2015. február 1., vasárnap

„Délutáni frissítő" a budapesti Firkász kávéházban



.


„Délutáni frissítő" címmel, irodalmi - művészeti program indult útjára a budapesti Firkász kávéházban. A kezdeményezés, melyet először szinte csak baráti beszélgetésnek szántak, néhány alkalom után színvonalas társasági eseménnyé nőtte ki magát.

Legutóbbi összejövetelük során Ruttkai Évára emlékeztek, kicsit rendhagyó módon. A Vígszínház művésze, Csőre Gábor, 2002 után másodszor, 2014. december 30-án vette át a Ruttkai Éva gyűrűt, amit minden évben a színésztársak ítélnek oda az előző naptári évben általuk legjobbnak tartott kollégáknak. Nagyon meglepődött - mondta - mert egy társulatban nem szokás, hogy egymás után többször díjazzanak valakit. Náluk több társulati díj is van, de az egyik legértékesebb a Ruttkai-emlékdíj. Az alapítók kikötése 1987-ben az volt, hogy odaítélésébe sem a Párt, sem miniszter, sem a színház igazgatója nem szólhat bele, csak a művésztársak - ez adja valódi értékét, bár maga az aranygyűrű sem lebecsülendő. Mivel a művész már másodszor kapja a díjat, választhatott, fehér vagy sárga aranyból legyen-e? Most a fehéret kérte. Szerepeiről szólva elmondta: a kisebb szerepet rosszabb játszani, mint a nagyobbat. Nem azért mert kicsi, hanem, mert egy következő jelenetben nem javíthat a színész, ha az előzőt elrontotta. A kis szerep sokkal nagyobb odafigyelést, pontosságot igényel. Az ő generációjának életéből már „kiesett" a rádiójáték és a televíziózás, ám a szinkronszerepek még kínálnak színészi lehetőségeket. Megmagyarázhatatlan módon elmulasztja a Magyar Televízió, hogy felvegye, rögzítse a legértékesebb színházi előadásokat, pedig nem kerülne olyan sokba.
Ruttkai Éva 1951-től haláláig a Vígszínház tagja volt. A színház történelmének megkerülhetetlen alakja Mészöly Gábor, és nem csak azért mert ő az alapító művészeti igazgató, Ditrói Mór dédunokája. A beszélgetésre olyan fényképet is hozott magával, melyen ő a dédnagypapa ölében ülve látható. Sajnos - állapította meg - nemhogy a nagy elődök, de az előző színészgeneráció neve, arca is mindinkább kikopni látszik a ma élők emlékezetéből. Domján Edit vagy Feleki Kamill - mintha nem is léteztek volna. Ditróiról pedig ma már a szakemberek is alig tudják, hogy ő volt a modern színházi játékstílus megteremtője. A normális, társalgási, lelki rezdülésekre odafigyelő előadásmódot kívánta meg a „kulisszaszaggató" szavalás helyett. Az ő érdeme volt az egységes színtársulat megteremtése is. Kolozsvárról hozott Pestre olyan fiatalokat, akik itt később a színház kiválóságai lettek. A Vígszínház - érdemes megjegyezni - 1896. május elsején nyílt meg, Jókainak a Barangok című darabjával - ami megbukott! Viszont 1902. január 1-től március 25-ig száz magyar előadást csináltak, egyebek mellett Herczegh Ferenc, Molnár Ferenc, Heltai Jenő műveiből. A sajtóvisszhangot hozzá „Ady Bandi" teremtette meg. A humoros elemeket sem nélkülöző visszaemlékezés során a hallgatóság megtudta: a gazdasági válság idején Márkus Emília szappanfőzési engedélyt kért, Ditrói Mór pedig trafikot kapott.
A beszélgetés vendége volt a legendás színészházaspár, Ruttkai Éva és Gábor Miklós lánya, Gábor Júlia, a Ruttkai-emlékdíj alapítója is, aki mindjárt az elején meglepő kijelentést tett. Színházba járásának kezdeteiről nincsenek, nem is lehetnek emlékei, mert Ruttkai Éva még hetedik hónapos terhesen is játszott. Júlia a gyerekkorát a Vígszínházban töltötte. Két utcányi távolságra laktak, természetes volt, hogy naponta bejár, a nagymama is ott volt nézőtéri felügyelő. Minden darabot sokszor látott, legszívesebben a színpadról, oldalról nézte az előadást, így hát könnyen felfedezhette: mindegyik más. A színészek két egymást követő napon sem ugyanúgy játszanak. Számára nagyon hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az élő színház varázsával semmi sem vetekszik! Beszélt arról is, milyen hálás a szüleinek azért, hogy a legkisebb színészi tehetséget sem örökölte tőlük. Lehetősége bőven lett volna arra, hogy ha csak egy picit is tehetséges, színész legyen belőle. Ettől az úttól korán és határozottan elzárkózott, ma sem bánta meg. Előfordult, hogy a szüleivel - hármasban - bementek egy étterembe vacsorázni és az ott ülők tapsban törtek ki. De a hallatlan népszerűség mellett jól látta a pálya terheit. Inkább a Bölcsészkarra járt, könyvtáros lett az Állatkertben. Ottani időszakát pontosan jellemezte egyetlen mondatával: „Az állatokkal jóban voltam." Persze a színház mégsem eresztette, utolérte a végzet, következő munkahelye a Nemzetközi Színházi Intézet magyar központja lett, ahol csodálatos tizenhat évet töltött el. A kávéház közönsége jót mulatott, amikor a beszélgetés humorban bővelkedő, magánjellegű részénél kiderült, a színház ma is ott él az otthonában, hiszen a férje - egykor egyetemi tanára - Szigethy Gábor, író, kritikus, színháztörténész, színpadi szerző. Mindketten azóta is jelen vannak minden fontos színházi eseményen.
Elég jó évad áll mögöttem, vette át a szót Für Anikó, aki már másfél éve a Képzelt beteg című Moliére darabban játszik a Pesti Színházban. Kedvenc szerepet, szerepálmot nem tud megnevezni. Az a véleménye, hogy héttől tízig köteles azt szeretni, amit éppen csinál. Nem lehet olyan munkát jól végezni, amit az ember nem tud teljes szívvel magához ölelni. Készül egy új darab is, „Csoda, hogy élünk" címmel. Székely Csaba írta, látlelet a mindennapokról, hogyan látnak minket ideát, a Székelyföldről. Önirónikusan, egyik oldalt sem kímélve szól a problémákról. A bemutató március végére várható. Tervei között szerepel - a korábbi két lemez után - esetleg egy harmadik összeállítása is Hrutka Róberttel.
Előadóművész, miközben irodalomtörténetet, beszédkultúrát tanít az ELTE Bölcsészettudományi Karán Havas Judit. Egykor Latinovics Zoltán tanítványa volt, az ő rendezésében szerepelt több darabban is az Egyetemi Színpadon. A Firkász kávéház közönsége tőle inkább ezekről az előadásokról hallhatott. Arról, hogy a rendező elvárta, a kezdő fiatal művészek figyeljenek egymásra. Mindenkivel külön-külön foglalkozott. Olyan rétegeket, belső világot volt képes megnyitni mindenkiben, ami nem várt tulajdonságokat hozott felszínre. Szeretett a „színpadhoz szokott, ám a Főiskola által nem elrontott" fiatalokat rendezni. Sminkelni viszont Ruttkai Éva tanította Havas Juditot. A titkát ma sem árulja el senkinek.
A „Délutáni frissítő" sorozata a kávéházban a jövő hónapban folytatódik. Február 26-án két vendégük lesz. Olyan, aki egy személyben humorista, író, dramaturg, forgatókönyvíró, jogász, biztosítási szakember, és egy másik, aki gyermekszínészként kezdte, ma főrendező. Trunkó Barnabás volt a Rendőrtiszti Főiskola tanára, az Állami Biztosító igazgatója, a Ludas Matyi munkatársa, karikaturista, a Rádiókabaré szerzője és műsorvezetője, 1976-tól megszűnéséig a Mikroszkóp Színpad dramaturgja. Jelenleg a Hócipő főmunkatársa. Kalmár Tibor tizenhét darab szerzője, 10-ben színészként játszott, 109-nek rendezője volt. Kettőjük beszélgetése jó szórakozást ígér. 

www.firkasz.hu


Forrás: Révay András: EuroAstra
 

Új (800 éves) Szent Ferenc életrajzra bukkantak






Jacques Dalarun, a ferences rendtörténet ismert kutatója Celanói Tamásnak egy eddig ismeretlen Szent Ferenc életrajzát fedezte fel. A kis kódexet, mely eredetileg egy magán gyűjtemény darabja volt, Dalarunnak köszönhetően a párizsi Francia Nemzeti Könyvtár megvásárolta 60 ezer euróért - írta január 24-én a Le Monde, 25-én pedig a Corriere della Sera.

Jacques Dalarun figyelmét tavaly szeptemberben hívták fel a kis kéziratra, mondván, hátha érdekes számára, és amikor elkezdte a bevezetőt olvasni, megdöbbenve fedezte fel, hogy ezt a legendát Celanói Tamás írta, mégpedig a szintén általa készített első életrajz (Vita beati Francisci, 1228-29) után. Néhány testvér ugyanis panaszkodott, hogy az első életrajz túl hosszú, jó lenne egy rövidebb változatot is készíteni. Celanói azt is megemlíti a prológusban, hogy az új életrajzhoz Illés testvér, az akkori generális (1232-39) látta el a szükséges információkkal.
Az újonnan felfedezett kézirat az eddig ismert két Celanói által írt életrajz, a Vita (1. életrajz) és a Memoriale (2. életrajz, melynek címe egész pontosan: „Elékezés a lélek vágyódásában - Memoriale in desiderio animae") között, Illés testvér fent említett generálissága idején íródott.
Dalarun szerint azt a munkát az 1230-as években írta Celanói, a kézirat jellegzetesen közép-itáliai alkotás. A kisméretű (120x82 mm-es) 122 fóliós anyag vegyes gyűjtemény, vagyis florilégium. Vannak benne prédikációk, tartalmazza Szent Ferenc Intelmeit és egy „Miatyánk kommentárt."
A hírrel kapcsolatban Varga Kapisztrán ferences egyháztörténész a Ferences Sajtóközpontnak elmondta: „A kis kötet megtalálása rendkívül értékes felfedezés. Valószínűleg ez az Intelmek legrégebbi kézirata. Hogy milyen érdekességeket rejt maga a szöveg, azt annak publikálásáig nem lehet megítélni. A ferences kutatások során legutóbb negyven éve történt hasonlóan jelentős felfedezés.  Giovanni Boccali akkor bukkant rá Szent Ferencnek a klarisszák számára írott buzdító költeményére (Audite Poverelle), aminek tartalma addig csak a Perugiai legendából volt ismert." 


Szerdahelyi Csongor -EuroAstra

2015. január 31., szombat

Újabb két rangos elismerést kapott a sárvári Spirit Hotel



.


Erősen indítja a 2015-ös évet is a sárvári Spirit Hotel: ismét két rangos elismeréssel gazdagodott a luxusszálloda. Az ötcsillagos hotel a legmagasabb minőséget igazoló Magyar Turizmus Minőségi Díjat, valamint a TripAdvisor „2015 Travellers' Choice" kitüntetését is megkapta.

Újabb két rangos elismerést kapott a sárvári Spirit Hotel: a Magyar Turizmus Minőségi Díjával és a TripAdvisor „2015 Travellers' Choice" kitüntetésével bővült elismeréseinek sora. A Magyar Turizmus Minőségi Díjat a szálloda január 27-én ünnepélyes díjátadó keretén belül vehette át. A közel egy évtizedes múltra visszatekintő, három évig érvényes díjat a Spirit Hotel már 2011-ben is elnyerte, és a folyamatosan magas színvonal elismeréseként idén ismét a díjazottak között szerepel. A díj jelentőségét fokozza, hogy 2007-ben a HOTREC (a Szállodák és Vendéglátóhelyek Európai Szövetsége) akkreditálta a programot, melynek köszönhetően a szálloda jogosult a „European Hospitality Quality" (EHQ) minősítési rendszer elismerését jelző ikonikus Q jel használatára is.
A magyar elismerés mellett a világ egyik legmeghatározóbb nemzetközi turisztikai információs és véleményformáló portálja, a TripAdvisor immár harmadik alkalommal díjazta a hotelt. Turisták millióinak véleménye alapján a Spirit Hotel is elnyerte a „2015 Travellers' Choice" kitüntetést, amelyet az oldalon szereplő szállodáknak mindössze 1 százaléka kap meg. A TripAdvisor Top 25 magyarországi luxushotel kategóriájában a vidéki hotelek közül idén ismét a Spirit szerezte meg az első helyet.
„Büszkék vagyunk ezekre a díjakra, hiszen a vendégeink tapasztalatain és szakértők ajánlásán alapulnak. A Spirit Hotel csapata ebben az évben is azon dolgozik majd, hogy fenntartsuk a magas színvonalat, és továbbfejlesszük az egyénre szabott, prevenciós egészségmegőrző programunkat" - mondta el Kaisinger András, a Spirit Hotel igazgatója.
A két újdonsült díj mind a vendégek, mind pedig a szakma részéről is elismerés a szállodának. A TripAdvisor több millió utazó 2014-es értékelései alapján állította össze a rangsort, amely így valódi tapasztalatokon és vendégélményeken alapul. A Magyar Turizmus Minőségi Díj elnyerése hasonlóan nem független a vendégélményektől, hiszen az ellenőrzést végző szakemberek elsőként inkognitóban szállnak meg a szállodákban, és csak ezt követően fedik fel kilétüket. Ekkor pedig már a vendégek számára láthatatlan területeket is megvizsgálják. Utóbbi díj érdekessége, hogy a díjazást követően bármikor végezhetnek utóellenőrzést, ezzel biztosítják, hogy csak a valóban folyamatosan kifogástalan színvonalon működő díjazottak viselhessék a címet.
Spirit Hotel Thermal Spa*****
A Spirit Hotel Thermal Spa*****superior 2008. márciusi nyitása óta a hazai szállodaipar egyik zászlóshajója. A több hazai és nemzetközi díjat is elnyert szálloda dús erdők és a festői hét tó közvetlen szomszédságában található Sárváron, pár perces sétára a városközponttól. 271 szobával rendelkezik, szolgáltatásai gerincét a 10 ezer négyzetméter alapterületű „Oázis" fürdő- és wellness részleg adja, melyhez egyedülálló gyógyászati és medical spa központ tartozik. A Spirit Hotel kétféle saját gyógyvízzel rendelkezik: az 1 kilométeres mélységből feltörő, 46°C hőmérsékletű „Spirit Gyógyvíznek", valamint a még mélyebbről nyert, sós gyógyvíznek egyaránt különleges és világszínvonalú a jótékony hatása. A Spirit Hotel a Healing Hotels of the World tagja, 2010-ben a hazai szállodák közül elsőként a European Health & Spa Award Best Destination Spa elismerésével tüntették ki, 2014-ben elnyerte a Magyar Termék Nagydíjat, a Gault & Millau Kalauz 2015 pedig a legjobb magyarországi wellness hotelnek választotta.
www.spirithotel.hu | www.facebook.com/spirithotel

Napjaink elnevezésének eredete




Megvettem a 2015. évi asztali naptáromat. Lapozgatás közben próbáltam visszaemlékezni a napok elnevezésének eredetére. Csipegettem is hozzá innen-onnan, íme az eredmény:

   A görögkeleti (pravoszláv) egyház a hétfőt tekinti a hét kezdetének. A "fő" elsőt is jelent. A fővezér a hadsereg, a főnök a cég első embere. Az ezotéria szerint hétfő a Hold napja.
   Kedd a „kettedik" szóból alakult át. A „ketted" jelentése nem csak fél, hanem második is. A diák másodéves. A kedd bolygója a Mars. Két magyar szólásmondásba is bekerült a kedd. A „holnapután kiskedden", vagyis: soha. És: „hadd el keddre, hogy legyen jobb a kedve", vagyis: halaszd el!
   A nyugati keresztény egyházak a hetet vasárnaptól kezdik számolni. Így szerda a középső nap. Valószínűleg a „szer" szóból, a szertartás is valamilyen rítus középpontjában áll. Jól látszik ez a német „Mittwoch" (szerda) szónál: Mitte (közép) és „Woche" hét. A Merkur tartozik hozzá. Dunaszerdahely város nevének eredetét nem sikerült felkutatnom.
   Csütörtök a szláv „csitiri" (negyedik) szóból ered. Bolygója a Jupiter. A „szerelem-csütörtök" szó eredete ismeretlen.
   A péntek a szláv „piáty" (ötödik) szóból alakult át. Péntek a mohamedánok vasárnapja. A Nagypéntek a katolikus egyház legnagyobb gyászünnepe, Krisztus halálának emléknapja. Az ezoterikusok a Vénuszt kapcsolják hozzá. Vezetéknévként is előfordul. 1938-ban Török Rezső Péntek Rézi című regényét Vajda László vitte filmre Turay Ida címszereplésével. A filmnek olyan nemzetközi híre lett, hogy Olaszországban három évvel később Vittorio de Sica is megrendezte nagy sikerrel.
   A szombat jövevényszó. Eredete a szerb „szubota". Bolygója a Szaturnusz. A húsvét előtti Nagyszombat arra a napra emlékeztet, amikor Krisztus holtteste a sírban feküdt.  Nagyszombat és Szombathely városok neve is erre utalhat. Az Ószövetségben „A szombat" című bekezdésben az Úr befejezte a világ teremtését: „megszűnék a hetedik napon minden munkájától,  a melyet alkotott vala."
   Vasárnap a vásár napja. A nap az időt is jelenti, A napóra nem a Napot, hanem az időt mutatja. Égiteste természetesen a Nap. Constantinus császár, aki a Római Birodalomban elterjesztette a kereszténységet, a pogány szimbólumokból átvette a Napisten jelképét. Erre utal a vasárnap német és az angol elnevezése: Sonntag, Sunday, a Nap napja. A magyar az egyetlen nyelv, ahol a Nap és a nap ugyanolyan betűkből áll. Talán azért, mert Nap nélkül nem lennének napjaink.

Láng Róbert -EuroAstra

2015. január 30., péntek

Franklin Delano Roosevelt





133 évvel ezelőtt New Yorkban megszületett Franklin Delano Roosevelt, az Amerikai Egyesült Államok 32. elnöke.



Franklin Delano Roosevelt (1882. január 30. – 1945. április 12.) amerikai politikus, az Egyesült Államok 32. elnöke, akit 4 terminusra választottak meg. 1933–1945 között volt elnök, és ő volt az egyetlen, aki két ciklusnál tovább vezette a Fehér Házat. A 20. század egyik központi alakja volt.



Négyszer megválasztott amerikai elnökként kihozta országát a gazdasági válságból, és biztos kézzel kormányozta a második világháborúban



Roosevelt 12 évig szolgálta országát elnökként



Franklin Roosevelt 1921-ben mély depresszióban volt. Gyermekbénulást kapott , és nem tudott egyedül, segítség nélkül járni. Úgy tűnt: politikai pályája jószerével már az előtt véget ért, hogy elkezdődött volna. A Harvardon végzett fiatalembert 1910-ben New York állam szenátorává választották, és csakhamar felhívta magára a figyelmet. Nem adta meg magát a betegségének – felesége rendületlen támogatásával visszatért a politikai életbe, olyannyira, hogy 1932-ben amerikai elnökké választották. Ő volt az ország első embere a nagy gazdasági válság mélypontján, ahonnan az ún. New Deal program segítségével sikerült Amerikának kilábalnia. Nem csoda, hogy 1936-ban újraválasztották, sőt 1940-ben és 1944-ben is.

A második világháború kitörése után kezdetben meg akarta őrizni Amerika semlegességét, ám a Pearl Harbor elleni 1941-es japán légitámadás miatt ezt a politikát fel kellett adnia. ; s ha már így hozta a sors, kiváló háborús vezetőnek is bizonyult. Nem érte meg a háború végét, de a németek, majd a japánok fölött aratott végső győzelemhez ő is nagyban hozzájárult.



Forrás: Királyok, hősök, vezérek (14. oldal) Bookazine Kft.,Geopen Könyvkiadó Kft. (2014) ISSN 2064-8952 ISBN 978-963-12-0563-3



Kultúrházak éjjel-nappal, február 13-15-ig



.

Kultúrkavalkád: több száz program, több száz helyszín

Gőzerővel készülnek a hazai közművelődési intézmények a február 13-15. közötti hétvégére, hiszen már több mint 200 közművelődési intézmény, szervezet, mintegy 1.000 programjával jelezte részvételét az esemény hivatalos honlapján, a www.kulturhazak.hu oldalon.
A civil szerveződésből országos megmozdulássá nőtt programsorozat a Magyar Népművelők Egyesülete szervezésében, a Közösségfejlesztők Egyesülete, a Kulturális Központok Országos Szövetsége és a Nemzeti Művelődési Intézet partnerségével, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával jön létre idén már kilencedik alkalommal. A kikapcsolódni vágyó generációkat sokszínű, tartalmas programok várják kül- és beltéren, nappal és éjszaka egyaránt. Az esemény fővédnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, emblematikus arca pedig Szente Vajk, színművész, rendező.  
Az rendezvénysorozat részleteiről ma Vecsésen a Bálint Ágnes Kulturális Központban tartott sajtótájékoztatót Hoppál Péter, az EMMI kultúráért felelős államtitkára; Sajtó Attila, a Magyar Népművelők Egyesületének elnöke, a rendezvénysorozat főszervezője; Szente Vajk, színész, műsorvezető, a rendezvénysorozat arca és Kis Tóth János, a vecsési Bálint Ágnes Kulturális Központ igazgatója.
Hoppál Péter államtitkár elmondta: a Kormány támogat minden olyan kezdeményezést, amely a helyi közösségek kultúra mentén történő újjászerveződését segíti. A művelődési központok, vagy közismertebb nevükön kultúrházak pedig ennek a tevékenységnek a bázisai kell, hogy legyenek. Hangsúlyozta: a Kultúrházak Éjjel-Nappal programsorozat erre is felhívja a figyelmet. A programhoz február elsejéig csatlakozhatnak a hazai és idén első alkalommal a határon túli művelődési intézmények is. Mint mondta: a növekvő helyi közösségi aktivitás eredményeképpen ez idáig több mint 200 intézmény, szervezet, mintegy 1.000 programjával regisztrálta magát az esemény hivatalos honlapjára.
Sajó Attila, a Magyar Népművelők Egyesületének elnöke arról beszélt: a programok és a csatlakozott települések listája igen széles skálán mozog, kis falvaktól kezdődően megyei jogú nagyvárosig kapcsolódtak már be a program-kavalkádba. Hozzátette: szervezőként nem titkolt célkitűzésük, hogy a tavalyi rekord résztvevői létszámot, a mintegy 160 ezer fő látogatót az idén tovább növeljék.
A programok közül - csupán néhányat kiemelve - különösen izgalmas szórakozást kínál a Kecskemét Farsang Farka Hétvégéje, ahol koncertekkel, éjszakai palóc táncházzal, maszk-készítéssel várják a szórakozni vágyókat. A Kecskemét Táncegyüttes táncosaival a helyi Kulturális Központtól a „0 kilométer kőig" és vissza tavaszváró felvonulásra várják az érdeklődőket fazékkal, fedővel, kereplővel, síppal-dobbal. A Balaton-parti Vonyarcvashegyen meseszínház, kaktuszkiállítás és a Balaton Art Alkotóegyesület tagjainak közreműködésével nyilvános szinkronfestés várja a helyieket. A nyilvános festés jelszava: "Fessük át magunkat máról holnapra", melynek eredményeképpen egy éjszaka alatt új ruhát ölt magára a település. Miskolc Avason a Közösségi kávézóból indul a farsangi forgatag és az elmúlt években a helyiek aktív részvételével kialakított közösségi terekben folytatódik a mulatság, Komárom Koppánymonostor városrészében „Tavaszi portalanítás" címen az ott lakók fotóik, filmjeik segítségével osztják meg egymással az elmúlt években a közösségi ház körül zajlott eseményekkel kapcsolatos történeteiket, de érdemes lesz ellátogatni Mohácsra is, ahol a hagyományos busójárás kínál kikapcsolódást korosztálytól függetlenül.   
A több napos rendezvénysorozattal a szervezők szeretnék elérni, hogy a művelődési házak sokszínűsége és a közösségépítés lehetősége ismét bekerüljön a köztudatba, valamint, hogy a közművelődési intézmények alkotóműhelyei lehetnek a tehetséges fiataloknak és kibontakozásuknak. Szente Vajk, a rendezvény arca is sokat köszönhet e közegnek. A Békéscsabáról indult fiatal tehetségnek a helyi művelődési ház jelentette a kultúrával való találkozást, művészeti érdeklődésének kiindulópontját.
A programsorozat keretén belül pályázati lehetőségekkel kívánják ösztönözni a fiatalokat a szervezők. A kultúrházak tevékenységének népszerűsítése érdekében négy pályázatot hirdetett a Magyar Népművelők Egyesülete. A szakmai innovációs pályázatra új ifjúsági művelődési formák, módszerek kidolgozásával szakemberek jelentkezését várják február 16-ig, a flashmob-, fotó- és reklámszpot pályázatra bárki jelentkezhet a rendezvénysorozathoz kapcsolódó kreatív videóval, illetve a közművelődési intézmények programjain készült fotóval.

Kultúrházak Éjjel-Nappal
2015. február 13- 15.
Fővédnök: Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere
Szervező: Magyar Népművelők Egyesülete
Partnerek: Közösségfejlesztők Egyesülete,
Kulturális Központok Országos Szövetsége, Nemzeti Művelődési Intézet
Fő támogató: Emberi Erőforrások Minisztériuma
www.kulturhazak.hu

facebook.com/kulturhazak

Mahatma Gandhi





67 évvel ezelőtt meggyilkolták Mahatma Gandhi indiai békeharcost.


Mohandász Karamcsand Gandhi, híveitől kapott tiszteletnevén Mahátma Gandhi (Porbandar, Gudzsarát állam, 1869. október 2. – Újdelhi, Delhi állam, 1948. január 30.) jogász, politikus. India politikai és spirituális vezetője, az indiai függetlenségi mozgalom vezéralakja. Későbbi nevét híveitől kapta; a Mahátma szanszkrit szó, jelentése: „nagy lélek”. Ezen a néven ismeri őt az egész világ, s vált a békés ellenállás jelképévé. Nem áll vele rokonságban a későbbi indiai miniszterelnökök közül egyik Gandhi sem.





Mahatma Gandhi

(1969- 1948)


A béke bajnoka, aki szembeszállt egy birodalommal


Angliában tanult jogt, majd először Dél-Afrikában találkozott a faji megkülönböztetéssel. Innen hazatért Indiába, és életét annak szentelte, hogy országát felszabadítsa a brit elnyomás alól. Ezt addig példátlan módon: nem fegyveres felkeléssel, hanem békés tiltakozó akciók sorozatával próbálta elérni. Leghíresebb akciója a szabad sólepárlás jogáért végrehajtott 400 kilométeres tengerparti menetelése. Híres volt aszketikus életmódjáról, egyszerű hindu viseletéről, sétálóbotjáról, hatásos éhségsztrájkjairól. Őt magát ugyan meggyilkolta egy hindu fanatikus, de ügye diadalmaskodott: sikerült létrehoznia a britektől független Indiát.


Forrás: Királyok, hősök, vezérek (15. oldal) Bookazine Kft.,Geopen Könyvkiadó Kft. (2014) ISSN 2064-8952 ISBN 978-963-12-0563-3

2015. január 29., csütörtök

Bemutatkozott a barramundi



.


Kevesen ismerik, pedig a barramundi akár „hazai" halnak is nevezhető. A jászkiséri tenyésztésnek köszönhetően az Ausztráliában őshonos fajta nagyon frissen kerül az asztalunkra. Ráadásul ez a hal kimondottan egészséges: omega-3 telítetlen zsírsavakban gazdag, magas a tápértéke, alacsony a kalóriatartalma és még ízletes is.


Bemutatkozott a barramundi!
A magyarországi halfogyasztás ösztönzésére létrejött Kapj rá! kampány kóstolót tartott, amelyen az érdeklődők megízlelhették ezt a különleges halfajtát. Az Ausztráliában őshonos halat Magyarországon is tenyésztik - évente 30-40 tonna kerül belőle a piacokra. A hazai tenyésztés - és az ebből adódó rövid szállítási távolság - garantálja, hogy a barramundi valóban frissen kerüljön a pultokra, majd onnan a tányérokba.

„A barramundi egy süllőhöz hasonlító halfajta, amely a sós és az édes vízben egyaránt jól érzi magát. A húsa jó minőségű, szálkamentes és könnyen lehet ízletes leveseket, sülteket, szusit, vagy bármilyen más fogást készíteni belőle" - magyarázta Áman Attila séf, a Kapj rá! kampány állandó szakértője.

A barramundit nemcsak a séfek és az amatőr szakácsok zárhatják a szívükbe, hanem mindenki, aki odafigyel az egészséges táplálkozásra. Tápanyag tartalma miatt a barramundi az egyik legegészségesebb hal a világon. Száz gramm hús nagyjából 500 mg omega-3 telítetlen zsírsavat tartalmaz, amellyel megelőzi a hasznos zsírsavakban szintén gazdag tőkehalat és tilápiát is. A barramundit a fogyókúrázók is bátran fogyaszthatják, hiszen 100 gramm mindössze 137 kalóriát tartalmaz, míg értékes fehérjetartalma eléri a 25 grammot.

„Egy kimondottan könnyed, nem túl karakteres ízű halról beszélünk. Kétfajta fogást készítettem belőle, az első egy igazán különleges saláta, amelyben keveredik a gyümölcs és a hal zamata, a másik pedig egy könnyed sült egyedi ízvilággal. Természetesen hagyományos, egyszerűen megfőzhető ételeket is készíthetünk a barramundiból. Fontos, hogy minél többen megismerjék ezt a halat, mert egészségüknek és érzékeiknek is szívességet tesznek vele" - tette hozzá a nap mint nap halakkal foglalkozó séf.

A Halászati Operatív Program (HOP) - amely Magyarországon a halfogyasztás népszerűsítését tűzte ki célul - kiemelt feladatának tekinti, hogy a hazai halból készült ételek minél gyakrabban és minél több változatban kerüljenek a családok asztalára. Könnyen és gyorsan elkészíthető, finomabbnál finomabb halas fogásokért és elkészítési praktikákért látogasson a Kapj rá! honlapjára.

És végül következzen két Barramundi-s  recept:

Barramundi ceviche (perui halsaláta)
Hozzávalók 2 személyre:
  • 10 dkg lime
  • 1 g aji amarillo krém
  • 6 dkg édes hagyma
  • 16 dkg barramundi filé (bőr nélkül)
  • 10 dkg mangó
  • 6 szál koriander
A halfilét apró kockákra vágjuk (kb. 5×5 mm) és megsózzuk. A mangót és az édes hagymát meghámozzuk, szintén apró kockákra vágjuk, a koriandert felaprítjuk. A lime levét kifacsarjuk és bele keverjük az aji amarillo krémet. Egy keverőtálban keverjük össze az összes hozzávalót, hagyjuk állni pár percig, majd tálalhatjuk. Fontos, hogy tálaláskor salátalevet is tegyünk bőségesen.

Barramundi saikyo miso, quinoával és karalábéval
Saikyo miso
Hozzávalók 2 személyre:
  • 40 dkg barramundi filé
  • 100 ml szaké (japán rizsbor)
  • 100 ml mirin (japán rizsbor)
  • 150 g kristálycukor
  • 300 g fehér misópaszta (érlelt, sózott szójapüré)
A szakét és a mirint egy lábasba öntjük, felforraljuk, hozzáadjuk a cukrot, 10 percig lassan forraljuk, belekeverjük a misopasztát, lehűtjük. Az így kapott pác felét dobozba kanalazzuk, ráfektetjük a halszeleteket, majd befedjük a másik felével. 1-2 napig pácoljuk, majd a pácból kivéve, a pácot letörölve, 200°C-os sütőben, vastagságától függően 8-12 percig sütjük.
Karalábés quinoa
Hozzávalók 2 személyre:
  • 120 g quinoa (inka rizs)
  • 200 ml forró víz
  • 240 ml szárnyas alaplé
  • 200 g karalábé
  • 40 g vaj
A karalábét meghámozzuk és a gömbölyű felületeket levágva egy téglatestet vagy kockát vágunk belőle. A levágott részeket félretesszük, később felhasználjuk majd. A karalábéból kivágott alakzatból egyforma kockákat vágunk, serpenyőben vajon, kevés vízzel megpároljuk. A quinoát leforrázzuk a forró vízzel, majd leszűrjük. Felforraljuk az alaplevet, beletesszük a quinoát, majd lassú, gyöngyöző forralással 15-20 perc alatt készre főzzük. Amikor elkészült belekeverjük a karalábé kockákat.
Snidlinges karalábépüré, szecsuani borssal
Hozzávalók 2 személyre:
  • A félretett karalábé
  • 1 csomag snidling
  • vaj
  • szecsuani bors
A snidlinget leforrázzuk, jeges vízben lehűtjük, szárítjuk. A megmaradt karalábét kevés vízen megpároljuk, leszűrjük, még melegen össze turmixoljuk a snidlinggel és a hideg vajjal. Tálaláskor szecsuani borsot őrölünk rá.

www.kapjra.hu

Lantai József  EuroAstra

Kemény Henrik bábszínész





90 évvel ezelőtt Budapesten megszületett Kemény Henrik, Kossuth-díjas bábszínész.

.


Budapest, 1925. január 29. Debrecen, 2011. november 30.Az MMA néhai tagja

Díjak: A Népművészet Mestere (1954), MTV Nívódíjak; A Szocialista Kultúráért (1973), UNIMA dísztagság (1980), A Gyermekekért Érdemérem (1983), Érdemes Művész (1987), Arany Szirén-díj (Cervia, Olaszország, 1992), a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1995), Pro Urbe Budapest-díj (1998), Kiváló Művész (2002), Kossuth-díj (2005), Prima-díj (2008)

Kemény Henrik 1925. január 29-én Budapesten született. Kemény a család bábosbódéjában nőtt fel, hatéves korában kezdett játszani. A bábozó családban már a nagyapa is a vásárokat járta bábjaival, a New Yorkban az MGM-nek dolgozó apja 1926-ban Hűvösvölgyben nyitott bádogbódét, és itt adták elő Paprika Jancsit.
Kemény első figuráját 1935-ben faragta ki, apjától a bábszínházat a munkaszolgálatban eltűnt apjától 1945-ben vette át. A családi bábszínházat az ötvenes években államosították, ezért Kemény Henrik kénytelen volt az Állami Bábszínházban dolgozni az Andrássy úton, ahol bábokat tervezett és készített, játszott, majd visszatért a vándorszínházhoz. A Bábszínészképzőn 1964-ben végzett.

Kemény alapította az első vidéki bábszínházat is Győrben. Közben folyamatosan járta az országot: "Volt egy Trabantom, bőröndlakó bábokkal egymagam jártam az országot. Azokban a kis falvakban, ahol nem volt művelődési ház, az istállóban, szalmakupacokon ülve élvezték a darabot. Egyes helyeken nem volt villany, ott a háború után talált tábori aggregátoromat indítottam be, autólámpát szereltem a paravánra, azzal világítottam."

2002-ben kiváló művész címet kapott. 2005-ben Kossuth-díjjal tüntették ki a hazai vásári bábjáték legtisztább hagyományainak őrzése és terjesztése érdekében végzett tevékenységéért, hét évtizedes, országszerte ismert és elismert legendás művészetéért. 2008-ban Prima-díjat kapott.

Egyébként a Kossuth-díjat először visszautasította, mert nem akarta együtt megkapni az akkori igazgatóval. A nyolcvanadik születésnapján elfogadta, és megalapította belőle a Korngut–Kemény Henrik Alapítványt.

2008-ban felröppent a hír, hogy Kemény visszavonul, de ezt később cáfolta: "Amíg fel tudom emelni a kezemet, addig játszani akarok".

A Népligetben a Mutatványos téren működött Kemény Henrik Bábszínháza, melyet 1982-ben kultúrtörténeti emlékké nyilvánítottak. 2011. október elején égett le a Népligetben a volt bábszínház épülete. Mire a tűzoltók megérkeztek, a 300 négyzetméteres faszerkezet porig égett.

Azt a családi bábszínházazást, amit a Kemény Henrik és felmenői képviseltek, azt már senki nem folytatja, legalábbis Kemény így gondolta egy interjúban: "Már a nagyapámtól kezdve nálunk a bábelőadáshoz szükséges összes bábot, kelléket, mechanikai eszközt, a színpadot és minden más munkát magunk végeztük, és én ma is így végzem". Manapság a bábosok már készíttetik a bábokat és kellékeket.



Forrás: index.hu


2015. január 28., szerda

Hungarikum lehet a sebes pisztráng?




A gödöllői Szent István Egyetem (SZIE) kutatói a sebes pisztrángok (Salmo trutta) tenyésztésére új módszert dolgoztak ki.
.
Sebes pisztráng
Fotó: Profimedia
A tudósok szerint a sebes pisztráng akár hungarikummá vagy gasztronómiai különlegességgé is válhat - hangzott el a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, 2014. január 28-án.
Urbányi Béla, a SZIE Halgazdálkodási Tanszékének vezetője elmondta, kutatásuk célja, hogy felmérjék az őshonos dunai vérvonalú sebes pisztráng génállományának részesedését a magyarországi pisztrángtelepek állományában, valamint elősegítsék ennek a részesedésnek a növekedését.
Magyarországon jelenleg két pisztrángfaj található, az Észak-Amerikából a 20. század elején betelepített szivárványos pisztráng (Oncorhynchus mykiss) és az őshonos sebes pisztráng. Utóbbi Európán belül öt evolúciós vérvonallal rendelkezik, Magyarországon ezekből a dunai vonal található meg. Minden vérvonal rendelkezik bizonyos egyedi genetikai jegyekkel, így kimutatható az is, hogy a magyarországi pisztrángtelepek állománya mennyiben tartalmazza a dunai vérvonal genetikai jellemzőit.
Horváth Ákos, a tanszék tudományos főmunkatársa elmondta: amikor a vizsgálatokat megkezdték a lillafüredi pisztrángtelepen, a dunai vonal részesedése a tenyészállományban mintegy 25-30 százalék volt. A SZIE tudósai által kidolgozott és sikerrel alkalmazott tenyésztési rendnek eredményeként ez az arány ma már 50 százalék körül mozog. A csapat jelenleg három helyszínen - a Lillafüred, Szilvásvárad és egy Balaton-felvidéki tenyésztőtelep – alkalmazza a módszert.
Urbányi Béla szerint a projekt eredményeiből kereskedelmi haszon is származhat: ha sikerül hungarikumként, helyi természeti értékként vagy más módon minősített fajtaként elfogadtatni az őshonos sebes pisztrángot, akkor akár egy külön „brand” is épülhetne a védjeggyel ellátott halfajra.
Horváth Ákos hozzátette, hogy a dunai sebes pisztráng külalakra, ízre minimálisan különbözik a többi pisztrángfajtól. Annak idején azért telepítették a szivárványos pisztrángot, mert ez a fajta sokkal gyorsabban növekszik, jobban bírja a meleg időjárást és az oxigénhiányos vizet. Lehetséges, hogy a gyorsabb növekedés miatt a kereskedők a jövőben is ezt fogják előnyben részesíteni.
A kutató ennek ellenére úgy véli, ha sikerül hungarikumként elfogadtatni a sebes pisztrángot, egyfajta gasztronómiai különlegességgé válhat.

MTI