2018. augusztus 5., vasárnap

Fröccskészítés otthon, egyszerűen




.
Almafröccs

A bor és a szóda kapcsolata évszázados múltra tekint vissza, a fröccsözés már dédapáink és dédanyáink számára is természetes felfrissülést jelentett nyáron. Szinte minden közép-európai országban van hagyománya ennek a keverésnek, de csak a magyarok tudnak annyiféle elnevezést a fröccsre, melyet talán még megjegyezni is nehéz. „Nem utolsósorban mi ragaszkodunk a leginkább a szódával történő keveréshez, hiszen ettől lesz igazán frissítő” – hívta fel a figyelmet Széll-Szőke Krisztina, a SodaStream termékmenedzsere.


A jó fröccs elkészítéséhez érdemes enyhén zamatos, jó minőségű, nem túl savas bort választani. A leginkább kedvelt fröccsbor az olaszrizling, de népszerű a cserszegi fűszeres és az Irsai Olivér is. Valamint egyre többen döntenek a rosé mellett. „Ugyancsak fontos szempont, hogy a fröccsöt szódával készítsük el, ebben nagy segítségünkre lehet egy SodaStream szénsavasító készülék, mellyel a kívánt szénsaverősséggel készíthető el a szóda” – tette hozzá a szakember.  

A fröccsnél számtalan keverési arány létezik, de a klasszikusok között továbbra is ott van a Kisfröccs (1 dl bor + 1 dl szóda), a Nagyfröccs (2 dl bor + 1 dl szóda) a Hosszúlépés (1 dl bor + 2 dl szóda), a Házmester (3 dl bor + 2 dl szóda) és a Viceházmester (2 dl bor + 3 dl szóda). A témában kicsit jártasabbak pedig akár a Krúdy- (9 dl bor és 1 dl szóda), vagy akár a Magyar-angol (6 dl bor és 3 dl szóda) fröccsöt is elkészíthetik. Napjainkban egyre divatosabbak szörp, vagy gyümölcs hozzáadásával készülő fröccsök, de a klasszikusok továbbra is nagy szépszerűségnek örvendenek. A SodaStream összegyűjtött három közkedvelt receptet.

Bodzafröccs
A bodza meglehetősen hatékony gyógynövény, magas vitamintartalmának köszönhetően kiválóan alkalmas betegségek megelőzésére. A szénsavas vizet eleve selymes, kellemes ízzel ruházza fel. Száraz fehérborral keverve pedig enyhén édeskés, szörpös ital lesz végeredmény, melyben felerősödik a bor gyümölcsös karaktere. Természetesen íz világát nagyban meghatározza a keverési arány, melyet célszerű ízlésünknek megfelelően meghatározni.

Rosé málnafröccs
A málna sok más piros színű gyümölcshöz hasonlóan rengeteg C-vitamint és antioxidánst tartalmaz, így erősíti az immunrendszert. Édesen-savanykás íze miatt kiváló társa lehet egy félédes, könnyed Rosé Cuvée-nek, mely gyümölcsös és fűszeres ízével hívja fel magára a figyelmet. A rosé málnafröccs elkészítéséhez először tegyünk néhány szem málnát a poharunkba, majd a tetszés szerint meghatározott keverési arányban adjuk hozzá a bort és a szódát. A végeredményt érdemes feltuningolni jéggel és mentalevéllel.

Almafröccs
Az almafröccs alapvetően azoknak ajánlott, akik szeretnének alkoholmentes frissítőt fogyasztani, de közben nem mondanának le a szóda élvezetéről sem. Az almafröccsöt célszerű 100%-os almaléből, vagy alma sűrítményből elkészíteni, mert így nemcsak ízletes, hanem egészséges frissítő kerülhet az asztalra.  „Természetesen, aki mégis szeretné alkoholos változatban fogyasztani, annak elég a szóda és az alma mellé száraz fehér bort adagolni. Az almafröccs borral, illetve bor nélkül is örökzöld slágernek tekinthető” – jegyezte meg a SodaStream termékmenedzsere.  

Forrás: EuroAstra

2018. augusztus 4., szombat

Így mennek a Szigetre a legmenőbb divatbloggerek




.

Napokon belül megnyitja kapuit a Sziget Fesztivál. Ha még nem találtad ki, hogy miben menj bulizni, akkor Magyarország népszerű divatbloggerei segítenek ebben. B. Nagy Réka, Roses & Laces, Lina és Panni és Chloe from the Woods tuti tippeket adnak, és megmutatják saját fesztiválozós szettjeiket, melyeket a fashiondays.hu-ról szereztek be.


4 blogger fesztivál- és stílustippjei
A lányok stílustanácsaik mellett megosztanak néhány hasznos tippet is, hogy mire érdemes odafigyelnünk a fesztiválokon.

B. Nagy Réka
Réka szeret feltűnően öltözködni, ezért fontos számára, hogy egyedi és harsány darabok sorakozzanak a szekrényében. Legyen szó csipkéről, feliratos pólókról vagy áttetsző anyagokról, kivétel nélkül minden jöhet. Az idei fesztiváltrendeknek megfelelően most egy átlátszó, csipkés hosszú ruhával indít, amihez farmer shortot és fekete crop topot párosít. Sportosabb hangulatában HÉV helyett longboarddal veszi be a Szigethez vezető Duna-parti kanyart, ilyenkor kényelmes farmert és harsányabb pólót kap fel magára.
Réka fesztiváltippje: „Bármilyen outfitben is indulsz útnak, mindig egy közepes méretű hátizsákot válassz hozzá, amiben legyen zsebkendő, kabát a rossz idő esetére, egy mini dezodor és egy kézfertőtlenítő, hiszen a higiéniára fokozottabban kell figyelnünk a fesztiválokon!”

Roses & Laces
Dorka ruhaválasztásánál két döntő tényező dominál: a praktikusság és a bájos elegancia. A bloggerlány szívéhez egyértelműen a romantikus stílusvilág áll a legközelebb, ezért nőiesebb, lágyabb esésű anyagokat választ a Sziget napjaira is. Egy flitteres finom felsőhöz egy hasonló árnyalatú, mintás nadrágot párosít, melyeket púderszínű kiegészítőkkel hangsúlyoz. Dorka és párja a páros fesztiváldivat elegáns, lazább vonalát is megmutatja nekünk a kék minden árnyalatában. Könnyedén összeöltözhetünk párunkkal anélkül is, hogy teljesen ugyanolyan ruhadarabokat vennénk magunkra. Elég, ha csak a színekkel játsszunk.
Dorka fesztiváltippje: „Soha ne fesztiválozz overallban! Bár nagyon kényelmes és menő darab, gondolj csak bele, milyen lenne elmenni benne a Szigeten mosdóba.”

LinaxxPanni
Lina és Panni a fesztiválszezon alatt a kényelem, a lazább öltözködés hívei, ezért soha nem indulnának el magas sarkú cipőben.  Szeretnek ízléses, nőies darabokban megjelenni a fesztiválokon is, amit most hosszú aranyszínű lánccal és piros keretes napszemüveggel dobnak föl. Rossz idő esetén kapucnis pulóvert és gumicsizmát húznak magukra.
Lina és Panni fesztiváltippje: „Soha ne használjatok erőteljes glitteres sminket a fesztiválokon! Bár igazán hangsúlyozza az arcot, a buli végére mindenetek csillámporos lesz és nagyon nehezen távolítható el.”

Chloe from the Woods
Dorottyánál a fesztiválruhák kiválasztásában a nőiesebb vonal és hippi életérzés kombinációja a meghatározó. Pöttyös overalljához egy púderszínű mini táskát párosít, amelybe csak a legszükségesebb dolgokat rejti el. A szalmakalapját sem hagyja otthon, amely a napfény ellen is kiváló védelmet nyújt. Woodstock hangulatát tükrözve Dorottya egy harsány mintájú inghez bátran párosít egy csíkos minitáskát, amelyekhez egyszínű szoknyát vesz föl.
Dorottya fesztiváltippje: „Soha ne vegyetek fel papucsot, vagy nyitott szandált, mert nagyon koszos lesz a lábatok már az első órákban. Minden esetben válasszatok egy kisméretű oldaltáskát, amit magatok elé lógattok, így fokozottabban tudtok ügyelni az értékeitekre.”

(Fotók: B. Nagy Réka, Roses & Laces, Lina xx Panni, Chloe from the Woods
Ruhák és kiegészítő: www.fashiondays.hu)

 

Mit kínál az idei Nagyszínpad?




.

Az utóbbi évek legerősebb Sziget-lineupja a Nagyszínpadon tetőzik, nem is csoda, hogy a vasárnap és a hétfő már nagyon közel áll a teltházhoz, és a többi napokra is rohamosan fogynak a jegyek.


„Úgy tűnik, hogy a hétfői nap már biztosan teltházas lesz az idei Szigeten, ugyanis hamarosan le kell állítanunk a napijegyek árusítását, de a vasárnap is nagyon közel áll ehhez” – nyilatkozta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője, aki szerint az erős program más napokon is hozhat látogatói csúcsot. Nézzük sorban, napok szerint, kik azok, akik idén a Sziget központi helyszíne elé szippantják a rajongókat, persze a teljesség igénye nélkül!

SZERDA
Már első nap itt lesz a kortárs svéd zene egyik legismertebb popcsaja, Lykke Li, aki az elmúlt tíz évben gyakorlatilag mindent kipróbált már, amit egy énekes-dalszerző megtehet dream poptól soundtrackig, díjesőtől fesztivál-headlinerségig - elektro-operát nem írt még, de ami késik, nem múlik. Nemrég jelent meg negyedik stúdióalbuma So Sad So Sexy címmel, melyről a deep end című számhoz készült klip mindössze egy iPhone-nal készült.
Lykke Li - deep end: https://youtu.be/2acCDPtA-1U

A tízes évek legfontosabb és legnagyobb hatású hiphopelőadója, Kendrick Lamar lép fel a headliner idősávban, egy igazi amerikai szupersztár, Obama kedvenc rappere, akit gyerekkori példaképe, Dr. Dre fedezett fel, aki az utóbbi hat évben sorra hozta ki a hiphop legjobb hagyományain alapuló , mégis annyira jellegzetes rímeit. DAMN című legutóbbi albuma szintén telitalálat, a HUMBLE. csak a YouTube-on 522 milliós megtekintésnél tart.
Kendrick Lamar - HUMBLE. https://youtu.be/tvTRZJ-4EyI

CSÜTÖRTÖK
Pár hónapja olyan katartikus előadással érkezett a Budapest Parkba a brit multiinstrumentalista producer-zenész-dj, hogy a közönség jelentős része nem igazán akart távozni koncert után és konkrétan Sziget after party-hangulatot teremtett az italpult előtt. És most Bonobo tényleg fellép a Szigeten zenekarával egyetemben. 18 éves volt, amikor megtanultuk a nevét, és 18 éve tudjuk, hogy a downtempo sokak számára Bonobo szinonimája. Ez pedig egyik legismertebb klipje.

Bonobo után a Sziget nagyszínpadát ezen a napon is ellepik a főemlősök. A világ legismertebb virtuális zenekara, a Gorillaz, amely mostanában annyira nem is az, mint ahogy magunk is megtapaszthattuk már Magyarországon, nemrégiben új lemezzel jelentkezett, The Now Now címmel. Damon Albarn most sem fukarkodott a stílusparádéval, de ami biztos összekötő kapocs, a könnyed lötyögős denszelésre motiváló ritmusok. Ez a klipszám például George Bensonnal közösen készült.
Gorillaz - Humility: https://youtu.be/E5yFcdPAGv0

PÉNTEK
Pár tízezer fővel kibővített Beat on the Brat indie-party a nézőtéren, míg Luke Pritchardék nagy slágereik mellett valószínűleg már új dalokat is bemutatnak augusztus végén megjelenő legfrissebb lemezükről. Fura is lenne, ha a David Bowie-dalról elnevezett brightoni zenekar, a The Kooks ne vezetné elő ezt a nemrég bemutatott klipdalt.
The Kooks - All the Time: https://youtu.be/Ks1JUIwBV9Q

Hogy az idei Sziget csajprodukciókban elképesztő erős, elég megnézni Fever Ray, Dua Lipa neve mellett az isteni Lana Del Rey-ét hogy azok is kilátogassanak, akik eddig hezitáltak. Az amerikai énekesnő túl van ötödik nagylemezén, továbbra is a bájos és melankolikus pop koronázatlan királynője, akire nincs elég lájk, hogy kifejezzük, mennyire örülünk, hogy együtt lehetünk szomik.
Lana Del Rey - Summertime Sadness: https://youtu.be/TdrL3QxjyVw

SZOMBAT
Időről időre mindig felbukkannak olyan jolly joker előadók, akiket egyszerűen nem tudunk megunni, akik valami olyasmit tudnak, amit kevesen: mindig felpörgetik a közönséget. Nos, a Bastille pontosan ezt tudja, ő az indie Enter Shikarija, Parov Stelarja, Faithlesse. Pontosan tudjuk, hogy a nagy slágerekre akartok ugrálni, de legyetek megértőek, ők is írnak új dalokat még, ráadásul igazán nagy slágereket, mint például ez, mely idei, hamarosan megjelenő új albumuk beharangozója.
Bastille - Quarter Past Midnight: https://youtu.be/X1VzzNbfPaM

Úgy hirdettük meg, hogy Európában csak a Szigeten lép fel fesztiválon idén a Mumford and Sons, és valóban mindenki tartja szavát. Egy különleges buli várható szombat este főműsoridőben, egy nagy ívű utazás bendzsótól az indie-rockig. Hát valami ilyesmi hangulat várható: nyílván ott kell lenni és nem egy homályos insta story kedvéért.
Mumford & Sons - Believe: https://youtu.be/pOvNP6e31DQ

VASÁRNAP
A jó Liam Gallegher, az Oasis tesók egyik fele, tavaly As You Were címmel szólólemezt adott ki, amely kifejezetten jó kritikákat kapott, készül vele/róla egy dokumentumfilm As It Was címmel, koncertezik, ennél jobb nem is történhet mindnyájunkkal. Ez a dal pedig Liam legjobb zenei pillanatai mellé emelhető. Hajrá Manchester!
Liam Gallagher - I've All I Need: https://youtu.be/LftOOM6qlJ4

Egy legenda után fellépni nem egyszerű, de a szakítós sláger után újabb szakítós slágerrel megasikert arató koszovói albán-brit lány egész biztosan uralni fogja a színpadot: Dua Lipa egyrészt zseniális hanggal rendelkezik, mellyel azonnal kitűnik a rádióslágeres előadók közül, másrészt gyönyörű és kiváló show-woman, harmadrészt emlékezetesen jó popdalokat énekel, pont olyanokat, amelyekről húsz év múlva visszanézve az évtized legszebb pillanatai jutnak majd eszünkbe.
Dua Lipa - IDGAF: https://youtu.be/Mgfe5tIwOj0

HÉTFŐ
Helló lányok! Itt a legnyurgább kanadai szupersztár, aki idén már vezette a Billboard listát is természetesen, akiért másfél órán keresztül sikoltozni fogtok, szívecskéket fogtok formázni a kezeitekkel és őrült seggrázás is lesz. Mindezen az őrületen túl az amúgy épphogy húszas éveiben járó Shawn Mendes zseniális előadó, kiváló dalokkal: nem véletlen, hogy idei új, harmadik nagylemeze a mainstream pop egyik legjobb munkája.
Shawn Mendes - In My Blood: https://youtu.be/36tggrpRoTI

Shawn után bulit tartani valószínűleg csak partyval lehet, így eljön az a norvég fiatalember, Kygo, aki egy Ed Sheeran-remixszel robbant be a a legismertebb producerek közé, aki mindent tud a house-ről, aki dolgozott az Imagine Dragonstól kezdve Selena Gomezig. Ez pedig igazán legfrissebb, pár napos klipje:
Kygo, Imagine Dragons - Born To Be Yours: https://youtu.be/_G-k6TQYUek

KEDD
Az egyik legjobb koncertzenekar, az indie szcénában, már amennyire indie-nek nevezhető a War On Drugs, hiszen annyira kihallhatók az amerikai rockhagyományok, Bob Dylantől Tom Pettyig. Aki esetleg legutóbbi, Deeper Understanding című albumukkal kezdi csak az ismerkedést, jelezzük, hogy tökéletes választás, ez a zenekar évről évre egyre jobb.
The War on Drugs - Pain: https://youtu.be/J9LgHNf2Qy0

Alex Turner pont akkor járt zenekarával a VOLT-on 2014-ben, mielőtt visszavonult volna egy időre az Arctic Monkeys, viszont a Szigeten már egyszer fellépett Last Shadow Puppets nevű csapatával, Most viszont ismét a Sziget kívánságlista-vezető anyazenekaré a főszerep, amely idén megjelentett már egy nagylemezt is. Ez a július végén kiadott, a lemez címadó dalához készített klip kimondottan a 70-es évekbe visz minket és mintha David Bowie szelleme is ott lebegne felette.
Arctic Monkeys - Tranquility Base Hotel & Casino: https://youtu.be/mXuUAtAtMtM

2018. augusztus 8-15.
Sziget Fesztivál


 

2018. augusztus 3., péntek

Diák vagy és munkát vállalsz? Erre a 10 dologra mindenképpen figyelj oda!




Több ezer diák dolgozik nyáron és keres pénzt nyaralásra, fesztiválbelépőre. Bár ma már számos olyan diákszövetkezet van, amely segíti a diákokat, fontos, hogy a munkavállalás során a fiatalok is tisztában legyenek a szabályokkal, így elkerülhetik a kellemetlen meglepetéseket.


„A tapasztalatlan, fiatal munkavállalók bizonyos szempontból jóval kiszolgáltatottabbak, mint az idősebb, rutinosabb dolgozók. Nem csupán arról van szó, hogy még nincs megfelelő munkatapasztalatuk, hanem arról is, hogy a rövid foglalkoztatási idő miatt a vállalatok sem minden esetben ügyelnek a szabályszerű foglalkoztatásra. Mindeközben tapasztalataink és korábbi felmérések is azt mutatják, hogy kevés diák van tisztában a jogaival. Nem tudják például, hogy mennyi pihenőidő jár nekik, hogyan kell adózniuk, mennyi a minimális fizetés, vagy éppen azt, hogy miért lehet érdemes diákszövetkezeten keresztül munkát vállalniuk. Ez utóbbi azért is különösen fontos, mert a munkáltató csak akkor foglalkoztathatja a diákokat kedvezményes adózási kondíciókkal, ha diákszövetkezeten keresztül alkalmazza őket.” - mondta Juhász Csongor, a piacvezető HR-szolgáltató, a Prohuman ügyvezető igazgatója. A Prohuman és a vele együttműködő Prodiák Diákszövetkezet most 10 pontban összefoglalta, hogy mire kell leginkább figyelniük a diákoknak akkor, ha munkát vállalnak.

10 hasznos tanács diákoknak, a nyári munkavállaláshoz:

  1. Válassz megbízható iskolaszövetkezetet: nézz utána annak, hogy a szövetkezet rendelkezik-e DiákÉSZ tagsággal, valamint tájékozódj mások tapasztalatairól. Gyűjts információkat a kiválasztott diákszövetkezetről a weboldala, vagy a Facebook oldala alapján.
  2. Így regisztrálj a kiválasztott iskolaszövetkezetnél: minden kitöltött dokumentumból kérj másolatot, valamint kérj információt arról is, hogy milyen összegű tagsági díjat vonnak le a fizetésedből. Ha ezeket a kéréseket vonakodva teljesítik, joggal gyanakodhatsz, hogy nem megfelelő szövetkezetet választottál.
  3. Fontos tudni, hogy diákmunka esetén nem vagy jogosult fizetett szabadságra, fizetett betegállományra vagy táppénzre és a fizetett ünnepre sem jár díjazás, kivéve, ha azon a napon is dolgozol.
  4. Csak olyan munkát vállalj el, amit biztosan el tudsz végezni, és van rá elegendő időd. Továbbá figyelj arra is, hogy a munkakörbe tartozó feladatokat a munkáltató nem változtathatja meg lényegesen. Ha például beltéri könnyű fizikai munkára jelentkeztél, a munkáltató nem teheti meg, hogy kültéren végeztet veled nehéz fizikai munkát.
  5. A béred a szerződésben mindig bruttó összeget takar, amiből te még 15%-ot adózol. A munkabérről írásos elszámolást kell kapnod: ennek tartalmaznia kell, hogyan alakult a bruttó béred, abból mennyit vont le a munkaadó, vagyis hogyan számolták a nettó, „készhez kapott” bért.
  6. Mindig időben és munkára képes állapotban jelenj meg a munkahelyeden. Ha valami mégis közbejön, mindig jelezd a kapcsolattartódnak, hogy nem, vagy később tudsz munkába menni.
  7. Nagyon fontos, hogy mindig pontosan vezesd az iskolaszövetkezet által kapott jelenléti ívet, mert ez lesz a bérelszámolásod alapja. A kitöltött és leigazolt jelenléti ívet az iskolaszövetkezet által megadott időpontig és formában juttasd el a számukra.
  8. A béredet minden esetben a szerződésedben szereplő időpontig kell megkapnod, ha addig mégsem érkezik meg, azonnal jelezd a kapcsolattartódnak.
  9. Ha úgy érzed, hogy a munkaadód vagy a diákszövetkezet nem tisztességes, esetleg jogszabályt sért, jogorvoslatért az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Főfelügyelőséghez fordulhatsz.
  10. Az iskolaszövetkezeti tagsági jogviszonyod automatikusan megszűnik, amikor a diákstátuszod lejár. Ha a tavaszi félévre érvényes diákigazolvánnyal rendelkezel, akkor október 31-ig, ha az őszi félévre, akkor pedig március 31-ig dolgozhatsz diákként, teljesen mindegy, hogy az iskolád mikor fejeződött be, vagy mikor szerezted meg a diplomádat. Ha szeretnéd meghosszabbítani a lejáró tagságodat, akkor be kell mutatnod az újabb érvényes diákigazolványodat, vagy iskolalátogatási igazolásodat.
Forrás: EuroAstra
 

2018. augusztus 2., csütörtök

transzfer –Megjelent a MúzeumCafé




.

Miért éppen az Északi Járműjavítóban kap helyet az új fővárosi közlekedési múzeum? Miért érzi szükségesnek a Mercedes, a Porsche vagy a BMW, hogy hatalmas múzeumi palotával hangsúlyozza saját dicsőségét? Hogyan építette fel egy egyetemi oktató a legnagyobb hazai IT-történeti magángyűjteményt? Mit kezd a hazai muzeológia a Ganz, a Láng Gépgyár, az Óbudai Hajógyár és más gyáróriások óriási dokumentumhagyatékával? Hogyan lesz a repülőgép skanzenből Aeropark?


MúzeumCafé 66. száma a közlekedési és műszaki gyűjtemények, múzeumok világába vezeti az olvasót.

Hatalmas változások zajlanak a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum életében, a fejlesztések több lépcsőben zajlanak. A nemrég megnyílt Aeroparkot Zsigmond Gábor, az Északi Járműjavító épületkomplexumába tervezett közlekedési múzeum múltját, jelenét és jövőjét ugyanő az intézményt vezető szerzőtárssal, Vitézy Dáviddal mutatja be. Az Óbudai Egyetem oktatója, Kutor László saját, sok ezer darabos magángyűjteményéből épített kiállítást az egyetem épületében – ennek tanulságait osztja meg az olvasóval. A berlini Deutsches Technikmuseum működését Kovács Dániel mutatja be, a brüsszeli Train World és a londoni Science Museum kulisszái mögé az intézmények saját szerzői (Pieter Jonckers, Kate Steiner) engednek betekintést. Berényi Marianna és Schneider József cseh és német autómúzeumokat látogatott végig, a Škodától a Mercedesig, Mladá Boleslavtól Münchenen át Stuttgartig. Németh István a holland festészet és a tudományok kapcsolatáról írt, kitérve a műszaki fejlődést feltalálóként is előmozdító művészekre. Dragan Traian a Kiscelli Múzeum újrarendezett nyomdászati kiállítására hívja fel a figyelmet.

Kócziánné Szentpéteri Erzsébet néprajzosként és nőként (!) vezette a Műszaki és Közlekedési Múzeumot, a műszaki muzeológiában töltött évtizedek tanulságairól mesélt Gréczi Emőkének, Karácsony Ágnes pedig Köcze Lászlóval, a múzeum archívumának vezetőjével beszélgetett a közkinccsé tételről, a feldolgozás nehézségeiről és örömeiről.

Basics Beatrix két írását is közli a lapszám: az egyik az idei Év Múzeuma díjjal kitüntetett kiskunhalasi intézményt mutatja be, a másik az egykori vármegyei portrégalériák közelmúltban lezajlott kutatásainak eredményeit ismerteti. Nagy László a Szépművészeti Múzeum grafikai restaurátorműhelyének első ötven évét tekinti át a korszak meghatározó egyéniségeinek életútján keresztül. Regős Csilla a New York-i Met Breuer Life Like – Sculpture, Color and the Body című szobrászati kiállításáról írt hosszabb elemzést.

A Szemle rovatban Gréczi Emőke a Közlekedés- és Technikatörténeti Szemle debütáló kiadványát, Zászkaliczky Anna Eszter pedig a Digitális múzeum című hiánypótló kötetét ismerteti. A Híreket Magyar Katalin, a Kalendáriumot Berényi Marianna szerkesztette.

A fotóanyagot Szilágyi Lenke és Szesztay Csanád készítette, a türkiz alapú lapterv Pintér József munkája.

 

A Várhegyi Deres lett 2018. Szent István napi kenyere




.

Idén is meghirdette augusztus 20-i termékversenyét a Magyar Pékszövetség. A szakmai zsűri döntése alapján a fehérkenyér kategória nyertese, egyben 2018. Szent István napi kenyere a „Várhegyi Deres” lett. A Kurdi Family Pék Kft. fejlesztése friss kovásszal készül, 12 órás érlelelési folyamat eredménye, cipó formájú, ropogós búzakenyér, egy csipet kukoricával és egyedi metszéssel.

A Magyar Pékszövetség idei, augusztus 20-a alkalmából szervezett termékversenyét a hagyományokhoz híven 3 kategóriában hirdették meg, hónapokkal az esemény előtt. A fehérkenyér, rozskenyér és innovatív termékekre kiírt megmérettetésre idén is több tucat pályamunka érkezett. A fehérkenyér csoport győztesét, amely egyben 2018. Szent István napi kenyere is, a július 31-i, Parlamentben rendezett sajtótájékoztatón ismerhette meg a nagyközönség, míg a másik két kategória nyertesei a Magyar Ízek Utcája rendezvénysorozat sajtónyilvános megnyitóján, a Várkert Bazárban debütálnak augusztus 7-én, a nagyközönség pedig először augusztus 18-án, a MÍU alkalmából kóstolhatja a győztes mestermunkákat.
A Magyar Pékszövetség termékversenye egyszerre több célt is szolgál – mutatott rá Septe József, a szervezet elnöke. Egyrészt egy magas színvonalú szakmai megmérettetés, ahol a pályamunkákat szigorú szabályok és kötött pontrendszer alapján értékeli a zsűri. Míg másik célja, hogy a fogyasztóknak értéket mutassunk fel, minél többeknek megtanítsuk, milyen a jó magyar kovászos kenyér, és minőségi mércét adjunk a kezébe azoknak, akik szeretnének kiváló minőségű hazai árut fogyasztani. Ezért is van, hogy a nyertes receptúrák szabadon hozzáférhetők minden sütőipari gyártó számára, a termékek pedig augusztus 20-a után az ország számos pontján kaphatók.
Az idei győztes, a Kurdi Family Pék kft. Várhegyi Deres fantázianevű kenyere a kiírásnak megfelelően egy hosszú, 12 órás, hagyományos kovászolással készített fehér kenyér. A termék BL 80-as világosabb, és BL 160-as, sötétebb búzalisztből készül, de kis mennyiségben búzasikért és kukoricalisztet is tartalmaz, míg a felület szórásához a fejlesztők RL90-es, világos rozslisztet használtak. A laza, ropogós héjú, gömbölyű és jellegzetesen metszett kenyér természetesen mindenben megfelel a Magyar Élelmiszerkönyv fehér kenyérre vonatkozó előírásainak, miközben minőségben, élvezeti értékben csúcskategóriát képvisel.

Forrás: EuroAstra
 

2018. augusztus 1., szerda

Frida Kahlo élményfestés a Szigeten




.

Új színt visz az idei Sziget Fesztivál programjába a Magyar Nemzeti Galéria és az Alkotásutca szervezésében zajló Frida Kahlo élményfestés, ahol a jelentkezők profi instruktorok segítségével készíthetik el saját Frida-inspirálta festményeiket.


Az esemény a Magyar Nemzeti Galériában novemberig megtekinthető Frida Kahlo kiállítása ihlette. A kiállítás szervezői felkérésére csatlakozott az eseményhez az Alkotásutca, egyedülálló közelségbe hozva így a festőnő művészetét a közönséghez.

“Azért dolgozunk, hogy a művészetet és az alkotás öröme minél kézzelfoghatóbbá váljon mindenki számára az élményfestésen keresztül, így örömmel teszünk eleget ennek a megkeresésnek is.” - nyilatkozta Nagy Lilla, az Alkotásutca üzletágvezetője “Frida Kahlo egyike az olyan ikonikus művészeknek, akin közel áll a mai fiatalsághoz és könnyen azonosulnak vele. Az útkeresés, lázadás és a fájdalom mind-mind olyan érzések, melyek mindenkit mélyen megérintenek. A festőnő regénybe illően kalandos élete pedig méginkább különlegessé, hitelessé és átütően erőssé teszi alkotásait.”

A másfél-két órás, kiscsoportos élményfestés alkalmak augusztus 9-én, 10-én, 13-án és 14-én lesznek a Szigeten az ArtZone sátorban a MNG standjánál. A foglalkozások a résztvevők számára ingyenesek, ám a szervezés miatt helyszíni regisztrációhoz kötöttek. A jelentkezők profi instruktorok segítségével, saját kezűleg készíthetik el saját Frida portréjukat, egy 30x40-es vászonra festett képet, melyet természetesen meg is tarthatnak. A szervezők mindenkit várnak szeretettel, a program semmilyen előképzettséget nem igényel, így azok is átélhetik az alkotás örömét, és sikerélményét, akik utoljára gyermekkorukban fogtak ecsetet.
Az Alkotásutca csapata hisz abban, hogy mindenkiben ott él a művész és küldetésének tekinti, hogy segítsen felszínre hozni. Az élményfestés remek lehetőség erre, ahol profi instruktorok vezetésével bárki megfestheti a kiválasztott képet. Az élményfestés nem igényel semmilyen művészi előképzettséget, ha elsőre ijesztő is a hófehér vászon, akkor is bátran bele lehet vágni. Eddig mindenki sikeresen elkészítette festményét és testközelből élte át az alkotás örömét.

https://www.alkotasutca.hu/hogyan-mukodik
https://www.alkotasutca.hu/rolunk


Frida Kahlo kiállítás
  1. július 7-től november 4-ig tekinthető meg Budapesten a mára ikonná vált Frida Kahlo műveiből rendezett kiállítás. A tárlat szervezője a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria. A mexikóvárosi Museo Dolores Olmedo, valamint egyéb jelentős mexikói gyűjtemények jóvoltából több mint harminc Frida Kahlo-festmény és grafika érkezett Budapestre.

http://mng.hu/idoszaki_kiallitasok/frida-kahlo-122937
https://www.alkotasutca.hu/blog/frida-kahlo-kiallitas-budapesten

 Forrás: EuroAstra

A világ legnagyobb múmiagyűjteménye érkezik Magyarországra




.

Hamarosan feltárulnak a titkok a síron túlról: 2018. augusztus 16-án a belvárosi Komplexbe érkezik az egyedülálló A Világ Múmiái Kiállítás.


A tárlat a földkerekség legnagyobb múmiagyűjteménye, a testeket és tárgyi leleteket számos múzeumtól, egyetemtől, tudományos szervezettől és magángyűjteményekből kölcsönözték, hogy a nagyközönség szemtől szemben találkozhasson a történelem ezen különleges emlékeivel. A tárlat szakmai partnere a Magyar Természettudományi Múzeum.

A JVS Group számos nagyszabású tárlat - például Titanic, a BODY Kiállítás - sikeres megrendezése után lehetőséget kapott A Világ Múmiái bemutatására is, amelynek európai premierje Prágában volt. A kontinensen másodjára a magyar közönség láthatja a tárlatot, méghozzá exkluzív összeállításban.

A Világ Múmiái Kiállítást az Egyesült Államokban állították össze elismert tudósok, régészek, orvosok és antropológusok együttműködésével. Az USA-ban több mint 1,6 millióan látták a tárlatot. Az ugyanahhoz a tematikához köthető múmiákat egy teremben tekintheti meg a közönség, így a látogató időgépben érezheti magát, miközben betekintést kap az ókori Egyiptom világába, az inkák középkori civilizációjába, a dél-amerikai természeti törzsek, vagy a középkori Németország életébe.

A testek egy részét szakrális célokkal, szigorúan titkos rituálé keretében mumifikálták, míg mások a kripták, vagy lápok mélyén, természeti hatásra konzerválódtak. 

Az egyik legérdekesebb lelet a kiállított múmiák közt Baron von Holz, a harmincéves háború alatt elhunyt nemesember teste, továbbá láthatóak lesznek a világhírű váci múmiák is. A családot 1994-ben fedezték fel egy rég elfelejtett földalatti kriptában. A tálat részeként egyiptomi állatmúmiákat és Nes-Hor egyiptomi pap mumifikálódott testét is bemutatják olyan exkluzív tartalmak mellett, amelyeket egyelőre még titok övez.

Biztos vagyok benne, hogy minden korosztálynak lebilincselően izgalmas kalandban lesz része, ha ellátogat a tárlatra. Ezek a múmiák sok mindent elárulnak arról a korról, amelyben éltek. Segítségükkel megfejthetjük, hogyan öltözködtek, mit ettek, milyen betegségek sújtották őseinket a világ minden tájáról. Büszkék vagyunk arra, hogy ismét egy ilyen exkluzív kiállítással gazdagíthatjuk Budapest programkínálatát. Annak különösen örülök, hogy ezúttal szinte egész Európát megelőzzük, és a magyar közönség az elsők között láthatja ezt a páratlan gyűjteményt – mondta el Bátyi Dániel, a JVS Group Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

Az egyedülálló kiállítás 2018. augusztus 16-án nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt és év végéig várja a látogatókat.



2018. július 31., kedd

Idén egy olaszrizling lett az ország legjobb fehérbora




.

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) által szervezett 2018. évi Országos Borverseny legjobb fehérborának a Varga Pincészet 2017-es évjáratú Aranymetszés Friss Olaszrizlingjét választották. „Nagy a jelentősége számunkra ennek a sikernek” – hangsúlyozza Varga Péter a pincészet tulajdonosa, majd hozzáteszi: „Az ország legnépszerűbb borfajtájáról van szó, amiből csak a mi pincészetünk évente több mint 2 millió palackot értékesít. Ugyanakkor az olaszrizlinget a szakma és a fogyasztók jelentős része néhány éve még nem tekintette prémium fajtának, ám az idei borverseny is megmutatta, hogy le kell számolnunk a fajtát kísérő előítéletekkel.


Olaszrizling termesztéssel szinte az ország összes borvidékén foglalkoznak, a legkiterjedtebb ültetvényeket a Balatonfüred-csopaki, a Badacsonyi, és az Egri-borvidékeken találhatjuk.

Forrás: EuroAstra
 

Több cukros üdítőt iszik nyáron a magyar




.

Jóval több salátát és rengeteg cukros üdítőt teszünk virtuális kosarunkba a forró hónapokban, de zömében ugyanazokat a laktató főételeket választjuk, mint télen – derül ki a Falatozz.hu országos ételrendelő portál felméréséből.
 



A szervezetünknek másra van igénye a különböző évszakokban, ami az ételfogyasztási szokásainkat is befolyásolja. A nyári hónapokban jobban kívánjuk a friss, könnyed és alakbarát fogásokat, amit a Falatozz.hu felmérése is alátámaszt, miszerint 23%-kal több saláta és 31,5%-kal több üdítőital kerül a vásárlói kosarakba júniusban, mint az év első hónapjában.

Az italok tekintetében a rendelési listát a legmelegebb hónapokban is a kóla vezeti, amiből négyszer annyi fogy, mint az ezüstérmes jegesteából, a harmadik helyen pedig a különféle narancsitalok végeztek. Érdekesség a magyarok fogyasztási szokásainak tekintetében, hogy míg az energiaitalok a negyedik helyen szerepeltek, az ásványvíz mindössze a hatodik lett a sorban.

Meglepő adat, hogy nyáron, ha csak minimálisan is (5,7%), de többet költünk az étkezésünkre: míg 2018 januárjában az átlagos kosárérték 2609 Ft volt, addig júniusban 2757 forintra nőtt az összeg.

A legnépszerűbb ételkategória mindkét megfigyelt időszakban (január és június) egyformán alakult: a listát továbbra is a pizza vezeti, amit a frissensült és a hamburger követ. Ami a magyarok kedvenc főételeit illeti, legyen szó izzasztó kánikuláról vagy jeges hóviharról, a felmérés szerint a gasztronómiai ízlésre az időjárás nincsen különösebb hatással. A legnépszerűbb téli és nyári tételek listája ugyanis többé-kevésbé megegyezik: a legtöbbet rendelt köret a hasábburgonya, főételként pedig előnyben részesítjük a gyros tálat és a rántott sajtot is. Annyi különbség azonban megfigyelhető, hogy míg télen a sonkás verzió fogy a legjobban a pizzák közül, addig nyáron a Hawaii, azaz az ananászos a sláger. A leleményes magyar dolgozók talán így csempésznek némi karibi életérzést a munkaebédjükbe…

„Nagyon örülünk, hogy a nyári hónapokban a fogyasztók is egyre jobban figyelnek az egészséges táplálkozásra. Reméljük, a jövőben a téli hidegben is több vitaminra vágynak majd, és a kosarukba a főétel mellé bátran választanak salátát, amivel tökéletesen kiegészíthetik az étkezésüket” – mondta el Veres Dániel, a Falatozz.hu cégvezetője.


Forrás: EuroAstra