2010. május 9., vasárnap

Végvári vitézek nyomában




A monda szerint, a rendkívüli erejéről elhíresült Kinizsi Pál, egy alkalommal apja csucsai (Erdély) malma mellett bámulta az eget, amikor díszes hintó állt meg a malom előtt. A hintóból kihajolt egy szépséges leányzó és vizet kért a fűben heverésző legénytől. Nosza, felpattant Kinizsi Pál. Sebtiben megtöltött egy serleget a malomkút hűs vizével, tálca híján egy malomkőre helyezte, úgy nyújtotta át félkézzel Vastag Balázs lányának, merthogy ő volt a szép leányzó.



A hintót kísérő lovasok egyike Mátyás király volt, akit annyira lenyűgözött a molnárlegény ereje, hogy legott felajánlotta neki: seregébe fogadja. A csucsai molnárlegényből híres hadvezér és gazdag főúr lett, a tálcául szolgáló malomkő pedig kézen-közön a sárvári Nádasdy vármúzeum pincéjének legsötétebb zugába került. Így sok más mellett azt is megnézhette a Lakitelek Népfőiskola vártúráján résztvevő ötvenfős csapat. (Már akinél volt elemlámpa.) A Kárpát-medencei kisiskolák felső tagozatosai számára meghirdetett Olajos Csaba várépítő és honismereti versenyt idén az Arad megyei Kisiratos csapata nyerte, a sárvári Nádasdy vár sógyurmából készített, kicsinyített másával. A második helyen a délvidéki Bács-Kossuthfalva, míg a harmadikon az ugyancsak délvidéki Bácskertes csapata végzett, a sümegi, illetve a tatai vár makettjével. A díjátadó ünnepségen jelentette be a házigazda Lezsák Sándor, hogy különjutalomként, a legjobb eredményt elért csapatok egy vártúrán vehetnek részt, melynek két főállomása Sárvár és Sümeg lesz. A kirándulásra az első három helyezetten kívül, meghívták Gátér egyik csapatát, valamint az erdélyi Gödemesterháza, Maroshévíz, Mészkő és a délvidéki Csantavér garabonciásait. A fiatalokat felkészítő tanáraik mellett elkísérte Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke, Olajos István iskolaigazgató, a honismereti játék, illetve a garabonciás tábor kitalálója és vezetője, valamint Szikszai László, a Bács-Kiskun Megyei Kisiskolák Közművelődési Egyesületének elnökhelyettese. Útközben a kirándulók sorra elmondták, a Kárpát-medence melyik tájáról érkeztek és röviden bemutatták szűkebb pátriájukat. A népes csapatot Sárváron Kondora István alpolgármester fogadta. Ismerkedésüket a várossal a Szent László templomban kezdték, utána fagylaltoztak, meghallgatták a városháza harangjátékát, majd következett a Nádasdy Ferenc Vármúzeum, melynek termein Takács Zoltán Bálint igazgató kalauzolta végig a csapatot. Tizenegy után már lefelé gurult velük a busz Sümeg irányába. A várcsárdában megebédeltek, majd irány a vár! Mire körbejárták a tatárjárás után épült, és a közelmúltban felújított erődítés minden szegét-zugát, már kezdődött is a látványokban bővelkedő várjáték. Ha már lúd, legyen kövér – tartja a mondás. Így aztán a bemutató után, a várat üzemeltető Papp család jóvoltából, a várhegy alatti arénában újabb lélegzetelállító zsonglőrmutatványoknak és hamisítatlan középkori lovagi tornának lehettek részesei. Hazafelé már egészen összemelegedett a társaság. Együtt fújták a közismert nótákat erdélyiek, dél bácskaiak, felső és alsó kiskunságiak. Búcsúzás előtt Lakiteleken a túra egyik résztvevője a következőképp summázta élményeit: - Mindent összevetve, egy nagyon jól sikerült kirándulás részesei voltunk. Mert a várak is szépek voltak, a lovagi játékok egyenesen lenyűgözőek, de a társaság (beleértve tanárt, diákot és a politikus nagyapát) mindent felülmúlt. És akkor a lányokról, a hangulatról még nem is szóltam. Maradjunk abban: királyi várakhoz illő, igazán király buli volt!

Forrás: kecskeméti lapok.hu

Nincsenek megjegyzések: