2016. december 31., szombat

Wunderlich József vehette át a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt




A Földrengésben Londonban előadása után Eszenyi Enikő nagy szeretettel emlékezett a Vígszínház legendás színésznőjére, Ruttkai Évára, aki most lenne 89 éves. A Vígszínház társulatának titkos szavazása alapján idén Wunderlich József kapta a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt.
A csodálatos színésznő emlékére alapított díjat minden évben, születésnapja alkalmából, december utolsó hetében adja át lánya, Gábor Júlia annak a színművésznek, aki abban az évben a társulat szerint a legkiemelkedőbb művészi teljesítményt nyújtotta.
Idén Wunderlich József a Földrengés Londonban, a Bűn és bűnhődés és A Pál utcai fiúk című előadásokban nyújtott alakítását ismerte el ezzel a díjjal a Vígszínház társulata.
Wunderlich József Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett 2013-ban Novák Eszter és Selmeczi György osztályában. Korábban a Budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Gimnáziumba járt hegedű főtanszakra. Az egyetem elvégzése után a Pécsi Nemzeti Színház tagja lett, majd 2015-től csatlakozott a Vígszínház társulatához. A muzikális fiatal színész két zenés főszerepben kezdett, 2015 tavaszán lépett először a Víg színpadára A padlás Rádiósaként, a Pesti Színházban első szerepe a Jó estét nyár, jó estét szerelem sötét ruhás férfija volt. Az Óz, a csodák csodája Bádogembereként a gyerekeket bűvöli el, a felnőtt közönségnek a Földrengés Londonban Stevejeként és a Bűn és bűnhődés Razumihinjeként nyújt felejthetetlen alakítást. A Vígszínház legújabb bemutatójában, A Pál utcai fiúk című zenés játékban különleges érzékenységgel formálja meg Molnár Ferenc legendás hősét, Bokát. Wunderlich Józsefet 2016 őszén Junior Prima Díjjal tűntették ki.
A Ruttkai Éva-emlékgyűrűt a színésznő lánya, Gábor Júlia 1986-ban alapította édesanyja, a Kossuth-díjas színésznő, a Vígszínház vezető művésze emlékére.  A Ruttkai Éva-emlékgyűrűt, 1987 óta általában Ruttkai Éva születésnapjának előestéjén adják át annak a művésznek, aki a Vígszínházban az adott évben kiemelkedő művészi teljesítményt nyújtott. 
A színésznő aláírásával díszített Ruttkai Éva-emlékgyűrűvel elsőként - 1987-ben - Tordy Gézát jutalmazta a társulat. További kitüntetettek: Eszenyi Enikő, Darvas Iván, Pap Vera, Gálffi László, Kaszás Attila, Lukács Sándor, Tábori Nóra, Jánoskúti Márta, Kútvölgyi Erzsébet, Igó Éva, Börcsök Enikő, Alföldi Róbert, Hajdu István, Csőre Gábor, Harkányi Endre, Rajhona Ádám, Danis Lídia, Epres Attila, Reviczky Gábor, Hegyi Barbara, Venczel Vera, Bata Éva, Fesztbaum Béla, Csőre Gábor, a tavalyi évadban Péter Kata, idén pedig Wunderlich József vehette át az elismerést.
A Ruttkai Éva-emlékgyűrűt a Vígszínház bármely művésze megkaphatja, akár többször is, az adott naptári év során nyújtott kiemelkedő művészi teljesítményéért.


Forrás: EuroAstra
 

Ünnepi szentmise a Mátyás-templomban Boldog IV. Károly király koronázásának centenáriumán




Boldog IV. Károly magyar királlyá koronázásának századik évfordulója alkalmából Erdő Péter bíboros mutatott be ünnepi szentmisét december 30-án a Mátyás-templomban Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius, Cserháti Ferenc püspök és Varga Lajos váci segédpüspök koncelebrálásával.

Az ünnepi szentmisén a Budavári Nagyboldogasszony (Mátyás)-templom stallumaiban foglalt helyet Habsburg Károly, Habsburg György és családja, Habsburg Mihály és felesége, Christina főhercegnő, valamint a megjelent magyar állami és közjogi méltóságok közt Áder János köztársasági elnök és felesége, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Az oltár két oldalán a Monarchia történelmi zászlóit vonultatták fel.



Süllei László, a Mátyás-templom plébánosának köszöntője után a szentmisén részletek csendültek fel Liszt Ferenc Magyar koronázási miséjéből a Mátyás-templom ének- és zenekara, valamint Szabóki Tünde, Heim Mercedes, Komáromi Márton, Páni János énekművészek előadásában. Száz évvel ezelőtt, IV. Károly az utolsó apostoli magyar király budavári koronázásakor is Liszt művét hallhatták a jelenlévők, szintén magyar művészek előadásában (az egykor Ferenc József koronázási ünnepségére írt művet 1867. június 8-án még bécsiek adták elő, és Liszt nem lehetett jelen.).
Az idei, centenáriumi szentmisén a tizenöt éves Habsburg Zsófia olvasta fel az olvasmányt magyar nyelven, jelképezve a Habsburg leszármazottaknak IV. Károly király óta töretlen szimpátiáját a magyarok iránt.
Erdő Péter bíboros szentbeszédét teljes terjedelmében közreadjuk.
Igen tisztelt Köztársasági Elnök úr! Hazánk felelős vezetői, a Habsburg család megjelent tagjai! Krisztusban kedves testvérek!
1. „Az Istent szeretőknek minden a javukra válik" (Róm 8,28) - olvastuk az imént Szent Pál szavait. „Az én igám édes és az én terhem könnyű" (Mt 11,30) - hallottuk a jézusi mondást a Máté evangéliumból. Ez az ellentét az emberileg tragikus helyzet és az isteni Gondviselés örömet sugárzó ereje között végigkísérte Boldog IV. Károly király életét.
Ez a kettősség lenyűgözően mutatkozik meg Károly király koronázásában, a békéért végzett fáradozásaiban és száműzetése idején.


2. Száz esztendővel ezelőtt, 1916. december 30-án került sor IV. Károly, Magyarország apostoli királya megkoronázására itt, a Mátyás-templomban. Az új király, aki ekkor még csak 29 éves volt, már megismerte a háború borzalmait, szolgált a galíciai és az erdélyi fronton. November 21-én lépett trónra. A felgyorsult események forgatagában szinte későinek érezzük a december végi budai koronázást. Igaz, a szertartás gondos előkészületeket igényelt. Díszruhák készültek, ünnepi kiadványok láttak napvilágot. Szorgalmasan dolgoztak a művészek és a zenészek, a ceremónia minden részletét bonyolult protokoll határozta meg. Az előkelő családok tagjai és a politikai vezetők egymás között kínos pontossággal rögzítették, hogy kinek mi a feladata, mi a rangsor, hogyan alakítsák ki a legapróbb részleteket is. Ha ma az előkészületek leírását olvassuk, szinte fáj a feszültség a háborúba sodródott ország végső erőfeszítései és az előkészületek túlérett cicomája között (Vö. MACZÓ Ferenc, Az utolsó magyar királykoronázás. IV. Károly király és Zita királyné koronázási ünnepsége Budapesten 1916. december végén, Budapest 2016.). Vita volt arról, hogy ki hordozza a menetben az apostoli keresztet (Uo. 86.). Akinek nem jutott szerep, annak számára új feladatokat találtak ki, csakhogy ő is kiemelkedhessen az ünneplők közül (Uo. 89.). A hagyomány szerint a királyt a prímás és a nádor együttesen koronázta. Tisza István azonban „annyira erőteljesen ragadta meg a koronát, hogy sokaknak úgy tűnt, mintha Csernoch érsek alig érintette volna" (Uo. 96.). Szemtanútól hallottam, aki újságíróként vett részt az eseményen, hogy ennek kapcsán szóváltás is történt a prímás és a miniszterelnök között.
De hogyan élte át mindezt Károly király? Ő is érzelgős módon rabja volt a részleteknek? - Ennek az ellenkezője látszik az ünnepi ebéd történetéből. A pohárköszöntők elhangzása után a király véget vetett az ebédnek, a meg sem kezdett ételeket pedig a város kórházaiba küldte a sebesült katonák számára (Uo. 127.). Az ő szívében együttérző szeretet élt. Talán jobban látta a dolgok lényegét, mint bárki más az ünneplők közül. A versengés és a pompa mögött már ott rejtőzött a szomorúság és a tragédia. Károly király éleslátásában és szeretetében pedig már felcsillant Isten emberének bölcsessége.


3. A másik nagy folyamat, amelyben Boldog Károly király személye körül a feszültség világossá válik, a béke ügye. Uralkodásának kezdetétől fogva a béke híve volt. 1917-ben titkos béketárgyalásokat kezdeményezett az Antant vezetőivel. Azok közé a kevesek közé tartozott, akik nem politikai számításból vagy hatalmi érdekből, hanem őszinte lelkiismereti meggyőződésből törekedtek a békére. Amikor 1918. november 2-án megérkeztek a fegyverszüneti feltételek, összehívta az Államtanácsot. Ekkor a szocialista Victor Adler felkiáltott: „Nem mi akartuk a háborút." Erre a császár azt válaszolta: „Én sem" (GIUSEPPE DALLA TORRE, Carlo D'Austria. Ritratto siprituale, Milano 2004, 68.). Ezután az uralkodó maga döntött arról, hogy nem húzza tovább az időt. November 4-én hajnalban elfogadta a feltételeket és kápolnájába vonult vissza, hogy hálaadó szentmisén vegyen részt (Uo. 69.). Ha a birodalmi érdek vagy a politikai siker vágya hajtotta volna, biztosan nem a hálaadás érzése lett volna az első a szívében. De abban, ami a külső szemlélő számára a legnagyobb tragédia volt, meglátta az emberszerető Isten bölcsességét. Ebben sem a külső látszatot nézte, hanem átérezte az emberek nyomorúságát, és a béke elfogadásában meglátta annak lehetőségét, hogy megmentsék emberek millióinak életét.


4. A külső tragédia és a belső világosság feszültsége jellemzi Károly király száműzetésének éveit is. Mélyen átérezte a felelősséget, amely a királykoronázás és a krizmával való felkenés (Vö. MACZÓ, 95.) vallási szertartása révén a vállára került. Az eskü is a vallási kötelesség tudatát erősítette az uralkodó lelkében (Szövegét lásd uo. 108.). Ezért nem fogadta el Károly azt az ajánlatot, hogy mondjon le a trónról és ennek árán mentse meg családi vagyonát. „Sohasem fogok a pénz kedvéért lemondani azokról a jogokról, amelyeket Isten kötelesség gyanánt ruházott rám" - mondta (DALLA TORRE, 71.). Ez a döntése anyagi szükséget és száműzetést hozott számára. 1919. március 23-án hagyta el Ausztriát családjával együtt. Nem fájt a szíve a hatalom és a dicsőség után. A hit és a remény mélyreható tekintetével meglátta az eseményekben az isteni Gondviselés titokzatos tervének bontakozását (Vö. Uo. 72.). Ugyanakkor élt benne a kötelesség és az Isten előtt vállalt felelősség érzete. A koronázáskor rábízott népek atyjának érezte magát. Aggódott a békéért, az egyház szabadságáért, a társadalmi harmóniáért a forradalmaktól és hatalmi törekvésektől tépázott nehéz időkben. Tudta ugyan, hogy nem sokat használ vele, mégis sokszor közbenjárt a győztes hatalmak és a semleges országok kormányainál. Segítséget kért a egykori birodalom kiéhezett, szenvedő népe számára. Megmaradt személyes értékeit is pénzzé tette, hogy hajdani országainak szükséget szenvedő népét segítse (Vö. Uo. 73.). Magyarországi visszatérési kísérletében is, éppúgy mint annak kudarcában az isteni Gondviselés művét látta. Mielőtt Magyarországról végleg távozni kényszerült, meglátogatta őt Lorenzo Schioppa, a budapesti apostoli nuncius. A találkozásról ezt írta: „Károly király és Zita királyné... bibliai nagyságú személyiségek. Sok mindent láttam életemben, de sohasem fogom elfelejteni a királyi pár távozását. Papi lelkem épült és gazdagodott ezzel az élménnyel. Meg kellett állapítanom, hogy vannak még nagy lelkek, akik valóban keresztények. A király emberfeletti nyugalommal fogadta sorsát, és amikor együttérzésemet akartam kifejezni, ő vígasztalt engem mondván: Isten akarta, hogy így legyen" (Uo. 76.).


5. „Az Istent szeretőknek minden a javukra válik" (Róm 8,28). Hogyan válhat népünk javára az eltelt száz év története? Bűnök és szenvedések, sikerek és kudarcok jellemezték a magyar nép életét. Voltak, akik az önbecsülés, az összetartás, a reménység feladásáról beszéltek. Mások úgy látták, beletörődtünk, hogy nem mi alakítjuk a sorsunkat. Kiveszni látszott a felelősség a közösség iránt. Sokan azt mondták: ha nem tőlünk függ a népünk sorsa, miért vállalnánk érte áldozatot? Érjük be azzal, hogy igyekszünk nyugodtabbá, gazdagabbá tenni a magunk egyéni életét. Boldog Károly király életének példája azonban éppen arra tanít, hogy minden emberi látszat ellenére is bízzunk Istenben. Akkor emlékezünk méltón utolsó apostoli királyunk koronázására, ha megújítjuk magunkban a közösségért vállalt felelősséget és a bizalmat a gondviselő Istenben, aki a mi életünket is az örök boldogság távlatában szemléli.
Boldog Károly király, könyörögj értünk!
***
A szentmise keretében beszédet mondott Habsburg Károly, Boldog IV. Károly egyik unokája is. Beszédében kiemelte, hogy „a Magyarország iránti vonzalomnak volt köszönhető, hogy a Ferenc József császár halála utáni egyetlen koronázási ünnepségre a háború viszontagságai ellenére is Budapesten, Szent István koronájával került sor." Habsburg Károly hangsúlyozta a király mély vallásosságát, szociális meggyőződését is. „A hadiözvegyek és árvák jogaiért érzett aggodalma, az élelmezésre és a készletezésre való törekvése, a népegészségügy iránti elkötelezettsége eredményeképpen erősödött meg rövid, két éves uralkodása alatt az ország első szociális minisztériuma" - mondta.
A centenáriumi misén a magyar kormány részéről Balog Zoltán emberi erőforrásokért felelős miniszter mondta el gondolatait. „Szent István és Boldog IV. Károly olyan emberek voltak, akik képesek voltak felemelni tekintetünket a legnagyobb magasság felé, ugyanakkor példát mutattak arra, hogy a mindenkori kormányzás úgy lehet sikeres, ha azokra is tekintettel van, akik nehezen élnek, és segíti felemelkedésüket" - mondta a miniszter. Balog Zoltán megemlékezett arról, hogy az európaiságában megkérdőjelezhetetlen, a magyarokért sokat tevő, 2011-ben elhunyt Habsburg Ottó, IV. Károly fia még kisgyermekként jelen lehetett a száz évvel ezelőtti koronázási eseményeken. Az ő alakja is azt sugallja számunkra, hogy „Európának új együttműködésre, integrációra van szüksége a megmaradásért és a gyarapodásért, szellemi és erkölcsi értelemben is" - mondta Balog Zoltán.
A Boldog IV. Károly száz évvel ezelőtti budai koronázására emlékező szentmise után hagyományőrző katonai bemutató következett a Szentháromság téren.

