.
A kézirat tanúsága
szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban e napon fejezte be a Himnusz
megírását. Ennek emlékére 1989-től január 22-én
ünnepeljük A magyar kultúra napját, és 1993-tól már a
pedagógusokat is ekkor tüntetik ki (de a pedagógusnap június első
vasárnapjára esik).
A magyarságnak a 19. századig nem volt
nemzeti himnusza. Az 1815-től Szatmárcsekén élő Kölcsey Ferenc
a bécsi udvar alkotmánytipró intézkedéseinek fokozódása
idején, 1823 januárjában írta hazafias költészetének
legnagyobb remekét, a Hymnust. Először 1829-ben Kisfaludy Károly
Aurorájában jelent meg, a kéziraton még szereplő "Magyar
nép zivataros századaiból" alcím nélkül, 1832-ben, Kölcsey
munkáinak első kötetében már a szerző által adott alcímmel
látott napvilágot.
A Himnusz
megzenésítésére 1844-ben került sor pályázat keretében,
amelyet Erkel Ferenc, a Nemzeti Színház karmestere nyert meg a
zsűri ítélete szerint. A művet 1844. július 2-án
mutatták be a Nemzeti Színházban, hivatalos állami ünnepségen
1848. augusztus 20-án csendült fel először. A 191 éves
Himnuszt a közmegegyezés tette nemzeti imádságunkká,
hivatalosan azonban csak az 1949. évi alkotmányt alapjaiban
módosító 1989. évi XXXI. törvény iktatta nemzeti jelképeink
sorába.
A magyar kultúra napjáról való megemlékezés
gondolatát ifjabb Fasang Árpád zongoraművész vetette föl
1985-ben, majd a Hazafias Népfront fórumain hívta fel a figyelmet
egy ilyen ünnep fontosságára. "Ez a nap annak tudatosítására
is alkalmas, hogy az ezeréves örökségből meríthetünk, és van
mire büszkének lennünk, hiszen ez a nemzet sokat adott Európa, a
világ kultúrájának. Ez az örökség tartást ad, ezzel
gazdálkodni lehet, valamint segíthet a mai gondok megoldásában
is" - mondta a kezdeményező.
Azóta a magyarság idehaza, a
határokon túl és szerte a világban megemlékezik január 22.
alkalmával a magyar kulturális értékekről. Díjakat
adnak át, koncerteket rendeznek, irodalmi esteket és színházi
előadásokat tartanak. Többek között ekkor adják át a
Márai Sándor-díjat, a Csokonai Vitéz Mihály Alkotói Díjat és
a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat, valamint a közművelődés
minőségfejlesztéséért járó Minősített Közművelődési
Intézmény Címet és a Közművelődési Minőség Díjat, a
legjobb szolgáltatást nyújtó könyvtáraknak a Minősített
Könyvtár Címet, Kolozsvárott pedig az Erdélyi Magyar Kortárs
Kultúráért Díjat.
A magyar
kultúra napja a Pesti Vigadóban
A magyar kultúra napja alkalmából
ingyenesen látogatható kiállításokkal és színes programokkal
vár minden érdeklődőt a Pesti Vigadó.
Idegenvezetők közreműködésével,
három alkalommal vehetik igénybe a tárlatvezetést az ide
látogatók január 22-én, akik a program keretén belül
megismerkedhetnek Pesti Vigadó történetével, belső tereivel és
panorámájával. Az épületben való séták zárásaként a Magyar
Bor Akadémiával együttműködésben különleges, a magyar
borkultúrát bemutató programmal találkozhatnak a Pesti Vigadó
vendégei.
Ezen a napon főként az iskoláskorú
gyermekeket várja a „Szervusztok, pajtikák!" című,
15.00-kor kezdődő bábelőadás, amit drámapedagógiai és
bábkészítő foglalkozások követnek. Ehhez a programhoz szervesen
kapcsolódik Kemény Henrik vásári bábjátékos kiállítása,
amelyet a Vigadó Galériában tekinthetnek meg az érdeklődők. A
programokon való ingyenes részvétel minden esetben regisztrációhoz
kötött.
A Vigadó téren élőzene és forralt
bor vár minden résztvevőt délután 17.00-tól. A közmédia
Virtuózok c. tehetségkutató műsorának kategória nyerteseinek
ünnepi koncertjét hallgathatják meg az idelátogatók Pesti Vigadó
Dísztermében 19.00-kor, melynek keretében a győztesek
átveszik a Magyar Művészeti Akadémia különdíját.
A magyar kultúra napja alkalmából
szervezett programok a 150 éves a Vigadó című
rendezvénysorozathoz kapcsolódnak, melynek további eseményeiről
itt tájékozódhatnak:
2015. 01. 22., 10.00 Nyitott
ház
2015. 01. 23., 19.00 Lázár
Kati: Kripli Mari – színházi időutazás
2015. 02. 17., 19.30 Liszt,
Európa vándora – a Honvéd Férfikar hangversenye
2015. 02. 18., 19.00 Örkény–Berényi:
A Szkalla lányok – színházi időutazás
2015. 02. 19., 19.30 A
Budafoki Dohnányi Zenekar ünnepi koncertje
2015. 02. 20., 19.00 Tamás
Menyhért: Mikes – Irodalom a színpadon
Forrás:
MTVA, Magyar Művészeti Akadémia