2018. november 20., kedd

Rendhagyó adománygyűjtést indított egy könyvkiadó




.

A karácsony közeledtével a szerencsésebbek közül sokaknak megfordul a fejében a jótékonyság. A legtöbb esetben azért marad el a segítség, mert nem tudják, hogyan vagy kinek adjanak, kinek merjenek egyáltalán adni, hisz rengeteg visszaélés történt már adományozások során.


A könyvkiadók általában könyveket gyűjtenek, melyeket óvodáknak, iskoláknak, kórházaknak ajándékoznak, az Álomgyár Kiadó vezetői fejében azonban idén más ötlet fogalmazódott meg. Ők úgy döntöttek, idén a koraszülött mentőket, a Peter Cerny Alapítványt kívánják támogatni, meglehetősen rendhagyó módon.

Az elképzelés az volt, hogy a kiadó írói a könyveikkel, az írói tevékenységükkel kapcsolatos személyes tárgyakat ajánlották fel árverésre, a relikviákért befolyó összeget pedig az Alapítványnak adományozzák.
Nem kellett győzködni egyik írót sem, többüknek személyes érintettsége is van az ügyben, így azonnal számos tárgy érkezett, melyekre már el is indult az online licitálás.

A felajánlott tárgyak közt ékszerek, használati tárgyak, kabalák, sőt még egy színdarab első szövegkönyve is szerepel, nem beszélve arról az Álomgyárnál 2018-ban megjelent 70 könyvet tartalmazó könyvcsomagról, melyet maga a Kiadó ajánlott fel jótékony célra. Néhány nap alatt több mint 100.000 forintnyi felajánlás gyűlt össze, és az árverésnek még koránt sincs vége, november 26-ig tart.

Az emléktárgyak elárverezéséből befolyó teljes összeget az Alapítvány képviselője ünnepélyes keretek között, november 29-én veszi át a Kiadó vezetőitől. 

Az árverés linkje:
 

Nincsenek megjegyzések: