2018. szeptember 25., kedd

Rachmaninovot ünnepli az első Orosz Zenei Fesztivál




.

A romantikus zene 145 éve született mesterének művei állnak a szeptember 29-én kezdődő első Orosz Zenei Fesztivál középpontjában, amely idén két városban, Debrecenben és Budapesten várja a közönséget. Művészeti vezető: Szabó Marcell zongoraművész.


A Szabó Marcell alapító-művészeti vezető által összeállított program Rachmaninov hihetetlenül gazdag és mai napig töretlenül népszerű életművének összes vonatkozását bemutatja, emellett számos igazi ritkaságot is kínál olyan kiváló művészek koncertjeivel, mint Perényi Miklós, Farkas Gábor, Kolonits Klára, Anatolij Fokanov, Zsoldos Bálint, vagy moszkvai Rachmaninov Trió - mellettük pedig a fiatal generáció legjobbjai, köztük Balogh Ádám, Razvaljeva Anasztázia és a Kruppa Kvartett. A négy debreceni és nyolc budapesti program megvalósításában Somogyi-Tóth Dániel, a Kodály Filharmónia Debrecen és egyben a cívisváros zeneigazgatója vállalt társszervező szerepet. A koncertek mellett egy izgalmas fotókiállítás is várja az orosz zene rajongóit.

A fesztivál két kiemelt produkciója a Rachmaninov zenekara és Rachmaninov hite címeket viselik A zenekari esten - a Zeneakadémián és a debreceni Kölcsey Központban - szimfonikus művek és egy zongoraverseny (A holtak szigete, Paganini-variációk, I. szimfónia) - hangzanak el, a Szent István Bazilkában és a Nagytemplomban pedig Rachmaninov különleges, misztikus kórusműve, a Vesperás, a Debreceni Kodály Kórus előadásában, Szabó Sipos Máté vezényletével.

A Rachmaninov kamarája és Rachmaninov ritkaságai című koncerteken ritka tablóban lehet része a rajongóknak, hiszen két nap alatt a szerző összes kamaraművét meghallgathatják. Ugyan egyetlen koncert csak ízelítőt adhat a hatalmas zongorarepertoárból, de Farkas Gábor, a Tokiói Egyetem professzora különleges gonddal válogatta össze a Rachmaninov zongorája címet viselő szólóestjének anyagát. Két dalesten - Rachmaninov hangjai - ismerhetjük meg Rachmaninov egy kevésbé ismert arcát: Budapesten Kolonits Klára és Zsoldos Bálint, Debrecenben Anatolij Fokanov és Virág Emese mutatja be az orosz romantika ritkán hallható gyöngyszemeit. Aki pedig nemcsak a zenén keresztül találkozna Rachmaninovval, Lukácsházi Győző archív felvételekkel színesített előadásain (Rachmaninov élete) keresztül megismerheti a zeneszerző izgalmas életét és korát.

Az első Orosz Zenei Fesztivál nemcsak előadásokat, de látnivalókat is kínál: szeptember 29-től a debreceni Kölcsey Központban, október 2-tól pedig a budapesti Orosz Kulturális Központban látható a moszkvai Orosz Nemzeti Zenei Múzeum erre az alkalomra összeállított fotókiállítása - Párbeszéd kortársakkal - amely Rachmaninov életéről és munkásságáról szól.

A pontos műsor: https://ozf.hu/programok

2018. szeptember 29 - október 6.
Orosz Zenei Fesztivál
Rachmaninov 145
Debrecen - Budapest


Forrás: EuroAstra
 

Forrás

ELF Pictures őszi premierek




.

Három szupernagyi, egy szomáliai diáklány és egy fogságban tartott nő története - díjnyertes magyar filmeket mutat be ősszel az ELF Pictures.


Október 11-től vetítik a hazai mozik a KÖNNYŰ LECKÉK című dokumentumfilmet. Zurbó Dorottya (A monostor gyermekei) Inkubátor programban készült, érzékeny dokumentumfilmje egy tizenhét éves szomáliai menekült lány, Kafia magyarországi beilleszkedésének története.
Kafia két évvel ezelőtt egyedül érkezett hazánkba, azóta egy budapesti gyermekotthonban lakik és készül a magyar középiskolai érettségire. A film intim mikrohelyzeteken keresztül mutatja meg, hogyan szakít egy szomáliai lány a felnőtté válás küszöbén szinte mindennel, ami gyermeki identitásának és mintáinak fontos eleme volt otthon, hogy új életet kezdhessen Európában. A film világpremierjét a rangos Locarnói Filmfesztivál Kritikusok Hete szekciójának versenyprogramjában tartották, és díjra jelölték a Szarajevói Filmfesztiválon is.

November 1-jétől végre szélesvásznon is látható a NAGYI PROJEKT. Révész Bálint szellemes és friss hangvételű dokumentumfilmje elnyerte a Magyar Filmkritikusok legjobb dokumentumfilmnek és a legjobb vágásnak járó díját, továbbá a DOK Leipzig MDR-díját és Tajpejben a Next Generation-díjat.
A film három unoka és nagymamáik vállalkozása egy anarchikus, múltbéli utazásra: több szinten működő road movie a generációk közti európai párbeszédről az Egyesült Királyságban, Németországban és Magyarországon. Ahogyan a fiúk bebarangolják Európát, a nagyik - egy angol kém, egy náci németországi táncosnő és egy magyar kommunista holokauszttúlélő – felelevenítik élményeiket, egy virtuális utazás is kibontakozik a huszadik század történelmébe.

November 22-én érkezik a mozikba Tuza-Ritter Bernadett megrázó és felkavaró alkotása, az EGY NŐ FOGSÁGBAN. Ez az első magyar egészestés dokumentumfilm, mely bekerült a Sundance Filmfesztivál versenyprogramjába.
Az 52 éves Maris tíz éve szolgál fizetés nélkül egy magyar családot. Szállásért és ételért cserébe napi 20 órát dolgozik: nappal ház körüli munkát végez, éjszakánként pedig egy gyárba küldik dolgozni, de az ott megkeresett pénzét az utolsó fillérig le kell adnia a családnak. Szabadságában korlátozzák, engedély nélkül nem hagyhatja el a házat, maradékot eszik, és egy kanapén alszik. Maris a fizikai és lelki elnyomás miatt félelemben tölti napjait, miközben arról álmodozik, hogy visszakapja korábbi életét. A kamera jelenléte ráébreszti, hogy nincs teljesen egyedül. Fokozatosan bizalmába fogadja a rendezőt, majd lassan barátság alakul ki kettőjük között. Másfél évnyi forgatás után összeszedi bátorságát és megosztja vele tervét: „Meg fogok szökni!”
A film észak-amerikai premierjét a Sundance Filmfesztiválon, világpremierjét a rangos amszterdami IDFA-n tartották. A mű azóta folyamatos meghívottja a nemzetközi fesztiváloknak, számos díjat nyert. A Magyar Filmkritikusok és a Magyar Filmdíj zsűrije is a legjobb dokumentumfilmnek járó díjjal jutalmazta.



2018. szeptember 24., hétfő

Jubileumi aukcióval ünnepli 20 éves fennállását a Virág Judit Galéria




.

A Virág Judit Galéria 1998. október 5-én tartotta első aukcióját a Kongresszusi Központban.  Pontosan húsz évvel később, 2018. október 5-én rendezi meg jubileumi aukcióját, melyen összesen 212 tétel - köztük Reigl Judit, Bortnyik Sándor és Rippl-Rónai József műve – kerül kalapács alá. A műtárgyak összkikiáltási ára megközelíti a 650 millió forintot.


Az elmúlt két évtizedben összesen 62 aukciót és 40 nonprofit kiállítást rendezett a Virág Judit Galéria, tavaly pedig megtartották a világ első Zsolnay aukcióját.
A galéria fennállása óta számos rekordot tudhat magáénak: 20 év alatt 36 tétel leütési ára emelkedett 50 millió forint, 12 tétel 100 millió forint fölé, 3 tétel leütési ára pedig átlépte a 200 millió forintot. Aukcióikon ötször döntötték meg az abszolút árverési rekordot, melyet mindmáig Csontváry Kosztka Tivadar Traui látkép naplemente idején című, 2012-ben árverezett képe tart 240 millió forintos leütési árával.

A jubileumi aukcióra kivételes műtárgyakkal készül a Virág Judit Galéria.
Az árverés egyik sztárja Reigl Judit a Semmi szétzúzása című alkotása. A művész festményei 15 év alatt a néhány 10000 eurós árkategóriából mára 300-500.000 euróra emelkedtek. Az aukció másik kimagasló tétele Bortnyik Sándor Vörös palack című festménye. Az 1923-ban Weimarban készült absztrakt csendélet a festő avantgárd korszakának egyik legfontosabb műtárgyegyütteséhez tartozik. Érdekesség, hogy a művésznek csupán három csendélete van magántulajdonban.

Rippl-Rónai József egyik legkeresettebb korszakából származik az 1911-es, kukoricás stílusban készült Pihenő Fenella című festmény, amely kiemelt nemzetközi figyelemre számíthat. Az utóbbi években a párizsi Musée d’Orsay is vásárolt két kukoricás Rippl-Rónai képet, amelyek az állandó kiállításon szerepelnek. Rippl-Rónai egyébként a galéria egyik ikonikus alkotója, hiszen az 1998-as, első árverésén rekordot jelentő, 21 millió forintért kelt el Zorka kékköves gyűrűvel című festménye.

Az est egyik különlegessége Pekáry István Ősz című monumentális méretű festménye, a magyar vidéki életet költői szépséggel ábrázoló mű remélhetőleg a jövőben egy közintézménybe kerül. A jubileumi aukció további két fontos műalkotása Vaszary János Tengerpart és Perlmutter Izsák Szalon című képei.

A Virág Judit Galéria 59. aukcióját meglepetés koncert vezeti fel, a Galéria tulajdonosai negyven értékes nyereményt sorsolnak ki az árverés vásárlói között. Ezen a kivételes eseményen a Galéria a szokásos 20 százalékos jutalékot 10 százalékra csökkenti, ezzel százalékos árelőnyhöz juttatva az ügyfeleit. Az árverés végén a vásárlók között egy Berény Róbert festmény és egy Zsolnay kerámia kerül kisorsolásra – a két műtárgy értékre meghaladja a 10 millió forintot.

Az aukciós kiállítás 2018. szeptember 22. és október 4. között tekinthető meg ingyenesen a Virág Judit Galériában.

 

Varázslatos újcirkusz produkciók, formabontó bemutatók a CAFe Budapest programján




.
CAFe Budapest Faust 1 & 2

Izgalmas élményeket ígér a 27. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál a táncművészet, a színház és az újcirkusz hazai rajongóinak. Egy este három világhírű koreográfus darabját mutatja be a Magyar Nemzeti Balett, több mint egy évtized után újra a főváros vendége lesz a szürrealista belga Peeping Tom társulat, és végre a magyar rajongók is láthatják az Edinburg Fringe-en hatalmas sikert arató Recirquel produkciót, a My Landet.


A hazai közönség először a CAFe programján láthatja a Recirquel legújabb sikerprodukcióját, amely a közönség mellett a szakma egyöntetű elismerését is kivívta a legnagyobb előadó-művészeti fesztiválon, az Edinburgh Fringe-en. Vági Bence új rendezésében hét virtuóz ukrán vendégművész kutatja az ember és az anyaföld örök érvényű összetartozásának misztikumát. A My Land összesen nyolc alkalommal lesz látható a Müpa Fesztivál Színházában.
Premierrel készül a fesztiválra a Magyar Nemzeti Balett is, méghozzá nem is akármilyennel. A Triple Dance-ben a modern balett három meghatározó, határokat feszegető alakjának – a sztereotípiákat újraformáló Johan Inger, az saját magát inkább alkotónak, mintsem koreográfusnak tekintő Sharon Eyal és a klasszikus balettet önmagából kifordító William Forsythe – egy-egy koreográfiáját állítják színpadra, egyetlen este alatt. A Ravel Bolerójára komponált Walking Mad olyan utazás, amelyben a néző saját félelmeivel, vágyaival és a lét könnyűségével szembesül. A Bedroom Folk végtelenül letisztult egységét egyedi formavilága és különleges zenei atmoszférája adja, míg a Schubert „Nagy” C-dúr szimfóniájának utolsó tételére komponált A tökéletesség szédítő ereje Forsythe főhajtása a klasszikus technika előtt.
Egy régen látott ismerőst köszönthetnek a táncrajongók a Trafóban. A belga társulat, a Peeping Tom szürrealista előadásaival több, mint 10 évvel ezelőtt, 2005-ben találkozhatott a magyar közönség, amikor először egy különleges Kertbe (Le Jardin), majd egy titokzatos Szalonon (Le Salon) keresztül az Alagsorba (Le Sous Sol) kalauzolták az elképedt nézőket. Ezúttal is megmaradtak a jól bevált hármas formátumnál, és egy trilógiában formázva mesélnek egy mindenki által ismert közegről, a családról. A Vader (Apa) után és a 2019-ben elkészülő Kind (Gyerek) előtt október 18-19-én a Moeder (Anya) kerül a Trafó színpadára. A darab retinába égő látvánnyal, asszociatív, mutatványszerű jeleneteken keresztül vizsgálja az emlékezetet, az élet szövetének mozaikos összetételét, az emlékek raktárában kombinálódó és fejlődő eseményeket, amik végül meghatározzák majd, hogy kik vagyunk. Mindeközben meglepő fizikalitással száll szembe a kötött szerepekkel.

Rizikós, őszinte, merész – ezekkel a jelzőkkel illették Joan Català semmihez sem hasonlítható produkcióját, amelyben az ember mellett a másik főszerep egy fatörzsnek jut. A Pelat egy izgalmakkal teli, mégis költői darab, ami arra vállalkozik, hogy a tánc, a színház és az újcirkusz határait átlépve eltörölje a különbséget a néző és az előadó között. Szép és megható bizalmi játék, egyben közösségi élmény is, hiszen nincs színpad, ami elválasztaná egymástól a két felet. A számos díjat, köztük a belga Miramiro fesztiválon a szakmai zsűri legjobb utcai előadásának járó elismerését is bezsebelő előadás október 16. és 18. között lesz látható Budapest közterein. 
Artisták, versek, Yonderboi zenei mixe és két színész a Fővárosi Nagycirkusz porondján – Hegymegi Máté rendező-koreográfus ezekből az elemekből készített egy páratlan összművészeti produkciót. Az Egyenes labirintust Pilinszky János és Yonderboi azonos című művei ihlették. Az impresszív zenei válogatásban Pilinszky, Weöres, Szép Ernő, Shakespeare, Karinthy és Ady költeményei szólalnak meg. Emlékeket, asszociációkat hívnak elő egy idősödő clownban, az ő szemén keresztül látjuk egy párkapcsolat stációit, a felfedezés vágyától a fojtogató hiányig.

Pachmann Péter írói pályafutása kezdetén, haditudósítóként találkozott a háború borzalmaival, ott látta meg egy gyermek tekintetében Misut is. Attól a pillanattól fogva tudta, hogy egy napon megírja ennek a kisfiúnak a történetét. A Misu háborúja 2017-ben jelent meg és azonnal siker lett. A lebilincselő fordulatokkal tarkított történetet, amelyben a hősies küzdelem és az anyai ösztönök mutatják az utat október 15-én Jancsó Dóra előadásában elevenedik meg a TRIP Hajó színpadán.
„A játék- és értelmezési lehetőségek pompás kaleidoszkópja, könnyedén és sok-sok bájjal” – írta a Süddeutsche Zeitung kritikusa a Faust 1 & 2 című produkció februári bemutatója után. München legnagyobb független társulata, a PATHOS München színházzal koprodukcióban született Faust 1 & 2 úgy jeleníti meg Goethe drámáját, hogy a néző a mindennapi valóság részeként élje meg. A játszó személyek és a közönség ugyanazt a teret lakja be, s minden karnyújtásnyi távolságra van. A februárban bemutatott darabot a magyar közönség a Három Hollóban láthatja október 12-én.
Magyarország első szimfonikus hibrid kamarazenekara, a Fugato Orchestra, valamint a koreográfiáiban a néptáncot speciális tánctechnikaként alkalmazó Duna Táncműhely közös tánckoncertje, a Rezonancia 451 – Az újjászületés Alpár Balázs zeneszerző műveire épül. Az előadás során a zenészek és a táncosok között interakció alakul ki, s maga a zenekar is a koreográfia szerves részévé válik. A zenei hangulatokból kiindulva a színház és a tánc révén egyedi színpadi világ születik a Várkert Bazárban.
Szintén ősbemutatóknak örülhetünk a jubiláló Budafoki Dohnányi Zenekar hangversenyén a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében, október 17-én. A Kortárs romantikusok 2.0 című előadás egy nagyzenekarra és jazztrióra írt zongoraversennyel, egy csellóconcertóval és egy 21. századi látványos, lendületes Orfeusz-balettel nyűgözi le a közönséget, melynek koreográfiáját Feledi János jegyzi, vezényel Hollerung Gábor.
Nagy Fruzsina jelmeztervező, Halas Dóra karvezető és Bartha Márk elektronikus zenész és a Soharóza első közös munkája során született meg a „catwalkkoncert” fogalma: ebben az új összművészeti formában az élő, vokális zene és az extrém, erős tartalommal bíró jelmezek, komplex koreográfiai és dramaturgiai keretben fuzionáltak a divatbemutatót idéző, kifutó alakú színpadon. Az Ügy koncepciója Kodály Zoltán Székelyfonó című daljátékának alapötletéből és formájából ered: egy népdalokból építkező etűdsorozatban kíván képet mutatni a jelenlegi magyar társadalomról a hivatali ügyintézés útvesztőjében.



Recirquel Újcirkusz Társulat: My Land - bemutató
  1. október 16-21.
Müpa — Fesztivál Színház
 https://cafebudapestfest.hu/kereses?q=recirquel
Az esemény Facebook oldala: https://www.facebook.com/events/1041041736036612/

Magyar Nemzeti Balett: Triple Dance - bemutató
  1. október 13-14.
Müpa — Fesztivál Színház
 https://cafebudapestfest.hu/kereses?q=triple+dance
Az esemény Facebook oldala: https://www.facebook.com/events/2263135807243388/
További olvasnivaló a CAFe Budapest blogján:
https://cafebudapestfest.blog.hu/2018/08/07/gaga_ugralovar_es_egy_kis_orulet_3_kortars_koreografus_akit_ismerni_kell

Peeping Tom: Moeder
  1. október 18. és 19., 20.00
Trafó Kortárs Művészetek Háza
 https://cafebudapestfest.hu/kereses?q=peeping
Az esemény Facebook oldala: https://www.facebook.com/events/371189826729552/
További olvasnivaló a CAFe Budapest blogján:
https://cafebudapestfest.blog.hu/2018/08/08/anyad_bizarr_anyak_a_muveszetben


Joan Català: Pelat
  1. október 16-18.
Budapesti közterületek
: https://cafebudapestfest.hu/kereses?q=Joan+Catal%C3%A0
Az esemény Facebook oldala: https://www.facebook.com/events/255669951667027/


Egyenes labirintus
  1. október 8. és 9., 16.00
Fővárosi Nagycirkusz
 https://cafebudapestfest.hu/kereses?q=egyenes
Az esemény Facebook oldala: https://www.facebook.com/events/2140445152949892/


Pachmann Péter: Misu háborúja – bemutató
  1. október 15., 19.00
TRIP Hajó
 https://cafebudapestfest.hu/program?id=104827
Az esemény Facebook oldala: https://www.facebook.com/events/2155475898041424/


Faust 1 & 2
  1. október 16., 20.00
Három Holló
 https://cafebudapestfest.hu/program?id=103115


Rezonancia 451 – Az újjászületés
  1. október 16., 19.00
Várkert Bazár — Rendezvényterem
 https://cafebudapestfest.hu/program?id=95401
Az esemény Facebook oldala: https://www.facebook.com/events/219637675380474/
 

2018. szeptember 23., vasárnap

Négy nap múlva kezdődik a Szemrevaló fesztivál




.

Szeptember 27. és október 7. között rendezik meg idén a budapesti Művész moziban a SZEMREVALÓ│SEHENSWERT FILMFESZTIVÁLT. A Goethe Intézet, az Osztrák Kulturális Fórum és a Svájci Nagykövetség közös rendezvénye immár hetedik alkalommal hozza el a német nyelvterület új filmjeinek legjavát, eredeti nyelven, magyar felirattal. A fesztivál nyitófilmje Lars Kraume rendezésében a magyar vonatkozású, valós eseményeket feldolgozó Néma forradalom lesz. A 17 filmet bemutató SZEMREVALÓ programját hét közönségtalálkozó színesíti majd. Egy kisebb válogatást bemutatva Szegeden, Debrecenben és Pécsett is lesz SZEMREVALÓ. Szeptember 20-án kezdődik a jegyelővétel.


Szeptember 27-én 19 órakor a Művész moziban az idei Müncheni Filmfesztiválon Békedíjjal és rendezői díjjal méltatott, valós eseményeket feldolgozó Néma forradalom (Das schweigende Klassenzimmer) nyitja az idei SZEMREVALÓT. A film a nagysikerű Az állam Fritz Bauer ellen című film rendezőjének új alkotása. Két NDK-s gimnazista ráveszi az egész osztályt, hogy egyperces néma csenddel fejezzék ki szolidaritásukat az 56-os magyar forradalom iránt. Az ügy a Stasi fülébe jut, és komoly vihart kavar. A fesztivált követően a film a mozikban is látható lesz majd.

Szeptember 28-án 20.15-kor pereg a Szimpli (Simpel) című alkotás, melyben anyjuk halála után Ben és szellemi fogyatékos testvére egy lopott rendőrautóban nekivágnak egy kalandos útnak. A vetítés után a közönség találkozhat Markus Goller rendezővel. Szeptember 29-én 20.15-kor a Kékről álmodom (Blue My Mind) című film lesz műsoron, mely idén a Svájci Filmdíjon elnyerte a legjobb film, a legjobb forgatókönyv és a legjobb női főszereplő díját is. A különleges látványvilágú, a coming-of-age, a dráma és a fantasy műfaját ötvöző filmben a 15 éves Mia sorsdöntő metamorfózis előtt áll, amely egész eddigi létét megkérdőjelezi. A filmet a későbbiekben az ADS mutatja be hazánkban. A vetítés után vendégünk az operatőr, Gabriel Lobos.

Október 1-én 19 órakor a Murer – Egy per anatómiája (Murer – Anatomie eines Prozesses) című alkotásban Franz Murert 1963-ban bíróság elé állítják a II. világháború alatt elkövetett bűntetteiért, ám a hatalom központjaiban szemet akarnak hunyni a múlt felett… A film után Ferdinand Trauttmansdorffal, az Andrássy Egyetem Diplomácia Tanszékének vezetőjével Dési András újságíró, publicista beszélget. Október 2-án 18.30-kor A negyedik hatalmi ág (Die vierte Gewalt) sokkolóan szembesít azzal, hogy az internet mi mindent változtatott meg az újságírásban. A film égetően aktuális, mert az álhírek, a bulvársajtó hazug rágalmai vagy a szerkesztőségeket sújtó megszorítások mindnyájunkat érintenek. A film után közönségtalálkozó a rendezővel, Dieter Fahrerrel.

Október 3-án 20.15-kor a Diagonale 2017-en közönségdíjat nyert A lehetséges világok legjobbika (Die beste aller Welten) Adrian Goiginger osztrák rendező saját gyerekkori élményein alapul - a hétéves Adrian és kábítószerfüggő anyja bensőséges kapcsolatáról szól. A vetítés után vendégünk a rendező, Adrian Goiginger, és a producer, Wolfgang Ritzberger. Október 4-én 20 órakor a 303 egy lendületes road movie, melyben Jule lakókocsijával felveszi a stoppos Jant. Egész Nyugat-Európát átszelő útjuk során olyasmikről beszélgetnek bravúrosan megírt és előadott dialógusokban, hogy az ember természeténél fogva önző-e, hogy vajon boldogtalansághoz vezet-e a monogámia, vagy hogy magunk döntjük-e el, hogy kibe szeressünk bele - miközben ők ketten egyre közelebb kerülnek egymáshoz. A film után közönségtalálkozó a főszereplővel, Anton Spiekerrel.
Végül Október 5-én 19 órakor vetítik az idén a Max Ophüls Filmfesztivál Közönségdíját és a társadalmilag releváns filmnek járó díjat egyaránt elnyert, valamint Diagonale Közönségdíjjal és a teljes társulatnak megítélt Színészdíjjal méltatott Zsaruk (Cops) című filmben Christoph egy bevetés alkalmával jogosnak vélt önvédelemből lelő egy férfit. Miközben egyre súlyosabb poszttraumás teljesítményzavaroktól szenved, kifelé kétségbeesetten igyekszik őrizni az „erős férfi” látszatát. A vetítés után vendégünk a rendező, Stefan A. Lukacs.
A filmekre 1200 forintos áron vásárolhatóak jegyek, 4 jegy egy időben történő megváltása kedvezményes, 4400 forint. A jegyelővétel szeptember 20-án indult. Egy kisebb válogatást bemutatva Szegeden, Debrecenben és Pécsett is lesz SZEMREVALÓ.

Forrás: EuroAstra
 

A gyerekek többsége nincs tisztában az adatvédelemmel




.

Tízből nyolc 14 éven aluli használta már az internetet, kétharmaduk napi rendszerességgel és főként okoseszközön keresztül szörfözik – derül ki a REGIO JÁTÉK friss kutatásából. A kedvenc online elfoglaltságok sorát a YouTube kezdi, melyet a játék és a csevegés követ. A szülők szerint a neten és tévében megjelenő legnagyobb veszély az erőszak, a félelemkeltő tartalmak, illetve a szexualitás és a trágár beszéd. A gyerekek a világhálót ugyan tudatosan használják, az adatvédelemmel azonban már többen hadilábon állnak.


