2019. április 11., csütörtök

1900. április 11-én született Márai Sándor





"Nemcsak kifelé kell hallgatni. Befelé is, érzéseinkkel is. Ez nem könnyű."


Gulyás Péter szobra
Kassán Márai Sándorról
“Mindennél fontosabb, hogy munkánkat, hajlamainkat és életütemünket egyeztessük a természet nagy és örök ritmusával. A hold járása, a szelek fordulása, a nap forrósága, az éjszaka áramai, mindez alakítja személyes sorsunkat, keddi vagy szerdai életrendünket is: az ember hallja, nagyon messziről, az intéseket és figyelmeztetéseket, a világmindenség óvó-igazító zörejeit…
forrás: Márai Sándor: Füves könyv – Az egyezkedésről
Egyszerre kell élni a nappal, a holddal, a vizek áradásával, a hideggel és meleggel: soha nem ellene, mindig belesimulva a világ összhangjába, a teremtés és pusztulás teljes rendjébe. Csak azok botlanak meg az életben, akik valahogyan belülről süketek a világ hangjai iránt. De egyszerre kell élni szívünkkel is, azzal a másik életütemmel, mely titkosabb, leplezettebb, nehezebben megismerhető, mint a világ áramlásának rendje.
Akinek szíve, készséges ütemmel, nyolcvanat ver, ne akarjon maratoni versenyfutók módjára élni. Állandóan hallani kell testünk és jellemünk titkos morzejeleit, e finom és erélyes üzeneteket, melyek megszabják életed igaz mértékét. Kinek érzékeit eltompította a becsvágy, a szenvedély, nem hallja többé e hangokat. Az ilyen ember teste, lelke és a világ üteme ellen él; emberhez nem méltó módon él, tehát embertelenül bűnhődik.”
forrás: Márai Sándor: Füves könyv –  Arról, hogy a szívünkkel is kell élni
 
 

2019. április 10., szerda

Lenyűgöző Michelangelo-kiállítással, zenei különlegességekkel kezdődik a 39. Budapesti Tavaszi Fesztivál!




.

A Szépművészeti Múzeum Michelangelo rajzművészetének szentelt kiállításával, egy igazi zenei ínyencséggel, Muszorgszkij Hovanscsina című művével, Jordi Savall és az Hespèrion XXI koncertjével, a Müpa falain táncra perdülő amerikai sztárcsapat, a BANDALOOP lélegzetelállító előadásával, Snétberger Ferenc szólókoncertjével, a Magyar Jazz Ünnepével, Kolonits Klára és Zsoldos Bálint Liszt-dalokra épülő kamaraestjével és többek között tavaszköszöntő promenáddal indul április első hétvégéjén Európa egyik legfontosabb összművészeti seregszemléje, a Budapesti Tavaszi Fesztivál. 2019. április 5. és 22. között közel 40 helyszínen több mint 100 program várja az érdeklődőket szerte a fővárosban.


A fesztivál első hétvégéje számtalan zenei csemegét tartogat: a Magyar Rádió Művészeti Együttesei a zeneszerzői szándékhoz hű változatban, Bojti János rekonstrukciójában, Kovács János vezényletével szólaltatják meg Muszorgszkij második és egyben utolsó befejezettnek tekinthető operáját. Itt lesz Jordi Savall és együttese, az Hespèrion XXI, jön Jurij Basmet és a Moszkvai Szólisták, és a tavalyi nagy sikerű debütálás után idén is visszatér a Zsabó Fesztivál, amely ezúttal az orosz és más szláv nyelvű régiók barokk kultúráját és régizenéjét helyezi középpontba. Fellép a Hof-Musici Baroque Ensemble, Dobozy Borbála csembalóművész a 18. századi, billentyűs hangszerre írt zene egyik legavatottabb tolmácsolójaként cseh mesterek műveit játssza, és itt lesz az orosz régizene egyik legnagyobb hatású muzsikusa, Alekszej Ljubimov, valamint a Concerto Armonico is.

Hatalmas várakozás övezi a Szépművészeti Múzeum új kiállítását: Magyarországon első alkalommal találkozhat ugyanis Michelangelo remekműveivel a közönség. A fesztivál első napján nyíló, A test diadala. Michelangelo és a 16. századi itáliai rajzművészet című tárlat a reneszánsz mester és kortársai nyolcvan művét mutatja be. Számtalan rajongó várja a vertikális tánc amerikai úttörője, a BANDALOOP fellépését is, akik a Müpa Fesztivál Színházában tartják Strings című előadásuk európai premierjét, sőt, a Müpa falain is táncra perdülnek szombaton és vasárnap 20h-tól, a két kültéri látványos produkció ingyenesen megtekinthető.

Mára a Budapesti Tavaszi Fesztivál védjegyévé vált, hogy a fellépők rendhagyó, máshol-máskor nem látható programmal készülnek, számtalan alkotás és formáció itt látható-hallható először, több különleges együttműködést, magyarországi bemutatót, új, formabontó helyszínt ünnepel a fesztivál minden műfajban. A nyitóhétvégén mutatja be vadonatúj lemezét a YOULÏ zenekar, a modern afrikai zene hazai képviseletének meghatározó formációja, a Mabon Dawud Republic, és az Àbáse néven szólóprojektet indító Bognár Szabolcs pedig napjaink legizgalmasabb afrikai muzsikusaival lép színpadra az A38 Hajón. A rendkívülinek ígérkező programra a vendégművészek Ghánából és Nigériából érkeznek.

