2018. október 17., szerda

20.000 forintnál is többe kerülhet egy-egy gyermek születésnapja




.

A vendégek ajándékainak értéke is elérheti ezt az összeget. Az iparági becslések szerint 50 milliárd forintra növekvő hazai játékpiac az év legkiemeltebb időszaka, az év végi ünnepek felé közeleg. Az erősen szezonális iparágban a karácsony után a húsvéti ünnepek generálják a második legnagyobb forgalmat.


A családok számára a két ünnep után a harmadik legjelentősebb játék vásárlási alkalom pedig gyermekük születésnapja. A Formatex tulajdonában lévő Játéksziget üzletlánc kérdőíves felmérésben gyűjtött információt a gyermekek születésnapjához kapcsolódó szokásokról és költésekről. Egy-egy szülinapi zsúrra a családok közel fele akár 15.000 forintnál nagyobb összeget is áldoz. Ajándékra a megkérdezettek egyharmada 7500 forint felett költ, 40% pedig 10.000 forintnál is nagyobb értékű ajándékkal lepi meg gyermekét születésnapján, a meghívott vendégek pedig általában 2 és 5000 forint közötti értékben vesznek ajándékot az ünnepeltnek.

Egy-egy szülinapi zsúrra a családok közel fele több mint 15.000 forintot költ
Egy születésnapi zsúr megszervezése nem kis feladat. Egyensúlyozni kell a pénzügyi keretek, az újdonság varázsa, a meghívottak létszáma, a gyermek vágyai és a felnőttek racionalitása között. Egy-egy szülinapi zsúrra a családok közel fele akár 15.000 forintnál nagyobb összeget költ, ajándékra pedig több mint 7500 forintot szánnak a legtöbben, a vendégek pedig leginkább 2-5000 forint közötti összegű ajándékot hoznak. A felmérésben részt vevők közül legtöbben azt jelölték meg, hogy otthon tartanak zsúrt, a második legnépszerűbb helyszín a játszóház, de legalább ennyien válaszolták azt, hogy csak családi körben ünnepelnek, néhányan a játszóteret, vagy egy szabadulószobát, vagy éttermet jelöltek megfelelő helyszínnek. A legtöbben 6-10 főt hívnak meg egy-egy születésnapi bulira, de a második legelterjedtebb szokás az, hogy csak családi körben tartják a megemlékezést. A születésnapi torta tekintetében a válaszadók 37 százaléka a saját kezűleg készített tortát preferálja, több mint 46 százalékuknál pedig a csokitorta a nyerő. Arra a kérdésre, hogy milyen típusú ajándékkal szoktak kedveskedni a vendégek, a legtöbben a kreatív és kézműves játékokat írták, amelyeket a könyvek és kifestők követnek, majd a társasjáték, az építőjáték, a ruhanemű és a plüssök következnek. Leginkább egyénileg adnak ajándékot a meghívott gyerekek, kevesebbszer fordul elő, hogy többen összeállnak és összedobnak egy-egy nagyobb értékű ajándékra valót.

A Játéksziget 2018-ban 5 százalékos növekményt tervez a karácsonyi szezonban
„A Játéksziget idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. Ez volt az első magyar magán tulajdonban lévő játék szaküzlet, ami hálózattá tudott növekedni és napjainkig is sikeresen működik. A Formatex 2012 nyarán vásárolta meg a Játéksziget üzletláncot. Az üzletek jelentős átalakuláson, arculatváltáson estek át, mára 9 üzletből álló üzletlánccá fejlődött.  Sikerének titka a márkás, minőségi játékok előtérbe helyezése, a forgalmazott márkák száma néhány tucatról közel 700-ra emelkedett. A munkatársak száma meghaladja a 100-at. A Játéksziget webshopja 3 éve kezdte meg működését, évente átlagosan 60-70 százalékos növekedést produkálva. A Játéksziget üzletekben az éves forgalom 60%- át kitevő karácsonyi szezonban 2018-ban 5%-os növekményt céloztunk meg” – mondta el Borhi János, a Játékszigetet üzemeltető Formatex ügyvezető tulajdonosa.


Forrás: EuroAstra
 

2018. október 16., kedd

Dorian Gray és arcképe - színpadi látomás Oscar Wilde regényéből a Spirit Színházban




.

Különös világ tárul fel előttünk a színpadon Ceizel Gábor rendezésében. Oscar Wilde (1854-1900) jókora botrányt kiváltó műve (The Picture of Dorian Gray) 1890-ben jelent meg. Főhőse erősen hasonlít az íróra, aki maga is csinos, elegáns dandy lehetett. Maga mögött tudott már börtönt (A readingi fegyház balladája) és néhány homoszexuális kapcsolatot, miközben családapa és férj volt. E regénye dekadens filozófiai kísérletnek és egyben a 19. század nagy irodalmi fordulatának számított. A történet kissé emlékeztet Goethe Faustjára, ugyanis a szép, gazdag és fiatal fiú szintén eladja a lelkét az ördögnek, akárcsak az öreg Faust Mefisztónak. Annyiban fordított a történet, hogy itt az ifjú mindig olyan kívánatos akar maradni, mint a megfestett arcmása, de az idős Faust a tudása és a kora helyett ifjúságot kap cserébe. A viktoriánus kor hedonista angol arisztokráciáját nem volt szokás bírálni. Őket sem érdekelte, mivé válhatnak majd.


A testbe zárt lélek drámája, hogy a test öregszik, az arcára idővel kiül a kegyetlenség és a bűn, amíg a portré gyönyörű és naiv marad. Dorian Gray azt kívánja, hogy a kép öregedjen, és ő maradjon fiatal. Ekkor belép az életébe az ő Mefisztója, az idősebb, tapasztaltabb, nihilista barát, Lord Henry Wolton, akit eleinte ártatlan, gyermeki hittel követ „Lelkiismeret és gyávaság tulajdonképpen egy és ugyanaz” – hirdeti. Dorian szerelemre csábul, esküvőt ígér Sibyl Vane külvárosi színésznőnek, sőt megvenné neki a londoni West-End legjobb színházát, de a cinikus Lord Henry megakadályozza. A színésznő öngyilkos lesz. Dorian még bűnbánatot sem érez, helyette élvhajhásszá, majd lelkiismeretlen gyilkossá válik. Amikor a képre tekint, visszanéz rá a kegyetlen gyilkos. A képet akkor bezárja háza egyik lezárt szobájába. Amint elege lett a sok gaztettből, összetöri a saját portréját, hogy ne mutassa neki többé az általa elkövetett szörnyűségeket. Eljut addig, hogy saját narcizmusán kívül semmi sem érdekli: „Nem bírom elviselni, hogy a lelkem csúnya”.
A remek rendezés, az ügyes, de egyszerű díszlet, a korabelieket utánzó kárpit megteszi a hatását. Persze, nem beszélve Oscar Wilde zsenialitásáról. A színészek viszont modern ruhákba öltöznek, hogy a darab a mának is szóljon. Itt azért kissé furcsán fest a fiúk karjának nyakig való tetoválása. Meglepetésre a bemutató előtt közölték, hogy a szereposztás hirtelen megváltozott, csupán a színésznők maradtak a színlap szerintiek, a fiúszerepeket újabbak játsszák. A regény eredeti fordítója Kosztolányi Dezső volt, ebből készültek a modernebb változatok is.
A Spirit Színház új produkcióját feltétlenül látnunk kell! A nagyszerű játékban résztvevőket érdemes felsorolnunk: Dorian Gray alakítója Pribolszki Norbert, Basil Hollward festőművész Tóth Alex, Lord Henry Wolton Perjés János, Sibyl Vane Bakonyi Alexandra, Mrs. Vane anya, házvezetőnő (egyéb) Perjési Hilda, James Vane (báty, szolga stb.) Dénes Viktor. A további előadások: szeptember 20, 27-én, valamint október 11, 14, 29-én lesznek.

Dobi Ildikó - EuroAstra

Ady-évfordulóra készül a Medve Színpad




.

Háromnapos rendezvénysorozattal készül a Medve Színpad és az Almássy Kulturális Egyesület Ady Endre halálának 100. évfordulójára.

„Mint Ady Endre hagyatéka iránt elkötelezettek, szeretnénk a nagy költő halálának századik évfordulóját 2019. január 25-26-27-én méltón megünnepelni. Az ünnepség keretében délutánonként neves irodalomtörténészek és szakértők közreműködésével vetítéseket, ismeretterjesztő előadásokat, kerekasztal beszélgetéseket, valamint kiállítás megnyitót tervezünk, az estékre színházi előadásokkal készülünk. Helyszín tekintetében jelenleg a Petőfi Irodalmi Múzeummal és az MMA-val folytatunk tárgyalásokat.” – árulta el Halmy György, a társulat vezetője.
A Medve Színpad már megalakulása óta kiemelten foglalkozik Ady életművével, első Ady-estjük 12 évvel ezelőtt készült el. Azóta további 9 zenés színházi előadást állítottak színpadra Ady Endre verseinek felhasználásával. Jelenleg 5 előadásuk van műsoron a Fészek Művészklub színháztermében és a Fáklya Klubban.
„Kísérleti színház vagyunk, célunk a színházi előadások, rítusok létrehozásán túl a belső fejlődési utak megteremtése - nem csak az alkotók számára, hanem az előadáson részt vevő közönség számára is. Eddigi munkáink eredményeképpen kijelenthető, hogy egy sajátos színházi formát hoztunk létre, mely „a költészet rítusa, a rítus költészete”. E sajátos stílus fejlesztése és tovább gondolása az alkotócsoport tagjait összetartó közös cél.” – fűzte hozzá a társulatvezető.
A Medve Színpad legközelebbi előadásai:
2018-10-16
19:00                                                                                                                 
Sorsunk a dalban
Fészek Művészklub

2018-10-28
19:00
Az igric
Fáklya Klub

2018-11-8
19:00
Lenni, lenni, lenni
Fészek Művészklub

2018-11-13
19:00
Dankó Pista – Az örök Ady-rege
Fészek Művészklub

2018-11-18
19:00
A feltámadás szomorúsága
Fáklya Klub

2018-11-20
19:30
Lenni, lenni, lenni
Fészek Művészklub

2018-12-2
19:00
Az igric
Fáklya Klub

2018-12-11
19:00
Dankó Pista – Az örök Ady-rege 
Fészek Művészklub

2018-12-18
19:00
Sorsunk a dalban
Fészek Művészklub

Forrás: EuroAstra
 

2018. október 15., hétfő

Külföldön is nagy a kereslet a magyar szilva iránt




.

Évente átlagosan 1,3 kg szilvát fogyasztanak a magyarok: a gyümölcs frissen, lekvárként, befőzve és pálinkaként is népszerű. A hazai szilvaültetvények több mint fele Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun és Pest megyében található. A minőségi magyar friss szilva és szilvapüré külföldön is keresett.


Hazánkban az utóbbi időszakban évente 45-70 ezer tonna szilva terem, ez az 1990-es 150 ezer tonnás mennyiség fele-harmada. Jelenleg 6400 hektáron folyik üzemi szilvatermesztés, emellett a szilva kedvelt házikerti gyümölcs is. A legjelentősebb termelőkörzet Szabolcs-Szatmár-Bereg (1530 hektár), Bács-Kiskun (1513 hektár) és Pest (1067 hektár) megye. Nagyobb termőterületek találhatók még Heves, Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok megyében.

A jó minőségű magyar étkezési szilva keresett exportcikk, a kivitel 8-12 ezer tonna között mozog évente, a Magyarországra – jellemzően szezonon kívül – importált friss szilva mértéke elhanyagolható ehhez képest, 400-600 tonna. Az export főleg a német piacra irányul, de jelentős mennyiségeket vásárol Csehország és Ausztria is, valamint a skandináv országok. Hasonlóan pozitív a feldolgozott gyümölcs külkereskedelmi egyenlege is, cukrozott és cukrozatlan ipari szilvapüré formájában exportálunk.

Piaci szereplők szerint sokkal nagyobb igény lenne a minőségi magyar árura külföldön is, mint amit a termelés jelenleg képes kielégíteni. A szilva méltatlanul a hazai gyümölcstermelés „mostohagyereke”, hiszen volumenét tekintve az alma és a meggy után dobogós helyen áll. A magyarországi szilvaültetvények nagy része azonban elöregedett, sok helyütt nincs öntözés, kevés az intenzív művelésű, korszerű állomány – a piaci követelményeknek megfelelő kiváló minőségű áru előállítására kevesek képesek. Ez egyben magyarázza azt is, hogy a termésmennyiség nagyobb része ipari feldolgozásra kerül. A fajták közt hagyományosan a Cacanska lepotica és a Stanley az uralkodó; sokszor okoz zavart, amikor az egyszerre megérett gyümölcs hirtelen nagyobb mennyiségben jelenik meg a piacon. Pedig különböző fajták sokasága áll a termelők rendelkezésére, melyekkel kibővíthető, elnyújtható a szezon, számos különleges színű vagy alakú gyümölcsöt nevelő fajta is létezik, ezekkel a piac különleges igényű szegmensei is kiszolgálhatóak. A fejlődéshez elengedhetetlen az ültetvényszerkezet átalakítása, az ipari célú ültetvények esetében is szemléletváltásra, megfelelő öntözésre, tápanyag-utánpótlásra és szakszerű növényvédelemre lesz szükség ahhoz, hogy hosszú távon rentábilisak lehessenek.

A világ éves szilvatermése 12 millió tonna, ennek az európai termelés körülbelül a 10-15 százalékát adja. Mindent összevetve, a szilva közel fele Kínában terem; érdekesség, hogy a második helyen Szerbia áll, 700 ezer tonnás termelésük nagy részéből slivovica, a szerb nemzeti gyümölcspárlat készül.

Forrás: EuroAstra

 

Újra mozikba kerül az 50 éves, felújított Egri csillagok




.

Az eredeti bemutató után fél évszázaddal ismét mozivásznon látható minden idők egyik legnépszerűbb magyar filmalkotása, az Egri csillagok. Várkonyi Zoltán klasszikusát a Filmalap Nemzeti Digitalizálási és Filmfelújítási programjának részeként, 4K felbontásban, teljeskörűen restaurálták a Magyar Filmlabor és Filmarchívum szakemberei. A filmet október 14-én, majd azt követő hetekben országszerte számos helyszínen vetítik.


“Elesett Szolnok, elesett Temesvár. Ez a vár most az ország!” – mennydörgi Sinkovits Imre hangján Dobó István az 1968-ban bemutatott filmeposzban, amely felejthetetlen színészi alakításokkal és monumentális csatajelenetekkel állít méltó emléket a végsőkig kitartó egri várvédők harcának a sokszoros túlerőben lévő török sereg ellen.




„Én nem a falakban bízom, hanem az emberekben”

Gárdonyi Géza azonos című történelmi regényéből Nemeskürty István írta meg a forgatókönyvet, amely alapján Várkonyi Zoltán rendezésében 1967-68 során megvalósult a magyar filmgyártás addigi legnagyobb szuperprodukciója, a korszak legnagyobb színművészeivel, hollywoodi szintű filmes technikákkal és szó szerint egy hadseregnyi statisztával – a hadügyminiszter a Magyar Néphadsereg ötezer kiskatonáját vezényelte ki a forgatásra, ők alakították a török sereget. A filmhez Szász Endre tervei alapján Pilisborosjenőn felépítették az egri vár mását. Több ezer fegyvert, korhű díszletek és jelmezek százait készítették el a forgatáshoz, amely több mint másfél évig tartott különböző magyarországi helyszíneken és Bulgáriában a Fekete-tenger partján. A sikerhez nagyban hozzájárult, hogy a kor legkiválóbb színészeivel forgattak. Sinkovits Imre kiváló választás volt Dobó István, Bárdy György pedig Jumurdzsák szerepére. A történet Cecey Éváját megformáló Venczel Verába a fél ország szerelmes lett, de a bemutató után Kovács Istvánt és Benkő Pétert is elárasztották a romantikus levelek. Az epizódszerepekben is olyan fantasztikus színészeket láthatunk, mint Gobbi Hilda, Latinovits Zoltán, Ruttkai Éva, Major Tamás, Szemere Vera, Bessenyei Ferenc, Koncz Gábor és Zenthe Ferenc. A film körüli felhajtásra jellemző volt, hogy akkoriban szokatlan módon már az előkészületekről és a forgatásról is folyamatosan cikkeztek az újságok, sőt Bornemissza Gergely és Cecey Éva szerepére Várkonyi közvéleménykutatást indított az Ifjúsági Magazin hetilap hasábjain, amelyre tízezrével érkeztek szinte egyöntetű szavazatok. A bemutató hatalmas siker lett, az Egri csillagok a magyar filmgyártás máig meghatározó eposzává vált, amely az 1948 óta elkészült magyar mozifilmek közül a harmadik legnépszerűbb alkotás a maga kilencmillió feletti nézőszámával.



A filmtörténeti klasszikust az 50. évforduló alkalmából a Filmalap digitalizálási és felújítási programjában teljeskörűen, 4K felbontásban restaurálták a Filmarchívum és a Magyar Filmlabor szakemberei.  A film szín- és fényvilágának felújítására a Filmarchívum Csukás Sándor operatőrt kérte fel, aki Szécsényi Ferencnek, az Egri csillagok legendás operatőrének tanítványa, barátja volt. A 4K minőségben felújított történelmi kalandfilm rövid időre visszatér a magyar mozikba a Pannonia Entertainment forgalmazásában.

A film nyilvános díszbemutatója október 14-én 16:30-kor lesz a XV. kerületi Pólus Mozi Nagytermében, ahol a vetítés előtti felvezető beszélgetésen részt vesz Kovács István és Benkő Péter színművész. Az ugyanerre a napra eső 3. Európai Art Mozi Nap keretében országszerte számos további helyszínen vetítik, többek között a budapesti Kino és Művész moziban, továbbá Szegeden, Pécsett, Szolnokon, Szombathelyen, Miskolcon, Székesfehérváron, Tapolcán, Cegléden és Gyöngyösön, október 25-től pedig Egerben illetve a budapesti Tabán és Pólus Moziban is elérhető lesz a film. Emellett a legtöbb hazai filmszínházban iskolák részére kedvezményes csoportos vetítéseken is megtekinthető az alkotás, amiben a forgalmazó Pannonia Entertainment nyújt szervezési segítséget a pedagógusoknak.

A vetítési helyszínek teljes listája a Pannonia Entertainment oldalon olvasható.



2018. október 14., vasárnap

Szilágyi Zsófia Egy nap c. filmje premier előtt a 3. Európai Art Mozi Napon




.

Október 14-én, vasárnap, a 3. Európai Art Mozi Napon számos magyar városban vetítik premier előtt Szilágyi Zsófia Egy nap c. filmjét. Szilágyi alkotását itthon óriási várakozás övezi, a film eddig számos rangos nemzetközi elismerést kapott.


Az Egy nap világpremierje a világ legrangosabb filmfesztiválján, Cannes-ban volt, ahol az alkotás elnyerte a nemzetközi filmkritikusok FIPRESCI-díját, a Szarajevói Filmfesztiválon Szamosi Zsófi főszereplő megkapta a legjobb színésznőnek járó díjat. Az Egy nap Szilágyi Zsófia első nagyjátékfilmes rendezése, a Filmalap Inkubátor Programjának támogatásával készült.

A 3. Európai Art Mozi Napon, október 14-én, vasárnap a következő helyszíneken és időpontokban látható az Egy nap c. alkotás:
Békéscsaba, Center Mozi: 19:00
Budapest, Art+Cinema: 16:30
Budapest, Cirko - Gejzír Filmszínház: 18:45
Budapest, Kino Café mozi: 20:30
Budapest, Művész Mozi: 16:15
Budapest, Puskin Mozi: 13:00
Cegléd, George Pal Filmszínház: 18:00
Debrecen, Apolló Mozi: 18:00
Gyöngyös, Cinema Bridge Mozi: 20:00
Kecskemét, Otthon Mozi: 18:00
Miskolc, Művészetek Háza: 16:15
Pécs, Apolló Mozi: 20:30
Sárospatak, A mozi: 18:00
Szeged, Belvárosi Mozi: 20:15
Székesfehérvár, Barátság Mozi: 15:15
Szentendre, P'Art Mozi: 15:00
Szigetszentmiklós, Nádasdy Filmszínház: 16:00
Szolnok, Tisza pArt Mozi: 16:15
Szombathely, Agora Savaria Filmszínház: 18:00
Tapolca, Tapolca Városi Mozi: 18:00

A november 8-i országos mozipremier előtt több közönségtalálkozón is megtekinthető a film, ahol az alkotókkal is lehet találkozni:
Október 12. péntek, 20:00, Művész Art Mozi, Budapest - vendég: Szilágyi Zsófia rendező, Kenesei Edina producer
Október 26. péntek, 18:00, Uránia Nemzeti Filmszínház, Budapest - vendég: Szilágyi Zsófia rendező

A film premier időszakában több közönségtalálkozó is lesz vidéken, többek között Kecskeméten, az Otthon moziban és Szegeden, a Belvárosi moziban.

Egy nap - Színes, magyar játékfilm
Hazai premier: 2018. november 8.
Szereplők: Szamosi Zsófi, Füredi Leó, Barcza Ambrus, Varga-Blaskó Zorka, Gárdos Márk, Láng Annamária, Vándor Éva, Hajduk Károly
Forgatókönyv: Szilágyi Zsófia, Mán-Várhegyi Réka
Producer: Pataki Ági, Kenesei Edina
Co-producer: Kovács Gábor, Romwalter Judit, Prop Club
Fényképezte: Domokos Balázs, Vágó: Szórád Máté
Zene: Balogh Máté
Rendezte: Szilágyi Zsófia

Anna 40 körül van. Rohan. Van három gyereke, férje, munkája, anyagi szorongása. A pénzük fillére, a napjaik percekre vannak beosztva. Anna odaér, megígér, elintéz, elhoz, fejben tart, órát tart. Anna nem éri utol a férjét. Szeretne beszélni vele. Úgy érzi, muszáj lenne. Úgy érzi, elveszti őt. És úgy érzi, nem térhet ki a mindig soron következő feladat elől. A hétköznapi, a masszívan monoton ütközik a törékennyel, a nem ismételhetővel.

Szilágyi Zsófia egy Pécsett szerzett diploma után a Színház- és Filmművészeti Egyetem film- és televíziórendező szakán végzett 2007-ben Gothár Péter és Enyedi Ildikó osztályában. Az Egy nap első játékfilmes rendezése, amely a Filmalap Inkubátor Programjának támogatásával készült. Az Egy nap világpremierje a világ legrangosabb filmfesztiválján, Cannes-ban volt, ahol az alkotás az 57. Kritikusok Hete versenyszekcióban szerepelt, és a nemzetközi filmkritikusok FIPRESCI-díját nyerte el. A Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége az Európai Filmakadémia kérésére összeállított egy 12 filmből álló listát is, amelyen szintén helyet kapott az Egy nap, amely ezzel esélyessé vált az Európai Filmdíjra is.


