Bejegyzések
I. A középkori könyvkultúra kutatásának elsődleges forrásai
Fennmaradt kódexek és nyomtatványok
A legfontosabb és leginformatívabb forráscsoportot maguk a kézbe vehető kötetek jelentik. Minden kódex egyedi darab, mely egy adott szerző és mű regisztrálhatóságán túl számtalan adalékkal szolgálhat keletkezésének idejére, helyére, a másoló kilétére, a megrendelő igényeire, a későbbi használókra, tehát az írásbeliség és a középkori művelődéstörténet egészére nézve. A magyarországi könyvkultúra szempontjából ezért nem közömbös, hogy egy kódex a középkori Magyarországon készült-e illetve hazai megrendelő készíttette, vagy pedig készen vásárolták külföldön. Ugyanakkor a középkori olvasástörténet és műveltség kutatásánál számba veendő minden itt olvasott-használt szöveg, tekintet nélkül annak eredetére, illetve arra, hogy kézzel írott vagy nyomtatott formában volt-e hozzáférhető.
Mezey László 1978-ban kísérletet tett arra, hogy a középkori intézmények számbavételével megbecsülje a Mohács előtti Magyarországon használt kódexek számát. A nagyon is hozzávetőleges, de a nagyságrendet mégis érzékeltető eredmény 55 000 kézirat. A nyomtatványok egykori arányait még senki sem próbálta megállapítani. A máig fennmaradt kötetek a hajdani állomány néhány százalékát jelentik csupán. Talán elég két példát említeni. A 996-ban alapított pannonhalmi bencés apátság ma is működik, szemben a legtöbb középkori kolostorral, melyek szinte nyomtalanul eltűntek. Legnagyobb bencés kolostorunk kódexei közül egyetlen kötet maradt fenn. Az esztergomi káptalan a székesegyházak között ugyancsak a leggazdagabb könyvtárral rendelkezhetett. Mai állományában mindössze két kódex képviseli az egykori gyűjteményt, további tizenhárom kötetét más, jórészt külföldi könyvtárak őrzik. A fenti adatokkal azt kívánjuk érzékeltetni, hogy mennyire véletlenszerű, mi maradt meg, s mi nem. Amikor középkori könyvkultúránkról beszélünk, tudnunk kell, hogy egy-egy létező dokumentum mellől több tucat, esetleg több száz másik hiányzik.
A fennmaradt könyvek nagyobb része nem a mai Magyarország területén vészelte át a történelem viharait. Az erdélyi és felvidéki gyűjtemények nem semmisültek meg olyan mértékben, mint a hódoltság területének intézményei, emellett pedig a világ számtalan könyvtárában őriznek különböző úton-módon odajutott hazai eredetű könyveket. Ezek felkutatása és publikálása a múlt század óta folyik. Viszonylag korán felmerült az igény, hogy a lassan sokasodó adatokat önálló katalógusba foglalják. Erre Csapodi Csaba és Csapodiné Gárdonyi Klára jóvoltából a közelmúltban került sor: a Bibliotheca Hungarica első két kötete a könyvtárak ábécé-rendjében tartalmaz minden olyan ma ismert kódexet és nyomtatványt, melyet 1526 előtt Magyarországon használtak. A mutatókkal jól felszerelt katalógus segítségével nagyobb fáradság nélkül áttekinthető lett a középkorból fennmaradt teljes könyvanyag, közel 3000 kötet.
Kódextöredékek
A 16-17. században szívesen kötöttek nyomtatott könyveket fölöslegessé vált pergamenkódexek lapjaiba. Olcsó és jó kötőanyag volt ez. Ma viszont a kötések gyakran értékesebbek azoknál a nyomtatványoknál, melyeket évszázadokon át óvtak, hiszen fontos kódexek egykori meglétéről tanúskodnak. Az persze gondos bizonyítást igényel, hogy a kötés itt került a kötetre, vagyis a kódexet itt vágták fel, s korábban itt használták. A magyarországi könyvtárakban fellelhető kódextöredékek rendszeres feltárását Mezey László kezdte el 1974-ben. Az anyag publikálása a Fragmenta et codices in bibliothecis Hungariae akadémiai kiadványsorozatban folyik: eddig a budapesti Egyetemi Könyvtár (Szerk. Mezey László, I/1. Bp., 1983.), a Központi Papnevelő Szeminárium (Szerk. Mezey László, I/2. Bp., 1988.) és az esztergomi könyvtárak (Szerk. Vizkelety András, II. Bp., 1993.) mintegy 700 töredéke jelent meg katalógusszerű feldolgozásban. Ennek természetesen csak egy része magyar vonatkozású (hungaricum). Az MTA Kézirattára egy jól körülhatárolt töredék-együttesét Körmendy Kinga dolgozta fel (A Knauz-hagyaték kódextöredékei és az esztergomi egyház középkori könyvtárának sorsa. Bp., 1979.).
Könyvjegyzékek
A középkorból mintegy negyven, a legkülönbözőbb alkalomból készült, hosszabb-rövidebb könyvjegyzék maradt fenn. Vannak vagyonleltárak, végrendeletek, egyszerű feljegyzések, levelek. Az állományleltár jelentősége az, hogy egy adott időpontban az intézmény teljes könyvkészletét számba veszi, amiről - a könyvpusztulás mértékét tekintetbe véve - egyébként nemigen lenne fogalmunk. A könyvjegyzékek fennmaradása még esetlegesebb, mint maguké a könyveké, szerencsére több egyházi intézménytípusból (kolostor, káptalan, plébánia) maradt ránk leltár.
A végrendelet egy-egy magánszemély könyveit sorolja fel, fontos információkkal szolgálván mind a végrendelkezőre, mind az örökösre nézve.
A Bibliotheca Hungarica harmadik kötete elsősorban a könyvjegyzékekben említett, de később elveszett műveket tartalmazza a források időrendjében. A jegyzékek egy része azonban máig nincs kimerítően feldolgozva. Csapodi Csabának a pannonhalmi könyvjegyzékről írt tanulmányait és Solymosi Lászlónak a 15. század végi veszprémi leltártöredéket elemző munkáját modell értékűnek tekintjük. Nagy szükség lenne a forrástanulmányok mellett maguknak a jegyzékeknek egy közös kötetben való, mutatókkal jól felszerelt, kritikai kiadására is.
Használói glosszák, az olvasó megjegyzései
Ez a forráscsoport képezhetné a könyvhasználat illetve az olvasástörténet legmegbízhatóbb bázisát, ha nem lenne túlságosan véletlenszerű, szegényes és feldolgozatlan. A magyar nyelvű glosszákat kivéve nincsenek együttesen nyilvántartva azok a kötetek, melyekben lapszéli vagy sorközi jegyzeteket találunk. Ha közös feldolgozásuk reménytelen és fölösleges is, rendszeres kutatásuk (egyes művek, műfajok, állományok, egykori tulajdonosok stb. szerint) nagyon fontos.
Középkori magyarországi szerzők közvetlen forrásai
Bár a művek alkotó felhasználásáról ez a csoport vall, feltárásuk filológus-nemzedékeket foglalkoztató feladat. Az irodalomtörténet-írás során eddig azonosított és elszórtan publikált anyagot a Bibliotheca Hungarica harmadik kötete lehetőség szerint tartalmazza (pl. a Szent Gellért vagy Kézai Simon által használt könyvek). Mivel a középkori szerzők általában másod-harmadkézből idéznek, és a közvetlen forrás helyett a nagy egyházi tekintélyekre hivatkoznak, a forráskutatás nagy óvatosságot igénylő feladat.
* * *
A források közül a kódexekkel átfogóan a kodikológia foglalkozik. Célja, hogy más tudományágak (írástörténet, filológia, művészettörténet, zenetörténet, kötéstörténet, intézménytörténet, heraldika stb.) segítségével minden lehető információt feltárjon egy-egy kódexszel kapcsolatban. Ezek alapján kijelöli a kódex helyét a művelődéstörténetben, miközben az új eredményekkel maga is gazdagítja azt. Példaként Vizkelety András és Körmendy Kinga kutatásait említhetjük az utóbbi évekből. Vizkelety több korai domonkos kódexet azonosított, melyek a rend tudományközvetítő szerepét és a hazai rendi oktatás magas színvonalát bizonyítják. Körmendy Kinga tanulmányok sorával dokumentálta megbízhatóan Esztergom középkori egyházi intézményeinek könyvhasználatát.
(A bibliográfiai adatokat ld. a III. fejezet végén.)
Forrás: MEK
_kicsi.JPG)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése