.
Az
utóbbi évek legerősebb Sziget-lineupja a Nagyszínpadon tetőzik, nem is
csoda, hogy a vasárnap és a hétfő már nagyon közel áll a teltházhoz, és a
többi napokra is rohamosan fogynak a jegyek.
„Úgy tűnik, hogy a hétfői nap már biztosan teltházas lesz az idei Szigeten,
ugyanis hamarosan le kell állítanunk a napijegyek árusítását, de a
vasárnap is nagyon közel áll ehhez” – nyilatkozta Kádár Tamás, a Sziget
főszervezője, aki szerint az erős program más napokon is hozhat
látogatói csúcsot. Nézzük sorban, napok szerint, kik azok, akik idén a
Sziget központi helyszíne elé szippantják a rajongókat, persze a
teljesség igénye nélkül!
SZERDA
Már első nap itt lesz a kortárs svéd zene egyik legismertebb popcsaja, Lykke Li,
aki az elmúlt tíz évben gyakorlatilag mindent kipróbált már, amit egy
énekes-dalszerző megtehet dream poptól soundtrackig, díjesőtől
fesztivál-headlinerségig - elektro-operát nem írt még, de ami késik, nem
múlik. Nemrég jelent meg negyedik stúdióalbuma So Sad So Sexy címmel,
melyről a deep end című számhoz készült klip mindössze egy iPhone-nal
készült.
A tízes évek legfontosabb és legnagyobb hatású hiphopelőadója, Kendrick Lamar
lép fel a headliner idősávban, egy igazi amerikai szupersztár, Obama
kedvenc rappere, akit gyerekkori példaképe, Dr. Dre fedezett fel, aki az
utóbbi hat évben sorra hozta ki a hiphop legjobb hagyományain alapuló ,
mégis annyira jellegzetes rímeit. DAMN című legutóbbi albuma szintén
telitalálat, a HUMBLE. csak a YouTube-on 522 milliós megtekintésnél
tart.
CSÜTÖRTÖK
Pár
hónapja olyan katartikus előadással érkezett a Budapest Parkba a brit
multiinstrumentalista producer-zenész-dj, hogy a közönség jelentős része
nem igazán akart távozni koncert után és konkrétan Sziget after
party-hangulatot teremtett az italpult előtt. És most Bonobo
tényleg fellép a Szigeten zenekarával egyetemben. 18 éves volt, amikor
megtanultuk a nevét, és 18 éve tudjuk, hogy a downtempo sokak számára
Bonobo szinonimája. Ez pedig egyik legismertebb klipje.
Bonobo után a Sziget nagyszínpadát ezen a napon is ellepik a főemlősök. A világ legismertebb virtuális zenekara, a Gorillaz,
amely mostanában annyira nem is az, mint ahogy magunk is
megtapaszthattuk már Magyarországon, nemrégiben új lemezzel
jelentkezett, The Now Now címmel. Damon Albarn most sem fukarkodott a
stílusparádéval, de ami biztos összekötő kapocs, a könnyed lötyögős
denszelésre motiváló ritmusok. Ez a klipszám például George Bensonnal
közösen készült.
PÉNTEK
Pár
tízezer fővel kibővített Beat on the Brat indie-party a nézőtéren, míg
Luke Pritchardék nagy slágereik mellett valószínűleg már új dalokat is
bemutatnak augusztus végén megjelenő legfrissebb lemezükről. Fura is
lenne, ha a David Bowie-dalról elnevezett brightoni zenekar, a The Kooks ne vezetné elő ezt a nemrég bemutatott klipdalt.
Hogy az idei Sziget csajprodukciókban elképesztő erős, elég megnézni Fever Ray, Dua Lipa neve mellett az isteni Lana Del Rey-ét
hogy azok is kilátogassanak, akik eddig hezitáltak. Az amerikai
énekesnő túl van ötödik nagylemezén, továbbra is a bájos és melankolikus
pop koronázatlan királynője, akire nincs elég lájk, hogy kifejezzük,
mennyire örülünk, hogy együtt lehetünk szomik.
SZOMBAT
Időről
időre mindig felbukkannak olyan jolly joker előadók, akiket egyszerűen
nem tudunk megunni, akik valami olyasmit tudnak, amit kevesen: mindig
felpörgetik a közönséget. Nos, a Bastille pontosan ezt tudja, ő
az indie Enter Shikarija, Parov Stelarja, Faithlesse. Pontosan tudjuk,
hogy a nagy slágerekre akartok ugrálni, de legyetek megértőek, ők is
írnak új dalokat még, ráadásul igazán nagy slágereket, mint például ez,
mely idei, hamarosan megjelenő új albumuk beharangozója.
Úgy hirdettük meg, hogy Európában csak a Szigeten lép fel fesztiválon idén a Mumford and Sons,
és valóban mindenki tartja szavát. Egy különleges buli várható szombat
este főműsoridőben, egy nagy ívű utazás bendzsótól az indie-rockig. Hát
valami ilyesmi hangulat várható: nyílván ott kell lenni és nem egy
homályos insta story kedvéért.
VASÁRNAP
A jó Liam Gallegher,
az Oasis tesók egyik fele, tavaly As You Were címmel szólólemezt adott
ki, amely kifejezetten jó kritikákat kapott, készül vele/róla egy
dokumentumfilm As It Was címmel, koncertezik, ennél jobb nem is
történhet mindnyájunkkal. Ez a dal pedig Liam legjobb zenei pillanatai
mellé emelhető. Hajrá Manchester!
Egy
legenda után fellépni nem egyszerű, de a szakítós sláger után újabb
szakítós slágerrel megasikert arató koszovói albán-brit lány egész
biztosan uralni fogja a színpadot: Dua Lipa egyrészt zseniális
hanggal rendelkezik, mellyel azonnal kitűnik a rádióslágeres előadók
közül, másrészt gyönyörű és kiváló show-woman, harmadrészt emlékezetesen
jó popdalokat énekel, pont olyanokat, amelyekről húsz év múlva
visszanézve az évtized legszebb pillanatai jutnak majd eszünkbe.
HÉTFŐ
Helló
lányok! Itt a legnyurgább kanadai szupersztár, aki idén már vezette a
Billboard listát is természetesen, akiért másfél órán keresztül
sikoltozni fogtok, szívecskéket fogtok formázni a kezeitekkel és őrült
seggrázás is lesz. Mindezen az őrületen túl az amúgy épphogy húszas
éveiben járó Shawn Mendes zseniális előadó, kiváló dalokkal: nem véletlen, hogy idei új, harmadik nagylemeze a mainstream pop egyik legjobb munkája.
Shawn után bulit tartani valószínűleg csak partyval lehet, így eljön az a norvég fiatalember, Kygo, aki egy Ed Sheeran-remixszel robbant be a a legismertebb producerek közé, aki mindent tud a house-ről, aki dolgozott az Imagine Dragonstól kezdve Selena Gomezig. Ez pedig igazán legfrissebb, pár napos klipje:
KEDD
Az egyik legjobb koncertzenekar, az indie szcénában, már amennyire indie-nek nevezhető a War On Drugs,
hiszen annyira kihallhatók az amerikai rockhagyományok, Bob Dylantől
Tom Pettyig. Aki esetleg legutóbbi, Deeper Understanding című albumukkal
kezdi csak az ismerkedést, jelezzük, hogy tökéletes választás, ez a
zenekar évről évre egyre jobb.
Alex Turner pont akkor járt zenekarával a VOLT-on 2014-ben, mielőtt visszavonult volna egy időre az Arctic Monkeys,
viszont a Szigeten már egyszer fellépett Last Shadow Puppets nevű
csapatával, Most viszont ismét a Sziget kívánságlista-vezető
anyazenekaré a főszerep, amely idén megjelentett már egy nagylemezt is.
Ez a július végén kiadott, a lemez címadó dalához készített klip
kimondottan a 70-es évekbe visz minket és mintha David Bowie szelleme is
ott lebegne felette.
2018. augusztus 8-15.
Sziget Fesztivál