A korondi fazekasság története

Korondon a fazekasságnak ősi hagyományai vannak, sokan Európa egyik legjelentősebb fazekas központjának tartják. A fazekasság a középkortól nőtt iparággá.
Az első írásos adat a fazekasságról 1613-ból származik, amikor az udvarhelyi fazekas céh kontárkodással vádolja a korondiakat. Az udvarhelyi mesterembereket rendelet védet, így Korond szorult helyzetbe került. I. Rákóczi György 1643-ban, majd Apafi Mihály 1682-ben rendelettel oltalmazza a székelyudvarhelyi fazekasság termékeit, a korondi s Korond környéki falvak fazekasainak un. "kontártermékei" ellen. Az eladási tilalmat azonban a korondiak folyamatosan megszegték. A vörös máztalan edények mellett a "cserepesek" kályhacsempéket is állítottak elő. Korondon a legrégebbi, évszámmal ellátott csempe 1667-bol származik. A máztalan, olcsó cserépedényekkel a korondiak Csík kivételével, az egész Székelyföldet és a szász megyéket is ellátták.
1750-ben gróf Gyulaffy László, Erdély udvari kancellárja, korondi birtokos biztosítja a korondi fazekasoknak, hogy évente 4 vásárt tarthassanak Korondon, ahol szabadon árusíthatják termékeiket.
1820-ban Korondon már ötven fazekas dolgozott. A XIX. század végén megjelennek az olcsó mázas edények. 1893-ban Székelyudvarhelyen kő-és agyagipari szakiskola nyílik, ahol több korondi is tanul. A mázas edény gyártásának technológiája viszonylag rövid idő alatt egész Korondon is elterjedt. A fazekasok száma 1893-ban már 367-re emelkedett.
A korondiak a máz nélküli edényeknek is sokféle változatát készítették, melyek jól bevált főzőedények voltak az akkori cserepes tűzhelyeken. Néhány ezek közül: puliszkafőző fazék, káposztafőző fazék, tejfőző edény, de készítettek sarvalló kandérokat, szilvaízes edényeket, kalákák, lakodalmak, torok alkalmára vékás edényeket.
A cserepes tűzhelyek csempéit több helyen is készítették a vidéken: Atyha, Korispatak, Etéd, Küsmod, Szolokma, Makfalva stb. Az erre vonatkozó bizonyíték az 1667-es évszámot viseli magán. Páll Lajos festő-költő pedig egy "Nemes Monos de Korond 1767" feliratú szép brokátmintás csempét talált. Ugyancsak szép régi csempéket őriz Józsa János fazekas.
Korondon a fazekasok mindig nagy számban éltek. Számuk az évek folyamán általában 100-400 között változott. Ma 600 körül van az ipari engedéllyel rendelkező fazekasok száma. A legtöbb mester a falu Tószegnek nevezett részén élt ősi időktől fogva. A többségükben gazdálkodó felszegiek "kurtaharisnyásoknak" gúnyolták régebb őket, mivel a korong hajtásától elkopott-kifoszlott a székelyharisnyájuk szárának az alsó része.
Az a tény, hogy 1613-ban egy udvarhelyi fazekas céh kontárkodással vádolta a korondiakat, bizonyítja, hogy a korondi fazekasok már akkor komoly vetélytársként jelentkeztek. Idővel az 1750-ben Gyulaffy László által biztosított négy vámmentes vásár lehetősége is kevésnek bizonyult, így nagyobb piacra volt szükség. A XIX. század közepére már a korondi fazekasok termékei Erdély szerte ismertté váltak. Az árusítási utakat "szekerességnek" nevezték. Leggyakrabban Marosvásárhely vidékét és a Mezőség falvait látogatták meg. A biztosabb vásárok végett távolabbi vidékekig is elmerészkedtek, egészen a Mezőség pereméig. Ezek az árusítási utak, azonban nem voltak veszélytelenek. Útjaikra általában egy katlan fazekat (600-1000 db) vittek. Az edények ára kétszer töltve kukoricával volt abban az időben. Kínos, nehéz munka volt mind az edény készítése, égetése, mind pedig az értékesítése. Ezért a falu szegényebb rétegét éppen a fazékiparral foglalkozók alkották.
Az 1820-ban egész Erdély szerte megejtett úrbéri összeírás alkalmával 50 fazekast jegyeztek fel Korondon.
A XIX. szd. Közepétől a korondi fazekasság számára új piacokat jelentettek a Kárpátokon túli falvak, városok, melyek valósággal felvirágoztatták ezt az iparágat. Ezt az ívelést a Románia és Ausztria- Magyarország között kibontakozott ötéves "vámháború" szakította meg. Továbbá az is fokozta sz értékesítési válságot, hogy csappant a kereslet a közelebbi területeken is a máztalan fazekak iránt. Ekkor következett be az első fazekas "emigrálás". Tizenhét mester vándorolt át Korondról s más Udvarhely megyei településekről az akkori Románia területére a jobb megélhetőség reményében.
A Marosvásárhelyi Kereskedelmi és Iparkamara fontos adatokat szolgáltat jelentéseiben a századvég korondi fazekasságával kapcsolatban. Ezekből nyomon követhető, hogy miként tűnt el lassan a korondi máztalan kerámia és foglalta el a helyét a keresettebb mázas edény. Szinte évről- évre kimutatható, hogy miként ösztönözték az akkori kereskedelmi minisztérium képviselői, a mázas edények készítésének meghonosítását. Az áttérést a visszaesett edényárak is sürgették. Míg 1886 előtt 100 db edény ára legalább 3 forint volt, addig a vámháborút követően mindössze 1,70 forintot kaptak érte.
A Marosvásárhelyi Kereskedelmi és Iparkamara igyekezete eredményeként a kereskedelmi miniszter nyolc hónapos tanfolyamot szervezett a mázas fazekasság elterjesztése érdekében, sőt ún. "vándortanító" is tevékenykedett, aki házról házra járva tanítgatta az embereket az új technológiára. A lakosság azonban idegenkedett a kezdeményezéstől.
A kerámiaválság ellenére Korondon nem csökkent a mesterek száma. Mialatt Küsmodön és Szolokmában alig tevékenykedett 7-8 fazekas- és nemsokára ezek is felhagytak vele- addig Korondon az 1893-as jelentés szerint még mindig 145-en űzték ezt az ősi mesterséget. A korondi vállalkozó kedvűeknek segítségükre volt a székelyudvarhelyi Kő- és agyagipari szakiskola létrejötte is.
Az 1900-as évek elején Székelyudvarhely vármegye erőteljes iparfejlesztési akciót indítványozott. Textil, kő, és agyagipari létesítményeket kértek a Sóvidék számára.
Az Iparfejlesztő Bizottság a kereskedelmi minisztériumhoz címzett Memorandumában beszámolt a korondi lehetőségekről: "Bizottságunk hiszi, hogy néhány év alatt, elsősorban Korondon olyan iparfejlesztési akciót kezdeményez, mely által százak és ezrek fognak európai verseny - agyagiparos műkészítményeket előállítani."(Udvarhelyi Híradó, 1907)
A XIX század utolsó évtizedében páratlan fejlődésnek indult a korondi fürdő is, amelynek akkori tulajdonosa Gáspár Gyula egy kis mázasedénygyártó műhelyt létesített. Ebbe az üzembe hozta mesternek Kőrispatakról Katona Jánost és egy német festőt. Az üzembe több korondi is dolgozott, így egyre többen kezdték elsajátítani az új gyártási folyamatot. 1909-ben a Kereskedelmi és Iparkamara jelenthette, hogy Korondon elterjedt a mázas edény készítése. A mázas kerámia térhódítása a korondi fazekasság addig nem tapasztalt fellendülését jelentette. 1913-ban már ennek alapján városi rangot kértek a nagyközségnek.
Azt, hogy a modernebb gyártmányok ma már magasabb szinten állnak, köszönhető Filep Dezsőnek, akitől a fazekasok eltanulták a művészi kivitelt, és igen szép eredményeket értek el. Ok azok és akik ma a legelőkelőbb szalonokba beillő vázákat gyártják. Ezek a vázák nemcsak a "közönséges korondi fazék" végnapjait jelentették, hanem a régi értelembe vett fazekasság megszűnését is. Korondon a fejlődés tovább folytatódott. A két világháború közti periódus újabb lendületet adott a fazekasságnak.
A román néprajzosok már a húszas évek végen "felfedezték" Korondot. Mac Constantinescu a fogarasföldi Dragus-i kerámiát a korondival hasonlította össze. Az akkori faluban 200 egyéni fazekasműhelyt talált.
A korondiak sikerrel vették fel a versenyt a kerámiaipar tőkés vállalkozásaival is. Főleg Munténia és Moldva falvait kezdték elárasztani változatos, tarka festésű cserépedényeikkel, játékokkal és dísztárgyakkal.
A Tompa fivérek tordai kerámiagyárának mintájára 1929-ben megalakult előbb a Bertalan Áron, majd a Katona Sándor tulajdonában lévő "fazékgyár". 1936-ban alakult meg a Patria nevű új gyár, ahová idegenből hozott fazekasokat neveztek ki műhelyvezetőnek. Ez a vállalkozás hamarosan megszűnt. A Bertalan Áron kerámiagyárba egyre több szakiskolát végzett fazekast hoztak, nemcsak Udvarhelyről, hanem Tordáról is.
Korond a két világháború között a fazekas központok "sárkovácsainak" befutó helyévé vált. A kerámia az egyik legkifizetődőbb üzletnek bizonyult. Az 1930-as évek végén Bertalan Áron a tordai Pitvartól a Tompa fivérekhez hasonló modelleket kapott. Korondon is egyre jobban a elterjedtek a "népies", "magyaros" minták. Ebből nemcsak a Pitvarnak szállítottak, hanem Németországba is. Az üzemek révén a magán fazekasoknál is elterjedtek a gipszformák (modellek). A negyvenes években Bertalan és Katona üzeme mellett két kisebb műhely is működött. Az egyes műhelyekben mindent elkövettek a műhelytitkok megőrzéséért.
Időközben Korondra műkedvelő festőnőt, Boér Máriát hívták Kolozsvárról, aki szép virágváza díszítéséket és modelleket készített, és bevezette az antilopos vázák készítését. A nagyváradi Molnár Judit, Boér Mária után 1945-ig tevékenykedett Korondon.
Tófalvi Zoltán szerint ez a korszak piaca az "eklektikus edényeket, giccses emléktárgyakat, talpas vázákat, és hímzésekből átvett festett vagy szaruzott díszítményeket igényelte." (Tófalvi Zoltán: A korondi fazekasság)
A korondi fazekasokra a Kárpátokon túli edénygyártók is felfigyeltek, nemcsak a vásárlók és a néprajzosok.
A II. világháború éveiben a korondi fazekasok nyugat felé is messze "előnyomultak", egészen Ausztria határáig. A bécsi döntés után dr. Szepesi Mihály miniszteri tanácsos az un. "úri" ízlést kielégítő fazekasokat szövetkezetbe szervezte, és termékeiket az egész ország területén árusította. Többen dolgoztak is az anyaország különböző településein, mint fazekasok, ezek hazatérve meghonosították az ellesett szecessziós utánzatú, népies, magyaros stílust.
A sokféle hatás és a piacok megőrzéséért tett erőfeszítések a tulajdonképpeni népi fazekasság végét is jelentették. Tófalvi Zoltán így ír erről: " Korondon a szigorú értelembe vett népmuvészet is megszűnt és átalakult gicsekkel tarkított népi iparművészetté."(Tófalvi Zoltán: A korondi fazekasság)
A korondiak évről évre több terméket szállítottak a Kárpátokon túli területekre. Kezdetben szekerekkel, később teherautókkal fuvarozták az árut.
1949-1950 között államosították Bertalan és Katona Sándor üzemeket, és a magániparosok helyzete is nehezebb lett. A hatvanas évektől a közkézben levő gyárak termékskálája kibővült. Elkezdődött a virágvázák, falitányérok, és más dísztárgyak sorozatgyártása. 1962-ben az üzemekben elkezdik gyártani a fekete kerámiát. Azután magántermelők is foglalkoznak vele.
A turistaforgalom fellendülése fokozta a keresletet is. A leleményes korondi ember pedig igyekezett kielégíteni minden szükségletet, sokszor éppen az igazi értékek föláldozása árán. Így hódított teret a giccses dukkóz-díszítés is.
1974-ben új, modern, korszerű kerámiagyárat létesítettek Korondon. Az 1972/73-as tanévben a székelyudvarhelyi szakiskola vezetősége tanulókat toborzott kerámia szakra, és ezt az osztályt kihelyezték Korondra a helyi elméleti középiskola épületébe. Az itt végzett diákok a korondi kerámiaüzembe szakmunkásként álltak munkába.
Az 1989-es fordulat változást hozott a korondi üzem életében is. A gyárat a Vestra néven részvénytársasággá alakították, a munkáslétszámot, és a termelést lecsökkentették. Az inflációnak, és a vezetői érdektelenségnek köszönhetően a megtermelt javaknak nehezen került felvevő piac, és a kilencvenes évek közepére le is állt a termelés.
Szerencsére a kerámiaüzem leállása nem jelentette a korondi fazekasság halálát. Bár örökös párharc folyt az üzemi termelés, és a magántermelés között, mégis ösztönző hatása volt. Ami már két évtizede ösztönző mércét állító rendezvény a korondi fazekasok számára az az Árcsói kerámiavásár. Az évről évre megrendezett kerámiavásár által Korond népi mestersége, a fazekasság, a közszemlélet tárgyává vált. A résztvevő fazekasok hozzáállásának köszönhetően a rendezvény évről évre jobban betöltötte tömegnevelő szerepét.
A kerámiatermékek híre messze túlnőtt az évek folyamán Európa határán. A magántermelők-most már csak róluk beszélhetünk- az öt kontinens majdnem minden országába eljuttatják (különösen 1989 után) termékeiket, de az 1962-1989 között virágzó üzemi termelés is sok országot meghódított.
A főbb importálók: Algéria, Anglia, Ausztria, A.E.Á., Ausztrália, Belgium, Bulgária, Ciprus, Csehszlovákia, Dánia, Franciaország, Hollandia, Izland, Izrael, Japán, Jugoszlávia, Kanári-szigetek, Kanada, Líbia, Lengyelország, Magyarország, Mexikó, Németország, Norvégia, Olaszország, Panama, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szovjetunió, Új-Zéland.
A korondi fazekasság történelmét, múltját végigkövetve, méltán nevezhetjük a települést, az erdélyi fazekasság, és a népművészet legnagyobb központjának. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy számtalan Maros, Hargita és Kovászna megyei székely népi fazekas központ közül ma csak a korondi működik. Természetesen ennek megfelelően megnövekedett a "korondi" kerámia iránt érdeklődök tábora, és emellett a fazekasoknak igazodniuk kellett a változatosabb igényekhez is.
Korond nagy érdeme, hogy az erdélyi fazekas központok lassú hanyatlásával és fokozatos megszűnésével is ki tudta elégíteni a későbbiekben jelentkező fokozódó igényeket, és ezeket életbe is tudta tartani.

Forrás: http://www.korond.ro/nepmuveszet.html