2011. július 2., szombat

Hazánkba került a Częstochowai Fekete Madonna másolata




A Częstochowai Fekete Madonna hiteles másolatát június 30-án, csütörtökön fogadták a budapesti Parlament előtt, közjogi méltóságok jelenlétében, majd körmenetben kísérték végleges helyére, a Szent István-bazilikába, államalapító királyunk Szent Jobbjához.

1939-ben, a II. világháború kitörése – Lengyelország lerohanása – előtti nyáron indult utoljára Magyarországról Częstochowába vonat kifejezetten zarándoklat céljából.

A 72 esztendővel ezelőtti eseményre való emlékezés és a június végi EU-elnökség átadás–átvétele jegyében június 27-én, hétfőn újra vonat indult Budapestről Jasna Górába 640 zarándokkal, ahol közösen imádkoztak a két nép 2011-es európai szolgálatáért, a lengyelek és a magyarok boldogságáért, jólétéért, a két ország elöljáróiért. A zarándokút egyik lelki vezetője Székely János esztergom–budapesti segédpüspök, a zarándokokkal tartott Böjte Csaba ferences testvér, Bátor Botond magyarországi pálos tartományfőnök és Kövér László házelnök.

A zarándoklat megkoronázásaként a pálosok Magyarországnak ajándékozták az ismert kegykép, a Częstochowai Fekete Madonna hiteles másolatát. A képet pálos szerzetesek hozták hazánkba, buszon. A Fekete Madonna másolatát június 30-án, csütörtökön 19 órakor a budapesti Parlament előtt közjogi méltóságok jelenlétében fogadták, majd 19.45-kor körmenetben kísérték végleges helyére, a Szent István-bazilikába, államalapító királyunk Szent Jobbjához. A bazilikában ezt követően július 1-jén, pénteken késő estig folytatódott a két nép közös imája.

*

A częstochowai Fekete Madonna (Czarna Madonna vagy Matka Boska Częstochowska) Európa egyik legismertebb Szűz Mária-ikonja, a lengyel katolicizmus és függetlenség szimbóluma. A Jasna Góra-i pálos kolostorban őrzik Lengyelországban, Częstochowában. A legenda szerint Szent Lukács evangélista festette egy cédrustáblára, amely a Szent Család otthonából származott. Az egyik legrégebbi Jasna Góra-i irat szerint a kép Jeruzsálemből Konstantinápolyon és Belzen keresztül került a kolostorba 1382 augusztusában; abban az évben kapták birtokul Jasna Górát (Fényes Hegy) a magyar pálosok. Az ikon, amelynek csodatévő erőt tulajdonítanak, évszázadok óta vonzza a zarándokok tömegeit a világ minden tájáról; Jasna Górát a világ egyik leglátogatottabb zarándokhelyévé tette.

Forrás: Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések: