2017. november 8., szerda

1674. november 8-án halt meg John Milton




„Hosszú az út és nehéz, mely a pokolból a fénybe vezet.”
 
John Milton, William Shakespeare mellett a legjelentősebb angol költő, a barokk irodalom egyik legjelentősebb alkotója. Legismertebb alkotása az „Elveszett
paradicsom" egyike az eposztörténet legfeledhetetlenebb alkotásainak.  Lírai verseinek jó részét nem is angolul, hanem latinul, olaszul, görögül írta. Az Ótestamentumot héberül, az Újtestamentumot görögül, Luther vitairatait németül, a hugenották költőit és prédikátorait franciául olvasta és idézte, ha idegen nyelvű vitapartnert akart meggyőzni.
Milton a királysággal szembeni és a köztársaság melletti politikai kiállásával is kitűnt az angol polgárháború idején 1642 és 1660 között írásaiban I. Károly király kivégzését (1649. I. 30.) is helyeselte. A polgári forradalom alatt 17 évig politikai tisztséget is betöltött, ő volt a „külföldi levelezések titkára” (ma külügyminiszernek mondanánk). A királyság helyreállítása után (1660. V. 29.) Milton könyveit elégették.
Milton politikai és vallási vitairatainak jó néhánya beletartozik a szépirodalom tanköltészetébe, az irodalmi igényű esszé műnemébe. Mint ahogy verseinek nem kis része vitairatnak is tekinthető. 43 - 44 éves korában szeme rohamosan romlani kezdett, és rövid idő alatt teljesen megvakult. A forradalmi kor bukásával megszűnt az ő méltósága is. Vakon és nyomorogva diktálta áldozatos leányának fő műveit: az „Elveszett paradicsom"-ot és a „Küzdő Sámson"-t.
Az Elveszett paradicsom című eposz főhőse a bukott angyal, Sátán. Modern szemmel nézve úgy tűnhet, hogy Milton kedvező színben szerette volna feltüntetni Sátánt, ambíciókkal teli, büszke teremtésként aki szembeszáll teremtőjével, a mindenható Istennel és háborút kezdeményez a mennyország ellen. William Blake, Milton nagy csodálója és az epikus mű illusztrátora azt mondta Miltonról, hogy „Igaz költő volt és az ördög követője saját tudta nélkül” („he was a true Poet, and of the Devil's party without knowing it”). Néhány kritikus úgy tekint Milton Luciferére, mint a byroni hős elődére.Az eposz az emberiség bukását ábrázolja tizenkét énekben. Milton nyelvezete erős hatást gyakorolt az angol romantikusokra.

1900. november 8-án született Margaret Mitchell




Egyetlen regénye, a világhírűvé vált Elfújta a szél 1936-ban jelent meg.
 
Margaret Mitchell regényét irodalomtörténeti szempontból nem becsülik sokra (az 1937-ben megkapott Pulitzer-díj ellenére sem), mivel sem nyelvi, sem formai
szempontból nem járult hozzá a magasabb irodalom fejlődéséhez, egyszerű lektűr, ami legfeljebb terjedelmével tűnt ki a hasonszőrű művek tömegéből.
A regény jelentősége abban rejlik, hogy hetven évvel az Észak-Dél közötti polgárháború után megfogalmazta mindazt, ami addig hiányzott: a letűnt Dél csillogását és az északiak megszállását, a vesztes déliek szemszögéből.
Olvasás közben nehéz megválni a sodró erejű történettől, a főszereplő Scarlett O’Hara akaratos, nyughatatlan, szenvedélyes személyiségétől. Ebben vitathatatlanul nagy érdeme van a magyar fordítónak, Kosáryné Réz Lolának. Az 1936-ban megjelent regény minden addigi eladási rekordot megdöntött, és az írónő a következő évben Pulitzer-díj kapott.
A sikereknek ezzel még nincs vége, hiszen David O. Selznick producer akkoriban hatalmas összegért, 50.000 dollárért vette meg a filmjogokat. ,
A díszbemutatóra hatalmas érdeklődés mellett 1939. december 15-én került sor. A mozi az írónő számára is újdonság volt, mivel korábban egyetlen jelenetet sem látott a filmből, ami egyébként 10 Oscar-díjat kapott. A főszerepeket Vivian Leight, Clark Gable és Leslie Howard játszotta.

Forrás: József Attila Könyvtár - Dunaújváros
 

2017. november 7., kedd

Töltsük fel őszi vitaminraktárainkat friss zöldséggel és gyümölcsökkel




.
Céklakrémes szendvics

A trendek azt mutatják, hogy mindennapjainkban egyre nagyobb szerepet játszik az egészséges életmód, a helyes táplálkozás, és testsúlyunkra is jobban odafigyelünk, mint pár évvel ezelőtt. Mit tehetünk annak érdekében, hogy a lehető legteljesebben táplálkozzunk, miközben az alakunkra is vigyázunk? Abban biztosak lehetünk, hogy a napi többször keveset elvvel és a zöldségek, gyümölcsök fogyasztásával nem foghatunk mellé. Dietetikus szakértő segítségével jártuk körül a témát.


Praktikák és tanácsok a dietetikustól

„A gyümölcsök, zöldségek szerepe egészségünk megőrzésében igen fontos. Bőséges vitamin, ásványi anyag és antioxidáns tartalmukkal biztosítják szervezetünk optimális működését, ezért naponta legalább 4 alkalommal javasolt többfélét fogyasztanunk belőlük. Szerencsére ősszel is széles a kínálat, hisz ilyenkor van szezonja a sütőtöknek, a káposztának, gyümölcsök közül az almának, birsalmának és körtének” – vázolta fel Erdélyi-Sipos Alíz táplálkozástudományi szakember, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének főtitkára.

Érdemes a hazai idénygyümölcsök- és zöldségek közül válogatni, mert leszedésüket követően ezek kerülnek leggyorsabban az asztalra. Rövidebb a szállítási útvonal és tárolást is kevésbé igényelnek, ezért vitamin- és tápanyagtartalmukat jobban megőrzik. A Budapesti Nagybani Piacról a friss termények akár egy nap alatt is eljuthatnak a szüretről a tányérunkra!

„A magyar lakosság egészségének megőrzése nekünk is szívügyünk. Ezért arra ösztönözzük a nálunk árusító termelőket, hogy minél szélesebb zöldség- és gyümölcskínálatot nyújtsanak, igazodva a fogyasztói igényekhez. Jelenleg zöldség- és gyümölcsértékesítésünk 60-62 %-a hazai termék.” – tudtuk meg Klucsik Zoltántól, a Budapesti Nagybani Piac marketing és fejlesztési igazgatójától.

Napi 4-5 étkezést fantáziával megoldani azonban nagy kihívás. Erdélyi-Sipos Alíz dietetikus hasznos praktikákat osztott meg a napi többszöri zöldség-gyümölcsforrás biztosítására.
„A hideg évszakokban reggelire vagy vacsorára készítsünk zöldségkrémeket, vagy tegyünk friss gyümölcsöt a müzlibe, palacsintába. A sütőtökből, céklából, birsalmából sütve finom köretek készíthetők, de ne felejtsük el a hagyományos rakott ételeket sem. A különböző retkek vagy savanyú káposzta is rendkívül jó vitaminforrást nyújtanak ilyenkor. A gyümölcsöket elsősorban nyersen érdemes fogyasztani, akár uzsonnára, de párolt köretként nemcsak vadhúsokhoz, hanem szárnyasokhoz is igazán ízletesek. Érdemes olyan desszerteket is beiktatni, amelyekben nagyobb mennyiségben található gyümölcs, nagy kedvencem például az almás-szilvás pite.” – mondta el a szakember.

A Budapesti Nagybani Piac és a Gfk Hungária közös kutatásának adatai is alátámasztják azt, hogy egyre egészségesebben élünk. A zöldség- és gyümölcsfogyasztás az elmúlt években folyamatosan növekedett. Tavaly egy átlag magyar háztartás 165 kg zöldséget és 89 kg gyümölcsöt vásárolt, s a vásárlási döntésnél a minőség mellett az is fontos szempont volt, hogy a kiszemelt áru magyar legyen.

http://www.nagybani.hu
http://www.gfk.com/hu

Forrás: EuroAstra
 

Gilgames




.
A küzdő Gilgames szobra

Darvas Iván, egyik színészkirályunk részt vett az 1956-os forradalomban, ezért két évi börtönre ítélték, majd évekre eltiltották a pályától. 1963-ban került le a „tiltólistáról”, ekkor játszhatta el a Szemes Mihály rendezte Új Gilgames c. film főszerepét kiváló partnereivel. Házy Erzsébet, Pécsi Sándor, Domján Edit, Kiss Ferenc, Sinkovits Imre, Rajz János.
   A filmdráma Dávidról, a fiatal néprajzkutatóról (Darvas Iván) szól. Kórházban fekszik súlyos rákbetegként, fásultan számol le az életével. Orvosa viszont arra épít, hogy egy ilyen kutató, konok elme képes a betegség pontos ismeretében, erős hittel szembeszállni a halállal. Őszinte, humánus kalauzolása mellett Dávid újra felfedezi az élet örömeit: a gyümölcs ízét, a munka szépségét és betegtársa, Lilla (Házy Erzsébet) személyében a szerelmet. Az asszony gyógyultan hagyja el a kórházat, Dávid pedig elszántan folytatja a harcot az életéért a találkozás reményében.
   De miért választották a film készítői az Új Gilgames címet? A Gilgames-eposz az ókori  keleti költészet legfontosabb műve. A legteljesebb kora ókori irodalmi mű, amely több változatban is fennmaradt. Egyikben Gilgames sumer király, a másikban babiloni, a többiben akkád, hettita stb. Még az sem egyértelmű, hogy Gilgames félisten-e, vagy emberi lény? Később egységes művé olvadtak a róla szóló különböző mítoszok.
   Gilgames a halállal küzd, perlekedik, mint a filmbeli Dávid. Valamivel magára haragítja az isteneket, akik a vakmerő Enkidut küldik rá, hogy legyőzze, megölje őt. De egyik sem győzi le a másikat, egyforma erősek. Sőt, barátok lesznek. Együtt küzdenek meg ellenségeikkel: az erdei óriással és a tűzszörnyeteggel. Istár istennő beleszeret Gilgamesbe. Ő azonban elutasítja. A sértett istennő bosszúból megöli barátját, Enkidut. Gilgames most szemtől-szembe látja a halált, haldokló barátját, minden ember végzetét. A halált, amely mindenhez hasonlít, de nem azonos semmivel.
   A Gilgames eposz, az egyik legősibb elbeszélő költemény, jelentősége abban áll, hogy tudományos alapossággal elmeséli a régmúlt eseményeit, ráadásul hihetetlenül pontosan. Ez a „történelemkönyv” sok esetben megerősíti az addigi elképzeléseket az emberiség történetéről, melyeket a régészeti leletek alapján állítottak fel, illetve maga a Biblia is merített az itt leírtakból. Az eposz agyagtáblákon maradt fenn, részben akkád nyelven, részben asszír, babiloni, hettita fordítás formájában.
 A történet nagyjából 5000 évvel ezelőtt játszódik, a régi sumer civilizáció idején. Ha egy mondatban foglalnánk össze: Gilgames megtagadta a halandóságot, halhatatlan akart lenni akár az istenek.

 Láng Róbert- EuroAstra

2017. november 6., hétfő

Kész a Xerox első ingyenes eBookja, amit világhírű művészek alkottak meg




Milyen a reklámipar egy fiatalember első élményein keresztül? Hogyan dolgoznak az emberek a nyitott irodában, illetve akkor, ha el vannak szeparálva
egymástól és mit gondol minderről egy vezető? Csupán két történetszál a több mint egy tucatnyi közül, amely helyet kapott a Xerox ösztönzésére és gondozásában most megjelent online könyvben, a Speaking of Work: A Story of Love, Suspense and Paperclips-ben. A 14 világhírű író, művész közreműködésével, különféle stílusok és műfajok ötvözésével megszületett kötet szórakoztató módon, inspirációkat nyújtva ad betekintést a modern munkahelyek mindennapjaiba, képet alkotva az emberek közti kapcsolatokról, a technológiai fejlődésről, a régmúltról és új kor adta lehetőségekről.

„A Set The Page Free programunkban most elkészült könyv annak az értékrendszernek a kreatív megnyilvánulása, amit a Xerox az alapítása óta magáénak vall. Régen ez azt jelentette, hogy berendezéseinkkel, megoldásainkkal az emberek munkáját, a köztük zajló kommunikáció és együttműködés sikerességét segítjük elő. Mindez mára kiegészült azzal, hogy hidat is képezünk számukra a digitális és a fizikai világ közt a szabadabb munkavégzés, illetve kapcsolatteremtés érdekében.” – hangsúlyozta a Speaking of Work: A Story of Love, Suspense and Paperclips megjelentetése kapcsán Jeff Jacobson, a Xerox vezérigazgatója.
A kötet az alábbi írók, költők, dalszerzők, esszéisták közreműködésével készülhetett el (zárójelben az ismertebb műveik):
  • Lee Child (Jack Reacher sorozat)
  • Billy Collins (The Rain in Portugal, Aimless Love)
  • Jonathan Coulton (Solid State, Smoking Monkey)
  • Sloane Crosley (The Clasp, I Was Told There’d be Cake)
  • Joshua Ferris (Aztán eljött a vég - Egy reklámügynökség tündöklése és bukása)
  • Jonathan Safran Foer (Here I Am)
  • Roxane Gay (Hunger, Bad Feminist)
  • Chip Kidd, illusztrátor
  • Valeria Luiselli (Tell Me How it Ends, The Story of My Teeth)
  • Alain Mabanckou (Törött pohár)
  • Aimee Mann (Mental Illness, Save Me)
  • Joyce Carol Oates (Megtört szívek balladája, Én nem az vagyok, akinek ismersz)
  • Gary Shteyngart (Orosz rulett kezdőknek, Abszurdisztán)
  • Jonathan Ames (Író és kamuhős)
A Set The Page Free program a 92nd Street Y és a Worldreader nonprofit szervezetekkel közösen valósult meg. Továbbá annak kidolgozásában a Y&R New York és a médiastratégiát megvalósító MEC Global voltak a Xerox partnerei.
A Speaking of Work: A Story of Love, Suspense and Paperclips című, online kiadásban megjelent könyv ingyenesen, bárki számára letölthető a https://setthepagefree.com/ oldalról, ahol további információk, podcastok, és egyéb érdekességek találhatóak a kötet megszületéséről.

Forrás: EuroAstra
 

Premierajándék - új bemutató a Tháliában




.

Csak Önöknek, csak ma este! A Thália Színház Premierajándék című legújabb darabja a nézők szeme láttára jut el az asztalra tett példánytól a tapsig. Csak Önöknek, csak ma este: kizárólag a legmulatságosabb pillanatok és a legigazabb érzelmek!


A Thália színészei eljátsszák Oscar Wilde Lady Windermere legyezője című vígjátékát. És a teljes próbafolyamatot. És önmagukat. És egymást. Minden, amin Ön nevet, és amin ők nevetnek – és ami a jelen lévő rendezőt, Csányi Sándort ihleti és bolondítja.

Igen, jól értik. Csányi Sándor a rendező szerepében a színpadon, és Csányi Sándor a produkció rendezőjeként. A színház művészeti vezetőjét pár éve foglalkoztatja a gondolat, milyen a rendezői székben ülni. A szerencse hozta úgy, hogy Hamvai Kornél segítségével sikerült rátalálnia egy olyan darabra, ami elképzeléseinek is megfelel és a színház művészeti koncepciójába is beleillik.

Az alapmű, a Lady Windermere legyezője Oscar Wilde első nagy színpadi sikere (1892). Társasági vígjáték a londoni felső tízezer világából, ahol a szellem egyenlő a szellemességgel, és az érzelmek határait is az illemtan jelöli ki. De Wilde, miközben könnyed és virtuóz humorral ezt megmutatja, láttatja azt is, hogy a mindent jelentő látszat mögött igazi emberek vannak…

A két női főszerepet Schell Judit és Tóth Eszter alakítja. Ha csak ez a két főszerep lett volna, amelyek így megtalálják a Thália két fontos színésznőjét, érdemes lett volna műsorra tűzni a darabot. De ráadásul varázslatosan humoros és szívmelengető az egész mű.

„Wilde talán legtöbbet idézett mondása ebben a darabban hangzik el:
„Mindennek ellen tudok állni, csak a kísértésnek nem”. Mi is így vagyunk azzal, hogy az elejétől végéig lejátszott darab mellett az előadásban a próbafolyamatba is betekintést adunk. A néző kíváncsiságát, ami az előadások mögötti színházi létre irányul, és amit legközelebbről a nyilvános próbák kölcsönös örömén és sikerén érzünk, szeretnénk kielégíteni. Nagy kísértés, hogy a néző jól szórakozzon, velünk legyen – nem is tudunk ellenállni. És nagy kísértés magunknak is kicsit dokumentálni, megtartani egyszer az utunkat a darabhoz, egymáshoz és a közönséghez. Wilde műve nagyon alkalmas erre, frivol, bűbájos, sokféle karaktert felvillantó, inspiráló – és elég rövid.”
(Hamvai Kornél – a Thália Színház irodalmi vezetője)

Szereplők: Tóth Eszter, Bán Bálint, Schell Judit, Mózes András, Szabó Erika, Tamási Zoltán, Vida Péter, Fodor Annamária, Domokos László és Csányi Sándor.
Az előadás rendezője Csányi Sándor.

A bohózatot 2017. december 2-től láthatják a Thália Színház Nagyszínpadán.

http://www.thalia.hu

Forrás: EuroAstra
 

2017. november 5., vasárnap

Így látja egy építész a világot, ha szobrokat készít




.


Bodzán Antal építészből lett szobrász. Csodálatos kőszobrai a Berekai Art Stúdióban tekinthetők meg. A világhírű művész alkotásai novemberben láthatók az Andrássy úti összművészeti szalonban.

Bodzán Antal tanult hivatása az építészet. Mai napig ebből él, és az építészet, egy saját maga által tervezett épületen elhelyezendő műalkotás inspirálta a szobrászkodásra. 1998-ban készítette el első szobrát, majd két év szünet és vívódás után 2000-ben kezdett el ismét szobrászkodni. Szobrai magángyűjtemények kiemelkedő darabjai Magyarországon kívül Csehországban, Svédországban és az USA-ban.
Az első két bronzszobor után, ma már csak kőszobrokat készít, elsősorban az anyaggal való közvetlen kapcsolat miatt. Számára a szobrászkodás elsősorban egy meditatív tevékenység, a belső csend megteremtésének egyik eszköze és mellette egy olyan alkotási folyamat, ahol semmilyen külső kényszer nincs.
A kiállításmegnyitó zenei kíséretéről Lovász Irén gondoskodik. A Berekai Art Stúdió várja akár a kiállításmegnyitóra, akár a kiállításra is az érdeklődőket. Bejelentkezés az alábbi elérhetőségeken lehetséges: jberekai@gmail.com.
www.bodzan.hu

Németh Krisztina - EuroAstra

Melissa és Doug játékos világa




.


Az „okos-játékok” korát éljük, azokét, melyek az adott korosztályoknak a lehető legjobb fejlesztést tudják biztosítani, gyakorlatilag észrevétlenül. Hiszen milyen a jó készségfejlesztő játék? Tanít, elősegíti a kreativitást, mindezt úgy, hogy közben a gyerek ebből semmit nem vesz észre, hiszen ő „csak” játszik. A kínálat tehát széles a szülők számára, a legjobb választás pedig most talán még könnyebb lesz, mióta a Melissa & Doug széles termékpalettájának jelentős része megérkezett Magyarországra.


Melissa és Doug nevek mögött két valóságos, hús-vér személy áll. Két amerikai szülő, akik nemcsak a játékgyártó cégükben társak, hanem az életben is egy párt alkotnak. 30 évvel ezelőtt egy vakrandin találkoztak, majd egymásra találásuk után az anekdota szerint egy miniszabi alkalmával döntötték el, hogy játékokat szeretnének kitalálni. Az általuk fejlesztett játékpalettát pedig szigorú ellenőrzésnek vetik alá, hiszen az időközben született 6 gyermekük lett az elsődleges tesztcsoport.  A kezdet kezdetén Melissa apjának garázsában indult a kísérletezés, itt születtek a nagy ötletek és az első prototípusok is, melyeket a mai napig mindig ők maguk gyártanak és tökéletesítenek saját kezűleg connecticuti irodájukban, mielőtt sorozatgyártásra kerülne a sor. A vásárlói visszajelzésekre is nagy hangsúlyt fektetett a szülőpáros, minden játékon rajta volt a telefonszámuk és arra bátorították vevőiket, hogy osszák meg velük tapasztalataikat. A sok munka és kitartás aztán meghozta eredményét, mára világszinten ismert márkává nőtte ki magát a kis családi vállalkozás, 10 designer dolgozik a 16 különböző játékkategóriába tartozó termékeken, amelyek 200 gyárban készülnek, természetesen egy részük már Kínában. Melissa azóta is minden fázist ellenőriz, számára a játékok játékossága a fontos, Doug pedig a biztonságos használat kérdését tartja szem előtt.

Céljuk, hogy olyan játékokat gyártsanak, melyek megszámlálhatatlan módon ösztönzik arra a gyerekeket, hogy szabadon gondolkozzanak, fejlődjenek és játszanak. Hiszik, hogy a legjobb játékok azok, melyek nem túl bonyolultak, így lehetőséget adnak a gyerekeknek arra, hogy a saját képzeletükkel és találékonyságukkal formálják azokat. Játékaikban minden megvan, ami kell: inspirálók, kreatívak, gondosan megtervezettek. Alapelvük, hogy nem kell túlgondolni, túlkomplikálni, túldíszíteni és túlfejleszteni egy játékot ahhoz, hogy az a legjobb legyen gyermekeink számára. A lényeg az egyszerűség, persze egy kis csavarral karöltve. Így születtek meg például a textúrált puzzle játékok is, és így kelt életre a fa puzzle játékok csodálatos világa, melyre már több, mint egy évtizede fókuszálnak és melyből több, mint 1000 fajta létezik. Termékpalettájuk igen széles, fa játékaik között memóriajátékokat, tanulótáblákat, készségfejlesztő játékokat találhatunk, melyek mellett a színezőkönyvek, a karkötőkészítő szettek, a mágneses labirintusok és a kirakós játékok is helyet kapnak. Legyen szó bár szín-, forma-, és méretfelismerő, válogató játékról, mely a matematikai alapok elsajátítását segíti, vagy egy hangot adó fa kirakó mesekockáról, mely fejleszti a vizuális felismerő-, valamint a finommotorikus képességet, a Melissa & Doug termékek tökéletesen biztosítják a kreatív alapot a gyerekek fejlődése számára.

A szülőpáros nem csak szimplán játékokat gyárt, hanem ezzel egy időben elindította saját mozgalmát is, mely a gyerekek szabadidejét, a kötelezettség nélküli értékes pillanatait támogatja. Az évek alatt ugyanis világossá vált számukra, hogy akkor teszik legjobbat gyermekeikkel, ha hagyják őket szabadon alkotni. Ha van szabadidejük, melyet saját kíváncsiságukat követve tölthetnek, ha van lehetőségük, hogy felfedezzék az őket körülvevő világot mindenféle keret és kötöttség nélkül. Így könnyebben rátalálhatnak önmagukra, megismerhetik, mihez van érzékük és tehetségük, mely hatalmas hasznukra lesz a későbbi útjuk során.
„Foglald vissza a gyerekkort!” – ezt választotta a cég mottójául Melissa. Idézzük fel azt a kort, amiben még nem volt jelen ilyen mértékben a technológia, hiszen a digitális eszközök térhódítása a gyerekek fejlődésére is hatással van: a kész válaszok, gyors megoldások nem késztetik gondolkodásra őket, ahogyan azt a szabad játék teszi.

www.jatektenger.hu

Németh Krisztina- EuroAstra

2017. november 4., szombat

Készülődés Márton-napra - hasznos tippek és tanácsok Marton Adrienn gasztro műsorvezetőtől




.

“Aki Márton-napon libát nem eszik, egész napon át éhezik” - tartja a mondás. Marton Adrienn, gasztro műsorvezető és családanya Magyarország patrónusa, Szent Márton ünnepének közeledtével ahhoz ad tippeket, miként tehetjük meghitté ezt az őszi néphagyományt, valamint elénk tárja különleges ünnepi menüjét is.


Minden év november 11-i napjához, azaz a karácsonyt megelőző 40 napos böjt előtti utolsó naphoz számos népszokás és hagyomány kapcsolódik, amelyek nagy népszerűségnek örvendenek hazánkban. Adrienn ezt az eseményt nagyon szereti, hiszen ez is egy újabb alkalom tradicionális ételek elkészítésére, nem utolsó sorban pedig remek lehetőség arra, hogy együtt lehessen a családjával. Ilyenkor Adriennék hatalmas lakomával készülnek. A gyerekekkel az ünnepek alatt még izgalmasabb a főzés, hiszen nemcsak tanulhatnak, hanem népszokásainkat is megismerhetik, ezek pedig kedveznek a játékos tanulásnak. A Márton-napi ételek jellemzően libafogások - úgy mint libaleves, libasült párolt káposztával -, amit Adri idén burgonyagombóccal készít majd el gyermekei nagy örömére. Mivel Adrienn főzőműsorait előszeretettel forgatja a szabadban, idén már felkészült arra is, hogy otthonában is karnyújtásnyira lehessen a természettől. A lakoma helye idén már a saját télikertjük lesz, ahol az egész család összegyűlik, majd amikor a kicsik már elmentek aludni, Edvin és Adrienn a novemberre kiforrott újborral, vagyis “Márton poharával” koccint. A hagyomány ugyanis úgy tartja, ezzel egészséget töltünk magunkba, amely egész évben kitart.
“Fontos számomra, hogy a családdal ápoljuk a hagyományokat, ezért a Libalakomára idén is készülünk majd. Azt tervezem, hogy bármilyen idő is lesz, a szabadban szeretnék főzni. Nekem ez kifejezetten fontos, ezért is vettünk nemrég Edvinnel egy CORSO mobil télikertet. Egyrészt minden évszakban a szabadban lehetünk a családdal és a gyerekek is jobban szeretnek ott lenni, másrészt a főzés is kellemesebb a természet közelségében. Ami szintén nem elhanyagolható szempont, hogy teljesen mobilis a helyiség, így 100%-ig alakítható a programjainkhoz és az időjáráshoz is, ami két gyermek mellett nem hátrány” - árulta el Adrienn.

Forrás: EuroAstra
 

Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak




.

A vénasszony szerelme a Jókai színpadán. Igényesen szórakoztató előadásban lesz része annak, aki megtekinti Csokonai Vitéz Mihály közel kétszázhúsz éves, azonban ma is élvezetes színdarabját a Jókai Színházban. Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak című bohózatot Merő Béla álmodta színpadra, a főszerepben Fehér Tímea színművésszel.


A Csurgón írott és előadott, s azóta számtalan feldolgozást megért mű pergő cselekményű, remek humorú történet. Karnyóné, a gazdag kanizsai kereskedő öregecske felesége, az özvegyek magányos életét éli, férjéről ugyanis évek óta nem kapott hírt, és szentül hiszi, hogy meghalt. Szeretetre és szerelemre vágyik, mintha „fiatalocska csajszi” lenne. Van is két udvarlója Tipptopp és Lipittlotty személyében, akik valójában a pénzéért rajongják körül. A korosodó, az évek múlását elfogadni csak nehezen képes Karnyónét, elvakítja a vágy, elhiszi, hogy az őt ostromló fiatal kérők szándékai őszinték. Ez a história bizony megállíthatatlanul száguld a lejtőn, a sötét vég felé. Mire az addig halottnak hitt Karnyó visszatér a napóleoni háborúból, a kanizsai házban elszabadul a pokol…
Petrovszki Árpád parodisztikus jelmezei, Egyed Zoltán izgalmas díszletei, Oberfrank Réka koreográfiája és Király Péter - kifejezetten ehhez a bemutatóhoz szerzett - muzsikája kiválóan szolgálják a rendezői koncepciót. 

A színészek szinte lubickolnak a szerepekben, pedig egyáltalán nem könnyű a helyzetük. A szöveg nem egyszerű, mégis könnyed játékot láthat a néző. A szerelemittas Karnyónét Fehér Tímea kelti életre. Lipittlotty, a pesti gavallér szerepében Katkó Ferenc, a párizsi divatot majmoló Tipptopp szerepében Tege Antal látható. Samut Czitor Attila formálja meg, Borist pedig Kovács Ágnes színihallgató. A boltos legényt a Jászai Mari-díjas Bartus Gyula, Kuruzst Nagy Róbert alakítja. A tündéreket Lehoczki Orsolya és Korom Gábor színinövendékek játsszák.

Csokonai 1799-ben írt műve ma is tükröt tart elénk, mégis bővelkedik humorban. A diákközönség pedig bőven számíthat meglepő helyzetekre. Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak kacagtató históriáját - Csokonai legmulatságosabb vígjátékát - november 9-ig nézhetik meg az érdeklődők.

„Az ifjú közönségünket játékra is invitáltuk. Az előadás színlapját kapták kezükbe, annak hátoldalán egy előadáshoz kapcsolódó keresztrejtvénnyel, amelynek megfejtését a Jókai Színház Facebook oldalának elküldött üzenetben várjuk. A helyes megfejtők között kisorsolunk 5 db páros belépőt, amely beváltható a Jókai Színház bármelyik előadására. A beküldési határidő 2017. november 19. éjfél, a sorsolás időpontja pedig 2017. november 20.”
(Sz. Kovács Viktória)

Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak
Előadások:
  1. november 7., 8. 15:00 és 19:00, november 9. 15:00
Békéscsabai Jókai Színház

http://jokaiszinhaz.hu
https://www.facebook.com/jokaiszinhaz

Forrás: EuroAstra