2018. április 23., hétfő

Holnap kezdődik a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál Miskolcon




.

Hat ország tíz táncelőadása szerepel idén a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál programjában! Második alkalommal rendezi meg a Miskolci Nemzeti Színház a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált. A tánc határokon átívelő közös nyelv a világ minden pontján, a kortárs mozdulatművészet pedig ma a legizgalmasabb műfaj.


Az április 24-28. között megrendezésre kerülő fesztiválra neves külföldi és hazai alkotókat, együtteseket hívott meg a Miskolci Balett, akiknek színvonalas produkciói a kortárstánc legújabb trendjeit, különleges irányait képviselik, így az érdeklődők egy sűrített képet kaphatnak a kortárstánc mai világáról.

A Miskolci Nemzeti Színház igazgatója, Béres Attila kiemelte, jó döntés volt egy hiánypótló táncművészeti rendezvénysorozat elindítása Miskolcon. – A Miskolci Balett az utóbbi években hihetetlen fejlődésen ment keresztül. Az a tudás, alázat és szakmaiság, ami ezt az együttest jellemzi, méltóvá teszi arra, hogy egy olyan fesztivál origójában álljanak, amely már a második évében ilyen jelentős helyre pozícionálta magát a hazai és nemzetközi táncéletben. – tette hozzá a direktor.

A rendezvénysorozat szervezője, Kozma Attila elmondta, a tavalyi évben a cél az volt, hogy bemutatkozzon az induló fesztivál, megismertesse és megszerettesse a városban a kortárstánc műfaját. – Már a legelső fesztiválon minden előadás teltházzal ment, olyan nyitottságot tapasztaltunk a nézők részéről, hogy idén már bátrabban válogattunk az előadások között. A repertoár kialakításánál a kulcs a műfaj sokszínűségének bemutatása, igyekszünk tehát a teljes palettát lefedni. Arra koncentráltunk, hogy a nagyon friss irányzatok is megjelenjenek a programban. Az idei repertoár sokkal bővebb és nívósabb a tavalyinál: világhírű alkotókat, együtteseket sikerült meghívnunk, így egy igazán izgalmas, a hazai és a nemzetközi táncélet jeles képviselőit felvonultató fesztiválprogramot állítottunk össze – hangsúlyozza a Miskolci Balett vezetője.

Az idei programban a hazai táncélet nagyjai mellett francia, brit, osztrák, szlovén és erdélyi együttesek is bemutatkoznak. A fesztivál öt napja alatt rendkívül sokszínű programra készülhetnek a nézők, hat ország 10 produkciója vendégszerepel Miskolcon. A francia Retouramont társulat egészen különleges bemutatóra készül a színház előtti téren: produkcióikat nem színpadra tervezik, hanem épületek homlokzatán kötelek és beülők segítségével táncolnak. A Nagy-Britanniából érkező Marc Brew Company szintén egyedi stílust képvisel. Az együttes kerekesszékes vezetője szólóelőadásában autóbalesete óta első alkalommal közvetlenül a testéről beszél, amilyenné a 19 évvel ezelőtti baleset tette, vizsgálja és felfedezi megváltozott formáját. A legkisebbeket egy különleges előadás várja, amely a színházat a legújabb digitális technikákkal ötvözi. Rajzolt látványvilág, okos LED kosztüm, egy robotlabda és egy drón is színesíti ezt a csodálatos mesevilágot, amelyet a Bandart varázsol a színpadra. Az erdélyi András Lóránt Társulat a Médea történet metaforáit jeleníti meg a színpadon, míg Simkó Beatrix és Grecsó Zoltán duójukban Orfeusz és Eurüdiké mítoszát helyezik a mai viszonyok közé. Az egri GG Tánc Eger egy brazil koreográfus munkáját mutatja be Miskolcon Szegfűk és Rózsák címmel, a Pécsi Balett pedig – amely még soha nem szerepelt Miskolcon – Carmen című előadását hozza a fesztiválra. Az osztrák Editta Braun Paula című produkciójában a magányról és az otthontalanság érzéséről beszél. A fesztivál zárásaként két bemutatót is láthat április 28-án a közönség. A Miskolci Balett új előadását, a Julie kisasszonyt a Játékszínben állítja színpadra Velekei László rendező-koreográfus, míg a Kamaraszínházban az EnKnapGroup szlovén együttes Josef Nadj legendás koreográfiáját gondolja újra. A Sötét frigy (A pekingi kacsa nyomán) címet viselő produkció először a Horizont Fesztiválon lesz látható!

