Az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozataira emlékeznek ma országszerte a nemzeti gyásznapon, a szovjet csapatok egykori bevonulásának 55. évfordulóján.
Fotó: Fortepan
A fővárosban, a Terror Háza Múzeumnál, az áldozatok falánál reggel 8 órától estig lehet elhelyezni az emlékezés mécseseit és virágait. A nap folyamán többször bemutatják a Török Ferenc rendezésében készült Forradalmárok című dokumentumfilmet, valamint az 55. évforduló tiszteletére készített, 228 áldozat életéről szóló rövidfilmsorozatot is.
Az Új Köztemető 301-es parcellájánál egész nap várják mindazokat, akik el szeretnék helyezni a megemlékezés virágait az áldozatok sírjánál. A Demokratikus Koalíció nevében Vitányi Iván és Molnár Csaba helyez el koszorút.
A Honvédelmi Minisztérium, a XXIII. kerületi polgármesteri hivatal és a Történelmi Igazságtételi Bizottság koszorúzást tart a soroksári Jutadombon. Beszédet mond Orosz Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökhelyettese.
Debrecenben a város önkormányzatának megemlékező ünnepségén először Iván Kovács Lászlónak, a Corvin köz első parancsnokának emléktábláját koszorúzzák meg, majd a köztemetőben lévő kopjafánál helyeznek el koszorúkat. Ott beszédet mond Mervó Zoltán, a Nagy Imre Társaság megyei szervezetének elnöke. A koszorúzás a honvédtemetőben folytatódik, majd a Kossuth laktanyában, a mártír katonák emléktáblájánál.
Megemlékezést tartanak Hódmezővásárhelyen is, ahol Gyulai József akadémikus mond beszédet.
Budapesten délután megemlékezés lesz a Fiumei úti sírkert 21-es parcellájánál, az 1956-os forradalom hősi halottainak emlékművénél koszorúzást tartanak.
Az Országházban átadják a Mindszenty Emlékérmeket.
A Mátyás-templomban szentmisét tartanak az áldozatok emlékére. Az szentmisén részt vesz Hende Csaba honvédelemi miniszter.
A körmendi megemlékezésen beszédet mond Szabadi István református lelkész és Bana Tibor, a Jobbik országgyűlési képviselője. Keszthelyen a Szent Miklós temetőben tartanak megemlékezést, itt Wittner Mária, a Fidesz országgyűlési képviselője, egykori '56-os halálraítélt mond beszédet. A szegedi Dómban Kiss-Rigó László megyés püspök emlékező szentmisét celebrál.
A fővárosban a II. kerületi önkormányzat a Mansfeld Péter parkban tartja megemlékezését. Ünnepi beszédet mond Hende Csaba honvédelmi miniszter és Láng Zsolt (Fidesz-KDNP), a kerület polgármestere.
A Szent István-bazilikában Virágh András vezényletével hangzik el Verdi Requiem című zeneműve. A hangversenyen részt vesz Schmitt Pál köztársasági elnök.
A koncert után, a gyásznap rendezvényeinek zárásaként emlékező menet indul a bazilikától, a résztvevők egy-egy gyertyával a kezükben, némán vonulva érkeznek meg a Kossuth térre, és őrlángra állítják a forradalom lángját.
1956. november 4-én a szovjet csapatok bevonultak Budapestre, és leverték az október 23-án kirobbant forradalmat és szabadságharcot. Az országban néhány helyen elszórtan még egy hétig tartott a fegyveres ellenállás.
Nagy Imre miniszterelnök családjával és a hozzá közel álló politikai körrel november 4-én menedékjogot kért és kapott a jugoszláv nagykövetségen, de november 22-én a szovjet titkosszolgálat segítségével tőrbe csalták, és a romániai Snagovba hurcolták.

Forrás: MTI
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése