2017. március 7., kedd
Oláh Vilmos kurzusa a Miskolci Nemzeti Színházban
Világhírű hegedűművész tart kurzust a Miskolci Nemzeti Színház zenekarának márciusban. Oláh Vilmos az együttes vonósainak hangszertudását egyéni és csoportos foglalkozásokon igyekszik még jobbá tenni a teátrumban töltött négy nap alatt. A közös munka eredményét a márciusi Kakaókoncerten közönség előtt is bemutatják.
Március 7-11 között a Miskolci Nemzeti Színház vendége lesz Oláh Vilmos, a Magyar Rádió zenekarának koncertmestere. A nemzetközi hírű hegedűművész a teátrum zenekarának vonós tagjai számára tart kurzust csoportos és egyéni foglalkozásokon. A kurzus záró eseménye március 11-én, a színház már hagyománnyá vált programsorozatán, a Kakaókoncerten lesz, ahol a négy napos közös munka eredményét is hallhatja majd a közönség. (Kakaókoncert: a Miskolci Nemzeti Színház zenekarának beavató örömzenéje gyerekeknek és azoknak, akiket magukkal hoznak)
Oláh Vilmos Lajtha- és Dohnányi-díjas hegedűművész több hazai és külföldi zenei verseny győztese, szólistaként négy földrészen is játszott már. A számos fesztivál és zenei főváros mellett olyan különleges helyeken képviselhette a magyar kultúrát, mint Kuba, Vietnam, Katar, India, Thaiföld, Libanon, Kína, Tajvan. Professzorként pedig kurzusokat vezetett Peking, Tajpej, Havanna, Saigon, Hanoi, Bangkok, Delhi, Kalkutta és Montana zenei intézményeiben. 2010 óta a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát és a Siam Filharmonikus Zenekart első koncertmesterként irányítja.
Pályájáról egész estés életrajzi film is készült The violine alone címmel a PBS amerikai csatorna gondozásában.
A hamarosan bemutatásra kerülő film főszerepét maga a művész alakítja.
2017. március 11. 11:00
Kakaókoncert
Miskolci Nemzeti Színház
Miskolc, Déryné u. 1.
http://mnsz.hu
Forrás: EuroAstra
2017. március 6., hétfő
Csillagászati Hét a Zsolnay Negyedben
Van-e élet a Földön kívül? Mit higgyünk el a hollywoodi sci-fi filmekből? Hol tart most az űrbányászat? Ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk a Csillagászati Héten március 6-12. között a Zsolnay Kulturális Negyedben.
Az ország különböző pontjairól érkező csillagászok előadásai mellett lesznek planetáriumi bemutatók, távcsöves megfigyelések, földönkívüli kísérletek, gyerekfoglalkozások és állatsimogató. Négy meghívott előadó is emeli a Csillagászati Hét fényét, köztük dr. Kiss L. László csillagász, akadémikus, az MTA levelező tagja, akiről még egy aszteroidát is elneveztek. A neves szakember előadásában körüljárja a Földön kívüli élet lehetőségeit. A kutatás egyik legizgalmasabb része a Naprendszeren túli égitestek megfigyelése. Az egyre érzékenyebb műszereknek hála a csillagászat rohamosan fejlődik, és ennek a fejlődésnek Kiss László maga is kulcsfigurája.
A tavalyi év tudományos világszenzációja a gravitációs hullámok első kimutatása volt, amelyben magyar kutatók is részt vettek. Ennek apropóján dr. Hegedüs Tibor csillagász, a Bács-Kiskun Megyei Csillagvizsgáló igazgatója áttekinti, hogy a most szerzett legújabb bizonyítékon felül milyenekkel szolgálnak még a bolygók és a csillagok.
Bolygóközi kapzsiság - az űrbányászat technikai lehetőségei, jogi és erkölcsi aggályai címmel tart előadást dr. Both Előd csillagász, a Magyar Asztronautikai Társaság alelnöke.
Dr. Hoffmann Gyula előadása az élet eredetével foglalkozik, míg dr. Pirkhoffer Ervin segít eligazodni, hogy mekkora valóságalapja van például a Csillagok között, a Mentőexpedíció, az Utazók vagy a legújabb Star Wars film jeleneteinek.
Az előadásokat minden nap planetáriumi bemutatók egészítik ki, hétvégén pedig izgalmas csillagászati-ismeretterjesztő programok várják a kicsiket és nagyokat. Részt vehetnek az Ég és Föld titkai című ismeretterjesztő előadáson, amelyen igazi mamutfogat és meteoritot is kézbe vehetnek. A Varázsóra földöntúli kísérletei során az érdeklődők „elhagyják a Földet": kísérleteket végeznek a légkörön kívül, vizsgálódnak a súlytalanság állapotában és sétálnak a Marson. Sőt, megfejtik a jedi lovagok kardjainak titkát is!
A gyerekek ingyenes csillagászati foglalkozáson vehetnek részt és biztonságos napfolt megfigyelést végezhetnek távcsővel. A Pécsi Állatkert közreműködésével Ha unod az Uránuszt, nézd meg a varánuszt! címmel foglalkozás és állatsimogató várja a kicsiket.
A programok a Zsolnay Kulturális Negyed Planetáriumában és Látogatóközpontjában zajlanak. A Nyerj római utazást a Planetáriummal nyereményjátékban a Csillagászati Hét programjaival is részt vehetnek a látogatók.
2017. március 6-12.
Csillagászati Hét
Pécs
Zsolnay Negyed - Planetárium
http://www.pecsprogram.hu/program/Csillagaszati_Het_2017/2017-03-06/17:00
http://zsolnaynegyed.hu/planetarium
http://facebook.com/zsolnaynegyed
Forrás: EuroAstra
Egy fontos dátum a bornaptárba: Badacsony New Yorkban április 5-én
A Badacsonyi Borvidék színe-java ismét egy emberként mozdul meg és mutatkozik be a „Világ Legszebb Kávéházában", az impozáns New York Palotában.
Badacsonytomaj, a borvidék központja éppen 30 évvel ezelőtt nyerte el a „Szőlő és Bor Nemzetközi Városa" kitüntető címet. Idén erre a díjra esik a fókusz: előtérbe kerülnek a muzeális borok, a badacsonyi borászaink személyesen töltik a friss és régi évjáratok nagy borait szakmai partnereik és a borkedvelők poharaiba.
Kitűnő alkalom ez, hogy az érdeklődők megismerhessék a helyi termelőket, a borász szakma kiemelkedő képviselőit, kérdéseikre közvetlenül tőlük kapjanak választ. A kisebb borászatoktól a legnagyobbakig, a kézműves termelőktől a nagy pincészetekig mindenki jelen lesz, hogy az általuk kínált válogatott borok kóstolása, és a velük való beszélgetés által elevenedjen meg a Badacsonyi borvidék hangulata. A kóstolón résztvevő borokat egy borászokból álló bizottság vakkóstoló során előminősíti, annak érdekében, hogy a rendezvény vendégei kizárólag a borvidéki kínálat legjavával találkozzanak.
„A 30 éves jubileum kapcsán döntöttünk úgy, hogy idén pincéink rejtett kincseit, többek között muzeális borokat mutatunk be" - mondta Váli Péter elnökségi tag, a szervező Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület részéről, akik a Badacsonyi Borvidéki Borút Egyesület borászainak aktív közreműködésével szervezik meg a borvidék bemutatkozását.
A tavalyi évhez hasonlóan mesterkurzusok is színesítik a rendezvényt, amelyeket neves szakemberek tartanak majd. A szervezők ígérik, hogy izgalmasak lesznek az előadók, a témák, és a borok is.
15 és 16 óra között a szakmai partnereket és a sajtó képviselőit fogadják a borászatok, 16 órától minden borkedvelőt vár az exkluzív kóstoló, mindössze 5.900 Forintért.
A helyszínen már csak korlátozott számban lehet belépőt vásárolni 6.900 forintos áron.
