Veres Ágota, kárpátaljai festőművész: LEHUNYT KERTEK 2016 január 18-tól a Forrás Galériában

A képeim látszólagos rendben vagy épp rendetlenségben történő „tudatos játszadozások”. Váltakoznak a véletlenszerű elemek, a laza képforma, az érintetlen vászonfolt. Nem az ésszerűen gondolkodó elmét akartam megszólítani, sokkal inkább érzelmi szinten hatni. Emlékeztetni vagy emlékezni az Első kertre, amelynek képét mindnyájan hordozzuk kollektív tudatalattinkban (Zóna táj sorozat).

 Azokat tartom a legjobb munkáimnak, ahol tudatosan hangot adok a játéknak, tehát komoly is, meg nem is. Például, ahogy a gyerek rajzol, azt szeretem, azt tartom őszintének.

Nehéz és érdekes feladat masszív formákkal komponálni. Főleg, ha csak két képelemet használok három vagy öt helyett. A három képelem arányaiban rejlő erőviszony beavatkozás nélkül is harmonikus tud lenni. Az egyes formák között szeretem váltani a felületi struktúrát, ha ez kifejezi a szándékomat. A kockázata, hogy „túlszobrászkodom” a dolgot. Törekszem rá, hogy a forma csak látszólag fejezzen ki egységet, tömörséggel tartson össze, de közelségében sejtjeire, elemeire essen szét. Szeretem, ahogy a szem összerak, aztán elvész a részletben. Az Intuitív tájkép eredeti ötlete a beregszászi szőlődombok vonalas ritmusváltásai voltak. A Vers a bánatról ugyanennek az ötletnek a leválasztása, úgymond a horizontról. Elvont tájképeknél a hármas számban rejlő komponálás számomra a legkézenfekvőbb: fent+lent+idom/forma. Ha elveszem a horizontvonalat, azaz két képelemre váltok, a képre ültetett forma súlyvesztett, szimbolikus jelentést kap, lebegni kezd. Hasonló dolog történt a Vers a bánatról című munkával. Az elforgatott, felnagyított idom mögöttes jelentése felerősödött, más tartalmat kapott: báb, idol, bálvány, koporsó, anyagszerűség.

A vonalstruktúrát tekintve sokszor veszem alapnak az emberi kéz megművelte föld, parcellák, kertek, utak, ösvények felülnézeti rajzát. Mondjuk ilyen a Labirintus Kert, az Ujjlenyomat vagy a Komfort Zóna.
A Zóna, Északi-blues, Éledő mítosz elveszettnek hitt helyszínek „kertportréi”. Egy kívülre zárt, távoli pozícióból a vágyott hely irányába történő lamentálás. A Prím, szám formájában az első fa manifesztálódása, az isteni tiltásé, melynek árnyékában magát az embert feltételezzük.
A Kert fogalma nem értelmezhető az Ember jelenléte nélkül. Az én kertjeim az Ember befelé tekintő kert-monotípiái, a psziché fehér foltokkal tarkított bevillanásai.



1972-ben született, Kárpátalján, Beregszászban
1993-ban elvégezte a Kijevi Karpenko-Karij Színház-és Filmművészeti Főiskolát. Festészetet édesapjától, Veres Péter, beregszászi képzőművésztől (1943-2004) és Ivancsó András munkácsi képzőművésztől tanult
2000-től résztvevője ukrajnai és nemzetközi kiállításoknak, művésztelepeknek
2004-től tagja a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának
2005-2009 a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola évei
2007-től a Kárpátalja hetilap gyermekrovatának illusztrátora
2005-2013 rajzot, festészetet tanított a Beregszászi Iskolások Alkotóházában
2017-től az Irka című Kárpátaljai gyermeklap grafikusa

Elismerések, díjak:
2013-ban Magyarország Köztársasági Elnöke a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adományozta neki a kárpátaljai magyar alkotóművészet megszervezését és működtetését fölvállaló, 1991-ben alakult, Révész Imre Társaságban végzett meghatározó tevékenysége elismeréseként.
2013 Kijev, Országos Festészeti Triennálé, II. Diploma

Forrás: EuroAstra