BUDDHA ÉLETE 2. rész

BUDDHA TÁVOZÁSA OTTHONÁBÓL
[NIDÁNAKATHÁ II.]

Egy napon a Bódhiszattvának kedve támadt kikocsikázni a palotája melletti parkba. Hívatta kocsisát, szólt neki:

- Fogj be a kocsiba!

- Igen, uram – válaszolta engedelmesen. Minden ékességgel felékesítette a legszebbik, pompás kocsit, befogott négy, lótuszszirom színű fehér paripát, és jelentkezett a Bódhiszattvánál. A Bódhiszattva felült az istenek hintóihoz hasonló kocsira, és elindult a parkba.

- Elérkezett Sziddhattha királyfi megvilágosodásának ideje, mutassunk neki jelet! – szóltak az istenek. Egy istenfiút átváltoztattak vénségtől roskatag, csorba fogú, ősz hajú, görnyedt, botorkáló, botra támaszkodó, reszketeg aggastyánná, és elébe küldték. A Bódhiszattva és kocsisa megpillantotta. Ekkor a Bódhiszattva – a Mahápadána-szuttában megőrzött hagyomány szerint – megkérdezte kocsisától:

- Kedvesem, ki ez az ember? A haja sem olyan, mint másnak!

Amikor a választ meghallotta, összeszorult a szíve:

- Óh jaj, átkozott a születés, ha a megszületőnek az öregséget is meg kell ismernie!

Megfordult, és visszatért palotájába. A király megkérdezte:

- Mi történt, hogy fiam ilyen hamar visszafordult?

- Roskatag aggastyánt látott, felség, roskatag aggastyánt látott, és remeteségbe fog vonulni – szóltak.

- Miért akartok megölni? Tüstént rendezzetek fiamnak színjátékokat! Ha szórakozásokban leli kedvét, nem gondol a remeteségre – szólt a király, és megerősítette az őrséget. Minden irányban fél mérföldenként őrszemeket állított.

Egy napon ismét kiment a parkba a Bódhiszattva. Megpillantott egy beteget, akit az istenek varázsoltak elé. Érdeklődött, mint előzőleg. Összeszorult szívvel fordult vissza, és bement a palotába. A király tudakozódott, s ismét az említett módon rendelkezett. Megerősítette az őrséget, minden háromnegyed mérföldre őrszemeket állított.

Ezután egy napon ismét kiment a parkba a Bódhiszattva. Megpillantott egy halottat, akit az istenek varázsoltak elé. Érdeklődött, mint előzőleg. Összeszorult szívvel fordult vissza, és bement a palotába. A király tudakozódott, s ismét az említett módon rendelkezett. Megerősítette az őrséget, minden mérföldre őrszemeket állított.

Ezután egy napon ismét kiment a parkba a Bódhiszattva. Megpillantott egy remetét, egyszerű ruhában, hagyományos öltözetében, akit az istenek varázsoltak elé. Megkérdezte kocsisától:

- Kedvesem, ki ez az ember?

Bár a kocsis a Buddha fellépése előtt nem volt tisztában a remeteséggel és a remeteség érdemével, az istenek sugallatára így válaszolt:

- Felség, ez remete – és kifejtette a remeteség érdemét.

A Bódhiszattvában feltámadt az érdeklődés a remeteség iránt, és azon a napon a parkban maradt.

……………………………………………………………………………………………………………………………….

Ebben az időben történt, hogy Szuddhódana mahárádzsa értesült róla, hogy [menye,] Ráhula anyja, fiat szült.

- Közöljétek az örömhírt fiammal! – adta ki a parancsot.

Amikor a Bódhiszattva meghallotta, így szólt:

- Ráhula született, bilincsem született!

A király megérdeklődte:

- Mit mondott a fiam?

Fia szavait meghallva, így szólt:

- Nos, akkor mostantól fogva legyen unokám neve Ráhula!

Ebben az időben történt, hogy egy Kiszágótamí nevű, nemes származású hölgy palotája tetőteraszáról csodálta a várost körbejáró Bódhiszattva szépségét és méltóságát, s gyönyörűségében és lelkesedésében ezt a kinyilatkoztatást tette:

Boldog az apja és anyja, akiknek ő a gyermekük,
és az az asszony is boldog, akinek ő a hitvese.

Ennek hallatán a Bódhiszattva így gondolkozott:

- Ez a nő azt mondja, hogy e szép külső láttára megnyugszik az anya szíve, megnyugszik az apa szíve, megnyugszik a hitves szíve. De vajon minek kell elnyugodnia ahhoz, hogy saját szívem is megnyugodjék?

Ekkor vágyaktól megcsömörlött lelkében ez a gondolat támadt:

- A szenvedélyek tüzének elnyugodtával nyugalom támad, a bűnök tüzének és balgaság tüzének elnyugodtával nyugalom támad, gőg és tévhitek elnyugodtával, minden vágy és kín elnyugodtával nyugalom támad. Ettől a nőtől bölcs tanítást tanultam. Hiszen én megnyugvást keresve bolyongok. Most feladom a házban lakást; elmegyek, remeteségbe távozom, hogy megnyugvást találjak. Ennek a nőnek pedig ezzel a fizetséggel fizetek tanításáért.

Ekkor leakasztotta nyakából százezret érő gyöngyfüzérét, és odaküldte Kiszágótamínak. Annak lelkét boldogság töltötte el:

- Sziddhattha királyfi ajándékot küld nekem, mert szíve felém fordult!

A Bódhiszattva nagy pompával és fénnyel visszatért palotájába, és lehevert fényes nyoszolyájára. Eközben köréje sereglettek tündérleány szépségű, tánchoz és énekhez mesterien értő, minden ékszerrel felékesített asszonyai. Különféle zeneszerszámokat fogtak kezükbe, és tánccal, énekkel, zenével igyekeztek szórakoztatni. De a Bódhiszattva vágyaktól megcsömörlött lelkének nem szerzett örömet sem tánc, sem semmi más, és rövid időre elszenderedett.

- Akinek kedvéért táncba és énekbe fogtunk, az álomba merült. Minek fárasszuk magunkat tovább? – szóltak a nők, földre dobálták a kezükben tartott zeneszerszámokat, és lefeküdtek. Az illatos olajjal töltött mécsesek kihamvadtak. A Bódhiszattva felébredt, felült nyoszolyáján, és ültében végignézett az asszonyokon, amint zeneszerszámaikat szanaszét dobálva aludtak. Egyesek szájából nyál folyt, testüket váladék szennyezte be, egyesek fogukat csikorgatták, egyesek horkoltak, egyesek álmukban beszéltek, egyesek szája tátva volt, egyesekről lecsúszott a ruha, és fedetlenül hagyta takarandó testrészeiket. Visszataszító megjelenésük láttán még inkább elment a kedve minden gyönyörűségtől. Felékesített, díszes palotája, Indra égi lakának hasonmása, olybá tűnt szemében, mintha szanaszét heverő hullákkal borított dögtemető volna, és a lét minden formáját olyannak látta, mintha lángokban álló ház volna.

- Ó jaj, minden undorító! Ó jaj, minden visszataszító! – ejtette ki az igét, és végleg eltökélte, hogy remeteségbe vonul.

- Még ma távoznom kell a nagy eltávozásra – gondolta, felkelt fekhelyéről, az ajtóhoz lépett, és kiszólt:

- Ki van itt?

Fejét a küszöbre hajtva, ott feküdt kocsisa, Cshanna.

- Én vagyok itt, uram, Cshanna – szólt.

- Még ma távozni akarok a nagy eltávozásra. Nyergelj fel egy lovat!

- Igen, felség – szólt, fogta a lószerszámot, kiment az istállóba, és az illatos olajjal telt mécsesek fényénél megpillantotta a virághímes baldachin alatt, ékes hídláson álló Kanthaka paripát.

- Ma ezt a lovat kell felnyergelnem – gondolta, és Kanthakát nyergelte fel. A ló nyergelés közben észrevette:

- Ez a heveder igen szoros. Más napokon, amikor a parkba mentünk sétalovaglásra, mintha nem is lett volna rajtam heveder. Ma a nagy eltávozásra készül távozni rajtam gazdám!

Örvendezésében hangos nyerítéssel nyerített fel. A hang az egész városon végigharsogott, az istenek azonban elfojtották a hangot, és nem engedték, hogy valaki is meghallja.

A Bódhiszattva, miután Cshannának utasítást adott, ezt gondolta:

- Közben megnézem fiamat.

Leszállt a kerevetről, Ráhula anyjának lakosztályába ment, és kinyitotta a hálószoba ajtaját. A hálószobában égett az illatos olajjal telt mécses. Ráhula anyja jázminvirághímes takaróval borított nyoszolyáján aludt, kezét fia fején nyugtatva. A Bódhiszattva a küszöbre lépett, megállt, elnézte őket:

- Ha elmozdítom a királyné kezét, és ölembe veszem fiamat, a királyné felébred, és megnehezíti távozásomat. Majd ha Buddha leszek, visszatérek, és megnézem őket.

Ezzel távozott a palotából.

Forrás