Jegyeket a rendezvényre és a mesterkurzusokra március 7-től lehet elővételben vásárolni az alábbi oldalon.
2017. április 5. 16:00-21:00
Badacsony New Yorkban
New York Palota
www.kostolo.badacsony.com
https://www.facebook.com/events/1956363104597949
Forrás: EuroAstra
Megrögzött szokásaink
Végre egy dolog, amiben teljes egyetértés van az orvosok és a természetgyógyászok között. A hal egészséges étel! Ennek ellenére nagyon keveset eszünk belőle. Karácsonykor halászlé és rántott ponty, aztán hosszú szünet.
![]() |
| Plakát 1930-ból |
És ez így megy már száz éve. Az egészségügyi kormányzatok próbálkoznak ezzel-azzal. A legegyszerűbb, ami nem kerül sokba, a propaganda. Az idősebbek emlékeznek még az ötven évvel ezelőtti szlogenre: „Egyél halat, a legjobb falat!" Hát ez bizony gyengécske ötlet volt, olyasmi, mint a „Cipőt a cipőboltból!" Akkor már ötletesebb a sokkal régebbi plakát, egy ponty és egy tehén párbeszéde. „Mondja marha, miért oly bús? Olcsóbb a ponty, mint a hús." De amilyen megrögzött szokásaink vannak, nem változtattunk táplálkozási szokásainkon egy jottányit sem.
Pedig a szlogen kevés. Adjon támogatást az állam! Adott is. A halhús áfájának 5 százalékra való csökkentése lendületet adhat a magyar akvakultúrának (vízművelés, haltenyésztés), a halászati termékek előállításának, és segíti a fogyasztás növekedését. Nyilatkozta a szép nevű Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet elnöke. De volt ellentámadás is.
Négy évvel ezelőtt nagy vihart kavart vendéglátós körökben, hogy leállították a halászatot a Balatonon. Az ellenzők rögtön támadtak azzal érvelve, hogy a horgászat minden szépsége mellett csupán hobbi, míg a halászat embereknek ad megélhetési lehetőséget. Erre jött a viszontválasz. A mértéktelen halászat következtében jelentősen csökken természetes vizeink, elsősorban a Balaton őshonos halállománya. Nem úgy van az! Áfacsökkentést inkább a fürdőturizmusnál kellene alkalmazni..A kereskedők úgyis „lenyelik" a differenciát. A vevő nem vesz észre semmit. Nem úgy van az! A fürdőturizmus számára kívánatos tiszta víz ugyanis táplálékforrás-hiányt jelent a halak számára.
A csata még nem dőlt el a halászok, horgászok, haltenyésztők, halárusok, vízi turizmust fejleszteni szándékozók, ökológusok, természetvédők között. Addig is adjuk fel megrögzött szokásainkat bátran és együnk minél több halat. Nagyon egészséges.
Láng Róbert - EuroAstra
2017. március 5., vasárnap
Az Utazás Kiállításon mutatta be a hajóprogramokkal kapcsolatos újdonságait a BAHART
Az idei év nagy kedvence a Playmobil hajójegy lesz a Balatonon, megújul a tavaly bevezetett Varázshajó néven futó gyerekhajó és tovább bővül a programhajó kínálat!
2017. március 2-5. között a Balatoni Hajózási Zrt. is részt vett a budapesti Utazás Kiállításon, ahol március 2-án a balatoni régiós standon hajót formáló torta ünnepélyes felvágásával mutatta be új hajós programjait és szolgáltatásait a társaság, köztük az idei év nagy kedvencét a Playmobil hajójegyet.
A BAHART jegypénztárakban már tavasszal elérhetők lesznek a gyerekkorosztálynak kínált kombinált Playmobil jegyek, melyek megvásárlásakor az utasok az adott hajós szolgáltatás menetjegyén kívül a népszerű gyártó játékfigurái közül is választhatnak. Az idei új együttműködés jegyében Playmobil és a Piatnik játszósarokkal egészül ki a Balatoni Hajózási Zrt. nyári Mastercard Varázshajó programja, valamint több hajón és kikötőben is találkozhatnak a családosok, fiatalok a népszerű figurákkal, kártya- és társasjátékokkal. A BAHART ezzel kívánja még tartalmasabbá tenni a hajós utazást, hajós élményeket.
A BAHART a stratégiájában meghatározott célkitűzések mentén arra törekszik, hogy a 2017-es hajózási szezonban tovább bővítse a szolgáltatástartalmat, mind a hajóutak során, mind pedig a kikötőkben. A menetrendi és sétahajózás biztosítása mellett, idén tovább bővül a BAHART egyéb hajós programkínálata, így játszósarokkal egészül ki a Varázshajó néven ismert saját gyerekhajó program, sok év kihagyás után újra találkozhat a közönség Operett hajóval a Balatonon, emellett több kikötőből borkóstolóval színesített sétahajók, esténként bulihajók indulnak.
2017-ben is lesz Balatoni Minimax Gyerekhajó, illetve minden bizonnyal kedvelt lesz a nyári péntek esti meglepetés programot kínáló élményhajó is Siófokon.
www.balatonihajozas.hu
Erre érdemes figyelniük az utazni készülőknek
A naptári tavasz beköszöntével, a jelenleg is zajló Utazás kiállítás kapunyitásával megkezdődött az irodák nyári utazási csomagjainak tömeges értékesítési időszaka. Bár a hazai utazási irodák tevékenysége kapcsán fogyasztóvédelmi szempontból kirívó szabálytalansággal ritkán találkozunk, a problémamentes nyaralás érdekében utazási csomagok vásárlása esetén mindenképpen érdemes néhány fontos szempontot szem előtt tartani. E tényezőket összegzi a CP Contact alábbi összefoglalója.
A KSH adatai szerint az utazni vágyók évente mintegy 4 millió vendégéjszakát vesznek igénybe utazási csomagok keretében a hazai piacon működő több mint 1300 utazásszervező- és közvetítő vállalkozáson keresztül. A szolgáltatók száma tehát igen nagy, szolgáltatásuk minősége is igen eltérő. Mivel általában nagy összegű, több százezres vagy milliós összegek befizetéséről döntünk, az utazási szerződés aláírása előtt annak alapos áttanulmányozása mellett az is fontos, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy az adott irodát nyilvántartja és engedélyezte-e a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal.
Amikor a meghirdetett árból ki sem juthatunk a helyszínre
A mai napig léteznek olyan utazási irodák, amelyek olyan díjjal hirdetik az utazásaikat, amelyekből nem csupán a fakultatív programok díját hagyják ki, hanem olyan kötelezően fizetendő elemeket is, mint például a repülőtéri illeték, idegenforgalmi adó, stb. Ezek megfizetése persze elengedhetetlen az utas számára, így a végösszeg gyakran akár 30-40 százalékkal is magasabb lesz, amikor a befizetésre sor kerül. Ez a hirdetésekben a fogyasztó megtévesztésére alkalmas lehet, ezért az ügyfelek tisztességes tájékoztatása érdekében fontos előrelépés lenne, ha az irodák minél szélesebb köre tüntetné fel hirdetéseiben a teljes fizetendő költséget.
Indulás előtt két hónappal már nincs következmény nélküli visszamondás
„Az utazási szerződéseket szabályozó kormányrendelet immár elavult, a modern fogyasztói szokásoktól távol álló szabályokat tartalmaz - mutat rá Siklósi Máté, a CP Contact ügyvezető partnere. - Lehetőséget ad például az irodáknak arra, hogy 60 napon belüli elállás esetén már ne fizessék vissza az ügyfél számára a teljes befizetett díjösszeget, 35 nappal az utazás előtt pedig akár egy fillért sem kell visszatéríteniük. Eközben a szálláshely-közvetítő oldalak akár az elutazás előtt egy nappal is engedik a következmények nélküli visszamondást. Ezekkel szemben egy utazási szerződés keretein belül foglalt csomag tulajdonosa egyszerűbb utak (például szálláshely-foglalás) esetében indokolatlanul nagy hátrányba kerül."
