A busójárás története

A Busójárás Mohács messze földön híres és ismert látványos farsangja, karneválja.

A Busójárás alapvetőleg a mohácsi sokacok

Sokácok

(sokci), hazai, róm kat. vallásu délszláv néptöredék, melyet a külföld hiresebb etnologusai még a legutóbbi időkig a velük szomszédos területeket lakó bunyevácokkal (l. o.) azonosítottak, ámbár ezektől ugy antropologiai, mint etnográfiai tekintetekben teljesen különállanak. Nevök etimolgiája tisztázva nincsen, de valószinü, hogy azt előbbi hazájuk (a mai Bosznia és Hercegovina, továbbá Dalmácia) valamely földrajzi tényezőjétől nyerhették. Vándorlásuk útját a Szlavoniában szétszórt sokác telepek jelzik. Magyarországon nagyobb számmal Baranya vármegyében, Bács-Bodrog vármegye Szónta, Vájszka, Bogyán, Plávna, Szántova, Bereg, Bács és Monostorszeg községeiben, továbbá Torontál vármegyében laknak, mely vidékekre - s ez különösen a bácsvármegyei S.-ra szól - egyházi anyakönyveik tanúsága szerint a törökök sanyargatása elől a XVII. sz. második felében vándoroltak be. Számuk aránylag csekély, a Bácskában hozzávetőleges számmal 15,000-en vannak, összes számuk sem haladhatja meg a 20,000-et.

Antropolgiailag ugy a gör. kel. szerbektől, valamint a szintén róm kat. bunyevácoktól első tekintetre különböznek. Egymás közt házasodnak s ez is hozzájárult antropologiai tipusok megőrzéséhez. Középtermetüek, a 170 cm.-en felüli egyének rendesen szerbeknek bizonyulnak. Arcuk tojásdad körvonalu, a nők kendőzik magukat. A férfiak sötétbarna, de nagy ritkán fekete hajukat vállig és a szemöldökívig növesztik, az aszonyokét szombaton este, egyes községek szerint változó mesterkélt frizurává kötik-fonják, mely aztán egy hétre szól. Az orr legtöbbnyire egyenes, csak ritkán gyenge sasorralaku, szemük mandolavágásu, a szembogár ezeknél is feltünően nagy, fogaik még az öreg embereknél is teljesen épek. A nyak rövid. Mellkasuk aránylag gyenge alkotásu, a kéz- és a lábizomzat satnyulásban van. Kérges tenyér kevés van. Leányaik közmondásos szépségüek, csunyát köztük igazán nem látni, annál többet az asszonyok közt, akik 30 éves korukban már valódi vénasszony számba mennek. Táplálkozásuk, legalább a Bácskában, rossz s éppen a legnagyobb községekben évszámra kenyérből, nyers vöröshagymából és pálinkából áll. A Duna-menti községek lakói, kik hallal is élnek, hasonlíthatatlanul jobb kinézésüek. A népség korán őszül, legtöbbet tüdővész pusztít; a venerikus bántalmak sem ritkák. Erkölcseik hírhedtek, pénzért az apa leányát is prostituálja, máskép nem is telnék a sok női cifra ruhára.

Etnográfiájukat illetőleg a velük lakó németektől átvett és a délszlávoknál általánosan divó házközösség (zadruga) követelményei szerint átalakított házban laknak, melynek legjellemzőbb része a házbeli párok közös hálókamrája (vajat), annyi ággyal és tulipántos ládával, ahány pár használja. Butorzatuk szegényes, a szövőszék egyetlen házból sem hiányzik. Szokásaik a szerbekével sokban egyeznek, rendkivül babonásak. Táncuk a kolo, a dodola-járás (esőkérés) náluk is szokásos, a halottak kultuszát nagyban űzik. Ruházatuk talán az egész országban a legfeltünőbb, a Ťmagyarországi indusokť elnevezés joggal illeti meg őket. A férfiak ruhájára jellemző a báránybőrkucsma és a vastag fekete nyakkendő, mely itt is, mint a szomszédos Szlavoniában sohasem hiányzik a férfi nyakáról. Az ing és a gatya szerb vászonból készül, télen ezek fölött majdnem térdig érő sok szinben kivarrt báránybőrbundát visel. A lábat csíkos kapcába takarja s e fölé szíjas opánkát húz. Az asszonyi ruházat fő alkotó részei: a fejre húzott kapica (a dogék sapkájára emlékeztető formával), a válltól a földig érő, derékben övbe fogott redős ing, néhol keresztbe kötött selyem melling, amihez a leányoknál még az ezernyi művirágból, arany- és szövetcsipkéből álló fejdísz, továbbá a nyakra akasztott, véget-hosszat nem érő üveggyöngysor járul; a lábon az ismeretes hímzéses szerb papucsot viselik.


Forrás: Pallas Nagylexikon

bezár

(Mohács dél-szláv nemzetiségi - más eredet-magyarázatok szerint illír (görög) - gyökerekkel rendelkező, a településsel egyidős múltra visszatekintő lakói) rendkívül látványos elemekben bővelkedő hagyományőrző népszokása (sokac nyelvhasználattal "poklade") amely a múlt század első harmadától egyben idegenforgalmi rendezvény is, melyre tízezrek látogatnak el a világ minden részéből.
A Busójárás idejére sokszorosára duzzadt lélekszámú városban ilyenkor az országban sehol sem tapasztalható óriási mértéket ölt a jókedv és a mulatozás, amelyben minden jelenlévő - felvonuló és vendégek egyaránt - bőséggel kiveheti és ki is veszi a részét

Az esemény gerince, központi eleme a több napos Busójárás, a maga nemében a világon egyedülálló farsangi karnevál, melynek nem is lehetne jobb helye, mint a több mint kilencszáz éves Duna-parti város Mohács, amely önmagában is megér egy kirándulást.

A Busójárás eredetének magyarázata komplikált kérdés, nagyon sokan próbálták már megfejteni eredetét több-kevesebb sikert, nem egyszer kiadós vitát, sőt vihart könyvelve el munkájuk gyümölcseként.
Máig ható következményei voltak Szőts István és Raffay Anna "Busójárás Mohácson" címet viselő rövidfilmjének, amely Füredi Zoltán 1993-as "Busók" című filmjének forgatása alkalmával került Mohácson újra a figyelem középpontjába.

A Busójárás napjainkban a következőképpen zajlik:

A sokacok kifejezésével az eseményt Pokladenak nevezik, ami a karnevál szó horvát megfelelője. Jelentése ez esetben ennél kicsit tágasabb, kiegészülvén azzal az átváltozással, mely a zord télnek tavaszba fordulását jelenti, ezért úgy tartják a Poklade a mohácsi busójárás értelmezésében a tél búcsúztatásának és a tavasz köszöntésének ünnepe is. Ezzel függ össze a "Farsangfarkán" (kedden) a koporsóégetés a főtéri nagy máglyán - mondják, jelképesen elégetik a telet, s immár jöhet a tavasz. Az átváltozás és az újjászületés jegyében zajló farsangi események legismertebb elemei az ijesztő álarcot viselő, nagyrészt állatbőrökbe öltözött, övükön kolompot viselő, kezükben hangos kereplőket forgató, ijesztő, ámde (némi szakrális italtól végül is jókedvű) mégis alapvetően barátságos "busu"-k, (más szóhasználat szerint "busó"-k - vagy "búso"-k) "alakoskodó" szokásai, hagyományai szerint zajló látványos farsangi események.

A Busójárás időpontja keresztény egyházi időponthoz kötődik és minden évben a böjti időszak kezdete (Húshagyó-kedd) előtt hat nappal veszi kezdetét, amely nap így értelem szerűen mindig csütörtökre esik. A csütörtökön induló és hat napig tartó farsangolás első szakasza a csütörtöktől szombatig tartó Kisfarsang, melyet azután a Busójárás legfőbb látványossága a Farsangvasárnap követ. A Kisfarsang legjellegzetesebb figurái a Jankelék. A Jankelék mondhatnánk "busónövendékek", fiatalok, akik maskarába öltözve járják a várost, riogatják az embereket, barátságosan meghúzgálják a lányok, asszonyok haját, olyankor lisztet szórva teremtenek riadalmat a szebbik nem körében, de már ezekben a napokban is egyre gyakrabban tűnnek fel maguk a busók is a városban.

Mata a Jankele vezér az alattvalói gyűrűjében.
Sajnos ma már egyre kevesebb Jankelét látni, azok is inkább gyerekek.
Mata a Jankele vezér az alatvalói gyűrűjében.
Sajnos ma már egyre kevesebb Jankelét látni azok is inkább gyerekek.
Farsangvasárnapon van a "nagy vonulás" a gyülekezőhelyről (Kóló tér) indulva, tízezrek sorfala által övezve át a városon a főtéri seregszemléig. A nagy felvonulást megelőzően ezen a napon, Farsangvasárnapon már reggeltől kezdve folyamatosan járják a várost a busócsoportok, a vendégek, látogatók és turisták nem kis örömére.
Délután egy óra körüli időpontban nagyon látványos elem a hideg téli Dunán a "szigetből" átkelő, ladikokkal átevező maszkos, bundás busók seregének partra lépése a Sokacrév-ben.
Ők ezt követően felvonulnak a Kóló térre, ott csatlakoznak a többi, már ott gyülekező busócsoporthoz és kisvártatva együtt indulnak majd a város főutcája irányába, majd pedig azon végig haladva főtérre.
A tekintélyes méretű, nagyon szép főtérre - ahol a "lényeg", a Busójárás központi eseményeinek helyet adó térkövezet érintetlenül ugyanaz, mint volt mindig is, ki tudja már milyen régóta. Ennek is különös, csak a helyszínen megtapasztalható hangulata van.
A főtérre beérkező busók, busócsoportok körbemennek a téren, megmutatják magukat a rájuk ott várakozó ezreknek, majd helyet foglalnak a tér belső részén.
A térre néző Városháza erkélyén berendezett alkalmi stúdióból a térre kihangosítva bemutatják a beérkező busócsoportokat, közben pedig autentikus sokac népzene szól, mely az egyik legjellemzőbb velejárója a Busójárásnak és jellegzetes vidám hangzása végig kíséri a teljes eseményt.
15 óra tájékén hagyományosan Mohács város Polgármestere köszönti az egybegyűlt busókat, a felvonulókat és résztvevőket, a vendégeket, majd pedig kezdetét veszi a hajnalig tartó szabad farsangolás, melyet a valódi, zavarba ejtően nagy programbőség jellemez.
A téren óriási színpadon nemzetiségi tánccsoportok váltják egymást, miközben kötetlen farsangolás zajlik az egész városban
Itt mindenki megtalálja magának, amit keres: népzenék, néptánccsoportok, kiállítások, alkalmi árusok, mutatványosok és szórakoztatók hada települ ilyenkor Mohácsra, valamint egy időben több helyszínen is zajlanak könnyűzenei produkciók is.
Azt talán mondanom sem kell, hogy étel s ital mindenhol, minden mennyiségben, mindez mérhetetlen jókedvvel és fáradhatatlan busókkal fűszerezve.
Az események egyik legkedveltebb pontja az esti máglyagyújtás, amikor a főtér közepén egy hatalmas, ház méretű máglyát gyújtanak meg. A busókkal összefogódzkodott vendégek, farsangolók tűz körüli tánca a nagyszínpadról szóló zene, a kóló és az időnként a tér sarkában eldördülő török korabeli mozsárágyúk aláfestésével minden résztvevőnek garantáltan életre szólóan maradandó élmény minden abban résztvevőnek.

A hétfői napra inkább a pihenés, a sokáig alvás, későn kelés a jellemző, majd pedig a jelentős számban előforduló másnaposság kezelése "kutyaharapást szőrével" módszerrel ... három éve felélesztett régi hagyomány az igazi busójárás a házról házra járás.
Kedden, "Farsangfarkán" van a téltemetés.
Ekkor új máglya épül a vasárnap elégetett helyén, amelyre rákerül a híres farsangi koporsó és este együtt ég el a tűzzel. Ilyenkor már a vendégek, turisták száma jelentősen megcsappan, a hangulat is kicsit bensőségesebb, de azért még ilyenkor is nagyon sokan vannak, egyre többen ismerik fel azt, hogy a busójárás így teljes, s maradnak keddig. Nem bánják meg, mert kedden ismét "utcán vannak" a busók, a hangulat ugyanaz, mint vasárnap volt, csak könnyebb mozogni a tömegben :)

Igen, tudom, ez a menüpont a busójárás történetét ígéri és eddig arról még nem sok szó esett.
Hát akkor most következzenek eredetmagyarázatok, elméletek - amelyek elé a magam részéről szükségesnek tartom megjegyezni, hogy talán nem is bír olyan nagy jelentőséggel, hanem sokkal fontosabb az, hogy van, hogy olyan, mint mindig is volt, hogy művelői révén éppen elég autentikus ahhoz, hogy örülhessünk létezésének, s magát az eredetvitát másodrangúnak tekintsük.

A busójárás eredetéről, keletkezéséről alapvetőleg két elmélet járja.

Eredet-magyarázat 1.

A legelterjedtebb magyarázat szerint a farsangolásnak a téltemetés, a télűzés volt a célja. Az emberek ilyenkor azért bújnak ijesztő ruhákba, mert azt várják, hogy a tél megijed tőlük, és elszalad. Az ünneplés végén nyilvánosan elégetik a tél halálát szimbolizáló szalmabábut is. A jelmezbe öltözött emberek ezen kívül "bao-bao" kiáltással és kürtszóval, kolompokkal járják végig a házakat, udvarokat és az állatokat, majd hamut szórnak szét a portákon. Ettől a szertartástól azt remélik, hogy a gazdák portáit a jövőben elkerülik a gonosz, ártó szellemek. A busójárás további szokása, hogy a jelmezesek az utcán járva meghuzigálják az arra járó nők haját, hogy az minél hosszabbra nőjön. Az ünnepség fénypontja az, hogy a főtéren a férfiak viaskodni kezdenek egymás között, ami régen a férfivá avatás jelképe volt.

Eredet-magyarázat 2.

A másik elterjedt magyarázat, monda szerint a régi mohácsiak is a szigeten gyűltek össze egykor. A mohácsi csatát követően a török egyre nagyobb területen telepedett le. Egy idő múlva már a gyermekeket is elrabolták.
A fiúkból janicsárokat, a lányokból háremhölgyeket neveltek. Egyre többen kényszerültek búvóhelyet keresni a Mohácsi-sziget mocsaras, nádas vidékén. A török még nappal is félt erre a területre bemerészkedni. A menekültek egyre bátrabban kezdtek viselkedni. Már nappal is mutatkoztak, esténként tüzet rakva beszélgettek. Ahogy haladt az idő, egyszer csak az esti, tűz melletti beszélgetés alkalmával megjelent egy igen öreg sokac ember. Így szólott hozzájuk: "Ne keseredjetek el! Mindnyájatok élete meg fog változni. Vissza fogtok térni házaitokba, szeretteitekhez. Ti fogjátok kiűzni a kontyosokat! Jelet fogok küldeni számotokra, mikor elérkezett az idő. Készüljetek fel a harcra: készítsetek különféle fegyvereket fából, faragjatok magatoknak fűzfából rémisztő álarcokat, álljatok harcra készen mindenkor! A jel egy viharos éjszakán érkezik majd mindannyiótoknak: aranyos ruhába öltözött vitéz képében, rémisztő álorcában." Ezzel ahogy jött, úgy el is tűnt a vénséges vén apóka. Az emberek nem győztek csodálkozni, mi is történt...

Másnap nekifogtak a készülődésnek. Fegyvereket, álarcot, öltözéket készítettek, és vártak. Vártak évek hosszú során keresztül. Már rég a sziget fáinak tövében pihentek azok, akik még látták a tűz mellett az aggastyánt, amikor egy rettenetes vihar alkalmával, úgy éjfél felé ott termett az aranyos ruhás, délceg lovas. Némán intett: utánam! Erre mindenki felkerekedett. A törökök a vihar alatt behúzódtak a mohácsi házakba. Már mindenki nyugodtan pihent, mikor éktelen ropogásra, zajra riadtak. Ahogy kitekintettek az ablakon, ördögi pofájú szörnyeket pillantottak meg. Fejvesztve menekültek el Mohácsról az oszmánok.
A sziget felől ma is ugyanúgy csónakokon érkeznek a rémisztő mohácsi ördögök, mint - a monda szerint - egykoron.

---

Busójárás témájú cikkek, írások, könyvek és értekezések:

* Dr. Tarnai Károly cikke az 1896-os Baranyai Körkép első kötetéből.
* Ferkov Jakab - a Kanizsai Dorottya Múzeum igazgatója - írása a busójárásról.
* Vikár Csaba írása a busójárásról.
* CSALOG József Búsójárás (poklada) a mohácsi sokácok tavaszünnepe. Pécs, 1949,
* dr. Mándoki László: Busójárás Mohácson (Pécs, 1963),
* Czita Katalin: Busó, az ősi árkádiai Pán, (Pécs, 1999)
* Frankovics György: http://www.nemzetisegek.hu/repertorium/2004/01/Bar03.pdf
* dr. Sarosácz György: Házőrző isten, avagy a télűző szellem Múzeumi kurír,
61(7:1)(1991) 22-26.