A 14 éven aluli gyermekek 80 százaléka használta már az internetet, kétharmaduk naponta és leginkább okoseszközön keresztül szörfözik – derül ki a REGIO JÁTÉK friss felméréséből. Gyakoriság szerint az óvodások töltik a legkevesebb időt netezéssel, „ami azt jelenti, hogy »csak« minden második gyermek van online naponta. Az internetező 3 éven aluliaknak (34%) háromből két esetben engedik a szülők a mindennapos internetezést, hasonlóan a 7-10 évesekhez. A legaktívabbak a felső osztályosok, háromnegyedük használja a világhálót napi rendszerességgel” – részletezi az eredményeket Gyaraki Dávid, a REGIO JÁTÉK marketingvezetője. Az okostelefonon keresztüli netezés a 3 éven aluliak (58%) és a 11-14 évesek (52%) körében a legelterjedtebb, míg a 3-6, valamint 7-10 évesek inkább a tabletet választják (48%, ill. 39%). 

YouTube, játék, csevegés, azután jön a tanulás

A YouTube-videók nézése abszolút elsőséget élvez az említett korcsoportok internet-használati szokásaiban, melyet az online játékokkal való időtöltés és a különféle csevegőfelületek használata követ. „A videómegosztó nem csak az iskolások körében hódit: tízből kilenc ovis kedvenc elfoglaltsága a youtube-ozás, a 3 éven aluliak pedig szinte csakis ezt a platformot követik (94%). Az online játék leginkább a 7-12 éves korosztályra (62%), míg a csetelés a 11-14 évesekre jellemző (80%), igaz, ők az internetet már tanulásra (70%) is használják” – avat be a kutatás részleteibe Gyaraki Dávid.
A 14 éven aluliak 1-2 órát töltenek naponta internetezéssel (46%), emellett ugyanennyi időt televízió-nézéssel (54%). „Természetes folyamat, hogy a szabadidős tevékenységek változnak az elektronikus eszközök térhódításával. A digitalizáció 11 éves kortól kerül igazán a középpontba, a hagyományos játékok közül ekkortól a társas- és a sportjátékok maradnak meg leginkább a gyermekek életében. A nagyobbaknak szükségük is van kütyümentes kikapcsolódásra, és az egészséges fejlődésük szempontjából főleg olyanra, ahol a családdal tudnak minőségi időt együtt tölteni: egy kirándulás vagy közös társasozás észrevétlenül is pozitív szociális és kulturális példákat közvetít” – teszi hozzá a marketingvezető.

Az erőszak a legnagyobb veszélyforrás

A REGIO JÁTÉK felmérése vizsgálta azt is, hogy a szülők véleménye alapján mi befolyásolja legnegatívabban a gyermekeket az interneten és a televíziós műsorokban. A lista élén mindkét esetben az erőszak, valamint a félelemkeltő tartalmak végeztek, harmadik helyre az online megjelenő szexualitás, valamint a tévében elhangzó trágár beszéd került.
A felmérés szerint éppen ezért a szülők szinte kivétel nélkül ellenőrzik, hogy gyermekük mennyi időt tölt a világhálón (94%), és milyen tartalmakat tekint meg rajta (97%). Százból csak két felnőtt feltételezi, hogy csemetéje nem tudatosan használja az internetet, az adatvédelemmel kapcsolatban azonban már vannak aggályaik. „A szülők kétharmada gondolja úgy, hogy gyermeke nincs tisztában azzal, milyen adatokat oszthat meg magáról az interneten” – zárja az eredmények ismertetését Gyaraki Dávid.



A kutatás háttere:
A sajtóközleményben szereplő adatok a REGIO JÁTÉK által egy frissen, 2018. augusztus 24. és szeptember 5. között elvégzett online kutatásból származnak, melyben 1102, 14 év alatti gyermeket nevelő szülőt kérdeztek meg az internethez, televízióhoz kapcsolódó véleményéről. A kutatás nem reprezentatív Magyarország lakosságára nézve, de az adatok alkalmasak a szokások és tapasztalatok szemléltetésére.

Forrás: EuroAstra
 

2018. szeptember 22., szombat

Itt az iskolai vírusok szezonja




.

A tanévkezdettel elindul az őszi megbetegedések időszaka is. A közösségbe visszatérő vagy az iskola kapuját először átlépő gyerekeket számtalan vírus és baktérium is elkíséri az osztályterembe. Lehetetlennek tűnik, hogy a kicsi teljesen egészségesen vészelje át az őszi hónapokat, de néhány óvintézkedéssel és hasznos szokás bevezetésével csökkenthetjük az ágyban töltendő napok számát.


Elkerülhetjük-e az őszi megbetegedéseket?
Dr. Lehoczky Hajnalka, a Czeizel Intézet fül-orr-gégész szakorvosa szerint a nap nagy részét ismét zárt közösségben töltő gyerekek között hamarosan megjelennek a cseppfertőzéssel terjedő a felső légúti betegségek. A betegségeket teljesen kiküszöbölni nagyon nehéz, mégis sokat tehetünk az óvodások, iskolások immunrendszerének –nem csak gyógyszeres- erősítéséért. 

„Fontos, hogy a gyermekek számára rutinná váljon az alapvető higiéniai szabályok betartása. Szoktassuk rá, hogy evés előtt, az udvaron töltött szünet után, ill. mosdóhasználat esetén lehetőség szerint akár előtte és utána is, alaposan, szappannal mossa meg a kezét, tüsszenteni pedig zsebkendőbe próbáljon, vagy legalábbis takarja el a száját. Az óvodai helységek és a tantermek gyakori szellőztetéséről se feledkezzenek meg a pedagógusok – mondja Dr. Lehoczky Hajnalka, a Czeizel Intézet fül-orr-gégész szakorvosa.

Az ősz beköszöntével az idényzöldségekben, gyümölcsökben gazdag étrend és rendszeres mozgás biztosításával felkészíthetjük szervezetünket a közelgő időszak megpróbáltatásaira. Próbáljuk változatosan elkészíteni a hazai, vitaminokban, antioxidánsokban gazdag zöldségeket, mint pl. a cékla, sárgarépa, sütőtök, gesztenye, birsalma, káposzta. A házi feladat mellett figyelmet kell fordítani a gyerek játék-és mozgásigényének kielégítésére is, lehetőleg szabad levegőn. Ugyanilyen fontos, hogy időben ágyba kerüljön, és legalább 9 óra alvás után vágjon neki a következő tanítási napnak. 

„Egy évtizeddel ezelőtt még mindenhol azt hallottuk, hogy C vitamin rendszeres szedésével könnyebben megelőzhetőek a légúti fertőzések. Napjainkban egyre több klinikai vizsgálat igazolja, hogy a D3 vitamin rendszeres szedésével, illetve legalább az ősztől tavaszig tartó időszakban történő bevitelével erősíthetjük immunrendszerünket, nem csak fertőzéses kórképek megelőzésének céljából. C vitamin nagyobb dózisára a vírusos megbetegedések kezdeti szakában van szüksége a szervezetünknek. Jó ha tudjuk, hogy heveny megbetegedés esetén a multivitaminok szedését is ajánlott felfüggeszteni, mert ezek vastartalma elősegíti a bakteriális felülfertőződést!

Ha gyermekünk mégis megbetegedne, inkább ne vigyük iskolába, mert legyengülve nem tud jól teljesíteni, állapota valószínűleg csak rosszabbodna, és a többieket is megfertőzheti. Ha az otthoni ápolás nem hoz javulást, inkább forduljunk orvoshoz” – figyelmeztet a szakember.

 

Már Magyarországon is elérhető a Wizz Air Pilótaakadémia




.

A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa diszkont légitársasága, szeptember 19-én bejelentette a Wizz Air Pilótaakadémia indítását magyar lakosok részére. A program repülni még nem, vagy kevéssé tudó fiatalok számára egyedi lehetőséget biztosít, hogy megszerezzék a kereskedelmi pilóta engedélyt, és esélyt nyújt, hogy a Wizz Air pilótájaként dolgozzanak.

A program keretein belül a WIZZ a tandíj jelentős részének előfinanszírozásával támogatja a bizonyos feltételeket teljesítő jelentkezőket, hogy ezzel is könnyítse pilótakarrierjük beindítását. A magas minőségű, a Wizz Air szigorú követelményeinek megfelelő oktatást szerződött pilótaképző szervezetek biztosítják: a magyar Tréner Kft. (Nyíregyháza) és a görög Egnatia Aviation (Kavala).
A Wizz Air Pilótaakadémia célja a kezdetektől fogva az, hogy végigsegítse a kadétokat a programon, teljesen felkészítve őket a Wizz Airnél indítandó karrierjükre. A program lengyelországi, romániai és bulgáriai indulása óta már négy kurzus kezdődött el, ahol 5 hónap intenzív tréninget követően az első két kadétcsoport 100%-os sikerrel teljesítette az első értékelést. A Pilótaakadémia és minden további szükséges tréning elvégzése után első tisztként kezdhetnek dolgozni a Wizz Air járatain, majd további gyakorlat megszerzésével válhatnak a későbbiekben kapitánnyá és/vagy Airbus A320/A321 oktatóvá. 
A 17-21 hónapos integrált képzési program 750 óra földi képzésből, 60 óra szimulátoros gyakorlatból és 145 óra repülési gyakorlatból áll. Az 'ab initio' tréning folyamán a kadétok megszerzik az összes szükséges gyakorlatot és tudást ahhoz, hogy elindíthassák pilótakarrierjüket a Wizz Airnél, ezzel is segítve a légitársaság jelentős növekedését.
A Wizz Air nemrég ünnepelte a 100. repülőgép csatlakozását a flottához, mindössze 14 évvel a légitársaság indulása után. A WIZZ folytatja hálózatának bővítését, hogy egyike legyen Európa 5 legnagyobb légitársaságának, 10 éven belül 300 repülőgéppel és több mint 10 000 alkalmazottal 100 millió utast szállítva, és ezáltal is további növekedési lehetőségeket teremtve a Wizz Air munkatársainak.
Diederik Pen, a Wizz Air ügyvezető alelnöke és operatív vezérigazgatója elmondta: ”Nagyon örülünk, hogy elindíthatjuk a Wizz Air Pilótaakadémiát Magyarországon, a Wizz Air szülőhazájában, ahol jelenleg 2 bázisunk működik, és több mint 800 munkatársunk van. Az első kadétcsoportok hihetetlenül pozitív visszajelzései és fantasztikus eredményei alapján úgy gondoljuk, hogy ez a képzés tökéletes lehetőség tehetséges magyar fiataloknak arra, hogy megvalósítsák álmaikat és pilótává váljanak. Továbbra is bővülünk annak érdekében, hogy Európa 5 legnagyobb légitársasága egyikévé váljunk egy évtizeden belül, így egyre érdekesebb és izgalmasabb karrierlehetőségeket tudunk majd ajánlani légiközlekedési szakembereink folyamatosan növekvő csapatának.”
A Wizz Air hamarosan megkezdi a magyarországi toborzást az Egnatia Aviation januári és májusi görögországi kurzusaira, valamint a Tréner Kft. márciusi és júliusi hazai kurzusaira, emellett lehetőséget kínál, hogy a nyílt napok alkalmával az érdeklődők személyesen találkozhassanak a Wizz Air Pilótaakadémia csapatával.
A WIZZ AIR PILÓTAAKADÉMIA KÖVETKEZŐ NYÍLT NAPJAI
DÁTUM
SZERVEZET
VÁROS
HELYSZÍN
október 7.
Egnatia Aviation
Budapest
Mercure Korona,
1053 Budapest, Kecskeméti u. 14.
október 13.
Tréner Kft.
Budapest
Mercure Korona
1053 Budapest, Kecskeméti u. 14.

