2019. június 10., hétfő

1914. június 10-én halt meg Lechner Ödön




A szecesszió építészetének világhírű, iskolateremtő mestere

 

"Valóban, amióta van nálunk építészet, ily hatással senki sem volt az emberekre Lechner Ödönön kívül. Mily száraz elementomnak látszik egy építészeti alaprajz, egy homlokzatnak a kiképzése, egy háztető silhouetteje. És e száraz elemek a nagy varázsló kezén szeretetet és szenvedélyt, fanatizmust és lelkesedést tudtak oltani művészekbe, írókba, a közönség javába. Ez nem mindennapi dolog a legvirulóbb külföldi művészeti központokban sem, nálunk pedig soha nem látott jelenség. Értékmérője a mester jelentőségének.

Magyar Földtani Intézet (Budapest)

Lechner nem kisebb dolgon fáradozott, mint egy oly építészeti formanyelv megteremtésén, amely csak minket magyarokat jellemez és csak a mi különleges viszonyainknak szüleménye és jellemzője. Magyar építészeti stilus! Szánakozva hallgatták végig ezt a programmot akkor, amidőn először hangzott el.
Talán nem is hitték ennek a prédikációnak őszinteségében. Mert akkor Lechner még fiatal ember volt, aki elvégezte ugyan a maga, akkoriban obligát berlini kurzusát, végigjárta a hagyományos itáliai körutat s szép reményekkel, jó összeköttetésekkel telepedett le Budapesten, ahol a Lechner-név vállalkozók, építészek, téglagyárosok révén már nagyon jó hangzású volt minden rangú építtető fülében. Jöttek is a megrendelések, szépen gurult a garas az irodába. Lechner Ödön rövid idő alatt igen tekintélyes építész, gazdag városatya, tisztelt tanár lehetett volna.
És amikor minden ily szépen alakult életpályájának tavaszi verőfényében: a fiatal építészt megszállta az őrület..."

2019. június 9., vasárnap

Vegetáriánusok




.

Tíz évvel ezelőtt egy szakember elmagyarázta az újságban, rádióban, televízióban, hogy a Földünket sújtó katasztrófa elkerülhetetlen, ha nem állítjuk meg a globális felmelegedést. Ezt pedig csak úgy lehet, ha bezárjuk a szénnel, földgázzal, fűtőolajjal működő erőműveket. Mert hogy ez a fő oka a vészhelyzetnek.

Öt évvel ezelőtt egy főszakértő elmagyarázta az újságban, rádióban, televízióban, hogy a Földünket sújtó katasztrófa elkerülhetetlen, ha nem állítjuk meg a globális felmelegedést. Ezt pedig csak úgy lehet, ha leállítjuk a gépkocsik gyártását, kereskedelmét, betiltjuk használatát. Mert hogy ez a fő oka a vészhelyzetnek.
Tegnap egy csúcsszakértő, aki jobban érti a szakot, mint a főszakértő elmagyarázta, újságban, rádióban, televízióban, hogy a Földünket sújtó katasztrófa elkerülhetetlen, ha nem állítjuk meg a globális felmelegedést. Ezt pedig csak úgy lehet, ha erősen korlátozzuk az állattartást. És felszólított mindenkit, térjen át a vegetáriánus életmódra. Mert hogy a húsevés okozza a vészhelyzetet.
A vegetáriánusok nem egyformák. Van aki csak húst nem fogyaszt, de halat és a tenger gyümölcseit igen. Van aki tejterméket és tojást sem eszik. És akad, aki semmilyen állati eredetű ételt nem eszik meg, még mézet sem. Sok vegetáriánus számára ez nemcsak táplálkozási gyakorlat, hanem filozófia. Szerintük az ember minél kevesebb állatnak okozzon szenvedést. Mások a húsevést azért utasítják el, mert undorodnak a nyers hústól. Mindegyik növényevő abban hisz, hogy az egészség megőrzésének a vegetáriánus étrend a titka.
A vegetarianizmus először Indiában és az ókori görög városokban jelent meg. Mindkét kultúrában kezdettől fogva vallási törekvések része volt. Érdekes, hogy vegetáriánus életmódot természeti népnél, vagy őslakos közösségben sem találtak. A Biblia egy alkalommal tesz említést arról, hogy Isten az ember megteremtése után növényi táplálékot ír elő Ádám és Éva részére.
Európában ez az életmód a Kr. e. VI. századból származnak. Görögországban az orphizmus (vallás) követői nem fogyasztottak húst. Úgy vélték, a húsfogyasztás gátolja őket aszketikus és filozófiai fejlődésükben.
A magam részélről még várakozó állásponton vagyok. Ugyanis az ember „szerkezete” vegyes táplálékra van kitalálva.


Láng Róbert - EuroAstra

Új grilltermékekkel bővülnek a népszerű sajtmárkák




.

Bár hazánkban még nincs akkora hagyománya, mint egyes nyugati országokban, a grillezés és a szabadban fogyasztott ínyenc falatok nálunk is egyre népszerűbbek. Sokan vágynak ugyanakkor a hús mellet, vagy helyett valami másra, könnyedebb új ízekre. Számukra találta ki Magyarország egyik vezető sajtgyártója a Tihany és Karaván márkák grillverzióját, melyet idéntől három új ízben is megkóstolhatnak a fogyasztók.


A Karaván és a Tihany sajtok kategóriájuk legnépszerűbb, legismertebb hazai sajtmárkái, így nem csoda, hogy azok kifejezetten grillezésre kifejlesztett verziói is a márkáktól már jól megszokott sajtélményt nyújtják. Ezekkel a sajtokkal bármely grillpartin élvezhetjük a megszokott krémes karaktert, szemben a legtöbb grillsajt gumis, fogcsikorgatós jellegével. Ugyanis a grillezést követően a sajtok külsején a sajtfajtákra jellemző kellemes kéreg, belül pedig lágy belső alakul ki.

A valódi bükkfával füstölt Karaván Grillsajt és az egyedi fűszerkeverékkel ízesített Tihany Grill Camembert az idei grillszezonban három új termékkel egészül ki.

Az új Karaván Grillkorongok újszerű, praktikus csomagolásának köszönhetően nagyon egyszerű és kényelmes a felhasználása. A könnyen nyitható tégelyből kivéve a sajtot, csak rá kell helyezni a grillrácsra és pár perc alatt el is készül a grillezett fogás. Ráadásul a termék natúr és paradicsom-oregánós ízben is az üzletek polcaira kerül.

A Tihany Grill Camembert a már jól bevált fűszeres változat mellett most az édes ízeket kedvelők számára kínál új ízvariánst. A vörösáfonya-lekvár kellemesen kiegészíti a tejszínes Tihany ízvilágot.

A megújult Tihany és Karaván grillportfólió révén a mindennapokban is egyszerűen élvezhetjük az ínyenc fogásokat, akár szabadtűzön, akár serpenyőben készítjük el azokat.

Forrás: EuroAsztra
 

2019. június 8., szombat

Erre figyeljen, hogy tökéletes legyen a családi nyaralás




A szünidő közeledtével egyre több család tervezi már a közös nyaralást, amely az örömteli élmények és felhőtlen kikapcsolódás időszaka. Ezek a kalandok
persze akkor igazán jók, ha az egész família együtt éli át őket, és a közös pillanatok egész évben elkísérik a családot, akkor is, amikor a meleg hónapok már csak szép emlékek. Az alábbiakban a sárvári Spirit Hotel animátora mutat néhány szempontot: mire figyelj, hogy tökéletes legyen a családi nyaralás.

Tervezzetek közösen
Vond be az egész családot a tervezésbe, beszéljétek meg, hova mentek, mi mindent fogtok csinálni! Jó módszer, ha elsőként mindenki összeírja, mire vágyik a nyaralás alatt, aztán egy asztalhoz ülve egyeztessétek az igényeket. Gondoljátok át, mi az, ami belefér, hol kell kompromisszumokat kötni, aztán véglegesítsétek a tervet. Így mindenki sajátjának érezheti majd a nyaralást!
Programok mindenkinek
Már a tervezéskor látni fogjátok, hogy érdemes olyan helyet választani, ahol sokféle programlehetőség közül lehet választani, és az energiabomba gyerkőc éppúgy megtalálja a neki való időtöltést, mint az elvonulásra vágyó kamasz. A Spirit Hotel animátora szerint az akadálypálya verseny és a vízitorna vezetik a képzeletbeli toplistát, de a kifejezetten kisebbeknek szóló spa programokat is imádják a gyerekek. Fontos ugyanakkor, hogy figyeljetek a felnőttek igényeire is. Jól jöhet, ha vannak csendes helyek, ahol kikapcsolhatunk: a medencék mellett található baldachinos ágyak például tökéletesek arra, hogy rajtuk heverészve belefeledkezz egy könyvbe, vagy relaxálj egy kicsit. Az pedig külön előny, ha mindeközben az egész család egészségére is odafigyelnek – például olyan programokkal, amelyek célja, hogy a fiatalabbakat is bevezessék a wellness világába, és egészségtudatosságra neveljék őket.
Válasszatok időjárásbiztos megoldást
Kevés dolog tudja jobban elrontani a nyaralást, mint egy rosszkor érkező hidegfront vagy esős hét, amikor kénytelenek vagyunk visszapakolni a bőröndbe a fürdőruhákat és a naptejet. Biztos előfordult már, hogy az égiek nem voltak kegyesek hozzátok, és naphosszat csak egymást érték a zivatarok, ti pedig a négy fal közé szorultatok. Hogy ezt elkerüld, ajánlatos már az üdülés tervezésekor is figyelembe venni, hogy a nyári időjárás olykor bizony kiszámíthatatlan, és olyan úti célt választani, ahol nem jelent gondot az sem, ha éppen rossz az idő. Életmentőek tudnak lenni ilyenkor a belső medencék és a házon belüli programok. Így még az sem fogja kedveteket szegni, ha egész nap esik!
Kezeld rugalmasan a szabályokat
Ha vannak is év közben kialakított szabályok, javasoljuk, hogy ilyenkor legyél engedékenyebb. Legyen a nyaralás egy olyan különleges „időzóna”, amelyikben nem minden olyan merev, mint a hétköznapokban. Engedjétek el magatokat, és a gyerkőcöknek is legyen lehetőségük különleges dolgokat kipróbálni. Ehhez persze olyan helyet érdemes választani, ahol sokféle programot kínálnak, van külön játszóház, és gyermek-csalogató aktivitások, például bowling parti, gyurmázás és egyéb kreatív foglalkozások. Ezek nemcsak a fiatalok testi, hanem szellemi energiáit is kellőképpen lekötik majd, ami nyaraláskor sem utolsó szempont. Ha pedig neked éppen egy kozmetikai kezeléshez vagy hűsítő nyári masszázshoz van kedved, akkor lepd meg magad vele, mert megérdemled!
Használjátok ki a közösen töltött időt
Nagyszerű persze, ha fantasztikus programokat szervezel a gyerekednek a nyaralás alatt, de ne felejtsd el, hogy ez az évnek az egyik olyan időszaka, amikor végre együtt a család. Ezért mindenképpen szakíts időt arra is, hogy legyenek olyan élmények, amelyekben együtt vesztek részt. A lehetőségek itt is sokfélék: a Spirit Hotel animátora szerint a KIDS’ SPA apa-fia programjai közül a kalandpark, állatsimogató és a huszárképző a sláger, az anya-lánya lehetőségek közül pedig a páros kozmetikai kezeléseket imádják a legjobban. Az ilyen közösen eltöltött idő nagyszerűen összehozza a családokat, és a jól szervezett, közös nyaralás a harmonikus, kiegyensúlyozott családi élethez is hozzájárul.
 Forrás: EuroAstra
 

Magyar sajt kerül a francia piacra




.

Újabb mérföldkőhöz érkezett Magyarország vezető sajtgyártó és -forgalmazó vállalata, a Savencia  Fromage & Dairy Magyarország Zrt. Egy új, korszerű gyártósor vásárlásával, idén szeptemberétől újabb kapacitásbővítésre kerülhet sor a vállalat veszprémi üzemében. Az új üzemcsarnok fejlesztése is ütemezetten halad, a megújult kutatás-fejlesztési központ pedig már meg is kezdte működését. A fagyasztott portfólióból így első alkalommal Magyarországon gyártott termékek érkezhettek az európai sajtpiac központjának számító Franciaországba.


A Savencia Magyarország a tavalyi év elején, több milliárd forint értékű beruházással új gyárépület, raktár, gyártósorok és regionális kutatás-fejlesztési központ kialakítását kezdte meg Veszprémben. A fejlesztések jó ütemben haladnak. Az új üzemcsarnok építése decemberben befejeződött. Az európai gyártási kapacitások optimalizációja révén a panírozott termékek gyártósora a Savencia csoport csehországi egységéből szintén megérkezett a hazai gyáregységbe. Ennek telepítése befejeződött és a gyártás megindult a  soron.

A vállalat nemrég egy új, modern, magas kapacitású gyártósor vásárlását is lezárta, amely idén ősszel kezdheti meg a működést az egységben. Az elősütött és panírozott termékek gyártása és fejlesztése, eddig már közel harminc új munkahelyet teremtett a vállalatnál. Az építési és gyártósor installálási munkálatok végére a jelenlegi gyártásikapacitás megduplázódik, és a dolgozói létszám szintén tovább emelkedhet.

A termékek hazai forgalmazása mellett, az új kutatás-fejlesztési központ hatalmas sikere, hogy a vállalat történetében először hazai gyártású sajtok jelentek meg a francia piacon.

”Ez az első alkalom, hogy a francia piacon, a camembert hazájában, Magyarországon készített panírozott sajtokat értékesíthetünk” – nyilatkozta Kajdon Attila, a Savencia Magyarország Zrt. vezérigazgatója. „Hatalmas megtiszteltetés és öröm ez számunkra, hiszen erre a különleges piacra csakis kiváló minőségű termékekkel lehet betörni. Mondhatni, szembe is megyünk a trendekkel, hiszen általában inkább a francia sajtok érkeznek az európai országokba, nem fordítva. A további fejlesztések is kiváló ütemben haladnak, és ez összhangban van folyamatos innovációs törekvéseinkkel.”

A gyártás mellett a termékfejlesztés is kulcsfontosságú, így a gyár a magyar tudásra építve, immár nemzetközi innovációs és fejlesztési központként is funkcionál.

„Nem csak a piacvezető márkáink folyamatos fejlesztésén dolgozunk, hanem hazai tudásból, hazai alapanyagokkal új termékeket és ízeket fejlesztünk, amik a nemzetközi piacon is kiemelkedően szerepelhetnek” - emelte ki Szalay Rita, a Savencia Magyarország megbízott marketing igazgatója. „A fogyasztói szokások és az élelmiszeripari trendek folyamatosan változnak. A sajt hagyományos étkezési formái mellett, már itthon is rohamosan fejlődnek a kiegészítő felhasználások. Egyre népszerűbbek például a forró falatok (sütőbeli felhasználások), illetve a snacking-célú sajttermékek (sajtfalatok). Az új gyártósorokon készült új termékeink ezeket az igényeket is képesek kielégíteni.

Forrás: EuroAstra
 

2019. június 7., péntek

Az élelmiszerbiztonság fontosságára hívják fel a figyelmet június 7-én




.

Első alkalommal tartják meg az Élelmiszerbiztonsági Világnapot, melynek fő üzenete, hogy az élelmiszerlánc egy felelősségi láncolat is, ugyanis egy biztonságos termék is okozhat megbetegedést, ha nem megfelelően bánunk vele. Éppen ezért ez a terület kiemelt a kormány számára - mondta Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár az Élelmiszerbiztonsági Világnap alkalmából tartott sajtótájékoztatón.


A reprezentatív közvélemény-kutatások eredményei immár évek óta rendszeresen azt mutatják, hogy a magyar emberek számára az egészségügy után az élelmiszerbiztonság a második legfontosabb kérdés. Ezért elengedhetetlenül fontos, hogy a legfőbb prioritások között kezeljük, gondot fordítsunk folyamatos megóvására, egyúttal fejlesztésére.

Az államtitkár ismertette: az élelmiszerlánc-biztonság területén az egyik legjelentősebb mérföldkő a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal 2012-es megalakítása volt. Ugyanebben az évben jött létre a Kiemelt Ügyek Igazgatósága, mely azóta több mint 3600 ellenőrzést végzett. Tevékenység korlátozására 218 esetben került sor, míg a forgalomból kivont terméktételek mennyisége meghaladja a 15 ezer tonnát. Több mint 1280 esetben szabtak ki bírságot, amelynek összértéke több mint 1,6 milliárd forint.

Emellett bevezettük az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, melynek felhasználásából a Nébih többek között folyamatosan fejleszti országos, akkreditált laboratóriumi hálózatát. Ez hozzájárul mind a hatósági, mind a vállalkozások által megrendelt vizsgálatok gyors és precíz elvégzéséhez, ezzel együtt a hatósági rendszer nemzetközi színvonalának megőrzéséhez és további emeléséhez – emlékeztetett Zsigó Róbert.

Az agártárca államtitkára hangsúlyozta: a Kormány 2013-ban elfogadta az Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégiát. Ebben fogalmaztuk meg először az élénk közkapcsolati rendszer kialakítását, a nyitott, edukatív és tudatos kommunikáció fontosságát, hiszen az élelmiszerlánc-biztonság fenntartásában a felkészült vállalkozások és a szigorú, következetes hatóság mellett kulcsszerepe van a tudatos vásárlóknak is. A tudásmegosztás biztosítása érdekében a Nébih elsősorban önerőből, részben EU-s pályázatokból több mint fél tucat szemléletformáló kampányt folytat jelenleg is.

Az első Élelmiszerbiztonsági Világnap alkalmából elkészült egy szemléletformáló videó, mely a kockázatmegelőzés fontosságát hangsúlyozza. A kisfilm emellett arra  is felhívja a figyelmet, hogy a kórokozók szabad szemmel nem láthatóak, a tisztának tűnő felületeken is jelen lehetnek, így a helyes higiéniai gyakorlatok betartásával megelőzhető a megbetegedés. Szintén a világnap alkalmából készült a Vásárolj okosan! című kiadvány, melynek fő üzenete, hogy az élelmiszerekkel való első találkozásunkkor, a vásárláskor maguk a vásárlók is sokat tehetnek az élelmiszer-biztonságért. A kisokos ismerteti az élelmiszerek eladásának helyes feltételeit, ami magában foglalja a kihelyezés, a csomagolás, a tárolás, a nyomon követés és a kiszolgálás alapvető szabályait.

Az Agrárminisztérium és a Nébih célja, hogy az élelmiszerlánc minden területén, annak minden szereplője számára biztonságot és, ha kell, segítséget nyújtson. Az elmúlt évek eredményei, a Világnap alkalmából készített tájékoztatók és a felvázolt jövőbeni tervek egyaránt e célt szolgálják.

Forrás: EuroAstra
 

2019. június 6., csütörtök

A József Attila Színház Feketeszárú cseresznye turnéja




.

A tavalyi sikerre való tekintettel, a József Attila Színház vezetése úgy döntött: idén is útnak indul, hogy Hunyady Sándor, a történelem viharában játszódó, megrendítően szép színművét eljuttassa a határon túli, magyarok lakta vidékekre.


Az ez évi turné a magyar kultúra erejét hivatott bemutatni egy olyan előadás révén, amelynek üzenete túlmutat a nemzeti torzsalkodáson, nem ítélkezik népek és nemzetek felett. A darab egyszerű kérdést vet fel: tud-e az ember, embernek maradni vészterhes időkben?
A nemzetpolitikai szempontból kiemelten kezelt előadássorozat olyan közösségeknek nyújthat ismét hitet, reményt és szeretetet, akik csak ritkán vagy egyáltalán nem jutnak az anyaország kulturális javaihoz. E vállalás fontosságát talán tavaly egy zilahi néző fogalmazta meg a legjobban az ottani előadás alkalmával: „Olyan volt számunkra ez az előadás, mint egy pohár víz a sivatagban”.

„A szórványvidékeken a magyarság egyre fogyatkozik. Ezért is kiemelten fontos, hogy a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatásával – nemcsak Erdélybe, hanem Délvidékre is – az alábbi nagymúltú városokba eljuthat társulatunk:
2019. június 11. Déva
2019. június 12. Arad
2019. június 13. Temesvár
2019. június 15. Újvidék
2019. június 16. Szabadka
Reményeink szerint, idén is kiemelt figyelem övezi majd a társulat útját. Az egyhetes turné méltó megkoronázásaként 2019. június 19-én Pozsonyban is vendégszerepel a József Attila Színház társulata, a Magyar Kultúra Hete keretében.
Szomorú apropó, hogy az előadás rendezője, Kerényi Imre tavaly ősszel elhunyt. Előadássorozatunk tisztelgés e nagy formátumú művész előtt is.”

Hunyady Sándor: Feketeszárú cseresznye - színmű két részben
A történet kezdetén Bácskában a magyarok az urak, de a barátságok, szerelmek nem a nemzeti hovatartozás szerint köttetnek. A szerb házaspár, Irina és Dusán házában gyakori vendég egy barát: a magyar főbíró, aki titokban szerelmes a ház asszonyába. A szép Irina is vonzódik a magyar férfihoz, de érzelmeiket egymás előtt is titkolják. A történelem az ő esetükben valóban sorsfordító, hiszen, amikor Bácskában a szerbek átveszik a hatalmat, a magyar főbírónak menekülnie kell.
Történelemmel átszőtt dráma büszkeségről, barátságról és szerelemről.

Szereposztás:
Péterffy Géza főszolgabíró – Rékasi Károly
Veliszavljevics Dusán – Nemcsák Károly Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész
Irina, a felesége – Pikali Gerda
Milica, Dusán testvére – Kocsis Judit Jászai Mari-díjas
Danica, Milica lánya – Korponay Zsófi
Balázsházy főhadnagy; Zsárkó – Turek Miklós
Csaholyi hadnagy; Kormánybiztos – Quintus Konrád
Jankovics hadnagy; Falusi bíró – Előd Álmos
Berzétey zászlós; Szerb katonatiszt – Blazsovszky Ákos
Kispál, járási számvevő – Ujréti László Jászai Mari-díjas
Hajdú; Tagbaszakadt paraszt – Botár Endre
Katrincás leány – Holczinger Szandra
Pópa – Fila Balázs
Nikics Pántó – Betz István
Ezredes – Rusz Milán
Nikolics Sztévó – Chajnóczki Balázs
Püspök – Kiss Gábor
Cigányprímás; Esperes – Suki István
Brácsás – Suki Benedek
Díszlet: Götz Béla Jászai Mari-díjas, Jelmez: Kovács Yvette Alida
Rendezőasszisztens: Czipó Gabriella / Németh Dóra
Rendező: Kerényi Imre Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Kiváló és Érdemes Művész

Con spirito- lélekkel




.

A Filharmónia Magyarország szervezésében 2019-ben ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Con Spirito Egyházzenei Fesztivál. Ingyenes programokkal, kivételes művészekkel is találkozhat a közönség az országos rendezvénysorozaton. A fesztivál Budapesten, Pécsett, Debrecenben, Szegeden, Békéscsabán és Nyíregyházán várja zeneszerető közönségét lelki feltöltődésre. Különleges programokkal találkozhatnak utcákon, tereken, templomokban és koncerttermekben Pünkösdkor, június 5 és 10 között.


A 2019-es Egyházzenei Fesztiválon azonos figyelem irányul majd mind a négy keresztény egyházra. Az eseménysorozat programjai közt olyan hangversenyek kaptak helyet, mint Sebestyén Márta, Kovács Róbert orgonaművész és a Szent Efrém Férfikar koncertje, ahol Pünkösd jeles napjának legszebb zenéi csendülnek majd fel bizánci-görög, latin, ószláv és magyar nyelven, nyolc évszázad terméséből, napkelettől - napnyugatig. Olyan kiváló zeneszerzőktől hallhatnak darabokat, mint Johann Sebastian Bach, Liszt Ferenc, Olivier Messiaen, vagy Maurice Duruflé. Bepillantást nyerhetnek az egyes korok zenei világába és nyomon követhetik a zenei kultúra fejlődését is.

A Kossuth-díjas Szabó Dénes által vezényelt Nyíregyházi Cantemus Kórus ad hangversenyt június 5-én Nyíregyházán, június 7-én Békéscsabán és június 8-án Debrecenben Tóka Ágoston orgonaművész közreműködésével. A kórus már a megalakulása évében aratott nemzetközi versenygyőzelme óta a világ egyik vezető énekkarának számít. A Kodály módszer sikerének világjáró nagyköveteiként koncertjeiken kívül keresett előadói zenei nevelési konferenciáknak, mesterkurzusoknak. A kórus repertoárja a zeneirodalom széles skáláját öleli fel a reneszánsztól napjaink zenéjéig.

Az egyházzene és az orgona egymástól elválaszthatatlanok, ezért két programon is a hangszerek királynője lesz a főszereplő. Debrecenben július 7-én Karasszon Dezső orgonaművész, zenetörténész tart orgonakurzust. A kurzus keretében lehetőség nyílik az orgonairodalom mesterműveinek a megszólaltatására. Június 8-án “Az orgona lelke” című orgonabejáráson vehetnek részt a debreceni Református Kistemplom felújított hangszerének teljesebb megismerésére.

A felsorolt rendezvényeken kívül színes program kavalkáddal érkezik az ötödik Egyházzenei Fesztivál a hat városban. Részt vehetnek az érdeklődők szakrális programokon például zenés áhítaton, Pünkösdi liturgián, ünnepi istentiszteleten, de lesz flashmob, szabadtéri zenés előadások, kórustalálkozó és a gregorián énekek titkaira is fény derül.

Jegyek válthatók a Filharmónia Magyarország helyi irodáiban, az ismert jegyirodákban, a hangversenyek helyszínein, valamint online a www.jegymester.hu oldalon. Részletes információért látogasson el a Filharmónia Magyarország honlapjára.

 

2019. június 5., szerda

Hatszáz trópusi lepke között sétálgathatnak a látogatók




.

Hatszáz színpompás lepkével, valóságos trópusi lepkevarázzsal várja a látogatókat a Lepkekert a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A szemet gyönyörködtető állatok közé akár be is sétálhatnak a látogatók, sőt, még a lepkék kikelését is látni lehet. A bemutatott fajok között vannak 15 centis szárnyfesztávú óriások, és fémesen csillogó, égszínkék színben pompázó különlegességek is.


Már látogatható a Lepkekert a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A Pálmaház szomszédságában található bemutatóhely szezonális látnivaló, az időjárástól függően általában május utolsó napjaitól kora őszig fogad látogatókat. A 260 négyzetméter alapterületű Lepkekert 1200 köbméternyi légterében repkedő lepkéket úgy lehet megtekinteni, hogy a közönség be is mehet az állatok közé, és lényegében velük egy térben sétálgatva fedezheti fel e színpompás trópusi élőlények világát

Huszonegy faj, hatszáznál is több egyed
A most megnyitott Lepkekertben mintegy hatszáz lepkét láthat a nagyközönség, amelyek huszonegy különböző trópusi, javarészt Közép- és Dél-Amerikában őshonos fajhoz tartoznak. A bemutatott fajok között van például a denevérlepke néven is emlegetett Memnón-estike (Caligo memnon), amely igen termetes lepkének számít, hiszen kiterjesztett szárnyainak fesztávja a 15 centimétert is elérheti. A leglátványosabbak közé tartozik az égkék azúrlepke – más néven Péleidész-szépke – (Morpho peleides), amelynek szárnyai fémesen csillogó, égkék színben pompáznak. A szárny felületén látható különleges, irizáló színhatás a szárnypikkelyek mikroszerkezetének köszönhetően alakul ki. A látványos és igen változatos zebralepkék, más néven helikonkák (Heliconius sp.) hét különböző fajával is megismerkedhetnek az érdeklődők.
A sok-sok színpompás lepkét nemcsak repülés, hanem például táplálkozás közben is láthatják a látogatók. Az állatkerti szakemberek háromféle módon gondoskodnak a táplálásukról. Egyrészt a Lepkekertben található dús, változatos, és önmagában is látványos növényzet részben olyan növényekből áll, amelyek virágából a lepkék szívesen táplálkoznak. Ilyenek például a Lantana növénynemzetségbe tartozó sétányrózsák, más néven színváltóvirágok is. A Lepkekert különböző pontjain elhelyezett etetőtálcákban lédús, édes gyümölcsöket is kínálnak a lepkéknek, amelyek szívesen szívogatják a félbevágott banánok vagy narancsok nedvét. A fentieken túl még mesterséges nektárt is kihelyeznek az állatoknak: a jól bevált recept szerint készülő tápoldat egyik fontos alapanyaga nem más, mint a híres magyar akácméz.
Nemcsak evés, hanem kikelés közben is lehet látni a Lepkekert lakóit! Mint ismeretes, a lepkék petékkel szaporodnak. Ezekből a petékből kelnek ki a lárvák, amelyeket a lepkék esetében hernyónak hívunk. A hernyók levelekkel táplálkoznak, méghozzá számos lepkefaj esetében egy-egy meghatározott tápnövénnyel. A Lepkekertben rendszeresen bemutatott fajok között is van olyan, amelynek hernyói csakis a golgotavirág leveleivel, egy másik faj hernyója pedig szinte kizárólag csalánlevéllel táplálkozik. A hernyó állapot után következik a bebábozódás, s végül a bábból kel ki az imágó, a kifejlett lepke.
A Lepkekertben elhelyezett, üvegfalú bábszekrény igen tanulságos látnivaló. A benne függő lepkebábok ugyanis fajonként eltérő külsejűek, mindegyikük más módon igyekszik álcázni magát. A bábokból ráadásul egymás után kelnek ki a lepkék, így a látogatók egy kis szerencsével maguk is szemtanúi lehetnek a kikelésnek. A frissen kikelt lepkék kezdetben még gyűrött szárnyukat felpumpálják és megszárítják. A már röpképes lepkéket pedig a gondozók kiengedik a bábszekrényből, hogy onnan kireppenve csatlakozhassanak a Lepkekert légterében repkedő társaikhoz.
Lepkefarmról az állatkerti Lepkekertbe
A Lepkekertben látható lepkék mindannyian lepkefarmról származnak. A jelenlegi állatok történetesen egy Costa Ricában található farmról, ahol a lepkefarmerek számos, az Újvilág trópusi élőhelyein őshonos fajt szaporítanak. A szállításra akkor kerül sor, ha a hernyók már bebábozódtak. Amíg báb állapotban vannak, gondosan becsomagolják, majd Costa Ricából – Miami és Frankfurt érintésével – légi úton Budapestre szállítják őket. A kicsomagolt bábokat a Lepkekertben található üvegfalú bábszekrényben függesztik fel.
Az újvilági fajok mellett a Lepkekertben más vidékről való, például délkelet-ázsiai lepkefajokat is rendszeresen bemutatnak. Azok az állatok természetesen délkelet-ázsiai lepkefarmokról érkeznek.
A szóban forgó lepkefarmok egyébként természetvédelmi szempontból igen fontosak. Tevékenységüknek köszönhetően elkerülhető, hogy az állatokat a vadonból fogják be. Ráadásul a lepkék szaporítása, a hernyóknak szükséges, helyben őshonos tápnövények termesztése olyan munkalehetőséget, megélhetést kínál a szóban forgó területek lakosságának, amely – az ültetvényes gazdálkodással, vagy éppen a bányászattal ellentétben – összhangba hozható az őshonos élővilág védelmével, illetve a fenntarthatóság szempontjaival.
A Fővárosi Állat- és Növénykertben, ahol a Lepkekert már 2000 óta működik (jelenlegi helyére 2014-ben került), a szakemberek kiterjedt tapasztalatokat szereztek a trópusi lepkékkel kapcsolatban. Így, bár az induló állományt minden szezon kezdetén az említett lepkefarmok valamelyikétől kell beszerezni, számos fajt helyben is képesek sikeresen szaporítani.

Mentett hernyók a Lepkekertben
A Lepkekertben látható trópusi lepkék mellett egy magyarországi fajjal, a védett nappali pávaszemmel (Aglais io) is találkozhatnak a látogatók. Pillanatnyilag persze még csak hernyóalakban, a hernyónevelő szekrényben, de később kifejlett lepke formájában is. A szóban forgó hernyók mentett állatok, amelyek a természetben elpusztultak volna a szokatlanul csapadékos és hűvös időjárás miatt.

Mindent a szemnek, semmit a kéznek!
Bár a látogatók a Lepkekertben egy térben sétálhatnak a lepkékkel, s némelyikük még rá is szállhat az ember fejére vagy vállára, megfogni őket természetesen nem szabad. Hiszen a lepkékről köztudott, mennyire törékeny, sérülékeny élőlények. Arra, hogy a Lepkekertben valóban a „mindent a szemnek, semmit a kéznek” elve érvényesüljön, az ott szolgálatot teljesítő önkéntesek ügyelnek. Az Állatkert a látogatók együttműködését kéri, hogy minél tovább lehessen gyönyörködni a Lepkekert lakóiban.

Forrás: EuroAstra
 

19. Pécsi Országos Színházi Találkozó – POSZT (2019. Június 6-15.)




.

A versenyprogramot Gulyás Gábor esztéta, a Ferenczy Múzeum Centrum igazgatója és Zalán Tibor író, dramaturg állította össze a 2018. március 1. és 2019. március 10. között bemutatott magyar nyelvű színházi előadásokból. A válogatásban Gulyás Gábornak Mispál Attila Balázs Béla-díjas rendező, Zalán Tibornak pedig Csikós Attila író, publicista, dramaturg volt segítségére. A válogatók több mint 200 produkció megtekintése után 14 versenyelőadást választottak ki, amelyek a fesztivál ideje alatt a Pécsi Nemzeti Színházban lesznek megtekinthetők.


A versenyelőadások másnapján lezajló szakmai beszélgetéseken és a Színház téren minden nap jelentkező közönségtalálkozókon a verseny- és a fesztiválprogram előadásainak alkotóival és szereplőivel találkozhatnak az érdeklődők.
A versenyt a POSZT ünnepélyes díjátadó gálája zárja június 15-én. Az est házigazdája és a szakmai beszélgetések moderátora Lévai Balázs.

A 20. POSZT versenyprogramjának válogatása már megkezdődött, a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) Szakmai Tanácsadó Testületének javaslata alapján a 2020-as POSZT két válogatójának Dér Andrást (Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, operatőr) és Uray Pétert (koreográfus, rendező) kértem fel, hogy a 2020. június 11. és 20. között megrendezésre kerülő POSZT versenyprogramját összeállítsa.

A 19. POSZT díszvendége Monlár Piroska (1945. október 1.), a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Prima Primissina-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Szakmai zsűri
Bodor Johanna, koreográfus, D. Magyar Imre, kritikus, Forgács Péter, rendező, Horesnyi Balázs, tervező, Lőkös Ildikó, dramaturg, Philippe Macasdar, a genfi Théatre Saint-Gervais igazgatója, Németh Ákos, író, Szorcsik Kriszta, színésznő és Venczel Valentin, színész.

Színészzsűri
Felföldi Anikó, Jászai Mari-díjas, érdemes művész, Kiss József, Jászai Mari-díjas és Orth Péter, Junior Prima Díjas.

Közönségzsűri
A közönségzsűribe a pécsi lakosok e-mailben jelentkezhettek. Közülük a szerencsés három főt sajtótájékoztatónkon sorsoljuk ki.

Az idei évben a versennyel párhuzamosan zajló fesztivál programkavalkádja ismét Pécs belvárosában kap helyet. A Művészetek és Irodalom Házában további programokkal, a Nyílt Fórum legjobbjaival, illetve városszerte kiállításokkal és könyvbemutatókkal készülünk.

A Nyílt Fórum egész éves drámapályázatának több száz pályázója közül a három forduló után a döntőbe k drámái először az idei POSZT-on tekinthetők meg szcenírozott formában, felolvasószínházi előadásként. A szakmai programokra a belépés szintén ingyenes, ahogy számos fesztiválelőadásra, koncertre, és Molnár Piroska önálló estjére is.

A fesztiválkavalkádot utca- és táncszínházi előadások és performanszok színesítik a belvárosban. A virtuális, a POSZT alatt folyamatosan megtekinthető virtuális plakátkiállítás több mint 400 plakátjával, és így a színházi évad teljes keresztmetszetével várja az érdeklődőket.

A POSZT alatt a Zsolnay Negyedben megtekinthető Munkácsy Mihály-kiállításon a színházi szakma ismert művészei és alkotói tartanak személyes tárlatvezetést a POSZT alatt az érdeklődőknek.

A Pécsi Országos Színházi Találkozó ünnepélyes díjátadó gálájára a fesztivál utolsó napján, június 16-án este, a Kodály Központban kerül sor. A műsor házigazdája Lévai Balázs.
Az átadásra kerülő díjak:
-           Legjobb előadás
-           Legjobb rendezés
-           Legjobb női főszereplő
-           Legjobb férfi főszereplő
-           Legjobb női mellékszereplő
-           Legjobb férfi mellékszereplő
-           Legjobb 30 év alatti női színész
-           Legjobb 30 év alatti férfi színész
-           Legjobb színházi zene
-           Legjobb színpadi mozgás / koreográfia
-           Legjobb dramaturgi munka
-           Legjobb jelmez
-           Legjobb díszlet
-           Legjobb fényterv / hangterv / videóterv
Különdíjak
-           A Színészzsűri díja (MASZK Országos Színészegyesület és Mozaik Művészegyesület)
-           Közönségdíj
-           A Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) Básti Lajos-díja

Az idei évben az MMA díjanként 300-300 ezer forint pénzjutalomnak megfelelő összeget helyezett a mindenki számára nyitott díjalapba.

A legtöbb meghirdetett verseny- és fesztiválelőadásra már elfogytak a jegyek, a fennmaradó produkciók nézőterein alig találni szabad helyet.
Jegyvásárlás: jegymester.hu,
illetve személyesen az alábbi helyszíneken:
a pécsi Kodály Központban, a Zsolnay Kulturális Negyed látogatóközpontban,
a Széchenyi téren található Pécs Ponton, a KultURÁN Infopont és Ajándékboltban, valamint a Művészetek és Irodalom Házában.

A POSZT Fesztivál programja a találkozó kezdetéig folyamatosan bővül.