2018. augusztus 10., péntek

Tíz felejthetetlen nap Tokaj-Hegyalján




Tíz felejthetetlen nap Tokaj-Hegyalján – ez a Zempléni Fesztivál! 2018. augusztus 10-19. között újra gazdag és színes programkínálattal várja látogatóit Tokaj-Hegyalja és Zemplén legnagyobb kulturális eseménye, az idén 27 éves Zempléni Fesztivál. A nyár ezen legszebb időszakában válogatott művészeti svédasztalt kínálnak, amelyért érdemes több napot, akár a teljes időszakot Zemplénben tölteni.




A 60 programból álló rendezvénysorozat magas színvonalú komolyzenei koncertekkel, táncelőadásokkal, jazz koncertekkel, kirándulásokkal, kiállításokkal, családi és gasztronómiai programokkal várja a helyi közönséget, és az ország más vidékéről vagy külföldről érkező, minőségi kikapcsolódásra vágyó látogatókat. Sárospatak, Sátoraljaújhely, Szerencs és Tokaj mellett több más zempléni település szabadtéri helyszínei és legszebb műemlékei adnak otthont a legkiválóbb magyar szólisták, népszerű együttesek és külföldi vendégművészek produkcióinak. A látogatók a rendezvényekhez kapcsolódóan több mint tíz pincészet, köztük a Fesztivál hivatalos borszállítója, a Grand Tokaj kiváló borait is megkóstolhatják.



A Zempléni Fesztivál programját idén jeles évfordulók teszik még vonzóbbá.

Az augusztus 10-i nyitókoncerten rögtön hármas jubileumot ünnepelünk. Az est főszereplője, a 25 éves Budafoki Dohnányi Zenekar, szólistája a Kossuth- és Liszt-díjas 75 éves Szakcsi Lakatos Béla lesz. Az est második felében a West Side Story Szvit műsorra tűzésével a 100 éve született Leonard Bernstein emléke előtt tisztelegnek. A hangverseny karmestere, a Fesztivál művészeti vezetője: Hollerung Gábor.



A Budapest Jazz Orchestra három koncertet is ad a fesztiválon, ezzel indítva el 20 éves jubileumi évadát. Augusztus 11-én a Tokaj Fesztiválkatlanban, a XX. század rock műfaját megidézve a Queen és az Illés-együttes slágereiből válogat sztárvendégeivel, Polyák Lillával és Szörényi Leventével.

Itt a térség legnagyobb, szabadtéri koncerthelyszínén augusztus 17-én egy másik nagyszabású produkciót is élvezhetnek az érdeklődők. Kálmán Imre: Marica grófnő c. operettjét a MÜPA és a BDZ közös produkciójaként, Böhm György rendezésében láthatják. A főbb szerepekben Rálik Szilvia, Rácz Rita, Balga Gabriella, Wiedemann Bernadett, Boncsér Gergely, Hábetler András és Haja Zsolt; közreműködik a Duna Táncműhely, a Budapesti Akadémiai Kórustársaság és a fesztivál rezidens zenekara, a Budafoki Dohnányi Zenekar. Az előadás karmestere: Hollerung Gábor.



Sátoraljaújhely Városháza udvarán a barokk zeneirodalom két csúcskompozíciója: Vivaldi A négy évszak c. műve és Az úrhatnám szolgáló, Giovanni Battista Pergolesi maradandó alkotása kerül színre, majd a Díszteremben portugál hangulat várja a Kávéuzsonna közönségét, ahol az előadó a Kalmár Panni Trió.

Szerencsen a Rajkó Művészegyüttes kétórás Strauss-gálaműsorral lép fel és ezzel egyidőben Sárospatakon a fesztivált egykor alapító Liszt Ferenc Kamarazenekar műsorán klasszikus és romantikus slágerdarabok szerepelnek. Mozart Esz-dúr Kürtversenyének szólistája Zempléni Szabolcs nemzetközi hangversenytermekben is jól ismeret kürtművész lesz.



A jubiláló Budapest Jazz Orchestra második, 15-i hangversenyén már a világhírű harsonás Ed Neumeister és Hárs Viktor lesz a vendég, s a Big Band a Budafoki Dohnányi Zenekar művészeivel kiegészülve lép a sárospataki Rákóczi-vár színpadára. Augusztus 16-án Sátoraljaújhely városközpontjában Singin’ and Swingin’ címmel igazi zenei show-t mutatnak be, négy kiváló énekes szólista közreműködésével.



Folytatódik a hagyományos A megérthető zene sorozat, ahol Hollerung Gábor értő módon, karmesteri magyarázatokkal fűszerezve, a Budafoki Dohnányi Zenekar művészeinek segítségével mutatja be A fúga művészetét.

Különleges, színvonalas kikapcsolódási lehetőségeket kínálnak a látogatóknak az elmúlt években népszerűvé vált tematikus fesztiválnapok. Augusztus 11-én Tarcalon, 12-én Mádon, 18-án  Tolcsván várjuk az érdeklődőket.

           

A Nemzeti Táncszínház szervezésében a Nemzeti Kulturális Alap Imre Zoltán Programjának támogatásával 16-án Tokajban, 17-én pedig Sárospatakon két kortárs táncestet láthatnak a nézők.

A tíz nap során több régizenét játszó együttessel is találkozhatnak a műfaj kedvelői. Eljön Bécsből az Ensemble Mandel, Újhely katolikus templomában a holland Anneke Boeke és zenésztársai, azaz az Ensemble Cantilene játszik, Bekecs vendége pedig a Musica Profana lesz. A felsorolásból nem hagyható ki a pataki Református Kollégium Imaterme, ahol 14-én Csillagh Katalin, Megyesi Schwartz Lúcia és Kóczán Péter, 16-án pedig Balog József lép fel.



Folytatják a nagysikerű Kirándulókoncertek sorozatot is. Az idei fesztiválon Hollóházára, és Pálházára, majd Taktaharkányba és Bekecsre, 15-én pedig Újhutára, a Fémalk Zrt. által frissen megmentett és felújított kastélyba és Komlóska görögkatolikus templomába az ukrajnai Akadémiai Cantus Kamarakórus koncertjére viszik el a közönséget.



A Grand Tokaj Zrt. szegi pincészetében a Four Fathers Énekegyüttes vendégszerepel, a Nobilis Pincészet és Udvarházban Kállay Gábor ének-, furulya-, és Győri István lantművész, a Patricius Borházban Seress Borbála gitárművész játszik.



Augusztus 18-án Vashegyi György és együttesei, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar Buxtehude és kortársa, a magyarországi születésű Strattner egyházi kantátáit mutatják be. A koncert egyben a Strattner művek újkori bemutatója is lesz.

A idei Zempléni Fesztivál záróhangversenyén, mellyel Sárospatak várossá nyilvánításának 50. évfordulóját ünnepeljük, az ország legrégebbi professzionális együttese, a Magyar Állami Operaház Zenekara lép fel. A koncertet a magyar dirigensek doyenje, a Kossuth-díjas Medveczky Ádám vezényli.



A Zempléni Fesztivál az a hely, ahol a klasszikus koncertek és kamaraprogramok mellett a Sárospataki Borteraszon minden este népzene és jazz szól. Fellép Herczku Ági és a Banda, a Góbé zenekar, a jazz műfajából a Canarro, a Rákfogó - Szakcsi Lakatos Bélával, a Gáspár Károly és a Sárik Péter Trió, az Egri Drive Stuff, a már 10 éves Kéknyúl és az idei Jazz Showcase-en felfedezett Vintage Dolls. A Bohém Ragtime Jazz Band Szerencsen is fellép és a Henye Borbárban a László Attila – Oláh Kálmán Quartet játszik.



A Fesztivál idején hat képzőművészeti kiállítás nyílik Mai nagybányaiak összefoglaló címmel, mely áttekintést ad a 120 évvel ezelőtt alakult festőiskola mai követőiről. A tárlatok iránt érdeklődők egy nyereményjáték keretében értékes albumot kaphatnak ajándékba és a fődíj egy nagybányai hétvége lesz. A fesztivál hetedik kiállítását a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeumának munkatársai állították össze, „Ötven év – Ötven műtárgy” címmel, ezzel is köszöntve az 1968. augusztus 20-án várossá emelt Sárospatakot.



A Fesztivál népszerűsége nem csak a koncertek magas színvonalának, minőségének köszönhető, hanem annak az egyedi hangulatnak, amely a tartalmas szórakozáson túl a rendezvényt jellemzi. Az események és helyszínek változatossága garantálja, hogy az ideérkező vendégek, köztük a rendszeresen visszatérők és a helyi közönség is mindig megtalálja a számára érdekes programokat. A Fesztivál, kiegészítve Zemplén kiváló adottságait: a gyönyörű tájat, a történelmi emlékeket, a kiváló borokkal gazdagított gasztronómiai élményeket, a vendégszerető embereket, évről évre a zene ünnepévé avatja az augusztusi napokat, megvalósítva ezzel az igazi kulturális turizmus célkitűzését.



A Zempléni Fesztivál programsorozata nem jöhetne létre a helyi önkormányzatok anyagi hozzájárulása és a helyi művelődési intézmények munkatársainak hatékony segítsége nélkül. Külön is kiemelik a helyi születésű tulajdonosa révén a térséghez erős kötődésű Fémalk Zrt., valamint a COLAS Északkő Kft. több éve tartó nagyvonalú támogatását. Köszönetet mondanak az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális Államtitkárságának és a Nemzeti Kulturáis Alapnak, hogy a rendezvénysorozat anyagi forrását évről évre biztosítják!



„Minden zene- és művészetszerető embert szeretettel hívunk és várunk; legyenek vendégeink a 27. Zempléni Fesztiválon, és fogyasszák élvezettel a fesztiválok aszúját!”



2018. augusztus 10-19.

27. Zempléni Fesztivál




2018. augusztus 9., csütörtök

Paralel - A barokkon innen és túl




.

Bemutató előadás a Barokk Kastélynapokon a Gödöllői Királyi Kastélyban. Aranyos Ágota koreográfus együttesével, a Company Canarioval új bemutatóra készül. A PARALEL című produkcióban találkozik a népzene és a régizene, a népi- és az udvari táncok kiemelkedő előadók közös munkájaként.




Párhuzam térben és időben, műfajokban, régi és mai lelkekben.

A Paralel című előadás a népzene és a régizene találkozása, a népi - és udvari táncokkal műfajukban kiemelkedő előadók közreműködésével. Két énekes, az első sorban népdalénekes Bognár Szilvia és az első sorban régizenész Bodrogi Éva, valamint a historikus táncokban legismertebb hazai együttes, a Company Canario tucatnyi táncművésze, akik különböző néptáncegyüttesek táncosai, táncpedagógusai és olyan remek zenészek, mint többek között Balogh Kálmán, Szabó Zsolt, Bede Péter, Gyulai Csaba együttműködése egyedülálló produkciót ígér. 



Aranyos Ágota koreográfiái a 15. századtól több száz éven át repítene a magyar és az európai kultúra zenei- és táncvilágába: a reneszánsztól a barokkon át, a romantikáig, Monteclairtől, Liszt Ferencig, a virágénekektől a népdalokig keresi az előadás a párhuzamokat, mindezt egy olyan helyszínen, a Gödöllői Királyi Kastélyban, ahol egyszerre érezzük a jelent és a múltat, az értékek továbbélését.

Aranyos Ágota és együttesének előadásai rendre sikerrel szerepelnek a hazai és külföldi kastélyfesztiválokon, az együttes visszatérő vendég Gödöllőn is. Előadásukban most átlépik gondolatban a kastély(ok) falait, nagyobb kitekintést engedve a nézők számára és megvilágítva olyan párhuzamokat, amelyekre eddig talán csak a művészek maguk érezhettek rá.



Közreműködik:

Company Canario Táncegyüttes

- művészeti vezető, koreográfus: Aranyos Ágota

Bodrogi Éva és Bognár Szilvia ének

Balogh Kálmán cimbalom

Gyulai Csaba ütőhangszerek

Szokos Augustin csembaló                                                 

Szabó Zsolt viola da gamba

Davidovics Igor lant, theorba

Januj Anna furulya

Hegedűs Máté hegedű

Fekete Marci brácsa

Bognár András bőgő

Bede Péter furulya, tárogató



2018. augusztus 11. 19.30

Paralel - A barokkon innen és túl

Gödöllői Királyi Kastély, Díszudvar





Forrás: EuroAstra
 

Csíksomlyói passió a „Nyeregben”




.

A Csíksomlyói passió augusztus 18-án „hazatér”, azaz a csíksomlyói Nyeregben láthatja majd a közönség a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közös produkcióját.


A helyszíni nyilvános események a következőképpen alakulnak: 
CSÍKSOMLYÓI PASSIÓ TURNÉ
Csíksomlyó, 2018. augusztus 14—19.
- augusztus 15., 13.00-14.00: nyilvános próba
- augusztus 15., 14.00-15.00: sajtótájékoztató
- augusztus 15., 19.00-20.00: közönségtalálkozó
- augusztus 15., 19.00- : táncház a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncosaival
- augusztus 18., Csíksomlyó, Nyereg
- 20 óra CSÍKSOMLYÓI PASSIÓ – előadás

Az esemény saját felülete a Nemzeti Színház honlapján.

Csíksomlyói passió
18. századi ferences iskoladrámák és Szőcs Géza Passió című műve alapján
A Nemzeti Színház mostani Csíksomlyói passiója keresztény hitünk alapjaira kérdez rá, az európai kultuszközösség esélyeire hívja fel a figyelmet. Egy olyan új színpadi nyelv megteremtését tűzi ki célul, melyben a bibliai történet 18. századi interpretációja, valamint Szőcs Géza kortárs költői átirata szerves egységet alkot a Berecz András által megszólaltatott vallásos népénekekkel és azzal a néptánc alapú koreográfiával, melyet a Magyar Nemzeti Táncegyüttes tagjai adnak elő.

„A 18. században Csíksomlyón még élő hagyomány volt, hogy évről évre újabb és újabb iskoladrámákat mutattak be: 1721-től 1787-ig összesen 42 passiójáték került színre. Ezeket a helyi ferences gimnázium nagytermében adták elő. 1733-ban egy színjátszó ház is épült fából, amelynek szélesre tárták ajtaját, ha a nézőközönség nem fért a terembe. … Csíksomlyó az 1990-es évektől az összmagyarság egyre nagyobb tömegeket vonzó zarándokhelyévé vált. Olyan spirituális fordulat ez, amelyre méltán alapozhatnak az előadás alkotói..”  (Szász Zsolt, az előadás dramaturgja)

Krisztus kínszenvedésének és kereszthalálának az utolsó vacsorától a temetésig elbeszélt története a passió. Az ezt megjelenítő dramatizált színjátékot (misztériumjáték) nevezzük passiójátéknak. A kora-középkori liturgikus dráma templomi gyakorlatából fejlődött ki, s vált a 15. századra laikusok által kultivált szakrális tartalmú műfajjá. Ekkor már a szabad ég alatt, a városok közterein adták elő a passiójátékokat a helyi mesteremberek összefogásával és anyagi támogatásával. Az ellenreformáció idején újra az egyház fennhatósága alatt fejlődik tovább a műfaj: a passiók szövegét jeles paptanárok írják, és saját tanítványaik adják elő bibliamagyarázat gyanánt, a hívők erkölcsi épülésére. A passiók a hitélmény megújítását szolgálták.


Forrás: EuroAstra
 

2018. augusztus 8., szerda

Hordozható napóra




.

Napórát mindenki láthatott egy épület falán, hordozható napórát már kevesebben. A rendszerváltáskor megszűnt Óra- és Ékszeripari Vállalat kicsiny tárgyalótermében volt egy még kisebb üveges szekrény, ebben néhány órakülönlegesség. Ha várakozni kellett a megbeszélés résztvevőinek, nézegethették a kiállított tárgyakat. Ezek között lapult a zsebben hordható napóra.

   Évezredeken keresztül a napórák voltak a legmegbízhatóbb időmérő eszközök.
A napórák megtalálhatóak minden antik civilizációban, Babilóniában, Egyiptomban, a Görög- és a Római Birodalomban. A napóra lelke egy gnómon (árnyékvető pálca, vagy más fémtárgy), amely köré vonalakat húztak, véstek, festettek. A gnómon árnyékának változásaiból állapították meg a Nap helyzetét, ebből az időt. A napóra készítés, a gnomonika az ókori Hellászban vált tudománnyá. A napórák két csoportját a rögzített és a hordozható eszközök alkotják. A portatív (hordozható) napórák a XV. századtól terjedtek el szélesebb körben, amikor a mindennapi életben egyre több és pontosabb időmérő eszközre volt szükség. A zsebben hordozható napórák virágkora a XVIII. század, utána megjelentek a mechanikus szerkezetű órák. Ezek azonban jóval drágábbak voltak, így a hordozható napórákat még sokáig használták.

   A hengernapórának is nevezett szerkezet a Nap magasságának mérésén alapul. Az órabeosztás a henger palástján van, erre a felső részen vízszintesre kinyitott gnómon veti az árnyékot. Ezeket az eszközöket először orgonakészítők állították elő. Természetesen csak meghatározott földrajzi helyeken mutatták a pontos időt, de ez egy város tekintetében megbízhatónak mutatkozott. Létezett negyedórákat is mérő napóra. Már ha sütött a nap.
   Az elkészített napórát tájolni kellett, ettől függött, hogy mennyire pontosan mutatja a helyi időt. Az árnyékvető köré koncentrikus köröket és függőleges vonalakat rajzoltak. Majd délelőtt és délután a Nap járását követve megjelölték a körívnek azon pontjait, ahol az árnyék vége a köríven van. Így kalibrálták (állították be) pontosan a napórát. Aztán ha kisütött a Nap és megtette útját az égbolton, a gnómon árnyéka végigvonult a hengeren, mutatva a pontos időt.
   A XIX. század második felében kissé bonyolultabbá vált a napóra használata, ugyanis ekkor vezették be a zónaidőt. A napóra korrigálása elvileg lehetséges, de leolvasása nagyon bonyolult lett volna.

Forrás: Láng Róbert - EuroAstra
 

2018. augusztus 7., kedd

Nyáresti filmzenék a Benczúr Kertben




.

Ilyenek voltunk… Náray Erika, Polyák Lilla, és Szulák Andrea. Három Funny Girl. Három díva. Három csodálatos hang… Mi kell még egy felhőtlen nyáresti kikapcsolódáshoz? Természetesen a remek muzsika.

Ahogy vannak filmek, amelyeket bármennyiszer megnézünk, úgy vannak mozislágerek, amelyeket bármikor örömmel meghallgatunk. Ezekből válogat Náray Erika, Polyák Lilla és Szulák Andrea, valamint öt fantasztikus zenész. Nem lesz olyan dal, amelyet ne ismerne a közönség! De mégis más lesz – a három díva előadásában.

A Benczúr Kerti Estén felcsendülnek részletek magyar filmekből, olyan örökzöldek, mint az Engem rumba döntöget romba, a Kicsit szomorkás a hangulatom máma, a Különös éjszaka volt, vagy a Su-su bolondság. De lesznek Oscar-díjas betétdalok is, mint az Álljon meg a nászmenetből a Say a Little Prayer for You, a New York, New York, az Ilyenek voltunk címadó dala, a Can’t Take My Eyes off You az Összeesküvés elmélet című filmből, vagy James Bond és Disney klasszikusok slágerei.
Közreműködik:
Juhász Attila – zongora, Schneider Zoltán – gitár, Studniczky László – basszus,
Elek István – fúvós hangszerek, Berdisz Tamás – dob, ütőhangszerek

A környék villanegyedében a Benczúr utcai Egyedi Palota volt az egyik legérdekesebb és legrejtélyesebb ház a 20. század elején. A palota és a platánfás kert ma is különösen szép. Ott van a gyönyörűen felújított szabadtéri színpad.

Amikor az Andrássy út környékének villanegyede, akkoriban épült az Egyedi-palota is a 19. század végén a Benczúr utcában, amelyet akkoriban Nagy János utcának hívtak.
A neoreneszánsz palotát Marmorek Oszkár tervezte háromszintes lakóháznak. Az alagsorban – a kiszolgáló helyiségek mellett – istálló volt Egyedi Lajos ménesének, az első emeleten lakószobák és fogadóhelyiségek, a másodikon irodák kaptak helyet. A Díszterem kupolája alatt télikertet rendeztek be. Az utcai fronton volt a szalon, egyik oldalán a hölgyszobával (ez a mai Fehér szalon), másikon az úri szobával (most ez a Barna szalon). A Vadászterem volt az ebédlő egykor. Állítólag a palota hatalmas kertjébe temették el a leghíresebb magyar versenyló, Kincsem egyik dédunokáját.
Egyedi Lajos és testvére, Artúr vagyonát apjuk, Stern Ignác alapozta meg újpesti szeszgyárosként. A családnak Egyeden is birtokai voltak, innen a névmagyarosítás. A gazdasági válság tönkretette a két fiút. Artúrt a veje megfojtotta, mert nem volt hajlandó rendezni annak tartozásait. Egyedi Lajos pedig 1927-ben öngyilkos lett: nem akarta végignézni a Benczúr utcai palotájuk felszámolását. Halálát követően az épület a Magyar-Itáliai Bank tulajdonába került. A banktól az ingatlant 1930-ban vásárolta meg a Magyar Királyi Posta Jóléti Alapja – egyesületeinek otthonául. Az ötvenes évektől is a postások művelődési igényeinek szolgálatába állt. A Magyar Posta Zrt. – ma már mint 100 százalékos tulajdonos – a kulturális tevékenység felélesztésére 2011-ben létrehozta a Postakürt Alapítványt, amely igazi közösségi helyként működteti az épületet: ez ad otthont a Postamúzeumnak és a Benczúr Ház művelődési intézménynek.

2018. augusztus 8. 20.30 (esőnap: augusztus 9.)
Ilyenek voltunk…
Benczúr Palota
1068 Budapest, Benczúr utca 27.


Forrás: EuroAstra
 

Díszvendégünk Kárpátalja




.

2018-ban a huszonötödik Summerfest Nemzetközi Folklórfesztiválon, Százhalombattán új program indul útjára: A legveszélyeztetettebb helyzetben élő magyarokra irányítani a figyelmet, és élő kapcsolat alakítása a kárpátaljai és anyaországi magyarok között.


Az idei sokszínű kulturális programok, a szomszédolás reményeink szerint egy gyönyörű folyamat első állomásaként elindít valami újból és újbóli alkalmat. Fogadják szeretettel mindazt, amit idehoznak nekünk: gyönyörködjenek benne és legyenek részesei a csodálatos kárpátaljai színháznak, és népművészetnek, a családi történeteknek!

A díszvendégünk Kárpátalja programsorozat eseményei:

Kárpátalja Kiállítás
2018. augusztus 11. 18.00 - megnyitó
BKK (Barátság Kulturális Központ) Galéria

Épített örökségünk a Kárpát-medencében, a Teleki László Alapítvány kiállítása, benne számos kárpátaljai műemlékkel
2018. augusztus 11. 18:00
BKK Galéria

Magyar Állami Népi Együttes: Megidézett Kárpátalja
2018. augusztus 11. 19.00
BKK színházterem

Illyés Gyula Nemzeti Színház Beregszász - Nemzeti Színház Budapest
Örkény István: Tóték (komédia)
2018. augusztus 12. 19.00
BKK Színházterem

Kárpátalja konferencia
2018. augusztus 16. 10.00 – 16:00
Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpont
Százhalombatta, Szent István tér 8.
A Magyarok Öröksége Alapítvány, a Forrás Néptáncegyüttes Hagyományok Háza, Hagyományok Háza Hálózat Kárpátalja, Kárpátalja Kulturális Örökségének és Népi Hagyományainak Megőrzéséért Társadalmi Szervezet, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja Együttműködésének és Összehangolt Fejlesztési Feladatainak Kormányzati Koordinációjáért Felelős Kormánybiztossága, Betlen Gábor Alapkezelő Zrt. hagyományteremtő szándékkal, első alkalommal megrendezésre kerülő rendezvénysorozatának legfontosabb eseménye.

A PÁL család koncertje
2018. augusztus 17. 22.00
Szent István templom

Bemutatkozik a Kárpátalja Táncegyüttes
2018. augusztus 19. Táncpanoráma
BKK Színházterem
A Summerfest hívta életre a Kárpátalja Táncegyüttest, ezért már megérte életre hívni ezt a programot. A 18 táncosból álló lelkes csapat Kárpátalja minden járásából heti rendszerességgel jár össze a próba alkalmaira, melynek helyszíne Péterfalva. Van olyan együttesi tag, aki 150 km-t utazik, hogy részt vehessen a felkészülési folyamatban. Természetesen nem marad el a Kárpátalja Táncegyüttes és a Forrás Néptáncegyüttes közös fellépése sem, (augusztus 21. Záróceremónia) kiegészülve Szalonna és bandájával, valamint
Pál Lajos és a Borzsavári zenekar közreműködésével.

„A kárpátaljai magyarok mindig bánatosak voltak egy kicsit. Úgy érezték, hogy ők szegények senkit sem érdekelnek. Most örülhetnek, hisz elkezdtek érdeklődni irántuk, de úgy, hogy a fal adja a másikat. Vagy annyira nem egyszerű ez? Kárpátalja és a kárpátaljai magyarok soha nem érdekelték annyira a magyarországi magyarokat, mint Munkács óta. Azazhogy a Majdan, a háború és a katonai behívók már elintézték, hogy észrevehetők legyenek, de a hétvégi maffiabalhé rátett erre még egy hatalmas lapáttal. Végső soron soha semmi mást nem szerettek volna, csak békében és nyugodtan élni. Az szinte mindegy is, hogy melyik országban – Csehszlovákia, Szovjetunió, Ukrajna, mi jöhet még? –, csak legyen krumpli és kenyér, és legyen mivel fűteni télen. Meg ne piszkálják egymást ukránok, magyarok és mindenféle nációk. Ha már eddig nem tették, jó nagy hülyeség lenne most elkezdeni. Sok ez? Szerintem nem. Menni fog? Össze lehet hozni? Nem vennék rá mérget. A kárpátaljai magyarok úgyszólván az anyatejjel szívják magukba az újrakezdési technikákat. Csinált már ilyet a nagyszüleim és a szüleim generációja éppúgy, mint a sajátom és most az utánam következő. A vége sajnos nem látszik egyelőre, egy-két nemzedék rámegy még, hát istenem. Az élet nem kívánságműsor. Viszont bár a kárpátaljai magyarok bánatosak voltak olykor, azt sose várták, hogy bárki is sajnálja őket. Mi se tegyünk ilyet!”
(idézet Gazda Albert Kárpátalja című könyvéből)

2018. augusztus 6., hétfő

Az ország cukormentes tortája a „Három Kívánság”




.

A Nándori Cukrászda hozzáadott cukor nélkül készült édessége nyerte a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt, amelyet az Egy Csepp Figyelem Alapítvány minden évben a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületével együtt hirdet meg.


A „Három kívánság” torta győzelmét az Országházban jelentették be a Magyarország Tortájával és az augusztus 20-i ünnepi programok ismertetésével együtt. A Magyarország Tortája a „Komáromi kisleány” lett, melyet a Jánoska Cukrászda készített. A két győztes tortát a nagyközönség először augusztus 18-án, 19-én és 20-án, Budapesten, a Magyar Ízek Utcáján kóstolhatja meg.

Idén hetedik alkalommal írta ki az Egy Csepp Figyelem Alapítvány és a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt, melyre az ország bármely cukrászdája és vendéglátó egysége nevezhetett. A cukrászok a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége által jóváhagyott alapanyaglistából válogathattak. 
Az idei győztes a „Három kívánság” torta lett, mely a budapesti Nándori Cukrászda alkotása. A sütemény nem tartalmaz hozzáadott cukrot és fehér lisztet. Házias jellegű alkotás, a családok kedvenc habos tortája lehet. Három domináns összetevője a chia magos-diós mandulapiskóta, a meggy, és a darabos túró, ami igazi magyar különlegességnek számít. A torta frissességét a pikáns citromlé fokozza, míg a tetejét édes “habfelhő” borítja.

A „Három kívánság” alacsony szénhidráttartalmú, a kiegyensúlyozott étrendbe illeszthető könnyű finomság, melyet bátran fogyaszthatnak a cukorbetegek is. A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége számításai alapján egy szelet torta 12,9 g szénhidrátot és 242 kcal-t tartalmaz. A vizsgálatokat a Wessling Hungary Kft., független élelmiszervizsgáló laboratórium végezte.

Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány célja a versennyel évek óta az, hogy felhívja a cukrászok figyelmét a kiegyensúlyozott étrendbe illeszthető, hozzáadott cukrot nem tartalmazó sütemények iránti növekvő igényre.

A Magyarország Tortája idén a „Komáromi kisleány” lett, melyet a Jánoska Cukrászda alkotott meg.

A két győztes édességet augusztus 18-tól az ország számos cukrászdájában árusítják, de augusztus 18-án, 19-én és 20-án a Magyar Ízek Utcáján is megkóstolhatja bárki a Várkert Bazárnál, ahol a Magyarország Cukormentes Tortája verseny főtámogatójának, a 77 Elektronika Kft. közreműködésével idén is lehetőség lesz ingyenes vércukormérésre.

A Magyarország Cukormentes Tortája verseny győztes cukrásza egy Kenwood professzionális robotgépet nyert. A magyar fejlesztésű Dcont® vércukormérő készülékeket gyártó 77 Elektronika Kft., mely a programot kezdetektől támogatja, különdíjat ajánlott fel az Édességlabor számára a „Csipkerózsa” elnevezésű kreációjáért. A torta az innovatív technológia és a különlegeses alapanyagok, mint a hárfavirág és a sáfrányos szeklice, felhasználásának köszönhetően nyerte el a zsűri tetszését.

A Magyarország Cukormentes Tortája program részeként az Egy Csepp Figyelem Alapítvány meghirdette a hobbicukrászok versenyét, a Magyarország Cukormentes Tortája háziversenyt is, melyre nem szakképzett cukrászok nevezhetnek minden évben. A fődíj egy Kenwood robotgép, a Dcont® okos vércukormérők hazai fejlesztője és gyártója, a 77 Elektronika Kft. különdíját a legkreatívabb recept megalkotója kapja. Idén első alkalommal a Diabess-Györgytea ajándékcsomagját viheti haza annak a tortának a megalkotója, aki valamely gyógynövény felhasználásával készített színvonalas édességet.
Nevezés szeptember 16-ig!


Forrás: EuroAstra
 

Klímamentes megoldások: 5 tipp a lakás lehűtésére




.

Augusztusban a nyári hangulat a tetőfokára hág, a hőmérő kiakad, otthon is forró a levegő. Nem mindenki engedheti meg magának a drága klímaberendezést. Valaki környezetvédelmi okok miatt nem szereti járatni a légkondit, egyesek pedig hajlamosak az első fuvallattól megfázni. Nekik ad ötleteket B. Molnár Erzsébet, a Praktiker kategória menedzsere.


Apró trükkökkel, megfizethető megoldásokkal ugyanis megkímélhetjük magunkat a hőgutától.

Ne legyünk restek munkába menet előtt elsötétíteni a lakást!
Az egyik legegyszerűbb és legolcsóbb hűtési módszer a sötétítő függöny használata. A korszerű black out függönyök tökéletesen fényvisszaverő hatással bírnak, érdemes beruházni a modern darabokra. Más hangulatot érhetünk el a textil- és bambuszrolókkal, amelyek több méretben, színben és stílusban is elérhetőek. Ha benedvesítjük a függönyt egy permetezővel, azzal a párásítás is meg van oldva.

Klasszikus és olcsó megoldás a ventilátor, legyen az asztali vagy nagyteljesítményű álló változat. Helyezzünk a kavargó levegő útjába egy vízzel teli tálat, így pára is keletkezik otthonunkban, ami javítja hőérzetünket. Manapság lehet kapni párásító ventillátorokat is, melyek mindkét feladatot, a légkavarást és a párásítást is megoldják.

Egyre népszerűbbek a mobil klímák, amelyek üzembe helyezéséhez nincs szükség szakemberre, ezt bárki maga is megteheti. Ezek már nem csak a levegőt keverik, hanem hűtik is. A mobil klíma gyorsan áttelepíthető, így minden helyiségben szabályozhatjuk a hőfokot. Fontos meghatároznunk a hűteni kívánt terület méretét. Évről évre egyre keresettebbek a mobil klímákhoz hasonlító, de azoktól lényegesen kedvezőbb árfekvésű léghűtő berendezések is. Jég, vagy víztartályuk feltöltése után vízpermetes párásítás révén csökkentik a közvetlen környezet hőmérsékletét néhány fokkal, és teszik elviselhetőbbé a száraz meleg levegőt.

A szellőztetésnek is megvan a maga művészete.
A kereszthuzat intenzíven megmozgatja a levegőt, de arra érzékenyeknek nem ajánlott alkalmazása. Napközben nem érdemes szellőztetni, hiszen csak a meleget engedjük be, viszont az éjszakai órákban tárjuk szélesre az ablakokat. Kövessük a nap járását a szellőztetéssel. Ahol nem éri nap a lakást, ott szellőztessünk, ahol pedig éri, ott árnyékoljunk. Ha nagyobb léghűtési teljesítményt akarunk, akkor tájékozódjunk a lakásba telepíthető szellőző berendezések felől. A Praktiker áruházaiban számos lehetőség közül választhatunk.

A mosott ruha teregetése a szobában szintén hűtő hatással bír, akárcsak egy kiterített nedves törülköző. A padló felmosása is hőelvonással jár, míg a szőnyegek megfogják a meleget. Ha nagyon nem bírjuk tovább, csavarjuk össze őket. Ültessünk lombos fákat napsütötte ablakaink elé. Árnyékolnak, frissítik a levegőt és még a környezetet is védjük velük.

 

2018. augusztus 5., vasárnap

5 tipp a zökkenőmentes iskolakezdésért




.

Oviból suliba – készüljünk együtt a nagy változásra. Az iskolakezdés nem csak a 6-7 éves gyerkőcöknek, hanem az egész családnak hatalmas kaland. Új napi rutin, új közösség, új szabályok, új feladatok. A kötelezően kipipálandó teendők és bevásárlások mellett érdemes arra is időt szakítanunk, hogy a kicsi lelkét és szervezetét is felkészítsük a szeptemberi változásokra.


Készüljünk fel az új napirendre!
Az iskolával a kötött napi rutin is megérkezik: nem érkezhetünk kicsit később, ha elhúzódott a reggeli készülődés, elmaradnak a délutáni szundik, és a mosdóba sem szaladhatunk ki akármikor. Kezdjük el fokozatosan bevezetni a korai lefekvést, és az azonos időpontban ébredést. Kössük ezt valamilyen játékos formához, akár közös programhoz, amiért a kicsi is úgy érzi, hogy érdemes a kakasokkal együtt köszönteni a napot. Ne hagyjuk ki a kiadós, közös reggelit és szintén játékosan – a hős lovagnak vagy amazonnak adott feladatokként – szabjuk meg az étkezések és a mosdóhasználat idejét.

Vonjuk be az előkészületekbe!
Tekintsük partnernek a szervezésben! Minél inkább bevonjuk a teendőkbe, annál inkább sajátjának érzi majd az eszközöket, és annál nagyobb izgalommal várja majd az első napot.  Bizonyos döntéseket rá is bízhatunk: válassza ki ő az iskolatáskáját, a füzetek csomagolópapírját és segítsen a vignetták felragasztásában, a tornafelszerelés összeállításában. Lapozzuk át együtt a színes tankönyveket.

Végeztessünk látás- és hallásvizsgálatot!
Iskolakezdés előtt érdemes beiktatni ezeket a vizsgálatokat, hiszen gyakran egyértelmű tünetek hiányában nem derül ki, hogy a kicsinek látás- vagy hallásromlása van. „A szülők gyakran nem is sejtik, hogy gyermekük nem lát jól. A gyakori fejfájás, a szemek dörzsölése intő jel lehet, de a szűrővizsgálaton minden nyolcadik – látszólag panaszmentes gyermeknél – felmerül valamilyen probléma. Iskolakezdés előtt mindenképpen érdemes szemészeti vizsgálatot végeztetni, hiszen a kicsi iskolai teljesítményét is ronthatja a fel nem ismert tompalátás, rejtett kancsalság” – mondja Dr. Munkácsi Györgyi, a Czeizel Intézet szemorvosa.

Szoktassuk rá a higiéniai szabályok betartására!
Az első napokban rengeteg új inger és élmény éri a gyerekeket, a játék hevében könnyen elfeledkezhetnek a kézmosásról, a WC használat szabályairól. Ezért lehetőleg még nyáron tegyük a mindennapi rutin részévé, hogy az iskolában nem ülünk rá az ülőkére és mosdóhasználat után, illetve evés előtt mindig mossunk kezet. Gondoskodjunk róla, hogy legyen a tisztasági csomagjában WC-papír, szappan és kis törölköző.

Játsszunk és mozogjunk sokat!
Véletlenül se stresszeljünk azon, hogy vajon eleget tud-e a gyermekünk, nem kellene gyorsan írni-olvasni tanítani a vakáció utolsó hajrájában? A lexikai tudás átadása az iskola feladata, nekünk a minél több szabad játékot és mozgást kell biztosítanunk a számára. Hiszen hamarosan egy padban ülve fogja tölteni napjai nagy részét, miközben a kreatív játék és a mozgás fejlesztése elengedhetetlenek a kicsi szellemi fejlődéséhez is.