Forrás: EuroAstra
 

2018. szeptember 21., péntek

Októberben ismét itt a Villányi Vörösbor Fesztivál




.

A Villányi Vörösbor Fesztivál ebben az évben átlépte a harmadik X-et! A 31. fesztivál nem csak évei, de programjai számában is gyarapodott, és az immár 4 napos, több tízezer látogatót vonzó rendezvény a bor- és gasztro-kultúra, a hagyományőrzés, a sokszínű művészeti is kulturális programok egyik legnagyobb hazai eseménye.


A villányi és Villány környéki borászatok a legjobb vörösboraikkal már csütörtök estére az impozáns Rendezvénytérre települnek, ahol a hazai fesztiválszínpadok egyik nagy kedvence, a Punnany Massif koncertje indítja az idei vörösbor-ünnepet. A zenekar az elmúlt évtizedben sokakkal megszerettette egyedi recept alapján kikevert muzsikáját. Mára a hazai zenei élet egyik meghatározó áramlatává vált ez az eredetileg egzotikusnak számító mixtúra, az élő hangszerekre, zenekarra épülő, magyarul előadott, funk-rockot, népzenét, elektronikát ötvöző hiphop.

Pénteken jön a REDy és a Franc, azaz a villányi borvidék két közösségi márkájának első nagyszabású bemutatkozása. A már ismert top-termék, a Villányi Franc mellett az idén kiállítás, kerekasztal-beszélgetés és természetesen borkóstolás főszereplője is lesz a könnyed és mosolygós bulibor, a Villányi REDy. Péntek este a nagyszínpadra egy fiatal ikon, a Lóci játszik zenekar, majd a ’80-as évek egyik rock-szupersztárja, a Karthago érkezik. 

A Lóci Játszik zenekar története három éve kezdődött… 2017-ben megnyerték a Fonogram „Év Felfedezettje” címet és a Szigetes fesztiválok rangadóján, a NagySzínPadon is benne voltak a legjobb 8 között. Aki egyszer elmegy egy Lóci koncertre, garantáltan rajongóvá válik. https://www.youtube.com/watch?v=ucaDb4878g4
A Karthago megalakulását követően egy év alatt a '80-as évek egyik legnépszerűbb hazai rockegyüttese lett. Amerikai típusú west coast zenéjük kemény rockalapra dús, ötszólamú vokállal és dallamos énekvezetéssel hangszerelt dalokból áll. A Szigeti Ferenc alapította zenekar sikere azóta is töretlen, izgalmas, dinamikus, különlegesen látványos koncertjeikkel, a klubok kedvencei.

Szombaton szervezett pincelátogatások, borkóstolók, traktoros ördögárok túra, fúvószene és kóruskoncert, térzenék és táncházak sokasága várja városszerte a közönséget. A villányi Pincesortól az idén is 14 órakor elindul az ország leglátványosabb és legvidámabb szüreti felvonulása, amit nem szabad kihagyni, ahogy az esti Hooligans vagy Szabó Balázs Bandája koncertjeit, majd a hajnalig tartó szüreti bált sem. A magyar népzenét a könnyűzene különböző műfajaival, és gyakran klasszikus zenei hangszereléssel ötvöző Szabó Balázs Bandája eddig három nagy sikerű lemezt jelentetett meg. A zenekar állandó vendége a hazai fesztiváloknak, az elmúlt években számos teltházas koncertet adtak Magyarországon és külföldön egyaránt. A Hooligans első albuma 1997-ben jelent meg Nem hall, nem lát, nem beszél címmel. Azóta több nagysikerű albumot adtak ki és számos slágerlistás daluk született.

A bátrabbak vasárnap 10 órától traktorra pattanhatnak és egy különleges borvidékjáró túrán vehetnek részt. A részvétel regisztrációhoz kötött: www.villanyiborfesztival.hu/regisztracio  A Rendezvénytér a gyerekeket várja Gulyás László vándormuzsikus előadásával.

Jegyinformációk:
Napijegy csütörtök (Punnany Massif koncertjegy): 2.500 Ft
Napijegy péntek: 1.500 Ft
Napijegy szombat: 2000 Ft
2 napos fesztiváljegy (péntek, szombat): 3.000 Ft, amelyhez ajándék jár.
Vasárnap a belépés ingyenes! A belépés 14 éves kor alatt ingyenes!
A 2 napos fesztiváljegy nem tartalmazza a csütörtöki napijegyet! A Punnany Massif koncertre a belépő külön váltható meg. Elővétel: https://www.jegymester.hu

Pécsről és Mohácsról fesztiválbuszok, Pécs és Villány között pedig fesztiválvonat közlekedik.

2018. október 4-7.
31. Villányi Vörösbor Fesztivál