2019. május 26., vasárnap

Rosalia - Rosé és Pezsgő Liget




.

A rosé legyen Veled! A csillagászok szerint a nyári napforduló június második felében jön csak el, de a rosé-rajongóknak nem kell addig várniuk. A Rosalia Fesztivál május utolsó estéjén belecsap a nyárba: újra pezsegni fog a Liget, zizegnek a szívek, rózsaszínben látjuk a világot, és három napig csak örülünk egymásnak, az ittnek és a mostnak.


Idén nyolcadik alkalommal köszöntjük a nyarat rosékkal, pezsgőkkel, finom borokkal, ínyenc gasztronómiával, koncertekkel, családi programokkal Budapest legnagyobb szezonnyitó borfesztiválján. Több mint 60 borász borai mellett a trendi street food ételek legfrissebb kínálata is bemutatkozik. A T-Systems színpadon minden este koncert és éjszakába nyúló buli szórakoztatja a borozókat: fellép többek között az Aurevoir, Mary PopKids, Bágyi Balázs Quartet, Peet Project, Animal Cannibals, a Parno Graszt és a kihagyhatatlan DJ Juhász Laci. Vasárnap izgalmas és fiatalos folklór program várja az érdeklődőket. Az idei Rosalia újdonságaként bemutatkozik a kovászos kenyér, emellett sok mindent megtudhatunk vak társaink sajátos életéről is. A Liget Bora választással segítséget adunk az örök kérdés eldöntéséhez: melyik legyen idén nyáron a kedvenc rosém?

Borok, buborékok
A borászok legfrissebb rosé boraikkal készülnek, de természetesen a habzóborok és pezsgők szerelmesei is megtalálják majd idei kedvenceiket. A teljesség kedvéért pedig számtalan fehér- és vörösbor is kóstolható lesz. A Rosalia idén új, menő poharakkal is készül: új grafikákkal és szlogenekkel, illetve pároknak szóló poharakkal, melyek akár elővételben is megvásárolhatók.

Színvonalas, fancy gasztronómia
A gasztronómiai kínálat a színvonalas és trendi street food jegyében vonultat fel új és már évek óta fellelhető finomságokat: az Ami Burger hamburgerei a legfinomabbak messze földön, természetesen kiváló minőségű alapanyagokból; a sokak által kedvelt Pizza Me is ott lesz hagyományos olasz pizzáival; a Gléda vendéglő champagne pezsgőkhöz kínál különböző érlelésű sonkákat és sajtokat, emellett különleges kolbászokkal, lecsós tarjával és tépett kacsa burgerrel is készül.  A Pola Pola a balkán frissen, faszénen grillezett ízeit hozza el, az Országkonyha pedig füstölt lazacot is kínál; a Low Cost Gourmet Trailer a közkedvelt tócsnik újragondolt világával érkezik, de nem maradhatnak el a Szega sajtválogatásai és a Szittya Buci sem. Az édesszájúak a Bolka Bonbon, a Vitéz Kürtős rendhagyó és friss portékáiból válogathatnak, de sok féle rétes is készül a Rosalián.

Zene, tánc, őrült buli
A Rosalia T-Systems színpada idén is gazdag zenei kínálattal készül, igazi nyáreleji borozgatós és egyben bulizós hangulat szórakoztatja a vendégeket.
Május 31-én, pénteken 16 órától „Az Év Fiatal Jazz-zenésze” tehetségkutató verseny egyik győztesének zenekara, a Hász Eszter Quintet kezdi a Rosalia műsorát. Eszter alig 5 éve kezdett jazz zenét játszani, mégis hatalmas sikerrel indult pályafutása. Kedvenc formációja zenekaruk, a Quintet, mely repertoárja szokatlanul sokszínű: a saját dalok mellett hallhatók jazz standard-ek, pop feldolgozások, de megmutatkozik az elektronikus vonal is.  
Őket követi 18.30-tól az Aurevoir zenekar. A zsámbéki fiatalokból álló csapat sokszínű stílusban játszik: zenéjüket az angolszász beat-folk, a Kárpát-medence népzenéje, ír és balkáni dallamok jellemzik. Ethno-beat muzsikájuk ismertetője, hogy kategorizálhatatlanok, nem szorítják magukat műfaji határok közé.
Este 22.30 perctől a sokak által ismert Mary PopKids következik. A zenekar 2009-ben alakult, 10 év alatt igazi klasszikussá nőtték ki magukat. A soul, funky és elektronikus elemeket is felvonultató zenekar az utóbbi években Magyarország összes nagyobb fesztiválján és klubjában megfordult már. Igazi közönségkedvenc, fülbemászó dallamaikkal, nagyszerű szövegeikkel és minőségi megjelenésükkel hamar belopták magukat sokak szívébe.
Az esti éjfélig tartó nagy buli műsorát DJ Juhász Laci szerkeszti: a közönségtől függően bármi előfordulhat: hiphop, rnb, house, dnb, rock vagy akár dubstep.
A szombat ismét jazz hangulattal indul, 14 órától a Sebestyén Patrik Sextet lép színpadra. A fiatalok főleg saját zenét játszanak, mely nagy részét Patrik komponálja, aki „Az Év Fiatal Jazz-zenésze” tehetségkutató verseny egyik győztese volt. Utánuk következik a Bágyi Balázs Quartet Pocsai Kriszta közreműködésével. A dobos-zeneszerző Bágyi Balázs a magyar jazz élet egyik meghatározó, külföldön is rendszeresen koncertező művésze, különleges, melodikus dobolási stílusa komplex zenei élményt nyújt. Az új felállás zeneiségében a post bop elemekből építkező akusztikus kortárs jazz dominál.
18 órától a Peet Project kínál különleges, felejthetetlen műsort. A nemzetközileg elismert, rendkívül fiatalos és dallamos zenét játszó együttes különlegessége, hogy a funky és pop alapú, némi jazzel fűszerezett hangulatban a zenekar frontembere, Ferencz Péter “Peet” által prezentált hegedűjáték egyenrangú szerepet kap a szaxofonnal és egyéb szólóhangszerekkel.
20.30-tól kezdődik az este nagy koncertje: fellép a 30 éve alakult, több generáció által is kedvelt Animal Cannibals, az egyik legnagyobb hatású magyar rap/hip-hop csapat, akiket a stílus egyik magyarországi előfutáraként is szoktak nevezni. A könnyedebb formákat preferálják, így a humoros, de mégis mondanivalóval bíró szövegeik szélesebb közönséghez is el tudnak jutni. A kannibálok népszerűsége máig töretlen. Szombaton 22 órától ismét DJ Juhász Laci keveri a zenét.
A vasárnapot a népzene és a folklór határozza meg, a megszokottól eltérően nagyon vidám és fiatalos stílusban. Kora délután kezdődik a varázslat: a Magyar Zene Háza gyerekeknek szóló műsorral készül, majd a Vadrózsák Néptáncegyüttes lép fel, akiket élő zenekar kísér. Az együttes Sobri felejthetetlen legendáját mesélik el. Az este nagy fellépője a lüktető, érzelmes és autentikus cigány zenét játszó Parno Graszt. A Paszab faluból érkező zenekar alapfelállása szűken tíz tag, de van, amikor táncosokkal együtt harmincan is a színpadon állnak. Úgy magyarul, mint romani nyelven énekelnek, egy dalban is cserélik vagy egyszerre használják mindkét nyelvet. Műsoruk felejthetetlen élményt nyújt mindenki számára.

Liget Bora választás
Kerestetik a nyár legnépszerűbb roséja! Közkívánatra idén is folytatódik a Liget Bora választás a Rosalián. Közel 50 kiváló rosé verseng a kitüntető címért – van köztük csendes és buborékos is. Aki szeretne részt venni a szavazáson, nem kell mást tennie, mint a versenyben induló rosék közül a Rosalián minél többet megkóstolni, majd a 3 legkedvesebb bort ízlés alapján rangsorolni. Aki szavazatát a helyszínen sétáló hostesseknek adja le, isteni meglepetésben részesül.

Programok gyerekeknek, gyerekekkel
A Rosalia egy igazi családi program, ahol a kisebb és nagyobb gyerekek is találnak maguknak aktív, kreatív, szórakoztató elfoglaltságot. A Liget Budapest Projekt a Szépművészeti Múzeummal, a Mezőgazdasági Múzeummal, a Magyar Zene Házával és a Kézzelfogható Alapítvánnyal közösen számos izgalmas gyerek- és családbarát programmal érkezik a fesztiválra. Amíg a szülők a borokat kóstolják, addig a kisebbek a Liget sátorban kézműves és művészeti foglalkozásokon vehetnek részt, versenyeken próbálhatják ki magukat. Értelmezzük újra a műtárgyakat! A Szépművészeti Múzeum állandó kiállításához kapcsolódó kézműves foglalkozás keretében a kicsik is felfedezhetik a bennük rejlő művészt. Szombaton és vasárnap a Magyar Zene Háza nemzetközi és magyar népi hangszereket mutat be a sátorban, melyek szabadon kipróbálhatók és „simogathatók”. A Mezőgazdasági Múzeum jóvoltából interaktív foglalkozás keretében a gyerekek a fesztivál minden napján bepillantást nyerhetnek a borospincék világába, megismerhetik a borkészítés főbb eszközeit és kipróbálhatják, hogy mennyi súlyt cipeltek puttonyukban a gazdák. A hangszerkészítő workshop egy sejtelmes és rejtelmes kézműves foglalkozás, ahol egyszerű hangszereket készíthetnek el, és vihetnek haza a gyerekek. Lesz meseóra is, amibe lehet, hogy még apát is bevonják.

A fesztivál teljes ideje alatt a gyerekek kipróbálhatják, milyen kisautóval és kerékpárral közlekedni. A ŠKODA KRESZ Parkban felállított közlekedési táblák és kisautók mókás, de biztonságos szórakozást nyújtanak a kicsiknek. A gyerekek szabadon használhatják a mini járgányokat és kerékpárokat, amíg szüleik megismerhetik az új ŠKODA SCALA-t. A Rosalia alatt a Városliget hatalmas füves területei, focipályái, bmx és roller pályája, játszóterei nyújtanak teljes kikapcsolódást a családok számára.

Liszt + víz + só = kenyér
Nem kétség, hogy rohanó, modern világunkban egyre nagyobb értéke van a hagyománynak, legyen szó kultúráról, elfeledett szakmákról vagy épp a gasztronómiáról. A bor és a kenyér szakrális kapcsolata máig életünk szerves része, gondoljunk csak legfontosabb ünnepeinkre, hagyományainkra, még ha manapság kicsit modernebb köntösbe is öltöztettük őket. Ha bor, akkor csak a jó, minőségi bor jöhet szóba, miért nem jelentkezik ezirányú igényünk mindennapi kenyerünk iránt is? A Rosalia Fesztivál szívügye lett a jó minőségű, hagyományos módon készült kovászos kenyér népszerűsítése, melyet idén a KovászLabor testesít meg, egy olyan szakmai közösség, amely összefogja mindazokat, akik visszahozzák hétköznapjainkba az igazi kenyér ízét. Elhivatott pékek, házipékek, molnárok és gazdák találkozási pontja, akik nap mint nap hozzájárulnak ahhoz, hogy minél több ember fogyaszthasson újra egészséges, természetes kovásszal készült kenyeret, amely nem csak ízében és összetevőiben, de élettani hatását tekintve is jelentősen különbözik az ipari pékárutól. Céljuk, hogy minél több ember találkozzon az igazi kenyérrel, megízlelje, belehabarodjon és megingathatatlanul élete részévé váljon a minőségi gabonából, élesztő nélkül készült, lassú erjesztésű kovászos kenyér.

A Rosalián a KovászLabor tagjai külön standon vonultatják fel és kínálják kóstolásra saját készítésű kenyereiket: lesznek teljes kiőrlésűek, parasztkenyér jellegűek, rozsból, tönkölyből, alakorból, királybúzából készült veknik, cipók és baguettek, magokkal, aszalványokkal és fűszerekkel bolondítottak, természetesen egytől egyig mind kovásszal készülnek. Az Electrolux jóvoltából a kenyerek egy része a helyszínen is sül majd.

Láss” csodát! Csukott szemmel a világ
A Rosalia idei rendhagyó programjai vak vagy alig látó társaink különös életére hívják fel a figyelmet. A borok szerelmeseként, de kevésbé szakavatott borkedvelőként is meglepődhetünk, hogy milyen lehet az egyik legtöbb információt adó érzékszervünk, a látásunk nélkül kóstolni, mennyire intenzíven érezhető egy-egy fajta bor sajátos ízvilága! A Láthatatlan Kiállítás standjánál a Rosalia teljes ideje alatt látássérültek szolgálják fel a borokat, lehetőség nyílik kötetlen beszélgetésre, megismerhetjük mindennapjaikat, valamint azokat a játékokat és eszközöket, melyeket nap, mint nap használnak. Igazi családi program, ahol a kicsik is kipróbálhatják a láthatatlan kóstolót, különböző üdítőkkel.

Néhány hónapja nyolc sajátos nevelésű igényű, többségében súlyos fokban látássérült diákkal Európában elsőként elindult a sütőipari- és gyorspékségi munkás szakképzés a budapesti Vakok Iskolájában. Az iskola célja, hogy a hagyományos sütőipari eljárások mellett a tanulók megismerjék a kézműves pékáruk világát, a kovászolás technikáját is. A Rosalián vasárnap a KovászLabor standjánál személyesen is megismerhetjük a Pék Tanműhely diákjait, oktatóit, akik nem csak bemutatót tartanak a pékáruk formázásáról, készítéséről, de néhány fortélyt meg is tanítanak az érdeklődőknek.

A Liget Budapest Projekt sátrába vasárnap kora délutánig a Kézzelfogható Alapítvány hoz programokat. A Tapintható Kiállításon egy látássérült tárlatvezető segítségével tapintás útján ismerheti meg a látogató kortárs képző-és iparművészek valamint különböző fogyatékossággal élők alkotásait. Emellett szemléletformáló, kézműves programokon is részt vehetnek a gyerekek, kipróbálhatják a kosárfonást és agyagozást. Aki pedig szeretné megismerni a tavaly felújított, csak a vakok, gyengénlátók és kísérőik számára látogatható Vakok kertjét, annak egy rendhagyó bejáráson lehetősége lesz megismerni kertet.

Testébresztő jóga
A Városliget ideális környezet a testi-lelki feltöltődéshez. Éppen ezért idén a Rosalia összefogott a hazai jógamozgalom egyik legfontosabb műhelyével, az Amrita Jógaközponttal, hogy vasárnap, közvetlenül a nyitás után, kis ízelítőt adjanak az Iyengar jóga csodálatos világából, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Jöhetnek gyerekek, tinik és felnőttek, 11 órától! Aki tudja, hozza magával saját jóga matracát.

A Rosalia – Rosé és Pezsgő Liget nyitvatartása:
Május 31. péntek                   14-24 óra között
Június 1. szombat                   11-24 óra között
Június 2. vasárnap                  11-21 óra között
Belépés: ingyenes. A borkóstoláshoz 1600 forintért kristály kóstolópohár vásárolandó. Aki május 24-ig elővételben, online vesz poharat, kedvezményesen juthat hozzá. A rendezvény fizetőeszköze az 500 forintért bérelhető és feltölthető Festipay fesztiválkártya, illetve ingyenesen használható az érintés nélküli MasterCard PayPass és VISA payWave bankkártya.

Tölts el egy szép májusi napot a városligeti fák árnyékában, beszélgess, borozgass, falatozz, élvezd a koncerteket és válaszd ki idei kedvenc rosédat, pezsgődet! A rosé legyen Veled!

május 31. – június 2.
8. Rosalia - Rosé és Pezsgő Liget
Budapest, 14. kerület, Városliget, Vajdahunyadvár mögötti árnyas rét

 

Az én cirkuszom – a mi cirkuszunk




.

A Fővárosi Nagycirkusz 130. születésnapját ünnepeljük 2019. június 27-én. Wulff Ede német-holland cirkuszigazgató 1889-ben ezen a napon nyitotta meg vasszerkezetű, hullámbádogból készült cirkuszépületét a Városligetben, mely azóta is Magyarország első és egyetlen kőcirkusza. A jubileum alkalmából cirkusztörténeti kiállítást rendeznek.


„Cirkuszi emlékeket gyűjtünk! Legyen Ön is részese a kiállításnak!
Szeretnénk minél teljesebben bemutatni a Fővárosi Nagycirkusz elmúlt 130 évét, és ehhez a közönség segítségét is kérjük. Kiállításunkhoz cirkuszi tárgyi emlékeket, személyes történeteket gyűjtünk. Olyan felajánlásokat várunk, amelyek valamilyen módon kötődnek a Fővárosi Nagycirkuszhoz. A tárgy lehet dokumentum (régi plakát, fotó, jegy, stb.), rekvizit, különleges, előadáshoz, artistához, zsonglőrhöz kötődő emlék, stb. Várjuk szíves felajánlásaikat, hazai cirkuszi emlékeiket a cirkuszjegytől a régi, családi fotón át a különféle játékokig, cirkuszi kellékekig. A tárgyak, amennyiben igényt tartanak rá, egy évre szóló kölcsönszerződéssel kerülnek felhasználásra. Adományozás esetén cirkusztörténeti gyűjteményünk részét képezik majd, és más kiállításainkon is felhasználjuk azokat.

A tárgyakról digitális anyag (fotó, videó) készül majd, amely a későbbiekben online elérhetővé válik. Kérjük, vegyék figyelembe, hogy a tárgyak mérete a rendelkezésünkre álló tárlók miatt max. 40x40x40, ill. 40x80x40 cm lehet (szélesség x magasság x mélység). Lehetőség van azonban teljes kosztüm bemutatására is, és indokolt esetben természetesen nagyobb méretű tárgyak, rekvizitek bemutatását is megoldjuk.

A beérkező emlékeket a nagyközönség egy éven át láthatja majd a Fővárosi Nagycirkusz épületében és honlapján. Felajánlóinkat feltüntetjük a kiállításban, a honlapon, családi cirkuszi belépővel és ajándékokkal jutalmazzuk. A kiállítás bezárásakor valamennyit visszaadjuk tulajdonosaiknak, azokat pedig, amelyeket gyűjteményünk számára ajánlanak fel, elhelyezzük cirkuszművészeti múzeumunkban.

Jelentkezésüket a felajánlandó emlékről készült fotóval és rövid leírással várjuk 2019. június 10-ig a 130@maciva.hu e-mail címre, vagy a 1146 Budapest, Állatkerti krt. 12a postacímre. A feladványon kérjük jelezzék: „Az én cirkuszom – a mi cirkuszunk"

További információ:
Szonday Szandra kurátor, Joó Emese muzeológus, 130@maciva.hu 20 414 4344
Segítségüket előre is nagyon szépen köszönjük!”
Fővárosi Nagycirkusz

 

2019. május 25., szombat

Ételt az Életért: Gyermeknapi ételosztásra készülünk




.

A gyermeknapi akció sokkal többről szól, mint 800 adag ebéd és 4,5 tonna élelmiszer kiosztása – felhívja a figyelmet a gyermekek és a családok védelmének fontosságára.


Alig múlt el a kiemelt tavaszi ételosztás, az Ételt az Életért Közhasznú Alapítvány, a Krisna-hívők humanitárius szervezete máris gőzerővel készül a Gyermeknapi ételosztásra. A mindennapos ebédosztások mellett az alapítvány az év során 4 alkalommal szervez kiemelt segélyakciót. A gyermeknapi programot hagyományosan Óbudán, a Flórián téren, a „faluház” előtti parkolóban tartják meg. Ide azokat a családokat várják, akik az Óbudai Családi Tanácsadó ellátottai. A 800 adag meleg ebéd mellé egy-egy gazdag tartós élelmiszercsomagot is ajándékoznak az érkezőknek, összesen 4,5 tonna mennyiségben, illetve gyermeknapi programokkal, játszóházzal is kedveskednek a kicsiknek. Az élelmiszercsomagban akár 1-2 heti főzéshez is elegendő tartós élelmiszert találnak, illetve finomságokat, csemegéket is vihetnek haza a gyerekeknek. A programon részt vesz Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat polgármestere, valamint az Összefogás Óbudáért Egyesület, akik játékokkal kötik le a kicsik figyelmét és további finomságokat hoznak nekik.
A gyermekek védelme
Az Ételt az Életért számára kiemelten fontos a gyermekek megsegítése. A nehéz körülmények között élő családok legtöbbje ugyanis sokgyermekes, akik néha elképesztően lemondott körülmények között élnek. Ezek a gyerekek már egészen pici koruktól megszokják a szegénység, a nélkülözés érzését, ami negatívan hathat a biztonságérzetükre. A pénzügyi bizonytalanság miatt gyakran éri őket feszültség és stresszhatás, hiszen a szülők számára rendkívül nyomasztó, ha nem tudnak megfelelően gondoskodni gyermekeikről, így könnyebben alakulnak ki feszült helyzetek a családban. Az Ételt az Életért önkéntesei ezért minden lehetséges módon támogatják a családokat, hiszen a gyermekek számára az a legfontosabb, hogy szüleik társaságában, békében, édesanyjuk jelenlétében lehessenek és megkapják a táplálásukhoz szükséges megfelelő alapanyagokat és a kellő odafigyelést.
Az Ételt az Életért amellett, hogy részt vesz a hazai élelmiszermentésben, igyekszik a legkiválóbb minőségű élelmiszereket eljuttatni a családoknak országszerte. A „Mint egy falat kenyér” elnevezésű vidéki programsorozatukkal halmozottan hátrányos helyzetű családokat és gyermekeket keresnek fel kistelepüléseken, falvakban. 
A gyermeknapi akciósorozat már elkezdődött a "Mint egy falat kenyér" program keretében, Pécs, Szigetvár, Győr településeken. A hétvégén, szombaton Békéscsabán 108 ételcsomaggal és játékosztással folytatódik.
Vasárnap Debrecenben 200 adag étellel várják a helyi családsegítő szolgálat által kiértesített, rászoruló családokat, mellé játékot és ruhát is osztanak majd az érkezőknek. 27-én azután Mikepércs és Miskolc régióban, 28-án Törökszentmiklós, Vezseny településeken, és 29-én Veszprém, Tapolca régióban lesznek ételosztások, amelyek mindenhol gyereknapi különlegességekkel egészülnek ki.
A Krisna-hívők, Ételt az Életért programjukkal reményt kívánnak adni a családoknak, és egy kis mosolyt csalni a gyerekek arcára. A boldog, örömteli, ha nem is felhőtlen, de legalább alapvető biztonságban és méltósággal megélt gyermekkor ugyanis az egészséges felnőttkor alapja.
Közvetlen adományozás egy kattintással: www.eteltazelert.hu 

Május végén kártevők inváziója jön a kertekben




.
 Kártékony vendégek mindenki kertjében megfordulnak, csak az nem mindegy, hogy mennyien vannak. Néhány pajor, lóbogár vagy fonálféreg aligha árthat a gondosan ápolt gyepnek, de több ezer vagy milliónyi példány már komoly pusztítást végez a zsenge gyökérzetben. Mostanáig csak vegyszer kijuttatással vagy kényes mikrobiológiai szerekkel védekezhettünk ellenük, de egy új magyar
fejlesztésnek köszönhetően már természetes úton is távol tarthatjuk őket a kertünktől.

Ha nem figyelünk oda, május végére úgy elszaporodhatnak a kártevők a kertünkben, hogy abban aligha lesz benne köszönet az ideiszezon végéig.
Április végén, május elején indul a cserebogarak rajzása. Ilyenkor a nőstények petét raknak a talajba, amik kikelve pajorlárva életet élnek, majd több vedlés után gyökérrágókká válnak hároméves fejlődésük végéig. A lótetű szintén májusban az éj leple alatt párosodik és egy nyáron akár 400-500 darab petét is lerakhat. Nagy gondot okozhatnak ebben az időszakban a hangyák, a levéltetvek, a burgonyabogarak és a puszpángmolyok is, hogy csak néhányat említsünk a leggyakoribb kártevők közül.

Évről évre nagyobb a rovarkártétel

Molnár Gábor Éva kertészmérnök, a kertfuvesites.hu alapítója arról beszélt, hogy a rovarkártétel évről évre nagyobb, mert természetes ellenségeik nincsenek, ráadásul a nagy esőzések után a hirtelen felmelegedéssel nagyszámú rovarmegjelenésre lehet számítani.
„A talajlakók elrágják a gyökereket, kitúrják a palántákat, a földfelszínen élők pedig a növények levelét teszik tönkre. A pajorok a termő gyümölcsfákat a táplálékforrástól és vízforgalomtól elvágják, így azok szenvedve pusztulnak ki. A lótetű mindent megrág a konyhakertben és a gyepet is feltúrja. Ebből is látszik, hogy milyen horderejű problémáról van szó, amit érdemes időben kezelni” – fogalmazott a szakértő.
A kártevők ellen védekezhetünk vegyszerekkel, de ha természetbarát módszert szeretnénk alkalmazni, akkor maradnak a bio alternatívák. Ilyen levéltetű ellen a káliszappan, krumplibogár ellen a folyékony biológiai rovarölőszer.

Új alternatíva a talajlakók vegyszermentes visszaszorítására

Egységesen ezek egyike sem tudja kiirtani a talajlakókat, ezért Szabó István szakmérnök kifejlesztett egy technológiát, amely új alternatívát nyújt a talajban élő kártevők vegyszermentes visszaszorítására.
„A fejlesztés fő mozgatórugója a talaj biológiai egyensúly fenntartása és visszaállítása. Arra törekedtünk, hogy egyszerre legyen hatékony, mindenki számára elérhető, természetes és sokoldalú a termékskála. Az újdonság, hogy az Esstence olyan technológiai folyamatokat, elemeket tartalmaz a kiváló alapanyagokon túl, mely révén hazai és nemzetközi versenyeken is rangos díjakat érdemeltünk ki vele” – fogalmazott Szabó István, a STE Sprout Technologies Kft. cég vezetője, fejlesztő szakmérnöke.
István hozzátette, hogy a speciális gilisztahumusz kiválóságát sajátos természetes technológiai elemekkel, aromás növénykeverékekkel összesítve, a mikrofauna életalkotói a biológiai optimum felé tolja, és az Esstence Bug Stop használata a kártevők számára talajon belül igen kedvezőtlen feltételeket teremt.
Korábbról jól ismert mikrobiológiai szerekkel ellentétben a tárolási és felhasználási megkötések nincsenek szorosan időkorlátba szorítva az Esstence Bug Stop használatában.
„A termékkörre alapozott kiskerti gazdálkodás és kertművelés újra sok felhőtlen örömöt adhat az emberek széles tömegeinek akár vidéken, akár a városi környezetben használva. Mindenképpen új irány, mely valós igényekre ad valós megoldásokat” – nyilatkozta Szabó István, majd hozzátette: jelenleg is számos újításon dolgozik, és tervei szerint még az idei évben piacra kerül az örökzöldek táplálására valamint a kerti tavak egyensúlyának kialakítására szolgáló terméke is, amit a kertfuvesites.hu webáruház értékesít.
 

2019. május 24., péntek

Újjászületett a margitszigeti Platán Étterem




.

A Platán Étterem felújításával befejeződött a főváros legnagyobb gyógy-wellness részlegét és 12 konferenciatermet magába foglaló margitszigeti szálloda felújítási munkálatainak újabb szakasza.

A fővárosban unikálisnak számító hotel, a Danubius Health Spa Resort Margitsziget vagy ahogy sokan ismerik, a Margitszigeti Thermal szálloda elmúlt 3 éve a felújításokról szólt. Először a vendégszobák és folyosók kaptak elegáns, korszerű arculatot majd a közös terek – lobby és konferenciatermek, Spa recepció – kerültek sorra. A felújítások 3. ütemében a Star Auditorium konferenciaterem is megújult, a közösségi terek átalakulását pedig a Platán étterem újjászületése koronázta meg.
A teljes beruházás költsége közel 3 milliárd Ft volt, amiből a napokban lezárult szakaszban az étterem, a 250 főt befogadó Star Auditorium valamint 2 vendégszoba szint felújítására mintegy 1 milliárd Ft-ot fordítottak. 
A 270 vendég befogadására alkalmas, tágas Platán Étterem a tavalyi évben újjászületett közös terekhez méltó enteriőrt kapott.
 „A dizájn funkcionális tervezésből indult ki: a belső tér kialakítását meghatározta a korábbi kialakítás, valamint a működésbeli lehetőségek.”
– idézte fel Sütő Kata belsőépítész a tervezés folyamatát. „Az étterem két fala gyakorlatilag üveg, ami impozáns hátteret ad, ugyanakkor visszaveri a hangot, ezért fontos volt hangelnyelő, akusztikus mennyezetet kialakítani, valamint a vastag, puha szőnyegborítás is hasonló célt szolgál.” Míg az étterem berendezésénél az ergonómikus szempontok domináltak, vagyis a kényelem és a funkcióknak való megfelelés, addig a stílusban a legfrissebb, előremutató trendek érvényesülnek.

Élénk színek, mélyebb tónusok
A minimalista, világos monokróm színhatásokat követően ismét élénk, meghatározó színárnyalatok jönnek divatba, valamint mélyebb színek. A súlypontok kialakításánál az elegancia volt a vezérelv, így diszkrét matt arany, a szecessziós formákat megidéző díszítésekkel is találkozhatunk az eklektikusan kialakított térben. A korallszín és kék székek jól mutatnak a látványt meghatározó zöld park nyújtotta háttérrel, a kerek tükrökkel dekorált fal a szögletes formákat ellensúlyozza. „Ahogyan a ruhadivatra, a belsőépítészetre is körforgás jellemző, egyes korszakokat meghatározó trendek vissza-visszatérnek, így a Platán Étterem berendezésében is felbukkan az 50-es, 60-as évek dizájnkultúrájának hatása például a kerek tükrök vagy a gömblámpák visszatérésével – természetesen nem pont ugyanúgy, hanem újraértelmezve.” – mondja Sütő Kata. A különféle formájú lámpák által az étterem az igényeknek megfelelő általános, ugyanakkor játékos megvilágítást kapott.
Ízletes és egészséges fogások

A kialakításnál és berendezésnél fontos volt a dizájn, ám a legmeghatározóbb szempont, ami mindent felülír a kényelem és természetesen a remek konyha, hogy az étterem vendégei a lehető legkomfortosabban érezzék magukat.
A korábbiaktól eltérően a Platán étteremben vizuális élményt nyújtó látványkonyha is kialakításra került, így a vendégek akár néhány szakmai fogást is elleshetnek a tapasztalt séfektől. A gyógyszálloda egészségtudatos szemléletének megfelelően az étterem korszerű, hozzáadott cukor nélküli és csökkentett zsiradék tartalmú alapanyagokkal készülő ételekből bőséges kínálatot nyújt.


Forrás: EuroAstra
 

2019. május 23., csütörtök

Öt év alatt majdnem duplájára nőtt az élelmiszeripar nyeresége




.
Fotó: Pelsőczy Csaba/AM
A magyar élelmiszeripar nyeresége az elmúlt öt évben csaknem a duplájára nőtt, a sikernek pedig elengedhetetlen része a kiváló minőségű magyar alapanyag – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter csütörtökön Budapesten, a Magyar Termék Nonprofit Kft. konferenciáján, amelyről a szaktárca sajtóosztálya tájékoztatta az MTI-t.

A közlemény szerint a miniszter kifejtette: a magyar élelmiszeripar nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű stratégiai ágazat: 5 ezer vállalkozást, 33 szakágazatot és 90 ezer alkalmazottat jelent.
Az élelmiszeripar árbevételének több mint 30 százaléka exportból származik. Az exportáló vállalatok árbevétele folyamatosan nő, már megközelítette az 1300 milliárd forintot. A legtöbb exportárbevétel a húsiparban, az állateledel-gyártásban és a zöldség-gyümölcs feldolgozásban jelentkezik – ismertette a miniszter. Felhívta azonban arra is a figyelmet, hogy az élelmiszeripar mintegy ötezer vállalkozásából alig ezer végez exporttevékenységet.
Nagy István emlékeztetett arra, hogy a 2014-2020-as támogatási időszakban több nemzeti forrású támogatásra is adhattak be kérelmet, ilyen volt a nagyvállalati beruházási támogatás, illetve a beruházási ösztönzési célelőirányzat kerete, emellett a GINOP programok is segítették a vállalatokat. Ezeknek is köszönhetően 2014 óta az élelmiszeriparba áramlott támogatások értéke mára már meghaladta a 300 milliárd forintot. A támogatások jelentősen hozzájárultak az export dinamikus bővüléséhez – mutatott rá Nagy István a közlemény szerint.
A konferencián Benedek Eszter, a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője arról beszélt, hogy az elmúlt évtizedben sikerült javítani a magyar termékek megítélését a fogyasztók körében. A vásárlók jelentős része már hajlandó többet is fizetni a magyar eredetű áruért.
Egy friss reprezentatív felmérést idézve elmondta: két tulajdonságaiban megegyező, azonos árú termék közül a magyarok 85,9 százaléka a hazait választja, 52,7 százalékuk pedig 10 százalékkal magasabb árat is hajlandó fizetni a hazaiért a külföldivel szemben, ha az eredetet védjegy igazolja.
A 170 cég csaknem 4000 terméke által használt Magyar Termék védjegyrendszert működtető társaság célja, hogy a szaktárcával együttműködve felhívja a fogyasztók figyelmét a hazai termékek megkülönböztetésére létrehozott védjegyekre, a magyar élelmiszerek vásárlásával járó előnyökre.
Az ügyvezető beszámolója szerint a védjegyrendszert továbbfejlesztik, bevezetnek egy Kiváló Termék védjegyet, amely a termékek kiemelkedő minőségét tanúsítja. Létrehozták már az ÖKOlogikus védjegyet is, amelyet azok az áruk kapnak, amelyekkel a gyártók és forgalmazók csökkentik a környezetterhelést – tájékoztatott Benedek Eszter az Agrárminisztérium közleménye szerint.

Forrás: EuroAstra
 

Michele Riml: Szexpedíció




.

A Spirit Színházban május 24-én, pénteken 19:00 órakor lesz először látható a Szexpedíció című előadás Hegyi Barbara és Seress Zoltán főszereplésével.

A színművet Sexy Laundry címen először Kanadában az 2003/2004-es szezonban a Belfry Thetare (Victoria, BC) és az Arts Club Theatre Company (Vancouver, BC) mutatta be.

Mi a teendő akkor, ha házasságunkból teljesen eltűnt a szex, a másikról pedig már azt sem tudjuk, hogy ki?
Michele Riml kanadai írónő óriási sikerű művét hazánkban Bányai Gábor rendező állítja színpadra. A Szexpedíció sziporkázik a humortól, miközben görbe tükröt tart elénk, sőt, megoldást is kíván nyújtani sokakat érintő párkapcsolati problémákra. A két főszereplő karakter, Alice és Henry sokévnyi együttélés után rájönnek, már nem vonzódnak egymáshoz úgy, mint házasságuk elején. A történet tabut feszeget: hogyan lehetne beszélni párunkkal az egymástól való elidegenedésről?

“A házasság kétirányú utca kinyúlt, spagettifoltos pólóban” — foglalta össze így Hegyi Barbara a Szexpedíció alapfeltevését.
A darab egy hotelszobában játszódik, ahová Alice elviszi férjét házasságuk megmentésének céljából. Ebben a zárt térben dőlnek le elhallgatásból és félelemből emelt falaik, miközben – általában a nevetéstől, de olykor a ráismeréstől – könnyeket facsaró jelenetek váltják egymást.
 „Ha az ember 20 évnyi házasság után elront valamit, az normális. Ha rájön, az is normális. Fontos, hogy legyen elég humora, hogy ezt földolgozza. Ha nincs, akkor nagy baj van” – mondta a Henryt alakító Seress Zoltán arra a kérdésre, hogy számára mit mond a két házas szórakoztató civódása.
„A házasság elméletileg örökké tart. Gyakorlatilag örök veszély. Én háromszor nősültem. Tehát háromszor lettem örökéletű – fűzte hozzá Bányai Gábor rendező.

Vajon sikerül-e főhőseinknek újra megtalálni közös nevezőjüket? Alice kapcsolatmentő, női magazinok tanácsaira emlékeztető hotelszobai szexterápiájának végén kiderül.
“Talán a legnagyobb kompromisszum a házasságban az, amikor csak egyszerűen felnövünk és hagyjuk a másikat annak lenni, aki, anélkül, hogy megpróbálnánk megváltoztatni őt. Nem könnyű – viszont vicces darab alakul belőle!” - nyilatkozta Michele Riml írónő a darab rendezőjének.
A Szexpedicíót a Spirit Színház Nyári Játékai során is láthatja a közönség.

Michele Riml: Szexpedíció
Alice - Hegyi Barbara
Henry - Seress Zoltán
Fordította: Csukás Márton, Csukás Barnabás
Jelmez: Katona Bálint
Rendező: Bányai Gábor

A Szexpedíció bemutatására Michele Riml szerző, a Marquis Literary (Colin Rivers) www.mqlit.ca és a Mayer-Szilágyi Színházi Ügynökség engedélyével került sor.

2019. május 24. 19:00 - Bemutató
Következő előadás: május 31. 19:00
Spirit Színház



Forrás: EuroAstra
 

2019. május 22., szerda

Food styling tippek Kárai Dávidtól és Krasznai Norberttől




.
Foto: Besencz Richárd

A food styling és a gasztrofotózás szakmai rejtelmeibe avatta be az érdeklődőket Krasznai Norbert, a Société Budapest head chefje és Kárai Dávid food blogger a 2019-es Gourmet Fesztivál első napján. A rendhagyó workshopon nem csak hasznos tippeket kaptak a résztvevők, a szakemberek segítségével megalkothatták saját tányérjukat is.


„Egy tányért sokféle megközelítésben, stílusban lehet megkomponálni: követhetjük a klasszikus, centrikus elrendezést, játszhatunk az aszimmetriával északi stílusban avagy lineáris tálalással vezethetjük végig a szemet a tányér minden egyes alkotóelemén” – avatott be a részletekbe Kárai Dávid food blogger. „Azonban bármelyiket is választjuk, egyetlen aranyszabályt mindig szem előtt kell tartanunk: ne kerüljön fel olyan elem, ami csak esztétikailag passzol az ételhez, az alkotóelemeknek legyen helye az ízek között is. A Société Budapest fogásai is pontosan így épülnek fel: azaz a vizualitás, a textúrák és az ízek tökéletes harmóniáját jelenítik meg minden egyes tányéron.”

A workshop résztvevői természetesen a Société Budapest többi, külön a fesztiválra készített fogását is megkóstolhatták, mindezt az idei esemény mottója: a sör, sercli, paprika jegyében. „Háromféle fogást kóstolhat meg a standunknál, aki ellátogat a Gourmet Fesztiválra” – árulta el Krasznai Norbert head chef. „Az első egy saláta. Nagyon szeretem használni a kecskesajtot, ez egy hölgyeknek ajánlott, könnyű étel, mellette a sült paprika dresszing és paprika salsa dominál. A második fogás kápia gazpacho, hideg, frissítő leves kápia paprikából. Kacsacombból készülő gombóccal tálaljuk, amelynek nagyon illik ehhez a világhoz a kicsit zsírosabb íze. A harmadik egy mangalicatarja, azért választottuk, mert a Société Bistro komoly hangsúlyt fektet a régió alapanyagainak felhasználására, így debreceni mangalica húsát választottuk az elkészítéséhez. Ehhez társul egy kenyércsücsökből készült szalvétagombóc és egy kesernyés, komlós ízű sörhab.”

A főváros egyik legkülönlegesebb élménytere, a Société Budapest egy mindenki számára nyitott komplexum, ahol étterem, bárok, divatüzlet, professzionális fotóstúdió és egy kiállítótérként is üzemelő rendezvénytér található, amely kulturális és egyéb szórakoztató programoknak is a helyszínéül szolgál. A Société a fesztivál után is várja a különleges ízélmények és a finom elegancia kedvelőit. A júniusban megújuló étlap mellett izgalmas meglepetésekkel jelentkezik a ház programkínálata is.  Május 21-én Kollektívák címmel érkezik a Société Artist Talks, május 28-án pedig Grecsó Krisztánt látják vendégül a könyvklub keretein belül.

Forrás: EuroAstra
 

Nemzetközi fesztiválok után újra Budapesten a Magyar akác




.
Foto:Csányi Kriszta

Kelemen Kristóf színházi alkotó és Pálinkás Bence György képzőművész közös produkciója, a Magyar akác című post-fact dokumentumszínházi előadás egészen Brüsszelig vitte a fák ügyét, útközben számos magyar és nemzetközi színházi fesztivált is megjárva – Szegeden, Bánkon, Debrecenben, Lipcsében, Drezdában, Chemnitzben, Bázelben és Nyitrán is nagy sikert aratott, most pedig hosszú idő után ismét Budapesten lesz látható május 22-én és 23-án.


Az előadásban bemutatják, hogyan vált az Amerikából betelepített akácfa magyar nemzeti szimbólummá és politikai kérdéssé. Az alkotók életre hívtak egy mozgalmat is, amelyben akácfa-ültetésekkel kívánják elérni, hogy politikai eszméik gyökeret verjenek a magyar talajban. A darab terét egy kertinstalláció teszi igazán autentikussá: bányaföld, avar és egy csoport magyar akác költözik a Kilián laktanyába.

„Az előadás legfontosabb „fegyvere” a humor.”
Schuller Gabriella, European Stages Vol. 11

A Magyar akác, amely 2018-ban elnyerte a szegedi Thealter Fesztivál Kritikusdíját, nagy sikerrel szerepelt a Trafó által szervezett dunaPart4 showcase-en, amelynek célja, hogy elősegítse a magyar alkotók nemzetközi porondra lépését. A seregszemlén résztvevő előadóművészeti szakemberek elismerően nyilatkoztak a produkcióról, a csapat számos külföldi meghívást is kapott.

„...a Magyar akác a 4. dunaPart legfurfangosabb, legszellemesebb, legköltőibb és metszően politikus produkciója.”
Esther Slevogt, Nachtkritik.de, 2017. december

A 2018-ban Magyarországra fókuszáló Off Europa Fesztivál három városban mutatta be az előadást.

„A magyarok többsége – tudja meg a néző – az akácot tipikusan magyar fának tartja. Ekkor nevet fel először a közönség, s a valóság abszurditása a továbbiakban is gyakran készteti még harsányabb nevetésre többüket, még ha hitetlenkedő és kissé keserű nevetésre is.”
Sophie Aschenbrenner, Leipziger Volkszeitung, 2018. május 24.

A 2018/2019-es évadra a Magyar akácot beválogatták a kétévente megrendezésre kerülő, svájci Theaterfestival Basel programjába, ahol olyan nemzetközi sztárok munkái mutatkoztak be, mint Lola Arias, Alain Platel vagy Mundruczó Kornél. Ezt követően Közép-Kelet-Európa egyik legfontosabb színházi seregszemléjén, a Nyitrai Színházi Fesztiválon láthatta a közönség.  

„Az előadás egészséges és ragadós állampolgári elkötelezettséget mutat, amelyet az alkotók vidám és festői formába öntöttek.”
Barbora FORKOVIČOVÁ, mloki.sk, 2018. október 5.

2019 márciusában a brüsszeli BOZAR Kulturális Központ látta vendégül az akácokat, ősszel pedig a frankfurti Mousonturmba, a müncheni SPEILART Fesztiválra és a prágai Palm Off Festre látogatnak el.

Budapesten legközelebb - több, mint egy év után -  május 22-én és 23-án lesz látható az előadás, május 23-án angol felirattal.

Előadók: EKE Angéla, HOMONNAI Katalin, KELEMEN Kristóf, KRISTÓF Márton, PÁLINKÁS Bence György
Zene: KRISTÓF Márton
Rendezőasszisztens: TOTOBÉ Anita
Szervezés: KISS Réka Judit
Produkciós vezető: BÖRÖCZ Judit
Díszletgyártás: BALÁZSI Dániel, HEGEDŰS Fanni
Technikai munkatárs: MAJOR Mátyás
Angol fordítás: ZSÁMBOKI Miklós
Német fordítás: THURY Gábor Miklós
Fotó: CSÁNYI Krisztina Rendező, koncepció: KELEMEN Kristóf, PÁLINKÁS Bence György
  Támogatók: Trafó Kortárs Művészetek Háza, Műhely Alapítvány, Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület, Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, Nemzeti Kulturális Alap, Emberi Erőforrások Minisztériuma
A Műhely Alapítvány a LABO programsorozat keretében vett részt a produkció létrejöttében.
Web: hungarianacacia.tumblr.com
Facebook: facebook.com/hungarianacacia
Facebook-esemény: facebook.com/events/349337202376714
Jegyek: https://trafo.hu/programok/magyar_akac
 

2019. május 21., kedd

Korbuly – egy mérnökcsalád három generációja




.

Páratlan családtörténetet mutat be a Közlekedési Múzeum. A Közlekedési Múzeum új időszaki kiállítása a hazai járműipar történetében különleges helyet elfoglaló Korbuly család történetét mutatja be, egy olyan család előtt tisztelegve, amelynek tagjai az elmúlt mintegy 125 évben a magyar járműgyártás minden jelentős ágazatában maradandót alkottak, szabadalmak és innovációk sorát hozva be a magyar járműgyártásba.


A család tagjainak történetét az 1878-as párizsi világkiállítás vasúti bemutatójától az olasz vasút modernizációján át repülőgépfejlesztésekig, háborús újításokig és a hatvanas évek Dutra traktoráig mutatja be tárlat a Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjteményben.

„A Korbuly család az elmúlt mintegy 125 évben kivételes eredményekkel gazdagította Magyarország járműiparának történetét. Az elmúlt másfél év kutatásaival a múzeum szakemberei hiánypótló munkát végeztek el, a múzeumban, egyéb intézményekben és szervezeteknél őrzött anyagok felkutatása mellett a családdal szorosan együttműködve állították össze a most megnyílt kiállítást. A Közlekedési Múzeum kiemelt feladatának érzi, hogy a közlekedés fejlődését meghatározó személyek, tervezők, szakemberek munkásságát bemutatva felhívja a figyelmet a műszaki megoldások mögött rejlő emberi perspektívákra is. Ez a tárlat jól illeszkedik a golyóstollról és az automata sebességváltóról ismertté vált Bíró László József, vagy a Szabadság hidat is tervező Feketeházy János munkásságát bemutató kiállításaink sorába. Igazán különleges, hogy most egyetlen család történetén keresztül a magyar ipar ilyen sokféle szeletéről adhatunk képet.” – mondta Vitézy Dávid főigazgató köszöntő beszédében az ünnepélyes megnyitón.

1878-ban a Párizsi Világkiállításon Korbuly József újfajta vasúti csapágya kitűntetést kapott. Innen kezdődött az örmény származású család, és a hazai iparvállalatok kapcsolata. A Korbuly família tagjai ott voltak az olasz villanyvasutak építésénél, az első világháború után segítették a Weiss Manfréd csepeli gyárát átállítani civil termékekre. Utóbbi mellett a Ganz, a Westinghouse gyárakban végzett újításokon túl a család a hazai ipar számos területén alkotott még maradandót: forradalmasították az agrárgazdálkodást, vasút- és malomipari szabadalmaikkal az érintett területek progresszív fejlődését tették lehetővé. Részt vettek a Weiss Manfréd közúti járműveinek, harckocsijainak, repülőgépeinek és világhírű tolópadjainak megszerkesztésében. A család másik ága a második világháború előtt Kaposváron, a cukorgyár életében játszott fontos szerepet. A háború után a Vörös Csillag Traktorgyár világhírű Dutra traktorának főbb konstrukciós megoldásain is a Korbuly család több tagja dolgozott. A kiállítás hét fő témakörre oszlik, bemutatva a család történetét, majd a vasút, a repülőgép, a traktor, a harcjármű, a Weiss Manfréd művek, illetve a közúti járművek témaköröket ismertetve a hozzájuk kötődő Korbuly családtagokon keresztül.

A kiállításban látható Korbuly János 16 éves korában épített 1:10 méretarányú, működőképes villamosmakettje, idősebb Korbuly József saját esztergapadja, a család történetét bemutató eredeti dokumentumok és nyilvánosság előtt még soha le nem vetített családi videók is. A múzeum a kiállításra időzítve kezdte meg az 1930 és 1932 között gyártott, egyetlen megmaradt Weiss Manfréd gépkocsi restaurálását. Az autót – mely eredetileg reklám-, később, a II. világháborút követően mentőautóként funkcionált -, a látogatók szintén megtalálják a II. kerületi Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjteményben nyílt tárlaton.

Kiállításhoz a múzeum honlapján virtuális kiállítás is kapcsolódik, melyet a tavaly 125. éve született és 1963-ban a Dutra traktor tervezéséért Kossuth-díjat kapott Korbuly János évfordulója apropóján állítottak össze a kurátorok. A virtuális kiállítás most számos további archív fotóval és 3D technológiával digitalizált modellel gazdagodott.

2019. május 15-augusztus 3.
Korbuly – egy mérnökcsalád három generációja
Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjtemény
Budapest, Bem József utca 20.