2009. július 29., szerda

A hiszékenység vámszedői




Megvilágosodás egy ezoterikus tanfolyamon

Sorok szerzője rászánta magát számos ezoterikus tanfolyam elvégzése után, amelyeken sok tapasztalatot (jót, rosszat) szerzett, egy igen híres, nagynevű alapmester előadássorozatára.

Vay Péter


Nevét rejtse diszkrét homály, legyen a továbbiakban Szálkás Tibi. Azt, hogy a Nagymesternek jól megy, jelezte az utcán kanyargó hosszú sor, minden egyes kapun belépő, 6000 magyar pénzzel lett könnyebb. Ez egy hétvégi tanfolyamra még szolidnak is mondható ár. Már csak kb. 110-el kell beszorozni, hogy a Mestert ne sajnáljuk - adómentesen jegy, nyugta, számla nélkül. No, de sebaj fő, hogy sikerült bejutni, mert az iskola ebédlőjében kb. ennyi a férőhely, a félretolt asztalokon is lehetett ülni. A Mester nem húzza az időt, úgy vág mondandójába, hogy ki se szól a folyosóra - kezdünk. De viszonylag hamar betódulunk az ilyenkor szokásos könyvvásárból. Kicsit furcsa, hogy mintha a pápát látnánk, a Mester úgy beszél, - ugyanis majd leesik a székről, az asztalra próbál támaszkodni, hang alig jön ki a torkán. Az asszisztense kéri is, legalább üljön az asztalra, hogy 10 méterről is hallani lehessen (ekkora a terem). Hamarosan megtudjuk, hogy belépőnk ellenében mi itt valamennyien az univerzum királyai vagyunk, kiválasztottak, akik ide eljöttek. Ekkora címet még nem előlegeztek nekem ilyen szerény összegért, de jólesett. Zavart ugyan, hogy ketten a teremben előadás közben hangosan mobiloztak - és ezt még a szomszédaik bökdösésére sem hagyták abba. Ha voltak is elképzeléseim az univerzum királyairól, azok nem ilyenek voltak, de hát úgy látszik univerzuma válogatja. Ők ilyenből jöttek. Jó érzés volt hallani a Mestertől, hogy az ő gyémántaurája 900 trillió km tágas, s hogy el ne sikkadjon a dolog, fel is írta a táblára a számot betűkkel. Utólag elgondolkoztam miért pont ekkora aurát növesztett magának, arra jutottam ez a legnagyobb szám, amit ismer, és le tud írni (betűkkel). Megnyugtató volt hallani, hogy gyémántaurájából védőpiramist emelt a magyarlakta területek fölé. Örömmel töltött el (amit le is rajzolt egy nagy rácsozott kockával - igaz a földgömböt én nem ilyennek tanultam - de hát annyi az új dolog), hogy megszüntette a Hartmann-rácsokat egy 2200 km-es négyzetben, ahol a magyarok élnek, de mivel ez olyan nagyvonalú akció volt, jutott az ausztráloknak is, akik ugye pont a föld túlfelén lakoznak. Szerintem meg se köszönik. Igaz, szünet után, amikor rézdrót műszer nagyvásár volt, (szerintem ilyen kijelentés után hiba volt) valaki reklamálni merészelt - mindig vannak, akiknek semmi sem jó -, hogy Ő bizony még mindig ott találja a Hartmann-vonalakat, ahol időtlen idők óta vannak. No hát ezt a lázadót a Mester jól a helyére is tette! Ráförmedt ez csak azért van, mert az Ő - mármint a hitetlen lázadó - képzeletében van. Sokkal több kérdés nem volt. Új elem volt történelmünkhöz, hogy a felszabadító Vörös Hadsereg Jézus képe alatt érkezett hazánkba legyőzve a Sátánt! Minket és szövetségeseinket? Ezen elgondolkoztam egy kicsit. Különösen, amikor elmondta, hogy az oroszok, ha foglyot ejtettek - négy karót levertek kikötötték a foglyot, a magyart - elevenen megnyúzták, majd bekenték sóval. Jézus sok jó tanácsot hagyott az embereknek. Ilyen kezelési módról még nem hallottam tőle. Ennyi bemelegítés után a Mester a társaság egy csoportjához fordult, kiderült ők a betegek, akiket a Mester mindenki szeme láttára gyógyítani fog. Meg kell vallani a Mester megtáltosodott: A süket hallani kezdett, a gerinchibás földig hajolt! A Mester goromba volt, mint egy igazi sebész, professzionális határozottsággal diagnosztizált, a leletek nem érdekelték, elég volt ránéznie egy cukorbetegre máris tudta, hogy 1500 évvel ezelőtt a hun korban egy 3 napos szabadrablás keretében szedte össze karmáját, amit most morzsolgat. Illő bűnbocsánat után a páciens gyógyultan lett eleresztve. Meg kellet adni, volt stílusa. Futószalagon gyógyított, látszott hogy élvezi. Elemében volt, feltűnt, hogy egyre energikusabb, fürgébb lett. A csúcsponton egy magát bűntelennek valló páciensre erőteljesen rákiabált. - Jézus azt mondta: bűneink jutalma a halál. Maga halálos beteg. Rákja van! Akkor most ki hazudik Jézus vagy maga? Ez a kérdve rávezető terápia meghozta gyümölcsét. A páciens bocsánatot kért bűneiért és szabadon elmehetett. A Mester szeme ekkor az első sorban ülő idős emberre tévedt. - Maga hány éves? - Hatvanöt. - Kinéz vagy hetvennek! Mindjárt utána nézek, mennyi van magának hátra! Elővette varázspálcáját, meglengette majd közölte az eredményt: Maga már be van írva a halál könyvébe. Pont öt év múlva aznap a harmadik lenne, de ne ijedjen meg. Én megkérem az angyalokat, ezt el lehet intézni. És így is lett! Kihúzatta a hallgatónkat a Halál könyvéből, majd beíratta mindjárt az Élet könyvébe és így még 180 évet kapott az illető (csak itt, csak most, csak neki). Képzelhetik milyen jól jött ez neki az öt év helyett. Ezek után gerincet, vért, aurát cserélt mindenkinek, majd karmát törölt /spongyát rá/, pedig elmondta előtte, szigorúan tilos beavatkozni kérés nélkül bárki életébe, mert az fekete mágia és mint tudjuk az........ Megvallom én leállítottam magamról, levédve magam, amit az akció végén morogva meg is jegyzett - Volt, aki ellenállt. Úgy látszik nincs mindenki olyan szinten, hogy hite is legyen... Aki egy kicsit is bennfentesnek számít ezoterikus berkekben, az ismeri azt a hatásmechanizmust, amikor a tömeg előtti gyógyításoknál, a guru a tömegben felgyülemlett csodavárás és a tudat alatti gyógyító erőket használja fel. Sok csodadoktor éppen ezért csak tömegek előtt produkálja magát Meg kell vallanom, nem tapasztaltam, hogy a mester a legcsekélyebb módon is ilyesmire utaló jelet adott volna. Ezek után újra elmélet következett Megtudhattuk felesleges a Bibliával foglalkozni (eddig bőven idézgette), elég a jehovisták kis brosúráit forgatni, mert azok olyan ügyesen kibogarásszák belőle a lényeget. Úgy láttam volt is nála egy ilyen, ha megakadt mintha puskázott volna belőle. Ez alatt asszisztense kipattant és a programokról tartott ismertetőt. Lehetett különórát is venni. De azért telt az idő. Szünet? Az nem volt 3 órán át, bár megengedte, aki ki akar menni, ne tartsa vissza magát. Nem mindenki jött vissza... Ezek veszítettek, mert az igazán borsos viccek csak most jöttek - na és az ebédidő! Újabb egy órát nyert a Mester, elvégre ez egy egy éven át húzódó tanfolyam, amit nem könnyű kitölteni dumával, úgy, hogy ne nagyon vegyék észre, nincs mondanivalója - csak ül és mesél, ezt, azt, ami éppen eszébe jut, válogatás és tematika nélkül. Ebéd után valaki megkérdezi: - Milyen tanfolyamra járunk itt most? Táltos? Ez az első hallásra bárgyú kérdés utólag egyre jobban tetszik. Érdekes módon a Mester is kiakadt a kérdésen, nem volt kész válasza. Hosszas, hangos lamentálás után kilyukadt oda, hogy Ő két egyháznál is pap, tehát táltos-sámán-tanító - tehát ez a tanfolyam is olyasmi lehet. Először nézett körül elfogadjuk-e választ. Az eddigi kissé ellenőrizhetetlen dolgok után, most végre a konkrétumokba vágott. Ismertetni kezdte a lélekűrhajó technikai paramétereit, de alaposan. Milyen a műszerfal, hány lámpa mit mutat. Mi van jobbra, balra, hol vannak a fiókok stb. (a zöldkártyát, műszaki vizsgát kihagyta). Nem volt könnyű, de kihámoztam a saját lelkünk közlekedésére szolgáló űrhajóról van szó. Volt még egy igazán remek színházi sztori is! Valami mégis egyre jobban nyomasztott, valósággal fojtogatóan. A teremben úgy éreztem manifesztálódott (testet öltött) a hülyeség. Következő gondolatommal a Mestert gyanúsítottam. Ráhangolódva megállapítottam, mint Hamlet ,,bolond beszéd, de van benne logika”. A Mester csak kiengedte a szellemet a palackból, nem Ő a hülye - sőt! S akkor jött a megvilágosodás: Én vagyok a hülye, aki szikrázó napsütésben itt ülök ebben a fülledt teremben, ahelyett, hogy otthon játszanék kicsiny gyermekeimmel Amikor eljöttem, kb. úgy hatvanan voltak még a teremben.


Forrás: Dobogó

Nincsenek megjegyzések: