Az opera négy évszázada - Baranyi Ferenc könyvéről

2016 végén került a könyvesboltokba Baranyi Ferenc Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, műfordító legújabb kötete. Baranyi zenei

ismeretterjesztő műsorai igen népserűek voltak a rádióban és a televízióban, s valószínűleg sokakat megnyertek az opera műfajának. Itt most mintegy negyven zeneszerző közel hatvan operájáról - főleg a szövegeiről - tudhatunk meg anekdotákat, különös részleteket - roppant szórakoztató módon.
Baranyi az epilógus helyett stílusosan Epiloghettót írt munkája végére, miszerint művét kezdőknek szánta, „elsősorban a költészet felől közelítve a témát... korántsem tudományos igénnyel." Erre utal az alcím is: költők és komponisták. Legfőbb célja „új operabarátok toborzása". 1951-ben, tizennégy évesen kezdett operába járni. 2,50-ért, hat zsemle áráért ülhetett az Operaház III. emeleti „kakasülőjén".
A librettistákat (szövegírókat) a zene „segédmunkásaiként" tartják számon, pedig a színházakban 1622-től dívott az énekbeszéd (azaz recitativo), az ősoperát ismeretlen olasz szerzők írták, ők tették a költészetet a zene napszámosaivá. Vincenzo Gonzaga herceg viszont a csatákba is magával vitte zenészét, Monteverdit, akinek a Poppea megkoronázása című művét máig játsszák. A francia opera megteremtője az olaszból franciává lett Giovanni Battista di Lully. Ő megvásárolta Pietro Metastasiót, a librettisták korabeli sztárját. Londonban Henry Purcell Dido és Aeneasát 1689-ből tekinti az irodalom az első operának (ez pontatlan!). Utána az olasz zenészek „gyarmatosították" a 18. századi Angliát, amíg G. F. Händelt 1738-ban Anna hercegnő kegyeibe nem fogadta. 1743-ban írta a Messiás, 1747-ben a Júdás Makkabeus című oratóriumokat és a Xerxes című operát.
Olasz földön született az első opera buffa, azaz vígopera G. B. Pergolesi tollából 1733-ban: Az úrhatnám szolgáló és hozzá az intermezzo, a közjáték. A 19. században az intermezzo átalakult: a szünetekbe valami egészen oda nem illő műfajú közjátékot illesztettek be.
C. W. Gluck, az Európát bejárt, német zenész ötven opera szerzője. Az 1762-es bécsi bemutató óta az Orfeusz és Euridiké mindkét szereplője nő: egy alt és egy szoprán. Itt Baranyi a kasztrált énekesekről is szót ejt. Külön fejezetet érdemel II. József császár korából az ifjú, szemtelen zseni, Mozart (1756-1791). A császár kérésére írta 1782-ben a német nyelvű daljátékot Szöktetés a szerájból címmel, amit Pesten és Budán 1789-ben bemutattak, majd 1833-tól magyarul is. A 18. századi órásmester, Beaumarchais szövegéből Lorenzo da Ponte készített librettót Figaro alakjából 1786-ban Figaró házassága címen, de sikere csak Prágában lett. Azután következett az „operák operájának" nevezett Don Giovanni. (Budán 1827-ben mutatták be.) Mozart utolsó remekműve A varázsfuvola, amelynek szövegét Csokonai Vitéz Mihály magyarította 1794-ben. A magyar főurak gyűjtést rendeztek a szegény bécsi zeneszerzőnek, de addigra Mozart meghalt. Műveit később újrafordították. Itt idézeteket találunk Csokonaitól. Az egyoperás géniusz - Beethoven dalműve, a Fidelio Napóleon dicsőségét hirdette volna, de Napóleon császárrá koronázása után a szerző meggondolta, különben is beleszólt a cenzúra. 1805-ben nem Leonora címmel írta meg az operát, pedig három nyitányt is készített hozzá. Ezek önálló szimfonikus művekként is megállják a helyüket.
Rossini - a lezser zseni, mondja róla Baranyi. Mintegy 30 operát komponált. Nagy merészség volt Paisiello után vállalkozni A sevillai borbély megzenésítésére. Hatalmas sikereit tetőzte a többi operájával: Tell Vilmos, Hamupipőke, Olasz nő Algírban, Mózes, Ory grófja, A tolvaj szarka.. Baranyi rekonstruált jelenetekkel és operáinak tartalmával szórakoztatja el az olvasót. Donizetti - „minőségi termékek szériagyártójának" tekinthető. Ragyogó vígoperáját, a Szerelmi bájitalt 1832-ben Milánóban, 1838-ban a pesti reformkori Nemzeti Színházban láthatta a közönség (Schodelné Klein Rozália főszereplésével). Az ezred lánya című művét a francia operett elődjének tekinthetjük. A Lammermoori Lucia  és a Don Pasquale máig műsoron van. Pesten 1840-től a Német Színház, 1846-tól Nemzeti Színház játszotta. Bellini - a szőke szicíliai - az olasz bel canto stílus (Rossini, Donizetti) előfutára alkotta meg a Norma című örökérvényűt. 1831-ben ugyan megbukott a milánói Scalában, de az ötödik előadás sikert hozott, még Wagnernek is tetszett. A pesti Német Színházban 1834-ben, majd magyarul Dérynével a főszerepben aratott sikert 1836-ban Schodelné énekelte a Normafánál.
Verdi - a szabadság zeneköltője. 1839-től, felhőtlen pályakezdés után, családi tragédia miatt rövid ideig hallgatott. 1840-ben a vígoperája nagyot bukott. 1842-ben viszont a Nabucco már az olasz függetlenségi mozgalom (risorgimento) jegyében a bemutató előadás tüntetéssé szélesedett. A pesti Nemzeti Színház 1847-ben vitte színre. Verdi szimbólum lett, nevéből alkották a Vittorio Emanuele Re d'Italia monogramot. Aztán következett a művek sorában: Rigoletto, Lombardok, Traviata, Aida, Otello, Falstaff, A trubadúr stb. Mind-mind óriási siker. A Manzoni halálára írt Requiem szintén gyakran felhangzik. Verdi a világ operaszínpadain a leggyakrabban játszott szerző. Műveivel rengeteg pénzt keresett. E könyvben műveinek tartalmát is olvashatjuk.
Wagner - a bolygó muzsikus. Neki Baranyi kevesebb oldalt szán, mint hatásával megérdemelné, inkább a szerelmeiről pletykál. Wagner viszont azon kevesek közé tartozik, akik maguk írták a verses szövegkönyvet is operájukhoz, nála egybeolvad a költészet és a zene. A csodálatos tetralógia Ringként szerepel itt, majd kissé pontatlanul említi a többi címet is. A roppant nehéz műfordítás gondjaira alig tér ki.
Érdekes fejezet az Éneklő élet Hunniában. 1793-ban született Chudy József műve, a Pikkó herceg és Jutka Perzsi című dalmű, amit Kelemen László társulata adott elő.  A minőségéről keveset tudunk. 1793-84-ben Csokonai Vitéz Mihály debreceni diákokkal együtt fordította magyarra A varázsfuvolát - Boszorkánysíp ill. Tündérsíp címeken. Művek átültetésével foglakozott Verseghy Ferenc, Batsányi János, Pály Elek (utóbbi magyarította A bűbájos vadászt és a Don Giovannit is.) Egressy Béni (született Galambos Benjámin, 1814.) mindenes színházi ember volt: zeneszerző, színműíró, librettista, színművész, tenorista. Zeneszerzőként Petőfi Nemzeti dalát jegyzi. A 19. századi magyar librettisták közül való Szigligeti Ede és Csíky Gergely. A magyar opera igazi úttörője Erkel Ferenc volt. Egressy Béni librettók sorozatát írta Erkel számára: Hunyadi László, Bánk bán, Brankovics György, Dózsa György, Névtelen hősök, Sarolta - valós történelmi eseményekből. A Hunyadi László az 1844-es Nemzeti Színházbeli bemutató óta a legtöbbet átdolgozott mű. Baranyi Ferenc felidézi a korabeli színészek és énekesek nevét. A Bánk Bán 1861) Bordalát Egressy Vörösmarty Mihálytól vette át. Vajda János úgy nyilatkozott Erkelről: „akadhat nála jobb zeneköltő, de nagyobb érdemű nem".
A Magyar Királyi Operaház megépülése után, Keglevich gróf, az intendáns rendezte az első magyar operabált. „A nézőtér és a színpad közé padozatot ácsoltak". Az ötforintos jegy igen drágának minősült a gázcsillároktól fényárban úszó házban és a büfében. Az Andrássy útra szőnyeget terítettek, hogy a közönség átfuthasson a szemközti, olcsóbb Ruscher Vendéglőbe. Katonabandák és cigányok húzták a talpalávalót. A 20. század végén felújították az operabál műfaját nagy „rongyrázásokkal" - számol be Baranyi a versében.
Újabb érdekes fejezet a Magyarul zenélő horvát, németül zenélő magyar című. Körner német költő Zrínyiről írt 1814-ben (fordította Szemere Pál) ötfelvonásos szöveget, amit August Adelburg horvát lovag zenésített meg. Aztán újabb horvát szerző, Ivan Zajc jelent meg Zrinski című három felvonásosával. Goldmark Károly Bécsben a Sába királynőjét adatta elő 1875-ben. Goldmark Keszthelyen született, de diadalait elsősorban külföldön aratta, gyakran Liszt Ferenc segítségével. Pesten nem tudott megélni, ezért költözött Bécsbe, de „hazajárt" hangversenyezni.
A haza becsületéért élt és dolgozott a cseh Bedřich Smetana, aki az 1848-as szabadságharc után Svédországba menekült. 1861-ben tért vissza hazájába. Örökbecsű operákat hagyott hátra: A Brandenburgok Csehországban, Az eladott menyasszony, Dalibor, A csók, Libusa. A Hazám című szimfonikus költeménye már akkor született, amikor megsüketült. A könyv csak Az eladott menyasszony című vígopera tartalmát ismerteti.
A francia nagyopera története a 17. századtól kezdve majdnem érdektelen. Lully és Rameau, meg a párizsi közönség a kövér énekesnők helyett a balett sztárjait kedvelte inkább. Delibes és Bizet is kénytelen volt baletteket írni. Gounod Faustjában ez okból a Valpurgis éj külön táncbetétet alkot. Következett Meyerbeer, a nagymester. Halévy A zsidónő című operája korában nagy siker volt, ma csupán egy-egy áriáját hallhatjuk. A franciák Goethe bűvöletében - remek fejezetcím, ha Gounod, Thomas vagy Massenet kerül szóba. A Doktor Faustus sokakat megihletett, a legjobb változatot azonban Gounod alkotta meg. A „honosított" franciák közül Offenbach emelkedik ki meglehetősen kommersz operettjeivel és a Hoffmann meséivel - E. T. A. Hoffmann szövegei alapján telitalálat, bár ezt a művet más fejezte be.
Az Orosz Ötök: Balakirev, Borogyin, Kjui, Musszorgszkij és Rimszkij-Korszakov között három óriás akadt a 19. században. Életükben kevés sikerben lehetett részük a cári Oroszország félművelt közönsége előtt. Viszont olyan szövegíróval dicsekedhettek, mint Puskin, akinek 800 költeménye felét megzenésítették. Glinkát tekintjük az orosz opera megteremtőjének 1836-ban az Ivan Szuszanyinnal. Csajkovszkij Anyegin alakjában „a felesleges embert" formálta meg 1879-ben. A pikk dáma 1890-ben szintén Puskin-novellából készült opera. Csajkovszkij termékenysége számokban: 13 opera, 3 balett, 7 szimfónia, 25 zenekari mű, 3 zongoraverseny, 1 hegedűverseny és 3 vonósnégyes. Szép szám, bár nem ezért jegyezzük a szerző nevét!
A rövid kitérő után Baranyi visszatér a franciákhoz, méghozzá Bizet-hez, a csodagyerekhez, akinek első számú gyöngyszeme A gyöngyhalászok. Ceylon szigetén játszódó verista mű. Áriái ma is közkedveltek, az operaházak mégsem tűzik műsorra az egész darabot, éppúgy Az arles-i lányt sem. A Carmen viszont változatlanul hódít, bár a korabeli közönség erkölcstelennek, botrányosnak találta a történetet. Csak 1904-től lett kedvelt. 1990-ben Baranyi újrafordította a szövegét.
Utána 1890-ben és 1892-ben megint az olasz operánál időzünk, Mascagni és Leoncavallo remekműveinél mint a Parasztbecsület és a Bajazzók. Az olaszok a zenei megújulást ünnepelték benne. A budapesti Operaház 1890 óta rendszeresen műsorán tartja ezeket. „A második vonal": Ponchielli, Catalani, Franchetti, Cilea, Giorgano vagy Zandanai már kevésbé érdekli a mai hallgatót, ám Baranyi kedvenceiként hosszú oldalakon olvashatunk róluk. Az „első vonalból" kiemelkedik Puccini, „a szerelem költője", Baranyi kifejezetten „szuper ásznak" tartja. Részletesen ismerteti a Manon Lescaut, Bohémélet, Tosca. A Pillangókisasszony, Turandot történeteit, bemutatóinak sorát. Alaposan kiszolgálja velük a közízlést.
Richard Strauss itt kivétel, hiszen nem a keringőkirályok rokona, hanem német zeneszerző. Így aztán mindössze két oldalt „érdemel" a könyvben. Számtalan sikeres műve közül csak A rózsalovag ismertetésére telik, holott R. Strauss-nak sok szimfonikus költeménye, dala, operája újította, formálta mai arcára a komolyzene világát.
Amerika „nemzeti operája" - Gershwin teremtménye. A spiritual song pentatóniája a világ legnagyobb újítása volt a 20. század elején. Georges Gershwin forrása a dzsessz, legjobb dalművea a Porgy és Bess. Feledhetetlen művei: Kék rapszódia, Egy amerikai Párizsban, F-dúr zongoraverseny, stb. Gershwin révén juthatott a Metropolitan és a Carnegie Hall színpadára 1935-től a dzsessz. Szíven üt a realizmusa és a szenvedélye. Érdekes, hogy kimarad az anekdotázásból Gershwin és Debussy találkozása Párizsban.
Ötfokú ezerszínűség - Bartók Béla és Kodály Zoltán címen az utolsó fejezethez érkeztünk. 1910-ben a Pesti Hírlap cikkírója még rútnak nevezte Bartók zenéjét. Ugyancsak 1910-ben fedezte fel Bartók a Kékszakállú középkori történeteit és Balázs Béla ősi nyolcasban írt szövegét. Bartók népzenekutatói útjain ismerkedett Salgó Márton és Molnár Anna székely balladáival. 1918-ban muzsikája „nem ért el értékének megfelelő sikert", bár inkább a közönség nem érett meg hozzá.
Kodály Háry Jánosával költözött be a magyar népi humor az operaszínpadra. Háry, a kiszolgált katona esténként a falusi kocsmában mesél igazi vagy képzelt kalandjairól. Gyönyörű melódiákon keresztül lehetünk a hiteles népzene élvezői.
Baranyi Ferenc végül írásáról megjegyzi: „Lehet, hogy nem feltétlenül 'férfimunka', de  - számomra legalábbis - 'jó mulatság' volt". Remélhetőleg az olvasónak is értékes órákat okoz a könyv, és - néhány pontatlanság vagy igen szubjektív vélemény ellenére - a szórakoztató történetek miatt megbocsát a széles irodalmi és zenei műveltségű szerzőnek.
A könyv nagy érdeme, hogy felhívja a figyelmet a librettók szerzőire és fordítóira, valamint képekkel gazdagon illusztrálja az operai bemutatókat, az előadókat és a plakátokat. Az elavult operakalauzokat új történetekkel frissíti fel, ugyanakkor helyet talál saját verseinek közlésére is. Jó szívvel ajánljuk olvasóinknak!


Baranyi Ferenc
 Az opera négy évszázada - Költők és komponisták
ISBN: 9789630986243
Bp., Kossuth Kiadó, 2016.
240 oldal, fekete-fehér illusztrációkkal
3990.- Ft.
(e-könyv: www.multimediaplaza.com )


Dobi Ildikó - EuroAstra