2019. június 5., szerda

19. Pécsi Országos Színházi Találkozó – POSZT (2019. Június 6-15.)




.

A versenyprogramot Gulyás Gábor esztéta, a Ferenczy Múzeum Centrum igazgatója és Zalán Tibor író, dramaturg állította össze a 2018. március 1. és 2019. március 10. között bemutatott magyar nyelvű színházi előadásokból. A válogatásban Gulyás Gábornak Mispál Attila Balázs Béla-díjas rendező, Zalán Tibornak pedig Csikós Attila író, publicista, dramaturg volt segítségére. A válogatók több mint 200 produkció megtekintése után 14 versenyelőadást választottak ki, amelyek a fesztivál ideje alatt a Pécsi Nemzeti Színházban lesznek megtekinthetők.


A versenyelőadások másnapján lezajló szakmai beszélgetéseken és a Színház téren minden nap jelentkező közönségtalálkozókon a verseny- és a fesztiválprogram előadásainak alkotóival és szereplőivel találkozhatnak az érdeklődők.
A versenyt a POSZT ünnepélyes díjátadó gálája zárja június 15-én. Az est házigazdája és a szakmai beszélgetések moderátora Lévai Balázs.

A 20. POSZT versenyprogramjának válogatása már megkezdődött, a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) Szakmai Tanácsadó Testületének javaslata alapján a 2020-as POSZT két válogatójának Dér Andrást (Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, operatőr) és Uray Pétert (koreográfus, rendező) kértem fel, hogy a 2020. június 11. és 20. között megrendezésre kerülő POSZT versenyprogramját összeállítsa.

A 19. POSZT díszvendége Monlár Piroska (1945. október 1.), a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Prima Primissina-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Szakmai zsűri
Bodor Johanna, koreográfus, D. Magyar Imre, kritikus, Forgács Péter, rendező, Horesnyi Balázs, tervező, Lőkös Ildikó, dramaturg, Philippe Macasdar, a genfi Théatre Saint-Gervais igazgatója, Németh Ákos, író, Szorcsik Kriszta, színésznő és Venczel Valentin, színész.

Színészzsűri
Felföldi Anikó, Jászai Mari-díjas, érdemes művész, Kiss József, Jászai Mari-díjas és Orth Péter, Junior Prima Díjas.

Közönségzsűri
A közönségzsűribe a pécsi lakosok e-mailben jelentkezhettek. Közülük a szerencsés három főt sajtótájékoztatónkon sorsoljuk ki.

Az idei évben a versennyel párhuzamosan zajló fesztivál programkavalkádja ismét Pécs belvárosában kap helyet. A Művészetek és Irodalom Házában további programokkal, a Nyílt Fórum legjobbjaival, illetve városszerte kiállításokkal és könyvbemutatókkal készülünk.

A Nyílt Fórum egész éves drámapályázatának több száz pályázója közül a három forduló után a döntőbe k drámái először az idei POSZT-on tekinthetők meg szcenírozott formában, felolvasószínházi előadásként. A szakmai programokra a belépés szintén ingyenes, ahogy számos fesztiválelőadásra, koncertre, és Molnár Piroska önálló estjére is.

A fesztiválkavalkádot utca- és táncszínházi előadások és performanszok színesítik a belvárosban. A virtuális, a POSZT alatt folyamatosan megtekinthető virtuális plakátkiállítás több mint 400 plakátjával, és így a színházi évad teljes keresztmetszetével várja az érdeklődőket.

A POSZT alatt a Zsolnay Negyedben megtekinthető Munkácsy Mihály-kiállításon a színházi szakma ismert művészei és alkotói tartanak személyes tárlatvezetést a POSZT alatt az érdeklődőknek.

A Pécsi Országos Színházi Találkozó ünnepélyes díjátadó gálájára a fesztivál utolsó napján, június 16-án este, a Kodály Központban kerül sor. A műsor házigazdája Lévai Balázs.
Az átadásra kerülő díjak:
-           Legjobb előadás
-           Legjobb rendezés
-           Legjobb női főszereplő
-           Legjobb férfi főszereplő
-           Legjobb női mellékszereplő
-           Legjobb férfi mellékszereplő
-           Legjobb 30 év alatti női színész
-           Legjobb 30 év alatti férfi színész
-           Legjobb színházi zene
-           Legjobb színpadi mozgás / koreográfia
-           Legjobb dramaturgi munka
-           Legjobb jelmez
-           Legjobb díszlet
-           Legjobb fényterv / hangterv / videóterv
Különdíjak
-           A Színészzsűri díja (MASZK Országos Színészegyesület és Mozaik Művészegyesület)
-           Közönségdíj
-           A Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) Básti Lajos-díja

Az idei évben az MMA díjanként 300-300 ezer forint pénzjutalomnak megfelelő összeget helyezett a mindenki számára nyitott díjalapba.

A legtöbb meghirdetett verseny- és fesztiválelőadásra már elfogytak a jegyek, a fennmaradó produkciók nézőterein alig találni szabad helyet.
Jegyvásárlás: jegymester.hu,
illetve személyesen az alábbi helyszíneken:
a pécsi Kodály Központban, a Zsolnay Kulturális Negyed látogatóközpontban,
a Széchenyi téren található Pécs Ponton, a KultURÁN Infopont és Ajándékboltban, valamint a Művészetek és Irodalom Házában.

A POSZT Fesztivál programja a találkozó kezdetéig folyamatosan bővül.


2019. június 4., kedd

Fantasztikus programokkal vár a Filharmóniafeszt




.

A Filharmónia Magyarország 2018/19 évad bérletes sorozatai a végéhez értek, legközelebb szeptemberben várják vissza a közönséget, de kezdetét veszi a fesztiválok és nyáresti sorozatok időszaka, ahol mindenki megtalálhatja a kedvére való programot.


Egyházzene, régizene, orgonaestek, muzsikáló udvarok, mesterkurzusok, kávéházi beszélgetések, flashmobok… Csak pár program a széles kínálatból, mellyel a zeneszerető közönségnek készülnek idén nyáron. Június elején, Pünkösdkor az Egyházzenei Fesztivál indítja a nyarat. Ezután Vácott a Régi Zenei Napok egy barokk időutazásra invitálja a közönséget. Szombathelyen a Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztiválon pedig közelebb kerülhetnek Bartók Béla művészetéhez. Idén először különleges éjszakai programokkal várja az érdeklődőket országszerte az Orgonák Éjszakája, mely méltó nyitánya az augusztusi OrgonaPont sorozatnak.

A Filharmónia Magyarország szervezésében 2019-ben ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Con Spirito Egyházzenei Fesztivál. A fesztivál Budapesten, Pécsett, Debrecenben, Szegeden, Békéscsabán és Nyíregyházán várja zeneszerető közönségét lelki feltöltődésre. Különleges programokkal találkozhatnak utcákon, tereken, templomokban és koncerttermekben Pünkösdkor, június 5 és 10 között. Idén azonos figyelem irányul majd mind a négy keresztény egyházra. Az eseménysorozat programjai közt olyan hangversenyek kaptak helyet, mint Sebestyén Márta, Kovács Róbert orgonaművész és a Szent Efrém Férfikar koncertje, ahol Pünkösd jeles napjának legszebb dallamai csendülnek majd fel bizánci-görög, latin, ószláv és magyar nyelven, nyolc évszázad terméséből, napkelettől – napnyugatig. Ezenkívül a Kossuth-díjas Szabó Dénes által vezényelt Nyíregyházi Cantemus Kórus ad hangversenyt június 5-én Nyíregyházán, június 7-én Békéscsabán és június 8-án Debrecenben Tóka Ágoston orgonaművész közreműködésével. A kórus már a megalakulása évében aratott nemzetközi versenygyőzelme óta a világ egyik vezető énekkarának számít. A Kodály módszer sikerének világjáró nagyköveteiként koncertjeiken kívül keresett előadói zenei nevelési konferenciáknak, mesterkurzusoknak. A kórus repertoárja a zeneirodalom széles skáláját öleli fel a reneszánsztól napjaink zenéjéig. A koncerteken kívül részt vehetnek az érdeklődők szakrális programokon például zenés áhítaton, Pünkösdi liturgián, ünnepi istentiszteleten, de lesz flashmob, szabadtéri zenés előadások, kórustalálkozó és a gregorián énekek titkaira is fény derül.

Ismét barokk fesztiválra hív minden érdeklődőt a Filharmónia Magyarország a Régi Zenei Napokra június 29 és július 6 között, amely Vashegyi György szerint „Az egyetlen olyan fesztivál ma Magyarországon, ahol magas színvonalú régizenei hangversenyek és rendkívül magas nemzetközi színvonalat reprezentáló mesterkurzusok zajlanak egy héten keresztül.” Egy hétre visszarepítik a közönséget az időben, felidézik a barokk kor ünnepeit és hétköznapjait. A 35. Régi Zenei Napokon, Vácott lesz zene, tánc, irodalom és játék. Betekinthetnek a hangszeres és karmester kurzusok kulisszatitkaiba, elsajátíthatnak különleges tánclépéseket, és a nyári hőségben egészen különleges koncerteken pihenhetnek meg a Fehérek temploma vagy a Székesegyház hűvösében. Találkozhatnak az Orfeo Zenekarral és a Purcell Kórussal, a Capella Savaria Zenekarral, Für Anikóval és Becze Szilviával, valamint a négy régi zenei professzorral: Vashegyi Györggyel, Lax Évával, Bernhard Forckkal és Nicholas Parle-al. Ezenkívül számos izgalmas program közül választhat a közönség.

A következő megálló Szombathely. A Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál jelenlegi formájában már 35. alkalommal kerül megrendezésre 2019. július 12. és 21. között. A Filharmónia Magyarország által szervezett szeminárium elsődleges célja, hogy szakmai fórumot teremtsen a világ minden tájáról érkezett résztvevőknek. Ennek eredményeképp az ide látogató karmesterek nemcsak a kortárs művek autentikus előadásmódját sajátíthatják el Hamar Zsolt vezetésével, hanem Bartók különleges zenei világának összefüggésében való megértése által, annak értő művelőivé válhatnak. A fesztivál, mely a szélesebb közönség számára is nagyszerű programokat kínál, idén igazi sztárokat hoz el Szombathelyre. Sebestyén Márta népdalénekes a Szent Efrém Férfikarral ad majd népzenével gazdagon átszőtt Bartók-koncertet; Vizin Viktória és Horváth István énekművészek pedig Szamosi Szabolcs különleges, késő esti orgonakoncertjén fogják elvarázsolni a közönséget. A fesztivál nyitókoncertjén a Nemzeti Filharmonikusok művészeiből alakult Grazioso Kamarazenekar lép fel Hamar Zsolt vezényletével, melyen a két nagy zenei géniusz, Bach és Bartók időben távoli, de mégis összeillő műveit tűzik műsorra. A hagyományosan megrendezésre kerülő karmesterkurzus zárókoncerten pedig a kurzuson résztvevő karmesterek ismét lehetőséget kapnak arra, hogy dirigálják a Savaria Szimfonikus Zenekart és bemutatkozhassanak a nagyérdemű előtt. A fesztivál forgatagában találkozhatunk még flashmobokkal, fúvószenekari térzenékkel és fényfestéssel is, de mindenképp érdemes lesz ellátogatni Sipos József rendező Bartókról készített dokumentumfilmjének ingyenes vetítésére majd az azt követő Párniczky Quartet jazz estre is.

Idén nyáron először kerül megrendezésre az Orgonák Éjszakája a Filharmónia Magyarország szervezésében július 20-án. Országszerte csatlakozhatnak a programhoz mindazok, akik szívesen játszanának aznap este a városok vagy falvak templomának orgonáján. Az este folyamán egy Guinness rekord kísérletre is sor kerül, amelynek célja, hogy az eseményre komponált dallamokat az országban a lehető legtöbb orgonán egyszerre szólaltassák meg. Továbbá orgonagyár látogatások, orgonatörténeti előadások, gyermekprogramok, különleges helyeken felcsendülő orgonazene, fotópályázat színesíti az Orgonák éjszakáját. Ez az éjszaka nyitánya az augusztusi OrgonaPont koncertsorozatnak, melyben a hangszerek királynője varázsol csodás hangulatot. A Filharmónia Magyarország nyári sorozata augusztus 31-ig az ország egész területén, 25 városba viszi el az orgona által nyújtott különlegeses hangversenyeket, izgalmas hangszerpárosításokban megszólaltatva azt. A koncertek műsorán a barokk, a klasszikus, a romantikus nagymesterek illetve kortárs szerzők mély spirituális élményt nyújtó vagy éppen virtuóz egyházi és világi darabjai mellett különféle komolyabb és játékosabb feldolgozások, orgona- és kamara-átiratok, derűs karakterdarabok, népszerű dallamok, könnyűzenébe hajló szórakoztató művek, izgalmas jazz-tételek és feldolgozások egyaránt szerepelnek.

A nyári programokra jegyek válthatók a Filharmónia Magyarország helyi irodáiban, az ismert jegyirodákban, a hangversenyek helyszínein, valamint online a www.jegymester.hu oldalon. Részletes információért látogasson el a Filharmónia Magyarország honlapjára.


Forrás: EuroAstra
 

Megjelent a MúzeumCafé Gasztro




.

A gasztronómia mint művészet, hagyomány és muzeológiai feladat – a téma sokrétű megközelítésével foglalkozik a MúzeumCafé 71. száma.


A hazai és külföldi múzeumi bisztrók és éttermek világába Sümegi Noémi vezeti be olvasóinkat, Németh István írásában a „nagy zabálás” ábrázolásait tekinti át a németalföldi festészetben. Három hazai brandmúzeum történetét és kiállítását mutatják be a lap szerzői: a Zwack Unicumét (Gréczi Emőke), a Dreherét (Berényi Marianna) és a Törleyét (Hamvay Péter). Basics Beatrix a magyar arisztokrácia ebédlőjébe invitálja az olvasót, Szilágyi Judit Déry Tiborék vendéglátói szokásait eleveníti fel, az egykori házvezetőnő jegyzetei alapján. Sári Zsolt a Skanzen kiállított és használatba vett „konyháiról”, Zay Orsolya a történeti főzésekről, Kerényi-Nagy Viktor a bormúzeumok ideális kiállításairól, Rátonyi Gábor Tamás a hajdani rákospalotai kisvendéglőkről ír, Juhász Sándor pedig a „vendéglátós” Glück Frigyes műgyűjteményét mutatja be.



Két interjú is kapcsolódik a lapszám tematikájához: Saly Noémivel Karácsony Ágnes beszélgetett a kávéházi kultúráról, Szikra Renáta pedig Mucsi Emesével és Szalipszki Judittal készített interjút a kortárs művészet és a gasztronómia kapcsolatáról.



A Szemle rovatban Saly Noémi Gellért 100 könyvéről (Karácsony Ágnes), a kétkötetes Szilágyi János György-monográfiáról (Péntek Orsolya) és Sedlmayr Krisztina A modern háztartás születése című munkájáról (Berényi Marianna) lehet olvasni.



Rostás Péter megható nekrológban búcsúzik Dávid Ferenctől. Regős Csilla Wes Anderson bécsi kurátori kiállításán szerzett tapasztalatait foglalta össze a MúzeumCafé számára, Odler Zsolt pedig az aszódi múzeum egyik különleges gyűjteménycsoportjára hívja fel a figyelmet.



A Híreket és a Kalendáriumot Magyar Katalin szerkesztette, a lapszám portréfotóit Szesztay Csanád készítette. A lapterv, címlapján egy Michelin-csillagos múzeumi falat fotójának felhasználásával, Pintér Józsefnek köszönhető.





 

2019. június 3., hétfő

A zene kaland!




.
Foto: Hargitay Olivér

Fantasztikus évadot zártak a Nemzeti Filharmonikusok, a jövő szeptemberben kezdődő következő évad pedig további zenei csemegékkel és kalandozással csábít. Milyen koncertekkel várnak? Milyen helyszíneken? Kik lesznek a világhírű vendégművészek, akik csatlakoznak hozzájuk? Érkeznek a részletek.

7 bérlet 7 hangversenyhelyszín

A két művészeti együttes – a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, valamint a Nemzeti Énekkar – az új évadban is hírességekkel és a hazai zenei élet kiválóságaival várja látogatóit.

A Müpába szervezett két önálló sorozatban, a Kocsis- és a Kobayashi bérletben, igazi világsztárokkal találkozhat a közönség. Népszerű, közismert műveket és érdekes ritkaságokat egyaránt kínál a zeneakadémiai Ferencsik bérlet hat programja. A Pesti Vigadóban tartandó hangversenyeken – a Lukács bérletben - a szokványos zongora-vagy hegedűverseny ismétlő koncertek helyett ezúttal különleges kompozíciókkal ismerkedhet a közönség. Az Olasz Kultúrintézetben folytatódik a Nemzeti Énekkar Pászti bérlet sorozata, ahol a kórus megmutathatja sokszínűségét a legkülönbözőbb stílusokban. A Nemzeti Énekkar ezen kívül egy új helyszínen a Magyar Nemzeti Múzeumban is várja közönségét, ahol Rossini és Donizetti csodálatos műveit adják elő, decemberben pedig egy Föld körüli utazásra is invitálja a hallgatóságot. A Próbatermi vendégség sorozat évek óta hagyomány a Nemzeti Filharmonikusoknál, és mindig nagy érdeklődésre tart számot. Az új évadból sem hiányozhat az ifjúságnak szóló Zenemánia sorozat. Dinyés Dániel ezúttal a zene sokszínűségét mutatja be az érdeklődő gyermekeknek a Müpa Fesztivál Színházban. Szó esik a versenyművek, a koncert- és oratóriumáriák, valamint a szimfóniák keletkezéséről.
A Nemzeti Filharmonikusok a következő évadban hagyományosan ismét megemlékeznek Kocsis Zoltánról. Halálának évfordulóján, november 6-án Ravel-Kocsis, Chopin műveivel, valamint Kovács Zoltán oratóriumának ősbemutatójával tisztelegnek néhai főzeneigazgatójuk emléke előtt. 

Vendégművészek a világ minden tájáról

Sebastian Weigle, Bertrand de Billy, Carlo Montanaro visszatérő karmesternek számítanak a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar élén. Karen Kamensek és Michael Sanderling először dirigálja a zenekart. Igazi különlegességnek számít a Maisky-tiró közreműködése. Mischa Maisky csellóművész január 16-án a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben gyermekeivel, Sascha Maisky hegedű- és Lily Maisky zongoraművésszel együtt szólaltatja meg Beethoven Hármasversenyét. Maxim Vengerov hegedűművész egy-egy Bruch és Ravel művel kápráztatja el a Zeneakadémia közönségét. Ugyanitt lesz vendégünk Sharon Kam klarinétművész Weber klarinétversenyének szólistájaként.  Arabella Steinbacher Prokofjev I. (D-dúr) hegedűversenyét adja elő a Müpában. Ugyancsak itt lép fel Martin Grubinger ütőhangszeres és Juliana Koch oboaművész. Hazai kiválóságaink közül Rost Andrea kétszer is fellép a Nemzeti Filharmonikusokkal, Eötvös Péter saját szerzeményei mellett Liszt Dante szimfóniáját is dirigálja a Müpában. Ránki Dezső Bartók III. zongoraversenyének lesz szólistája szeptember 25-én az évadnyitó hangversenyen. Ugyancsak ezen a koncerten lép fel Komlósi Ildikó és Cser Krisztián A kékszakállú herceg várában. 

Úton a zene
„A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar hangversenyei a zene iránt érdeklődő sokszínű közönség sokszínű ízlésvilágát is tükrözik. Ezért nem mindegy, hogy miként, milyen módon állítjuk össze a koncertprogramot. Szempontunk, hogy találkozhasson közönségünk régi barátainkkal, például Mozarttal és Beethovennel, de köthessenek új ismeretségeket is többek között a nagyszerű svájci-amerikai kortárs komponistával, Daniel Schnyderrel.” – árulja el a koncertprogram összeállításának összetettségével kapcsolatban Herboly Domokos, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója. „Amikor bérleteinket összeállítjuk, és a különböző zenei stílusokat, a különböző hangulatú zeneműveket próbáljuk egy-egy bérlet köré csoportosítani, valahogy mindig azt érezzük, hogy aki egy-egy bérletet végigjár és minden hangversenyen ott van velünk egy valódi zenei felfedezőutat tesz. Ilyenkor közelebb kerülhetünk a minket körülvevő, folyton változó világhoz, de ami ennél is fontosabb, jobban megismerhetjük önmagunkat.”
A Nemzeti Filharmonikusok kiemelt társadalmi szerepvállalása, az „Úton a zene” c. program jövő évadban is folytatódik. „Ezt a programot nem volt kérdés, hogy folytassuk-e. Nehéz körülmények között élő gyerekekhez jutunk így el, és hívjuk őket is kalandozni. A Symphonia Alapítvánnyal működünk együtt, szerencsésnek érzem magam, mert a Nemzeti Filharmonikus Zenekar művészei lelkesen járják az országot, hogy kamara-előadásaikkal inspirálják és ösztönözzék a hangszert tanuló diákokat.” – zárja gondolatait a jövő évaddal kapcsolatban Herboly Domokos, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója.

Legyünk bátrak, és vágjunk bele a közös kalandba a Nemzeti Filharmonikusokkal!
A kedvezményes bérlet- és jegyvásárlás a nagyközönség számára 2019. április 29-től lesz elérhető online a www.filharmonikusok.hu weboldalon és személyesen a Nemzeti Filharmonikusok külső jegypénztárában, a Broadway Jegyirodában, a Deák térnél. Továbbá személyesen a Müpa jegypénztáraiban, a Zeneakadémia és a Pesti Vigadó jegypénztárában. Ezen kívül a Jegy.hu országos jegyirodai hálózatában.
 

Új üzletággal bővíti tevékenységét a palacsintás gasztroforradalom megálmodója




.

Az Amerikát is meghódító franchise világsiker után új üzleti modellel mutatkozott be a palacsintás gasztroforradalom úttörője. Innovatívabb IT rendszerrel, prémium minőségű ételekkel és látványsütéssel nyitotta meg kapuit a Creppy Streetfood Truck. A különleges formatervezésű guruló palacsintaházon ugyanúgy visszaköszön minden Creppy-s jellegzetesség, úgy, mint a palacsintaformák, valamint a céget meghatározó vidám színek. A kínálatban valódi Creppy palacsinta különlegességek szerepelnek streetfood formára tervezve.

Régóta dédelgetett álmát váltotta valóra a Creppy PalacsintaHáz saját Streetfood kocsijának felépítésével. A mobiljárgány Miskolc legnagyobb borgasztronómiai rendezvényén, az Avasi Borangoláson mutatkozott be először a nagyközönség előtt. A Creppy Streetfood olasz és tradicionális prémium minőségi alapanyagokat tartalmazó ételkínálatában a hagyományos vonal mellett, komplett ételkompozíciókkal is találkozhatunk streetfood formára tervezve. A truck egyik legizgalmasabb attrakciója, hogy a képzett kollégák látványsütés keretében, közvetlen a palacsintaszerelmesek előtt készítik el és töltik meg az óriáspalacsintákat.
„A Streetfood mobil járgánnyal a célunk, hogy rugalmasan tudjuk bővíteni célközönségeink körét, és minél több szabadtéri rendezvényen, fesztiválon mutathassuk be a Creppy élményt. Nagy örömünkre eddig csak pozitív visszajelzéseket kaptunk a Streetfood kompozíciót illetően. A környezettudatosság jegyében arra is odafigyelünk, hogy az ételeket újrahasznosítható tányérokon, eko-evőeszközökkel kínáljuk.” – mondta el Oszlánczi Réka, a Creppy PalacsintaHáz és a Creppy Franchise alapító tulajdonosa.
A mobil Creppy Streetfood Truck még közelebb viszi a Creppy élményt a palacsintás különlegességeket kedvelő közönséghez. A gyerekek nagy örömére, május 26-án a miskolci Repülőtéren megrendezett gyereknapi fesztiválon, valamint ezt követően a Szomolyai Cseresznyefesztiválon és Gyöngyösön a Delfin Gyermeknapon résztvevők már élvezhették a Creppy Streetfood kínálatát.
A cégvezetés célja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a Creppy különlegességeit, amelyhez kiváló eszköz a kitűnő gasztronómiai és esztétikai élményt nyújtó Streetfood Truck.
Hatalmas üzleti potenciált is rejt a koncepció, hiszen egy újabb franchise modellről beszélhetünk, amely megalkotásánál alapvető elvárás volt, hogy megfeleljen a Creppy Franchise Rendszer által támasztott követelménynek mind a kinézetét, mind a kínálatát tekintve.
Miért éri meg a Creppy Streetfood Franchise?
A cégvezetés szerint már akár 8 millió Ft befektetett összeggel is el lehet indulni, amely magában foglalja a Creppy Streetfood Truck-ot is. A befektetett tőke pedig 30 hónap alatt meg is térülhet. A további számok azt mutatják, hogy egy-egy rendezvény alkalmával általában a bevétel negyedét kell a rezsiköltségre költeni, az ételek bekerülési költsége, valamint az útiköltség pedig a kínált termékek árának körülbelül 35 százalékát teszi ki. Egy olyan minőségi szolgáltatást nyújtó egységhez csatlakozó partnerek, mint a Creppy Streetfood Truck, a befektetéstől számított 3. évtől már jelentős haszonnal kalkulálhatnak. A tapasztalt és elismert cégvezetés profi marketing támogatást is nyújt a franchise partnereinek.
Dupla öröm a Creppy-nél - újabb díjat hozott a miskolci PalacsintaHáznak a Fekete kutya


A Streetfood Truck felavatásával egy napon került átadásra a Miskolci Tükörkép Közéleti Egyesület által kezdeményezett Weidlich Pál Kereskedelmi és Vendéglátói Nívódíj. Az elismerés célja a Miskolchoz kötődő kereskedők és vendéglátóiparosok munkájának elismerése, amiért tevékenységükkel kimagaslóan képviselik szakmájukat, így növelve a város hírnevét. Miskolc egyik leginnovatívabb szemléletű vállalkozójának nevéhez fűződő díjat, és az azt szimbolizáló fekete kutya szobrot idén és egyben először Oszlánczi Réka, a Creppy PalacsintaHáz és a Creppy Franchise alapító tulajdonosa érdemelte ki.
 „Ez nem az első díjam, viszont annál meghatóbb, mert ezt végre itt lokálisan Miskolctól kapom, a miskolciaknak az elismeréseképpen fogom fel, ezért nagyon sokat jelent számomra.” –  tudhattuk meg Oszlánczi Rékától, aki nemrégiben Las Vegasban képviselte a palacsintás brandet, ahol  a Creppy Franchise System-et a világ legígéretesebb franchise koncepciója közé választották.
A díj átadásával a Miskolci Tükörkép Közéleti Egyesület hagyományt kíván teremteni. A jövőben évenként ítélik oda a díjat a Weidlich Pál által szabott minőségi mércéhez méltó teljesítményt nyújtó kereskedők vagy ipari szolgáltatók részére.
„Ez az elismerés számomra azért fontos, mert úgy érzem, hogy hasonló innovatív szemlélettel rendelkezem, mint Weidlich Pál a maga idejében. A vendéglátás magas szintű módszertana számomra is elsődleges szempont. Úgy gondolom, olyan értéket teremtünk a Creppy élménnyel Miskolcon, amely a maga nemében egyedülálló, és amelyre büszke lehet a város.” - fűzte hozzá Réka.

Forrás: EuroAstra
 

2019. június 2., vasárnap

Több mint ezer fogyasztó szavazatai alapján készül el idén először a Belvárosi Sörfesztivál hivatalos söre




.

A Belvárosi Sörfesztivál szervezői online kérdőív segítségével kérdezték meg a sörkedvelő érdeklődőket arról, milyen sört kóstolnának legszívesebben az idei rendezvényen. A fogyasztók a készítendő ital olyan paramétereit is meghatározhatták, mint az alkoholtartalom, a szín, de a válaszadók aszerint is választhattak, hogy erősebben, vagy enyhébben komlózott, alsó- vagy felsőerjesztésű sört kortyolnának.



Június 5. és 10. között harmadik alkalommal rendezik meg Budapesten, a Szabadság téren a Belvárosi Sörfesztivált. A hat napos, ingyenes rendezvényen mintegy 250 féle sörkülönlegességet kóstolhatnak a látogatók. A környezettudatosság jegyében a kiállítók, műanyag helyett kétféle, speciálisan sörkóstolásra tervezett üvegpohárból kínálják a sört.

A szavazatok összesítése alapján, a fesztivál saját söre idén egy New England IPA lesz. A sört az ország legmodernebb kisüzemi látvány-sörfőzdéje, a First Craft Beer készítette el. A stílus jellemzője a szűretlen, „ködös” megjelenés és a kirobbanó, igen intenzív, gyümölcsös komlóillat. Az eredetileg az USA északkeleti részéből származó sörstílus az elmúlt évek leginkább körberajongott craft, azaz kézműves sör fajtája, amelyet a hazai sörszeretők is egyre inkább kedvelnek.

„A New England IPA egy nagyon könnyen szerethető stílus, amely egészen új szeletét képes megmutatni a sörök világának. A fesztiválra főzött sör nagyszerű példája a műfajnak: baracklé színű, a megbabonázó gyümölcsaromát pedig a Simcoe, a Citra és az El Dorado komlóknak, könnyedségét a búzamalátának és gabonapehelynek köszönheti. Óriási lehetőségnek tartjuk, hogy minél több magyar sörkedvelővel megismertessük a New England IPA világát, és erre a várhatóan több mint 100 ezer vendéget fogadó Belvárosi Sörfesztivál remek lehetőséget teremt” – mondta Kurucz Dániel, a fesztivál egyik főszervezője.

Az idén harmadszor megrendezett, ingyenes Belvárosi Sörfesztivál ország-világ legjobb sörei mellett kiváló street food finomságokat és színvonalas koncerteket is kínál a látogatóknak, amellett, hogy a környezettudatosság jegyében a kiállítók, műanyag helyett kétféle, speciálisan sörkóstolásra tervezett üvegpohárból kínálják a sört. A Craft Master One poharat speciálisan a komlóban gazdag, újhullámos sörökhöz tervezték, így garantált, hogy remekül érvényesül majd belőle a fesztiválra főzött New England IPA illata és íze. A Craft Master Bowl pohár pedig egy rendkívül elegáns, tulipán alakú söröspohár, amelyet ugyancsak profi sörkóstolók terveztek, annak érdekében, hogy minél több aromát érezhessen koncentráltan a fogyasztó.



https://www.sorfesztival.hu/
 

Idén ősszel minden az olasz kultúráról szól majd a Müpában




Ki gondolná, hogy a turisták naponta összesen 3000 eurót dobnak be a római Trevi-kútba, és hogy a világon Olaszország rendelkezik a legtöbb világörökségi helyszínnel? Szeptember 18. és 30. között a dolce vita, azaz az édes élet hazáját, Olaszországot helyezi reflektorfénybe a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) és a Müpa közös fesztiválja, az Európai Hidak. A sokszínű eseménysorozat immár hetedik alkalommal válogat egy-egy gazdag kulturális értékekkel bíró európai ország alkotásaiból számtalan műfajban a képzőművészettől a filmen, a komoly-, világ- és könnyűzenén át az irodalomig. Nemzetközi szenzáció, hogy a fesztiválon debütál Fischer Iván legújabb operarendezése, Monteverdi Orfeója, amelynek végét maga a karmester-rendező rekonstruálta.


Tavaly a Baltikum és Lengyelország művészete köré épült az Európai Hidak programja, ezúttal pedig Olaszország kerül a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar közös fesztiváljának középpontjába. „Itália folyamatos csodálatunk tárgya, a kultúra bölcsője: imádjuk a dolce vita életérzést, rajongunk az olasz gasztronómiáért, filmművészetért, ráadásul Claudio Monteverdi első operájával nyílt meg a Müpa Fesztivál Színháza, így az Orfeo, idei fesztiválunk nyitóelőadása, különleges jelentőséggel bír az intézmény életében. Monteverdi Olaszországa, Fellini Olaszországa, Zeffirelli Olaszországa: ahány emblematikus alkotó, annyi különböző Itália-élmény a legkülönbözőbb műfajokban, mi pedig – ahogy az Európai Hidak fesztiválján minden évben – arra vagyunk igazán kíváncsiak, hogy mi minden vár minket a sztereotípiákon és az első asszociációkon túl” – emeli ki Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója. „Ha az újkor kultúráját elindító impulzust keressük, azt leginkább Giotto művészetében találjuk meg. Majdnem ezer év szünet után virágzásnak indult az olasz, majd az európai művészet. Mi valamennyien a quattrocento és a cinquecento próbálkozásait folytatjuk. Fra Angelico, Botticelli, Dante, Petrarca, Boccaccio és Monteverdi elindították a nyugati kultúra máig tartó csodálatos folyamatát. Látogassunk el az Európai Hidak fesztivál keretében Olaszországba, a kultúra eredeti otthonába!” – mondja Fischer Iván karmester, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója.
A Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) idén is a lehető legszínesebb válogatást nyújtja a kiválasztott nemzet muzsikájából. Ebben a tekintetben a barokk mestereiről és romantikus operaszerzőiről híres Olaszország valóságos kincsesbánya: a fesztiválon éppen ezért a 19-20. század legnagyobb olasz szimfonikus szerzőinek műveiből, az itáliai operából és a kortárs olasz zeneszerzők munkáiból is ízelítőt kapunk. A fesztivál nyitóestéjén Monteverdi remekműve, első operája, a La favola d’Orfeo (Orpheusz meséje) Fischer Iván újrakomponált befejezésével szólal meg, a főbb szerepekben a kiváló Baráth Emőkével és Valerio Contaldóval. Orfeusz alakja egyébként nemcsak az operaelőadásban jelenik meg, hanem a Müpa Zászlóterében is, hiszen a nemrég újranyílt Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteményének egyik darabján, egy 3. századi mozaikképen is látható lesz óriásmolinó formájában. Ottorino Respighi és Luciano Berio határokon átívelő muzsikáján keresztül megtapasztalhatjuk a 19-20. századi zene páratlan erejét – az estét a kiváló mezzoszoprán, a Fischer Ivánnal nem csupán névrokon Nora Fischer hangja és lénye teszi teljessé. A 20-21. századi olasz zenét Giacinto Scelsi és Niccolò Castiglioni mellett Giovanni Sollima képviseli, aki nem retten meg, ha a jazz vagy akár a rock elemeit kell vegyítenie a szimfonikus zenével, ráadásul nemcsak zeneszerzőként, hanem csellóművészként is megcsillogtatja tudását a színpadon. A Budapesti Fesztiválzenekart ezen az estén a modern zene nagyköveteként emlegetett izraeli karmester, Ilan Volkov vezényli.
Az eseménysorozat arra is lehetőséget teremt, hogy behatóbban megismerjük a Dél-Olaszországban honos pizzicát (a hozzá kapcsolódó hiedelem szerint a madárpók mérge ellen a féktelen tánc a leghatékonyabb szer), ugyanis a legjobb pizzica-zenekarok érkeznek a Müpába. Itt lesz például a tamburinos-énekes Rachele Andrioli és a harmonikaművész Rocco Nigro, akik a dél-olasz tánczenétől a portugál fadón át a mexikói rancheráig számos műfaj avatott szakértői. Sőt, a pizzica élő legendájaként emlegetett mandolinos-énekes Mimmo Epifanit és zenekarát is Budapesten üdvözölhetjük, akárcsak a pizzica revival legnagyobb hatású képviselőjeként számon tartott Canzoniere Grecanico Salentinót. Az „olasz Barry White”, azaz Mario Biondi koncertje is sokak érdeklődésére tarthat számot: érzéki és összetéveszthetetlen baritonját ezer közül is felismerni. A jazzben és soulban utazó énekest ritkán hallhatjuk olaszul énekelni, ezért is lesz egészen kivételes élmény, hogy ezúttal több dal is az anyanyelvén szólal majd meg a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Cinema Italia címmel az olasz filmzene két csillaga, Ennio Morricone és Nino Rota világhírű kompozícióiból hallhatunk rendhagyó válogatást egy, az olasz jazzélet kiválóságaiból alakult kvartettnek köszönhetően.  A Müpa Átriuma ismét kiváló ingyenes koncertek helyszíne lesz: Szardínia szigetéről érkezik a Cuncordu e Tenore de Orosei énekegyüttes, a délolasz világzenéből ad kóstolót a nápolyi Ilaria Graziano és Francesco Forni duója, az Andrea Bocellit is elbűvölő vokálcsapat, a Cluster pedig jazzt és popzenét elegyítő dalokkal készül meghódítani a magyar közönséget.
A legendás olasz filmművészet remekei nem csak a színpadon, de a vásznon is magával ragadó pillanatokat ígérnek: az Előadóteremben olyan világsikert aratott művek követik egymást, mint Federico Fellini Édes élete (1960), illetve az erre évtizedekkel később reflektáló, Paolo Sorrentino-féle A nagy szépség (2013). Megnézhetjük az Oscar-díjas című Fellini-alkotást is, amely egészen újszerűen kezeli az emlékeket, és rácsodálkozhatunk, hogy Sorrentino filmje, az Ifjúság (2015) miként kapcsolódik hozzá.
A mozgóképek mellett a pillanatképek is kiemelt szerephez jutnak a fesztiválon: a legnagyobb magyar nyelvű online fotóarchívum, a Fortepan fotókiállítása az Előcsarnokban, illetve a Fesztiváltérben hívja lenyűgöző időutazásra a látogatókat. A különleges válogatás a régi-új Rómát és varázslatos itáliai tájakat idéz meg, emellett magyar vonatkozású felvételeket is felvonultat, köztük az idős Kossuthról Torinóban készült fotót. Az itáliai életérzés persze nem lenne teljes az irodalom nélkül: a Literárum Extra Olasz irodalmi estjén kiváló színészek tolmácsolásában kóstolhatunk bele jól ismert olasz alkotók, többek között Italo Calvino, Pier Paolo Pasolini, és Umberto Eco műveibe, sőt az est vendége lesz a népszerű író, Daniele Benati is.

A szeptember 18-án induló fesztivál részletes programja és további információ:
https://www.mupa.hu/programok/europai-hidak-2019



Az Európai Hidak a Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös rendezvénye, az Európai Hidak fesztivál minden évadnyitánynak izgalmas ízt ad. A fesztivál ihletője és mozgatórugója minden évben egy olyan ország, amely sokszínű kulturális kínálattal és komoly zenei hagyományokkal rendelkezik.
2013 őszén a cseh, 2014-ben pedig a német kultúráé volt a főszerep. 2015-ben osztrák szomszédainkhoz kerülhettünk közelebb, 2016-ban Franciaország, 2017-ben Spanyolország kulturális csemegéi, 2018-ban Lengyelország és a balti állomok álltak a középpontban. Idén – a hetedik fesztivál alkalmával – Olaszország kulturális gazdagsága kerül nagyító alá.

Forrás: EuroAstra
 

2019. június 1., szombat

Kiválasztották Hévízt a "European Best Destination 2020" díj elnyerésére




.

2009 óta minden évben megméretteti magán Európa 20 legfelkapottabb turista paradicsoma a "European Best Destination” közönség szavazáson, hogy a vendégek véleményére bízva magukat kiderítsék, hogy melyik város érdemes a legjobb úti cél rang elnyerésére.

Már a versenybe való beválasztás is megtiszteltetés, mivel Hévíz olyan világvárosokkal kerülhet egy szintre a megmérettetésben, mint Róma, Amszterdam, Nagyszeben, Athén, Colmar, Milánó, London, Tbiliszi, Prága, Bécs, Valencia, Párizs, Kotor, Lugano, Faial, Fiume, Cascais, Brüsszel, Krakkó.
A díjat annak érdekében alapították, hogy népszerűsítsék az európai turizmust és a kultúrát, több mint 300 turisztikai partnerrel illetve az Európai Bizottság által alapított EDEN hálózattal együttműködve.
A verseny kampányában a 20 legjobb úti cél mind a következő egy évben, mind pedig a verseny ideje alatt, utazók milliói részére lesznek elérhetőek a leglátogatottabb európai turizmussal foglalkozó weboldalon. 2019-ben Budapest nyerte el a "European Best Destination” díjat, így Hévíz indításával lehetősége van Magyarországnak a duplázásra!
Mivel érdemelte ki Hévíz jelölést a TOP 20 mezőnybe?
Maximilien Lejeune, a "European Best Destination” díj kreatív igazgatója szerint:
„Nagyon megtisztelő, hogy Hévíz városa is részt vesz versenyünkön, amely immáron 11 éve olyan rangos városok népszerűsítésében vesz részt, mint Milánó, Lisszabon, Koppenhága, Budapest, London, Párizs, vagy Bécs.
Amit Hévíz kínál, az nem hasonlítható össze más városok repertoárjával. Ezek az élmények pont azok, amiket a legtöbb vendég keres: autentikus élmények, valós tapasztalatok gyönyörű környezetben. Európa legnagyobb természetes termáltava a város központjában található, ahol egész éven át nyíló tavirózsák között fürdőzhetnek a vendégek. Erre a gyógyvízkincsre épül Hévíz 220 éves fürdő kultúrára.
Hévíz egyik legnagyobb különlegessége a méltán híres Hévízi-tó, mely a legnagyobb biológiailag aktív termálvizes tó a világon. Hévíz az egyik leggyorsabban fejlődő európai város, mely évről-évre több látogatót fogad. Az elmúlt időszakban több fejlesztésre is sor került a városban, köztük a Széchenyi utca felújítására, parkosításra és a kerékpáros utak fejlesztésére is. Ennek eredményeképp Hévíz aktívan részt vesz Magyarország turisztikai szempontból való vonzóbbá tételében, mely már európai szinten is tapasztalható.
Hévíz szépségét a gyönyörű városközpont mellett a számos wellness szolgáltatás is megalapozza, mely a masszázs, szauna, sport szolgáltatásaival vegyíti a különleges termálvíz lehetőségeit. Természetesen, a Magyarországra jellemző hamisítatlan gasztronómia a legjobb helyi borokkal kiegészítve kínál felejthetetlen élményt az ide látogatók részére.
Hévíz városát azért válogattuk be a jövő évi verseny jelöltjei közé, mert úgy hisszük, hogy azok az utazók, akik ellátogatnak Hévízre majdnem akkora, sőt akár nagyobb élményben is részesülhetnek itt, mint bármelyik nagyobb európai fővárosban. Hévíz életre szóló élményekkel gazdagít minden ide látogató vendéget. A legjobb minőségű hoteleket, éttermeket, kávézókat megfizethető áron tudják itt igénybe venni a látogatók.
Ezennel szeretnénk mindenkit felkérni, aki ismeri és szereti Hévíz városát arra, hogy 2020. január 15. és 2020. február 5. között szavazzanak Hévízre, hogy elnyerhesse az Európa legjobb úti célja címet!”

https://www.europeanbestdestinations.com/destinations/heviz/


Az összeurópai listán a Fővárosi Állat- és Növénykert az európai állatkertek élmezőnyébe tartozik




A hazai állatkertek közül az első, Európa 110 vezető állatkertje közül pedig az élmezőnyben, a 17. helyen áll a Fővárosi Állat- és Növénykert egy mértékadó értékelési rendszer, az úgynevezett Sheridan-lista szerint. A listán Budapest Hamburgot és Londont is megelőzi.


Bár az állatkertek világában nincs hivatalos ranglista, a jelentősebb európai állatkertek körében létezik egy mértékadó értékelési rendszer. Ennek szellemi atyja a brit Anthony Sheridan, aki ugyan nem klasszikus értelemben vett állatkerti szakember, neve mégis jól ismert állatkertészeti berkekben. Eredetileg az elektronikai iparban volt sikeres üzletember, ám 2007-ben, amikor idős kora miatt visszavonult az üzlettől, elhatározta, hogy rendszeresen bejárja Európa legjelentősebb állatkertjét, és kidolgozott egy szempontrendszert is az egyes állatkertek értékelésére. Ez alapján az általa felkeresett intézmények rangsorát is rendszeresen közzéteszi. Listája – a módszertan részletes leírásával, illetve egyéb állatkerti tapasztalatainak összegzésével együtt – először 2011-ben látott napvilágot What Zoos Can Do című könyvében. Sheridan azóta is járja Európa legfontosabb állatkertjeit, hogy rendszeresen frissíthesse, aktualizálhassa a ranglistát.

Néhány nappal ezelőtt a Fővárosi Állat- és Növénykertet is felkereste, sőt még egy előadást is tartott, melyben az európai állatkertészet fejlődésének aktuális trendjeit értékelte, de természetesen kitért az általa összeállított ranglista alakulására is.

A jelenlegi legfrissebb értékelési listán – ahogy annak korábbi aktuális verzióiban is – a magyarországi állatkertek közül a Fővárosi Állat- és Növénykert áll az első helyen. A Sheridan által vizsgált és értékelt 110 európai intézmény között 4 hazai állatkert van, közülük a budapesti 189, a nyíregyházi 157, a szegedi és a veszprémi pedig egyaránt 113 pontot kapott a látogatói élmény, a szolgáltatások, a kertben folyó szakmai munka és több más szempont együttes mérlegelése alapján.

Ami az összeurópai mezőnyt illeti, a listán szereplő 110 állatkert közül a kapott pontok alapján a budapesti a 17. helyen áll. Holtversenyben a dán és az ír főváros, Koppenhága és Dublin ugyancsak 189 pontra értékelt állatkertjével, kissé lemaradva a rotterdami (203 pont), a berlini (193 pont) és az amszterdami (191 pont) kertektől, de megelőzve például Hamburg (183 pont), London (183 pont), Antwerpen (181), Frankfurt (175 pont), Barcelona (171 pont), vagy éppen Edinburgh (170 pont) állatkertjét.

Mindezek alapján elmondható, hogy a magyar főváros állatkertje nemcsak az egykori vasfüggönytől keletre eső európai országok körében, hanem Európa egészét tekintve is az élmezőnybe tartozik.

Forrás: EuroAstra
 

Julianus barát keleti magyarjainak genetikai nyomára bukkanhattak a kutatók




.

A közép-ázsiai terület népessége a tatárjárást követően a baskírokba és a volgai tatárokba olvadhatott be. A tanulmányt, melyben az MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoport kutatói is részt vettek, a Nature lapcsalád Scientific Reports folyóirata közölte.

A publikáció itt érhető el A történelemkönyvekből mindannyian ismerhetjük Julianus barát történetét, aki a 13. század elején elindult keletre, és viszontagságos utazása végén magyarul beszélő emberekre akadt. A Magna Hungariának elnevezett területen azután átsöpört a tatárjárás, és a magyarul beszélő közösség is eltűnt – azonban úgy fest, nem teljesen nyomtalanul.
Németh Endre, Fehér Tibor és kutatótársaik fejében eredetileg nem is biztos, hogy egyáltalán megfordult a híres középkori szerzetes neve. Kutatásaikban sokkal inkább arra a kérdésre keresték a választ, hogy milyen közös genetikai örökségünk van legközelebbi nyelvrokonainkkal, az obi-ugorokkal (vagy másnéven a hantikkal és a manysikkal).
Egy 2013-as publikációjukban ki is mutatták, hogy apai ágon (vagyis az Y- kromoszóma örökítőanyagában) van olyan közös komponens, amely nem jelenik meg a környező közép-európai népek génjeiben. A kutatás következő lépcsőfoka annak meghatározása volt, hogy hol bukkan még fel ez a bizonyos közös komponens. Az így kapott adatokból ugyanis már arra vonatkozóan is következtetéseket lehet levonni, hogy mi történt az idők során az e géneket hordozó embercsoportokkal.
A kutatáshoz sikerült megnyerni Richard Willemset, az Észt Akadémia volt elnökét, és a most célkeresztbe került genetikai komponens vezető kutatóit, Siiri Rootsit, valamint Helen Postot. Az észt kutatók Eurázsia jelentős területeire kiterjedő saját adatbázissal és a legkorszerűbb laboratóriumi berendezésekkel rendelkeznek.
 A térképen a korai magyarság feltételezett vándorlási útvonala látható régészeti adatokra alapozva. A sárga terület a manysi, a piros a hanti népcsoport mai elhelyezkedését jelzi. A nagyobb, áttetsző rózsaszínnel jelölt területen ősmagyar régészeti leleteket találtak, és nagyjából ide tehető a Julianus barát által említett Magna Hungaria. Forrás: Post et al.
A közös munka során 46 eurázsiai populációt vizsgáltak meg. Kiderült, hogy a korábban azonosított apai ágú közös genetikai komponens az obi-ugorok és a baskírok között fordul elő nagyobb arányban, ezenkívül megtalálható még a volgai tatárok és a magyarok között.
Az eredmények pontos interpretációjához további kutatásokra van szükség, de úgy tűnik, hogy
nagy valószínűséggel a Julianus barát által Magna Hungariában, a Volga-Urál vidéken megtalált magyarok genetikai nyomaira bukkanhattak a kutatók.
E népesség a baskírokba és a volgai tatárokba olvadhatott be. Úgy néz ki, hogy Magna Hungariában még sokkal magasabb lehetett az ugor eredetű elemek aránya a magyar génkészletben, mint a Kárpát-medencébe betelepült magyarság körében, és ez az elem az elmúlt viharos ezer év folyamán – a népességek keveredésével – tovább csökkent.
A nyelvrokonság és a genetikai rokonság közötti kapcsolat egyáltalán nem egyszerű. Annyit biztosan elmondhatunk, hogy egyikből sem következtethetünk közvetlenül a másikra, ugyanakkor mindkét terület vizsgálata segíthet a magyarság őstörténetének jobb megismerésében. A részleteket háromrészes cikksorozatban bontja ki a tudomany.hu, ahol további megbízható forrásokat is találhat az érdeklődő olvasó.
Németh Endre matematikus, informatikus több kutatási-fejlesztési projektben, így az Árpád-ház Projektben vesz részt a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tárával együttműködve, korábban pedig az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek Budapesti Orvosszakértői Intézetének DNS-laborjával dolgozott együtt. Fehér Tibor történész szintén az Árpád-ház Projektben vesz részt, a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tárával együttműködve.
A cikk magyar társszerzői között szerepel Székely Gábor informatikus, valamint Klima László, az ELTE Finnugor Tanszékének vezetője, az MTA Magyar Őstörténeti Témacsoportjának tagja és Türk Attila, a PPKE Magyar Őstörténeti és Honfoglalás Kori Régészeti Tanszékének vezetője, az MTA Magyar Őstörténeti Témacsoportjának tagja. Klima László és Türk Attila nyelvészeti és régészeti konzulensként vettek részt a munkában.
https://www.nature.com/articles/s41598-019-44272-6

Magyar Őstörténeti Témacsoport

A Magyar Őstörténeti Témacsoportot 2012. február 23-án hozták létre az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont belső munkatársai és az ország számos egyetemi és múzeumi kutatóhelyéről felkért külső szakértők. A közreműködő szakemberek létszáma megközelíti a 40 főt. Kiemelt cél, hogy a közvélemény érdeklődésétől övezett területen a valódi tudományos eredmények jussanak el minél szélesebb rétegekhez. A kutatócsoport a magyarság Kárpát-medencei honfoglalását megelőző őseihez köthető sztyeppei lelőhelyekkel, a székely írás kérdéskörével, a bizánci–magyar kapcsolatok régészeti hagyatékával, valamint a legfrissebb embertani, etnosz- és államelméleti kutatások értelmezési lehetőségeivel foglalkozik. Az eltelt több mint fél évtizedben számos kiadvány – köztük népszerűsítő jellegűek is –, illetve konferencia fémjelezte a témacsoport munkáját.
A címlapi kép forrása: Wikimedia Commons/Gyurika - CC-BY-SA.
https://mta.hu/tudomany_hirei/julianus-barat-keleti-magyarjainak-genetikai-nyomara-bukkanhattak-a-kutatok-109751