadán. Skandinávia egyik legszebb helyén.
Az egyik legjobb Juditot ismét Svédország (Stockholm) adta a világnak. Anne Sofie von Otter művésznő magyar nyelvű kiejtésének kristálytisztasága bámulatos és anyanyelvi módon természetes.
Hangját már George (György) Solti londoni televíziós koncertjén is megcsodáltuk, de amit a Kékszakállúban nyújtott, annak kifejezésére nincsenek szavak. A Berlinben 1996-ban cd-lemezre felvett előadáson Otter mindvégig a cselekmény központja. Heves és szenvedélyes. A pompás német koncertorgona és teljes zenekari tutti előtti magas c-t olyan elemi erővel és csengő hangon énekelte ki, mintha egy hegycsúcson állt volna Svédország és Norvégia határán a nyílt tenger felett.
Hiba volt őt John Tomlinson fáradt öreg férfihangjával szerepeltetni. A Berlini Filharmonikus zenekarral kifogástalanul jól együtt muzsikáló Bernard Haitink karmester egyetlen nagy crescendo látomásként fogta fel az egész operát. A Bartók hangját egyre intenzívebben életre kelteni képes Haitink lassan az erőtlenül békéltetni próbáló monológjába elkülönült Kékszakállút is helyettesítve válik a drámában ilyen módon magára maradt Judit igazi és méltó partnerévé. A koncert érdekessége a magyar nyelven felolvasott prológus. (EMI 5561-622-1996 koncertfelvétel).
Bartók Béla zenéjének Finnország minden részéből, de Svédországból, Tallinból, Rigából, Vilniusból és Szentpétervárról is Helsinkibe utazó barátai 1998. szeptember 6-án magyar zenekar és szólisták előadásban élvezhették a Kékszakállút a Finlandia Házban. A Helsinki Ünnepi Hetekre meghívott Budapesti Fesztiválzenekart Fischer Iván vezényelte. Juditot Komlósi Ildikó, a Kékszakállút Polgár László énekelte.
Savonlinna után ismét H. I. Lampila jelentkezett érdekes írásával: ”Bartók operája századok misztikus regéjének köpenyegébe burkolt modern pszichodráma. Valami ok miatt a színpadi előadások gyengítik a mű lélektani hatását. Ezért a középkori várkastélynál sokkal egyértelműbb helyszín a hangversenyterem. Komlósi Ildikó ragyogóan szép, zöld ünnepi öltözéke és Polgár László frakkja Bartók operáját az 1900-as évek polgári világába repítette, ahol egy házaspár vív meg egymással. Fischer Iván karmester az operát a lélek és mindenekelőtt a fül színházává tette. Mindent áthatott Fischer zenei mágiája, melyben a finoman kidolgozott részletek és a vad őserő együtt élnek. Mivel finn nyelvű szövegfordító fülhallgató készülékekkel is rendelkeztünk, a dráma könnyen követhetővé vált. Judit színes, hajlékony hangja csak úgy árasztotta a szenvedélyt. A nők tipikus hibájába esve a szerelemtől Kékszakállú megváltását. Polgár hatalmas hangja és a hangversenyteremben is színpadi alakításra képes adottsága tökéletesen oldotta meg feladatát. A budapesti zenekar művészei maradéktalanul jól muzsikáltak.” 9)
Svéd napilapunk zenetörténész kritikusa Jan Granberg szerint: ”Egy tökéletesen elegáns, perfekt produkció.” Komlósit Marton Éva tanítványaként is méltatja, akit 1986-ban Pavarottival együtt hallott New Yorkban a Metropolitanban. Mélyen érintette a Stockholmban is hallott Polgár hangjának kifejező ereje „éjjel…éjjel” és számon kérte, miért maradt el ismét a műsorfüzetből a finn-svéd szöveg. 10)
A svéd Judit, Anne von Otter, igazi partnere Polgár László lett volna Budapestről. Polgár László komoly sikert aratott Stockholmban az 1700 óta változatlanul álló Drottningholm királyi kastély színházában, Mozart Varázsfuvola Sarastro szerepében. Érdekességként megemlítendő, hogy az éj királynője három hölgye közül egyik a magyar származású Linnea Sallay svéd művésznő volt.
Életem legnagyobb Kékszakállú élménye volt Walter Berry (1929-2000) bécsi osztrák basszbariton operaénekes és mezzoszoprán felesége, Crista Ludwig magyar nyelvű előadása. Vezényelt Kertész István.
Jegyzetek:
1.) HS. 1956. 2.8.
2.) US. 1956.2.8. és Hegedüs: Sibelius 123-128 Bartók. Ormándy rádiót hozott Amerikából. 159,
Ormándy és Sibelius VII. szimfóniája.
3.) IS. 1956.2.8.
4.) Sosiaalidemokraatti 1956.2.8.
5.) NPr. 1956. 2.8.
6.) Työkansa-Dolgozó Nép. 1956.5.8.
7.) S. 1982.3.20.
8.) HS. 1994.7.17.
9.) HS. 1998. 9.8. /
10.) Hbl. 1998.9.8. HCD 11001. Székely-Palánkay. 1956 lp-1991
Forrás: Ághegy - skandináviai magyar irodalmi és művészeti lapfolyam
_kicsi.JPG)
1 megjegyzés:
Kass János grafikáit A kékszakállú herceg várához nagyon szeretem.
Megjegyzés küldése