Fotó: Lambert Attila
Körössy László/Magyar Kurír
 

2016. december 30., péntek

Szilveszter és Lencse-Nap a Bazilikánál




Az év utolsó és az újév első napján is különlegességekkel készülnek az Adventi Ünnep a Bazilikánál szervezői és street food kiállítói. December 31-én a forró koktélok mellett fényfestés és visszaszámlálás várja a látogatókat, január 1-jén pedig az összes kiállító különleges lencse étellel készül, amely a hagyományok szerint nemcsak pénztárcánkat, de afrodiziákumként szerelmi életünket is „feltölti".



Szilveszter estéjén sem fogunk csalódni a Bazilikánál az Adventi Ünnepen, de ezen a napon valószínűleg nem a forralt boré lesz a főszerep, hanem a buli indító pezsgőké vagy a rövid itallal és naranccsal bolondított puncsé, a forró koktéloké, a legkeményebbeknek pedig a 80 fokos pálinkáé. Természetesen lesz zene és fényfestés is egész éjjel, együtt számolhatjuk vissza az év utolsó perceit és énekelhetjük közösen a himnuszt.

Január 1-jén a vásár záró eseményeként - s egyben az újesztendő nyitányaként - az Adventi Ünnep a Bazilikánál különleges Lencse Napot tart, amelyen minden gasztrokiállító és street food árus változatos receptek szerint elkészített szerencsehozó újévi étellel készül.

Mindannyian érezzük, hogy a szilveszter különösen fontos időszak életünkben, fogadalmat teszünk, próbáljuk megalapozni az újévet a szerencse tekintetében is. Szinte mindenki tudja, hogy a malac és a lencse szerencsét hozó étel, a baromfi pedig elkaparja szerencsénket, a pulyka ráadásul haragot is hoz a házhoz. A hagyományok szerint, ha az újév első napján lencsét eszünk, biztosan nem ürül ki a pénztárcánk az év folyamán. A babona szerint ereje abban rejlik, hogy rengeteg apró szemből áll, melyek pénzt szimbolizálnak. Sokan az éjfél elkongatása után néhány szem lencsét is zsebre tettek.

A régi görögök különösen a lencselevest szerették nagyon, sokan a kenyerükbe is sütöttek belőle, ám - mivel elsősorban a szegények étele volt - a nemesek körében nem vált népszerűvé.

Afrodiziákumként is számon tartják, már az ókorban a görögök Aphrodité, a szerelem istennőjének egyik szimbólumának tartották. Emellett az egészségünkre biztosan jó hatással lesz, hiszen antioxidánsokat tartalmaz, magas a rosttartalma, kevés benne a zsiradék, kiváló növényi fehérjeforrás és immunrendszerünket is stimulálja.

http://adventiunnep.hu/hu
 

A Virtuózok Újévi koncertje 2017. január 1-én a Zeneakadémián




A Virtuózok az elmúlt két évben valódi mozgalommá vált, mely egyik legnagyobb sikerének tekinti, hogy a klasszikus zenét közel hozta az emberekhez, s ezzel minden eddiginél szélesebb rétegeket nyert meg ennek a csodálatos műfajnak.

Hagyományteremtő szándékkal a Virtuózok Produkció 2016. január 1-jén, gálakoncerttel köszöntötte az újesztendőt. A Zeneakadémia nagytermében, a klasszikus zene otthonában várták követőiket, hogy együtt ünnepeljék az év első napját a jövő nagy reménységeivel és mestereikkel. A nagysikerű hangversenyt a televízió képernyőjén élőben követhették a nézők. A koncert jegyei néhány nap alatt elkeltek és a televíziós nézettség is rekordokat döntött. A vártnál is nagyobb sikerre való tekintettel a Virtuózok Produkció a folytatás mellett döntött.

2017. január 1-jén a Zeneakadémia nagytermében újra megrendezik a Boldog Új Évet Virtuózok! című koncertet, mely ebben az évben zenei tematikáját tekintve magyar szerzők, illetve magyar témájú darabok bemutatására épül. A koncerten a Virtuózok fiatal tehetségei mellett, ebben az évben is fellép, egyik legnagyobb támogatójuk, a világ operaszínpadainak ünnepelt sztárja, Molnár Levente operaénekes. A Virtuózok közül színpadra lép Kökény Tamás, a Virtuózok második szériájának fődíjasa. De ott lesz az esten Gyöngyösi Ivett is, aki jelenleg Berlinben él és tanul, Daniel Barenboim tanítványaként. A két széria két csodálatos fuvolistája Wendler Enikő és Csabay Zsuzsanna Doppler kettősversenyét játssza majd, de színpadra lép majd Sándor Zoltán is, aki virtuóz hegedűjátékával minden alkalommal ámulatba ejti a nézőket. A koncert zenei hátterét a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara adja, a karmester a világhírű és Kossuth-díjas Vásáry Tamás lesz.
A színpadon köszönthetjük majd Váradi Gyulát, a második széria korcsoport-győztesét, aki idén nyáron Placido Domingo meghívására a Maestroval játszhatott budapesti koncertjén, karácsonykor pedig a Berlin Filharmoniaban játszik az Armel Opera Festival jóvoltából.

Az Armel Opera Festival és a Virtuózok együttműködése nem új keletű, ugyanis az Armel, már az első tehetségkutató versenyen különdíjjal jutalmazta Boros Misit. A díj, egy fantasztikus koncertfellépés volt, 2015. december 26-án Zürichben, a Tonhalle nagytermében, a Pannon Filharmonikusok közreműködésével.

A második évad korcsoport győztesei számára az Armel Opera Festival egy-egy nemzetközi koncerten való fellépés lehetőségét ajánlotta fel, hogy az ifjú virtuózok bemutatkozhassanak olyan neves koncerttermekben, amelyek rendkívüli élményt jelenthetnek fölfelé ívelő pályájuk kezdetén.

Kökény Tamás fődíjas nagybőgősnek koncertfellépés a New York-i Carnegie Hall-ban, 2017. március 1-jén. Közreműködik: Boateng Kármen Stephany - zongora, Demeniv Mihály - harmonika, Sándor Zoltán - hegedű, Szűts Apor - zongora

Holozsai Esztrer fuvolistának, az első korcsoport győztesének koncertfellépése Londonban.   Tervezett időpont: 2017. október, Közreműködik: London Mozart Players

Váradi Gyula hegedűsnek, a második korcsoport győztesének koncertfellépés a Berlin Filharmoniában, 2016. december 25-én. Közreműködik: Anima Musicae Kamarazenekar

2017. január 1. (vasárnap), 19.30
Virtuózok Újévi koncertje
Zeneakadémia

https://www.youtube.com/user/virtuozok
https://www.facebook.com/virtuozok
http://virtuozok.hu
 

2016. december 29., csütörtök

Fonó év vége: „Ami belefér!”




Ünnepi programok a Fonóban a Fonó Folk Szilveszterig. A két ünnep között bármelyik nap látogatunk is el a Sztregova utcai zeneházba, remek koncerteket hallgathatunk; egy este akár többet is. A Fonó év végi sorozata a népzene a jazz és a világzene legjavából válogat.



Kollár-Klemencz László klasszikus kamarazenéből és népzenei hagyományokból is táplálkozó új szólóanyagát mutatta be Rengeteg címmel december 27-én, másnap két remek, a cigányzenei hagyományokból indult formáció adott egymásnak találkozót a házban: az East Gipsy Band és az idén Gramofon díjjal elismert Oláh Gipsy Beats.

Fergeteges koncertet ígér az Első Pesti Rackák; Ferenczi György és rackái év végi mulatságában nem fogunk csalódni; ahogy a velük egy este színpadra álló Csángállóban sem. Az év utolsó előtti napja mindig a jazzé a házban: a Dresch Quartet, Tóth Viktor és a Santa Diver lép fel. Végül a sorozat a város legnagyobb táncházával zárul: a Fonó Folk Szilveszteren a Buda Folk Band, Tintér Gabriella, Magyarpalatkai Banda és a Csángálló játszik.

December 29. 20:00
Első Pesti Rackák, Csángálló; előzenekar: MásKÉP
Ferenczi György és rackái zenéjében a magyar kultúra, és a rock'n'roll forradalom szeretete párosul, így fér össze a kalotaszegi hajnali Petőfi és Gérecz verseivel, illetve Hendrix zenéjével. Év végi mulatság a Rackákkal! A Csángálló zenekar zenei anyanyelve a gyimesi és moldvai csángók népzenéje, eredetiek, dinamikus játékuk rengeteg improvizációval párosul.

December 30. 20:00
Jazz előszilveszter: Dresch Quartet, Tóth Viktor, Santa Diver
A Fonóban az év utolsó előtti napja mindig a jazzé. "Dresch Mihály egyértelműen külön kategória a zenében - és direkt nem zárom műfajokba, mert ha jazz-, folk-, vagy improvizációs muzsikusként jelölném meg, máris elvennék belőle valamiket." (Rácz Mihály) Tóth Viktor az örök mérték örökös keresője, miközben lassan maga is affélévé válik - a honi dzsesszélet megkerülhetetlen etalonjává, főként szabadon szárnyaló saját szerzeményeket, ritkábban dzsessz-sztenderdeket fúj. A Santa Diver napjaink egyik legígéretesebb budapesti zenei formációja: technoid zenei felfogása és lüktetése a különböző népzenékből és a jazzből hozott dallamvilággal párosul. 

December 31. 20:00
Fonó Folk Szilveszter:
Buda Folk Band, Tintér Gabriella, Magyarpalatkai Banda, Csángálló
A város legjobb mulatsága, egyetlen igazi szilveszteri táncháza! Világraszóló búcsú az óévtől a Buda Folk Banddel, Tintér Gabriellával, a Magyarpalatkai Bandával, és a Csángállóval. Falusi mulatság a városban, ameddig bírjuk!

Fonó Budai Zeneház
Budapest, Sztregova utca 3.

www.fono.hu
www.facebook.com/fonobudaizenehaz


Forrás: EuroAstra

Négy ok, amiért télen is Siófokra kell jönni!




Talán mostanáig Ön sem gondolt még Siófokra, amikor január-februárra szervezett kikapcsolódást. Pedig a város nemcsak a forró nyári napokon izgalmas kirándulócélpont, hanem az év minden hónapján elsőrangú program lehet barátokkal vagy családdal egyaránt. Összegyűjtöttünk négy okot, amelyek miatt a téli Siófokot is fel kell venni a bakancslistára, hiszen itt kezdődik a Balaton!



Jégre fel!
A Balaton télen a korcsolyázóké: a tó partján mindenütt megjelennek az alkalmi pályák és a csúszkálók, mihelyst biztonságos vastagságúra hízik a jégréteg. De mi történik, ha nincs elég hideg? Nos, ilyenkor a korcsolyázók Siófokra gyűlnek, ahol a város szívében, a Fő téren felállított műjégpályán ingyenesen próbálhatják ki ezt a nagyszerű mozgásformát.

Strandoljunk!
A hűvösebb napok beköszöntével a Balaton partján nem sok lehetősége marad azoknak, akik csobbanni szeretnének egyet. Legalábbis Siófokon kívül. A Galerius Fürdő ugyanis a tópart egyetlen fedett vizes létesítményeként egész évben nyitva tart és kínál aktív kikapcsolódási és felfrissülési lehetőséget. Élményfürdő, wellness, szauna, gyermekprogramok várnak minden generációt.

Gasztrokalandok
Ön még mindig úgy gondolja, hogy a balatoni gasztronómiát csak a lángos és a hekk jelenti? Azonban szezonális finomságok mellett ma már Siófokon színvonalas éttermek sora várja az igényes vendégeket. A konyhákban tapasztalt és elismert séfek dolgozzák fel a kiváló minőségű, sokszor helyi alapanyagokat, idény- és állandó jellegű különlegességekkel töltve meg az étlapot. Érdemes visszatérni és több helyet kipróbálni, hiszen mindig új ízekkel és fogásokkal találkozhatunk.

Ha hétvége, akkor Siófok!
Kimozdulna hétvégén, de otthon nincs semmilyen izgalmas program? Akkor egy újabb jó ok, amiért érdemes Siófokot választani. Itt ugyanis minden hétvégén történik valami: a komolyzenétől az operetten át az elmúlt évtizedek és a jelenkor sztárjaiig sorjáznak a koncertek fellépői, de nem hiányozhatnak a fesztiválok, a gasztronómiai jellegű és a sportesemények sem. A http://www.siofokportal.com-ot böngészve mindenki megtalálja a hozzá legközelebb álló programot.


 Forrás: EuroAstra
 

2016. december 28., szerda

Felavatták Pécsett a díjazottak falát




A „zene templomában" méltó emléket állítottak a pécsi zenei élet kimagasló tehetségeinek. Átadták a Kodály Központban a díjazottak falát, amely megörökíti a Pécsett született vagy a városhoz erősen kötődő, állami művészeti kitüntetéssel rendelkező alkotókat.



Mintegy 2,5 méter széles és másfél méter magas falat állított a Zsolnay Örökségkezelő NKft. a Kodály Központ aulájában, tisztelegve azok előtt, akik sokat tettek Pécs zenei életéért. Összesen 29 művész szerepel jelenleg a falon, akik Kossuth-, Liszt-, Erkel-díjjal vagy érdemes művész kitüntetéssel rendelkeznek. Ugyanakkor a lista tovább bővül: az üres táblákra a jövő büszkeségei fognak felkerülni. A névsor összeállításában a Zsolnay Örökségkezelő NKft.-nek segítséget nyújtott a Pannon Filharmonikusok is.

A Zsolnay Negyedben, az m21 Galériában már látható egy hasonló fal a kitüntetett képzőművészekről. Ennek mintájára dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár úrral együtt fontosnak tartottuk, hogy a városunk egy másik emblematikus létesítményében, a Kodály Központban a zene területén kimagasló eredményeket elért művészek előtt is méltó módon tisztelegjünk - mondta Vincze Balázs, a Zsolnay Örökségkezelő NKft. ügyvezetője.

Pécs közösségformáló erejét, a pécsi identitást tovább növeli a város rengeteg kulturális, közte zenei kötődése - mondta Hoppál Péter, kultúráért felelős államtitkár. A zene jobbá teszi az életet, és ez egy város életére éppúgy igaz, mint az egyes emberekére. A zene értelmet adhat, identitást adhat, közösséget építhet, példát mutathat. Erre szeretnénk a kultúrát és a kultúra pécsi képviselőit bemutató, támogató programjainkkal, gesztusainkkal újra és újra ráirányítani a figyelmet.

A díjazottak falát a Kodály Központ belső színvilágához illő, rozsdabarna és bézs színek uralják, a plexi lemezek visszafogottan illeszkednek a belső térhez. A díjazottak táblái véletlenszerű elrendezésben láthatók. A fal mintázata a zenei improvizációra utal a spektrum analizátorok kijelzőképének megidézésével, a fejlécen a Kodály Központ sziluettje jelenik meg.

A tervek szerint egy honlap is készül a díjazottak fala kapcsán, amelyen a kitüntetett művészekről szóló háttér-információkról olvashatnak az érdeklődők.

http://www.kodalykozpont.hu
 

Budapest Bár szilveszteri koncert




A Budapest Bár zenekar és Behumi Dóri, Németh Juci, Rutkai Bori, Kiss Tibor, Frenk és Keleti András dupla koncerttel búcsúztatja az évet! 2016. december 31-én 15 és 19 órakor a MOM Kulturális Központban együtt ünnepelhetünk velük!



Bemelegítenének az éjszakai bulihoz vagy éjfélkor otthon koccintanak, de előtte kimozdulnának?
Mit szólnának egy jó kis Budapest Bár koncerthez?
Jöjjenek, és lazuljanak Szilveszter este!
Fellép a Budapest Bár zenekar és Behumi Dóri, Németh Juci, Rutkai Bori, Kiss Tibor, Frenk, valamint Keleti András.

Amit kínálnak: szívbemarkoló és szívderítő dalok cigányzenei feldolgozása kitűnő zenészek, és a magyar rockzene kultikus énekeseinek varázslatos előadásában. Az ismert és kedvelt dalokat cigányzenei alapokon, jazz, pop, rock, klezmer és számos más műfaji elemmel ötvözve értelmezik újra - ezzel teremtve meg egy új zenei irányzat, a gypsy lounge alapjait.
A Budapest Bár zenekart Farkas Róbert alapította és vezeti. Eredeti szándéka az volt, hogy új lendületet adjon a kávéházi cigányzene műfajának, életben tartva és megújítva a régi hagyományokat. A zenekarnak köszönhetően régen elfeledett dallamok váltak újra a köztudat, és a fiatalok kultúrájának részévé. Az együttes megalakulása óta több generációs kedvenccé vált - számos régi dalt leporoltak, az elfeledetteket újra élesztették, a nagyon közismerteket pedig új köntösbe öltöztették. Korok, kultúrák és generációk találkoznak a produkcióban - talán ezért szeretik fiatalok és idősebbek is egyaránt a Budapest Bár előadásait.

A Budapest Bár zenekar:
Farkas Róbert (hegedű, gitár), Farkas Mihály (cimbalom), Ökrös Károly (harmonika, zongora), Farkas Richárd (bőgő), Kisvári Ferenc (dob)
Énekesek: Behumi Dóri, Németh Juci, Rutkai Bori, Kiss Tibor, Frenk és Keleti András

2016. december 31., 15 és 19 óra
Budapest Bár - szilveszteri koncert
MOM Kulturális Központ

www.budapestbar.hu
www.momkult.hu
 

2016. december 27., kedd

…együtt fújhatjuk a dallamot…




Az Amadinda együttes és Presser Gábor szilveszteri koncertje a Zeneakadémián. Vendég a Hot Jazz Band. 2016 szilveszterének éjszakáján az Amadinda és Presser Gábor immár tizenhatodik alkalommal ünnepel együtt a közönséggel a Zeneakadémia Nagytermében.


 
A hagyományos óévbúcsúztató-újévet köszöntő hangversenyek egyik legfőbb vonzerejét azok a produkciók jelentik, melyek ritkán, vagy soha nem hangzottak még el, vagy kizárólag egyszer, ez alkalommal hallhatóak. A közönség másfél évtizede tartó érdeklődésére jellemző, hogy a koncertek évről évre telt házak előtt zajlanak, sokan már hetekkel, hónapokkal az újabb koncert előtt biztosítják helyeiket.

Az est vendége ezúttal a Hot Jazz Band lesz, mely a legautentikusabb megközelítésben játsza a korai jazz különböző vállfajait, újjáélesztette a XX. század első felének magyar tánczenéjét és műfajában nemzetközi összehasonlításban is rendkívül sokoldalú együttesnek számít.

Az első rész hagyományosan az Amadinda repertoárjának legnépszerűbb darabjaiból épül fel. Az éjfél előtti perceket Johann Sebastian Bach zenéje, az utolsó óévi pillanatokat az Amadinda gongjainak zúgása tölti ki.

A második rész a megismételhetetlen pillanatoké. Az újév első produkciója hagyományosan egy Strauss polka, majd színpadra lép az est másik házigazdája, Presser Gábor. A számtalan ütőhangszerrel, fúvósokkal, gitárral, nagybőgővel és zongorával felpakolt zenevonat végül az erre az alkalomra áthangolt LGT számokkal ér a végállomásra...

A nagy érdeklődésre való tekintettel a hagyományos 22.45-kor kezdődő koncert mellett egy „második", 19.00-kor kezdődő előadásra is vásárolhatóak már jegyek a jegy.hu oldalon.

Az idei szilveszter alkalmából jelenik meg (az) AMADINDA-PRESSER Szilveszteri Emlékkönyv, amely fotókkal, koncertműsorokkal, kottarészletekkel, jegyzetekkel vezeti végig az olvasót a 2001 utolsó napja óta tartó sorozaton és CD-mellékletet is tartalmaz.
A könyvben az elmúlt tizenöt év szilveszteri vendégeinek rövid írásai is olvashatóak. A kiadvány érdekessége, hogy a benne elhelyezett QR-kódokkal a témához kapcsolódó videók közvetlenül elérhetőek az Interneten.
A könyvet Vető Gábor tervezte és először a szilveszteri koncerten lesz kapható.

2016. december 31. (szombat), 19.00 és 22.45
Az Amadinda együttes és Presser Gábor szilveszteri koncertje
Zeneakadémia

http://www.amadinda.com
http://pressergabor.hu


Forrás: EuroAstra
 

Versenyfelhívás - Biztonságos Internet Nap 2017




Te magad légy a változás: Együtt egy jobb internetért. A Safer Internet Program (SIP) magyarországi konzorciuma a 2017-es Biztonságosabb Internet Nap alkalmából versenyt hirdet hazai általános iskolások, középiskolások és felsőoktatásban résztvevők számára, plakát vagy fotó készítésére. 


 
A verseny célja, hogy a fiatalokat, „digitális bennszülötteket" motiválja médiatartalmak előállítására a biztonságos internet témájában, és ezáltal felhívja a figyelmet az internetben rejlő számtalan lehetőségre. Fotópályázatunkban kiemelt figyelmet fordítunk saját fejlesztésű, 'Lájkvadász' nevű társasjátékunkra, hogy megtudjuk, kik és hogyan használják, és ez hogyan segíti a játékosokat a valós és a virtuális tér közötti helyes egyensúly megtalálásában.
A társasjátékról a www.saferinternet.hu weboldalon tájékozódhatnak.
A plakátkészítő verseny célja, hogy rávilágítson, hogyan használják a gyerekek és a fiatalok a szociális és multimédiás ikonokat.
A pályamunkák elkészítésekor fontos szem előtt tartani, hogy az alkotásokat később felvilágosító, figyelemfelkeltő céllal szeretnék terjeszteni!

Kik jelentkezhetnek?
1. Általános iskola alsó- és felső tagozatos tanulói (1 -8. évfolyam)
2. Középiskolai tanulók (9-12. évfolyam)
3. Egyetemi és Főiskolai hallgatók

Mivel lehet pályázni?
Két kategóriában várják az alkotásokat.
1. Fotó
2. Plakát

Témakörök, és a pályamunkák feltételei
Fotópályázat: „Lájkvadász pillanat"
- a fotón szerepelnie kell a „Lájkvadász" társasjátéknak
Plakátkészítő pályázat
- a plakátnak minél több szociális és multimédiás ikont kell tartalmaznia
  (pl. like-jel, Facebook jele, okostelefon, tablet ikonja).
- A/3-as méretben, szabadon választott technikával lehet elkészíteni
- egyénileg vagy csoportban is lehet versenyezni

Beküldési határidő: 2017. január 20., éjfél

A beérkezett munkákat szakmai zsűri bírálja el. A kategóriák győztesei pénzjutalomban részesülnek és értékes nyereményekkel gazdagodnak, továbbá meghívást nyernek a Biztonságosabb Internet Nap központi rendezvényére. Ennek időpontja 2017. február 7., helyszíne Budapest. A részletekről a nyerteseket időben értesíteni fogják!
Két korcsoportban díjazzák a pályamunkákat: külön az általános iskolásokat, és külön a középiskolások és a felsőoktatásban részt vevőket.
I.díj: 50.000Ft
II.díj: 40.000Ft
III.díj: 30.000Ft
IV- X. díj: 10.000 Ft

A verseny eseményeit a Saferinternet Magyarország FB-oldalon követhetitek nyomon.
A fotópályázatra készített képeket a sip@gyermekmento.hu címre várják, ahol január 13. és 27. között szavazhatnak majd „lájkolás" formájában az érdeklődők. A fotók értékelése a begyűjtött like-ok száma szerint történik.
A plakátkészítő versenyre készített pályamunkákat a 1066 Budapest, Teréz krt. 24. I./1 postai címre várják (Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat).

Eredményhirdetés: 2017. február 7. (A nyerteseket külön értesíteni fogják!)
Díjátadás: Budapest, 2017. február 7.

„A jelentkezési lapon kívül kérjük, hogy minden pályázó küldje el a hozzájárulási nyomtatványt is!
Kérjük, hogy az alkotások végén szerepeljen a készítők neve!"
További információ a Biztonságosabb Internet Napról: http://www.saferinternetday.org/web/guest/home

„A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat az európai Safer Internet Plus (SIP) programban tudatosság-növelő központként a gyermekek, szülők és tanárok felvilágosítását, a program népszerűsítését tűzte ki célul. Szeretnénk elérni, hogy az országban minél több internethasználó böngészhessen biztonságos körülmények között, illetve, hogy probléma esetén az érintettek tudják, kihez fordulhatnak. Célunk, hogy egyszerre hívjuk fel a figyelmet az interneten leselkedő veszélyekre, és teremtsük meg azok orvoslásának, illetve a segítségnyújtás lehetőségét."
Partnereink:   
Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány:
Lelkisegély-vonal és online tanácsadás gyerekeknek, 116-111,
NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.: Káros, illegális és jogsértő tartalmak bejelentésére szolgáló Biztonságosinternet Hotline üzemeltetője"

www.kek-vonal.hu
www.biztonsagosinternet.hu
http://www.gyermekmento.hu
 

Vegyük észre környezetünkben a magányos embereket...



A karácsony a szeretet-Isten, a megváltó Krisztus ünnepe, és emellett a családé is. Sokan vannak azonban, akik ilyenkor még erősebben szenvednek kínzó magányuktól. Vajon milyen az ő karácsonyuk? Elekes Szende pszichológussal, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanárával beszélgettünk.
- Hogyan élik meg a karácsonyt azok, akiknek nincs családjuk, és barátaik sincsenek?



- Ez nagyon nehéz kérdés, de azért is fontos erről beszélni, mert a karácsonyi ünnepkör a magányosok számára valóban kritikus időszak, egyes források szerint ilyenkor megugrik az öngyilkosságok száma. A karácsony jobban szembesíti az embereket a magányukkal. Ebben azonban megvan a társadalom felelőssége is. A karácsonyról az a kép él a köztudatban, hogy mivel a szeretet ünnepe, egyben a család ünnepe is. A társadalom mintha kisajátította volna a családok számára ezt az ünnepet. Ezzel együtt az elmúlt évtizedekben egy máz is került a karácsonyra, aminek semmi köze nincs az ünnep eredeti jelentéséhez, vagyis az Isten megtestesüléséhez.
Az első karácsony nem a család idillikus ünnepe volt, hanem a Megváltó Jézus Krisztus eljöveteléről szólt. Ez a máz viszont, amit érzékelek, arról szól, hogy keressünk valamilyen tökéletes élményt, érezzük jól magunkat, ezt sugallja a tévé, a reklámok, minden. Karácsonykor ez még jobban előtérbe kerül. Teremtsünk idilli hangulatot a szeretteink körében. Az étel legyen kész időre, mindenki mosolyogjon, nehogy egy hangos szó is elhangozzék köztünk. Ránk telepszik a nyomás, hogy legyen meg a tökéletes karácsonyi élmény. A magányosok terhét ez még jobban felerősíti. Az élmények hajszolása önmagában nem segíti a valódi lelki jóllétet. Ha ugyanis az ember egy érzés elérésére törekszik, elkezd önmagára fókuszálni, arra, hogy egyedül van, rosszul érzi magát.
- Van-e különbség a két állapot között: ha valaki csak egyedül van, de szociálisan nincs „lent", valamint aközött, ha a magányos ember emellett a társadalom perifériájára is sodródott?
- Nagyon sokat számít ez a különbség, mert a társas háló alapja a család, de ha ezt kitágítjuk, akkor beletartozik a rokonság, a baráti, ismerősi kör, az egyházközség, a plébánia, ahová tartozom. Nagyon fontos erőforrás, ha valaki mozgósítani tudja a társas hálóját, ha például tagja egy plébániai közösségnek. Lehet, hogy az illető nem családos, de vannak jó baráti, testvéri kapcsolatai, és tagja egy közösségnek. Ezzel az erőforrással tudatosan élni kell. Azt mondjuk az egyedülállóknak, az özvegyeknek, hogy menjél és vegyél részt a közösség életében. Az egyház ebben ad egy fontos kapaszkodót, a rítusok révén. Mi azt javasoljuk az egyedülállóknak, hogy vegyenek részt az ünnepi szertartásokon, mert az tudatosítja bennük, hogy nincsenek egyedül a világban, hanem beágyazódnak egy közösségbe. Egyáltalán nem mindegy tehát, ha egy egyedülálló teljesen magányos, senki nem néz rá, nem is tudnak róla, vagy pedig van egy közösség, amelyhez tartozik.
- A magányos személy nem érezheti magát fölöslegesnek egy közösségben, amelynek tagjai többségükben családban élnek?
- Az éremnek valóban van másik oldala is: a magányos ember a plébániai közösségben valóban szembesülhet azzal, hogy a családok együtt vesznek részt szentmisén, ő pedig egyedül van. Ezen a ponton lényegesnek látom, hogy a családosok se zárkózzanak magukba. Ez már az ő felelősségük is, hogy ne sajátítsák ki teljesen a karácsonyt, mondván, ez róluk szól, ezért nem fogadnak be senkit a körükbe, hanem nyissák ki a kapukat, és lássák meg a környezetükben élő magányosokat, akiknek szükségük lenne rájuk. Szó lehet ebéd- vagy vacsorameghívásról, de már az is sokat jelenthet, ha odamegyünk szentmise után a magányos emberhez, és beszélgetni kezdünk vele. Mindannyiunk felelőssége - az egész társadalomé -, hogy észrevegyük környezetünkben a magányos embereket.
- És mi a helyzet azokkal a magányosokkal, akiknek tényleg nincs senkijük, és szociálisan is nagyon rossz körülmények között élnek? Számít-e ez esetben, hogy valaki fiatal, legfeljebb középkorú, vagy idős, élete alkonyán jár?
- Az idős korosztály lelki egészség szempontjából egy sérülékenyebb réteget képvisel. Kutatások szerint azok az idősek, akik a családjuk körében élnek, általában jobb lelki egészségnek örvendenek, mint azok, akik idősotthonban élnek, és úgy érzik, hogy lemondtak róluk a gyerekeik, unokáik, nem kellenek senkinek. De az idősotthonban élők között is van különbség abból a szempontból, hogy mi az, amibe kapaszkodnak. Vannak olyan idősek, akik kétségbeesetten keringenek önmaguk sebzettsége körül, képtelenek túllépni ezen. Vannak viszont olyanok, akik találtak valamilyen értelmet az életüknek. Segítenek másoknak, elmélyül az Istennel való kapcsolatuk. Néhány évvel ezelőtt egy idősotthonban beszélgettem egy sclerosis multiplexben szenvedő nénivel, aki már beszélni is alig tudott. Lenyűgözött a példája. Senkije nem volt a világon, ennek ellenére óriási lelki béke és öröm sugárzott belőle. A hite volt mindene. A városból több asszony is járt hozzá lelki beszélgetésekre, keresték a társaságát. Rengeteget imádkozott mindennap, és nagyon értelmesen élte meg az életét.
A fókuszváltás alapvető: ne azt nézzem, hogy én mitől érezhetem magam jobban, hanem azt kell keresnem, mi az, amit én adni tudok a világnak. Ha az ember megéli azt, hogy adhat, nem csupán azt várja, hogy kapjon, hanem átérzi, milyen érzés hasznosnak lenni, mások javára, akkor ez a jóllét szempontjából nagyon fontos tényező.
- Ha egy hívő lélek magányos, akkor karácsonykor könnyen átélheti az Istentől elhagyatottság érzését, azt, hogy Isten csak a szavak szintjén irgalmasan szerető Atya, hiszen másképp nem hagyná ennyire magára...
- Ez nehéz kérdés, a közelmúltban éppen egy lelkipásztorral beszélgettem arról, hogy miről szólt az első karácsony. Az Isten nem egy idilli családi közösségbe született, hanem a kivetettségbe, az elutasítottságba. Nagyon fontos, hogy én hogyan értelmezem a magam számára az Istent, vagy éppen a karácsonyt. Nem biztos, hogy a gőzölgő kalácsban, a média által sugallt pozitív élményekben találjuk meg Istent, megtalálhatjuk Őt a szenvedésben is. A hívő ember értelmezheti a maga számára a magányt úgy, hogy én most azonosulok azzal a Jézussal, aki egész élete során megtapasztalta a számkivetettséget, az elutasítottságot. Ha a magányos ember hívő, akkor lehetősége van arra, hogy hitét erőforrásként használja fel. Egy nem hívő számára is számos eszköz állhat rendelkezésre, amitől értelmesnek érezheti az életét. Ha ezeket az értelemforrásokat az ember nem tudja felfedezni magától, akkor üresnek érezheti életét, depresszióba eshet. Ilyenkor sokat segíthet egy másik személy, olykor szakember.
Mindenkit biztatnék: nem szégyen segítséget kérni, a másik ember szemének tükrében felfedezhetem a bennem meglévő erőforrásokat, végiggondolhatom, mit jelent még számomra az élet, mit tehetek, hogy a világ jobb legyen általam... Ételt osztok a hajléktalanoknak? Meglátogatok egy rég nem látott, beteg rokont? Áthívom egy kávéra a szomszédomat, akivel eddig még két szót nem váltottam? Mindenki megtalálhatja a saját életében annak lehetőségét, hogy megélhesse önmaga ajándékozását másoknak. Az ember úgy van alkotva, hogy akkor boldog igazán, ha túllép önmagán. Nem kell nagy dolgokra gondolni, a legapróbb jócselekedetek is elegendők.
- És mi a helyzet a hajléktalanokkal, akiknek bizonyára vannak szép emlékeik, de most már szinte teljesen kilátástalan a helyzetük, ahonnan nincs számukra visszaút? Hogyan viszonyulnak ők a karácsonyhoz?
- A hajléktalan lét a legszélsőségesebb példája a társadalmi perifériára szorulásnak. Vannak szép kezdeményezések, a Szeretet Misszionáriusai minden vasárnap szerveznek ételosztást és szentmiséket a hajléktalanoknak, és a karácsonyi szertartás különösen megható. Ez nagyon fontos, mert a hajléktalanok így szervezett formában tapasztalják meg, hogy ők is számítanak. Figyelembe veszik az emberi méltóságukat. A Csak Egyet alapítványnál például az ételosztáson kívül beszélgetnek is velük, személyes figyelmet kapnak. Az ő esetükben nagyon lényeges, hogy föltegyük a kérdést: mi mit tudunk adni nekik? Kiemelten fontos, hogy az örömhírt hirdessük számukra, hogy Isten nem a tökéletes emberekhez jött, hanem a legszegényebbekhez, olyanokhoz, mint amilyenek ők is. Ha voltak is rossz döntéseik, az irgalmas, szerető Isten megbocsátja ezt nekik, és ezért próbáljanak ők is megbocsátani maguknak.
- A gyermektelen, idős és magányos házaspárok - akiknek már rokonaik sincsenek, mert ilyenek is vannak - hogyan élik meg a karácsonyt?
- A híres dán pszichológusnak, Erik Eriksonnak van egy elmélete az élethosszig tartó fejlődésről, amely szerint az érett felnőttkor életfeladata a generativitás megélése, vagyis az, hogy alkotok, nyomokat hagyok magam után. Ebbe beletartozik az is, hogy létrehozom az új generációt, saját gyerekeim vannak. Ez azonban sokkal tágabban is értelmezhető. Hol tudom megélni a generativitást? Aki szülő, az nyilván meg tudja élni a saját gyerekei nevelése révén, de ezt társadalmi szinten is meg lehet élni, ha például olyan jellegű a munkám, hogy valamit át tudok adni másoknak, létrehozok valami maradandót. A nagy kérdés: mi az, amit mi tudunk adni magunkból? Hogyan tud termékennyé válni a házasság lelki értelemben? Rengeteg lehetőség van arra, hogy segítsünk például a szegény, rászoruló gyerekeknek.
- Igen, de különösen így karácsony tájékán a gyermektelen és magányos idős házaspárok különösen átélhetik annak fájdalmát, hogy az irgalmasnak nevezett Isten nem áldotta meg a házasságukat, és ez jelentheti számukra az Istentől elvetettséget is...
- Nem arról van szó, hogy nem jöhetnek elő az efféle fájdalmas érzések, gondolatok, az viszont, hogy valaki hogyan küzd meg ezzel a helyzettel, a hozzáálláson múlik. A pszichológia azt mondja, sok múlik azon, ahogyan értelmezem azt az élethelyzetet, amiben vagyok. Az életkörülményeinket sok esetben nem tudjuk megváltoztatni. A kulcskérdés, hogy milyen a hozzáállásom... Beleragadok a sebeimbe, és évtizedekig azon kesergek, hogy az Isten nem adott nekünk gyermeket? Azon kesergek, hogy milyen nyomorult az életünk? Lehet így is viszonyulni ehhez, de ez nagy valószínűséggel depresszióhoz vezet, ráadásul a házasságot is veszélyezteti. A hiányból fakadó sebzettség ott van a gyermektelen házaspárokban, nem múlik el, de a sebzettséggel együtt is lehet értelmes életet élni. Teológus kollegáim szokták mondani, hogy a házasság gyermek nélkül is ugyanolyan értékes és érvényes. Nagyon sok sebzettséget hordozó ember él értelmes, teljes életet. Ez azért tud megvalósulni, mert nem ragadnak le a hiányuknál, hanem tovább lépnek ezen, és végiggondolják, mit tudnak adni magukból másoknak.
- Még ha szomorú is a magányosok többségének karácsonya, Jézus Krisztus születése nekik is reményt ad...
- Azt gondolom, hogy a szeretet-Isten megtestesülése mindenképpen reményt adó, függetlenül attól, hogy valakinek milyen az élethelyzete, családos, gyermektelen vagy egyedülálló, sikeres a munkájában vagy éppen a periférián érzi magát. A karácsonynak - és már az adventnek is - az az üzenete, hogy emelkedj felül azon az élethelyzeten, amiben vagy. Minden ünnep erről szól, megpróbál kiragadni a hétköznapiságból, segít, hogy egy másik perspektívából tudjunk rátekinteni az életünkre, az Isten szemszögéből. A karácsony és a húsvét is a reményt hordozza, és azt üzeni, hogy az élet nemcsak arról szól, ami emberi síkon zajlik, hanem ott van az a bizonyos vertikális dimenzió is, és ünnepek idején még inkább bekapcsolódhatunk ebbe az isteni dimenzióba.

Fotó: Lambert Attila
Bodnár Dániel/Magyar Kurír
Az interjú nyomtatott változata az Új Ember karácsonyi számában jelent meg.
 

2016. december 26., hétfő

Erdő Péter: Karácsony értelmet ad éltünk és a történelem idejének




„A karácsony a remény ünnepe is, értelmet ad éltünk és a történelem idejének, tartalommal tölti meg a napok egymásutánját" - mondta Erdő Péter bíboros december 25-én, az esztergomi bazilikában bemutatott karácsonyi szentmise homíliájában, melyben János evangéliumának prológusáról elmélkedett.
A szentbeszédet teljes terjedelmében közöljük.


„Mialatt mély csend borult mindenre, s az éjjel sietős útja közepén tartott, mindenható igéd az égből, királyi trónodról, ott termett a pusztulásra szánt föld közepén" - így olvassuk a Bölcsesség könyvében (Bölcs 18,14-15). „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél" (Jn 1,1-2) - hallottuk a mai evangéliumban. Karácsonykor Krisztus születését ünnepeljük. Ő Isten Igéje, aki emberként megszületett Betlehemben. De meghalljuk-e mi ezt a szót? Képesek vagyunk-e ráfigyelni Isten üzenetére, vagyis magára Krisztusra?
Információk zuhatagában élünk, alig tudunk pár mondatot végigmondani anélkül, hogy meg ne szólaljon a zsebünkben a telefon, egyik honlapról a másikra váltunk, mert hátha ott valami még érdekesebbet olvasunk. És közben nem vesszük észre, hogy az útkereszteződésben pirosra váltott a lámpa, nem vesszük észre, hogy aki belépett a szobába, az ránk mosolyog, nem vesszük észre, hogy a saját beszédünk is már gyakran csak egymásra dobált szavak halmaza, de nem rajzolódik ki belőle világosan a gondolat. Pedig ahhoz, hogy a szívünkig ható szó elhangozzék, hogy meghalljuk a lényeges mondatot, csendre van szükségünk. Tudni kell figyelnünk önmagunkra, másokra és a világra. Ki kell nyitni a szívünket is, hogy behatoljon a másoktól érkező kedvesség sugara, hogy érzékelni tudjuk az igazi segítséget kérő kiáltásokat is.
Az igazi szó a csendből születik. Majakovszkij - talán téves szómagyarázattal - azt vallotta, hogy a vers a csendből alkotott valóság. A figyelem, a lelkünk nyitottsága, a befogadásra való készségünk és a szó ereje összetartozik, kiegészíti egymást. Ha az Isten az emberrel kapcsolatba lép, nevezhetjük ezt szónak, amit meg kell hallani. De nevezhetjük világosságnak is, fénynek, amelyet be kell fogadnunk, ahogyan az evangéliumban hallottuk. De a sötétség ezt a fényt többnyire nem fogadta be, szinte kivételnek látszott az apostolok idejében is, aki mégis megnyitotta szívét az örömhír előtt. Ma is sok bennünk a sötétség. Szent Ágoston így beszél erről: „Az ostoba szívek esetleg még nem tudják befogadni ezt a fényt, mert vétkeik súlya terheli őket, úgyhogy nem láthatják meg. De ne gondolják azt, hogy a fény nem létezik, mert nem láthatják. Ők ugyanis vétkeik miatt sötétek". Mit tegyünk tehát? Tisztuljunk meg, hogy láthassuk az Istent. Vessük el az igazságtalanságot, engesztelődjünk ki Istennel és egymással, kérjük Isten szabadító bocsánatát a bűnbánat szentségben. És akkor sötétségünk világosságra változik, hiszen maga Jézus tanítja, hogy „boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent" (Mt 5,8).
Karácsonykor tehát Jézus Krisztus születését ünnepeljük. Ő a megtestesült Ige. A Teremtő végső és teljes szava az emberiséghez. Az ő életében látjuk meg, hogy milyennek gondolta el az Alkotó az embert. Mert aki a betlehemi istállóban született, az nem ragaszkodott a gazdagsághoz, a kényelmes környezethez, a társadalmi megbecsüléshez, de nem akart lemondani arról, hogy családba szülessen, hogy szeretet vegye körül. Ezért is mondják joggal sokan, hogy a karácsony a család ünnepe is. Aki az idén, vagy az idén sem tud családi körben ünnepelni, látogassa meg legalább a rokonokat, vagy a barátokat, legyen egy jó szava mindenkihez. Aki pedig képes rá, hogy örömet szerezzen másoknak, ezt el ne mulassza, mert ettől lesz boldog a saját karácsonya is.
És ha az ünnepek idején megjelenik közöttünk a szeretet, az azt jelenti, hogy megnyíltunk és meghallottuk a Szót, hogy az éjszaka nappallá változott, és most már mi is tovább tudjuk adni a fényt, ami egyszer majd minden sötétséggel dacolva beborítja a világot. A karácsony tehát a remény ünnepe is, értelmet ad éltünk és a történelem idejének, tartalommal tölti meg a napok egymásutánját. Biztonságot ajándékoz nekünk, mert minden önpusztító harácsolás és minden háborúság, minden konfliktus és minden kudarc, minden hajszoltság és minden szétesettség, minden testi és lelki szenvedés felett végül mégis a szereteté az utolsó szó, mert ő az Ige, aki kezdetben volt, benne van az élet, és ő az emberek világossága. Hozzá fordulunk az ősi keresztény himnusz szavaival: „Enyhe világossága, a szent és boldog, és halhatatlan mennyei Atya isteni dicsőségének, Jézus Krisztus... Te méltó vagy, hogy minden időben, szent hangon énekeljünk néked, Isten Fia, ki életet adsz a világnak; és ezért ez a világ dicsőít téged". Ámen.

Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye
Fotó: Kovács Attila/MTI
Magyar Kurír