2009. január 20., kedd

Kosztolányi Dezső: Zsivajgó természet 4. rész


Rovarok beszéde


Hangya

- Földmívelő a hangya.
A szorgalom a kenyere s kalandja.
Ha langy a
nyár, nézi, hogy nő télre a kalangya.


Darázs

- Feketesárga gyilkos, tőr kezében:
darázs!
Izgága röpte, ideges zugás:
varázs!
A seb, melyet döf, izzó, lángoló-vad:
parázs!


Tücsök

— Fekete frakkunkban a népzenészek vagyunk. Apró nyirettyüinket húzogatjuk-vonogatjuk s akkor a holdfényes tájon olyan muzsika támad, mint a falusi malacbanda távoli cincogása. Szegényes nóta, de ingyen van, sohse tányérozunk. Emellett süketek is vagyunk, mint az ágyú. J. H. Fabre, a tücskök királya kimutatta, hogy semmit se hallunk, még tulajdon muzsikánkat sem. Ez önzetlenségünket bizonyítja, mert csak mulattatunk, de nem mulatunk. Másrészt magyarázza azt is, hogy miért piricskelünk állandóan. Ha meghallanók egyhangú, szomorú zenénket, talán szégyenkeznénk s örökre elnémulnánk.

Poloska

— Ragaszkodom az emberhez. Mások kalandoznak künn a szabadban, én bámulom a civilizációt, a nagyvárost, a huszadik század megannyi csodálatos vívmányát. Természetem szelíd. Békésen óhajtanék élni s ágyban, párnák közt meghalni, késő öregkoromban. De sok ellenségem van. A barbár militaristák, akik nem értik világboldogító pacifizmusom, éjszakánkint véres háborúkat vívnak velem minden megengedett és meg nem engedett fegyverrel. Utóbb már a kéksavat, a mérgezőgázokat is alkalmazzák. Ez ellen legközelebb felszólalok a Népszövetségben.

Szöcske

— Kétszázötvenszer akkorát ugrunk, mint a testünk. Eleven cáfolatai vagyunk annak a mondásnak, hogy "a természetben nincs ugrás".


Bogarak beszéde

Zsizsik

— Nagyon kártékony vagyok. Legalább is ezt hirdetik rólam. A csűrökben tudniillik néha-néha elmajszolok egy búzaszemecskét. Viszont a zsizsikek azt látják, hogy ti egész magtárakat zabáltok föl előlünk. Az ember sokkal kártékonyabb.

Szentjánosbogár

— Nappal jelentéktelen, fakó proletárként alszom. Csak éjszaka dolgozom a nedves partok mentén. Régi, regényes költök a fű szikrájának, elkallódott gyémántnak neveznek. A valóság prózaibb. Anyagi helyzetemre való tekintettel egy zsebvillanylámpa-gyár szolgálatába szegődtem s mint reklámember keresem kenyerem. Hátamra fénybetűkkel ez van írva: "Vegyetek zsebvillanylámpát."
Csíbor

— Mint sötét tengeralattjáró a víz alatt imbolygok, alattomosan. Néha-néha fölbukkanok a víz színére, periszkópommal egy kövér csiga felé bandzsitok. Aztán lemerülök, s páncélhajóját alulról fúrom meg kitűnő műszereimmel.
Temetőbogár

— Sokan vagyunk, sokan. Mi takarítunk. Egyforma, fekete egyenruhánkban mindenütt megjelenünk, ahol kell, mint a köztisztasági hivatal alkalmazottjai, hogy véget vessünk az életnek nevezett undokságnak. Ti azt kérdezitek, hogy mi a halál értelme? Mi azt kérdezzük, hogy mi az élet értelme? Ami nektek vég, az nekünk kezdet. Ami nektek gyász, az nekünk nász. Ami nektek bűz, az nekünk íz és illat. Izmos, rugékony szájunk úgy dolgozik, mint valami ércrugó. Tudósok agyveleje, költők szíve, festők szeme a csemegénk. Dinasztiánk kiterjedtebb, mint bármely emberi család. Koporsótokban végigkísérünk benneteket a vajas, sajtos, ammóniákos erjedés minden izgalmas folyamatán, mindaddig, míg benne valóban a semmi nem ver fészket. Találkozunk …

Ásványok beszéde


Ezüst

- Én, az arany szegény testvére, fáradt
lelkemből a múlt halvány fénye árad.
Olyan vagyok, mint ég késői ősszel,
mint könny a csipkén, a holdfény s az ősz fej.
Emlékezem csupán, de már nem élek.
Ezért zenélek.


Vas

— Elöljáróban csak pár szót többi szervetlen — és szervezetlen — társam, a kövek, ércek, fémek védelmében, akiket ti, fönnhéjázó szervesek és szervezettek, lelketlennek, élettelennek neveztek, mert nem értetek meg. Hát tudjátok, mi az élet? Először én, az égő meteor, hoztam hírt róla nektek, mikor lepottyantam erre a silány golyóbisra, mint túlvilági hírnök. Nemcsak e világból val vagyok. Hazám a világmindenség is. Csodálatos ábrákat észleltetek rajtam, melyeket még mindig nem tudtok megfejteni. Ami értékes bennetek, az a vas. Ha véretek fogytán, akkor vasat esztek, hogy összeragassza testeteket. Abból mindenesetre kikerülne néhány silány vasszög. Én azonban világokat alkotok. Belőlem készítették az Idő híres vasfogát is, mely majd megrág mindnyájatokat.

Platina

— Igénytelen külsőmmel többnyire vegykonyhák poros asztalán húzódom meg, olvaszthatatlan, tűzálló tégely alakjában. A legnagyobb szerelem hőfokát is állom. Mikor újabban a poklot a mai kor igényeihez képest átalakították, lemezeimmel vonták be padlóját, mennyezetét, falait. Dante még nem tudta, de elárulhatom, hogy azok az amerikai bankárok, akik a hamisbukás következményei elől repülőgépen menekülnek, platinakamrákban fognak égni örökkön-örökké.

Drágakövek beszéde


Smaragd

- Mi illik a te szép, vad kedvesedhez?
Mi hűti forró lázát? A smaragd.
Tedd gyűrűjébe e zöld, lanyha békét,
s hogy meg ne unja hűvös, tiszta ékét,
művész, kemény, fényes lánggá faragd.

Gyémánt

Adamas! A legyőzhetetlen, a legkeményebb! Mindenkit megkarcolok. Ki karcol meg engem? Spinoza valaha Amszterdamban próbált köszörülni, kicsiszolni, de nem bírt velem. Én köszörültem, csiszoltam ki őt. Tőlem tanulta gyémántlogikáját. Királyi koronákban villogok. Dollár-milliomosnők aszott keblén, hervatag fülcimpáiban, de mindig közönyösen, függetlenül tőlük, rájuk se hederítve. Másnap, hogyha elárverezik ékszerüket, éppúgy szikrázom egy ügynök sötét páncélszekrényében, hol nincs is közönségem. Az embereket túlélem. Századokon át folyton gazdát cserélek. Természetem a hűtlenség. Csak egyhez vagyok hű. A szegény üvegestóthoz. Annak kopott bőrtáskájában mindig találok egy darab gyémántkőt, mert ez az ablakvágó szerszámához szükséges. Hitvány gyémántrögöcske ez, igaz. De örökre nála marad.

Forrás: Kosztolányi Dezső: Zsivajgó természet


Nincsenek megjegyzések: