2019. március 6., szerda

Jön a Csillagászati Hét a Zsolnay Negyedben!




.

Immár 5. alkalommal várja a látogatókat a legizgalmasabb csillagászati előadásokkal és bemutatókkal a Csillagászati Hét a Zsolnay Negyedben, március 18-24. között. Az érdeklődők többek között részt vehetnek Mars-küldetésen, irányíthatnak robotot, valamint bepillanthatnak a Csillagok között című film tudományos hátterébe. Ráadásul a Holdra szállás 50 éves évfordulója kapcsán látható lesz az ország legnagyobb, nyilvánosan megtekinthető holdi meteoritja is!


Mintegy 30 program, planetáriumi vetítések, érdekes csillagászati-űrkutatási előadások, távcsöves bemutatók és gyerekprogramokok várják az érdeklődőket a Csillagászati Héten, a Zsolnay Kulturális Negyed Planetáriumában és Látogatóközpontjában.

Az esemény meghívott szakemberei között szerepel dr. Kiss L. László csillagász, akadémikus, az MTA levelező tagja, akiről még egy aszteroidát is elneveztek. A szakember előadása hétfőn hallható A Tejútrendszer felfedezése: a Gaia európai űrteleszkóp eredményeiről címmel.
Hogyan jutottunk el Galilei távcsövétől a harminc–negyven méter tükörátmérőjű extrém nagy távcsövekig? Melyek azok az asztrofizikai kérdések, amelyek megfigyeléséhez milliárd euró/dollár költségű obszervatóriumok épülnek? Ezekre a kérdésekre is választ ad dr. Mosoni László csillagász előadása, Bolygókeletkezés nagyító alatt: hatalmas távcsövek – apró részletek címmel.
Dr. Kovács József (ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium) előadása Kip Thorne Az Interstellar és a tudomány c. könyve alapján exkluzív bepillantást enged Christopher Nolan Csillagok között című filmjének tudományos hátterébe.
Az érdeklődők előadást hallhatnak a műholdas távérzékelésről is és megtudhatják, hogy az 50 évvel ezelőtti holdra szállás fényében mire számíthatunk a következő fél évszázadban.
Az etyeki Korda Filmstúdió munkatársa, Sándorfi Richárd beavatja a hallgatóságot azokba a kulisszatitkokba, filmes trükkökbe, amelyek segítségével az elmúlt időben olyan meghatározó sci-fi produkciók születtek a stúdióban, mint a Szárnyas fejvadász 2049, a Mentőexpedíció és a NatGeo: Mars – Utunk a vörös bolygóra című sorozata. Aki gondolkodott már azon, hogy miként készült a Halálcsillag, hogyan utazhatunk feketelyukon keresztül, vagy vajon tényleg terem-e krumpli a Marson, az jöjjön el, csatolja be az övét és „Csubi, kapcsoljunk hiperűrsebességre”!

Szerdán és pénteken az általános iskolás korosztály vehet részt Mars-küldetésen, amelynek keretében robotot irányíthatnak a vörös bolygó felszínén, és űrhajós sisakot is felpróbálhatnak.

Az előadásokat planetáriumi bemutatók és ingyenes távcsöves bemutatók egészítik ki, hétvégén pedig izgalmas csillagászati-ismeretterjesztő programok várják a kicsiket és nagyokat. Részt vehetnek földönkívüli Varázsórán, megnézhetik távcsővel a Nap felszínét, megérinthetnek igazi meteoritot vagy akár kis csillagászokká is válhatnak.

A látogatók a Csillagászati Hét programjaival is részt vehetnek a Nyerj római utazást a Planetáriummal! nyereményjátékban.

https://www.zsolnaynegyed.hu/programok/csillagaszati-het-2019
 

Nincsenek megjegyzések: