2016. október 4., kedd
II. Óbudai Kézőművészeti Tárlat
A 2016. szeptember 30-án megnyílt Óbudai Képzőművészeti Tárlaton a Magyar Képzőművészeti Egyetem több oktatója: Bukta Imre, Filp Csaba, Gaál József, Horváth Dániel, Kósa János és Szabó Franciska is szerepel. A kurátor Szurcsik József, az MKE Grafika Tanszékének vezetője.
Kiállító művészek:
Bakos Ildikó, Baksai József, Bikácsi Daniella, Bohus Zoltán, Bukta Imre, Fehér László, Filp Csaba, Gaál József, Gábor István, Gerber Pál, Horváth Dániel, Jagicza Patrícia, Kótai Tamás, Kósa János, Orosz István, Palkó Tibor, Papageorgiu Andrea, Somody Péter, Sulyok Gabriella, Szabó Ábel, Szabó Franciska, Szemadám György, Szotyory László, Tölg-Molnár Zoltán, Ujházi Péter, Verebes György
„A kortárs képzőművészet alkotói a múlt és a jövő találkozópontján a jelen kor kihívásainak kérdéseire kívánnak válaszokat adni a művészetük egyéni nyelvén.
A kiállításon olyan egyéni, személyes művészi megközelítéseket mutatunk be, amelyek az antikvitás máig élő, tárgyi emlékeivel és szellemiségével ható vagy talán éppen feledésbe merülő világához kapcsolódnak. Egyéni módokon reflektálnak a központ és a provincia, a teljesség és a periféria, a múlt és jelen, az elmúlás és megmaradás kérdésköreire és még számos sajátos jelenségre, amelyek Aquincumhoz, a hely szelleméhez s Óbudához köthetők. A legkülönbözőbb féle alkotói utak bemutatásának fontos célja az is, hogy ezzel a tematikus és meghívásos kiállítással egy évente megrendezendő rangos képzőművészeti találkozó hagyományát teremtsük meg a jövőben."
„Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata 2016-ban rendezi meg - jelenlegi formájában - a második tematikus tárlatát, amelynek Óbuda patinás Fő terén a nem rég megújult önkormányzati épületben található Esernyős Galéria ad otthont.
Ennek a kiállításnak a témája szorosan kötődik a III. kerület "szívének" is nevezhető Aquincumhoz és Óbuda különleges, antikvitásba visszavezető múltjához, gyökereihez.
Az „Óbuda-Aquincum, személyes utak egy antik világba" címmel meghirdetett tárlat olyan egyéni, személyes művészi megközelítéseket kíván bemutatni, amelyek az antikvitás máig élő, tárgyi emlékeivel és szellemiségével ható vagy talán éppen feledésbe merülő világához kapcsolódnak.
Óbuda valóban sajátos hely. A régmúlt és a jelen drámai találkozása mutatkozott meg itt a 70-es évek "településfejlesztési" szisztémája és "városrendezése" során.
Fiatalemberként magam is tanúja voltam a nagyszabású bontás és építkezés időszakának. A Flórián téri buszmegállóból nap mint nap figyelemmel követtem, ahogyan az ódon kisváros még római kori méretes mészköveket is őrző, apró házainak szisztematikus lerombolásával egyidejűleg a beton panelek mára lassan ugyancsak múltat idéző kolosszusait felépítették a fényes, új jövő reményében. Az európai „világtörténelem", az ókori kultúra nyomai itt még máig fellelhetőek, Aquincum kövei így ma is létező, valóságos és fontos kapcsolatot biztosítanak az emberiség egyik jellemző történelmi időszakához, az európai kultúra történetéhez, ezen belül pedig saját múltunkhoz is.
Ezen a kortárs képzőművészeti kiállításon bemutatott művek az antikvitás jelenlétére, a múlthoz való viszonyra vagy tágabb értelemben az elmúlásra és megmaradásra irányítják a figyelmünket. Egyéni módokon reflektálnak a központ és a provincia, a teljesség és a periféria, a múlt és jelen, az elmúlás és megmaradás kérdésköreire és még számos sajátos jelenségre, amelyek Aquincumhoz, a hely szelleméhez s Óbudához köthetők.
Az „Óbuda - Aquincum, személyes utak egy antik világba" című kiállításra, a II. Óbudai Képzőművészeti Tárlatra egy szakemberekből álló, 5 tagú kuratórium körültekintő diskurzusa nyomán körvonalazódott és alakult ki végül a kiállításra felkért művészek köre.
A válogatás különféle alkotói módszerrel dolgozó, eltérő mentalitású művészeket gyűjtött egymás mellé, ezáltal változatos képet kínálva a nézőknek a felvetett téma sokoldalú megközelítésére. A legkülönbözőbb féle alkotói utak bemutatásának fontos célja az is, hogy ezzel a tematikus és meghívásos kiállítással egy évente megrendezendő rangos képzőművészeti találkozó hagyománya teremtődjön meg a jövőben.
Ezúttal a hazai kortárs képzőművészet 26 jelentős alkotója 36 művét tekintheti meg a nagyközönség ezen a tárlaton.
Különösen izgalmas megfigyelni, hogy a különböző generációkat képviselő művészek miképpen dolgozzák fel munkájukban az adott témát. Az Óbuda-Aquincum szellemi és tárgyi örökségéből kiinduló lelki, intellektuális, kreatív utak - amely a művész fiktív vagy valós utazása során egy antik világba vezetett - milyen tartalmakkal és tanulságokkal gyarapíthatja a jelenkori kortárs képzőművészetet. Talán e művek által - a kiállítás látogató közönség számára is - jól követhető, hogy a XXI. század alkotó embere számára milyen súlypontok határozzák meg a klasszikus emlékek, az antik kultúra mai értelmezési környezetét. Mivel a kiállításon szereplő művek egyéni, autonóm művészeti alkotások, természetesen nem egy központilag meghatározott elvárás alapján fogalmazódtak meg, sietve teszem hozzá, hogy szerencsére. A művészek által szabadon felvetett kérdések és válaszok eleve a saját pályájuknak megfelelő, a saját életművükbe szervesen beleillő és kapcsolódó alkotásokként születtek meg.
Mivel a kiállításra szóló tematikus felhívás valójában egy „hívó szó", így jó esetben ez inspiráló hatású is lehet egy képzőművész számára. Az alkotó saját koncepcióinak, munkaterveinek gyakorlatilag egyfajta kiterjesztését is eredményezheti egy tematikus meghívó vagy pályázat izgalmas tartalmi vonatkozása. A felhívás olyan témában "keresgél" vagy "kérdezősködik", amely a környezetünkben van, a közvetlen közelünkben, igazából a mindennapjaink tárgyi valóságában létezik. Elhaladunk a kövek mellett egy autóbuszon, vagy rájuk lépünk, elautózunk, elsétálunk a töredékek felett vagy leülünk rájuk. És feltétlenül mégsem gondoltuk eddig, hogy a saját műtárgykészítési elképzeléseinkbe magunktól „belevezessük" ezeket az élményeinket. Természetesen vannak olyan művészek, akiknél ez pont fordítva igaz. A városi közlekedés során nézelődve vagy a célzott szemlélődő élménygyűjtésnek köszönhetően az ókor tárgyi nyomai, látványelemei, mint egyfajta dokumentációs képtöredékek, vagy mint vizuális emlékek felismerhető módon is megjelennek a műveikben.
Vannak művészek, akiknél a tematika egy sajátos kutatásra invitálja az alkotó intellektusát. Helyszíni szemlét tart Óbudán, közben pedig részletekbe menően tanulmányozza Aquincum fennmaradt emlékeit. A szakmai kirándulás alatt pedig vázlatokat készít és fotográfiákkal dokumentálja a jelenlegi állapotokat, itt vagy ott, az építészet nagy történelmi időszakának romjai között.
A jelenlegi épített környezet és a múlt emlékei együtt élnek velünk, kísérik saját korunkban hétköznapjainkat és ezzel együtt, ahogy e kiállítás is bizonyítja az ünnepeinket is. Minden kiállítás az adott kor szűrőjén fennakadó drágaköveket, kristályokat és nemes anyagokat képes elénk tárni. Szembesülhetünk azzal is, hogy hétköznapjaink egyhangú ismétlődő ciklusait egy-egy ilyen kiállítás mégiscsak elválasztja, vagy még inkább felértékeli a mindennapi újjászületés és elmúlás melankóliájában.
Hitet ad talán, figyelmet generál a figyelmetlenekben, érdeklődést az érdektelenekben, és valamiféle szeretet szerűséget akkor is, ha már úgy tűnik, hogy nincs is miért.
A polarizált világ feszült ellentéte egy harmonikus társadalom utópiájával küzd jelenleg. Sokunk vágya szerint háborúskodás nélkül, a művészet segítségével és elsodró erejével leküzdhetőek ezek a bajok. Ha igazán akarjuk, akkor kigyógyulhatunk a társadalmi szintű „népbetegségünkből". Ha elfogadjuk, akkor segít minket az egymást megértő közös együttlét romantikus vágya, a minden irányú és előjelek nélküli bizalom ígérete, a közös dolgaink érdekében való nyitott kompromisszum készség, a közös értékeink gondozása, óvása és megóvása és az új értékeink születésének feltétel nélküli segítése. Bizalom magunkban, bizalom egymásban, hit a saját munkánk fontosságában, hit a mások munkájának szükségességében.
Nem olyan bonyolult mindez.
Sokkal inkább nagyon is egyszerű.
Az „Óbuda - Aquincum, személyes utak egy antik világba" című kiállítás, a II. Óbudai Képzőművészeti Tárlat azt az üzenetet is képes közvetíteni, hogy érdemes figyelnünk a művészetre, mert már nagyon elfáradtunk mindannyian a megosztottságban való eligazodásban, a megfelelési kényszer szorításában, kimerültünk mindannyian a fájdalmasan szomorú és lehangoló, értelmetlen küzdelmektől, amelyeket a nézetkülönbségeink okoznak leginkább. Ezek a különbségek inkább összehozhatnának bennünket, erősíthetnének minket, ha képesek lennénk megbecsülni a másképpen gondolkodókat, ha elfogadnánk a többféle igazság létezését, ha a különböző igazságokban rejlő igazi és hasznos energiákat mind-mind a saját, közös hasznunkra tudnánk fordítani. Ha magunkra nézve is kötelezően meg tudnánk egyezni egy minimumban, ami alá többé senki sem csúszna, és amire mindannyian bátran építhetnénk.
A III. kerületi emberek, a képviselőtestület és személyesen a kerület polgármestere is a közös sikerekben hisz, az egyéni értékek közös érdekének megfogalmazásában, a közös értékek közös ügyében és ennek az ügynek feltétlen támogatásában.
Nem kérdezi, és nem vizsgálja a politikai vagy a világnézeti különbségeket, nem osztályoz, és nem ítélkezik. Hisz a művészet erejében. Nem csak hisz benne, de segíti a kortárs művészet nyilvánosság előtti bemutatkozását, támogatja a kiemelkedő művek díjazását és lehetőségeihez képest a lakosság, az alkotók örömére e misszió jegyében is, az önkormányzat közgyűjteményébe igyekszik beemelni a jelen kor művészetének jellemző darabjait.
És egyúttal azt is megteszi, mert megteheti, hogy az elszomorodott és elszürkült valóságképünket jobb kedvűre színezze át. És megteszi, mert megteheti, hogy kimondja: nem kérünk a gyanakvásból és az ostobán demagóg kirekesztésből, egymás méregetéséből és a fájdalmas ármánykodásokból. És megteszi, mert meg akarja tenni, hogy példát mutat. Befogad minden érdeklődőt és feltölti reménnyel mindazokat, akik megajándékozzák önmagukat a nyitottság luxusával.
Minden éppen csak ennyire egyszerű!
Legalább is itt, Óbudán."
(Szurcsik József)
2016. szeptember 30. - november 6.
„Óbuda - Aquincum, személyes utak egy antik világba"
ESERNYŐS GALÉRIA
1033. Budapest, Fő tér 2.
www.facebook.com/esernyos
www.instagram.com/esernyos
Forrás: EuroAstra
Világsakkfesztivál a Várkert Bazárban
olgár Judit megtartotta az október 8-ai budapesti Világsakkfesztivál beharangozóját és a világsztár sakkozókat vendégül látó Highlander Kupa sorsolására is sor került a Chess étteremben. Olimpiai bajnok, olimpiai ezüstérmes, világbajnoki kihívó, volt világbajnok nagymester is Budapest vendége lesz az októberi nemzetközi sakkgálán. A Polgár Judit Sakk Alapítvány szervezésében október 8-án a Várkert Bazárban ismét megnyitja kapuit a Világsakkfesztivál.
A tízedik alkalommal megrendezett fesztivál célja, hogy bemutassa a sakk 1000 arcát, hogy legyen egy nap, amikor a világon minden sakkot szerető, a sakk fontosságára figyelő ember egyszerre osztozhat a sakk kivételes élményében - hangsúlyozta Polgár Judit a rendezvény programbemutató sajtótájékoztatóján, a budapesti Chess étteremben. A mára több ezres látogatót vonzó sakkfesztivál igazi nemzetközi eseménnyé nőtt.
Az Aquaprofit-Polgar Sakkfesztivál 2007-es indulásakor azt a célt tűzte ki, hogy minél többen testközelből ismerhessék meg, érezhessék át a sakk mint játék, sport adta élményszerzési lehetőséget. Cél, hogy legyen egy nap, amikor a világon minden sakkot szerető, a sakk fontosságára figyelő ember egyszerre osztozzon a sakk által biztosított kivételes élményben. A mára több ezres látogatót vonzó sakkfesztivál igazi nemzetközi eseménnyé nőtt. A Világsakkfesztivál színes egész napos családi programjaival fiataloknak és időseknek egyaránt kivételes lehetőséget biztosít ahhoz, hogy kitáruljon számukra egy világ, amelyben a sakk egy közös nyelv, egy térben és időben átívelő összekötő kapocs. A változatos családi- és gyermekprogramok, a sakk, művészet, sport és játék világába kalauzol, ahol a gyermekek, szülők és nagyszülők - a feledhetetlen szórakozás és játéköröm mellett - egyaránt megismerkedhetnek a sakk képességfejlesztő hatásaival, a stratégiai és kreatív gondolkodás előnyeivel és fontosságával. A fesztivál ötletgazdája és főszervezője mindenidők legjobb női sakkozója, a világranglistát 26 éven keresztül vezető Polgár Judit.
Nyolc gladiátor küzd életre-halálra a budapesti Világsakkfesztiválon.
Az esemény egyik csúcspontja minden bizonnyal a Highlander Kupa lesz, amelyen nyolc világsztár sakkozó, egyenes kieséses küzdelemben mérkőzik meg a 15,000 dolláros fődíjért! Az élet-halál küzdelemre Budapestre érkezik többek között az elmúlt negyedszázad meghatározó világsztárja, Boris Gelfand, világbajnoki kihívó, olimpiai bajnok, valamint ismét ringbe száll a volt világbajnok, Rusztam Kaszimdzsanov, aki már a tavalyi kupán egyszer diadalmaskodni tudott. Magyarországot többek közt épp a szeptemberi Bakui Sakkolimpián ezüstérmet szerző Almási Zoltán képviseli, és lesz hazai színekben versenyző sakkozónő is Hoang Thanh Trang személyében. A vállalkozó szellemű amatőrök pedig szimultánt játszhatnak Polgár Judittal és Polgár Zsófiával.
A budapesti központú rendezvényhez már közel 90 országból csatlakoztak.
Október 8-án minden kontinens Budapestre figyel: idén ugyanis már élő, angol és magyar nyelvű közvetítéssel is bekapcsolódhat a programokba, aki személyesen nem tud ott lenni a Várkert Bazárban. A „Sakktérképen" pedig minden érdeklődő üzenheti a világnak, hogy ő maga is részese a sakkünnepnek. A fesztivál ötletgazdája és főszervezője mindenidők legjobb női sakkozója, a világranglistát 26 éven keresztül vezető Polgár Judit, aki meggyőződéssel képviseli álláspontját, miszerint
„Gondolkodni, alkotni jó, a sakk ezért teljesebbé teheti az életet."
A változatos családi- és gyermekprogramok, a sakk, művészet, sport és játék világába kalauzol, ahol a gyermekek, szülők és nagyszülők - a feledhetetlen szórakozás és játéköröm mellett - egyaránt megismerkedhetnek a sakk képességfejlesztő hatásaival, a stratégiai és kreatív gondolkodás előnyeivel és fontosságával. A Sakkpalota workshop keretében pedig pedagógusok szerezhetnek hasznos információkat a sakkpalota program kivételes képességfejlesztő módszeréről.
A Világsakkfesztivál színes egész napos családi programjaival fiataloknak és időseknek egyaránt kivételes lehetőséget biztosít ahhoz, hogy kitáruljon számukra egy világ, amelyben a sakk egy közös nyelv, egy térben és időben átívelő összekötő kapocs.
A fesztivál mottója is ez: A sakk összeköt minket.
A rendezvény kiemelt támogatói között megtalálható a Szamos Marcipán Kft. és a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., valamint a Magyar Sakkszövetség is. Utóbbi képviselője, Rácz Zoltán főtitkár a sajtótájékoztatón a Highlander Kupa sakkéletben betöltött fontosságára hívta fel a figyelmet. Kelényi Kolos, a Szamos Marcipán Kft. képviseletében a sakk tanulásban betöltött jelentőségére helyezte a hangsúlyt, arra, hogy a sakk egy generációkon átívelő „örök" élmény. Dr. Simon Attila vezérigazgató a Herendi Porcelánmanufaktúra Társadalmi felelősségvállalást emelte ki a rendezvény támogatása kapcsán.
http://www.globalchessfestival.com
Sosem látott méretű kampány indul a színházba járás népszerűsítéséért
Színházba mentem! - szól a 2016/17-es színházi évaddal együtt útjára induló kampány szlogenje. A Magyar Teátrumi Társaság a Nemzeti Kulturális Alap
támogatásával olyan programot valósít meg, melynek célja a színházba járás népszerűsítése a fiatalok körében és a kíváncsiság felkeltése azokban is, akik nem, vagy csak ritkán választják ezt a szórakozási lehetőséget.
Színházba járni jó: menjünk minél többen, minél gyakrabban! Ezzel az üzenettel és számos eszközzel segítjük ősztől a színházak és közönségük egymásra találását. Az üzenet népszerűsítéséhez a hazai művészet, kultúra és sport világából hozzánk csatlakozott népszerű közéleti személyiségek színházba invitálása is hozzájárul. A kampány arcaiként olyan színházi - és közéleti szereplőket kértünk fel, akik örömmel álltak a kezdeményezés mellé. Ők szerepelnek a kampány országosan terjesztett kisfilmjeiben és plakátjain: Györgyi Anna (Jászai Mari-díjas színművésznő), Lovas Rozi (Junior Prima díjas színművésznő), Rúzsa Magdi (Fonogram- díjas énekesnő), Varga Katalin (paralimpikon), Járai Máté (Jászai Mari-díjas színművész), Lackfi János (József Attila-díjas költő, író, műfordító), Kiss Gergely (háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó), Kovács András Péter (Karinthy-gyűrűs humorista), Kristóf Krisztián (Hortobágyi Károly-díjas zsonglőr), Szarvas József (Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész színművész), Száraz Dénes (színművész), Szente Vajk (színművész, rendező).
A citylight plakátok 18 megyében, 16 városban és Budapest 12 kerületében, közel 120 helyen lesznek láthatók. A marketing kampány részeként idén ősszel rádió spot formájában is felhívjuk a figyelmet a színházi évadra.
A projektben fontos szerepe van az online kommunikációs eszközöknek is. Ennek részeként elkészült a Színházba mentem! mobil applikáció, mely az első olyan színészkereső alkalmazás, mely több ezer színészről és előadásaikról informál. A Színházba mentem! kampány a mobil applikáción belül az alábbi két játékra invitál minden színházszeretőt:
„Színházba mentem! Keressük a legegyedibb, legcsinosabb színházba járókat. Játssz és üzenj ismerőseidnek melyik színházban találnak meg aznap este. Ehhez annyit kell tenned, hogy 2016. október 10. és 2016. december 6. között készítesz egy fotót magatokról bármelyik magyarországi vagy határon túli, magyar nyelven játszó színházban. A saját oldaladra feltöltött képekre folyamatosan szavazhatnak barátaitok a Facebookon. A legtöbb szavazatot kapó páros egy hétig vendégeskedhet a 2017-es Pécsi Országos Színházi Találkozón."
„Színházba mentél? Ha igen, máris játékban vagy! Csekkolj be, fotózd le és küldd el színházjegyedet, hogy újabb élménnyel és egy-egy ponttal legyél gazdagabb. Virtuális kalapunkból minden héten újabb nyertesek kerülnek ki, akik között szabadon felhasználható színházjegyeket sorsolunk. A játék október 3-án indul és 2017. február 28-ig tart. Aki ez idő alatt a legtöbb pontot gyűjti, az szintén jutalomban részesül. A toplistások kulisszajárást és Színházba mentem! ajándékokat kapnak nyereményként."
A www.szinhazbamentem.hu weboldal tartalmazza a kampány aktuális híreit, információt. Az applikáció és a weboldal által használt tartalmak adatbázis hátterét egy, az imdb-hez hasonló elven működő átfogó színházi adatbázis adja, a Hungarian Theater Database, röviden: htdb.hu. A jelenleg épülő weboldal célja, hogy egy összetett információs hátterű portálként szórakoztatva informálja a közönséget, komplex adatbázist biztosítva a magyar színházi világról.
Kampányunkhoz és a weboldalon történő megjelenéshez jelenleg 52 magyar nyelven játszó színház csatlakozott, melyek között vidéki, budapesti és határon túli játszóhelyek egyaránt megtalálhatók.
Programjainkkal a szakmát is megszólítjuk, hiszen a Színházba mentem! kampány részeként kerülnek megrendezésre a Színházat vegyenek! és a Foglaljon helyet! konferenciák.
www.szinhazbamentem.hu
2016. október 3., hétfő
Remek évjárat, de kevés bor lesz idén
A hűvösebb augusztus miatt az országban szinte mindenütt a szokásosnál később kezdődött a szüret. A legtöbb borvidéken a napos szeptember kárpótolta a borászokat a korábbi kellemetlenségekért, de egyes területeken - főleg a Dunántúl északi részén - a fagy, a jég és a csapadékos augusztus jóvátehetetlen
károkat okozott. A Borháló összegyűjtötte a szüreti tapasztalatokat.
Ritkán látszik a szüretelt szőlő mennyiségében és minőségében akkora eltérés az ország borvidékei között, mint idén. Nyugat-Dunántúlra, Sopronra, Somlóra, Észak-Balatonra, Neszmélyre többszörösen is rájárt a rúd, miközben a déli és keleti borvidékeken igenje termés várható.
Fagy, jég és augusztusi esők nehezítették, ha nem lehetetlenítették el a nyugatmagyarországi borászatot az idén. A Balatontól északra a nyugati határig elterülő borvidékek jártak a legrosszabbul: ott az erős májusi fagykár után nyári jégesők és csapadékos augusztus tizedelte a szőlőtermést. „Vannak területek, ahonnan idén sajnos egyáltalán nem számíthatunk a jól megszokott borokra. A szőlő fele elfagyott, a maradékon megrepesztette a szemek egy részét a jégeső, végül a nedves augusztusi idő miatt képtelenség volt megvédeni a termést a betegségektől. Tudunk olyan gazdáról, aki Füred környékén egyáltalán nem szüretel, mások vállalják a szemek kézi válogatásának jelentős többletköltségét, de kevés boruk lesz" - mondja Kathona Krisztián, a Borháló Borkereskedés beszerzési igazgatója.
Más borvidékeken ezzel szemben szép a szőlő, jó termésről számolnak be a gazdák. Az a veszély nem fenyeget, hogy országosan kiesik egy évjárat, és emiatt áremelkedés lesz, véli Kathona, hiszen a Mátrában, Tokajban, Egerben, az Alföldön vagy Villányban szép termés várható. Köztes helyzetben van a Dél-Balaton, aminek kisebb mértékben ugyan, de szintén kijutott szinte minden csapásból.
„Nem a borfogyasztók, hanem a borászatok egy jó körülhatárolható köre került idén bajba. A három csapás ugyanis ott pusztított leginkább, ahol gyors fogyású, friss, gyümölcsös, jó savgerincű fehérborokat termelnek, azaz a Balatonfüred-Csopaki és a Balaton-felvidéki borvidéken. Itt a pincészeteknek nincs módjuk arra, hogy a korábbi évekből megmaradt készletekkel forgalomban tartsák a márkát. Az ugyancsak nagy kárt szenvedett Somlón, Sopronban, Pannonhalmán és a Neszmélyi borvidéken legalább testesebb fehéreket és vöröseket is készítenek, ezekből feltehetőleg maradt annyi a pincészetekben, hogy forogjon a márka neve, de a Balaton északi oldalán sokaknak kell azzal szembenézniük, hogy nemcsak a pincéből, de a forgalomból is kimarad egy egész év. Ezért gondolkodunk azon, hogy miként tudnánk segíteni ezeknek a borászatoknak" - mondja Kathona Krisztián.
„Ha az országos bortermést kell előzetesen értékelni, mindenekelőtt azt kell kiemelnünk, hogy a mennyiség az átlagos évek alatt marad majd, de semmiből nem várható kifejezetten hiány - mondja a Borháló igazgatója. - Ami a minőséget illeti, nagyon biztató, hogy nem égtek ki a savak a szőlőből, viszont a szeptember mindent megadott a cukrosodashoz, így nagyon jó egyensúlyú borokat adhat a 2016-os évjárat" - összegez Kathona.
„Tokaj kétségtelenül a szerencsésebb borvidékek közé tartozott az idén, de itt is voltak károk a vegetációs időszak alatt" - mondja Nyári László, a Pannon Tokaj Pincészet igazgatója. Tavasszal Tokajban is volt némi fagykár, de év közben jobbára sikerrel védekeztek a gazdák a sok csapadék és a meleg-nedves időjárás okozta gombásodás ellen. „Hegyközségünk augusztus közepén jégkárt szenvedett. A Pannon Tokaj Kft. 20 hektáros területéből a kár 10 hektáron 30-40 százalékos volt. A természeti csapást követően, a szürkerothadást megelőzendő, felszívódó réz és kén növényvédelemmel védekeztünk" - mondja Nyári, aki szerint emiatt is később kellett kezdeni a szüretet a szokásosnál. A szép szeptember azután itt is megtette hatását. Nyári szerint a Tokaji borvidék folyékony aranya jelenleg jó irányba fejlődik, sok napsütés, hideg éjszakák, elegendő hajnali pára támogatja az optimális botritizálódást.
Villányban a nyár csapadékosabb volt, és a nap sem sütött olyan forrón, mint szokott, de a szeptemberi száraz meleg kiegyensúlyozta a nyári hónapok szeszélyeit, ezért mindenütt érdemes volt várni kicsit a szüret megkezdésével. „Aki kellő időt és figyelmet fordított az esős időszak alatt a lombfelület megfelelő szellőzésére, a zöldmunkára, kacsolásra és a növényvédelemre, az igazán szép termésben reménykedhet" - mondja a Fontányi Pincészet birtokigazgatója, Fontányi Ivett. A borász szerint a mennyiségek a tavaszi lassú felmelegedés miatt az átlag alatt maradnak, de a korai fajták szép savakkal és meglepően jó mustfokokkal kerültek be a pincékbe.
Az egri Gál Tibor Pincészetben nagyon régen kezdték olyan későn a szüretet, mint idén. „Rengeteg szomorú történetet hallhattunk az ország többi borvidékéről, de szerencsére bennünket megkímélt az időjárás. Egerben is kifejezetten küzdelmes volt az év a borászok számára, a rengeteg csapadék miatt állandó volt a peronoszpóra es a lisztharmat fertőzési nyomása, de sikerült megvédeni a fürtöket" - mondja ifj. Gál Tibor. A borász szerint Egerben az augusztus évek óta először ideálisnak volt mondható, meleg nappalokkal, hűvös éjszakákkal. „Az ilyen időjárási jellemzők illatos es rendkívül elegáns borokat tudnak adni. Reméljük, a szőlők beérkezése után ezt a borászatban is bizonyítani tudjuk" - mondja Gál.
A Kunsági borvidéken egyértelműen jó szüretről számolnak be a borászok. „Fagyból is jégből is kaptunk ugyan, de a kár nem volt számottevő, a szokásosnál kevesebb augusztusi napsütés pedig kifejezetten jó savgerincet hagyott a korán érő fajtákban, például a cserszegi fűszeresben" - mondja Eiler Attila, az Eredet Pincészet borásza. Kékfrankosuk kifejezetten szép bort ígér, és a borász szerint a még erjedő rozé illatai is nagyon frissek. A pincészet az idei termésből szállít először bort a kereskedőknek rajnai rizling ültetvényéről, és bár a fürtök még a tőkén vannak, a borász szerint üde, szerethető bort fognak készíteni.
Pécsett a Belward Pincészetnél kifejezetten jó szüret ígérkezik, a mennyiségekkel sincs baj, kicsi fejtörést legfeljebb a magas savak okoznak a pincészet borászának, Wilhelm Dávidnak. „Szőlőültetvényeinket elkerülte a jégkár, és a fagykár sem haladta meg az egy százalékot, így mi bő termésű, megbízhatóan jó minőségű szüretet vártunk. Ezt az elvárást visszaigazolták az eddig leszedett fajták. A magas savak sokkal kellemesebb problémát jelentenek, mint a savak tavalyi hiánya, így kifejezetten jó borokra számíthatnak tőlünk a fogyasztók" - mondja a borász.
Forrás: EuroAstra
Diplomataszüret után készül a diplomatabor
Mintegy hatvan diplomata szüretelt a Hajós-Bajai borvidéken, a Koch Borászat szőlőjében. A nagykövetek annyi chardonnay-t szedtek le, hogy Fazekas Sándor miniszter javaslatára külön bor készül belőle.
„Nagyon tetszenek Koch Csaba borai, remélem, legalább olyan jó minőségű bor készül az általunk szedett szőlőből, mint amiket nála lehet kóstolni" - nyilatkozta Roland Galharague, Franciaország nagykövete a szüretelést követően. A bornagyhatalom képviselőjének dicsérete sokat számít - különösen egy külföldön talán kevésbé ismert borvidékkel, Hajós-Bajával kapcsolatban.
A szüret - mint Koch Csaba elmondta - nemcsak afféle reprezentációs esemény volt, a nagykövetek közel két órán keresztül szüreteltek, így több mázsa chardonnay került a kosarakba, majd a présbe. Fazekas Sándor miniszter megemlékezett arról, hogy „a magyar borászat a minőségi korszakváltás időszakát éli", valamint hogy az idei, 2016-os évjárat kiváló borai is Magyarország imázsát tudják erősíteni a világban.
A tárcavezető azt is felvetette, ha már ennyit dolgoztatták a külképviseletek vezetőit, érdemes lehet munkájuk gyümölcséből - akár hagyományteremtő módon - elkészíteni a „diplomatabort". Az ötletet felkarolta Koch Csaba is, aki a nagykövetek által leszedett szőlőből külön palackozza majd le az exkluzív chardonnay-t. Ez a bor nem kerül kereskedelmi forgalomba, hanem különleges presztízstétel készül belőle, amelyből a pincészetben, az arra méltó alkalmakkor bontanak fel majd egy-egy palackkal. Természetesen mindenki, aki a szüreten részt vett, megkóstolhatja munkája eredményét.
A borotai kádármúzeumot és kádárlakást nagy élvezettel szemléző diplomatákról azt is lehet tudni, hogy szeretik a jó magyar borokat. Sok diplomata, köztük Colleen Bell amerikai nagykövet nemcsak a szőlőben állt helyt derekasan, hanem vásárolt Koch Csaba hazai és nemzetközi versenyeken kitüntetett Kadarkájából, a 2013-as késői szüretelésű Chardonnay-ból és a borvidéki elnök villányi Koch Vin Art Pincéjének zászlósborából, a Csanádból is.
www.pincemuvek.hu
Magyar Fürdőkultúra Napja- október 08.
2010. október 9-én rendezték meg először a Magyar Fürdőkultúra Napját. Ettől kezdve minden év október második szombatján a Magyar Fürdőszövetség méltón megünnepli ezt a napot, mely idén október 8-ára esik.
A rendezvény eredeti célja - a magyar fürdőkultúra értékeinek felvonultatása, a fürdők népszerűsítése, valamint a kulturált fürdőlátogatás bemutatása - mellé évről évre tematikus programok társulnak. Az idei téma szinte kínálta magát, hiszen 2017-ben Magyarország ad otthont a Vizes Világbajnokságnak, ezért kiemelt hangsúlyt kapnak az uszodai sportok. A fürdőket, uszodákat látogató közönséget látványos transzparensek várják az egyes helyszíneken, melyek tájékoztatást adnak az úszás történeti emlékeiről, Búvár Kundról, a fürdőzés és úszás hazai kezdeteiről illetve az első folyami uszodák létrejöttéről. Megtudhatjuk, hogyan alakultak ki az egyes úszásnemek és hogyan indult el a magyar úszósport; Hajós Alfrédhez kötődve, hogyan alakult ki az ún. magyar stílus. Bemutatásra kerülnek az egyes úszásnemek technikái, továbbá a magyar úszósport nagyjai, és elért eredményei is melyekre méltán lehetünk büszkék.
A Magyar Fürdőkultúra Napján a fürdők szabadon dönthetnek a helyileg szervezett programokról, a nyitva tartásról és az aznapi belépődíj kedvezményekről.
Az idei évben minden eddiginél több fürdő csatlakozását regisztrálták. Számos létesítmény jelezte, hogy kapcsolódik a kezdeményezéshez és színes programokkal várja október 8-án vendégeit.
Az egyes fürdők programjait a szövetség saját weboldalán (www.furdoszovetseg.hu), Facebook oldalán (Csobbanj velünk) is közzé teszi.
Németh Krisztina - EuroAstra
2016. október 2., vasárnap
Húsz év után újra Az ember tragédiája Miskolcon
Az idei évad kiemelt bemutatója Madách Imre drámai költeménye Miskolcon. A „nagy mű" bemutatásának apropót ad az is, hogy 1956-ban a Miskolci Nemzeti Színházban ezt a darabot próbálták, de az akkori hatalom nem engedte bemutatni Az ember tragédiáját. Most, 60 év elmúltával méltón emlékezhet meg a teátrum a forradalomról ezzel a darabbal.
Húsz éve nem láthatta a közönség a Nagyszínházban Az ember tragédiáját.
Idén, az 1956-os forradalmon és szabadságharc emléke előtt is tisztelegve újra műsorra tűzi nemzeti drámánkat a Miskolci Nemzeti Színház. A premier október 7-én lesz. Keszég László rendező felhívta a figyelmet arra, hogy Az ember tragédiája kivételes mű a magyar drámairodalomban, hiszen nincs ezen kívül másik misztériumjáték.
A fő célunk, hogy olyan előadást hozzunk létre, amit nem kötelességből néz meg a közönség, nem azért, hogy ezt a jelentős művet is kipipálhassák a listájukon, hanem valóban eljussanak a nézőkhöz - első hallásra - a versekben kifejtett gondolatok - mondta a rendező. - Ari-Nagy Barbara dramaturggal rengeteget dolgoztunk a szövegen. Az eredeti szöveget meghúztuk, de nem írtunk bele, minden egyes szó a szerzőé.
Sokan értelmezik novellák füzéreként a Tragédiát, és sok külön színdarabként adják elő, szüneteket tartva, míg a helyszín és a díszlet változik. A mi változatunk lényege, hogy két türelmetlen, tudásvágyó fiatalt - Ádámot és Évát - Lucifer, a mester végigvezeti egy hosszú úton, amelynek minden állomásán tanulnak valamit - mondta Keszég László - Mi összekötöttük a 15 színt, és egyetlen kristálytiszta sztorivá formáltuk, hiszen Az ember tragédiája egy nagyon pontos logikával működő „fejlődésregény".
Ez az előadás aktív részvételt kíván a nézőtől is. Ez nem az a fajta színház, ahol a székben hátradőlve pihen a közönség, ezt akarni kell megérteni. De ha az ember veszi erre a fáradságot, akkor nagyon sokat kap. Olyan fontos bölcseletek tárháza nyílik meg előttük, amelyből életstratégiát is tanulunk - hangsúlyozta.
Ádámot, a tudásvágyó embert Simon Zoltán formálja meg. - Rendkívül sokrétű karakter, ezért nagyon izgalmas szerep - mesélte a színművész. - Szinte minden színben más alakban jelenik meg, de közben megmarad Ádámnak, a mindenkori embernek, akivel a nézők azonosulni tudnak, és rajta keresztül ők is megtapasztalhatják a hibákat, a csalódásokat, de a kíváncsiságot, a hitet és tanulságokat is. A történelmi színekben fáraóként, csillagászként vagy forradalmármálként mindig nagyon hisz abban az eszmében, amit képvisel, mindig nagyot csalódik, de újra feláll, minden alkalommal, és megy tovább az úton. Nagyon erős és szélsőséges váltásokat látunk rendkívül gazdag tartalommal és gondolatisággal megtöltve - tette hozzá.
Azt hiszem, a legfontosabb üzenet, amit a közönség hazavihet majd a darab után, az a mondat, amit Ádám megfogalmaz az Űr-képben: „az ember célja a küzdés maga". Nem az elért cél, az eredmény a fontos, hanem az út, ami buktatókkal teli, de mégis előre kell menni és felállni a nagy pofonok után - mondta Simon Zoltán. - Én magam is sokat tanulok ebből a darabból az emberi viszonyokról, a férfi-nő kapcsolatról vagy épp a hatalomhoz való hozzáállásról, hiszen a mindennapos küzdelmeink vannak megfogalmazva ebben a műben.
Prohászka Fanni, aki Évát alakítja a Tragédiában, elárulta, hogy amikor a középiskolában találkozott ezzel a művel, nem tudott igazán elmélyülni benne. - Most óriási élmény volt ráébredni, hogy milyen hihetetlenül gazdag anyag. Sokszor érzem úgy, hogy a szereplők szócsövei az író által megfogalmazott szép és magvas gondolatoknak - tette hozzá a színésznő.
A karakterformálással kapcsolatban elmondta: fontos, hogy élesen elváljanak azok az alakok, amelyekben Éva újra és újra megjelenik, de mégis felismerhető legyen bennük az örök nő. - Azt hiszem, ez a kapocs a különböző színekben, maga a szerelem motívuma. Ádám és Éva találkozása a történelmi korszakokon át mindig egy különleges pillanat; Egy furcsa, földön túli, déjà vu érzés, ami a nagy szerelmeknek is sajátja: olyankor lehet olyan érzésünk, mintha előző életünkben már találkoztunk volna a másikkal - fogalmazott Prohászka Fanni.
Lucifer szerepében Görög Lászlót láthatja a közönség. A szerepről úgy nyilatkozott, Lucifer maga az állandó kétkedés. Ádám utazásában ő a legnagyobb segítség az önmegismerés felé.
A színművész elmondta, már diákként nagyon tetszett neki a szöveg. - Amikor a Madách Imre Gimnázium, ahová jártam, 100 éves alapítását ünnepelte, a drámatagozatos osztály az Erkel Színházban előadta a Londoni színt - mesélte Görög László, aki így nem először áll színpadon ebben a műben. - Azóta a Tragédiával kapcsolatos élmények csak felmérhetetlenül gazdagodtak bennem. Ez a mű rendkívül sokrétű és izgalmas. Ez adja a nehézségét és a nagyszerűségét is. Mindezt pedig egy jó 150 évvel ezelőtti nyelvezettel, ami a mai fülnek néhol szinte felfoghatatlan. Ez egy csodálatos anyag, és nagyon szeretjük -tette hozzá.
Madách Imre a Tragédia megírásakor harmincas évei közepén járt. Ekkor túl volt már néhány szenvedélyes szerelmen és komoly betegségen, apja halálán, megélte a '48-as forradalmat és az ezt követő megtorlást, volt börtönben, született gyermeke és elvált a feleségétől. A Tragédia, amelynek első változatát a vizsgálati fogságban vetette papírra, „nagy mű", világszínvonalú filozofikus költemény, rettegett érettségi tétel. De ott van benne a mindenki számára ismerős, közép-európai emberi tapasztalat is, életről és halálról, szerelemről és kiábrándulásról, reményről és reménytelenségről. Ettől dráma, és ettől izgalmas mű bárkinek, aki csak egyszer is feltette magának a kérdést: mire való az élet? És hogyan éljem a sajátomat?
Pontosan húsz év után tűzi újra műsorára a Tragédiát a Miskolci Nemzeti Színház.
Az Istennek ellenszegülő Lucifer és a Paradicsomból kiűzött Ádám és Éva korokon és kultúrákon átívelő utazása izgalmas feladvány az alkotók, megrendítő élmény a nézők számára.
Madách Imre: AZ EMBER TRAGÉDIÁJA
drámai költemény
Ádám: SIMON Zoltán
Éva: PROHÁSZKA Fanni
Lucifer: GÖRÖG László Jászai-díjas
valamint: RÓZSA Krisztián, FECZESIN Kristóf, KEREKES Valéria, KINCSES Károly,
MOLNÁR Anna, MOLNÁR Sándor Tamás, SALAT Lehel, SIMONFI Adrienn,
SOMHEGYI György, SZATMÁRI György, SZIRBIK Bernadett, VARGA Andrea.
Rendező: KESZÉG LÁSZLÓ
Közreműködik a Miskolci Nemzeti Színház énekkara
Bemutató előadás: 2016. október 7. - Nagyszínház
www.mnsz.hu
Kalligráfia eddig nem látott módon
2016. október 1. és 31. között 'A koreai kalligráfia felfedezése' címmel a Távol-Keleten több évezredes hagyománnyal bíró művészeti ág eddig nem látott részletességgel mutatkozik be a Koreai Kulturális Központ kiállítóterében. Az ingyenesen látogatható időszakos kiállításon Kim Byeong-gi kalligráfus mester negyven alkotását tekinthetik meg az érdeklődők.
Kim mester amellett, hogy az egyik legismertebb koreai kalligráfus és a hagyományos művészetek ezen ágának kutatója, a Jeonbuk Kalligráfiai Biennálé tiszteletbeli elnökeként is rengeteget tett már azért, hogy ez a gyönyörű hagyomány mind hazájában, mind szerte a világon ismert legyen és fennmaradhasson.
Jelen kiállítás remek lehetőséget teremt arra, hogy a koreai tradicionális művészetek ezen kiemelkedő színfoltja szélesebb körben megismerhetővé válhasson, és a kalligráfia esztétikáját minél többen megcsodálhassák. A kiállítás révén kikristályosodhatnak a távol-keleten egyébként sok országban művelt kalligráfia kifejezetten koreai sajátosságai, azok a karakterisztikumok, amelyek a koreai kalligráfiát megkülönböztetik a környező népek hasonló művészetében látható jellegzetességeitől.
A kiállítás a II. Koreai Kulturális Fesztivál programjai között nyílt meg 2016. október 1-jén egy fergeteges színpadi show keretein belül. Kim mester a MOM Sport rendezvénycsarnokának színpadán óriási méretű, hagyományos technikával készült papírtekercsen demonstrálta a kalligráfiában rejlő elemi erőt és szépséget.
Az ELTE Koreai Tanszékén pedig a koreai és kínai írásjegyek és írásművészet közötti különbségekről tájékozódhatnak majd az érdeklődő hallgatók egy speciális kurzus keretein belül október 4-én.
2016. október 1-31.
A Koreai Kalligráfia Felfedezése
Kiállító művész: Kim Byeong-gi (김병기)
Koreai Kulturális Központ
1124 Budapest, Csörsz u. 49-51.
www.koreaikultura.hu
https://www.youtube.com/watch?v=CRbkj0UZUZM&feature=youtu.be
Forrás: EuroAstra
2016. október 1., szombat
Kodály Zoltán Székelyfonója a zene világnapján
Kodály Zoltán Székelyfonóját mutatja be a Magyar Állami Operaház október elsején, a zene világnapján; Michal Znaniecki rendezése az intézmény Magyar Évadának első hazai vonatkozású nagyszínpadi bemutatója lesz.
Rost Andrea Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekesnő a fiatal lány szerepében lép színpadra.
„Hogyan lehet mindazt, amit Kodály 80 évvel ezelőtt az Operaházban bemutatott, európai szemmel nézni, egy másik - hozzánk mindig is pozitívan viszonyuló - nemzet fiának a szeme által. Sok nemzet esztétikája jelenik meg a darabban. A remekművek nemcsak elbírják, hanem igénylik is ezt a fajta megközelítést, én ezt mélyen hiszem" - mondta Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója a Székelyfonó sajtótájékoztatón.
"Ki kell szabadítani Kodály művét az aranykalitkából" - hangsúlyozta.
„Ez egy nagyon általános érvényű opera, nemcsak a magyarokról szól, nem az erdélyiekről, nem egy meghatározható népcsoportról. Ez tényleg mindenkiről szól." - fogalmazott Michal Znaniecki rendező, aki elmondta, hogy a darabnak nincs dramaturgiája, de igyekezett megtölteni élettel, történetet adni és úgy összekötni a dalokat, hogy azokat is meglepje, akik ismerik a művet.
A most először fiatal lányt alakító Rost Andrea szerint: Valóban, a Székelyfonó örökérvényű és mindenkinek átélhető egyetemes témát: a szerelem, a halál és a születés útját járja körbe. Így nem csupán egy népre, hanem minden emberre vonatkozó, alapvető értékeket hordozó teljes történetté válik, de épp nekünk, magyaroknak zsigerien többet jelet: Én, aki a világ nagy színpadain, a legnagyobb remekművekben megszólaló, nagyon különböző népek női szerepeit játszottam, most génjeimben érzem, hogy ez az én zeném, ez a mi örökségünk.
A rendező alkotótársa a zenei felkészülést irányító Kocsár Balázs, az Operaház fő-zeneigazgatója, a produkció karmester így fogalmazta meg érzéseit a műről:
„A lehető legegyszerűbb dolgok történnek e színpadon, ezért bele tudunk helyezkedni az ott lévő emberek bőrébe, át tudjuk élni a nagyon mély emberi érzéseket."
A daljáték magyar nyelven, magyar és angol felirattal látható a Magyar Állami Operaházban.
A premier 2016. október 1-én, a zene világnapján lesz, melyet több előadás követ.
Az első részben Pál István Szalonna és Bandája hangolja a magyar népi dallamokra a közönséget.
http://www.andrearost.com/hu
http://www.opera.hu/v/kodaly-szekely-fono
Idősek Világnapja
„Október 1-jén, az Idősek Világnapján fel kell hogy hívjuk a figyelmet az adókedvezménnyel támogatott nyugdíjbiztosítás jelentőségére" - jelentette ki Molnos Dániel, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) főtitkára. A
szövetség összegyűjtötte azokat az élethelyzeteket, amelyekben különösen magas a kockázata az időskori elszegényedésnek, még úgy is, hogy adott esetben nincsenek a jelenben megélhetési problémáik az érintetteknek.
25 évvel ezelőtt nyilvánította az ENSZ közgyűlése október 1-jét az Idősek Világnapjává. Az azóta eltelt időben a Föld összlakossága „csak" 48 százalékkal nőtt az ENSZ adatai szerint, ugyanez idő alatt 166 százalékkal, 800 millió fő fölé bővült a 60 év felettiek száma. A fejlett nyugati társadalmakban még sokkal gyorsabb volt az ütem: csak 2000 óta 64 százalékkal bővült a 60 fölöttiek létszáma a magasabb jövedelmű országokban, miközben a teljes népesség száma mindössze 20 százalékkal bővült. Magyarországon ez idő alatt 19-ről 25%-ra nőtt a 60 éven felüliek aránya, és a társadalom további idősödése valószínűsíthető.
"Miközben fontos megemlékezni az elmúlt 25 évben az idősek kényelméért és boldogulásáért tett erőfeszítések eredményeiről, nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy a következő 25 évben egyre nagyobb kihívásokkal szembesülnek a társadalmak közösségi és egyéni szinten is az idősek méltányos életkörülményeinek biztosításáért." - hívja fel rá a figyelmet Molnos Dániel, a MABISZ főtitkára.
A közvélekedés általában az, hogy minél többet dolgozunk és minél több a bérünk, annál jobbak a nyugdíjjal kapcsolatos kilátásaink. Az ideális az lenne, ha minden munkavállalót - valós bérszintjének megfelelően - bejelentene munkaadója, s így az jövedelme alapján az állami nyugdíj mellett igénybe vehető adókedvezményhez is hozzájutna.
A MABISZ a világnap kapcsán olyan élethelyzetekre szeretné felhívni a figyelmet, amikor a felszínes becsléstől és várakozásoktól messze elmaradhat az illető valós nyugdíja. Egyes becslések szerint ezekkel a problémákkal az aktív lakosság közel felének szembe kell majd néznie. Még ha valaki úgy is tekint vissza, hogy egész életében dolgozott, az elismert évek száma és a járulékfizetés mértéke ezt nem feltétlenül tükrözi vissza.
Melyek ezek az élethelyzetek?
1. Háztartásbeliként dolgozók - Bár számos nemzetközi kutatás és javaslat szól ma már arról, hogy a házimunka, a gyereknevelés komoly fizikai munkával ér fel és anyagilag is nélkülözhetetlen a családok számára, ezért egyedi elbírálás alá kellene esnie. Mivel azonban ez esetben nincs bejelentett jövedelem, nincs járulékbefizetés, ezért nem képződik nyugdíjjogosultság sem.
2. Vállalkozók - Akik vállalkozóként dolgoznak, hajlamosak a cég érdekében a közterhek minimalizálása érdekében alacsonyabb bért megítélni maguknak, esetleg részidős foglalkoztatásban bejelenteni magukat. Eközben szükségleteiket a cégben elszámolva vagy a házipénztár terhére, esetleg más módon fedezik. Noha természetesen a KSH szerinti közel 300 ezer egyéni vállalkozó és a több mint 150 ezer társas vállalkozásban közreműködő tulajdonos nem mindegyike jár el így, a szakértők becslése szerint 100 ezerre tehető azok száma, akik nem fordítanak kellő figyelmet jövendő nyugdíjukra.
3. Külföldön munkát vállalók - A külföldön fizetett járulékok révén külföldi nyugdíjra talán jogosultságot szerezhetnek, a magyar nyugdíjuk számítása során viszont nem vehető majd figyelembe semmilyen olyan kereset, amely után nem itthon fizettek nyugdíjjárulékot.
4. Szürkén vagy feketén foglalkoztatottak - A bejelentés nélkül vagy „borítékkal kiegészített" minimálbérrel honorált munkavállalók igen nehéz helyzetben találhatják majd magukat, ha elérik a nyugdíjkorhatárt.
5. Tőkejövedelemből élők - Legyen szó tőzsdézésről, kisvállalati üzletrészekbe fektetésről vagy akár lakáskiadásról, az ilyenformán szerzett jövedelmek és az ezekből fenntartott élet nem garantálja automatikusan a nyugodt és felhőtlen időskort. A tőkejövedelmek után nem kell nyugdíjjárulékot fizetni, viszont így a nyugdíjszámítás során sem számítanak. Amennyiben a forgatott tőke mértéke jelentősen csökken, esetleg komolyabb kiadásokra szorul az ember, akkor már a remélhető hozam is visszaesik, és bevételek híján egy lefelé tartó spirálba kerülhet a nyugdíjas.
Ezekre az élethelyzetekre Farkas András, a NyugdíjGuru News alapító főszerkesztője szerint az egyik leginkább javasolható nyugdíjcélú megtakarítási forma a nyugdíjbiztosítás lehet: „A nyugdíjbiztosítás éppen a rendszeressége, a viszonylag szigorú befizetési feltételek miatt javasolt, hiszen ez arra ösztönzi a biztosítottat, hogy ne adja fel megtakarítási céljait. Utólag hálás lesz magának mindenki, hogy kitartott." Ugyanakkor a szakértő szerint a biztosítás mellett szól az is, hogy örökölhető, ez a stresszes élet miatt aggódó vállalkozók vagy a családjukért nagyobb felelősséget érző háztartásbeliek számára lehet fontos érv. Nem utolsósorban a személyi jövedelemadó-jóváírás formájában igénybe vehető 20%-os, évi akár 130 ezer forintos állami támogatás jelentősen megnöveli a nyugdíjbiztosítások vonzerejét.
Forrás: EuroAstra
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)












