2018. július 25., szerda

Napkelettől Napnyugatig




.

Hazánkban a magyar táncházmozgalom legismertebb ázsiai együttesei. A Knack Cordial Folk Group és a Hungarian FolkEmbassy (vendég: Bognár Szilvia, Pósfa Zenekar) műsora a Magyarország Barátai Alapítvány és a Fonó támogatásával és kínai-magyar táncház a Várkert Bazárban.


Mérdföldkőhöz érkezett a magyar táncházmozgalom: a magyar nemzet határain túlnyúló, magyarul nem beszélő, de táncainkat, kultúránkat ápoló és továbbadó táncosok egyik legkiválóbbika, a hongkongi Kenneth Tse két évtizedes munkájáért Magyar Arany Érdemkeresztet kapott májusban. A Kelet-Ázsiában elismert táncos, táncpedagógus és koreográfus - aki Hongkongban és Taipeiben is egy-egy tánccsoportot vezet, és Tímár Sándort tekinti a mesterének - július 26-án együtteseivel a Várkert Bazár színpadán lép fel Kárpát-medencei turnéjuk legfontosabb állomásaként.

„A magyar táncházmozgalom nemcsak a Kárpát-medence, de a magyar nemzet határain is túlnyúlik, helyesebben kitágítja a nemzet határait, és olyanokat is a részévé tesz, akik nem beszélnek magyarul, illetve akiket semmilyen rokoni kapcsolat nem fűz a magyarsághoz. Ők azok, akiket népzenénk, néptáncunk önmagában való szépsége ragadott meg, és tett kultúránk iránt elkötelezetté. Ezek a fiatalok a táncházmozgalmon keresztül kapcsolódnak a magyarsághoz.”- mondja Rosonczy-Kovács Mihály népzenész, akinek a meghívására az ázsiai táncosok hazánkba érkeznek.

Kelet-Ázsiában is egyre nagyobb teret hódítanak táncaink, amiben elévülhetetlen érdemei vannak Kenneth Tse-nek, a hongkongi Knack Cordial Folk Group együttes vezetőjének, aki szülőhazája mellett Taiwanon, Malajziában és Japánban is 20 éve rendületlenül tanítja a magyar néptáncokat. Táncpedagógusi és kultúrdiplomáciai tevékenységéért idén Magyar Arany Érdemkeresztet vehetett át. Tse és a Hungarian FolkEmbassy együttműködésének a kezdete 2016 elejére datálódik. Tavaly 1400 ember előtt adtak közös műsort Hong Kongban a Knack Cordial Folk Group alapításának 20 évfordulójára rendezett műsoron, amit egy turné követett. Ennek során Indonéziában, mint harmadik országban mutatták föl a táncházmozgalom globális erejét – a magyar zenekar koncertjein hongkongi és maláj táncosok közreműködtek magyar táncokat bemutatva.

„Mindeddig méltatlanul kevés figyelmet szenteltünk a világszerte a magyar néptáncokért rajongó, de magyarul nem beszélőknek. Az ő tánc és zene iránti érdeklődésüket kiterjeszthetjük az egész kultúránkra és rajtuk és a táncházmozgalmon keresztül erősíthetjük Magyarország jóhírét és terjeszthetjük a magyar értékeket. Más ilyen népszerű, egyedi és markánsan a magyarsághoz köthető kulturális termékünk nincs. A Magyarország Barátai Alapítvánnyal és a Fonóval közösen úgy gondoljuk, tudatosan kell összefogni ezt az értékes kultúrkört, ezért ez év végén elindítjuk az „I Dance Hungary” programot, a mostani turné tapasztalatait is felhasználva.” (Rosonczy-Kovács Mihály, népzenész hegedűs)

Bognár Szilvia szintén régóta dolgozik az autentikus népzenét elsősorban külföldön képviselő, Rosonczy-Kovács vezette FolkEmbassy-vel, többek között énekel az együttes hazai ismertségét megalapozott 7 órás Felsütött a nap az égre népzenei karaoke DVD-n. A műsor, a FolkEmbassy-vel közös zenei kíséretét a felvidéki Pósfa Zenekar, a 2017-es Fölszállott a Páva vetélkedő győztes formációja, adja.

A hongkongi Knack Cordial Folk Group japán, taiwani és maláj vendégtáncosokkal (összesen 18 pár táncos) Tse saját koreográfiáit adják elő. A műsoron délalföldi, sárközi, kalotaszegi, mezőségi, marossárpataki táncok mellett egy ukrán és egy bolgár koreográfia is szerepel. Az előadást táncház követi.

Július 22-én a felvidéki Gútán, július 26-án a Várkert Bazárban, július 28-án a Művészetek Völgyében, majd augusztus 1-jén a kalotaszentkirályi tánctáborban találkozhatnak még a táncházkedvelők és a különleges kultúrdiplomáciai programok iránt fogékonyak Kenneth Tse tánccsoportjaival.

A 26-ai előadás a Várkert Bazár Öntőház Udvarának szabadtéri nagyszínpadán ingyenesen látogatható.
Együttműködő partnerek:
• Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft;
• Magyarország Barátai Alapítvány
• Philidor Intézet – a Fonó Budai Zeneház nemzetközi irodája

2018. július 26. 19:00
Napkelettől Napnyugatig
Várkert Bazár


Forrás: EuroAstra
 

Orgonavarázs egész augusztusban




.

Idén augusztusban ismét izgalmas zenei élményeket ígér az OrgonaPont koncertsorozat, melyben a hangszerek királynője varázsol csodás hangulatot a könnyed, nyáresti programok kedvelői számára.   A Filharmónia Magyarország nyári sorozata augusztus 31-ig az ország egész területére elviszi az orgona által nyújtott különleges hangulatot.


Az idei nyár sorozata nemcsak fantasztikus hangszerpárosításokkal kápráztatja el a közönséget, de teret kap a vokális kíséret is. Balatonlelle, Békéscsaba, Debrecen, Eger, Győr, Hajdúszoboszló, Hódmezővásárhely, Kazincbarcika, Kecskemét, éppúgy állomásai az OrgonaPontnak, mint Keszthely, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs, Szeged, Szekszárd, Szombathely, Tihany, vagy Vác. 32 kivételes hangulatú koncerten vehet részt a közönség az ország 18 városában. Az idei évben a hangszerek mellett káprázatos hangú szólisták és kórusok éneke tölti meg a templomok tereit. A sorozat a teljesség igénye nélkül ismét olyan nagyszerű művészeket sorakoztat fel, mint Sebestyén Márta népdalénekes, Horváth István tenor, Szamosi Szabolcs és Tóka Ágoston orgonaművészek vagy a Szent Efrém Férfikar. Továbbá a Capella Quinqueecclesiensis kamarakórusának éteri hangja is színesíti majd a nyári esték hangulatát. Sebestyén Márta magyar népdalok és egyházi népénekek csodás muzsikája és Szamosi Szabolcs orgonaművész dinamikus, újszerű és sok színű improvizációi több városban is elvarázsolják majd a közönséget. A zeneszeretők az orgonakoncerteket olyan hangszerek párosításában hallgathatják meg, mint a trombita, a fuvola és ütőhangszerek.

Jegyek kaphatók a Filharmónia Magyarország jegypénztáraiban www.jegymester.hu  oldalon, és a koncert előtt a helyszíneken.


www.orgonapont.hu   

2018. július 24., kedd

A tenger visszavár, ahol rád is tengernyi élmény vár




.

Walt Disney egyik legkedveltebb klasszikusának, A kis hableánynak szereplői most visszatérnek a Disney Csatorna képernyőjére!

Amíg 10 évvel ezelőtt Ariel a vízből a szárazföldre vágyódott, addig lányának Melodynak, legnagyobb álma teljesülne, ha sellőként szabadon szelhetné a hullámokat. A mese folytatásának főszereplője tehát nem más, mint a rakoncátlan Melody, aki egy uszonycsücsökkel sem jobb gyerek, mint amilyen annak idején édesanyja volt. Hiába a biztonsági fal, Melody nem tud ellenállni sem a csillogó víz tükrének, sem a hófehér haboknak, így egy óvatlan pillanatban kiúszik a nyílt tengerre.
A kalandvágyó Melody nem is sejti, hogy milyen veszély leselkedik rá a mélyben: a gonosz és hatalomra éhes Morgana alig várja, hogy megkaparintsa, és aljas tervéhez eszközként használja az ifjú leányt. Úgy tűnik, csak Ariel és régi barátai, Sebastian és Ficánka mentheti meg az elkóborolt porontyot. Vagy ehhez talán még ők sem elegek?

Ne maradj le A kis hableány 2. – A tenger visszavár című rajzfilmről július 27-én, pénteken 20:00-kor, vagy nézd meg az ismétlést július 28-án, szombaton 12:05-kor a Disney Csatorna műsorán!

Forrás: EuroAstra
 

A gólyatöcs nyerte a "2019 év madara" lakossági szavazást




.
A 2019 év madara címet elnyerő gólyatöcs
(Fotó: Orbán Zoltán

Lezárult a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) internetes szavazása 2019 év madaráról. A legtöbb szavazat a gólyatöcsre érkezett, ezért a civil szervezet ennek a madárnak, illetve élőhelyvédelmi lehetőségeinek bemutatásával foglalkozik kiemelten a jövő évben.


A július 3-ától július 23-áig tartó szavazás alatt a választási lehetőségként felajánlott három madárfajra: a gólyatöcsre, a gulipánra és a nagy pólingra összesen 8993 voks érkezett (http://www.mme.hu/golyatocs-nyerte-2019-ev-madara-szavazast):
  1. gólyatöcs – 3617 (40%)
  2. nagy póling – 2882 (32%)
  3. gulipán – 2494 (28%)
Az MME 1979-ben indított "Év madara" programjának célja természetvédelmi problémákkal érintett fajok vagy madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása.
A 2019 év madara címet elnyerő gólyatöcs kopár, sekély vízborítású helyeken, laza telepeket alkotva, és egyesével is költ. Magyarországon rendszeres fészkelő, a költőpárok száma az adott év csapadékviszonyaitól függően 200-1000 pár között alakul. Főleg vízi rovarokat és más gerincteleneket szedeget össze a víz színéről és a partról. Védelmének alapját a még meglévő természetes szikes tavak megőrzése és az egykori fészkelőhelyek rehabilitációja jelenti. Vonuló. Tavasszal március-áprilisban érkezik meg a trópusi Afrikából, a költési időszak végén korán útra kel, többségük augusztusban el is hagyja hazánkat. Fokozottan védett, természetvédelmi értéke 250 000 Ft.


Az év hátra lévő időszakában az MME szakmai stábja elkészíti a fajbemutató anyagokat, illetve kidolgozza azokat a közösségi programokat, melyek segítségével a faj előfordulása által érintett helyi csoportjaink a tavaszi hazatéréskor, a költési időszakban, majd az őszi vonuláskor is be tudják mutatni a fajt.
 

2018. július 23., hétfő

Sportos Siófok, számtalan mozgási lehetőséggel




.

Évszázados hírek a Balatont célba vevő kerékpárversenyekről, évtizedekre emlékezetes lábtenisz-meccsek a parton, és a legmodernebb körülményeket kínáló új létesítmények – mindez hozzátartozik Siófok sportéletéhez. A nyár balatoni fővárosában a profi sportolók és a mozgást kikapcsolódásként választók is megtalálják a kedvencüket.

Nagyszabású fejlesztést köszönthetett idén tavasszal Siófok városa: az élvonalbeli kézilabda-csapat új csarnokkal gazdagodott. A látványsport rajongói immár az 1500 fős, rendezvényhelyszínként is funkcionáló Kiss Szilárd arénában szurkolhatnak a kézis lányoknak, Európa egyik legmodernebb ilyen létesítményében.
Az előrelépés illik is a helyi sporthagyományokhoz, hiszen kis kutakodással már az 1900-as évek elejéről találhatunk híreket Siófok pezsgő sportéletéről. 1902-ben például már huszadik alkalommal vállalkoztak a legjobb kerékpárversenyzők az ide irányuló, 107 kilométeres távolsági túrára. Ugyanazokban az években már népszerű elit erőpróba volt a Füredtől Siófokig zajló Balaton-átúszás, a fürdőtelepen pedig számtalan úszó- és evezősversenyt rendeztek. A századelőn lóversenyeket is követhetett itt a közönség, majd állandó atlétikai és futballpályát, teniszpályákat, valamint fedett torna- és vívócsarnokot is létesítettek.
Kézilabda a tóparton is
A kézilabda nem csak a bajnokság idején mozgatja meg a siófokiakat – ezért is kap helyet az idei nyár hármas toplistáján a Balaton parti sportok között. A strandkézilabda – hasonlóan a világsikerre emelkedett strandröplabdához – homokos pályán zajlik, ami látványos vetődéseket, lövéseket és játékossággal megfűszerezett küzdelmeket jelent. Siófok strandjain is találhatunk már erre alkalmas pályákat, ahogy a futball szerelmesei is jó átmozgatási lehetőségeket találnak a mély homokos strandfoci-pályák révén.
Deszka, evező és harmónia
A legmenőbb nyári sport vitathatatlanul a SUP, azaz a szörf sajátos, evezéssel kombinált változata. Még igazán magyar neve sincs a stand up paddle (állva evezés) kifejezés meghonosításának, de ez a népszerűségén nem csökkent! A speciális szörfdeszkákon állva a part menti kalandozásoktól a komoly evezésekig, sőt akár a vízen végzett jógagyakorlatokig terjedhet az élmény. A SUP igazi harmóniát teremt az egyensúlyozás és a mozgás összehangolása révén, egyedülálló lehetőséget adva a kikapcsolódásra. És ami igazán fantasztikus: már Siófokon is elérhető ez az élmény!
A testkultúra nyári csúcspontja
Siófokon, ahol a Balaton kezdődik, idén nyáron a fitnesz és a testépítés is főszerepet kap. Bár a hivatalos versenyszezon tavaszra és őszre esik, mi más illene jobban a nyárhoz, mint a formásra kidolgozott izomzatok, egészséges táplálkozás és önfejlesztés egysége? Ezt hozza a harmadik toplistát érdemlő mozgásforma Siófokra: az augusztus 3-ától 5-ig zajló Scitec Muscle Beach-en versenykeretek közt állhatnak ki a legjobbak. Persze a nézők és a testkultúrát hobbiként űzők sem fognak unatkozni: a frissítőket kínáló bártól az egész nyáron üzemelő szabadtéri edzőpark rendezvényekkel, nyilvános edzésekkel is csábítja a legjobb formájukért tenni akarókat.

Forrás: EuroAstra
 

Gyenge termés várható a népszerű kajsziból




A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) növénytermesztési szakemberei közös kajszi fajtabemutató rendezvényen mutatták be a piaci igények kiszolgálására alkalmas kajszifajtákat. A Tordasi Fajtakísérleti Állomáson 2018. július 19-én tartott eseményen az érdeklődők megismerhették a késői érésű, fagytűrőbb fajtákat és fajtaújdonságokat, valamint a legmodernebb művelési rendszerek nemzetközi tapasztalatait.


Idén – a hagyományosan június végétől augusztus közepéig tartó kajsziszezonban – az utóbbi évtized leggyengébb termésére számíthatnak a gazdák, ugyanis a március eleji kemény fagyok alaposan megtizedelték a termést. A legjelentősebb károk a Nyugat-dunántúli és Dél-alföldi régióban következtek be, ahol szinte teljes mértékben megsemmisült az idei termés. Az átlagosan 30 ezer tonnás termésnek ezért kevesebb mint a harmadát takaríthatják be idén a termelők, ami sajnos még az előzetes becsléshez képest is visszaesést mutat. Jó hír azonban, hogy az idei szezonban más gyümölcsfajokhoz hasonlóan a kajszi is két héttel korábban érett, így kis mennyiségben már június közepétől elérhetőek voltak a korai fajták – derült ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Nébih által a Fejér megyei Tordasi Fajtakísérleti Állomáson tartott kajszi fajtabemutatón.

A termőterület az utóbbi években enyhén ugyan, de folyamatosan növekszik, a kajszi egyre népszerűbb a termelők körében. A hazai kajszi legjelentősebb termőtája Borsod-Abaúj-Zemplén megyében helyezkedik el, ahol körülbelül ezer hektár kajsziültetvény található. Ennek mintegy harmadán a „Gönci Magyar kajszi” fajtát termesztik. Nagyobb termesztőterületek találhatók még Bács-Kiskun, Fejér, Pest, Tolna, Somogy és Heves megyében. A kajszibarack hungarikum, az egyik legmagyarabb növény. A magyar termés 70 százalékát az ipar használja fel, 30 százalékát értékesítik a frisspiacon. Sokféleképpen lehet felhasználni, a friss fogyasztástól a fagyasztáson át a befőzésig. A háziasszonyok is elsősorban feldolgozzák, nagyon ismert és népszerű sütemény, lekvár, befőtt, mirelit formában is, de nem szabad megfeledkeznünk a barackpálinkáról sem.

A belső fogyasztás növekedése mellett az is megfigyelhető, hogy a magyar kajszi kiváló tulajdonságait külföldön is elismerik, egyre keresettebb külpiaci termék, hosszú évek óta egyike a legmagasabb áron értékesíthető kertészeti exportcikkeinknek. Az elmúlt években 3,5 ezer tonna körüli mennyiséget exportáltunk friss kajsziból, melynek Ausztriába és Németországba megy a meghatározó része.

A fajtabemutatón megjelent nagyszámú érdeklődőt Lukács József, a Nébih tenyésztési- és növénytermesztési elnökhelyettese köszöntötte, aki megnyitó beszédében kiemelte annak az együttműködésnek a jelentőségét, amit a NAK és a Nébih a gazdálkodók aktív tájékoztatása érdekében végez. A Nébih növénytermesztési szakemberei és a meghívott külföldi szakértők a kertészeti fajtakísérlet jövőjéről, a fajtaválasztás szempontjairól és termesztéstechnológiai érdekességekről tájékoztatták a megjelenteket.

A szakmai rendezvényen elhangzott továbbá: a piaci lehetőségek kihasználásához és a fogyasztói igények kellő kiszolgálásához magas minőségű gyümölcs szükséges. Az utóbbi években megfigyelhető volt a piaci igények változása, amely egyértelműen a fogyasztói szokások átalakulásával magyarázható. A termelői trendek tekintetében lassú elmozdulás tapasztalható az intenzív művelésű ültetvények és az új fajták használatának irányába. Jelentős trend volt az elmúlt években a piros fedőszínnel jobban színesedő külföldi fajták irányába is, de a termelés gerincét még mindig a hagyományos magyar fajták adják.

„A kertészek ma már több száz kajszifajta közül választhatnak, melyek közül az idei bemutatón a fagytűrőbb fajták és a késői érésű fajtaújdonságok kerültek a fókuszba. Egy ültetvény telepítése komoly anyagi ráfordítást igényel, ezért kiemelten fontos, hogy a termelők lehetőleg már a tervezéskor birtokában legyenek olyan technológiai információknak, amelyek felhasználásával termelésük biztonságát növelhetik, a művelési költségüket csökkenthetik, a meghozott döntéseik eredménye pedig gazdaságilag is értékelhető lesz” – húzta alá dr. Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara országos kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke. A köztestület legfontosabb feladata tagjai versenyképességének növelése, ehhez azonban nélkülözhetetlen, hogy a gazdálkodók hozzájussanak a megfelelő információkhoz. Ezért döntöttünk úgy, hogy a Nébih-hel együttműködve folytatjuk nagy sikerű fajtabemutató-sorozatunkat. Ez a mai tordasi kajszi fajtabemutató szakmai nap is ebbe a sorba illik – tette hozzá dr. Mártonffy Béla. 

Forrás: EuroAstra

2018. július 22., vasárnap

Turné és életre szóló élmények várják a Nemzeti Ifjúsági Kórus tagjait




.


Megkezdte intenzív, egyhetes felkészülését a Nemzeti Ifjúsági Kórus Nemes László Norbert és Erdei Péter karnagyok vezetésével, amit a jövő héten egy turné követ. A 62 fős kórus az 5 napos fellépéssorozat alatt 5 koncertet ad Keszthelyen, Bécsben, Galántán, Budapesten, illetve Kecskeméten.


A Nemzeti Ifjúsági Kórus 2018 májusában alakult a Kodály-emlékév alkalmából. A jelentkezések után kiválasztott kórustagok július 15-én találkoztak először és kezdték meg a felkészülést Kecskeméten. Az együttes rendkívül sokszínű: érkeztek határon innen és túlról, vannak a tagok között zenei tanulmányokat folytatók, de egészen más területről érkezők is, pl. ápolónő, vegyész- és építészhallgató, tervezőgrafikus, IT menedzser vagy éppen gazdálkodó.

A kodályi zenepedagógiában meghatározó szerepe van a közösségi élményt adó kóruséneklésnek, megtisztelő és megható, hogy Kodályné Péczely Sarolta asszony vállalta e fontos program fővédnökségét, hiszen ő élő kapocs Kodály szellemisége és a mai fiatalok zenei nevelése között – emelte ki dr. Vigh Andrea a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora.

Ezeknek a fiataloknak – akik egészen különböző helyekről és életkörülmények közül érkeztek – a kórus kiváló alkalmat nyújt arra, hogy megtanulják egymást elfogadni, egymáshoz alkalmazkodni a közös cél érdekében. Nagyon rövid idő alatt kell úgy összecsiszolódniuk, hogy az eredmény egy magas szintű produkció legyen, de közben életre szóló élményeket is szerezhetnek – hangsúlyozta Erdei Péter Liszt-díjas karnagy.

A felkészülés hetében a hétköznapokon kétszer háromórányi, szombaton és vasárnap egy háromórás próba szerepel a programban, ami kemény munkát jelent az énekesek számára. Szükség is van ennyi időre, hiszen a repertoárban két ősbemutató is helyet kapott, amelyekkel most találkoztak először a kórustagok is. Orbán György az idősebb zeneszerző-generációt képviseli, Varga Judit a széles műfaji skálán mozgó fiatalabb nemzedékhez tartozik, műveik a kortárs zene két irányzatát mutatják be. A kórus Kodály Zoltán művei mellett nagy hangsúlyt helyez a kortárs magyar szerzők megszólaltatására is, így elhangzik majd Bella Máté, Kocsár Miklós és Vajda János egy-egy műve is.

Orbán György Da pacem című műve romantikus líraiságot áraszt, amelyben a tonális harmóniák különleges alakzatokban és egymásutániságban vannak jelen. Varga Judit kompozíciója a mai kórusművészet legprogresszívebb irányzatához tartozik. Úgynevezett hangfürtökből építi fel a művet, de különleges színfoltként megszólalnak a természet hangjait utánzó hangzások is – jellemezte Nemes László Norbert karnagy az új műveket.

A felkészülés után a kórus egy öt koncertből álló turnéra indul.
Július 23-án fellépnek Keszthelyen, a Festetics-kastélyban, majd Magyarország bécsi nagykövetségén mutatkoznak be, július 25-én kerül sorra a felvidéki Galánta, majd Budapesten a Pesti Vigadó július 26-án.  A turné végül Kecskemétre „kanyarodik vissza”, ahol a nagytemplomban a kórus koncertjével zárul a Kodály Művészeti Fesztivál.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem közreműködésével megvalósult programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.


Forrás: EuroAstra
 

Fesztiválakadémia - Egy hét a kamarazene bűvöletében




.

Július 23-án a II. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny ünnepélyes megnyitójával veszi kezdetét a Kokas Katalin és Kelemen Barnabás hegedűművészek által megálmodott kamarazenei fesztivál a Zeneakadémia Solti termében. A Fesztiválakadémia július 29-ig tart, és az egy hét alatt hét esti hangverseny, öt matinékoncert, egész nap nyílt mesterkurzusok, előadások, és közel negyven fellépő várja a közönséget.


A harmadik alkalommal megrendezett Fesztiválakadémián egy héten keresztül a legmagasabb színvonalú kamarazenélésre, klasszikus zenei világsztárok vibrálóan intenzív együttműködésére számíthat a közönség. A fesztivál idén a „Versek és vonzások” címet kapta, mivel Fellegi Melinda költőnő megzenésített verseinek ősbemutatóját a Fesztiválakadémián tartják. A verseket Dragony Tímea, Kovács Zoltán és Zombola Péter zenésítették meg, és Horti Lilla, Junior Príma díjas mezzo-szoprán adja elő. Fellegi Melindának a fesztiválon fog megjelenni első verseskötete, álomszerű versei női szemszögből beszélnek szenvedélyről, szenvedésről és szerelemről. A költeményeket Molnár Piroska és Hámori Gabriella adja majd elő.

A Zeneakadémia nagytermében a Fesztiválakadémia ideje alatt az orgona finomhangolása zajlik, ezért a Fesztiválakadémia esti hangversenyei és a nyilvános főpróbákat a Solti teremben tartják. Ez a változás arra sarkallta a művészeti vezetőket, hogy az esti koncertek az örökzöldek mellett Poulenc, Schnittke, Schönberg vagy Hindemith kamaraműveit is műsorra tűzzék. Az esti koncerteken világ minden tájáról érkezett valódi sztárszólisták lépnek majd színpadra, a műveket a fellépő művészek egyszeri és különleges kamaraformációinak előadásában hallgathatja majd a közönség.  A közel negyven külföldi vendégművész mellett a fesztiválon fellép többek között Szalóki Ági és Balogh Kálmán is.

A Fesztiválakadémia hetében rendezik a II. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt, ahol a 18 év alatti fiatalok négy korcsoportban mérhetik össze tudásukat. A zsűri elnöke Fehér Ilona volt tanítványa, a világhírű hegedűművész, Shlomo Mintz lesz.

Különleges lehetőséget nyújtanak a jövő zenész generációk számára a napközben folyamatosan zajló mesterkurzusok, amelyekre a világ minden tájáról érkeznek muzsikus növendékek. Itt a diákoknak lehetőségük adódik arra, hogy a fesztiválon fellépő, nemzetközi hírű művészekkel együtt játszanak. Az öt matinékoncerten híres kamarazenei művek lesznek hallhatók a mesterkurzusokon résztvevő diákok és a Fesztiválakadémia művészeinek közös előadásában. Fazekas Gergely zenetörténész az esti koncertek előtt tart beavató előadásokat, amelyek a művek zenetörténeti hátterébe engednek bepillantást.

Valódi könnyűzenei csemegének ígérkezik az argentin tangó est José Gallardo és Kelemen Barnabás előadásában valamint az InFusion Trio fellépése vonósnégyes kísérettel az Európa hajón, ahol Eperjes Károly Pilinszky János verseit adja majd elő. Minden este élő cigányzene várja a közönséget a Café Vianban, és, ahogy eddig is, idén is lehetőséget kapnak az amatőr zenészek is a közös muzsikálásra.

„A kezdetekben minden zene kamarazene volt” – írta Gustav Mahler.
A Fesztiválakadémia a közös zenélés örömét teszi átélhetővé, kiszakít a mindennapokból a zene által teremtett „csillaggal ékes, roppant, tiszta térben”.

A program megvalósulását az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja.

2018. július 23-29.
Fesztiválakadémia
Zeneakadémia

2018. július 21., szombat

Queen-emlékprogram a budapesti koncert évfordulóján a Pólus Moziban




.

Július 27-én pénteken, a Queen legendás 1986-os Népstadion-koncertjének 32. évfordulóján nagyszabású emlékprogramot rendeznek a XV. kerületi Pólus Moziban. A felejthetetlen estét a Hungarian Rhapsody című másfél órás koncertfilm nagytermi vetítése mellett beszélgetésekkel, élő tribute-muzsikával és kiállítással idézik meg.


A magyar popkultúra és rocktörténelem egyik legjelentősebb mérföldköve minden kétséget kizáróan a Queen budapesti koncertje volt 1986. július 27-én. Ez volt az első stadionkoncert Magyarországon, sőt a „Vasfüggöny” mögött, amelyen a világ élvonalába tartozó rockzenekar lépett fel. A felejthetetlen koncert az együttes utolsó, 1986-os "Magic" turnéja keretében valósult meg. A csillagászati költségvetésű koncert elé számtalan akadály gördült részben az állami bürokrácia útvesztői, részben finanszírozási problémák miatt. A sokáig lehetetlennek tűnő vállalkozást végül úgy sikerült megvalósítani, hogy Hegedűs László főszervező és társai vállalták, professzionális koncertfilmet készítenek az estéről az elérhető legjobb minőségben, 35mm-es filmre. Miután hosszas lobbizás után az állami szervektől is zöld lámpát kapott a vállalkozás, megindult a lázas szervezés, és a többi már történelem...A koncert máig emlékezetes pillanata, amikor Freddie Mercury a 72.000 fős közönséggel együtt énekelte a Tavaszi szél vizet áraszt... című magyar népdalt, olyan ismert slágerek társaságában, mint a Kind of Magic, I Want to Break Free, Radio Ga Ga vagy a We Will Rock You.
Részlet a koncertből: https://www.youtube.com/watch?v=RPZdgyuixPA

A koncert rögzítésének idejére gyakorlatilag a teljes magyar filmgyártás leállt, a MAFILM minden létező szakembert és eszközt a helyszínre irányított. A film rendezője számos kultikussá vált magyar zenés film, köztük A kenguru rendezője, Zsombolyai János lett, aki lelkes Queen-rajongóként Mihály György producerrel együtt maximális energiával vetette bele magát a munkába és rendkívül jól megtalálta a közös hangot a zenekarral is. A film vezető operatőre a számos Oscar-díjas film képi világáért felelős Ragályi Elemér volt. A 17 kamerával, 35mm-es filmre rögzített koncertfilm készítése során számtalan trükköt és speciális megoldást kellett bevetni, ám a teljes stáb kiváló munkájának köszönhetően egy valóban világszínvonalú koncertfilm született „Magic – A Queen Budapesten” címmel, ami többek között 1987-ben, Londonban a British Video Awards díjkiosztóján elnyerte az év Legjobb zenés filmje díjat.
Az zenekar 2012-ben digitálisan restauráltatta a képet és 5.1-ben újrakeverték a hangot. A Hungarian Rhapsody címmel újra kiadott koncertfilm fantasztikusan adja vissza a koncertet és előkészületeit.

Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=3qy7TxCNWNs 

A felejthetetlen 1986. júliusi este 32. évfordulóján, 2018. július 27-én pénteken nagyszabású emlékprogramot rendeznek a XV. kerületi Pólus Moziban, ahol a hollywoodi premierfilmek bemutatói mellett már jó egy éve „Rock Klub” néven koncertfilm sorozat is zajlik, beszélgetésekkel kísért vetítésekkel és alkalmanként élőzenés felvezető koncerttel. A Queen-emlékprogramra a fentiek jegyében szintén különleges kísérőprogramokkal készülnek a szervezők. A vetítés napjával kezdetét veszi a „Queen '86” című egyhetes relikvia-kiállítás az 1982 óta működő, kezdetben underground klubként működőm majd később hivatalosan is bejegyzett Hungarian Queen Fan Club jóvoltából. A Pannonia Entertainment forgalmazásában vászonra kerülő Hungarian Rhapsody koncertfilm nagytermi vetítése előtt, 19:00 órától Mihály György producer köszönti a közönséget és mesél a koncertszervezés kulisszatitkairól. Ezt követően Szabó Gergely „Szög” zongorista-zeneszerző, az Unplugged Pressure tribute-formáció tagja ad elő Queen-átiratokat zongorán, majd háromnegyed 8 körül kezdetét veszi az évfordulós filmvetítés a Pólus Mozi 120m2-es vászonnal és vadonatúj vetítés-és hangtechnikával felszerelt Nagytermében. Végül a film után egy különleges kerekasztal-beszélgetéssel folytatódik a program, ahol a koncertfilm megszületésének rejtelmeiről Szabó Gábor, a film egyik operatőre valamint Pósán Zsuzsa és Miklós Mária, a film vágói fednek fel kulisszatitkokat a mozivásznon látott koncertfilm megszületésének rejtelmeiről. A beszélgetések moderátora Gerebics Sándor filmrendező, rádiós műsorvezető.

A Queen-emlékprogramra jegyek kaphatók a Pólus Mozi jegypénztárában és honlapján. Részletek a http://www.poluscentermozi.hu  oldalon olvashatók.
Esemény a Facebookon: https://www.facebook.com/events/799000926890854/
 

A mohácsi Dunamenti Halfesztiválon is kampányol a „Kapj rá!”




.
Második alkalommal rendezik meg Mohácson a Dunamenti Halfesztivált, amely számos különleges halételt vonultat fel. A Duna Sió-torkolattól Mohácsig tartó szakasza a folyószabályozási munkák megkezdése előtt igazi vízi paradicsom volt és gazdag halállománnyal rendelkezett. A különleges halételeiről is híres térségben egész napos fesztivállal ünneplik a halas ételek készítésének hagyományát. A rendezvény természetesen nem csak a kulináris élvezetekről szól, hiszen koncertek, gyermekprogramok, ízletes halételek és kiváló borok is várják majd a látogatókat 2018. július 21-én.

A közel húszezer látogatót vonzó eseményen a gasztronómiai mellett népzenei programok, és olyan sztárfellépők szórakoztatják a nagyérdeműt, mint Badár Sándor humorista vagy Wolf Kati énekesnő. Az érdeklődők megismerkedhetnek az igazi mohácsi halászlé titkával és a dunamenti halételekkel is. A Halgasztronómiai udvarban többek között kopácsi csiptetős pontyot, halpörköltet és sült pisztrángot kínálnak az éhes vendégeknek. A fesztivál ideje alatt a nagyközönség is elkészítheti vagy vásárlást követően megkóstolhatja kedvenc halételét. A busók földjeként is emlegetett soknemzetiségű település hagyományteremtő fesztiválján természetesen a „Kapj rá!” sátra is megjelenik.
A sátorban halételek kóstolójával, többek között füstölt pontyfilével és füstölt halpástétommal várják a látogatókat. A szervezők receptes kiadványokkal és ügyességi feladatokat rejtő gyermek-foglalkoztatóval is készülnek.
A mohácsi halászlé
Egykor Mohács alatt terült el a halbőségéről híres bellyei főhercegi uradalom. Nyaranta az ártéri földeken élénk munka folyt. A magyar és sokác hagyományokat követő földművesek ilyenkor készítették a jellegzetes helyi halászlét, amelynek legfőbb jellemzője, hogy a hagyományos halászlétől tartalmasabb, már-már kocsonyás. A halászlé titka, hogy az értékes halhúst is feláldozzák, így kellően kolloidos állapotú, tartalmas, kocsonyásodó lé kerül az asztalra. A Mohácson és környékén élő emberek általában főtt metélttésztával fogyasztják külön a levet és külön lé nélkül a halhúst.
A „Kapj rá!” kampányról:
Az Európai Tengerügyi és Halászati Alap (ETHA) és Magyarország társfinanszírozásával megvalósuló „Kapj rá!” kampánynak a hazai halfogyasztás növelése az elsődleges célja. A kampány weboldalán, a www.kapjra.hu oldalon a látogatók információs anyagokat, receptgyűjteményeket és konyhatechnológiai írásokat találnak, amelyek segíthetik eligazodásukat a halgasztronómia világában. A kampány egyszerre igyekszik felhívni a figyelmet az egészséges életmód és a tudatos táplálkozás fontosságára, valamint a fogyasztók számára is megmutatni a halételek sokféleségét és változatos ízvilágát. Az Európai Unió 2006-ban döntött úgy, hogy a halászati támogatásokat leválasztja az agrártámogatási rendszerről, és így hívta életre a 2007-2013-as programozási időszakra az Európai Halászati Alapot.
A 2014-2020-as pénzügyi időszakban Magyarország számára a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP 2014-2020) keretében az előző időszakhoz képest 12%-kal több forrás – a hazai társfinanszírozással együtt valamivel több, mint 16 milliárd forint – áll rendelkezésre a haltermeléshez, a halfeldolgozáshoz és a halastavak természeti értékeinek megőrzéséhez kapcsolódó intézkedésekre, illetve a halételek fogyasztásának népszerűsítésére.
További információ a „Kapj rá!” kampányról és a halételekről a www.kapjra.hu weboldalon és a https://www.facebook.com/kapjra/ közösségi oldalon érhető el.
A „Kapj rá!” roadshow további állomásai:

  1. Sziget Fesztivál, Budapest, Óbudai-sziget, 2018. 08. 08-15.
  2. VI. Szarvasi Horgász és Halas Gasztronómiai Napok, Szarvas, 2018. 08. 03-04.
  3. Fonyódi Harcsafesztivál, Fonyód, 2018. 08. 24-25.
  4. Szegedi Nemzetközi Tiszai Halfesztivál, Szeged, 2018. 08. 31-09. 02
  5. Györöki Szüret és Halfőző fesztivál, Balatongyörök, 2018. 09. 01.
  6. MA-HAL 44. Országos Halfőző Verseny, Tiszafüred, 2018. 09. 01.