Forrás: EuroAstra
 

Hogy kerül egy rabbi a koncertszínpadra?




.

November 7-én az Erkel Színházban mutatja be első lemezét a Beyn Hayamim zenekar, amelynek dalai azért különlegesek, mert az ősi, a tradicionális, a bibliai jelenetek összekeverednek bennük a szimfonikus-rockkal és akár az operával.

A koncert mottója:négyezer év két órában. Mindez nem véletlen, hiszen a Beyn Hayamim a zenei sokszínűséggel és összetettségével a Teremtő világát és az Ő Tóráját akarja utánozni. Ebben ráadásul egy rabbi is segítségükre lesz a színpadon. Nem hittérítés, hanem megismertetés a zenekar célja. Az ősi tanítás pozitív, életigenlő üzenetének az átadása és azok által a világ jobbá tétele.

"Manapság kevesen tévednek le, mernek, vagy tudnak lejönni a zsinagógába ezért azt gondoltam, hogy elviszem a zsinagógát oda, ahova szeretnek járni: koncertre, fesztiválra, színházba, vagyis a színpadra, ahol be tudjuk mutatni a zsidó civilizáció kimeríthetetlenül mély zenei és kulturális sokszínűségét. Ez a civilizáció átszövi az európai civilizációt, sőt egyik tartóoszlopát képezi. Ezt az ismerős, de közben mégis inkább ismeretlen világot szeretném feltárni és bemutatni szórakoztatásba csomagolva, mert hiszem, hogy ennek tudásától és megismerésétől jobb lesz az emberek élete. Ezért hívtuk életre és alapítottuk meg a Beyn Hayamim zenekart, barátommal Fekete Tamással" - nyilatkozta Fináli Gábor rabbi.

A koncerten a dalok héberül szólnak, magyar fordítást a kivetített videókban olvashat a közönség a zenéhez szinkronizálva. A zenekar alapvetően 13 tagból áll, de vannak amolyan állandó vendégek, velük 17 főre egészülnek ki.

"Ha érdekli Önt a zsidóság 4000 éves történelme, annak misztikus üzenete, ha hívőként, vagy ha a történelmet formáló hatása miatt kedveli és tiszteli a Bibliát, ha érdekli a modern Izrael, szereti az egzotikumot, a távoli tájak, eldugott világok dallamvilágát, akkor biztos, hogy nem fog csalódni" - tette hozzá Fináli Gábor.

A Beyn Hayamim lemezbemutató koncertje 2018. november 7-én, 19 órától lesz Budapesten, az Erkel Színházban.

Jegyvásárlás: https://www.jegy.hu/program/program-96802

 

2018. október 13., szombat

Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár 2018. október 18–21.




.

Negyven kiadó legfrissebb könyvei, száz program, hat külföldi író, öt színpad a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron 2018. október 18–21. között a Várkert Bazárban.


Harmadik alkalommal rendezik meg az őszi könyvvásárt, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületével együttműködésben, ahol idén már negyven kiadó mutatja be legfrissebb megjelenéseit, ezzel is felvezetve a karácsonyi könyves időszakot.

A fesztiválon mutatja be új könyvét többek között Al Ghaoui Hesna, Cserna-Szabó András, Lackfi János, Kollár-Klemencz László, Máté Gábor, Nyáry Krisztián, Simon Márton, Szentesi Éva, Tóth Krisztina és Varró Dániel. Fellép 2018 Aegon Művészeti Díjasa, Nádas Péter.

A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál kapcsolódó programjaként, a Bookline, az Aegon és a Külgazdasági és Külügyminisztérium Publishing Hungary Programjának támogatásával megvalósuló rendezvény négy helyszínén egymást követik az irodalmi programok, színházzal, zenével kiegészülve. A fesztiválon mutatja be Breier Ádám a tavalyi Aegon Művészeti díjas Krasznahorkai Lászlóról készült dokumentumfilmjét, de látható lesz a Nádas Péterrel a Világló részletekről készült riportfilm is.

A Margó a korábbi évekhez hasonlóan igyekszik a nemzetközi irodalom izgalmas szereplőit meghívni és bemutatni. Amerikából érkezik Susan Faludi, aki Előhívás című könyvében magyar származású apja története után nyomoz. Új regényét mutatja be a francia művészettörténész és író, Catherine Millet, akinek fontos memoárjáról annak idején azt mondták, hogy ilyen explicit könyvet a szexről még nő nem írt. Az egyik legismertebb norvég író, Roy Jacobsen eddigi tizenegy regénye huszonegy országban jelent meg, A láthatatlanok megjelenése miatt érkezik a Margóra. A német Maxim Leo regényében, a Volt egyszer egy NDK-ban a berlini fal leomlása után 18 évvel igyekszik megérteni családja történetét. A Budapesten született német író, Akos Doma A vágyak útja című regényében egy hetvenes évekbeli magyar disszidens család történetét írta meg. Az Irakból menekülő Abbas Khider Németországban telepedett le, A pofon című regényében egy bevándorló hiteles történetét meséli el, aki szembesül a német bürokrácia nehézségeivel. A Bookline Szívünk rajta programja saját gyereksarokkal települ ki a fesztiválra, hétvégén interaktív foglalkozásokkal várják az érdeklődőket.

Ősszel negyedik alkalommal adják át a legjobb első prózakötet szerzőjének járó Margó-díjat, amit a korábbi években Totth Benedek, Milbacher Róbert és Szöllősi Mátyás kapott meg. 2018-ban ötven feletti nevezés érkezett a pénzdíjjal, kereskedelmi és médiatámogatással és próbafordítással járó díjra, amit a Bookline, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Publishing Hungary Programja és az Aegon támogat.

Az Aegon Művészeti Díj és a Margó együttműködésében új felolvasásokkal frissül a Margó.fm nevű, ingyenes, iOS-en és Androidon is elérhető mobilalkalmazás: a díjra jelölt legjobb tíz alkotásból olvasnak fel színészek. Így hallhatóak lesznek Csabai László, Kántor Péter, Nádas Péter, Nádasdy Ádám, Parti Nagy Lajos, Rakovszky Zsuzsa, Szécsi Noémi, Tompa Andrea, Tóth Krisztina, Vida Gábor szövegei.


margofeszt.hu
facebook.com/margofeszt
instagram.com/margofeszt
 

Ne hagyja, hogy a trombózis az életére törjön!




.

A Trombózis Világnapja kezdeményezés már ötödik éve hívja fel október 13-án a figyelmet erre a gyakran elhanyagolt és félreértett betegségre. Fontos a tudatosság növelése, hiszen napjainkban minden negyedik ember halálát valamilyen vérrögből adódó probléma okozza. A három leggyakoribb, halálos végkimenetelű kardiovaszkuláris betegség esetében vérrög is szerepet játszik.  Ahhoz, hogy az aggasztó statisztikákon javítani lehessen, nagyobb hangsúlyt kell fektetni a betegség felismerésére, az időben történő kezelésére, majd a további kockázatok megelőzésére.

A Trombózis Világnapját 2014 óta október 13-án tartják, ekkor van ugyanis a német származású, a trombózis felismerésében és megértésében úttörő tudós, Rudolf Virchow születésnapja. A fontos kezdeményezés célja, hogy világszinten hívja fel a figyelmet a trombózisra, annak kockázati faktoraira, jeleire, tüneteire és kezelési formáira, hogy ennek köszönhetően csökkenjen a betegségből adódó rokkantság és halálozás száma. A világnaphoz kapcsolódó mozgalom támogatja az Egészségügyi Világszervezet célkitűzését, amelynek megfelelően 2025-ig 25%-kal szeretnék csökkenteni a nem fertőző betegségek által okozott korai halálozások mértékét.
Milyen fajtái lehetnek a trombózisnak?
A trombózis kifejezés abnormális, életveszélyt jelentő vérrögre utal, amely az artériában vagy a vénában alakul ki. A vénában kialakuló vérrög legtöbbször a végtagokban – leginkább a lábakban - vagy a medencében jelentkezik, mélyvénás trombózisnak is nevezzük. Az a rög, amelyik leválik és a vérárammal a tüdőbe jut, tüdőembóliaként ismert. A mélyvénás trombózis és a tüdőembólia együttes neve pedig vénás tromboembólia.
Az artériás trombózis az artériában kialakuló vérrögre utal. Különösen veszélyes formája a szívkoszorúérben keletkező rög, amely a szívbe áramló vér útját gátolja és a szívroham mögött húzódó okot jelenti. Az artériából az agy felé áramló vérrög pedig a stroke egyik fő forrása.
Miről ismerhető fel a trombózis?
Mélyvénás trombózis kialakulásakor a végtagokban fájdalom érezhető, érzékenység és melegségérzet, pirosság és püffedés jelentkezhet.
Tüdőembólia esetén pedig a következő tünetek léphetnek fel: megmagyarázhatatlan légszomj, szapora légzés, mellkasi fájdalom (amely mély lélegzetvételnél erősödik), gyors szívverés, szédülés vagy ájulás.
Az artériában a pitvarfibrilláció, a szívritmuszavar egyik legveszélyesebb formája is okozhatja vérrög kialakulását. A pitvarfibrilláció nem mindenkinél jelentkezik tünetekkel, másoknál viszont szabálytalan szívverés, erős szívdobogás, légszomj, fáradtságérzés, szédülés és mellkasi fájdalom léphet fel.
Hogyan lehet csökkenteni a rizikófaktorokat és megelőzni a vérrögök képződését?
A vérrögök kialakulását első sorban egészségtudatossággal, megfelelő életmóddal lehet megakadályozni. Fontos a helyes, vitamindús és rostban gazdag táplálkozás, a napi 2-3 liternyi folyadékbevitel, a túlsúly leadása, a rendszeres mozgás és a dohányzás mellőzése.
Azoknak, akiknél megállapították a trombózis veszélyét vagy már esetleg érintettek is voltak a betegségben, még nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a megelőzésre. Ennek egyik formája lehet az orvos által felírt, szájon át alkalmazható véralvadásgátló gyógyszer. Az ilyen innovatív vérhígító készítmények, más néven antikoaguláns terápiák megállítják a vérrög képződését, így csökkenhet rög kialakulásából adódó veszély a lábban, a tüdőben, és elkerülhető a stroke is. Emellett alkalmazható kompressziós harisnya és ma már rendelkezésre állnak különböző mechanikus kompressziós eszközök is.

Forrás: EuroAstra
 

2018. október 12., péntek

IKF 2019




.

A Közép-Európa Táncszínház pályázati felhívása! A Közép-Európa Táncszínház társulata az új évadban új vezetéssel, stábtagokkal és nem utolsó sorban táncosokkal is bővült. A márciusban kiírt művészeti vezetői pályázat nyertese Feledi János táncművész-koreográfus lett, aki Jónás Zsuzsa Harangozó-díjas táncművésszel fog szorosan együtt dolgozni, s Zsuzsára képzésvezetőként és koreográfusként is számít.  A két új stábtag közül Sóthy Virág a produkciók, Trója Gréta pedig a pr-marketig területen vállal szerepet.


„Új stratégia kidolgozására vállalkozunk, hogy új alapokra helyezzük a legfiatalabb alkotókkal való együttműködést, illetve új távlatokat is nyithassunk az efféle munkáknak.  Az útjára indított tehetség programunk visszaigazolta kezdeményezésük szükségességét. Eddig tizenöt fiatal koreográfus mutatkozhatott be (Jobbágy Bernadett, Újvári Milán, Pálfi Gabriella, Grecsó Zoltán, Ujszászi Dorottya, Varga Kinga, Gyulai Júlia, Halász Gábor, Szamosi Judit, Kiss Anikó, Simkó Beatrix, Túri Lajos Péter, Samu Kristók, Szarvas Krisztina, Mikó Dávid), akik közülük többen felkérést kaptak, hogy készítsenek önálló műveket. Simkó Beatrix demonstrációját pedig, 2017-ben Lábán Rudolf díjra jelölték.

A Közép-Európa Táncszínház, ebben az évben is kiírja a nyílt pályázatot
„IKF 2019.” – Ifjú Koreográfusok Fóruma tehetségprogram néven.

A nyertes lehetőséget kap, hogy az adott kereteken belül alkotó munkát folytathasson: rendelkezésére bocsátjuk a KET társulatát és próbatermet biztosítunk, ahol egy héten keresztül dolgozhat együtt a táncművészekkel a művészeti vezető szakmai mentorálasa mellett. Rendelkezésére áll továbbá a Bethlen Téri Színház technikája és technikusa is. Mindezek segítségével a hét végén az elkészült munkából nyilvános demonstrációt tartunk, amelyről képes dokumentáció készül, így a fiatal alkotó későbbi pályázatai során jó referenciaként is szolgálhat.

Az alkotóknak további lehetőséget biztosítunk a demonstráció előkészületeihez azzal, hogy a táncosoknak – igény szerint – tréningeket tarthatnak, az egy hetes próbafolyamat előtt, így az előadók megismerkedhetnek a fiatal koreográfus saját mozgásvilágával és az alkotó is megismerheti a program táncos résztvevőit. A demonstrációnak 2019 őszéig kell megvalósulnia.

A pályázat és csatolandó dokumentumok listája:
• szinopszis
• a demonstráció lehetséges időpontjai
• szereplők létszáma
• szakmai önéletrajz
• referencia eddigi munkából (pl. youtube vagy vimeo link)
• két ismert művész ajánlása 

Beadási határidő: 2018. november 30. éjfél.
A pályázatot erre az email címre kell küldeni: info@cedt.hu

Az eredmény kihirdetését megelőzi a pályamunka és a megvalósítás tervének prezentációja.

További információ:
Feledi János művészeti vezető - feledi.janos@cedt.hu


Forrás: EuroAstra