A jazzkedvelők is igazi ínyencségekből válogathatnak ebben az évben: a nyitóhétvégén, a Magyar Jazz Ünnepén, a hazai jazzélet egyik legrangosabb eseményén olyan kiváló formációk követik egymást, mint az Oláh Dezső Trió, a Hajdu Klára Quartet, a Varga Bendegúz Quintet, a Révész Richárd Latin Trió és a Budapest Jazz Orchestra. Snétberger Ferenc április 6-i szólókoncertje, valamint a Párizsban élő zseniális magyar bőgős zenekara, a Szandai Mátyás Quartet is páratlan élményeket ígér április 16-án.



A Budapesti Tavaszi Fesztivál idén is a nemzetközi művészeti élet legendáit hozza el Budapestre: a fesztivál orosz tematikájának részeként hazánkba látogat a világ egyik legkiválóbb karmestere, Valerij Gergijev, aki április 20-án a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben saját együttesét, a Mariinszkij Színház Zenekarát vezényli és egy igazi különlegességgel, egy ritkán hallható Csajkovszkij-remekművel, a szerző utolsó, egyfelvonásos operájával, a Jolántával áll színpadra. Gergijev a mű koncerttermi előadásával már meghódította Barcelona és Hamburg közönségét: a budapesti este is életre szóló élményt ígér. Hasonlóképp felejthetetlen pillanatokat garantálnak a Mariinszkij Balettegyüttes világklasszis táncművészei, akik az egyik legsikeresebb előadásukkal, a Hamupipőkével érkeznek hazánkba. Először látogat Budapestre a szemtelenül fiatal és káprázatosan tehetséges zongoraművész, Ji, és a Grammy-díjas zeneszerző és karnagy, Eric Whitacre is. Varázslatos áriákkal érkezik a máltai sztártenor, Joseph Calleja, és a Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet tölti be fantasztikus hangjával az amerikai-japán souldíva, Judith Hill is.

A fesztivál keretében Budapest legfontosabb kulturális intézményei, a főváros legizgalmasabb koncerttermei, színházai, játszóhelyei fognak össze és töltik meg felejthetetlen programokkal a várost. Április 6-án, a fesztiválnyitó promenádon több száz hivatásos és amatőr táncos, énekes, zenész indul el a város központi helyszíneiről – Városháza park, Szent István tér –, hogy nagy zajt csapva bejelentse a tavasz kezdetét. Az Andrássy úton haladva egy-egy alkalmi állomáson, a Liszt Ferenc téren és a Kodály köröndön hagyományőrző performanszok várják a felvonulókat. A Hősök terére érve a promenádot nagy összművészeti produkció zárja, melyben akár a közönség is részt vehet. Április 9-től pedig a képzőművészeti különlegességek kedvelőinek nagy örömére ismét közel 70 kiállítótér, múzeum és műterem nyitja meg kapuit a Budapest Art Week keretében, ahol ebben az évben izgalmas orosz művészek és művek is megjelennek majd.

A kulturális tavasz 2019-ben is a 39. Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitónapján, április 5-én, pénteken kezdődik, és több mint két héten át tart majd. A fesztivál programjaira a jegyek a Müpa és a BFTK jegyértékesítési pontjain, illetve a www.btf.hu honlapon vásárolhatók meg.

További izgalmas részletek, interjúk és információk a március 20-án megjelent, első BTF Magazin hasábjain és a fesztivál megújult blogján:
https://issuu.com/budapestitavaszifesztival/docs/btf_magazin_2019_hu
http://btf.blog.hu/
 

Csökken a kávé világpiaci ára, emelkedik a Starbucks - de meddig?




Az arabica kávé világpiaci ára 2006 óta nem látott mélységbe süllyedt. Sok kávétermelőnek ez már éppen a profitabilitás alsó határát jelenti, ami miatt valószínűleg rövid időn belül megáll ez az áresés.


A kávé árának gyors csökkenésének három fő oka a kínálat növekedése, a brazil reál gyengülése az amerikai dollárral szemben, valamint a spekulatív short pozíciók növekvő mennyisége. A spekulatív shortokkal a legutóbbi időkben rendkívül nagy hozamokat lehetett elérni a kávé határidős piacán kialakult viszonyok miatt, s mivel ezek a feltételek jelenleg is fennállnak, tovább nő a short pozíciók száma, ami miatt – valamint a jónak ígérkező brazil termés miatt – további nyomás nehezedik a kávé spot árára.  
A kávéárak esésének természetesen megvannak a következményei a nagy kávéház-láncok oldalán, így a Starbucks-nál is. Az amerikai székhelyű lánc hullámzó éven van túl: 2018 júniusában egy nap alatt esett 9%-ot, amikor bejelentették jó pár egység bezárását, de azóta 50%-kal nőtt a részvényeinek ára.  A
Starbucks jellemzően a nyerskávé-szükségleteinek mintegy felét több mint egyéves lejáratú határidős ügyletekkel biztosítja. Ebből adódóan nem érvényesül teljesen az alacsony spot ár a társaság gazdálkodásában, de a kávé árának kitartó esése és az áralakulás kilátásai miatt a Starbucks igen alacsony áron tudja lekötni a beszerzésének egy részét. És mivel a Starbucks nem csökkenti a vásárlói felé a kávé kiskereskedelmi árát, az alacsony beszerzési ár közvetlenül hat a nyereségre.  
A kávé világpiaci árának növekedését válthatja ki, ha a termelők a növelik a készleteiket és a kínálat egy részét visszatartják, vagy ha romlana az időjárás, de makrogazdasági oldalról is egyre nő egy árfelhajtó tényező esélye, mivel a Kína felől érkező pozitív hírek a brazil reál erejét is növelhetik.  
A Starbucks befektetői a fentieken kívül nem hagyhatják figyelmen kívül azt sem, hogy a Starbucks részvényeinek értékeltsége a vállalati érték/EBITDA mutató tekintetében (EV/EBITDA) 50%-os felülértékeltséget mutat az amerikai részvények átlagához képest.

Peter Garnry, Saxo Bank
 

2019. április 9., kedd

Zelda - Horváth Lili one woman showja




.

Zelda Fitzgerald életének történései ihlették Horváth Lili színésznő életének első mono előadását. Egy utolsó vad nőről szól a darab, melyet Gergye Krisztián rendez a Bethlen Téri Színház színpadára. A tánccal, zenével fűszerezett előadás élete utolsó szakaszában láttatja a híres amerikai író feleségét, amikor a szikrázó humorú, élettel teli, de szélsőségesen viselkedő nőt a highlandi elmegyógyintézetben kezelték. Az utolsó felvonás egy szenvedélyes nő életéből.


William Luce darabját ismerősei ajánlották Horváth Lilinek, aki már korábban is rajongott a jazzkorszak Nagy Gatsby életérzéséért.
„Zelda korának női lázadója volt, aki nem elégedett meg azzal, hogy a férje árnyékában él. Tehetségesen írt, festett, táncolt, de mégis mindig Mrs. Fitzgerald maradt. Ez volt élete egyik legnagyobb tragédiája, miközben hatalmas szerelem volt az övék.” – írja le a színésznő azt a nőalakot, akinek a figurájába bújik majd a bemutatón.

Az előadás magánvállalkozásnak indult. A darab nyersfordítását, az azóta tragikus hirtelenséggel elhunyt, Szebedy Júlia, fiatal angol színházi szakos egyetemista készítette. A szövegkönyv ezek után hosszú hónapokig hevert a fiókban, majd Horváth Lili a Manna segítségét kérte a létrehozásban, és Gergye Krisztiánt kérte fel, hogy rendezze meg az egyszemélyest. Így végül a GK Társulat és a Manna közös bemutatójaként jön létre a produkció, melynek a Bethlen Téri Színház ad otthont. A végleges fordítást a harmadik alkotótárs, az előadás dramaturgja, Zöldi Gergely készítette.
Gergye Krisztián rendező, koreográfus, táncos és színész is egyben, aki munkáiban jellemzően a műfajok szintézisére törekszik. A zelda című one woman showban is keveredik a tánc, a színház, a tárgyanimáció és fontos szerepet kap zeneiség.

Horváth Lili Jászai Mari-díjas színésznő sokarcú, soklényű, sokhangú színésznő.
Egyszer kecses és rebbenékeny, másszor kérges és harsány. Összetett személyiség. Korábban a Budapesti Kamaraszínház tagja volt, később pedig szabadúszóként vállal szerepeket. Több független előadásban láthatjuk, szívesen kísérletezik. A Zelda lesz élete első mono előadása, melyben állítása szerint a legnagyobb kihívást maga az egyedüllét jelenti a színpadon, hiszen nagyon szeret partnerekkel dolgozni. „Most Zelda lesz a partnerem. Meg kell tanulnom ezt a műfajt, és hinni a kimondott szavak erejében.” – nyilatkozta Horváth Lili. – „Az előadás legalább annyira szól rólam, mint Zelda Fitzgeraldról.”

Az egyrészes utolsó felvonást a sokoldalú Horváth Lilivel április 11-én este láthatja először a közönség.

A GK Társulat és a Manna bemutatója:
William Luce: zelda - egy utolsó vad nő
one woman show egy utolsó felvonásban

Előadja: HORVÁTH LILI
Fordító-dramatrug: Zöldi Gergely
Jelmez: Béres Móni
Súgó: Lovass Ági
Fény: Fogarasi Zoltán
A rendező munkatársa: Gáspár Anna
Rendező Gergye Krisztián
Bemutató: 2019. április 11. Bethlen Téri Színház

„Az 1948. március 10-én késő éjszaka tűz ütött ki az Asheville-i Highland Pszichiátria főépületében. A tűz váratlanul gyorsan terjedt. A tűzoltók erőfeszítései ellenére kilenc beteg meghalt. A tűzvész áldozatai között volt, a világhírű író, F. Scott Fitzgerald felesége, Zelda. Holttestét csak a papucsa alapján sikerült azonosítani.”

 

2019. április 8., hétfő

A Carnegie Hall után irány a magyar vidék! – újra ingyen koncertezik a BFZ




,

Ha április, akkor Közösségi Hét! A Budapesti Fesztiválzenekar muzsikusai április 8-án hazajönnek New York-i turnéjukról, ahol emblematikus Bartók-műveket játszanak az amerikai közönségnek, majd április 11-én már útra is kelnek a kamaraformációik, hogy ingyen zenéljenek Magyarország legkülönbözőbb pontjain Makótól Pannonhalmáig.


Hol érdemes résen lenni?
A Budapesti Fesztiválzenekar április 11. és 17. között kilenc megyében is felbukkan. A tokaji táj szerelmesei Mádon vehetnek részt Zsinagógakoncertjükön, de a makói és a balatonfüredi zsinagógában is fellépnek. A balatonfüredi Zsidó Kiválóságok Házában a zenei élményen túl az Einsteintől napjainkig – Zsidók és csúcstechnika című kiállítás is sok izgalmat rejt. A koncerteken rabbik mesélnek, majd közös flódnizás és beszélgetés zárja az estét.

A templomi koncertek helyszínei ezúttal a festői Pannonhalma, Szob, ahol a koncertélmény összeköthető egy dunakanyari kirándulással, és az Óbudai Evangélikus templom, vagyis ezúttal a budapestiek is belekóstolhatnak a Közösségi Hét élményébe.

A zenekar most is is gondol a fiatalokra és az idősekre is. A Zenevár című programjukat a pusztamonostori, a kiskunfélegyházi és a debreceni gyerekek élvezhetik, míg egy hét alatt tizenkét idősotthonban is koncerteznek a zenészek Szentgotthárdtól Kecskemétig.

A Fesztiválzenekar azért hozta létre a Közösségi Hetet, hogy az ország minden szegletébe eljusson a zene, hogy közösségeket mozgasson meg, hozzon össze, töltsön fel egy-egy ilyen koncertélmény. Apátfalván már nem egyszer muzsikáltak, az alföldi településen pedig annyira szeretik a zenekart, hogy egy teljes busznyi ember utazik át Makóra, hogy megnézzék a BFZ Zsinagógakoncertjének főpróbáját.

A 2019. áprilisi Közösségi Hét részletes programja:

Templomi koncertek
• április 12. 19:00, Pannonhalmi Főapátság, Szent Márton-bazilika (Pannonhalma, Várkerület)
• április 13. 18:00, Óbudai Evangélikus templom (Budapest, Dévai Bíró Mátyás tér 1.)
• április 14. 18:00, Szent László-templom (Szob, Szent László u. 1.)

Zsinagógakoncertek:
• április 15. 18:00, Zsinagóga (Mád, Táncsics utca 38.)
• április 16. 17:00, Zsinagóga (Makó, Vorhand Mózes rabbi tér 3.)
• április 17. 18:30, Zsidó Kiválóságok Háza (Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky u. 32.)

Zenevár (koncertek gyerekeknek)
• április 15. 14:00, Jászsági Általános Iskola Hábor Gabriella Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolai Tagintézménye (Pusztamonostor, Szabadság út 60.)
• április 16. 14:00, Aranyalma Népmesepont (Kiskunfélegyháza, Szent János tér 3.)
• április 17. 16:00, Lencztelepi református templom (Debrecen, Cseresznye u. 40.)

Játékidő (koncertek idősotthonokban)
• április 11. 10:00, Margaréta Idősek Otthona (Kecskemét, Nyíri u. 77/a)
• április 11. 15:00, Olajág Otthonok Csepeli Intézménye (Budapest, Tejút u. 1.)
• április 12. 10:30, Őszi Liget Idősek Otthona (Veresegyház, Pacsirta u. 4-6.)
• április 12. 15:30, Levendula Idősek Háza (Páty Erkel u. 18.)
• április 15. 14:00, Aranykor Alapítvány Idősek Otthona (Visegrád, Salamon torony u. 12.)
• április 16. 10:30, Sóstói Szivárvány Idősek Otthona (Nyíregyháza, Tölgyes u. 11.)
• április 16.10:30, Veszprém Megyei Idősek Otthonainak Egyesített Szociális Intézménye (Szőc, Határvölgy 1.)
• április 16. 10:30, CAT Otthon - Idősek Otthona (Budapest Újvár út. 2.)
• április 16. 13:30, Városi Gondozási Központ (Szentgotthárd, Arany J. u.1.)
• április 17. 10:30, Dunakeszi Idősek Otthona (Dunakeszi Kincsem köz 1.)
• április 17.14:30, Kék Duna Idősek Otthona (Sződliget Dunapart 2.)
• április 17. 15:00, Normafa Idősek Otthona (Budapest, Normafa út 50.)

 

Tavaszi otthonfrissítés 4+1 egyszerű lépésben




.

Most már nem csak a naptár, hanem a hőmérő szerint is itt van végre a tavasz, a jó idő, úgyhogy vele együtt jöhetnek az aktív időszakok is! Hogy készen állj a nyüzsgésre, fontos, hogy jól induljon a nap és aztán kellemes, meghitt közegben is végződjön. A smartwater tippjeinek köszönhetően jobban érzed majd magad az otthonodban, és tavaszi fáradtság helyett frissen és lendületesen vághatsz majd neki a következő kihívásoknak!


Kezdd a legnehezebbel
Nem véletlenül a tavasz a nagytakarítás ideje: a sötét hónapok után nagy szükség van a megújulásra - az otthonunknak és nekünk is. Télen hajlamos vagy a kényelmes és meleg lakásban, kuckózva tölteni az időd nagy részét? Valószínűleg közben rengeteg olyan dolgot is felhalmozol, amikre egyáltalán nincs szükséged. Tarts egy kiadós szortírozást és egy alapos nagytakarítást (hello, piszkos ablakok!), amitől az otthonod új fényében fog ragyogni, így rád is szó szerint több nap süt és a közérzeted is sokkal jobb lesz!

A növények a barátaid
Ne félj a növényektől, csodásan feldobják az otthonodat, és rengeteg olyan fajta kapható, amiket a tapasztalatlan szobakertészek is életben tudnak tartani. Nem csak üdévé teszik otthonod megjelenését, de oxigéntisztító hatásukról is ismertek. A nappalidba helyezz könnyező pálmát, fikuszt vagy sárkányfát, a konyhaablakban pedig praktikus fűszernövénykertet nevelhetsz. A legénypálma nem csak jól mutat, de nagyon hálás is, bírja a szárazságot, és sötétebb sarkokban sem lesz szomorú. A fürdőszobába is beszerezhetsz bambuszt vagy filodendront, amelyek kifejezetten szeretik a mediterrán környezetet, vagy kukoricalevelet, amely nem igényel túl sok törődést.

Pihe-puha, trendi kiegészítők
Remekül fel tudja dobni a nappalit vagy a hálószobát pár ízlésesen elrendezett díszpárna és szőnyeg. Ha nagyobb változtatásokat nem eszközölhetsz, mint a festés vagy az új bútorok, ezek az apró kiegészítők is új köntösbe bújtatják otthonodat. A 2019 tavasz-nyár slágerei a különféle textúrák használata (kötött takarók, bársonyos párnák, csomózott szőnyegek), a bátor mintapárosítások (mehet nyugodtan együtt a csíkos a pöttyössel!), a mustársárga és a Pantone Living Corall (élő korall) árnyalata lesznek.

Te is meg tudod csinálni
Ne félj nekiállni saját kezűleg elkészíteni egy-egy dekorációt. Már kezdetleges eszközökkel és minimális kézügyességgel is nagyon praktikus és dekoratív díszeket alkothatsz. Amellett, hogy készítésük kikapcsolódást, a végeredmény sikerélményt nyújt majd, személyes kötődést is jelentenek hosszabb távon. Ha a bútorfestést meghagynád a haladóknak, különböző üvegekből, sőt, kedvenc vizes palackjaidból is például igényes vázákat és virágtartókat készíthetsz. Ha igazán semmi jó ötleted nincsen, keress elő két karácsonyi fényfüzért, egyiket helyezd befőttes üvegbe, másik felhasználásához pedig nyomtasd ki a kedvenc képeidet és fa ruhacsipesszel rögzítsd őket az égősorra. Máris kész a tökéletes dísz, amely hangulatvilágításnak is ideális.

+1 Magadról se feledkezz meg
Ahhoz, hogy teljes legyen a tavaszi újjászületés, nem elég a környezetedet megújítanod, magadra is kiemelt figyelmet kell fordítanod. A kimerítő tavaszi nagytakarítás és dekorálás közben is igyál elég vizet, hiszen kulcsfontosságú, hogy minden nap megfelelő mennyiségű folyadékot vigyél be. Legyen otthon és útközben is nálad egy üveg smartwater, és gondoskodj folyamatosan a folyadékpótlásról. Ami pedig a legfontosabb: ne felejtsd el, hogy a változás mindig veled és belülről kezdődik, ezért, ha sikerül új, előremutató szokásokat kialakítanod – mint első lépésként a megfelelő mennyiségű folyadékbevitel - már szuper úton jársz! Csak tartsd is meg jó szokásod! 
 

2019. április 7., vasárnap

5 ezer forint felett költenek a magyar szülők húsvétkor ajándékra




.

A magyar szülők többségében 5 ezer forint felett költenek a húsvéti ajándékra idén, a nyuszi kosarában kreatív vagy szabadtéri játékot, valamint sporteszközt találnak majd a gyermekek – derült ki a REGIO JÁTÉK friss kutatásából. Az éves forgalom 12 százalékát adó húsvétkor online 8000 forint, bolti vásárlás esetén 5700 forint az átlagos kosárérték.


A magyar szülők egyharmada 5 ezer forint felett, egynegyede 3-5 ezer, egyötöde 2-3 ezer forintot költ gyermeke húsvéti ajándékára idén a REGIO JÁTÉK friss kutatása szerint. „Jellemzően kreatív- és fejlesztő, illetve szabadtéri játékokat, továbbá sportszereket vásárolnak idén a családok, de népszerű választás az építő- és társasjáték, valamint a kisautók” – mondta el Gyaraki Dávid marketingvezető. A szülők és nagyszülők is jobbára egy (30%, ill. 40%) vagy két (40-40%) különböző meglepetést rejtenek a nyuszi kosarába, szem előtt tartva a gyermek kívánságát, az ajándék hasznosságát és árát.

A felmérésből az is kiderült, hogy a megkérdezettek 54 százaléka inkább személyesen, 46 százaléka pedig webáruházban szerzi be szívesebben a játékokat. „Az éves forgalmunk nagyjából 12 százalékát adó húsvéti időszakban is igaz, hogy az online vásárlás kiadósabb, mintegy 8000 forint az átlagos kosárérték, ezzel szemben az áruházban 5700 forintot költenek egy alkalommal a vásárlók” – tette hozzá Gyaraki Dávid. A REGIO JÁTÉK előrejelzése szerint április 13-án lesznek legtöbben a játékáruházakban, és a nagypéntek előtti pár napban is megnövekedett vásárlószámra lehet számítani.

Továbbra is divat a locsolkodás

A húsvét többről is szól, mint az ajándékok bontogatásáról: a locsolkodás biztos program idén is. Tízből nyolc kislány számít a reggeli ébresztőre húsvéthétfőn a REGIO JÁTÉK felmérése alapján, és édességgel, hímes tojással, valamint pénzzel várják a locsolókat. A kisfiúk kétharmada tervez útra kelni verssel és kölnivel, és legtöbben édességgel teli zsebekkel térnek majd haza. A finomságokon túl anyagi javakban majdnem minden második (45%) kisfiú részesül, kétharmaduk ilyenkor több mint 1500 forinttal toldja meg a zsebpénzt.

************************

Top 10 legkeresettebb játék tavasszal (2019)
1. Tojásfutam társasjáték
2. Növekvő csibe vagy flamingó tojásban
3. Turbó buborékfújó
4. Zookiez unikornis plüssfigura
5. Nebulus alumínium roller
6. Natúr bogyós fahinta
7. Illatos virágtündér baba
8. Építs vagy BUMM társasjáték
9. Monster Slap társasjáték
10. Baby Secrets baba

A kutatás háttere:
A sajtóközleményben szereplő adatok a REGIO JÁTÉK saját értékesítési adatain, valamint egy frissen, 2019. március 29. és április 2. között elvégzett online kutatáson alapulnak, melyben 2154, 14 év alatti gyermeket nevelő szülőt kérdeztek meg a húsvéthoz kapcsolódó szokásairól, véleményéről.

Vállalati weboldal: http://vallalat.regiojatek.hu/

Forrás: EuroAstra
 

Zeneköltők társasága




.
Szűcs Maté

A magyar költészet napján zseniális magyar szerzők művei hallhatók a Pannon Filharmonikusok koncertjén a Kodály Központban.

Liszt, Kodály és Bartók műveiből állította össze műsorát a Pannon Filharmonikusok április 11-i koncertjére, melyen a magyar költők nagyságát is megidézve Weöres Sándor és József Attila egy-egy verse ugyancsak hallható lesz. Az est szólistája a Berlini Filharmonikusok szólóbrácsása és a genfi zeneakadémia tanára, Szűcs Máté. A zenekart a fiatal karmester generáció egyik kiemelkedő képviselője, a Liszt-díjjal frissen kitüntetett Hámori Máté dirigálja.

A koncertet két Liszt-mű keretezi. Elsőként az egyben ritkán hallható darabban – Két epizód Lenau Faustjából - Éji menet; Mefisztó keringő – a zeneszerző Faust és Mefisztó alakjának megidézésével mintegy saját ellentmondásos személyiségét is megjelenítette. Szinte egész életében foglalkoztatta a Faust-téma, de nem Goethe, hanem Lenau szemléletében. Ezt követi Kodály Zoltán (később erősen átdolgozott) zeneakadémiai diplomamunkája, a Nyári este, majd az est kuriózuma: Szűcs Máté tolmácsolásban a szóló brácsairodalom egyik legjelentősebb darabja zárja az első részt.

A darab érdekessége, hogy első alkalommal kerül bemutatásra nyilvános előadáson Bartók legendás Brácsaversenyének a Fibonacci-számsor alapján rekonstruált változata, melynek szerzője Rakos Miklós. A szólista szerint a mű nagyszerű dramaturgiai felépítésű, hatalmas a művészek érdeklődése az új verzió iránt.

 A szünet után Liszt szemléletes és grandiózus megfogalmazásában lesz hallható a Tasso című mű, mely az olasz költő, Tasso panaszát és diadalát idézi meg. A karmesteri pódiumon elsőként köszönti a pécsi közönséget a Kodály Központban Hámori Máté.

A dirigens a zenekar Titánium-évada kapcsán az alábbi gondolatokat osztotta meg:

„A titánium egy nagyon tartós, szinte megrongálhatatlan anyag. Paradox módon bennünk emberekben minden alkatrész törékeny és romlandó, egyedül a lelkünkben lobogó tűz képes romlatlan állapotban maradni a végső percig. Ehhez viszont óvnunk kell, mint ahogy a régiek óvták a házi tűzhelyet. Az én „titánium pillanatom” az a kamaszkori emlék, amikor sok önvizsgálat után rátaláltam a lelkemben lobogó tűzre. Ezt a pillanatot őrzöm, minden kincsnél jobban, és remélem, hogy a lobogása még sokáig fűteni fog belülről.”

A hangversenyre jegyek a Kodály Központ jegypénztárában és online a jegymester.hu oldalon (IDE kattintva) vásárolhatók.
 

2019. április 6., szombat

Az MTA szegedi kutatói a világ vezető evolúciós folyóiratának címlapján




.

Hogy alakulhatott a ma élő gombafajok evolúciója, voltak-e fajképződési robbanások és tömeges kihalási események, és milyen szabályszerűségek szerint alakul a gombák sokfélesége a Föld különböző pontjain? Ezeknek a kérdéseknek eredt nyomába Nagy László, Varga Torda, Krizsán Krisztina és az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontban működő Lendület Gomba Genomika és Evolúció Csoport többi tagja most megjelent tanulmányukban, mely a Nature Ecology and Evolution folyóirat címlapjára került.



A mai élőlények fajképződési események és kihalások sorozatainak köszönhetően jöttek létre. A Föld története során az ilyen események nem egyenletes sebességgel történtek: ma már elfogadott, hogy mind a növények, mind az állatok evolúciója során voltak kiemelt időszakok amikor rövid idő alatt sok fajképződés vagy sok kihalás történt, az ilyen periódusokat fajképződési robbanásokként és tömeges kihalásokként tartjuk számon.

Gombák esetében azonban a kutatók kevés ilyen információval rendelkeztek, részben azért, mert a gombák termőtestei nagyon rosszul fosszilizálódnak, így nem álltak rendelkezésre olyan fosszíliasorozatok amelyekbol rekonstruálni lehetett volna a fajképződés időbeli dinamikáját. Ebben jelentenek áttörést a törzsfák és a filogenetikai összehasonlító módszerek: egy törzsfa minden elágazása egy fajképződési eseménynek felel meg, abból pedig, hogy az elágazások milyen közel helyezkednek el egymáshoz, kiszámolható a fajképződés sebessége. A szegedi kutatók éppen ezt kihasználva vizsgálták a gombák evolúciós mintázatait.
 

Hatalmas fa, rengeteg gombával


Az ilyen vizsgálatokhoz szükség van az adott csoportot minél jobban reprezentáló evolúciós törzsfára. A nemzetközi konzorcium és több mint 60 szerző – köztük David S. Hibbett, Santiago Sanchez-Ramirez, a Joint Genome Institute munkatársai és még sokan mások – részvételével lezajlott munka alapja éppen ezért egy kiterjedt, 5284 fajt tartalmazó filogenetikai adatsor volt. Ez az adatsor az eddigi legnagyobb felbontásban fedi le az Agaricomycetes osztályt, mely a legtöbb makroszkopikus, termőtestképző gombát tartalmazza.

Maga az adatgyűjtés 4 évet vett igénybe, és számos forrásra támaszkodott. A hatalmas filogenetikai törzsfák számítása amellett, hogy elképesztő számítógépigényes folyamat, nagy kihívást jelent biológiai szempontból is: minél több faj van az adatsorban, annál nehezebb megbízható törzsfákat becsülni. Hogy a kapott törzsfák megbízhatósága nagy legyen, a szegedi kutatók teljesgenom-adatokat hívtak segítségül. A rendelkezésükre álló 106 gombagenom segítségével egy szűkebb, de nagyon megbízható filogenetikai adatsort hoztak létre, ami, kombinálva az 5284 fajt tartalmazó adatsorral nagyban növelte annak megbízhatóságát.

Hogy a szegedi kutatók a termőtestképző gombák evolúciós történetét rekonstruálni tudják, a törzsfa ághosszának az idő múlását kellett ábrázolnia. Ezt az úgynevezett molekuláris óra elvével oldották meg, azaz ha a gének mutációs rátája egyenletesen “ketyeg”, akkor a rokon fajok közötti genetikai különbség alapján megállapítható az elválásuk óta eltelt idő. A munkát nehezítette, hogy a molekuláris óra “ketyegése” ritkán egyenletes, valamint hogy óriási adatmennyiségen dolgoztak, így egyetlen eddig használt módszerrel sem volt lehetséges a gyors és precíz időkalibráció.

Ezért a Szöllősi Gergely által vezetett MTA-ELTE Lendület Evolúciós Genomika kutatócsoporttal közösen kidolgoztak egy elemzéssorozatot, amellyel elsőként a törzsfa egytizedén végeztek lassú de nagy pontosságú számításokat, később pedig ezekkel a precíz adatokkal korrigálták az egész törzsfát magába foglaló gyors, de kevésbé pontos elemzés eredményét.

Az időkalibrációt követően a szegedi kutatók megvizsgálhatták a gombák fajképződésének és kihalásának időbeli dinamikáját. Elemzésük egy jura kori, 200–145 millió évvel ezelőtti fajképződési robbanást tárt fel, amelyet számos környezeti, illetve morfológiai változással hoztak összefüggésbe. A vizsgálatba bevont 5284 gombafaj jelenkori morfológiai jellegeit és a fajok evolúciós történetét vizsgálva például azt találták, hogy a jura elején kizárólag egy rendkívül egyszerű, aljzaton elterülő, kéregszerű – úgynevezett reszupinátus – termőtest volt jellemző, míg a korszak közepén már bonyolultabb morfológiát mutató termőtesttípusok is előfordultak. Ide tartozott a legismertebb, ún. agaricoid termőtest, amit egyszerűen csak "kalaposgombaként" ismerünk.
 

Változékony kalaposok


Az adatokat tovább elemezve azt találták, hogy az agaricoid termőtestű gombák magasabb fajképződési rátával rendelkeztek, mint más, egyszerűbb morfológiát mutató gombák, tehát a kalap és a tönk kialakulása elősegíthette új fajok kialakulását és elterjedését. De a morfológiai újítások mellett a környezeti tényezők is hozzájárulhattak a fajképződési robbanáshoz. Például a kutatók által talált mintázat egybeesik egy melegebb és csapadékosabb jura kori klíma megjelenésével, valamint a nyitvatermő növények tömeges elterjedésével is. Ez utóbbi azért érdekes, mert a gombák jelentős része növényi anyagok lebontásával jut szerves szénforráshoz, ezért egy növénycsoport tömeges elterjedése indukálhatja gombafajok tömeges elterjedését, így fajképződési rátájának növekedését is. Ezzel összhangban a szegedi kutatók azt találták, hogy a jura korban élő gombafajok nagy része nyitvatermő növények szerves anyagait használva élt.
 

Kihalás másképpen


A kutatók meglepő eredményekre jutottak a termőtestképző gombák kihalási rátájának vizsgálata közben is. Nem találták például jelét annak a 65 millió évvel ezelőtt történt tömeges kihalási eseménynek (amit "Cretaceous/Tertiary Mass Extinction Event"-ként, vagy K/Pg eseményként ismerünk), melynek során számos növényi és állati csoport, köztük a dinoszauruszok jelentős része kihalt. Volt viszont bizonyíték egy jóval korábbi, jura kori tömeges kihalási eseményre.

Összességében a tanulmány rámutat arra, hogy a jura nem csak a dinoszauruszok számára volt egy kitüntetett földtörténeti kor, de a termőtestképző gombák számára is több jelentős evolúciós esemény végbement, ami a ma megfigyelhető morfológiai és ökológiai sokféleségük kialakulásához vezetett.
 



Mitől lesz igazán komplex a gomba?


A szegedi kutatók egy másik, szintén nemrég megjelent munkájukban gombák soksejtűségének komplexitási szintjeit vizsgálták, pontosabban azt, hogy milyen gének állnak a komplex soksejtűség mögött gombák esetében, és ezek az evolúció során hol jelentek meg. Arra voltak kíváncsiak, hogy a gombák soksejtű termőtesteinek – ezeket ismerjük a természetből és a boltok polcairól egyszerűen csak gombaként – kialakulása mögött milyen genetikai elemek állnak.

A termőtestek a komplex soksejtűségként ismert szerveződési szinten állnak, akár csak a makroszkopikus növények és állatok, azonban van köztük egy fontos különbség: míg utóbbiak esetében a komplex soksejtűség a teljes egyedet magába foglalja, gombák termőtestei ivaros szaporítóképletek, amelyek csak időlegesen jelennek meg.

Maga a gombaegyed a talajban él, és sokkal egyszerűbb szerveződési szinten áll, majd különböző jelek (pl. fogyóban lévő tápanyag) hatására fejleszt termőtestet. A termőtestképzés a laborban indukálható, így a folyamat élőben vizsgálható, ellentétben az állatokkal és növényekkel, ahol a soksejtűség megértéséhez több százmillió éves eseményeket kell rekonstruálni. Ezt az előnyt kihasználva a szegedi csoport több mint 200 teljes genom és 6 modellfaj génexpressziós mintázatainak összehasonlításával azonosította a komplex soksejtűség kifejlődésében részt vevő géneket, különös tekintettel azokra, amelyek több vizsgált fajban is megjelennek, vagyis evolúciósan megőrzöttek.

Számos, sejtek közötti kommunikációban, azok közti kooperációban és a génkifejeződés szabályozásában részt vevő géncsaládot azonosítottak. Az is kiderült, hogy jóllehet a gombák soksejtűsége számos hasonlóságot mutat az állatok és növények soksejtűségével, sok alapvető különbség is fennáll, többek között a komplexitást meghatározó géncsaládokban.

A gombák tehát a soksejtű élőlények egy teljesen különálló csoportját alkotják, és sok újdonságot árulhatnak még el a nagy evolúciós átmenetek genetikai hátteréről. Mivel pedig a gombák termőtestei étrendünkben is fontos szerepet töltenek be, a kutatás eredményei tudatosabb, célzott nemesítő programokon keresztül idővel a boltok polcain is megmutatkozhatnak.


Forrás: EuroAstra
 

2019. április 5., péntek

1912. április 5-én született Örkény István




"...olyan Örkényt olvasni, mint tengervízben fürödni..." Nádas Péter
 
"Emlékeim szerint, amikor Örkény István első egypercesei megjelentek, még nem létezett Közép-Európa, csupán Kelet-Európa, azaz volt, ami volt, csak még nem beszéltek róla. (Definíció: Közép-E. a divatba jött Kelet-E.) Azonnal roppant népszerűek lettek az írások, társaságban, mintha viccek volnának, mesélték, mint népdalt énekelték, és az utcán a borbélylegények is fütyülték, akár a Traviátát.
Ha pedig az ember fejből citálta a legújabbakat, hódítási esélyei megnövekedtek a nőknél (férfiaknál etc.). És ha legjobb barátunkkal arról tűnődtünk, hogy mi is az, ami a legújabb lányból hiányzik, "noha szép, de még milyen szép!, tündöklő, igézetes", akkor nehéz szívvel mondtuk ki a megoldást, az Örkény-mondatot, a lélek melege, az hiányzik belőle.
Persze ehhez még hozzá kell tenni valamit. Mit? Hogy szép. Hogy tündöklő... De valami, valami kevés, valami apróság mégis hiányzik belőle. A lélek melege, sóhajtotta aztán valamelyikünk."
forrás: Esterházy Péter: "Úgy kell rúgni, művészkém" (Élet és Irodalom 2002. november 15.) 
 

Üzenet a palackban - Kihalásztatott a Csendes-óceánból

"Innen, a déli szélesség 17., a nyugati hosszúság 151. fokáról körülbelül az Otahiti szigetek magasságából, igen rossz időjárási viszonyok között, az éjszaka sűrű sötétjében, tomboló szélben, zuhogó esőben, az erős hullámverésben hánykolódva, amikor már a többi magyar, csupa derék matróz, a tengerbe veszett, én egészen véletlenül rájöttem arra, hogy ha a két karomat előrelököm, és, mintha eveznék, hátracsapom, a lábamat pedig, ahogy a békák ugrálnak, széjjelrúgom, akkor, ahelyett hogy én is elmerülnék, és a vízbe fulladnék, a felszínen bírom tartani magam.
Drága földieim, felsőpáhokiak! Létezik ez? Tudtatok róla? És ha tudtatok, miért nem szóltatok? Ha még tíz percig kibírom szusszal, talán idetéved egy hajó, és észrevesz, és kiment. De ha nem, akkor ezúton üzenem minden hőn szeretett honfitársamnak: Becze Benedek vagyok! Magyarok! Halló! Figyelem!
Hallgassatok szómra, és ha hasonló bajba keveredtek, kezetekkel-lábatokkal kapálózzatok, nehogy a hullámok elnyeljenek. Menyemet, fiamat üdvözlöm, és Isten óvja a szép magyar hazát!"