A fesztiválprodukciók mellett kísérőprogramokkal és egy kiállítással is készül a színház. Április 24-én a Magyar Táncművészek Szövetsége kihelyezett ülést tart Miskolcon. Szintén ezen a napon az érdeklődők beülhetnek a Julie kisasszony nyílt próbájára, amely után az alkotók beszélgetésre is várják a nézőket. Az előző év hagyományát folytatva a Nagyszínházban Éder Vera fotós kiállítása látható a fesztivál ideje alatt. A tárlat a Miskolci Balettről készült különleges fotósorozatból született. A Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál minden előadása után közönségtalálkozóra várják a nézőket, így többek között lehetőség nyílik személyesen találkozásra Marc Brew-val vagy Josef Nadj-gyal is.
A szervezők nagy szeretettel várnak minden kedves nézőt és résztvevőt a Horizont Fesztiválra, ahol a mai hazai és nemzetközi táncélet kiemelkedő együttesei oszthatják meg munkáikat a miskolci közönséggel és egymással! A fesztiválról minden fontos információt megtalálnak az érdeklődők a rendezvény honlapján.

Fesztiválprogram:

Déryné kert:
Április 24. kedd        17:00   FÜGGŐLEGESEN
(Retouramont – Franciaország)
A francia társulat koreográfiája egy játékos, mégis versengő küzdelem az építészet, az űr és az emberi test között, amely eleinte szenvedélyes akarattal, később a létéért küzd. A test könnyűvé és egyre légiesebbé válik, e légiesség pedig lehetővé teszi számára, hogy életteli és boldog játékokat folytasson.

Nagyszínház:
Április 26. csütörtök 19:00   CARMEN
(Pécsi Balett – Magyarország)
Carmen a szabadság szimbóluma. Története az olthatatlan vad szerelem drámája. „Az egyszerű és becsületes, tiszta szívű férfit kifordítja önmagából a Carmen iránt érzett őrült szerelem. Vágya legyőzi a benne lakozó erényt, míg végül eszét vesztve a legnagyobb bűnt követi el: elveszi Carmen életét, ha már az övé nem lehet. Don José lelki tusája szenvedélyes férfi-dráma. Ezt kívánom megjeleníteni a színpadon.” (Vincze Balázs)

Kamaraszínház:
Április 24. kedd        19.00   EGYENLŐRE ÉN VAGYOK…
(Company Marc Brew – Nagy-Britannia)
Szólóelőadásában a kerekesszékes táncművész, Marc Brew – 1997-es autóbalesete óta első alkalommal – közvetlenül a testéről beszél, amilyenné a 19 évvel ezelőtti baleset tette – vizsgálja és felfedezi megváltozott formáját. Az előadás középpontjában az összetörés, az újjászületés, a megtisztulás fogalmai állnak.

Április 25. szerda      11.00/14:00    ANN-DROID
(Bandart – Magyarország)
A különleges előadás a színházat a legújabb digitális technikákkal ötvözi. Rajzolt látványvilág, okos LED kosztüm, egy robotlabda és egy drón is színesíti ezt a csodálatos mesevilágot! A 21. századi Pinokkió-átiratban Ann, a kis robotlány célja az emberré válás, ehhez pedig földön, vízen, levegőben rengeteg kaland és megpróbáltatás árán vezet az út.