Ezzel szemben az utazási irodának még az elutazás előtt 20 nappal is jogában áll elállni az utazási szerződéstől, akár arra való hivatkozással is, hogy nem jött össze a kellő létszám az útra.
Ha mégis sztornózni kell...
Számos utazási iroda fizetteti meg utasaival az útlemondás vagy más néven sztornó biztosítást. Bár sok kockázatot lefed (baleset, betegség, betörés, rablás vagy munkanélküliség esetén is visszatéríti az utazás költségét), a sztornó biztosításra egyes esetekben hiába próbálunk támaszkodni.
- Baleset és betegség esetén saját magunkon kívül csak házastárs, egyenes ági rokon, esetleg házastárs testvére problémája esetén érvényesíthető ez a védelem (de például olyan munkatársé esetén nem, akinek távolléte miatt nem utazhatunk el)
- A megkötés időpontjában már várandós utas nem számíthat a sztornó biztosítás védelmére
- Ha a célországban terrorcselekmény történik, vagy politikai zavargások zajlanak, lemondás esetén szintén hiába várjuk a biztosító térítését. Emiatt is célszerű előre tájékozódni az adott ország közállapotai felől.
- Az ismert, illetve egy éven belül kezelt betegségekre szintén nem nyújt védelmet az útlemondási biztosítás
Az utas jogai utazási csomag vásárlása esetén
Fontos tisztában lenni azzal, hogy probléma esetén milyen jogokra támaszkodhatunk az utazási irodával szemben:
1. A csomag összes szolgáltatásáért az utazási iroda felel
2. A csomag akadályoztatás esetén tetszőlegesen átruházható
3. Az utazás ára legkésőbb az indulás előtt három héttel (20 nap) változtatható meg
4. Ha a csomagban az utazás megkezdéséig alapvető elem módosul (például az ár több mint 8 százalékkal magasabb lesz vagy alacsonyabb kategóriájú szállást biztosítanak), a szerződéstől elállhatunk 100 százalék visszatérítés mellett
5. Probléma esetén az irodának gyors segítséget kell tudni biztosítania, amennyiben azt egy előre megkapott segélyszámon keresztül jelezzük
6. Csőd esetén a befizetett összeg visszajár, emellett az utazásszervezőnek gondoskodnia kell a kint rekedt utasok hazajuttatásáról is.
Forrás: EuroAstra
2017. március 4., szombat
Életre kelt avarok - régészeti kiállítás
A Magyar Nemzeti Múzeum 2017. március 3-án nyílt Életre kelt avarok című régészeti kiállítása nemcsak témája és bemutatási módja miatt izgalmas, hanem azért is, mert egy nemzetközi tudományos projekt eredményeinek első, látványos bemutatója.
Hatalmas földrajzi távolságokon át vándorló népcsoportok, új vallási eszmék térhódítása, átalakulóban lévő társadalmi és politikai rendszerek - a kora középkori Európa közelebb áll modern világunkhoz, mint gondolnánk. Ezért született meg az Európai Unió támogatásával a Connecting Early Medieval Collections (CEMEC) projekt. Célja, hogy hét európai ország múzeumi és kulturális intézményei - köztük a Magyar Nemzeti Múzeum - kora középkori gyűjteményeiből válogatva, kiemelkedő műtárgyak segítségével keresse meg e színpompás európai mozaik egymáshoz illeszkedő darabjait. Az Életre kelt avarok című tárlat, amelyen a Kárpát-medence kora középkora kerül a középpontba, a CEMEC projekt során 2017 és 2019 között megrendezendő három nagy nemzetközi kiállítást (Amszterdam, Athén és Bonn) megelőző kisebb, regionális bemutatkozó alkalmak egyike.
A kiállításon az avarok két, egymást kiegészítő, egymással ellentétes szemszögű történeten keresztül kelnek életre. Egyik főszereplőnk egy fiatalságát a Kárpát-medencei avar uralom fénykorában megélő, harcosként minden bizonnyal Bizáncot is megjárt avar úr, akinek gazdagon felszerelt sírjára Kunágotán bukkantak a 19. század közepén. Az előkelő férfit kincstára legkiemelkedőbb darabjaival bocsátották utolsó útjára, amelyek között ott vannak a hagyományos sztyeppei ízlésű tárgyak és az értékes mediterrán importdarabok egyaránt - utóbbiak az avar elit messzire ható kapcsolatrendszerének bizonyítékai a korabeli Európa más vidékei felé.
A második történet főszereplője két, valószínűleg germán származású hölgy, akik egykor a mai Kölked mellett állt faluban éltek a 7. század első felében. Párját ritkító szépségű ékszereik alapján igen előkelők voltak, s messze nyúló kapcsolatokkal rendelkeztek a késő antik világ és a formálódó kora középkori Európa irányába. A korai avar birodalomban élő különféle - azaz nem csak avar eredetű - népességek között fontos helyet foglalt el a kiállításon bemutatandó kölkedi közösség.
A CEMEC projektben közreműködő műszaki partnerek jóvoltából az „Életre kelt avarokat" a 21. század legkorszerűbb technikája hozza közelebb az érdeklődőkhöz: interaktív panoramikus idővonal, holografikus kivetítések, 3D modellek, fény- és hangeffektek teszik teljessé a látogatói élményt.
Az április közepéig nyitva tartó kiállításhoz a Kelts életre egy avar falut! című családi program kapcsolódik szombatonként (első alkalom 2017. 03. 4-én lesz két turnusban 14 és 16 órától), illetve kurátori tárlatvezetésekre számíthatnak a látogatók. Az időpontokról a múzeum weboldalán tájékozódhatnak: http://mnm.hu/hu/programok
A CEMEC projektről: http://www.nyeromagyarok.eu/magyar-nemzeti-muzeum.html
Megnyílt a 6. HTCC Afrika Expo
Abdoul Camara ismert szenegáli táncművész, a Ballet Camara vezetője oroszlánná változva, majd óriás tökedényen szaltózva kápráztatja el a közönséget naponta többször az Afrika expón. Jaksity Kata és Kembe Sorel idén afrikai élményeikről mesélnek az érdeklődőknek. A hatodik Afrika vásáron huszonnégy kiállító 17 afrikai országot mutat be a Hungexpo területén, az Utazz Afrikába Utazási Iroda szervezésében. A fekete kontinens titkai ezúttal a magyar közönségnek is feltárulnak, az ezüsthátú gorillák szokásaitól a sabar dob megszólaltatásáig. A Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ (HTCC) munkatársai pedig a hazai vállalkozókat segítik, hogy többet és eredményesebben üzleteljenek afrikai cégekkel, intézményekkel. A non-profit szervezetek standján afrikai diákokat és művészpalántákat lehet támogatni, önkéntes programokról lehet tájékozódni.
Mi itt mindannyian hiszünk Afrikában! - mondta az idei, immár 6. Arika Expo megnyitóján Szilasi Ildikó Afrika-szakértő. Az esemény előkelő voltát mutatja, hogy több afrikai ország - Marokkó, Algéria, Angola, a Dél-Afrikai Köztársaság, Szudán - nagykövete is részt vett a megnyitón. Orosz Péter, a HTCC hálózatfejlesztési igazgatója arról beszélt, hogy mekkora öröm köszönteni az afrikai országokat és kiállítóikat és reméli, hogy az Afrika Expo hozzá fog járulni ahhoz, hogy közelebb hozza a kontinenst és lakóit a magyar emberekhez. A fő támogató, a HTCC alapítója, Balogh Sándor köszöntőjében felolvasta a fővédnök, Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter levelét. A miniszter egyebek közt arról írt, hogy az afrikai kontinens kiváló lehetőségekkel várja a külföldi befektetőket, köztük a magyarokat.
www.afrikaexpo.hu
Forrás: EuroAstra
2017. március 3., péntek
Sony World Photography Awards 2017
Hlinka Zsolt fényképész munkáját is elismerték a világ legnagyobb fotóversenyén. 2017. február 28-án a 2017-es Sony World Photography Awards szakmai zsűrije a legjobbak közé választotta Hlinka Zsolt magyar fotós "Városi Szimmetria (Urban Symmetry)" elnevezésű sorozatát, amely így a világ 10 legjobbja közé került a Professzionális Építészet kategóriában.
183 országból több mint 227 000 pályázat érkezett az idei Sony World Photography Awards fotóversenyre. Hlinka Zsolt az egyedüli magyar fotográfus, akinek a munkáját a legjobb 10 közé sorolták a Professzionális, Nyílt, Ifjúsági és Diák Fókusz kategóriákban. A zsűri további négy magyar fotós munkáját emelte ki a többi pályamunka közül (kategóriájukban a legjobb 50 helyezett közé kerültek).
A Professzionális kategória szakmai zsűrije a legjobb, 5-10 képből álló portfóliókat választotta ki, amelyek a kortárs fotóművészetet leginkább reprezentálják.
Zsolt gyönyörű, "Városi Szimmetria" elnevezésű fotósorozata a Duna partján elhelyezkedő épületeket mutatja be. A természetes környezetükből kiragadta az épületeket a művész, és azokat olyan tónusokkal helyezte semleges háttérre, amellyel az egymástól független építmények egyedi karaktereit hangsúlyozza. Közelebbről nézve felfedezhetjük, hogy a képek nem a valóság pontos másolatai, inkább az épületek tükröződései, ezáltal tökéletes szimmetriát alakítanak ki a fotón. A sorozat teljesen lenyűgözte a zsűrit azzal, hogy az építész fotográfia jellegzetes motívumait különleges interpretációban ábrázolja.
"Hatalmas meglepetésként ért, amikor megtudtam, hogy egy ilyen nagy jelentőségű versenyen értem el előkelő helyezést. Nagyon boldog vagyok, mivel most nyújtottam be először pályázatot, ráadásul a díjnyertes képsorozat a kedvenc munkám. Megtiszteltetésnek érzem, hogy a képeim ekkora sikert arattak olyan sok másik fotográfus munkái között" - mondta el az elismerésre reagálva Hlinka Zsolt.
A magyar fotós most a Professzionális Építész kategória, valamint a legnagyobb elismerést jelentő Sony World Photography Awards Az Év Fotográfusa díjáért száll harcba.
A győzteseket 2017. április 20-án, csütörtökön fogják kihirdetni Londonban.
A nyeremények között pedig a Sony legújabb digitális képalkotó eszközei, valamint a díjátadóra szóló utazás mellett a 25 000 dolláros fődíj is szerepel.
Hlinka Zsolt munkáit Londonban, a Sony World Photography Awards és Martin Parr - 2017 kiállításon is bemutatják április 21. és május 7. között a többi kiválasztott, elismert és nyertes alkotással együtt.
További elismerések
A Sony World Photography Awards zsűrije további négy, a Nyílt kategóriában pályázó magyar fotós munkáját is elismerte, akiknek munkáit a világ legjobb 50 alkotása közé sorolták:
- Ilyés Zalán (Székelyudvarhely), Portré kategória
- Csoboth Dina (Budapest, Londonban él), Digitális Manipulált Fotók és Portré kategória
- Csákvári Péter (Oroszlány, Budapesten él), Csendélet kategória
- Kercz Tibor (Érd), Mozgás és Vadvilág kategória
A World Photography Organisation 2017-ben fennállásának tízedik évfordulóját ünnepli a Sony World Photography Awards-on névadó szponzorával, a Sony-val, mellyel partneri együttműködése szintén tíz éve tart.
A fotóverseny minden évben a legjobb kortárs fotográfusok munkásságát ismeri el az előző évben készített, és a fotópályázat négy kategóriájába - Professzionális, Nyílt, Ifjúsági és Diák Fókusz - beküldött pályázatok értékelésével. A versenyen 49 nemzet képviselteti magát, a 2017-es shortlistesek a díjátadó nemzetközi jelenlétét erősítik, különleges lehetőséget biztosítva a legjobb fotósok munkáinak bemutatására a világ minden tájáról.
A négy kategória mindegyikét anonim módon értékelik nemzetközileg elismert szakemberek, akiket a World Photography Organisation nagy figyelemmel választ ki.
A 2017-es zsűritagok teljes listája:
https://www.worldphoto.org/sony-world-photography-awards/2017-judges
A kategóriák shortlistes és elismert publikálható fényképei:
www.worldphoto.org/press
Összesen 227 596 nevezés érkezett a 2017-es Sony World Photography Awards fotópályázatára:
o Professzionális versenyben: 110 270 nevezés
o Nyílt versenyben: 105 692 nevezés
o Ifjúsági versenyben: 11 634 nevezés
A Sony World Photography Awards közelgő fontos eseményei:
- 2017. március 28. - A Nyílt verseny győzteseinek és a Nemzeti díj nyertesének kihirdetése
- 2017. április 20. - Az Év Fotográfusa díj és a Professzionális kategóriák győztesei mellett londoni díjátadó ünnepségen kihirdetik a Nyílt, Ifjúsági és a Diák Fókusz Év Fotósa díjakat is.
- 2017. április 21. - május 7. - Sony World Photography Awards és Martin Parr - 2017 kiállítás a Somerset House-ban, Londonban
http://www.sony.net
https://www.worldphoto.org
Forrás: EuroAstra
Premier az Újszínházban - Sári bíró
Van, amit nem lehet megunni, és Móricz Zsigmond klasszikus vígjátéka pontosan ilyen. A Sári bíró főszereplője valójában nem a falu első embere, hanem annak felesége, aki a háttérből irányítja ura tevékenységét. Diktál, nemcsak a családnak, a falunak is.
Ezért is biggyesztik a férj tisztsége mellé a helybéliek az asszony keresztnevét, és ő kénytelen viselni a Sári bíró csúfnevet 30 éven át. Azonban újra bíróválasztásra készül a település. A bíróné minden követ megmozgat azért, hogy a férje tovább viselje hivatalát. A bíró szívesen szabadulna székétől, de az asszony nem engedi. Most ő egyengeti férje útját a választáson. A bíró kénytelen összefogni fiával, Jóskával, aki szerelmes az ellenjelölt Pengő Kovács lányába, Lizibe. A fiatalok csak akkor lehetnek egymáséi, ha Pengő Kovács nyeri a bírói tisztet egyhangú szavazással. A két vetélytárs gyermekei egymást szeretik és szövetkeznek a háttérben...
A finom humorral átszőtt színművet a népies nyelvezet teszi teljessé, az Újszínház pedig fantasztikus szereposztásban állítja színpadra a nagyszerű alkotást. A hatalomvágyó feleséget Esztergályos Cecília alakítja, bíráskodástól szabadulni vágyó hitvestársát pedig ifj. Jászai László játssza.
Móricz Zsigmond: Sári bíró
Sári bíró - ifj. Jászai László
A bíróné - Esztergályos Cecília
Jóska, a fiúk - Almási Sándor
Pengő Kovács - Szakács Tibor
Lizi, a lánya - Orosz Csenge eh.
Gedi - Fehérvári Péter
Terka - Pikali Gerda
Pista, a gyereke - Csontos Péter/Jánoska Márk
Manci - Török Sára eh.
Veroni - Bordán Irén
Hajdók sógor - Vass György
Varnyu - Incze József
Tügyi - Nagy Zoltán
Tarcali - Tóth Tamás
Tokaji - Jánosi Dávid
Csobaji - Szarvas Attila
Gügye - Kazári András eh.
Rendező: Nagy Viktor
2017. március 3. 19:00 - Bemutató
Újszínház
Budapest, Paulay Ede utca 35.
http://www.ujszinhaz.hu
Forrás: EuroAstra
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)













