2019. április 16., kedd

Öt este Carmen Maurával az Urániában




. 
Az Uránia Nemzeti Filmszínház április 24. és május 22. között a Spanyol Nagykövetséggel és a Cervantes Intézettel közösen öt részes retrospektív vetítéssorozatot szervez Carmen Maura filmjeiből, bemutatva a színésznő pályájának sokszínűségét, tisztelegve művészete előtt.


Carmen Maura a spanyol film nagyasszonya.
Pályafutása során több mint ötven mozgóképben szerepelt, nevét Pedro Almodóvarral forgatott hét filmje óta világszerte ismerik a filmrajongók. Több Goya-díjjal rendelkezik, mint bármely más spanyol színésznő, tavaly decemberben pedig Sevillában az Európai Filmdíj gáláján átvehette az Európai Filmakadémia életműdíját is, amelyet az elmúlt tíz évben mindössze négyszer ítéltek oda színésznek.

A vetítéssorozat nyitódarabja és záróakkordja is Almodóvar-alkotás.
A rendező még teljesen ismeretlen volt, amikor leforgatta első közös filmjét a már ünnepelt színésznővel. „Engem Carmen fedezett fel” – nyilatkozta Almodóvar egy interjúban, és ebben a kijelentésben sok igazság van. Maura a rendező korai korszakának majdnem minden filmjében szerepelt, s 1988-ban az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén című alkotással eljutottak az Oscar-díj előszobájáig, és ezzel a világhírig. A Carmen Maura-sorozat nyitásaként április 24-én ezt a feledhetetlen komédiájukat vetíti az Uránia. E filmjük forgatása után hosszú szünet következett kapcsolatukban. Majdnem húsz év telt el, mire ismét együtt dolgoztak. Zárásként május 22-én éppen ez a hosszú kihagyás után készült közös filmjük, a Volver kerül mozivászonra 2006-ból, amelyért Cannes-ban az egész női szereplőgárda kiérdemelte a legjobb színésznő díját, Almodóvar pedig átvehette az Arany Pálmát.

Maura dolgozott Carlos Saurával is.
Munkáik közül a Jaj, Carmela! című polgárháborús történetet láthatjuk a sorozatban május 1-jén. Ez az alkotás 1991-ben az év filmje volt Spanyolországban, csak Goya-díjból egy tucatot kapott, Maura pedig az év európai színésznője lett a címszerepben. Azoknak a spanyol rendezőknek a sorát folytatva, akik vele dolgoztak, megemlíthetjük Fernando Trueba, Mario Camus, Agustí Villaronga és Alex de la Iglesia nevét is. Iglesiával készített filmjei közül a 2013-ban készült Bűbáj és kéjelgés című, 18 éven felülieknek ajánlott horror komédiát játssza az Uránia május 15-én.

Carmen Maura külföldi alkotásokban is gyakran feltűnik.
Dolgozott Francis Ford Coppola, Alejandro Agresti, André Techiné, Etienne Chatiliez és Philippe Le Guay filmjeiben is. Le Guay 2010-es, Szerelem a hatodikon című romantikus története a hatvanas években, egy párizsi bérházban játszódik, amelynek hatodik emeletén a Spanyolországból menekült szobalányok, házvezetőnők laknak albérletben. Ez a film is látható lesz a sorozatban május 8-án, az egyik szobaasszony szerepében Carmen Maura César-díjas alakításával. A fim a lejáró forgalmazási jogok miatt utoljára élvezhető mozivásznon Magyarországon.

2019. április 24. - május 22.
Öt este Carmen Maurával az Urániában

Program:

Április 24., 20:00 - Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén (16)
spanyol filmdráma, 90 perc, 1988, eredeti nyelven, magyar felirattal

Május 1., 19:00 - Jaj, Carmela!
spanyol-olasz háborús filmdráma, 102 perc, 1990, eredeti nyelven, magyar felirattal

Május 8., 19:00 - Szerelem a hatodikon (12)
francia vígjáték, 104 perc, 2010, eredeti nyelven, magyar felirattal

Május 15., 19:00 - Bűbáj és kéjelgés (18)
spanyol-francia horror-vígjáték, 104 perc, 2013, magyar szinkronnal

Május 22., 20:00 - Volver (16)
spanyol filmdráma, 121 perc, 2006, eredeti nyelven, magyar felirattal

 

2019. április 15., hétfő

Plasztikmentes húsvét -- Ne műanyag kerüljön az ünnepi fészekbe!




.

Műfű, műanyagtojás, műanyagkosár és temérdek felesleges csomagolás. Ahogy szinte minden, a kiskereskedelem fókuszában álló ünnepkor, húsvét alkalmával is jelentősen megnő a műanyagfelhasználás. Pedig higgyük el, létezhet plasztikmentes húsvét is, méghozzá anélkül, hogy az ünnepi élmény csorbát szenvedne.

Felejtsd el a műanyagot!
A húsvéti tojások gyűjtésére az utóbbi években egyre többen kezdtek festett műanyag kosarakat használni, pedig a hagyományos, vesszőből font kosár minden szempontból tartósabb és fenntarthatóbb megoldás. A hagyományokat érdemes megtartani a hímes tojások esetében is, hiszen bármilyen szép és jó minőségű műanyag tojásokat lehet kapni, megterhelik a környezetet, és közel sem tudják azt a hangulatot biztosítani, amit környezetbarát társaik. Tegyük le voksunkat a hagyományos vagy esetleg a fa tojás mellett, hiszen utóbbi nemcsak dekoratív elem lehet, de nem is terheli a környezetet.
Festés természetesen
Akár hagyományos, akár fa tojást díszítünk, érdemes jobban odafigyelni arra, milyen festéket veszünk, hiszen a locsolók lenyűgözése mellett arra is törekednünk kell, hogy környezetbarát megoldást válasszunk. A legjobb, ha kizárólag természetes összetevőkből készült ételfestékkel dekoráljuk a húsvéti fészek tartalmát: a száraz dióhéjból barna, száraz vöröshagymahéjból barnáspiros, sáfrányból és körömvirágból sárga színt nyerhetünk ki a főzéssel. A színek kikísérletezése még érdekesebb is, mint a kész festék.
Ne műanyagot hozzon a nyuszi!
A gyerekek nemcsak a sonka és a hímestojás miatt várják a húsvétot, a nyúltól csokoládét és ajándékokat is várnak. Az utóbbi kapcsán azonban a nyuszi jobban teszi, ha nem műanyag játékokat, hanem könyvet, ruhát, színezőt, ceruzát vagy élményt helyez a kosárba, hiszen így ő és a gyerekek is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy fenntartható és környezetbarát ünnep legyen a húsvét.
A hűtő feltöltésekor a környezetre is gondoljunk!
Az ünnepek központi eleme a mennyei fogásokat felsorakoztató menü, ez pedig húsvétkor sincs másként. A fenntarthatóság azonban a konyhában is fontos, így a házigazdáknak javasolt arra is ügyelni, hogy minél kevesebb hulladékot termeljen a lakoma. Ebben kulcsszerepet játszik a tudatos bevásárlás.
„A műanyag húsvéti kellékek és dekorációk száműzése mellett az ünnepi bevásárláskor is érdemes a fenntarthatóságot előtérbe helyezni. Figyeljünk rá, hogy lehetőleg olyan élelmiszereket tegyünk a kosarunkba, amelyek nem egyszerhasználatos műanyag csomagolásban vagy zacskóban kaphatók, és törekedjünk arra, hogy csökkentsük a megvásárolt termékek csomagolásából származó hulladékmennyiséget. Válasszunk inkább fenntartható csomagolású termékeket, ha például tojást veszünk, keressük a hagyományos, karton alapú tartóban kapható termékeket, és tartózkodjunk a műanyag tojástartóktól. Apróságnak tűnik, de gondoljunk bele, hány tonna műanyaggal kell számolunk, ha csak ezen a hétvégén minden magyar háztartás műanyag tojástartókat vásárol” – mondta Miklós Zsolt, a Rondo Hullámkartongyártó Kft. ügyvezetője.
 

2019. április 14., vasárnap

1886. április 14-én született Tóth Árpád




"Fénylett hajadban s béke égi csendje, És jó volt élni, mint ahogy soha," (Esti sugárkoszorú)

„Tóth Árpád nem tartozott életében a „népszerű” költők közé. Ritkán megjelenő verseskötetei inkább csak az ínyenc hozzáértők csemegéi voltak. Míg a többi nyugatos költő időnként vihart kavart maga körül, az ő szelíd, szerény,
félrehúzódó egyénisége, eseménytelen élete elkerülte a reflektorfényt.
Csöndben élt és dolgozott (…), viszolygott a költői önérvényesítéstől. Nevét ismerték, számon tartották a Nyugat költőinek első sorában, de még legjobb értői is sokáig szuggesztív első kötetének, a Hajnali szerenádnak csendes, halkszavú, csüggeteg, fájlódó, nemegyszer dekadens hangulatokban fuldokló versei alapján könyvelték el, alig-alig észrevéve, nyomon kísérve költői fejlődését.
Ismertté és kedveltté igazában csak halála után vált, jórészt a Szabó Lőrinc gondozásában megjelent versgyűjteményeinek nyomában (1934-től).” 1928-ban bekövetkezett halála után a Nyugat egy különszámot szentelt megemlékezésére."
(forrás: Makay Gusztáv: Tóth Árpád. Gondolat, 1967, 7.o.)

Körúti hajnal (részlet)

"Egyszerre két tűzfal között kigyúlt
A keleti ég váratlan zsarátja:
Minden üvegre száz napocska hullt,
S az aszfalt szennyén szerteszét gurult
A Végtelen Fény milliom karátja.

Bűvölten állt az utca. Egy sovány
Akác részegen szítta be a drága
Napfényt, és zöld kontyában tétován
Rezdült meg csüggeteg és halovány
Tavaszi kincse: egy-két fürt virága."


Tóth Árpád versírás mellett publikált a Nyugatban is; jelentősek angol, francia és német nyelvből átültetett műfordításai: a fordítást 1910 körül kezdte meg Samainnel, és nagyjából 1923-ig végzett fordítói munkát.
Legtöbben az ő fordításában ismerjük többek között Shelley: Óda a nyugati szélhez, Baudelaire: Az albatrosz, Verlaine: Őszi chanson, sőt Poe: A holló című versét is.
„Ennek a nagy fordító-művésznek a tolmácsi becsületessége, rendkívüli technikai felszereltsége, mély költői inspirációja a szépséges magyar versfordítások egész sorát teremtette meg. Tóth Árpád nemcsak a maga korának egyik legelső műfordítója, hanem első vonalában áll az egész magyar műfordításnak is.”
 

Megnyílt a Budapesti Tavaszi Vásár négy helyszínen a belváros szívében




.
Fotó: BFTK, Kaplonyi Tímea

2019. április 5-28. között új helyszíneken, a már megszokott magas minőségű kézműves termékekkel, gazdag gasztronómiai kínálattal és igazi vásári hangulattal várja a látogatókat a Budapesti Tavaszi Vásár és Hagyományőrző Kulturális Fesztivál.


Budapest és a fesztiválok
Budapest a négy évszakon átívelő nemzetközi rangú fesztiváljai és állandóan megújuló hagyományai okán, Európa egyik legfontosabb kulturális és turisztikai célpontjává vált. Az ország fővárosaként a magyar kultúra és gasztronómia esszenciáját hivatott megjeleníteni a nagyvilág és az itt élők számára.
A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) szervezésében megvalósuló, illetve a BFTK által koordinált fesztiválokon több mint 1millió vendég fordul meg évről évre, így ezek garantált megvalósítása tekinthető a BFTK legnagyobb kulturális-turisztikai missziójának.
A Budapestre látogatók hozzávetőleg 60%-a (mintegy 2,5 - 3 millió vendég) kifejezetten a kulturális programkínálat miatt érkezik a városba — beleértve a fesztiválokat is.
Budapest sikere és a Fővárosi Önkormányzata infrastrukturális és turisztikai fejlesztéseinek eredménye, hogy elismeréseként a brüsszeli székhelyű European Best Destination szervezet idei szavazásán Budapest elnyerte „Legjobb európai úti cél” címet, megelőzve olyan városi úti célokat, mint Párizs, Athén, London, Málaga, Firenze vagy Genf. E díj, mint elismerés Budapest teljesítményét is hivatott fémjelezni, amely nem csak presztízsértéke révén fontos, hanem a városban élő emberek számára is hasznot jelent. A díj által generált bevétel növekedések a turizmusban – a magyar gazdaság erőteljesen fejlődő iparágában – világosan követhetőek.
A turisztikai ágazat közvetett hatása a GDP-hez 8%-os — azaz 3.000 Mrd Ft volt 2018-ban. Ehhez a teljesítményhez Budapest kereskedelmi szálláshelyei mintegy 213,4 Milliárd Ft-tal – vagyis megközelítőleg 25%-kal – járultak hozzá!
A turizmus és egy város fejlődése, a fejlesztési stratégia együtt értelmezhető és együttműködése, szimbiózisa elengedhetetlen.
A most formálódó Budapest Fejlesztési Stratégia, mely 2020-2030 időtávra szól, fontos pillérként kezeli a turizmust. A város, a turizmus stratégia célkitűzése ma már nem első sorban a látogatószám vagy akár a bevételek extenzív növelése, hanem a fenntarthatóság, a turisztikai desztinációk élhetőségének megőrzése, a lakosság számára is. A Budapest Fejlesztési Stratégia előirányoz majd számtalan „hardver”-beruházást, attrakciófejlesztést, a Budapesti Fesztivál és Turisztikai Központ dolga pedig a „szoftver” fejlesztése és kezelése: a látogatómenedzsment, a turizmus térbeli és időbeli szétterítése.

A most megnyílt Budapesti Tavaszi Vásár és Hagyományőrző Kulturális Fesztivál is egy ilyen, a hazai és külföldi vendégek kiemelt érdeklődésére számot tartó fesztivál, mely idén – a Vörösmarty tér felújítása miatt – négy helyszínen várja a látogatókat.

A központi hely a Vigadó tér környéke és a Duna-korzó. A csodálatos panorámájú korzón a korábbi években a Vörösmarty téren már megszokott vásári hangulatot élvezhetik a látogatók. A kézművesek pavilonjaiban megcsodálhatják a húsvéti kultúrkörhöz kapcsolódó hagyományos és design termékeket, a vendéglátósoknál pedig finomabbnál finomabb ételeket kóstolhatnak. Az egyedi, kézzel készített termékek nem csak a külföldiek számára jelentenek újdonságot, hanem a hazai látogatók is olyan, a hagyományokra épülő, de a mai kor igényeinek megfelelő tárgyakat vásárolhatnak, amelyek akár bármelyik háztartásban is megállják a helyüket.

A Fővám téren, a Deák téren és a Városháza parkban a helyi adottságok miatt csak kevesebb pavilon kerül felállításra, de természetesen itt is a megszokott magas minőségű termékekkel és igazi vásári hangulattal várják az érdeklődőket.
A vásár eddig is számtalan kulturális programot biztosított a hazai és külföldi vendégek számára egyaránt, azonban az idei évben még szélesebb kulturális kínálattal készülnek a szervezők. A Duna-korzón felállított színpadon, különböző koncertekkel, iparművészeti bemutatókkal, népzenei és néptánc műsorokkal találkozhatnak az érdeklődők, Húsvét ideje alatt pedig tojásfestők, tojáspatkolók munkáját lehet megcsodálni. A színpadon kiemelt szerep jut a fővárosi művészeti iskolák ifjú tehetségeinek is: ilyen például a Rajkó–Talentum Művészeti Iskola és a Pesterzsébeti Közgazdasági Szakgimnázium Gyöngyvirág tánccsoportja, valamint a Fővárosi Önkormányzat által támogatott „Iskolakapun kívül” tehetségprogram diákjainak fellépése.

Kicsit eltérő programokkal várják a látogatókat a Városháza parkban, ugyanis ezen a helyszínen a gyerekeké a főszerep. A gyerekelőadások mellett itt található kézműves játszóház is, ahol szakavatott segítők közreműködésével húsvéti ajándéktárgyakat, játékokat készíthetnek a gyerekek.

Budapesti Tavaszi Vásár és Hagyományőrző Kulturális Fesztivállal egyidőben zajló Budapesti Tavaszi Fesztivál programjai is színesítik Budapest színvonalas kulturális programkínálatát, még vonzóbbá téve a magyar fővárost a hazai és külföldi látogatók számára.

További információ:
https://www.budapestinfo.hu/hu/2019----budapesti-tavaszi-vasar
https://www.facebook.com/budapestspringfair
https://www.tavaszbudapesten.hu/
 

2019. április 13., szombat

Megújult az adyligeti park




.

Családi nappal egybekötött parkátadó ünnepségen április 13-án, szombaton, 9 és 13 óra között ingyenes programokkal várják a családokat a megújult adyligeti parkban. Az érdeklődők részt vehetnek egy környezettudatos öko-design kiállításon, továbbá kézműves foglalkozáson, amelyet a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Népi Iparművészeti Múzeum közreműködésével rendeznek meg.


A családi nap keretében számos gyermekprogram lesz, készülnek számukra tanösvényi sétával, ahol madárismereti előadásokkal és játékokkal gazdagodhatnak, valamint érkezik hozzájuk a Kolompos Együttes egy koncerttel. A program zárásaként délben fellép a Bab Társulat a Három Kívánság című előadásukkal.

A II. Kerületi Önkormányzat beruházásában, a Fővárosi Önkormányzat TÉR_KÖZ város rehabilitációs pályázati támogatásának felhasználásával, összesen mintegy 400 millió forintos projekt keretében teljeskörűen megújult a kiemelkedő természeti adottságokkal rendelkező adyligeti park. A fejlesztés olyan funkciókkal gazdagította a parkot, amelyek hagyják érvényesülni és egyúttal erősítik természeti karakterét, ugyanakkor sokféle aktív rekreációs lehetőséget rejtő, közösségi együttlétre alkalmas teret hozott létre.

A park legfőbb értéke a békés, természetes környezet.
A jól kiépített infrastruktúra mellett leginkább az aktív pihenést segítő és közösségépítő funkciók hiányoztak a parkból: több generációs játszótér, sokféle sportolási lehetőség és közösségi terek. Az egyik vezérlőelv a tervezés során az volt, hogy a fenti funkciók kialakítása mellett megmaradjon a természetes, intim, nyugodt környezet az adyligetiek számára. Az új park (játszótér, sportpálya, közösségi tér) átadására április 13-án kerül sor egy családi nap keretében, ahová az Önkormányzat gazdag programmal vár minden érdeklődőt.

Program:
9.30:    Környezettudatos öko-design bemutató
9.45:    MME - Madárbarát séta a tanösvényen, madárismereti előadás és játék
10.15:  Kolompos Együttes - koncert
11.00:  Ünnepélyes megnyitó – Dr. Láng Zsolt polgármester
11.15:  Szász Kitti freestyle labdarúgó világbajnok bemutatója
11.30:  Utánpótlás labdarúgó-mérkőzés a sportpályán
11.45:  Környezettudatos öko-design bemutató
12.00:  Bab Társulat óriásbábos előadása
Környezettudatos öko-design kiállítás és kézműves foglalkozások a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Népi Iparművészeti Múzeum közreműködésével.

A belépés díjtalan!
Minden érdeklődőt szeretettel vár a II. Kerületi Önkormányzat!

2019. április 13., szombat 9:30
Családi nap
Adyligeti park
 

5+1 tipp – Így készülj az érettségire




.

Alig egy hónap múlva kezdődnek az érettségik: május 3-tól június 28-ig tart 2019-ben az érettségi időszak. A végzős középiskolások már számolják vissza a napokat, és a legkülönfélébb tanulási módszereket bevetve készülnek a megmérettetésre. Az alábbiakban Tóth Réka, a Perfekt oktatási szakértője néhány praktikus tanulási tippel segít a felkészülésben.

  1. Legyen napi rutinod!
A hatékony felkészülés alapja a megfelelő időbeosztás. Azt gondolhatod, hogy a szóbelik előtti hónap mindenre elég, hiszen már nem kell suliba járnod, így az egyetlen dolgod a tételek kidolgozása és megtanulása. A valóság azonban egészen más. Nagyon gyorsan elrepülnek ugyanis ezek a napok, ha 11 előtt nem kelsz ki az ágyból, aztán a „még van időm tanulni” jeligére beszippant egy sorozat. Ahogyan suliidőben volt napi ritmusod, ugyanúgy fontos, hogy a ballagás és az érettségi közötti időben is legyen. Állíts reggelre ébresztőt! Nem kell olyan korán kelned, mintha suliba mennél, de ha 9 előtt felkelsz, már nem úszik el a délelőttöd. Emellett határozd meg azokat az időintervallumokat, amikor tanulsz, amikor eszel, és amikor pihensz vagy mást csinálsz. Te tudod, mire mennyi időt kell szánnod, a lényeg csupán az, hogy tartsd magad az új időbeosztásodhoz!
  1. Tanulj a szabadban és mozogj!
Amennyiben van lehetőséged arra, hogy a szabadban tanulj, mindenképp tedd meg! Az agynak a megfelelő működéshez minél több friss oxigénre van szüksége, így amikor csak teheted, legyél a kinti levegőn, vagy szellőztesd a szobát, amelyben tanulsz. Emellett érdemes időnként beiktatni egy kis mozgást. Kutatások bizonyították, hogy már 10 percnyi, nyugodt tempójú biciklizés is (akár szobabiciklin) javítja a memóriát. Néha iktass be tehát pár perc mozgást, és meglátod, nem csak jobban érzed magad tőle, hanem a tanulás is jobban megy majd utána!
  1. Aludd ki magad!
Már régóta tudjuk, hogy a mély-, vagyis lassú hullámú alvás közben az agyunk rendszerezi és elmélyíti a frissen megszerzett tudást. Ehhez azonban minimum 8 óra alvás szükséges. Éppen ezért sokkal hasznosabb, ha a vizsga napja előtti éjjel alszol egy kiadósat, mintha a könyveid és jegyzeteid felett virrasztva próbálnád menteni a menthetőt. Azonban nem csak a tanulás után, hanem a tanulás előtt is fontos a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás. Erre néhány éve mutatott rá egy, az amerikai National Institutes of Health támogatásában végzett kutatás. Amennyiben ugyanis a tanulás előtt nem pihenjük ki magunkat, az agyunk nem tud felkészülni az új információk befogadására, ami befogadóképességünket akár 40 százalékkal csökkentheti. Tehát, ha az érettségire való készülés során a memóriád teljes kapacitását szeretnéd kihasználni, fontos, hogy tanulás előtt és tanulás után is megfelelően kipihend magad!
  1. Te dolgozd ki a tételeidet, lehetőleg kézzel!
Bármennyire is csábít, hogy elkérd mások kidolgozott tételeit, nem javasoljuk, hogy ezt tedd. Ugyanis már tételkidolgozás közben is tanulsz. A Perfekt szakértője szerint, ha magadnak jegyzetelsz, biztos lehetsz benne, hogy minden nyilat, hullámvonalat és kiemelést érteni fogsz. A számodra egyértelmű dolgokat kihagyhatod, a nehezen érthető dolgokat pedig részletezheted. Egyetlen osztálytársad jegyzete sem érhet fel azokkal a jegyzetekkel, amelyeket te készítesz magadnak.
Ha pedig van rá lehetőséged (és miért ne lenne?), kézzel írd a tételeidet. Nemrég a Michigani Egyetem egyik professzora kutatást végzett, amely során azt vizsgálta, hogy a kézzel vagy a számítógépen/telefonon írt jegyzetelés a hatásosabb. Kutatásai egyértelműen kimutatták, hogy a kézzel jegyzetelők jobban vissza tudják mondani az anyagot, és a vizsgákon is jobban teljesítenek.
  1. Egy jó limonádé, ha elfáradtál!
Ha tanulás közben úgy érzed, elfáradtál, és már nem fog az agyad, mindenképpen iktass be egy kis pihenést. Érdemes ilyen esetben készíteni magadnak egy pohár limonádét friss citrommal és szőlőcukorral ízesítve. A citrom magas C-vitamin tartalma miatt serkenti az agyműködést, a szőlőcukor pedig az egyik leghatékonyabb és leggyorsabb energiaforrás.
5+1. Legyen B-terved!
Bárkivel előfordulhat, hogy nem úgy sikerül az érettségije, ahogy szerette volna, éppen ezért érdemes egy B tervvel készülni az ilyen esetekre. Azt tanácsoljuk, hogy már a felkészülés ideje alatt nézz körül a Perfekt Zrt. honlapján és válassz egy neked szimpatikus OKJ képzést. Így akkor sem kell majd kétségbe esned, ha idén esetleg nem sikerül bejutni a választott egyetemre, hiszen részt vehetsz egy remek képzésen, mielőtt újrapróbálkoznál. Ennek tudatában nem nehezedik rád akkora nyomás az érettségi időszak alatt, ami a teljesítményedre is pozitívan hat majd.

Forrás: EuroAstra
 

2019. április 12., péntek

Folytatódik az Összhang sorozat az Urániában




.

Április 14-étől folytatódik az Uránia két és fél éve indított akadálymentesített vetítéssorozata, az Összhang, amely a siket és nagyothalló nézők hozzáférését segíti a magyar filmekhez. Júniusig négy új és egy felújított filmet lát el a filmszínház speciális – a beszéd mellett a zörejeket is tartalmazó - magyar felirattal.


Először kerül így mozivászonra a Piedone nyomában, az Apró mesék, a Ruben Brandt, a gyűjtő, az Egy nő fogságban és a felújított Vízipók, csodapók is. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) által kezdeményezett és támogatott programban 2016 ősze óta 27 magyar film került ebben az akadálymentes formában a mozivászonra, az új magyar filmsikerek közül egyebek mellett a Testről és lélekről, a Kincsem, az 1945, az Aurora Borealis, a Viszkis, a Budapest Noir és a Napszállta, a felújított klasszikusok közül A Pál utcai fiúk és a Lúdas Matyi.

A program szakmai partnere kezdetektől a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége
(SINOSZ), amely az elkészült feliratos kópiák tesztelését biztosítja hónapról hónapra, illetve részt vesz a program népszerűsítésében is. Az Összhang-vetítésekre az Urániában kiemelt időpontokban kerül sor. Az akadálymentes feliratot az Uránia minden film esetében a forgalmazók rendelkezésére bocsátja, így az szélesebb körben is elérhetővé válik, például megjelenik a filmek DVD kiadásain.

A 2019 tavaszi Összhang-program a magyar film műfaji sokszínűségét tükrözi:
Szász Attila Apró mesék című játékfilmje mellett két dokumentumfilm, a Piedone nyomában és az Egy nő fogságban, valamint két animációs produkció, a Ruben Brandt és a felújított Vízipók, csodapók szerepel a válogatásban. Ráadásként látható lesz Reisz Gábortól a Rossz versek, melyet a forgalmazó Cirko Film látott el a speciális felirattal.

A mozi közösségi élmény, ennek jegyében határozták meg a jegykedvezményeket is:
a vetítésekre 1000 forintos kedvezményes belépő váltható, amennyiben valaki egynél több jegyet vásárol. A válogatás eddigi és további programja ezen a linken érhető el az Uránia honlapján

2019 tavaszán tervezett vetítések időpontjai:
2019. április 14., 14.30 - Piedone nyomában (6)
2019. április 30., 16.00 - Apró mesék (16)
2019. május 1., 16.30 - Rossz versek (12)
2019. május 12., 15.30 - Apró mesék (16)
2019. május 26., 15.30 - Vízipók-csodapók, a film (KN)
2019. június 9., 15.30 - Ruben Brandt, a gyűjtő (12)
2019. június 30., 15.30 - Egy nő fogságban (12)

Tegyünk pulykasonkát a húsvéti asztalra




.

A legtöbb családnál a húsvéti hagyományhoz hozzátartozik a hús, a tojás és a kalács fogyasztása, hiszen már az ünnep neve is a böjt végét jelzi. Nagyszüleinknél a húsvéti főfogás a disznóból készült sonkát jelentette, azonban ma már egyre népszerűbb a pulykahúsból készült főtt-füstölt sonka.


A pulyka húsa könnyed, egészséges választás a nagy lakomák idején.
Garai András, a Gallicoop marketingvezetője segít, hogy a lehető legjobb falatot tehessük szeretteink elé Húsvétkor. – Örömmel tapasztaljuk, hogy egyre több a tudatos fogyasztó, aki az egészséges, klasszikus receptúra alapján készített termékeket keresi, és szívesen áldoz a minőségi, akár prémiumkategóriás húsfélékre. Azt tanácsoljuk, hogy mindenképpen magyar gyártótól, minél magasabb hústartalmú, kevés hozzáadott adalékanyagot tartalmazó sonkát válasszon a vásárló!

Egészséges választás
Sok előnye van a pulykahúsnak, ezért érdemes minél többet fogyasztani belőle. Azért jó alternatíva, mert füstölt változatában ugyanolyan ízletes fogás, mint a disznóból készült sonka, viszont szervezetünknek sokkal kedvezőbb. A gyerekek számára is ideális, hisz ők ösztönösen kerülik a nehéz fogásokat, ezért sokkal szívesebben fogyasztják a pulykasonkát. Ha nincs kedvünk mindenkinek mást főzni, válasszuk a szárnyasokat! Egy hagyományos sertéssonka több kilós, amelyet a család Húsvét után is több hétig fogyaszt, ellenben a pulykasonka 1 kilogrammos kiszerelés miatt gazdaságosabban beosztható.

Változatos praktikák
A gasztroforradalom jelentős hozadéka, hogy egyre többen mernek kísérletezni a konyhában. A megszokott főtt és füstölt sonka helyett válasszunk mást: A Gallicoop szakértőinek nem titkolt célja, hogy egyre több emberrel ismertessék meg az egészséges, minőségi alternatívát kínáló pulykasonkát. Választhatjuk például a füstölt-főtt pulyka alsó- és felsőcombot, vagy a főtt-füstölt pulykamellet, de kimondottan a húsvéti szezonra főtt-füstölt, kötözött pulykacombsonkával is találkozunk a boltok polcain. Ha kedveljük a különleges ízvilágot, akkor érdemes kipróbálni, hogy a szobahőmérsékletű pulyka alsó-, felsőcombot forró sütőben lepirítjuk, amelyből így egy különlegesen zamatos, ízes főételt készíthetünk. Ez az elkészítési forma a Távol-Keleten nagyon népszerű.

A legegyszerűbb megoldás
Húsvét előtt a Gallicoop legnépszerűbb termékei a kötözött pulykasonka és a pácolt, füstölt-főtt alsó-, felsőcomb. A pácolás és a valódi füstölés mellett meg is fő a sonka, tehát a hibátlan ízélmény mellett azonnal fogyasztható termékek. A tapasztalat azt mutatja, hogy az egy kilogramm alatti termékek a legkelendőbbek, ezeket könnyen és szépen lehet szeletelni, ezt a pulykasonkák általános mérete könnyen biztosítja.

Címke kisokos
Vásárláskor érdemes alaposan tanulmányozni a jelöléseket. Érdemes figyelni, hogy hagyományos pácolással, vagy gyorspácolással készült-e a termék, valamint, hogy a jelölésen a „füstölt” vagy a „füstölt ízű” kifejezés szerepel-e. Utóbbinál ugyanis mesterséges füstaromát juttatnak a húskészítménybe. Pulykasonkák esetén keressük a Magyar Termék védjegyet! Az így megjelölt termékek szigorú minőségellenőrzésen esnek át, kizárólag magyar farmokon, magyar takarmánnyal nevelt baromfiból készülnek, a végtermék minden alapanyag magyar. A Magyar Termék védjegy magas élelmiszerbiztonsági garanciát ad a tudatos fogyasztóknak.

Receptajánló:
Húsvéti pite
- 50 dkg darált pulykahús
- 2 ek olívaolaj
- 1 csokor petrezselyem
- 1 vagy 2 tekercs bolti, kinyújtott leveles tészta (a sütőforma méretétől függően)
- 5 tojás
- só, bors
- 1 csipet őrölt koriander
A tojásokból hármat keményre főzünk, meghámozzuk, félretesszük.
A sütőt előmelegítjük 200 fokra. Egy nagy tálba tesszük a húst, ráütünk 2 tojást, hozzáadjuk a felaprított petrezselymet, az olajat és a fűszereket. Kézzel jól összekeverjük. Egy hosszúkás szögletes formát kibélelünk sütőpapírral és az egyik kinyújtott tésztalappal. Belehalmozzuk a tölteléket. A kemény tojásokat félbevágjuk és sorban a közepére fektetjük, a vágott felükkel lefelé. Befedjük a másik tésztalappal, és a széleket jól összenyomjuk, hogy sütés közben szét ne nyíljon. A maradék tésztából kiszúróformával díszítést készíthetünk a pite tetejére. Késsel 3 helyen apró lyukat vágunk a tésztába. A megmaradt 1 tojást felverjük, megkenjük vele a pitét és kb. 35 perc alatt megsütjük.

 

2019. április 11., csütörtök

1900. április 11-én született Márai Sándor





"Nemcsak kifelé kell hallgatni. Befelé is, érzéseinkkel is. Ez nem könnyű."


Gulyás Péter szobra
Kassán Márai Sándorról
“Mindennél fontosabb, hogy munkánkat, hajlamainkat és életütemünket egyeztessük a természet nagy és örök ritmusával. A hold járása, a szelek fordulása, a nap forrósága, az éjszaka áramai, mindez alakítja személyes sorsunkat, keddi vagy szerdai életrendünket is: az ember hallja, nagyon messziről, az intéseket és figyelmeztetéseket, a világmindenség óvó-igazító zörejeit…
forrás: Márai Sándor: Füves könyv – Az egyezkedésről
Egyszerre kell élni a nappal, a holddal, a vizek áradásával, a hideggel és meleggel: soha nem ellene, mindig belesimulva a világ összhangjába, a teremtés és pusztulás teljes rendjébe. Csak azok botlanak meg az életben, akik valahogyan belülről süketek a világ hangjai iránt. De egyszerre kell élni szívünkkel is, azzal a másik életütemmel, mely titkosabb, leplezettebb, nehezebben megismerhető, mint a világ áramlásának rendje.
Akinek szíve, készséges ütemmel, nyolcvanat ver, ne akarjon maratoni versenyfutók módjára élni. Állandóan hallani kell testünk és jellemünk titkos morzejeleit, e finom és erélyes üzeneteket, melyek megszabják életed igaz mértékét. Kinek érzékeit eltompította a becsvágy, a szenvedély, nem hallja többé e hangokat. Az ilyen ember teste, lelke és a világ üteme ellen él; emberhez nem méltó módon él, tehát embertelenül bűnhődik.”
forrás: Márai Sándor: Füves könyv –  Arról, hogy a szívünkkel is kell élni
 
 

2019. április 10., szerda

Lenyűgöző Michelangelo-kiállítással, zenei különlegességekkel kezdődik a 39. Budapesti Tavaszi Fesztivál!




.

A Szépművészeti Múzeum Michelangelo rajzművészetének szentelt kiállításával, egy igazi zenei ínyencséggel, Muszorgszkij Hovanscsina című művével, Jordi Savall és az Hespèrion XXI koncertjével, a Müpa falain táncra perdülő amerikai sztárcsapat, a BANDALOOP lélegzetelállító előadásával, Snétberger Ferenc szólókoncertjével, a Magyar Jazz Ünnepével, Kolonits Klára és Zsoldos Bálint Liszt-dalokra épülő kamaraestjével és többek között tavaszköszöntő promenáddal indul április első hétvégéjén Európa egyik legfontosabb összművészeti seregszemléje, a Budapesti Tavaszi Fesztivál. 2019. április 5. és 22. között közel 40 helyszínen több mint 100 program várja az érdeklődőket szerte a fővárosban.


A fesztivál első hétvégéje számtalan zenei csemegét tartogat: a Magyar Rádió Művészeti Együttesei a zeneszerzői szándékhoz hű változatban, Bojti János rekonstrukciójában, Kovács János vezényletével szólaltatják meg Muszorgszkij második és egyben utolsó befejezettnek tekinthető operáját. Itt lesz Jordi Savall és együttese, az Hespèrion XXI, jön Jurij Basmet és a Moszkvai Szólisták, és a tavalyi nagy sikerű debütálás után idén is visszatér a Zsabó Fesztivál, amely ezúttal az orosz és más szláv nyelvű régiók barokk kultúráját és régizenéjét helyezi középpontba. Fellép a Hof-Musici Baroque Ensemble, Dobozy Borbála csembalóművész a 18. századi, billentyűs hangszerre írt zene egyik legavatottabb tolmácsolójaként cseh mesterek műveit játssza, és itt lesz az orosz régizene egyik legnagyobb hatású muzsikusa, Alekszej Ljubimov, valamint a Concerto Armonico is.

Hatalmas várakozás övezi a Szépművészeti Múzeum új kiállítását: Magyarországon első alkalommal találkozhat ugyanis Michelangelo remekműveivel a közönség. A fesztivál első napján nyíló, A test diadala. Michelangelo és a 16. századi itáliai rajzművészet című tárlat a reneszánsz mester és kortársai nyolcvan művét mutatja be. Számtalan rajongó várja a vertikális tánc amerikai úttörője, a BANDALOOP fellépését is, akik a Müpa Fesztivál Színházában tartják Strings című előadásuk európai premierjét, sőt, a Müpa falain is táncra perdülnek szombaton és vasárnap 20h-tól, a két kültéri látványos produkció ingyenesen megtekinthető.

Mára a Budapesti Tavaszi Fesztivál védjegyévé vált, hogy a fellépők rendhagyó, máshol-máskor nem látható programmal készülnek, számtalan alkotás és formáció itt látható-hallható először, több különleges együttműködést, magyarországi bemutatót, új, formabontó helyszínt ünnepel a fesztivál minden műfajban. A nyitóhétvégén mutatja be vadonatúj lemezét a YOULÏ zenekar, a modern afrikai zene hazai képviseletének meghatározó formációja, a Mabon Dawud Republic, és az Àbáse néven szólóprojektet indító Bognár Szabolcs pedig napjaink legizgalmasabb afrikai muzsikusaival lép színpadra az A38 Hajón. A rendkívülinek ígérkező programra a vendégművészek Ghánából és Nigériából érkeznek.

A jazzkedvelők is igazi ínyencségekből válogathatnak ebben az évben: a nyitóhétvégén, a Magyar Jazz Ünnepén, a hazai jazzélet egyik legrangosabb eseményén olyan kiváló formációk követik egymást, mint az Oláh Dezső Trió, a Hajdu Klára Quartet, a Varga Bendegúz Quintet, a Révész Richárd Latin Trió és a Budapest Jazz Orchestra. Snétberger Ferenc április 6-i szólókoncertje, valamint a Párizsban élő zseniális magyar bőgős zenekara, a Szandai Mátyás Quartet is páratlan élményeket ígér április 16-án.



A Budapesti Tavaszi Fesztivál idén is a nemzetközi művészeti élet legendáit hozza el Budapestre: a fesztivál orosz tematikájának részeként hazánkba látogat a világ egyik legkiválóbb karmestere, Valerij Gergijev, aki április 20-án a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben saját együttesét, a Mariinszkij Színház Zenekarát vezényli és egy igazi különlegességgel, egy ritkán hallható Csajkovszkij-remekművel, a szerző utolsó, egyfelvonásos operájával, a Jolántával áll színpadra. Gergijev a mű koncerttermi előadásával már meghódította Barcelona és Hamburg közönségét: a budapesti este is életre szóló élményt ígér. Hasonlóképp felejthetetlen pillanatokat garantálnak a Mariinszkij Balettegyüttes világklasszis táncművészei, akik az egyik legsikeresebb előadásukkal, a Hamupipőkével érkeznek hazánkba. Először látogat Budapestre a szemtelenül fiatal és káprázatosan tehetséges zongoraművész, Ji, és a Grammy-díjas zeneszerző és karnagy, Eric Whitacre is. Varázslatos áriákkal érkezik a máltai sztártenor, Joseph Calleja, és a Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet tölti be fantasztikus hangjával az amerikai-japán souldíva, Judith Hill is.

A fesztivál keretében Budapest legfontosabb kulturális intézményei, a főváros legizgalmasabb koncerttermei, színházai, játszóhelyei fognak össze és töltik meg felejthetetlen programokkal a várost. Április 6-án, a fesztiválnyitó promenádon több száz hivatásos és amatőr táncos, énekes, zenész indul el a város központi helyszíneiről – Városháza park, Szent István tér –, hogy nagy zajt csapva bejelentse a tavasz kezdetét. Az Andrássy úton haladva egy-egy alkalmi állomáson, a Liszt Ferenc téren és a Kodály köröndön hagyományőrző performanszok várják a felvonulókat. A Hősök terére érve a promenádot nagy összművészeti produkció zárja, melyben akár a közönség is részt vehet. Április 9-től pedig a képzőművészeti különlegességek kedvelőinek nagy örömére ismét közel 70 kiállítótér, múzeum és műterem nyitja meg kapuit a Budapest Art Week keretében, ahol ebben az évben izgalmas orosz művészek és művek is megjelennek majd.

A kulturális tavasz 2019-ben is a 39. Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitónapján, április 5-én, pénteken kezdődik, és több mint két héten át tart majd. A fesztivál programjaira a jegyek a Müpa és a BFTK jegyértékesítési pontjain, illetve a www.btf.hu honlapon vásárolhatók meg.

További izgalmas részletek, interjúk és információk a március 20-án megjelent, első BTF Magazin hasábjain és a fesztivál megújult blogján:
https://issuu.com/budapestitavaszifesztival/docs/btf_magazin_2019_hu
http://btf.blog.hu/