Április 27. péntek     17.00   #ORFEUSZ#EURÜDIKÉ
(Simkó Beatrix-Grecsó Zoltán – Magyarország)
Grecsó Zoltán és Simkó Beatrix duója Orfeusz és Eurüdiké mítoszát a mai viszonyok közé helyezi, egészen sajátosan értelmezve át az oly sokszor feldolgozott szerelmi történetet. Eurüdiké most kortárs világunk poklába száműzetik. Ide is követi őt szerelme, ám Orfeusz számára kiismerhetetlen ez a világ, egyszerre ügyefogyottá és tehetetlenné válik – nincs ereje szembemenni a 21. század világképével.

Április 28. szombat   20.30   SÖTÉT FRIGY (A PEKINGI KACSA NYOMÁN)
(EnKnapGroup – Szlovénia)
Josef Nadj koreográfussal együttműködésben az EnKnapGroup bemutatja Pekingi kacsa / Komor szövetség c. előadását, amely egy 1987-es kiemelkedő darab újragondolásával a nyolcvanas évekbe repíti vissza a nézőket. A karakteres táncanyag egy tragikus szerelmi kapcsolat és az azt kísérő, érzelmekkel teli baljós események sorozatán alapul, s az élet mulandóságának kérdését feszegeti, miközben párhuzamot von két alapvető kapocs – a férfi és nő közötti, valamint az élet és a halál közötti kapcsolat – között.

Játékszín:
Április 25. szerda      19.00   FEMME
(András Lóránt Társulat – Románia)
„Ez a darab számomra a belső törvények harcáról szól. A küzdelem az emberi természet bonyolultságában rejlik: önfeláldozó és egyben bosszúszomjas, mindent fölülmúlóan szeretni és engesztelhetetlenül gyűlölni képes, életet adó, mentő és kioltó. Az előadás a drámai szöveg (Euripidész: Médeia) dramaturgiai ívétől elrugaszkodik, azonban egy non-verbális, vizuális, auditív, metaforikus nyelvezetben a dráma mélységét törekszik eljuttatni a befogadóhoz.” (Bezsán Noémi)


Április 26. csütörtök 17.00   SZEGFŰK ÉS RÓZSÁK
(GG Tánc Eger – Magyarország)
A szerelem évszázadok óta mozgatórugója az emberi gondolkodásnak, valamint meghatározó szerepet tölt be az antik mitológia, a vallások, a filozófia és a művészetek világában. Clébio Oliveira- a GG Tánc Eger idei stúdiószínpadi előadásának koreográfusa- ezúttal az agy szemszögéből vizsgálja a szerelmet, szenvedélyt.

Április 27. péntek     19.00   PAULA
(Editta Braun – Ausztria)
A Paula a magányról, az eltűnésről és az otthontalan létezésről szól – valamint az emlékezés kísérletéről, az eredet és a lényeg kereséséről. Egyedül: emberi lény a fémtárgyak között, élet az élettelen anyagok között. Néha fájnak az emlékezés korlátai, néha az emlékkel örömet szerzünk magunknak, de van, amikor kitör belőlünk a harag és a felidézés ereje hirtelen elsöpri a határok. A fantázia mindent elpusztít, ami korlátozza a lényeg keresését.

Április 28. szombat   19:00   JULIE KISASSZONY
(Miskolci Balett Bemutató előadás – Magyarország)
A svéd naturalizmus vezéralakja, a nőgyűlölőként is aposztrofált August Strindberg 1888-ban fejezte be egyik legtöbbször játszott színművét, az egy felvonásos Julie kisasszonyt. A grófkisasszony, a lakáj és a szakácsnő szerelmi háromszögét bemutató mű olyan merésznek és nyersnek számított, hogy a cenzúra először betiltotta. Az előadás rendező-koreográfusa a Harangozó-díjas Velekei László.

  1. április 24-28.
Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál
Miskolci Nemzeti Színház

www.horizontfesztival.hu
https://www.youtube.com/watch?v=-qv2QofF5k0

Forrás: EuroAstra
 

Nincsenek megjegyzések: