2015. január 18., vasárnap

Megemlékezés Jancsó Miklós halálának első évfordulóján az SZFE-n




Kétnapos konferenciával emlékezik Jancsó Miklós halálának első évfordulójára a Színház- és Filmművészeti Egyetem. Január 30-31-én neves előadók, filmvetítés és koncert várja az érdeklődőket.
    A Színház- és Filmművészeti Egyetemen filmesek, színházi szakemberek, színészek emlékeznek a 2014. január 31-én elhunyt rendezőre - olvasható az egyetem honlapján.
    A konferencia két napjának egyikét Jancsó Miklós kevésbé ismert és kutatott színházi munkásságának szentelik, a második nap délutánján pedig az ismertebb filmes életmű néhány újszerű és izgalmas aspektusát tárgyalják.
    A konferencia előadói között lesz Grunwalsky Ferenc, Kende János, Báron György, Stőhr Lóránt, Jákfalvi Magdolna, Nánay István, Csuja László és Szekfü András.
    Mindkét nap kerekasztal-beszélgetést is tartanak, amelyen Nánay István kritikus, majd Szász János rendező moderálása mellett Jancsó Miklós színházi előadásainak és filmjeinek színészei idézik fel a rendező alakját.
    A tervek szerint a kerekasztal-beszélgetéseken részt vesz Sebő Ferenc, Bajcsay Mária, Ladik Katalin, Galkó Balázs, Jordán Tamás, Balázsovits Lajos, Cserhalmi György, Mucsi Zoltán és Scherer Péter.
    A konferencia január 30-án, pénteken 15 órakor kezdődik az Ódry Színpadon. A rendezvény nyilvános, a részvétel ingyenes, a konferencia részletes programja az egyetem honlapján olvasható.


gpz \ bsa
MTI 2015. január 17., szombat 16:11
 

Nincsenek megjegyzések: